Köztársaság Város utcái

Dogorn egy kicsit meglepődött Dibiron nyíltságán, de nem túlságosan érdekelte a 2 méteres óriás. Persze azért odafigyelt, hogy mit mondott, de legbelül a jövőjén gondolgodott. - Örülök, hogy megismertelek. - Mondta és visszafordult italához és tovább gondolkozott. Mikor a fiú félrelökte Dogorn italát kicsit felkapta a vizet, de nem akar kocsmai bunyót kezdeni. Csak felállt és nagy komoran azt mondta: - Hé haver... Azt még megittam volna! - De rögtön elszállt minden dühe amikor már a csapos tolta hozzá a következőt, Dibiron kérésére. Dogorn visszaült a pulthoz és egy szót sem szólt. A fiúnak be nem állt a szája, csak beszéllt és beszéllt és beszéllt, végül feltett egy kérdés: Mi történt? - Nyugalom barátom lassan a testel! Ráérünk még egész éjjszaka nem? - Amúgy finom ez a bodzás akármi amit hozattál nekem, köszönöm. Pár perc némaság után Dogorn megtöri a csendet. - Oh milyen illetlen vagyok még be se mutatkoztam! Dogorn vagyok a Déli víz törzséből származom! És igazad van. Tényleg új vagyok a városba csak pár hete ékeztem. És semmi bajom köszönöm az aggódást, csak egy kicsit fáradt vagyok tudod? Megviselt az utóbbi pár nap. Gondoltam, egy kicsit regenerálodok egy jó sör társaságában. - Mondta kis mosollyal az arcán. - És te? Veled mi van? Hova valósi vagy, mit dolgozol stb... - Csapos valami erősebbet, ha kérhetnék! - Kiáltotta ~ Úgy látom hosszú éjjszakánk lesz...

Dibiron kerek szemekkel és mosolyogva hallgatta Dogornt és megvolt győzödve hogy a legjobb emberrel találkozott akivel csak lehetett. Mikor a fiú felált és hangját megemelve szólt hozzá csak rátette kezét vállára és elé tolta a sört és hallgatta amit mondott. Miután figyelemmel végig kisérte beszédét sok hasonlóságot látott ketőjük között (persze a Dibiron szintű ügyetlenség még mindig senki másra se volt jellemző eddig, ez még mindig az ifjú személyiségéhez tartozik és még ha valaki szándékosan leis akarná utánozni biztos nem sikerülne neki)

Azonnal mosolyogva válaszolt is partnerének:

-Hát hidd el nekem is egy elég nehéz napom volt, 1-2 érdekes ember társaságában. De hogyha többet megakarsz tudni rólam természetesen mesélhetek. Én itt születtem Köztársaságvárosban és itt is nőttem fel. Egy tehetősebb családhoz tartozok úgyhogy még csak most kezdtem el a munka keresést és úgy néz ki hogy a rendőrségre megyek mint ahol Édesapám is dolgozik nyomozóként.- 

A fiú úgy gondolta eleget mesélt, és terelte is a témát magáról még mielőtt elkezd magáról regélni.

-Na de ha már én így belelendültem a saját élettörténetembe akkor te is mesélj nekem egy kicsit. Hogy hogy egy ilyen fiatal (ha jól látom) Déli ilyen messze kerül otthonától?-

A csapos kitöltött egy felesnyit és már fordult is vissza, de Dogorn közbeszólt. - Az üveget itthagyhatod. - Montda és ugyan úgy töltött Dibiron-nak is. - Hát ha mesét akarsz hallani akkor jó helyre jöttél mert, nem keveset tudnék dumálni... Hát az ott kezdődött... ááhh tudod mit? - Lehúzta az imént kitöltött italát. - Elmondom neked röviden-tömören milyért is vagyok itt, meg mi a helyzet. Szeretnék kapcsolatot teremteni a szellem világgal, azért jöttem Jinora mesterhez, de még nem volt alkalmam megkeresni. A másik ok pusztán a tudásvágy, ha nem mondtam még volna akkor most mondom, hogy vízidomár vagyok. Az egyik tanórán történ egy kis "baleset" és két lány megsérült és áááh... Hagyjuk az egészet, csak megint el kezd fájni a fejem. Hosszú... Csak szeretnék egy kicsit pihenni oké? ~ Mondjuk király lenne megnézni egy idomár meccset az arénában... ~ Gondolta, de már töltötte ki az italt a következő körre. - De most csak a tanulásra és a munkára kéne összpontosítani. Szerintem elmegyek a tűzoltó állomáshoz, hátha vesznek fel még újoncokat. Aztán tanulás. Aztán munka. Aztán tanulás. Aztán munka és így tovább... Végül is jó lenne egyszer elmenni egyszer az arénába nézni egy meccset, vagy akár játszani is, mint amatőrök - Dogorn kacagott egy kicsit és nyúlt volna az üvegért, de meglátta, hogy alig van már az üvegben. Ekkor felállt és elköszönt Dibirontól! - Viszlát! Öröm volt téged megismerni! - Ekkor odaadott neki egy névjegykártyát Dogorn címével. - Ha megint rádjön az ihatnék, vagy mondjuk el akarsz menni egy pro-idomár meccsre, akkor keress fel! - A kijáratnál visszatekintett röhögve és csak ennyit mondott: - Csapos! Írja az enyémet is a magas úriember számlájára! - Kacsintott egyett és már csak nevetését lehetett hallani.

Dibiron követni sem bírta amit mondott a gyerek. Annyira elkezdett hadarni miután lehúzta a felest hogy csak részleteket hallott. Amikor észhez tért csak annyit hallot hogy: "Csapos! Írja az enyémet is a magas úriember számlájára!". Mikor ez eljutott tudatáig csak egy nagyot nézett hogy mit képzel magáról a kis pimasz. ~jössz te még az én utcámba hóköpülő barátom~ de nem is törődött sokat vele, kifizette az italát és már megis látta a színpadon a lányt aki néhány perc mulva pont mellé üllt és egy "erőset" és a "szokásosat" kérte. ~hát téged még nem is láttalak errefele és máris van egy szokásos? szép munka hölgyem!~ gondolta magában és mosolyogva fordult a leány felé.

-Üdvözöllek különösen szép hangú hölgyem. Ahogy hallottam azért többet is tudsz 1-2 nyálas számnál.-

Kért egy gyümölcslével kevert rövidet amit szépen elkezdett inni. És természetesen nagy figyelemmel várta a lányt hogy mit mesél ma este neki.

Meghallottam a nevem, ismerős hangon. Három éve nem hallottam. Több gondolat cikázott át egyszerre az agyamon, lefuttatva a lehetséges történéseket. Letagadhatnám, hogy ki vagyok, de mivel Kira is felismerhetett, jó eséllyel le fognak leplezni. Amennyiben nem tagadok, szintén vége az inkognítómnak. Kevés esélyem volt, de így a legtöbb. Meghúztam a copfomat, és megigazítottam a felsőmet, szinte megszokott mozdulattal. Hátrafordultam.
Nem sokat változott. Mondjuk, felnőtt emberek vagyunk, az a három év nem jelent annyit, de tény, hogy nem sokat változott.
- Régen találkoztunk, Quan. - fordultam meg, kissé lehajtott fejjel. - Tudom, hogy neheztelsz rám, de bonyolult lenne mindent elmagyarázni, Különösen ennyi tanú előtt. - biccentettem a csoport többi tagja felé.
Nem tudtam, mit kéne mondanom. Mit illene. Logikus megoldás nem nagyon maradt ebben a helyzetben. Hideg racionalista énem némileg háttérbe is szorult, ahogy a fejembe tolultak az erdőben történtek képei. Nem sokan szokták értékelni, ha ott hagyja őket valaki, akit már megcsókoltak egyszer.
Igazából nem is akartam eltűnni... az az egész levél olyasmi volt, amit rengetegszer átgondoltam. Emocionálisan is csak bizonyos szempontokból volt helytelen döntés, de tekintettel, hogy a racionalitások játszották az életemben mindig a főszerepet, ezért nem is foglalkoztam túl sokat vele. Amennyire fájt a gondolat, hogy többet talán nem találkozunk, annyira meg is nyugtatott, hogy nem kell továbbra sem kialakítanom semmilyen kötődést. Megmaradhatok annak a sakkjátékosnak, aki játszik a bábúival, de nem szereti őket. És jött a logika, Night-tal és a párharcunkkal... így volt a legbiztosabb. Nem akartam, hogy Quan bajba kerüljön, és mivel látta, hogy vele voltam az erdőben, jók voltak az esélyek, hogy tud arról, mit érzek iránta. Ez már egyenesen vezetett az érzelemközpontú manipulációhoz, abba a hálóba pedig nem akartam belekerülni, sem Quan-t belesodorni. Vagyis megírtam a levelet.
És azóta egészen normális életet élhettem, már amennyire egy amnesztiát kapott volt-bérgyilkos és stratéga élete normálisnak mondható lehet. Beifong nem bízott meg bennem, de nem bántam. Én sem bíztam meg senkiben. Miután Quan elköltözött a városból minden egyszerűbb lett. Nem számítottam rá, hogy felbukkan a hátam mögött.
Vettem egy nagy levegőt, és igyekeztem koncentrálni, rendszerezni a gondolataimat. Okosnak és higgadtnak kell maradnom, ha jól akarok kikerülni a helyzetből.

Mikor Quan látta, hogy a lány megfordul és bebizonyosodott tényleg Taira a férfit nagy öröm és egyben sok kérdés rohanta meg. Boldog volt, hogy megtalálta, és szerette volna újrakezdeni. Régen nagyos sokat gondolkodott kettőjükön és mindig arra jutott, hogy szereti. Akár el akarta felejteni akár nem. Bármi történt nem tudott haragudni rá. Viszont nagyon kíváncsi lett volna, hogy miért hagyta ott csak úgy. De egyet értett Tairarával és úgy döntött a kérdések ráérnek. Mikor észrevette, hogy a lány lehajtott fejjel fordult felé lassan oda lépett felé jobb kezével félénken arcához nyúlt. –Ne hajtsd le a fejed. Nem méltó hozzád. - Majd lehunyta a szemét és átölelte a lányt. – Tényleg régen találkoztunk. Túl régen. – Aztán folytatta tovább csak suttogva. - Majdnem megtettem, de visszafogtam magam csak az erdő után. Tudod. Az ember szívesen adna egy csókot, ha már 3 éve nem látott. De előtte szeretnék beszélni veled. Négyszemközt. – Elengedte majd végignézett a Tairán. – Látom rajtad nem fog az idő. – Quan elmosolyodott és a lány szemébe nézett várva annak válaszát.

Lassan komótosan hagyta el a közeli pubot. Járása nehézkes volt, ruházata csapzott, haja borzos, szájában egy már félig meddig kialudt szivar, jobb kezében pedig egy már majdnem üresnek mondható alkoholos üveg. A tetoválásai még mindig izzottak kissé, ezt csupán a nyakán kilátszó részből lehetett tudni.
Nyugodt léptekkel indult el a sikátorba, néha-néha még meghúzva újdonsült „útitársát”, majd hirtelen a szokásos „gyújtókereső” mozdulatsorba kezdett bele, ami persze jó szokásához híven sehol sem volt. Idegesen toporzékolt párat majd, egy gyors pillantással felmérte a sikátort: ~Szemét.....szemét.....egy koszos fal.....egy valami amit nem tudom mi de már láttam valahol......pár ember....szemét......kuka.........ho ho.... emberek ...... POTENCIÁLIS gyújtótulajdonosok.~ Hirtelen arca felvidult , kihúzta magát, és odasétált a társasághoz, egy gyors pillantással végigfutott rajtuk, egy hölgy a fal mellet, egy másik aki beszélget egy férfivel , és egy harmadik nő, akit valaki próbál kihúzni a tömegből, az arcokat nem ismerte fel.

-Oh, elnézést kérek ...... am...nem tudna valamelyikőjük egy kis tűzzel megszánni, mert a gyújtóm szokás szerint eltűnt , és per pillanat életet mentene ....

Neki sem volt ínyére a sok idegen arc. Senkihez nem szólt egy szót sem, csendesen állt Kuro mellett, remélve, hogy az új alakok tovább állnak.
Dolores meglepődött a vízidomár cselekedetén, de tetszett neki a spontán és egész értelmes ötlete.
~ Szerintem is az a lényeg, hogy most hamar eltűnjünk. Mindig is utáltam az idegeneket. Ezzel az emberrel pedig össze kellene fognom. ~
Kurora nézett, egy pillanatig gondolkodott, majd engedve az ötletnek, egyetértően rámosolygott és hagyta, hogy a fiú odébb vezesse őt. Ahogy megfordultak azonban nagy meglepetés tárult Dolores elé.
Egy férfi közeledett feléjük, kissé bizonytalan volt a járása, arca félig-meddig elkeseredett, nagyon szeretett volna valamit. Ahogy feléjük szólt, Dolores felismerte a hangot, majd ránézett, és ekkor már az arcot is.
~ De hiszen...ez Kán! ~ a lány nagyot nyelt régi barátja láttán. ~ Valószínűleg nem ismer fel. ~ egy tükröt képzelt maga elé. Valóban, Dolores sokat változott, ruhája kopott, koszos,arca és karja teli van karcolásokkal, testtartása sokkal visszahúzódóbb, megjelenése koránt sem olyan maga biztos, mint régen. Hosszú, kócos haja sokat takar az arcából.
Most azonban felcsillant benne a remény. A reménye annak, hogy valaki, aki egykoron ismerte segíthet neki megszabadulni ebből az őrült társaságból, és még talán Kuroval se kéne tovább mennie.
Szomorúan nézett az előtte álló férfira, aki nem volt teljesen józan. ~ Nem tudom, mit kéne tennem, talán...egy próbát megér. ~
Pár lépést tett Kuroval az oldalán, majd előrébb lépett és haját eligazítva arcától Kánra nézett.
- Talán én segíthetek! - magára erőltetett egy féloldalas mosolyt, és várakozóan nézett a bizonytalan tekintetű Kánra.

Kuro nem értette az elején hogy mi történik. De aztán észre vette hogy itt épp régi barátok találkoznak. A fiúnak szívét megszorongatta az esemény mert ő már egy hete nem találkozott gyerekkori barátaival és hogyha úgy történnek a dolgok lehet hogy már nem is fog velük. Úgyhogy elfogadta ezt a tényt és azon kezdett el dolgozni hogy az új személyekkel összebarátkozzon. Nemvolt azért annyira biztos benne hogy ismeri egymást a szerencsétlen férfi és a lány a jobb oldalán úgyhogy rákérdezett halkan:

-Ismered őt? És megbízható?-

Miközbe megkérdezte rátekintett a lányra és az ismeretlen férfira is és látta hogy a válasz mint a kettő kérdésre igen lehet. Elő is vette gyújtóját (ami azért volt nála hogyha a jéggel való játszadozás közbe kicsit kihűlne keze felmelegitse azt) és már dobta is oda és ezeket a szavakat fűzte hozzá: 

-Ahogy látom már jóba vagytok, és szerintem nem az utca közepén kéne néhány gyanus ismeretlen nő mellett felevelíteni a múlt vagy éppen a mai eseményeket.

Rátette kezét a lány vállára, hisz már barátságosabb közegbe érezte magát és az álca már nem nagyon kellett, és várta a válaszokat mind a két személytől. És persze remélte hogy új barátokra talált bennük.

Dibiron ahogy meglátta hogy mennyit iszik a leány máris lemondott az ismerkedésről. Kisgyerek óta kinem állhatta a részeg embereket, ha férfi lett volna akkor talán belesegítette volna egy árokba egy paraszt lendülettel de amiért egy nő ezért megpróbált nem is foglalkozni vele. Amikor a lány "felált" a székről, ha azt a testmozgást ami leginkább a higany folyásához hasonló lehet felállásnak nevezni, csak bólintott egyett elköszönés képp. 

-Csapos! Mára nekem ennyi! Köszönöm az italt! De ha van egy kis dohány eladó akkor vennék.-

Ezzel vett is pipályába dohányt és arrébb is állt. Az utcán elővette a zsebéből a földet és szivart alakított ki belőle, belerakta a dohányt és élete első rágyujtása kezdetét is vette. A fiú első néhány szippantása még égető hatással volt torkának de később megnyugvó érzés töltötte el. És lassan egyre közelebb bolyongott a remélhetőleg jövőbeli munkahelyéhez. 

A fiatal az utcák között megpillantott egy kisebb sík területet ahol úgy gondolta jövendőbeli munkahelye előtt gyakorol egy kicsit. Oda lépett a plac közepére és maga körül kiemelt a földből 10 darab kisebb föld hasábot maga körül. Ez csak a kezdeti terep felálítása. Ahogy körbe nézett úgy gondolta hogyha kicsit emberibb alakjuk lenne akkor hátha jobban menne az edzés és ezért visszasülyesztette a tócokot és egyessével megpróbálta úgy kiemelni a földből hogy egy emberhez hasonló magasságú és alkatú földhasáb legyen az ellenfele. először ugyan úgy csak egy egy kisebb hasábot tudott csak kiemelni olyan 1meseket de prbálkozott és ahogy prbóálkozott belejött és már 1.5-1.7-es hasábokat is kiemelt. Ezután már csak azon dolgozott hogy emberi alakjuk legyen. elején csak kockásak voltak de később lekerekítette a formákat. Végül már eljutott 1-2 óra gyakorlással arra hogy ahogy kiemelte máris olyan volt a test ahogy ő akarta.

Még megpróbálta azt a gyakorlatot hogy minél nagyobb hasábokat emelt ki a földből. A maximuma tőle 1 fejjel magasabb tönk volt ami 2x szélesebb volt mint a fiú. 

Ezek után már csak a gyorsaságára akart ügyelni. Beállt stabil állásba és már megfogta a földet kisebb korong alakokban de még nem emelte meg a földből így nem látszódott hogy honnan fog érkezni a támadás. És hirtelen láb és kéz mozdulatokkal indította utnak a a korongokat. Csiszolta mozgását és minél gyorsabb és minél kisebb mozdulatokkal indította el a testeket az "ellenfelek" felé. Ezt gyakorolta még 2 órán át és miközben lerombolta a bábukat maga körül úgy vissza is épitette őket és figyelt arra hogy minél emberibbek és szebbek legyenek. A fiú végül a földet az ellenfelek mögül szerezte be és azzal tarkón csapta a  bábukat. Ezt is megpróbálta minél rövidebb felkészülési idővel és minél nagyobb sebességgel csinálni. Végül még átismételte a mozdulatokat és tökéletesre próbálta fejleszteni őket. Végül lesülyesztette az összes bábut és mindent vissza helyezett úgy ahogy volt, már csak egy 180cm-es hasábot emelt ki a földből és elkezdett egy tökéletes női testet ábrázolni rajta. Most nem arra ügyelt hogy minél gyorsabban legyen kész hanem hogy minél szebb legyen. A testét gondosan alakította ki, az arcával pedig a lehető legtöbb időt töltötte. Végül befejezte a szobrot és megtörölte homlokát egy rongyal, és azzal a lendülettel még vissza tekintett a mesztelen szoborra és dobbantott egyett. Ezzel a dobbantással lesülyedt a föld alá de egy kisebb kamrát kialakított neki hogy még vissza térhessen ide, és egy fél méter vastag földhasábot tolt rá. Szivarát vissza formálta egy földdarabbá és a dohányt elrakta zsebébe. Tovább állt és már a következő unkahellyére vette az irányt egyenesen.


Dibiron ereje egy szinttel emelkedett. - Azoir

Kán ahogy meghalotta a hangot odakapta a fejét , kellett pár pillanat mire felismerte az arcot.A fiu arca hirtelen kisimult , egy kiss ideig meg se szólalt , Kuron öngyujtójának a Kén fejére mért ütése huzta vissza a valóságba.Egyből a fejéhez kapta a kezét , egy pillanatra fél szemmel a „támadójára” nézett majd lehajolt az ömgyujtóért , kiköpte a félig elszívott szivart majd egy ujatt vett be és egyből rágyujtott.

-Kösz-mondta , kacsintott egyet és viszadobta , óvatosan az öngyujtót.Szivott egy mélyet majd issé megigazította a ruháját , az üres üveget meg már rég letette-kezdem azt hinni , hogy egy gonosz szellem állandóan követ csak azért , hogy elopja az öngyujtóim-és elmosolyodott , a tetoválásai telyesen elhalványultak a mosollyal párhuzamosan-Amugy Kán vagyok –majd kezetnyujtott a fiunak-Ismét rápillantott a lányra majd elmosolyodott-Hú de rosszul nézel ki –majd kacsintott –Jó ujra látni , Egy ital a szokott helyen –bicentet egyet asikátor vége felé-Gyere te is –mondta Kuronnak majd  elegánsan a lány keze felé nyult várva , hogy viszonozza a mozdulatott.

Kuro örömmel hallotta hogy szivesen látja társaságában a férfi. Bár nemértette hogy hogy nem lehet elkapni egy öngyújtót, de nem foglalkozott vele mert persze a fiatal elkapta. Melegség töltötte el és örült az új csapatnak aminek tagja lett. Ahogy bemutatkozott jövendőbeli társa ő is gyorsan bemutatkozott: 

-Én Kuro vagyok.-

És persze kezet is fogott a férfival. Ezek után látta hogy a fiú közeledni akar a lányhoz és azonnal beugrott ketőjük közé és a vállukra rakta alkarját és mondta:

-Hát akkor induljunk is.- Mosolygott a fiú és hozzá tette: -Hacsak a hölgynek nincs kifogása-

Oda is hajolt a lányhoz és sugta neki:-De ha fáradt vagy egy üres szobát is tudok nyújtani egy kis fürdőszobával ha helyre akarnád magad tenni-

Ha a lány egy ital mellett akar pihenni akkor máris szól hogy -Akkor mire várunk?- és 2 újdonsült barátjával máris elindul a szórakozóhelyhez. Ha a lány leakar pihenni Kuro elkiséri otthonába és körbemutatja a házat hogy mit hol talál.

Dolores még mindig meglepetten állt Kán előtt, de még jobban meglepődött Kuro barátságos közeledésén.
~ Lehet mégsem olyan ez a fiú, mint ahogyan gondoltam! ~ már-már majdnem boldognak érezte magát, aztán visszatekintett régi barátjára. Ekkor féloldalas mosolya egy őszintébb mosollyá változott.
Dolores egyet értett abban, hogy ideje tovább állniuk. Eközben Kán és Kuro beszélgettek, de ő nem igazán figyelt arra, gondolatai más merre jártak. ~ Hiányzott már, hogy lássak egy barátot! Vagy Kán hiányzott? Azt hiszem, ezt most nem tudom megmagyarázni. ~
Mikor az ismerős felé fordult, Dolores halkan elnevette magát. ~ Igen, tényleg szörnyen nézek ki. ~ majd Kán a karját nyújtotta felé. Pár másodperc hatásszünet után felemelte és felé nyújtotta a karját, de mielőtt még a fiúnak nyújtotta volna, Kuro hirtelen kettejük közé ugrott és megtámaszkodott a vállukon. Ettől Dolores kizökkent elmélyült gondolkodásából, és szúrós tekintettel nézett a vízidomárra, majd kérdően Kánra. ~ Hát jó...~ visszaengedte a karját.
- Nem, erre semmi szükség! - súgta vissza Kuronak válaszul.
~ Bár igaz, hogy rám férne egy alapos helyreigazítás, de szívesebben lennék most velük. Vagy csak Kánnal... de nem fogom elküldeni újdonsült ismerősömet. ~
- Miért is ne? Szerintem induljunk! - mosolygósan állt a két fiú közé, és hárman együtt elindultak az utcában, hátrahagyva a mögöttük beszélgetőket.

A követet messziről fel lehetett ismerni jellegzetes, tűz népi egyenruhájáról, mikor a bárhoz ért. Elsőként a még utcán kószáló Dolorest szólította meg, Kuro elnézését kérve... Nem kívánt megzavarni semmit, de pontos utasításai voltak... a rendőrséggel együttműködve választották ki a feladatra legalkalmasabbakat.
Majd az éppen kilépő Dogornt, végül pedig a még javában iszogató Liv-et hívta. A három egymás számára egyelőre ismeretlen fiatalnak nem mutatkozott be, csak röviden tolmácsolta a feladatát.
- Zuko nagyúr küldött magukért. - mondta. - Különös események történtek a Tűz Népében, és magukat ajánlották egy fontos feladatra. Tudtommal többüknek van harci tapasztalata is. A feladatom, hogy a Tűz Népének fővárosába kísérjem magukat. Nem szükséges semmit magukkal hozni, Zuko nagyúr, és Tűz Ura Izumi gondoskodik majd a kényelmükről, az ellátásukról, és megfelelő felszerelésről is maguk számára. Kérem, kövessenek. - a követ (aki nyilvánvalóan tűzidomár volt, hát nem lett volna tanácsos szembeszállni vele) ellentmondást nem tűrő hangon adta ki ezt az utolsó parancsot. Ami éppen a fiataloknál volt, magukkal vihették, de nem kaptak lehetőséget visszamenni semmiért. (OOC: Amit a karakterleírás szerint a karakter mindig magánál tart, nála lesz)
Tudhatták, hogy a követ jó szándékú, de nem is sejthették, mi lehet annyira sürgős, hogy Zuko nagyúr azonnal összegyűjtse őket... Arra még volt idejük, hogy elbúcsúzzanak aktuális beszélgetőpartnerüktől, majd a követ megsürgette őket.
Hajóval utaztak a fővárosba, és a követ az úton, akárhogy kérdezgették, semmi további információt nem adott át nekik. A palotában várták őket, itt ismerték meg negyedik társukat Raion-t is, aki ugyanolyan értetlenül állt az események előtt, mint ők maguk...

(OOC: Dolores, Liv, Dogorn, és Raion (aki egy másik helyszínről érkezik) mostantól "A sötétség hírnökei" c. kalandban vesznek részt. Oda kell írnotok, ahol a poszt tetején lévő logót látjátok, tőlem kapjátok majd a mesélői posztokat. A következő ide fog érkezni, ti is ide írjatok majd, ha elolvastátok az ottani kezdőreagot: https://legendofavatars.hungarianforum.net/t214-a-tuz-uranak-palotaja#2711 )

Zhu Li céltudatosan sétált a város sötét utcáin. Már egészen közel járt a keresett házhoz, hogy egy személyt látogasson meg. Nem a város legjobb környéke volt ez, de szépen rendben tartották, és a rosszfiúk sem itt ütöttek tanyát. Még egy kis időbe telt, de Zhu Li megtalálta azt a bizonyos házat. Több emeletes társasház volt, de őt csak egy bizonyos lakás érdekelte. Becsengetett, majd - attól függően, hogy kinyitották-e neki – bekopogott. Ezeket addig ismételte, amíg ajtót nem nyitottak neki. Türelmesen szobrozott ott Zhu Li. Aztán kiderült, hogy akit keres nincs a lakásban. Egy srác – Rowen - baktatott föl a lépcsőn. Meglepődöttnek tűnt, hogy valakit talál az ajtó előtt. Zhu Li amint felismerte Rowent, rögtön bele is kezdett a mondandójába.
-Jó estét, a nevem Zhu Li, és a segítségét szeretném kérni. Egy feladatot szeretnék Önre bízni. Ez a feladat számomra nagyon fontos, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen. –a lány szemében eltökéltség csillogott - Sajnálatos módon többet nem mondhatok. Természetesen időben meg fog tudni mindent, és fizetést is kap. Most csak annyi a teendője, hogy megjelenjen. – itt egy borítékot húz ki a kabátja belső zsebéből. – Kérem, ügyeljen arra, hogy senki más kezébe ne kerüljön ez. További szép estét! – köszön el a lány, majd elsétált.
Ha kibontja a borítékot, akkor egy papírt talál benne. A papíron meg ez állt: Holnap, délután 2-kor a Future Industries gyárépületében.


Taira akárhogy is szerettet volna segíteni Quannak, nem tudott. Próbált minél több részletett megjegyezni, hogy majd ezt jelentse a rendőrségnél. Nem volt ajánlatos a kocsi után mennie, hiszen akkor feleslegesen pazarolja az energiáját. Így hát a rendőrségre ment vissza, ahol mindent elmesélt. Ezek után pedig Ling Beifong az irodájába hívatta. De Lin nem volt egyedül, ott ült Zhu Li is.
-Taira, Zhu Li a rendőrség segítségét kérte egy fontos feladatra. – vágott bele rögtön a Beifong hölgy – Ehhez a feladathoz sajnos rajtad kívül jelenleg senkit sem tudok ajánlani. Természetesen még mindig próbaidőn vagy. – foglalta össze a főnök. Ekkor Zhu Li lépett oda Tairához, és egy borítékot nyújtott át neki. –  Abba találja meg a szükséges információkat. Ma menjen haza és pihenje ki magát. – utasította a fémidomár a lányt.

Ha kibontja a borítékot, akkor egy papírt talál benne. A papíron meg ez állt: Holnap, délután 2-kor a Future Industries gyárépületében.

/OCC: Ti most az "Elveszett ereklyék" c. kalandban vettek részt. kérlek titeket, hogy most Varrick irodájába írjatok! https://legendofavatars.hungarianforum.net/t215-varrick-irodaja/

A kis csapat óvatosan haladt a folyosón, ügyelve arra, hogy ne vegyék észre távozásukat. Kán jól érezte, hogy a szobában van valaki, de nem kellett benyitnia, ugyanis Iona éppen akkor döntött a távozás mellett. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, ugyanis a folyosókon elhelyezett rádiók megszólaltak.
- Tisztelt Köztársaságvárosiak. Raiko elnök vagyok. Mint ismeretes, Amon, az egyenlőségpárti újra felbukkant, s a Sárkányházak környékén szedi az áldozatait. Ismerjük a titkát, tudjuk, hogy véridomár, ezért felhívom a figyelmüket arra, hogy ne támogassák az eszméit. – Ezzel a rádió kikapcsolt.
Eljött az idő, indulni kellett, de a kérdés az volt, hogy merrefelé. Végül csak rátaláltak a kivezető folyosóra, és egy-kettőre, a felszínen találták magukat. Itt azonban csak rémült embereket láttak, s az egyik, akik észrevette őket, csak ennyit kiáltott.
- Amon itt van! – s már futott is tovább.
A kérdés felvetődött, hogy ha Amon a város túlsó oldalán tevékenykedett, akkor hogy kerülhetett ide, mindössze 5 perc alatt. De ötletelni nem volt idő, hiszen a pánik elterjedt, a városnegyed a feje tetejére állt.
 
/A következő reagokat az utcára írjátok./

Először Kirához lépett oda, aki azonnal fel is ismerte - Kya volt az, Aang avatar lánya, a Köztársaság Városi Víz Akadémia tanára.
- Segítségre van szükségem – suttogta, ahogy a lányra nézett. – Legyél holnap reggel hat órakor a vízakadémián – mondta, majd meg sem várva, hogy Kira felel-e valamit, továbbment. A következő, aki előtt megállt, Zima volt. Ugyanazokat a szavakat mondta neki is, mint Kirának, és ugyanolyan gyorsan ott is hagyta, mintha nem akarná, hogy bárki meglássa.
Ahogy haladt visszafelé az utcán, meglátta Elainát is, akit nemrég engedtek ki a kórházból. Kya is hallott a földakadémián történt esetről, és hallott a tűzoltó lányról is, akit most felismert a tűzidomárban. ~ A lehető legjobb emberek kellenek... ~ gondolta, és összeráncolta a homlokát. ~ Azt hiszem, aki elég vakmerő ahhoz, amit ő tett, az ilyenhez is elég vakmerő... ~ halványan elmosolyodott.
- Egy fontos feladathoz keresek segítséget...ha hajlandó vagy segíteni, kérlek, holnap hajnali hatkor lény a vízakadémia előtt – tért azonnal a lényegre, majd sietve továbbindult. Az idő fogyott, és kellett volna még pár ember... ~ Ennyi édeskevés lesz ~ futott át a fején, majd, ahogy meglátta a két sétáló földidomárt, döntött.
- Ha tudnátok segíteni egy fontos ügyben – kezdte, Fortunára és Deringre nézve -, gyertek reggel hatra a vízakadémiára – mondta, és elsietett. Sok volt még a dolga – az idő, meg a megbízható szövetséges kevés.

(OOC: Thran, Kira, Zima (és Geradeblitz), Elaina, Fortuna és Dering a Holdfogyatkozás című kalandban vesznek részt. Kérem a résztvevőket, hogy a következő posztjukat a Köztársaság Városi Víz Akadémiára írják J)

Quan látta Kánon, hogy nem nagyon tetszik neki Iona megmentésének az ötlete ezért megpróbált kicsit hatni a férfira. Látta, hogy elindul. Végül is nincsen sok idejük. Quan elővette kardját és Kán mögé lépett. Követte a férfit. Gondolkodott mit mondjon neki még összeállt a kép. – Figyelj Kán. Látom rajtad, hogy nem tetszik, amit csinálunk, de ne legyén ilyen önző. Hidd el, ha te lennél az ő helyébe mennyire örülnél, ha jönne valaki segíteni. És egyébként meg kösz, hogy segítesz. – Quan mondandója után csöndben követte Kánt jobb kezében kardjával. Szerencséjükbe Ionába botlottak, aki szint úgy távozni akart. Quan öröme pont a rádió megszólalásáig tartott. Csöndesen végighallgatta a rádiót majd elgondolkozott a hallottakon. ~Sárkányházak kerülete… De hiszen én ott lakom. Nem is baj legalább lesz hol megbújnunk.~ Quan hallgatott a házáról és ment tovább a többiekkel. Mikor kijutottak káosz fogatta őket. A rémült ember csak még egy jel volt arra, hogy idekint a helyzet egyre jobban fokozódik. Végül úgy döntött, hogy szól a többieknek, hogy a házában meghúzhatnának, még nem találnak ki valamit.
– Figyeljek, itt van egy házam a Sárkányházak körzetében. Ha akarjuk, meghúzhatjuk magunkat egy időre még nem találunk ki valamit erre a helyzetre. Iona megnyugodhatsz csak Zhen, Ruan és Azoir emlékszik hol van a házam, és bennük megbízok. ~ És persze Taira.~ - Gondolt a lányra, majd folytatta. –  Tudtommal senki nem akar az életemre törni azon a maszkos férfin kívül, aki először bejött. De ha Zhent, Ruant, és Azoirt el tudtam látni akkor veletek sem lesz gond. Nos, mit szóltok hozzá? Ha van, jobb ötlet én szívesen meghallgatom. -

Kuro az eseményekkel sodródott még félig kómásan és nem midnent értett. Amikor Quan elé lépett azonnal maga mögé rántotta és mondta: -Bocsánat barátom de én megyek Kán mögött!- és komoly fejjel követte Kán hátát. Egyszer csak meglátta a lányt utána pedig máris kint voltak. Meghallgatta Quant és összeszedte minden tudását és megkérdezte a társát: -Bocsánat de Amon a sárkányházak területén szedi az áldozatait nemde? Szóval ha tudják ha nem hogy merre van a házad akkor is lehet hogy betoppannak mert arra fele garázdálkodnak nemde? Akkor meg hogy akarsz te meghúzódni? Bocsánat a megindulásért csak úgy gondoltam ezt megkéne beszélni.- nézett körbe és gondolkodni kezdett -Szóval ha odamennénk elbújni ahol épp a maszkos "manusok" játszanak akkor lehet hogy nem a legjobb paszba ránk rontanának és megint lenne egy 10-20 perces eszméletlen időszakom. Szóóóóóval ha már oda megyünk akkor ne "meghúzódni" menjünk oda hanem harcolni vagy találjunk ki valami mást. Köszönöm a figyelmet közérdekü hírdetést halottak.- és visszalépett a "tömegbe" és várt valami értelmesebb döntést. Oda állt Kán mellé és egy gyújtót nyújtott felé: -Na és most?-

Nagyranyilt szemekkel figyelte a folyósó kanyarulatát.A nagy őrjítő csendet Quan törte meg. ~Jajjj ustenem most jön a lelkizés…. Remek , most gondolom ugy kéne tennem mintha érdekelne?~Mikor a féfi befejezte a mondókéját , Kán hirtelen hátrafodult és egyenesen a férfi szemébe mondta.
-Ne érdekeljen mit érzek és , hogy mit gondolok figyej a feladatra.Itt vagyok vagy nem ?-mikor a férfi megköszönte , hogy segít , egy pilanatig zavart fintor szaladt át az arcán de hamar el is tünt~Na most aztán tényleg igazi segfej voltál Kán …. Közel állsz a személyes record megdöntéséhez~.Visszafordult a sarok felé és ismét dobantott egyett.Ez ismeretlen személy egyre közelegg és közelebb jot , viszont ismét megzavarta valaki a koncentrációt…Kuro.Ellökte Quant és elkezdet beszlni is~Errefele senki sem halott még setenkedésről…. Vagy legalább aarról hogy tartsuk a szánkat és az érzeleminket méshol feladat közben.Mennyivel job lenne a világ ha mindenki Dai Li kikébzést kapna~.Ezen a gondolaton egy pillanatott el is elmélkedett , majd gyorsan megrázta a fejét és hátrafordult.-Halgasatok már-sugta oda társsainak.
 Nem telt bele sok időbe ésa légidomár csaj (a nevét még nem tudta) befordult a folyósón.MIkor Kán látta , hogy ő az egyből zsebre tette a kristályokat és elindultak a kifelő vezető uton.MIkor megszólalt a radió a fiu megtorpant ~Sárkányház kerület … dehát az a város másik vége…ember nem lehet ilyen gyors~.Nemsokára felértek a felszinre és igazi vásári zsibongásra hasonlító káosz fogatta őket.Kán a kiss csoport szélén bandukolt a tömegben és csak halgatta a két férfi beszédét. ~A sárkányházak kerület kész öngyilkosság … Quant is ugyanugy elfogták , sőt ismerte is a támadó vezetője ….. ha azt is álítja , hogy kevesen tudják hol lakik üldözik őt is … az első biztos az less , hogy lenyomozzák valahogy.Az hogy bemenjünk a tömegbe harcolni meg….. hát énse tudok nagyobb hülyeséget mondani szerintem…~
-Kerüljük el a Sárkányház kerületet-szolalt meg végül Kán miután befejezték a beszédet-keresnek minket …. Biztos vagyok benne , hogy szépen lassan végigjárják azokat a helyeket ahol lehetünk … kezdve a törzshelyeinkkel.Szóóval szerintem ne menjünk se a házadba-itt Quanhoz fordult-se az utcára harcolni-itt Kurohoz fordult- és még mielőt bárki megemlíti a levegőtemplomot … biztos vagyok benne , hogy egy az első célpontjaik közül less az is-itt pedig Iona felé fordult-Én azt mondtom …. És ez csak egy ötlet , nyugotan lőjetek le ha nem tetszik … hogy vesük be magunkat a szellemindák közé.Szinte senki sem ismeri arrafelé a járást és én tudok egy egész jó .. annó hotelként működő romot ahol van viz , egy még teli hütőkamra és ágyak ahol meghuzhatjuk magunkat.Ott biztos nem fognak keresni minket , nicsenek szomszédok akik beáruljanak , és az indák természetes védvonalként szolgálnak.-Egy pillanatig nézte társainak az arcát majd ismét megszólalt-vagy ha ez nem tetszik akkor én is Quan házára szavazok.

 Kuro ismét felajánlotta a gyujtót.A fiu nagyon sóvárogva nézet utána majd egy kiss tétovázás után elvette.Kivett a táskájából egy szivart és egyből rágyujtott.

~ Újra itt... Legutóbb, mikor erre jártam ez a hely még csak egy tűzidomár gyarmat volt és most nézzenek oda! Milyen sok féle és fajta ember rója az utakat! Nem is lenne számomra tökéletesebb hely, hiszen se hazám, se otthonom. Tűz Birodalmában születtem, de én az összes nemzet kultúráját magammal hordozom. Jót tett nekem ez a 70 év vándorlás... ~ Elmosolyodott Domó miközben a város fényeinek pompázását csodálta. - Állj! Itt jó lesz! - Kiáltotta. - A többi a magáé! - Mondta a taxisnak miközben a kezébe nyomott pár drágakövet amit legutóbbi kalandjával szerzett Ba Sing Se-ben. ~ Egy motel... Ideiglenesen jó lesz, míg nem találok magamnak valami munkát, vagy nyugdíjba nem vonulok. De ááááh, a hátam! ~ Nyilat Domó derekába a fájdalom, mikor belépett az épületbe. ~ Nem vagyok már az a fiatal suhanc aki voltam... ~ Gondolta. - Jó estét! - Szólt a motel vezetőjének. - Van-e szabad szobájuk egy vén zarándok számára, mint én magam? Meg tudom fizetni! - Erre a fogadós válasza az volt, hogy nincs több férőhely ezért más alvóhely után kell néznie. Az öregember lassan kisétált a motelből és keresett az utcán egy padot és leült. ~ Fáradt vagyok én róni az utcákat egy megfelelő fogadó után... Úgy néz ki ma is a szabad ég alatt fogok éjszakázni. ~ Azzal fogta a föld népi köpenyét magára terítette. Későre járt már az óra és nagyon lehült az idő. ~ Voltak már vészesebb estéim is... Mondjuk az Északi Víz törzsénél amikor felkerestem a felső átjárót. Nah az aztán igazán hideg volt! ~ Gondolta és miközben dörzsölte hideg kezeit egymáshoz néha-néha, megjelent egy-egy szikra, lángcsóva. Ezt addig csinálta míg teljesen fel nem melegedett, majd álomra hajtotta fejét.

Szerettem ezt a várost, de mégis utáltam. Köztársaságváros volt az egyetlen hely a világon, ahol levegőidomárként sem repülhettem kedvemre. A gyermekkoromra emlékeztetett, amikor még egyszerű emberként jártam-keltem a földön. Mi minden változott azóta. Bejártam a világot hosszában-széltében, s minden helyet meglátogattam, ahol Aang is járt. Erre most visszatérek szülővárosomba, ahol be kell tartani az itt elfogadott normákat. Most is csak céltalanul lépkedtem az utcákon, miközben szemem ide-oda járkált, s vizsgálta az embereket, kirakatokat. ~ Mogorva. Kedves. Félénk. Mogorva. Mogorva. ~ mondogattam magamban a szembejövő alakokról alkotott véleményemet, majd, mint egy megbánva a dolgot, hozzátettem ~ De mind ember, akik Aangnak köszönhetik az otthonukat, életüket. ~ Persze, mikor az ember kimond egy pozitív igazságot, mindig becsap a ménkű, s most sem volt másképp. Amon támadt fel, és kezdte visszaszerezni a hatalmát, miközben a tömegek hisztérikusan szaladtak fel-alá. Ez engem nem hatott meg nagyon, tudtam, hogy csak az szalad, akinek nincs bátorsága. Én egymagam szálltam át az óceánt, s kézen járva labdáztam a Déli templomokban, szóval nem igazán estem pánikba. Szemem egy kis csoportra tévedt, akik kissé erőszakosan vitatkoztak, de nekem nem ez keltette fel az érdeklődésemet, hanem a csapat egyik tagja, pontosabban egy kék nyilakkal tetovált légidomárlány. Szerettem olvasni a híreket, de utazás közben nem nagyon foglalkozik ilyennel az ember, így tudomásom sem volt róla, hogy idő közben még egy mestert felavattak. Érdekelni kezdett a dolog, hiszen olyanná válni, mint Aang, mindig is álmom volt. ~ Na, legfeljebb arrébb fúj, mint szél a falevelet! ~ Gondoltam magamban, és hozzájuk léptem, de nem tudtam, hogyan szólítsam meg őket. ~ Mégis, mit mondjon az ember, egy rakás idegennek? ~ Kérdeztem magamtól, de a választ nem találtam. ~ De ha elkezdtem, most már be is fogom fejezni! ~ Tökéltem el magamat, s köszöntöttem őket.
- Sziasztok! Sela vagyok. – mutatkoztam be nekik, de bátorságom elinalt, a fürkésző, gyanakvó, döbbent tekintetek láttán. – Segíthetek nektek valamiben? – kérdeztem gyorsan, majd már korholtam is magamat. ~ tessék. Itt van a baj, s én, mint egy idióta szólítom le őket. Vajon mit fognak gondolni rólam? ~

Minden gyorsan történt, így Iona hamar az utcán találta magát. Mikor ismét Amonról kezdtek beszélni, már sejtette, hogy valamiféle összeesküvés van a háttérben... Azoir volt a legutóbbi maszk mögött, imposztornak kellett lennie az újnak is.
- Kánnal értek egyet. - mondta. - Összeesküvést sejtek, Amon nem kerülhetett át ide ennyi idő alatt... - az fel sem merült benne, hogy megemlítse Azoirt. Nem akarta bajba keverni, éppen elég szenvedést élt már át. - De a véridomárok ettől még olyasmikre lehetnek képesek, amit mi el sem tudunk képzelni, így nem kockáztathatunk. A szellemindák között menedékre lelhetünk. Talán tudok velük kommunikálni.
Ekkor lépett közéjük egy fiatal levegőidomár, még hagyományos, és nem siklóruhát viselve. Ionát meglepte, hogy nem a levegőtemplomban van, legtöbben inkább ott töltötték az idejüket, ha a városba látogattak, de a lány barátságos volt, és hamarosan kiderült, Selának hívják, és felajánlotta a segítségét. Az általános pánikban Ionának azonnal eszébe jutott, hogy ha az Amon maszkot viselők képesek elvenni az idomárképességeket (és a mozdulatsor, amit Azoir szimulált, egyértelműen erre utalt), akkor egy levegőidomárnak semmiképp nem szabad az utcán maradnia.
- Iona vagyok. - mosolyodott el. - És jól jönne a segítséged. Bajba kerültünk, és minden bizonnyal üldöznek minket, talán minden idomárt. A legjobb döntés az lenne, ha a szellemindák közé menekülnénk, gyere te is velünk. Ott biztonságban lehetünk, amíg csitul kicsit a pánikhelyzet. - a többiekre nézett. - Gyerünk, ha menni akarunk, most menjünk.
Időközben igyekezett végig résen lenni, hogy ha megtámadnák őket, azonnal reagálni tudjon, és egyben próbált koncentrálni is, hogy ha a szellemek által uralt területen ellenállásba ütköznének, megpróbálkozhasson a kommunikációval.
Ha követik, és sikerül biztonságban elérni a szellemvadont, Selához fordul, és érdeklődni kezd, miért jött a városba, hol és kitől tanult levegőidomítást, és hogy a Harmonikus Együttállás idején szerezte-e a képességeit. A gondolatai emellett Azoiron is járnak, és azon, hogy mi történhetett vele a szellemek között, amiért beállt ebbe az őrült mozgalomba, és vajon hol tanult meg vért idomítani... látszódhat az arcán, hogy foglalkoztatja valami.