Név: Han Tashiko
Kaszt: Tűzidomár - Villámidomár
Kor: 18
Külső leírás: Sárgásbarnás haja van, tekintete átható. Fekete, pamut köpenye alatt - melyen vörös felhők díszelegnek - szintén feketés, kényelmes pólót és nadrágot hord. Övére egy Bokkennek álcázott, vöröses burkolatú Shirasaya-Katana van akasztva - általában. Szandálja kékes árnyalatú, külnleges kialakítású. Szára bokáig ér, vastag talpa van, tovább csak a lábujjakat hagyja szabadon. Stabil, strapabíró. Magas, viszonylag izmos testalkat. Fejpántja kényelmes, praktikus.
Háttértörténet:
A Tűz Országában látta meg a napvilágot, falusi család gyermekeként. Elszigeteltségük miatt kevéssé jutottak el hozzájuk a világ hírei, ezért nem is nagyon törődtek azokkal. Tashiko egészségesen, viszonylagos jómódban cseperedett. Hamar kiderült, hogy affinitása a Tűz elem felé valóságos. Szereti az állatokat, s éppen egy "lovaglás" - vagy Struccló-megülésnek kellene neveznem? - közben találkozott egy vándorral, akivel hamar összebarátkozott. Akkor még fiatal volt, talán hat éves.
Eme vándor mesélt neki a Tűzidomítás nagyságáról és arról, hogy mekkore fegyelem és kitartás szükséges a megfelelő használathoz. Pár napon belül tovább is állt az újdonsült barát, de néhány évente visszanézett. Tashiko sokat gyakorolt, gyakran gyermeki hévvel eltelve. Voltak napok, mikor szülei szinét sem látták. Persze ilyenkor mindig meg lett fedve, mire hazatért, de Őt nem zavarta. Világéletében szeretett egyedül lenni. Két testvére, bátyja és húga elég közeli kapcsolatot ápltak vele mindig is, talán közelebbit is, mint a szülei.
Hamarosan elért a kamaszkorba, amikor is beállt a falu kovácsához inasnak. Nem csak azért, mert szerette volna kitanulni a mesterséget, hanem azért is, mert volt egy régi vágya. Hogy birtokoljon egy kardot. Amit hamarosan el is készített magának, mestere hathatós segítségével.
Mint minden fiatal férfiú, Ő is megismerkedett a szerelemmel. A Sors tréfája talán, hogy legkedvesebb testvére, a húga Shizune hozta össze a választott lánnyal. Anko kedves, csinos és bájos. Ő varta Tashikonak azt a köpenyt, amit mindig visel.
Sok kapcsolat és szeretet köti a faluhoz Őt, mégis úgy döntött: távozik. Világot akar látni. Lelke hívja, utasítja erre. Nem csak a háborgó ifjúsága, hanem valami más is. Valami belső késztetés. De tudja: még visszatér ide, ez az otthona. Strucclován talán hátra sem nézett a felkelő nap fényében fürdő falura. Előző nap elbúcsúzott mindenkitől, hol szavakkal, hol könnyekkel. De ennek már két éve. Azóta sok helyen járt a Tűz Országában. Mégsem érzi úgy, hogy eljött volna a hazatérés ideje. Még nem.
