Név: Haise
Kaszt: Vízidomár
Kor: 19
Külső leírás: 183 cm, elég vékony alkatú, ezüstszínű szemek, egy jégből készült nyaklánc és díszek a ruháján amiket ő maga készített. A bőre szinte mindig hideg, talán a jég iránti szeretete miatt. A ruhája bőrből készült, és kifejezetten harcra lett tervezve. Hosszú haját gyermekkora óta növeszti. Bár haja eltakarja, de van a hátán egy táska amiben néhány régi Víz- és Jégidomítási tekercset tart.
Tulajdonságok: Nehezen ismerkedik, szeret magában lenni, de ha egyszer valakivel összebarátkozik onnantól azzal nagyon jó a viszonya. Nagyon szereti a letűnt korokat, és azok emlékeit tanulmányozni. Eléggé szókimondó ami legtöbbször nem válik hasznára. Ügyesen bánik a szavakkal, könnyen meg tud győzni embereket dolgokra.
Háttértörténet: Elsőszülöttként született a Víz Déli Törzsében, vagyonos családba, később követte két testvére. Születésénél megijedtek hogy halva született, mivel a teste jéghideg volt. Sosem szeretett melegen öltözködni, viszont nem fázott. Már egész fiatalon megtanulta alapfokon irányítani a vizet, és ezután fény derült kivételes jégidomító képességére. Amilyen ügyetlen a vízzel, úgy bánik a jéggel. Sokszor fegyvert formál belőle és azzal ügyesen harcol, esetleg páncélt húz fel (ebből jelentősen kisebb méretűt). A Gyógyítást sosem próbálta, a növényeket általában hamarabb megfagyasztja minthogy megmozduljanak, így erről lemondott, a véridomítást mélyen elítéli mivel az ő nézetei szerint minden élőlénynek joga a szabad akarat a teste felett. 18 évesen Köztársaságvárosba ment világot látni, itt ismerkedett meg Ace-el akivel azóta is jó barátságot ápol. Jelenleg pedig egy utazást tervez a víz északi törzsébe hogy elsajátíthasson mégtöbb jégidomító technikát, és valamennyivel a vízidomítását is fejlesztené.