A tűz népének országa

Miután mindenki megkapta a fegyverét, és sikerült megismerkednie vele, elkezdtek felkészülni a végső harcra. Ekkor tért vissza Iona is, aki közölte a híreket, majd tovább is állt, hiszen Sayuri már várt rá.
                
Akik a hajón maradtak, szépen elkezdték kidolgozni a terveiket, mikor a magasban megjelent egy léghajó, majd szépen leszállt a földre. És ki lépett ki rajta? Természetesen Azoir érkezett meg, Lorával az oldalán. A léghajón tartózkodók is mind elhagyták a járművet, így a két csapat egymással szemben állt. Ekkor Lora támadásba kezdett, és magával vonta Nothant, Elainat, és Aimeyt. Ők külön kis csatározásba kezdtek bele, miközben a síkság másik végén Azoir egyedül maradva nézett farkasszemet három ellenfelével, Tairával, Karinnal és Kai-jal. Eljött az idő, hogy valamelyik fél végleges győzelmet arasson.
 
Mikor a csaták elkezdődtek Blaine szépen lassan felemelkedett hajójával, és Észak felé vette az irányt, hogy végleg rendezze a dolgokat Carolinéval. Hamarosan el is érte Haka palotáját, és belépve a trónterembe a következő jelenetet látta: Haka és Caroline farkasszemet nézve álltak, támadásra készen. Blainnek döntenie kellett. Segít Carolinének legyőzni Hakát, vagy végez esetleg mindkettővel. Bármit is dönt, egy a biztos: Itt hárman harcolnak egymás ellen.

Előhúztam a katanát, és alapállásba helyezkedtem. Nem akartam elbízni magam, hiába a túlerő. Nem állna itt egyedül, ha tényleg fölényben lennénk... nem... itt még mindig ő van győztes helyzetben. Felemeltem a kardot, és a férfihez fordultam, lassan keresve a legmegfelelőbb támadási felületet.
- Tudja, néha eltöprengek, ki itt a báb - szólaltam meg. - Mert maga egyszerre tűnik mindkettőnek, bábnak is, és bábjátékosnak is. Mint a marionett, aki annyira belegabalyodott a zsinórokba, hogy már önmagával játszik. - provokációval kezdtem, szokásos eszköz. Időt nyertem vele, hogy kifigyeljem, hol vét hibát, mikor nem védekezik eléggé. És vártam... minden másodperc egy újabb fontos információt jelenthetett, ami megfordíthatja a harc kimenetelét.

Tudja, ez igazán érdekes kérdés... - mondta a választ Azoir, majd idomított magának egy karosszéket növényekből, és kényelmesen elhelyezkedett benne. - Gondolkozzunk, hogy melyik vagyok.... Kisasszony, én azt hittem itt valami végső csata lesz, vagy valami, de felőlem tanácskozhatunk is... - mondta najd tartott egy kis szünetet - Itt sosem volt kérdés, hogy ki bábozik és ki táncol,  inkább az, hogy melyiknek szakad el a madzagja először... Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan információ, ami nem szükséges a jövőhöz. Egy a biztos. Ha most veszítek, akkor még nyerhetek. A bosszúm már biztos...- mondta majd felváltva nézte Karint és Tairát.

Elaina értetlenül pillantott föl a léghajó ereszkedése miatt, és a legközelebbi ablakhoz ment. A Tűz országában jártak, és egy hatalmas síkságon értek földet. A léghajó másik oldalán, egy ellenséges léghajó ért földet. Leszállva a vörös hajú Lorával találja magát szemben. Rögtön harci alapállást veszi fel, és az ellenséget próbálja felmérni. A SzeReTeTek az övén függnek, és bevetésre várnak. A szeme sarkából látja, hogy Azoir egy növénytrónusra ül le, szemben vele meg Taira a katanájával harci állásban. ~Hát azok meg mi a fenét csinálnak, csak nem egy teapartit??~ értetlenkedik a lány, de gyorsan az ő feladatára koncentrál. ~Remélem hamarosan vége lesz ennek az egész háborúnak.~

Karin felvonta a szemöldökét, de egy szót sem szólt, csak némán hallgatta Tairát és Azoirt. Kezén még ott volt a sokkolókesztyű, amit Blaine Valttól kapott. ~ Időt akar nyerni? ~ pillantott kíváncsian a tűzidomár lányra. ~ Vagy csak ártatlan érdeklődésről lenne szó? ~ halovány, gunyoros mosoly suhant át az arcán. Nem, valamiért nem gondolta ezt, de őt személy szerint igazán érdekelte Azoir válasza. ~ Megőrültem...mióta érdekel engem, hogy egy határozottan idegesítő ember miről papol? ~ megcsóválta a fejét.
Tulajdonképpen semmi értelme nem lett volna annak, ha támadni kezdenek...Azoir véridomár volt, köztük meg senki sem volt, aki értett a vízidomításhoz. ~ Esetleg akkor lenne esélyünk, ha elvakítanánk...vagy ha valahogy semlegesíthetnénk, de ahhoz egy nagyon erős véridomár kellene ~ kattogtak a fejében a gondolatok. Nem gondolta, hogy volt olyan vízidomár, ekkora hatalommal, aki mellettük állt volna. ~ Másrészről viszont, ha elvakítja Taira, akkor is érzékelni fog minket... ~ jutott eszébe, és tekintete Kaira vándorolt...ha tudott oxigént idomítani...
Mégis, úgy érezte, ez a beszélgetés elkerülhetetlen. Meg különben is, mi rossz van abban, hogy ha az ellenségeddel beszélgetsz kicsit? Igazán...mulattató dolog.
- A karosszék jó ötlet - jelentette ki félhangosan, és idomított magának földből egy kisebb kiemelkedést. ~ Nos, néha az őrülteknek is van kreatív gondolatuk ~ vigyorodott el magában, és félrebillentette a fejét. - Na és ha nyer? - kérdezte hangosan. - Eddig mindig úgy nyert, hogy veszített...ha most nyerne, akkor mi lenne?

Azoir kíváncsian nézte a tépelődő földidomárt, majd mikor látta, hogy az is helyet foglal, elmosolyodott. ~Úgy látszik, nekik sem érdekük az ész nélküli harc. Akkor beszélgessünk...~ itt gondolatai félbeszakadtak, Karin kérdésének köszönhetően.~ Ezeknek mindig sikerül beletenyerelniük valami nem fontosba...~
- Tudja, sosem volt kizárva a vereség, és most sincs. Azt szeretem ebben a filozófiában, hogy mindig van benne vereség és győzelem. Kinek micsoda éppen. Tegyük fel, hogy legyőzöm önöket, és nyerek. Maguk szerint ezzel hosszú távon mit veszítek? Vagy tegyük fel, hogy legyőznek engem... Azzal milyen hasznom lenne? - húzódott még szélesebbre a mosoly a száján. - Ne feledjék, ha nyerek, veszítek. Tudják, hogy miért vagyok itt? Tudják, hogy kiből mit csináltam, és ki van útban? Tudják mi az az indíttatás, ami motivál? Amíg ezeket nem tudják, addig nem fognak legyőzni.

A lány határozottan idegesítette Azoir széles mosolya, ami csak arra ösztökélte, hogy még annyira se mutassa ki az érzelmeit, mint eddig. Ő maga is elmosolyodott, és megvonta a vállát - nem igazán szerette a filozófiai vitákat, de úgy döntött, most részt fog venni egyben. Röpke pillantást vetett Tairára , és felsóhajtott - ahogy oldalra nézett, látta, hogy a többiek egy vörös hajú lánnyal harcolnak, tehát egyedül maradtak a küzdelemben. Igazság szerint nem bánta a dolgot - így legalább nem kellett elkapkodniuk semmit.
- Nem tudom, mit akar maga pontosan...azaz, nem tudom, miért akarja - jelentette ki halkan. - Világuralom, bosszú...nem gondolja, hogy ezek már kissé elcsépelt és unalomig elismételt szavak? - kérdezte halvány félmosollyal. - Az egy dolog, hogy magának hatalma van, de sem maga, sem a hatalom nem tart örökké. Egyszer maga meghal...eddig még semmi sem tartott örökké - tette hozzá. - Veszíthet ma, veszíthet holnap, vagy akár nyerhet is...de a fordítottja is megtörténhet. Lehet, hogy nem tudjuk legyőzni...de nem csak maga tud úgy veszíteni, hogy közben nyer - jelentette ki, és várta a választ.

Azoirból egy őszinte kacaj tört fel, mikor meghallotta Karin válaszát. ~ Komolyan azt hiszi, hogy tud valamit? Te jó ég... Veszítve nyerni egy külön művészet... de utálom az ilyen kontárokat~ szállingóztak a fejében a gondolatok.
- Kisasszony, hogy ezek a szavak elcsépeltek lennének? Meglehet. De akkor miért erre a kettőre alapul még most is a világ rendje. A világon két dolog van. A hatalom iránti vágy és a bosszú. Hol külön, hol együtt. Ami pedig azt illeti, miből gondolja, hogy nem tart örökké a hatalmam. Vagy, hogy nem élek örökké? Tudja, az, aki képes egy globális bosszút véghez vinni, az nem egyszerű ember. Úgy nem lenne értelme. Mert ugye, itt az értelem a fontos... igazam van, Taira kisasszony?

- De igen. És tudja... pont ezért gondolkoztam a céljain a kezdetektől. Mikor elfogtak, nem öltek meg, és ez rejtély számomra. Maga képes volt bizonytalanságban tartani, de azt hiszem, maga sem tud sok fronton egyszerre harcolni. Előbb-utóbb meg fogja osztani annyira az erőit, hogy egyedül marad, és akkor le lehet győzni. Éppen ezt próbáljuk most is, nem látja? Egy helyszín, de megosztjuk az erőit... - blöff volt, de mindig tökéletesen hazudtam, érzelemmentes hangomból senki nem hallotta ki, hogy nem az igazat mondom. El kell képzelni neki egy gyenge pontot, és onnantól két út van. Vagy elárulja a valódit, akarva, akaratlanul, vagy sajátjává teszi az elképzeltet... és az ellenfélnek mindkettő előny.

~Szóval megosztja az erőimet? - Tette fel magában a kérdést Azoir - Milyen kár, hogy már nincs erőm, amit megosszak...~
- Kisasszony, ha ez valóban így van,  kérem ne fecséreljék erre az idejüket, mert én már megosztottam az erőimet. - mondta miközben Uchidára, Yangchenre, Lorára és Carolinéra gondolt. - Tudja, csak az a baj, hogy ők túl keveset nyomnak a latban... Érti mire gondolok? Ezek az erők potólható veszteségek...- mosolyodott el majd a távolba nézett.
Kis idő után azonban úgy döntött, hogy kijátsza a győztesnek tűnő kártyáját.
- Tudják miért most kezdtem bele a projektbe? - tette cel a kérdést, majd válszolt is rá. - Mert most, hogy véridomár vagyok, érzem a közelemben lévők vérért. De mivel spirituálisan is fejlett lett a törzsem, elmondom, hogy a szellemindák is nekem engedelmeskednek. Így olyan vagyok mint Toph. Mindenről tudok a világban.

Nothan észrevette, hogy támadás érte őket, és rögtön egy vörös hajú lánnyal találta szemben magát. Átnézett a túloldalra.
~Mégis mi a fenét csinálnak ezek?~ És már nyúlt a fegyverért.
-Jólvan, ez rosszul is végződhet. Nem tudom ki fog kikerülni innen nyertesen, de az biztos hogy aki veszít, az meghal. És hidje el... NEM MI FOGUNK!-kiabálta, miközben végig a lányra szegezte a fegyvert, aztán Elainára nézett.
-Jólvan, most mégis mi legyen? Támadunk?-és közben egy figyelmeztető lövést adott le.

-Mégis mit hiszel, mikor így megfenyegetted???!!-kiált döbbenten Nothanra, mikor még mindig Lorára néz. ~Ez a srác egy kicsit fordítva gondolkodik. Előbb cselekszik, utána megkérdezi, hogy így jó lesz-e. És mi van akkor, ha a dolgok egy kicsit kicsúsznak a kezei közül. Csak annyit mond, hogy "bocsika, hogy meghaltál!"~ hangosan kifújta a levegőt és odafordul Nothanhoz.
-Háromra. Egy....Kettő.....három!-kiáltja el magát, és lead egy sor tűzgömböt Lora felé, majd a földre veti magát, és onnan tüzel tovább.

~ Öntelt egy alak... ~ Karin elmosolyodott. Cseppet sem zavarta, ha bolondságokat hord össze...egyrészt, volt egy olyan érzése, hogy bármit is mondana, azon a hadnagy jól mulatna, másrészt meg felesleges volt izgatnia magát a dolog miatt...vagy megölik Azoirt, vagy ők halnak meg. Onnantól kezdve pedig édes mindegy lesz, mit mondott, vagy mit nem... ~ Akkor már úgyis csak egy emlék leszek ~ szíve szerint felnevetett volna, de úgy döntött, talán kifizetődőbb volna odafigyelni Tairára és Azoirra...hátha elhangzik valami érdekes is.
- Maga, a nagy véridomár...aki lát is mindent - a lány megcsóválta a fejét. - igazán, kedves hadnagy úr...esetleg beszélhetne arról is, hogy vízidomárrá tehet másokat a hold segítségével, mert az igazán érdekes témának hallatszik...esetleg arról, hogy mit akar a tűz népével... - megvonta a vállát. - És igen, ostoba vagyok...csak tudja, ez egy ideje nem érdekel - tette hozzá mosolyogva.

- Kérem, ne becsülje le magát. - szólalt meg Azoir. - Nekem, maga méltó ellenfél, és büszkeséggel tölt el, az, ha sikerült kérdéseket felvetnem magában. Magácska nem ostoba - mosolyodott el - hanem csak információhiányos... Az, hogy én hogyan adok képességet másoknak, nem a holdhoz köthető. A holdnak más funkcióji vannak, melyeket már ismernek. Tudja, hogy mennyi évet vártam én és a rendem arra, hogy minden ilyen tökéletesen összeálljon? A szellemekkel való társulás, a hold közelsége a támadás, az avatár elfogása, a különböző népek erőinek lekötése? Ó, hogy mennyit szenvedtünk Unalaq-kal, hogy minden meglegyen a bosszúhoz... És most, hogy minden összeállt, csak maguk vannak útban, amit én igazán nem sajnálok, mert túl könnyű lett ez volna így. - Itt kicsi hatásszünetet tartott, hogy a lányok fel tudják dolgozni a hallottakat. ~ Vajon kijátszam az ütőkártyát? Vagy elég lesz akkor, amikor már szorulna a hurok? Igen, akkor elég lesz. Ne terheljük túl az agyukat, hisz így is elég sokat mondtam nekik.~
- Tudják, az erők adásának tevékenysége, nagyon összetett dolog, de ha óhajtják, elmondom maguknak, hogy hogy csinálom. Persze, ha élve elfognak. - nevetett fel, és kezeit a tarkójára téve, hátradőlt a székében.

- Örülök, hogy örül, hogy megölhet minket - mosolyodott el Karin. - Mindenesetre, maga meg ne kövesse el azt a hibát, hogy túlbecsül...amennyi nyomot széthagyott maga után, még rá is jöhettem volna arra, hogy pontosan mit akar - megvonta a vállát. - Maga pedig már eleve tudta, mit akarunk...komolyan, de jó lehet Haka hadnagyának lenni - felnevetett. Továbbra is különösen jó volt a kedve, bár még mindig nem értette, miért. ~ Ha egyszer elkezdtél megőrülni, kedves, akkor nincs visszaút ~ gondolta, és elfintorodott. Mivel esélyes volt, hogy Azoir amúgy is megöli őket - vagy legalábbis, mivel véridomár volt, több eséllyel indult ellenük -, semmit sem számított, hogy elveszti-e az eszét, vagy nem. Ettől a gondolattól ismét nevethetnék jött rá, de visszafojtotta...egy kis ideig szeretett volna még normális maradni.
- Szóval, ha élve elfogjuk magát? Hm...és maga tulajdonképpen mit szeretne? Most végre győzni akar, vagy netán veszteni? - kérdezte félhangosan.

Azoir érdeklődve figyelte a lányt. Nem értette, hogy az miért hiszi magát butának, és hogy miért jó hadnagynak lenni.
~Valószínűleg meg fog őrülni. Az nem jó, nem lenne szívem rajta is bevégezni a bosszút... Na de mindegy. ~ gondolta, majd elgondolkozott azon, hogy mit válaszoljon Karinnak.
- Tudja, az én pozíciómban már mindegy, hogy győzök-e vagy veszítek. Ha élve elfogank, majd boldog leszek, hogy nem haltam meg. Ha meghalok, akkor majd találkozunk másképp. De lenne egy kérdésem nekem is. Nincs kedvük véget venni ennek a dolognak? Vagy beszélgessünk még? Ha van kérdése, tegye csak fel.

- Én szeretek beszélgetni. Tudja, igazán jó vagyok benne. - szólaltam meg, lassan járkálva, elöl hagyva a katanát. - Szeretem figyelni az ellenfelem reakcióit. És ilyen szempontból maga rendkívül érdekes. Van pár gyanúm a gondolkodásával kapcsolatban, de tudja... számomra ez az egész gyakran egy stratégiai és pszichológiai játéknak tűnik. Mint egy sakkjátszma. Szeret sakkozni? - kérdeztem, egészen ártatlanul, közben folyamatosan figyelve. Nem gondoltam, hogy Azoir bedőlne a trükköknek. De az időt húzhattam, míg kitalálok egy pontosabb stratégiát.

-Sakkozni? - lepődött meg Azoir. - Igen, szeretek. Csak mások nem szeretnek velem játszani... Zavarja őket, hogy az ő vezéreiket is én irányítom... De hát ilyen az élet. Nem győzhet mindenki.
~ Vajon mit akarnak kihozni a beszélgetésből? - kérdezte magában Azoir - Mondjuk, amíg van egy utolsó ütőkártyám, addig azt csinálhanak amit akarnak. Velem úgy sem bírnak ketten. ~
- Kérem meséljen azokról a gyanukról. - Mondta majd Karin felé fordult - És maga mit szeretne? Megölni, vagy elfogni?

- Igen, beszélgetni igazán jó dolog - jelentette ki Karin, és elfintorodott. ~ Persze, jobb beszélgetőpartnert is el tudnék képzelni, de azt hiszem, most ez a legjobb... ~ gondolta. - Tudja, azzal, hogy megöljük magát, attól tartok, semmire sem mennénk...másrészt pedig, magának is mindegy győzelem szempontjából. Ha akarja, akkor még most telebeszéli a fejünket mindennel, így a dolog, attól tartok, lényegtelen. Ha elfogjuk magát...nos, akkor elszökhet, ha akar - megvonta a vállát. - Igazság szerint mindkét helyzetben túl sok bajt tudna okozni, viszont maga véridomár...meg különben is, mindent lát - tette hozzá némileg gúnyosan a lány. - Így esélyes, hogy maga fog győzni...ha meg mégsem, nem hiszem, hogy lesz időnk dönteni a sorsáról.

Elaina, Nothan és Lora megállás nélküli csatáztak, míg Karinék Azoirral tanácskoztak. A tűzidomárlány méltó ellenfélnek bizonyult, még úgy is, hogy ketten voltak ellene. De egy idő után a számbeli fölény kezdett megmutatkozni, és Elaina egyik tűzgolyója hátrébb taszajtotta Lorát, aki így épp egy Nothan által kilőtt lövedék útjába lépett. A három tanácskozó ezután Lora halálsikolyára kapta fel a fejét, s miután kellő ideig nézték a csatateret, meglátták, ahogy Nothan és Elaina közelednek. Ekkor Azoir felállt a székről, és megnyújtóztatta a tagjait.
- Nos, úgy látom kezdődik az ütközet. De szívesen folytatom majd a beszélgetés önökkel, ha alkalmam nyílik rá. Egyébként hol tartják a vízidomárjukat? Ő is kéne nem? - mintha tudta volna, pont akkor tette fel a kérdést, mikor Blaine léghajója landolt a földön, és kilépett belőle a két hiányzó.
- Remek, mostmár mind itt vannak! - nevetett fel Azoir - Akkor kezdhetjük a játékot?

Sokkal hosszabbra nyúlt az ütközet, mint amire számított. Lora nagyon erős volt,  és igen képzett. ~Nagyon jó. De az a baj, hogy az idő ellenünk dolgozik, és ha még ketten sem tudunk elbánni vele. Hát akkor a helyzet még rosszabb.~ Elaina lassacskán elkezdett fáradni. Hiába a pihenés a léghajón, a háború nagyon kikezdte az idegeit. ~Ez nem az én terepem. Nem az én világom.~merengett el. Egy sikeres tűzcsóva hátrébb kényszerítette Lorát, így Nothan támadása sikeresen volt. A halálsikolyra próbált felkészülni, de nem sikeresen. Szinte átérezte a lány érzéseit. Elsápadt, mikor a már halott lányra pillantott, és a hányinger kedvesen üdvözölte Elainát. ~Ne hogy el elhányd magad.~parancsolt rá magára. Pár pillanatra volt szüksége ahhoz, hogy összeszedje magát. 
-Mi a véleményed, megzavarjuk a teapartit??-fordul Nothanhoz, de a választ meg sem várva elindult a csapattársak felé. A közelben egy léghajó szállt le, amiből Mr. Blainék szálltak ki. Elaina szomorúan vette tudomásul, hogy vége lett ennek a beszélgetésnek. Sokkal inkább a diplomatikus megoldásokat kedvelte. ~De a világ sajnos nem úgy működik, mint ahogy mi szeretnénk.~ Felvette a harci alapállást, és várt.

Nothan a halálsikolyra halványan elmosolyodott, nem is tudja, miért. Talán az Azoirnál szolgált idő ami ezt tette vele. Kiszámíthatatlannak érezte magát. Majd Elainán észrevette, hogy hányni készül.
-Nehogy hánnyál! És, szerintem egy halálsikoly simán tönkrevághatja a legnagyobb teapartit is.-mondta közömbösen. És amikor elindultak, látta, hogy Valték szállnak ki egy léghajóból. 
~Minden beszélgetésnek vége. Eljött a tettek ideje, cselekedni kell. És Azoir nem kis falat. Kicsi az esély, hogy nyerünk...~ És fegyverén lévő túltöltés kapcsolóra állt az ujja, de még nem kapcsolta be. Aztán Elainának beszélt.
-Nos, most minden eldől. Bármi is történjék, el kell mondanom, megtiszteltetés volt veled, veletek harcolni. Sok szerencsét.

A kis csapat körbevette Azoirt, akinek az arcáról még mindig nem tűnt a mosoly. Hiába támadt rá egyszerre mindenki, ő páratlan ügyességgel tért ki a támadások elől, még véridomítás nélkül is sebezhetetlen volt. Végül, mikor egy kis szünet keletkezett a harcban, utoljára felnevetett és megszólalt.
- Hát nem értitek? A szellemek velem vannak. Négy elem kell, hogy meghaljak. Ne legyetek tudatlanok. De hogy felkészüljetek, adok egy kis időt nektek!
Ezzel szemei vörösen kezdtek világítani, és pár pillanattal később levegőidomítással felemelkedett, és tűzidomítás segítségével elrepült.
Az ottmaradtak pár pillanatig döbbenten nézték, majd mikor eltűnt a horizonton, mindnek leesett, hogy Azoir az Avatar.
A sötét Avatar.

~Mosolyog. Nem jó, ha mosolyog. Rohadtul nagy az önbizalma, de vajon miért??~ Hiába vetette be minden tudását, egyszerűen nem tudta megsebesíteni. De a többiek is ezzel a problémával szenvedtek, ami nyugtalanító és nyugtató volt. Az, hogy ők sem tudták megsebesíteni megnyugtatta Elainat, hogy nem csak ő a béna, de hogy még egyikük SE tudta egyáltalán valamilyen kárt tenni benne, azt Azoir nagy tudása jelentette. A vörös szemektől Elaina majdnem dobott egy hátast, a sokk miatt nem következet ez be. Csak állt ott, és leste elkerekedett szemekkel, hogy a vízidomár éppen elrepült. Nem tudja meddig állt ott mozdulatlanul, de végre feleszmélt.
-Bocs, én ezt eddig nem tudtam. Sajnos én nem vettem részt az előbbi bájcsevejben.-válaszol Azoir kérdésére félhangosan, észre se véve, hogy ezt hangosan kimondta. Még jó ideig hallgatott, ha további tanácskozás lesz, azt fél füllel hallgatja. ~Ezek szerint a négy elem együttműködésével lehet legyőzni. Akkor négy személy, vagy az Avatár tudja csak legyőzni. DE hol a fenében lehet Korra avatár??~töprengett.