Alsóváros

A Főváros alsó része, szegényebb házak jellemzik.

/Sárkányok szigete/
/Három évvel később/

/Korábban/
A Tűz népének kikötői délután a legforgalmasabbak, sok kalóz és érdekes fazon megfordul akkortájt a kikötőben. Jellegzetes halszag érezhető a kikötőben, a kisebb standokból árad ez a szag melyek körül az érdeklődők köröznek. Átlagos napnak indult ez, mind a többi. Ekkor azonban két katonaosztag lép elő a kikötőben, köztük hordágyon néhány sebesült, civilek és katonák egyaránt.
-Mindenki térjen vissza a szállására és zárják be az ajtókat.
Adta ki nyugodtan az utasítást majd vitték tovább a sérülteket egyenesen a helyi kórházba. A lakosok az ablakból figyelték, ahogy egyre több katona lepi el az utcáikat. Fél óra leforgása alatt megérkeztek a hadihajók is. Minden katona készenlétben várt valakire, vagy valamire. A távolból egy sziget emelkedett fel a víz alól melyen egy ősöreg város volt. A katonák kezén ekkor már tűzcsóva volt a sziget azonban nem mozdult. Ismét pár másodperces csend majd egy hatalmas, vörös sárkány repült ki az omladozó város tornyából egyenesen az ősöreg mólóra, mely összeroppant alatta s ezáltal több katonát a vízbe juttatott. A katonák egyszerre támadták a hatalmas fenevadat, de mindhiába. Egy egyszerű manőverrel kikerülte a csóvákat és tizedelte a katonákat. A csapatból már csak páran maradtak fenn, közülük a legtöbben a nép megmentésére siettek és kivezették a csapatokat. Egy kisgyermek elejtette a játékát menekülés közben és amikor már kellő biztonságba értek könnyes szemmel tekintett anyjára aki hátrafordult és az otthonunk helyén már csak egy porhalmazt látott. Egy kisebb táborba vezették őket, ahol két katona beszélgetése volt hallható.
-A bölcsek azt mondják, hogy a sárkányok visszatérése is a harmónikus együttállásnak tudható be. A sziget állítólag egy oroszlánteknős.
-A bölcsek is összehordanak fűt-fát. A harmónikus együttállás lassan négy éve történt. Lehetetlen, hogy addig senki nem látott sárkányt. Én a sötét avatár születéséhez kapcsolnám a megjelenésüket. De nem is ez a gondunk. Felégetik a városainkat, falvainkat.
-Ahogy mi irtottuk őket régen.
-Pontosan.
A sátor melletti rádióból egy hang szólal fel.
-A fővárost támadó sárkányt sikeresen megsebesítettük azonban elszökött. Forrásaink szerint a közeli erdőbe menekült.
-Hagyják elmenni, tudassuk vele, hogy nem akarunk bajt.
-Így tettünk uram, azonban a nép leakarja vadászni őket. Csapatokat toboroztak, hogy megöljék a sérült állatot. Több csoport már el is hagyta a tábort.
-Ennek beláthatatlan következményei lehetnek, küldjenek katonákat utánuk.
-A legtöbb katonánk sérült a többiek a várost biztosítják. Nem megoldható.

/Most/

A főváros utcáit káosz uralja, az emberek ellenszegülnek a katonák kéréseinek, házakat rongálnak és boltokat fosztanak ki különféle fegyverekért és rátámadnak azokra, akik az útjukba állnak. Az utcákon rengeteg a sérült. A katonák sorfalat állnak a kapuknál, de ez nem gátolja az embereket. Csillapíthatatlan vágyat éreznek arra, hogy levadásszák a sárkányt aki tönkretette a házukat és megölte a szeretteiket, barátaikat. A katonák védelme nem sokáig tart ki, a nép túlereje felülkerekedik a sorfalon és eltapossa őket. A katonaság reménytelen helyzetét látva többen csatlakoztak hozzájuk (játékosok), hogy megvédjék a sárkányokat. A két csoport célja ugyanaz volt, megtalálni a sárkányt, viszont mindketten mást akarnak tőle. Ahogy haladtak azt vehetik észre, hogy hirtelen nyílvesszőkkel tüzelnek rájuk, azonban nem a falusiak, ahhoz ezek a lövések túl pontosak. A legnagyobb meglepetésükre csak a katonákat éri lövés. A faágak közül egy fiatal férfi ugrik elő.

- Dobják el a fegyvereiket, nem fogom hagyni, hogy megöljenek egyet is a sárkányok közül!

~Szellemkre, ez egyre tarthatatlanabb lesz.~ szaladt ki a vér Elaina arcából. Az utcákon már szinte életveszélyes volt fegyver nélkül járni fényes nappal. Sok házból kirabolták az értékes holmikat, a boltok ablakai betörve és majdnem minden nap kifosztják őket. Rengeteg sebesült van, hiszen már mindenki rátámad még a legjobb barátjára is, ha az útjukban áll. De főleg a katonákat éri ezek a támadások. Az emberek nem hallgatják meg a kérésüket, bosszúvágyuk erősebb annál. Mivel nem engedik levadászni a sárkányt, ezért ők lettek a düh célpontjai. Egyre kevesebb személy tudta már a kapukat tartani. Hasonló összetűzés folyt éppen most is. Elaina nagyon megörült a hírnek, hogy a sárkányok visszatértek, ám az cseppet sem bíztató, hogy megtámadták a várost. Ahogy meg lenni szokott, a polgárok ennek nem örültek, és valahogy a probléma forrását szeretnék kiiktatni. ~Ám nem ez a megoldás. Van más út is, biztos. Csak meg kell találni.~ Megszaporázta a lépteit. A kapunál a nép ereje felülkerekedett a védőkénél, örömujjongások közepette letaposták az éppen szolgálatban lévő katonákat. Megigazítja a nagy táska pántját, hogy a nehéz súlya kényelmesebben álljon. A táska elég nagy volt, mindenféle túlélő-dologgal telepakolva. Bő nadrágja alatt, páronként kettő darab tőr volt rögzítve. Rétegesen öltözködött fel, és főleg zöld színekben. Haját elrejtette egy sötétzöld kendő alá. A bakancsa már betörte, így nem kellett az esetleges vízhólyagok miatt aggódnia. Ügyesen szlalomozva kikerüli az járókelőket, és a katonák segítségére próbál sietni, ám ezzel elkésett. Rohanva próbálja utolérni az elszabadult csapatot, de ez egy nehéz táskával nem megy éppen könnyen.~Okkééé…..most bajban vagyok. Meg kell találnom azt a sérült sárkányt, és a csoportot is valahogy meg kell akadályoznom. De egyedül nehezen fog menni.~ Nyilak röppennek a fák árnyékaiból. Több ember nyögve a földre esett. Elaina épp ekkor érte utol lihegve őket, szemével fedezéket próbált keresni, de addigra a nyílzápor megszűnik. Körülnézve halott katonákat lát, de egy falusit sem. A táskájával meglöki az egyik falusit, aki morogva reagál erre. Épp háttal állt a srácnak, de azt hallani lehet, hogy az egyik fáról leugrott. Visszafordult, és a fegyverletételre egy grimaszt vágott, és szemei dühösen villogtak. ~Te sem vagy éppen jól, hogy a katonákat lőtted le!!! Éppen ezt szerették volna megakadályozni.~

Mikor Zima még a Tűz Akadémiára járt, két dologról szeretett igazán tanulni. A régi térképekről és a sárkányokról. Tudta, hogy Zukó nagyúrnak van egy, de sosem gondolta volna, hogy más sárkányt is fog látni. Így bele sem gondolt abba, mivel járna, ha esetleg visszatérnének. De logikus, hogy káosszal. Zima bordó köpenye csak úgy lobogott zöld ruházata felett, miközben az emberek között futott. Látta a rengeteg sérültet, de tudta, hogy nem állhat le segíteni. Nem is volt nála annyi eszköz, hogy el tudja őket látni. Így csak ment tovább, hogy a katonáknak tudjon segíteni. ~ Ők legalább belátták, hogy békén kell hagyni a sárkányt. Egy sérült vadállatról van szó, ami még így is veszélyes… Megértem, hogy az emberek dühösek - több csoporttársam ismerőse, rokona halt meg miatta - de akkor sem a szerencsétlen katonákon kell leverni a dühüket, nem ők tehetnek róla… és meg kell állítani azt a csapatot, akik már bementek az erdőbe… akik… komolyan… mire számítanak? Csak magukat sodorják veszélybe. A sárkánnyal meg tudatni kell, hogy nem akarunk bajt és el kell látni a sérüléseit. Egyébként vajon miért támadta meg a várost? Ez is egy jó kérdés…~ Az őrök vesztésre álltak a néppel szemben. Zima legszívesebben falakat emelt volna, hogy bezárja a népet, de ahogy jobban belegondolt, rájött, hogy többet ártana vele… ~ Még a végén nekem támadnának… ami nem hiányzik…~ Zima végre megérkezett a katonákhoz. Már épp meg akarta kérdezni, miben tudna segíteni, mikor is suhogásra lett figyelmes. Mire megfordult, a katonák már a földön feküdtek. ~ A fenébe… de várjunk… ezek… elég pontos lövések… bárki is volt, ért az íjhoz. ~ Zima körülnézett. ~ Miért csak az őröket lőtték le? ~ Ekkor az ágak közül egy fiatal férfi ugrott le. A felszólításánál Zima szeme dühösen villant, arcán furcsa grimasszerű mosoly futott át. ~ Dobjuk el a fegyvert? Nálam nincs is fegyver… Egyébként meg minek kéne engedelmeskednünk? ~ Zima nem szívesen, de ledobta a kezéről a földréteget, amit pajzsnak használt. Más nem volt nála. Minek, ha nem értett hozzá? Nem vett fel harcállást, de talpát a földre hangolta, többi érzékét pedig a környező üvegre. ~ Ha nagyon pattog, falhoz szegezem… Nyugi, Zima, hátha válaszol a kérdésedre... ~
-  Figyelj, nem tudom ki vagy, te sem tudod, hogy én ki vagyok, de én segíteni szeretnék a sárkányon. És az őrök is ezért akarták megállítani az embereket. Miért lőtted le őket?
Miközben várta a választ Blitzhez „fordult”. Jelenleg nem látta, de tudta, hogy a közelében van. ~ Neked mi a véleményed erről az egészről? ~

Zima mögött Blitz láthatatlanul "oson". Körbepislog, és csóválja a fejét a fejetlenségen. Ahogy áthalad az egyik mérgelődő falusin megáll egy pillanatra, és érzi, hogy valami nincs rendben. Tovább halad, hogy ne maradjon le Zimától (Mondjuk, ha el is vesztené, tömeg ide vagy oda, akkor is megtalálni a csakrája alapján nagyon hamar). ~Vajon miért támadott a sárkány? Ez alaptalan.~ Fut át Blitz agyán, hogy egyre inkább úgy érzi, nem stillmel valami ezzel az esettel. Már egy ideje szeparáltan él a szellemektől, és amúgy sem volt nagy érzéke a spirituális dolgokhoz (elég fura szellem, nem is tudott soha azonosulni fajtársaival), ezért nem tudja megmondani, hogy mégis mi lehet a megoldás az ügy miatt. A sziget valóban oroszlán teknős? A sárkány mitől zaklatott? Fogalma sem volt.
Ilyen gondolatok cikáznak a fejében, mikor Zima megszólal.
~Nyugalom. Még én is gondolkodok. Amúgy jó lenne, ha letudnád valahogy fegyverezni ezt az ugráló elmebeteget. Próbálok figyelni a mozdulataira. Ha azt mondom ugorj jobbra, akkor el is ugrasz, rendben?~

-Igaza van az előttem szólónak!! Nem mindenki a sárkány halálát kívánja. Vannak itt olyanok, akik békével keresik őt. –válaszolt a srácnak. A fegyvereihez nem nyúlt, hisz ami nem lát, az nem is fáj neki. - De ez mit jelent?? – itt a halott katonákra mutatott.  Ő is az indokot követeli, hogy emberek életét merte kioltani.~Na, most meghalunk. Ezek a személyek nem igazán örülnek itt nekünk. „Méghogy ezek a kis taknyosok békés szándékkal próbálják ezt a problémát megoldani. Röhög a vakbelem.” Vagy valami ilyesmit gondolhatnak. És hát valamilyen szinten igazuk van. Ha nem megölnek, akkor a sárkány csalijai leszünk. Az is egy aranyos feladat.~ Elaina a másik lányt próbálta megkeresni a szemével, de nem igazán látta az arcát, viszont megjegyezte, hogy bordó köpönyeget visel. ~Ha túlélem a mai napot, akkor mindenképp kell vele beszélnem. Remélem vele is így lesz.~ ennél a gondolatnál az íjászra pillantott. A jelenlegi helyzetben nem igazán tudta felmérni az ellenfelet.

Zimának volt három éve arra, hogy megtanuljon úgy beszélni Blitzzel, hogy az kifelé ne tűnjön fel. Már egészen belejött, de még mindig nagyon kellett ügyelnie a viselkedésére. Most is majdnem elmosolyodott a szellem megjegyzésén.
~ Blitz, én nyugodt vagyok… jó, lehet, hogy egy csöppet odébb tenném nyugtatási célzattal, mert éppenséggel feltart, de annyi baj legyen… de kíváncsi vagyok, miért lőtte le az őröket… Egyébként meg… tudod, hogy kedvellek, de a harcot bízd rám. Igen, tudom, hogy volt olyan, hogy jól jött a közbeszólásod de… ő csak egy kis nyikhaj… akit - ha nagyon pattog - könnyen lecsapok. Ennyi. De remélhetőleg nem lesz rá szükségem, mert… igazából egy oldalon állunk. ~
Zima még hallja Blitz esetleges válaszát, de figyelmének nagy része elterelődik, amikor egy lány megszólal. ~ Furcsán ismerős a hangja… de nem mostanában találkoztunk. Különös… vajon honnan ismerem? ~ Zima nem kereste meg tekintetével a lányt. ~ Majd később beszélek vele, egyelőre nincs rá idő… Meg kell értetnünk a sráccal, hogy nincs mindenki a sárkányok ellen. És sürgősen utána kell mennünk, ha meg akarjuk menteni… ~ Továbbra sem vett fel harcállást, csak figyelte a srácot. Próbálta felmérni, mire lehet képes.

Kira hallotta a pletykákat a teázóban ahol dolgozott. ~Sárkány? Na, ez érdekesnek néz ki~Ezért elutazott a szigetre. Azt is hallotta, hogy súlyos a helyzet, de hogy ennyire, azt nem gondolta. A város romokban hevert, minden felbolydulva. Az emberek egymást taposták. Tapintani lehetett a pánikot.  Kira a katonák helyzetét látva beállt közéjük segíteni.  Felbolydult népek rohamozták őket. Próbált nem sérülést okozni nem sok sikerrel. Ellökte a nőt, aki rá akart mászni aztán egyik  pillanatról a másikra nyilak kezdtek hullani a katonákra. ~Na, ne… Ez most komoly?! Honnan tudnak ilyen pontosan célozni~ lövellt egy tűzcsóvát a felé tartó nyilakra. Látta, hogy az egyik fáról leugrott egy férfi. A fickó fegyverletételre szólította fel őket. Dühösen meredt rá. -És ha nem? –csattant fel ~Ne minket akarj leállítani!  Inkább ezeket! ~ tette hozzá gondolatban és a rémült emberekre pillantott. Felkészült, hogy bármikor visszatámadjon. Feszülten figyelte a srácot, de nyugton maradt.  Egy lány felszólalt a tömegben.  Bordóköpenyt viselt és látszott rajta, hogy földidomár.  Kira tekintette egy darabig elidőzött a másik lányon. ~Honnan vagy te olyan ismerős…  ~ A tömegből valaki helyeslően válaszolt. Összerezzent és inkább elfordult. Az íjászt figyelte, hogy mit reagál a kérdésekre. ~Na, erre mit lépsz hapsikám?~

Blitz hátradőlt képzeletbeli székében (persze a hátradőlés is csak képzeletbeli volt), és kezébe egy képzeletbeli pipát varázsol. Persze ezt senki sem láthatja, de magának beadja annak a kellemes illúzióját, hogy páholyból figyeli az eseményeket. Zimának csak ennyit válaszol csendesen:
~ Ahogy akarod. ~ A lány szinte érezheti, hogy Blitz szokásos megnyugtató mosolya társul a mondathoz.
Akkor kezdi magát rosszul érezni a helyzettel kapcsolatban, mikor lassan, de biztosan egy a közelükben lévő lány nem túl udvariasan "És ha nem?" mondattal jutalmazza a nyilakkal lövöldöző fiatal pszcihopatát.
- Jó napot! - Rikkant fel Blitz az imént említett elmeháborodott mellett. Eljáttsza azt, hogy leugrik a fáról, ahonnan az a perszóna érkezett, és boldogan vigyorogva áll meg mellette. - Tudja, a katonákat nem túl bölcs dolog lelőni, nemdebár? - Gyanúsan közel áll a férfihoz, elhitetve vele, hogy nem fél tőle. Nem is fél, miért is tenné? Nem igazán tud mivel kárt tenni benne.

~Ez egyre forróbb helyzet lesz. Az emberek fosztogatnak, rabolnak, a katonák ellen fordulnak, megölik a saját barátaikat is.~
Mondta a fiú, miközben vizsgálta a helyzetet, egy-egy sokkoló lövést belőtt a nép közé. Mindenféle cucc volt nála: 2 szablya X alakban a hátán, vadiúj fegyvermagok, a fegyver erősebb, mesterlövész típusa, enni-innivaló, öltözete erdeimintás. Mivel a sárkány után akar menni segiteni. Odarohant a kapukhoz, izzadtság helyett vér ömlött az arcáról. A nyílzápor elől éppen el tudott bújni, de az egyik nyíl éppen horzsolta a lábát. Kikapott belőle pár darabot.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!-kiáltott fel fájdalmasan és dühösen egyszerre. Gyorsan bekötötte a sebet, majd félig sántítva haladt tovább. Majd meghallotta a nyílzápor indítójának kiáltását. Félig gúnyosan visszakiáltott:
-Ember, hülye vagy? Épp a katonák akarták védeni a sárkányt és a falusiak bántani! AGYRÉM!!!
 Majd ráfogta a mesterlövész fegyvert, ezt rikkantva:
-Térj már észhez!

Elaina a szeme sarkából alig, de észrevett egy sántító személyt. ~Úgy tűnik megsérült. Lehet, hogy akkor, amikor a másik srác lövöldözött itt??? Ki tudja, de nem néz ki éppen jól.~  Ő is eléggé is számon kérte, mégis mi a fenét csinál itt. Az előtte álló srácot méregette, majd komolyan ránézett, és a szemével ezt az üzenetet küldte: "Ha nyilazni mersz, mikor éppen azt a srácon segítek, akkor nem állok jót magamért, és a nyilaidnak meg találok kellemesebb helyeket." Megfordult, és sietve odaszalad.
-Hé, jól vagy?? Mi történt??-kérdezi, és felkínálja az egyik vállát, hogy nyugodtan rátámaszkodhasson. A csoporthoz segíti, ha elfogadja, ha nem akkor is mellette marad. Keres neki egy sziklát, ami viszonylag védett helyen van.
-Van nálam elsősegély-csomag.- És rögtön elkezdi kiásni a  nagy hátizsákjából. Természetesen az alján volt, így pár dolgot is ki kellett pakolnia ahhoz, hogy odaadhassa a fiúnak.
- Tessék, nyugodtan használhatod.- mosolyodott el barátságosan.

Nothan épp rátartotta az irányzékot a srácra, mikor egy lány jelent meg előtte, aki segíteni akart.
-Hát... Nem vagyok tul jól. Az egyik nyíl kikapott a lábamból egy darabot.-mondta, majd rátámaszkodott a lányra.-Köszönöm a segítséget.-mondta kissé elpirultan. Majd ráakasztotta a puskáját a pulcsijára. Elaina mosolya után Nothan is visszamosolygott, aztán felhasználta az Elaina által odaadott elsősegély-szettet.
 ~A sok sörnyűség után végre jön ez a kedves lány...~
-A nevem Nothan, és a tiéd? Én a sárkány után akarok menni segíteni és megvédeni azt. Te is arra mész? Ha igen, velemjönnél?-ismét elpirult-Ezzel a lábbal nem igazán tudnék egyedül kimenni. Látom te is fel vagy pakolva. Hogy kerültél ide? Én Köztársaság városban dolgoztam, mikor hallottam erről a hírről. Akkor azonnal ideutaztam. Izgalmasabb, mint taxizni. 
 Majd elővette puskáját, és beletöltött egy új tárat.

- Igen, szívesen veled megyek. - válaszolt mosolyogva Elaina ~Egy eltévedt nyílvessző?? Hisz elég pontosak voltak a lövések, hogy a katonákat megölje. Ezek szerint nem egyedül van??~ Itt a fák lombjait fürkészte, de nem talált semmit, majd mosolyogva visszafordult a kérdések áradatán. - Az én nevem Elaina, de úgy tűnik nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek ilyesmi szándékkal érkeztünk. Ha addigra nem távolítanak el az útból. - itt elkomorult, magának motyogott, de Nothan meghallhatta. –Köztársaság városból jöttél?? Jártam ott, úgy nagyjából 3 éve. Nagyon szép város, de hatalma számomra. Többször is eltévedtem ott. Nemhiába, hiszen még térképem se volt. - nevetett fel halkan. – Én a Tűz Országának egy kis szigetén éltem. Ott még élnek a hagyományok. – komorult el megint. Hisz egy sárkány legyőzése hatalmas dicsőséget jelentett. ~De… de ott van nekem Shiva. Ő és Drukk a bizonyítéka, hogy lehetséges a változás.~ A merengésből Nothan ügyködése ébreszti fel. Kicsit furcsa grimaszt vág, a tárcserére. A modern fegyverek sosem voltak a kedvencei.

- Azok éles lőszerek?? – érdeklődik -  Vannak neked altató lőszerek??

Nothan megörült, mikor Elaina azt mondta, hogy velemegy. ~Jó napom van ma.~
-Elaina? Az szép név.
Mikor betárazott, észrevette, hogy a lány valamiféle furcsa grimaszt vág.
-Látom, nem igazán értessz a modern fegyverekhez. Uhh... ezt ne vedd sértésnek. Egyébként igen ezek éles lőszerek egy csipetnyi árammal megspékelve. És igen, van altató lövedék is.-majd elő is vette azt a tárat.-Ezzel egy kacsacsőrű medvét is ki lehet ütni 1 napra. Tudod, én félig harcos félig okos, vagy valami ilyesmi vagyok. A puskámat is csak kreativ kedvembe raktam össze.-itt halkan felnevetett- 1 tár 8 töltény. 2 altatótárunk van. 
 Majd talpraállt, és megpróbált elsántikálni a bérházához. 
-Segítessz elmenni a bérházamhoz? Nincs messze, és kéne nekem vagy nekünk-ezt a szót valamiért kiemelte- valami extra felszerelés. 
 Ha segített, ha nem, akkor is nekitámaszkodott a falnak, és az erdő felé tekintett.
-Mégis miért történik mindez?-motyogta magának, de Elaina mindezt hallhatta. Majd ha Elaina nem kísérte el a házhoz, megpróbált tüzet gyújtani.

Halványan elpirult, mikor Nothan megdicsérte a nevét. ~Ezt inkább a szüleimnek szól. Ők adták ezt a nevet. Amúgy furcsa srác, nem minden utcasarkon szaladgálnak ilyen személyek. Kreatív kedvében sok mindent csinál az ember, de hogy egy puskát dobjon össze?? Hát végül is, nem elképzelhetetlen dolog.~ szaladgáltak Elaina gondolatai. Az utóbbi években, hát nem nagyon került közel az emberekhez.

-Szép teljesítmény. De én nem becsülnék le egy adrenalinnal és dühvel túltelített hatalmas sárkányt. - felelte óvatosan, de mikor felállt, Elaina egy kicsit meghökkent – Hé, még egyáltalán nem nézek ki túl jól. Ülj le és pihenj, – intett a sziklára – és szerinted, miután egy kicsit helyrepakoltad a nyilast, csak úgy elenged minket ?? – itt felhúzta az egyik szemöldökét – és nem csak ő, hanem a polgárok is simán elintézhetnek.  – komorult el ismét ~Egyre gyakrabban történik meg ez velem….Hmm majd talán a kaland után érdemes lenne elmennem egy pszichológushoz~  majd egy kicsit nyugodtabb hangnemben folytatta – És köszönöm, de szerintem elég jól felszereltem magamat. A lakáshoz elkísérlek, de nem vagyok benne biztos, hogy érdemes lenne oda elmennünk. Vagy hogy további sérülések nélkül megússzuk. – próbálta meg megakadályozni Nothan további „terveit” megakadályozni. A motyogását is hallotta. Ezen a témán ő is sokszor futtatta a gondolatait, hosszú órákat töltött a szobájában.

A férfi csendben végighallgatta a megszólalókat. Ahogy befejezték, arcán halovány mosoly suhant át, ami talán leginkább a reményre emlékeztethette a hallgatóságot, majd ismételten beszélni kezdett.
- Ha a sárkányok barátai, akkor nincs mitől félniük...ha eldobják a fegyvert, semmi bántódásuk nem esik. Feltételezem, észrevették, hogy a nyilak csak azokat bántották, akik bántanák a sárkányokat. A látszat néha...gyakran csal. – A lelőtt katonák felé fordult, pillantásában azonban nem volt lenézés, inkább csak sajnálat. – Ha ellenkeznek velünk, maguk is erre a sorsra jutnak...ha nem nyilak által, akkor a sárkányok tüze pusztítja el magukat – jelentette ki, majd Elainára nézett.  – Semmi sem történik ok nélkül, ezt ne feledje el. Békét akarunk, de a békét néha csak háborúval lehet kivívni. Egy oldalon állunk, mi, mindannyian, és nem akarok még több áldozatot...sem embert, sem sárkányt – mondta. A hangja végtelenül szomorúnak tűnt. – Ha eldobják a fegyvereiket, semmi baj nem lesz, mint már korábban is mondtam, de ha nem, akkor a csapatomnak kötelessége lesz magukra is lőni, erre pedig a legkisebb mértékben sem vágyom – egy pillanatra elhallgatott, és megvárta, amíg mindenki kilép a támadóállásból.

- A sárkányok védelmében vagyunk itt, ugyanakkor az emberek védelmében is. Nem véletlenül történt mindez, legyen az oka bármi is, és ahhoz, hogy megakadályozzuk a még nagyobb pusztítást, segítségre van szükségünk. Döntsenek most, jöjjenek velem, vagy maradjanak, és segítsenek a civileknek...de ha nem tesznek semmit, minden így marad, ami senkinek sem jó. És lehetőleg siessenek...bármelyik pillanatban itt lehet egy újabb csoport – tette hozzá, majd nekidőlt a fának, és várt.

Zima egy újabb kiáltásra lett figyelmes a tömegből. Ez a hang már sokkal ismerősebb volt számára. Egy pillanatra elmosolyodott, mert nevet és arcot is tudott hozzá kötni. ~ Kira… régen láttalak… meg sem lepődök a kiabálásodon… te ilyen vagy… ~ De nem sokáig örülhetett neki, mert egy újabb kiáltást, sőt fegyvercsörgést is hallott. Keze ökölbe szorult. ~ Diplomácia, ember, diplomácia! Nem kiáltunk rá egy ilyen alakra, hogy „ember hülye vagy?” inkább te vagy a hülye… na de nem bosszantom fel magam ilyenen… ~ Ezután jött az, amit már nem tudott hova tenni. Blitz ellibbent mellőle, egyenesen a sráchoz és elkezdett vele kiabálni. Zima legszívesebben a homlokára csapott volna, de helyette csak oldalra döntötte a fejét. ~ Ez hülye… csak meg kell várni a válaszát, én is ezt mondtam! ~ Majd Blitzhez szólt. ~ Nyugi van… ~
A férfi végül válaszolt. Tényleg úgy tűnt, hogy nem akar rosszat… Zima elgondolkodott azon, amit mondott. A srác őszintének tűnt, jót akart, de Zima nem nagyon tudott benne bízni… ~ Mégis ki lehet ez? És hogy érti, hogy „ha ellenkeznek velünk”? ~ Közben odaszólt valakihez, de Zima nem nézte meg, kihez. Még egyszer végig gondolta a dolgokat. Segíteni akart a népen és a sárkányon is. Viszont… túl sok az ember és ő még nem nevezné magát profi ellátónak. Tény, hogy ért valamennyire a sérülések ellátásához, de még nem profi… és nincs is annyi eszköze. Döntött. Fegyver nem volt nála, a földet már eldobta. A csuklyájához azonban ragaszkodott. Csak egy kicsit mozdította el, hogy a srác szemébe tudjon nézni, mikor odament hozzá.
-  A gyilkosság nem megoldás... De ha tényleg az emberek és a sárkány érdekét nézed, akkor csatlakozok. – lehet, hogy egy kicsit ridegnek tűnt, de komolyan gondolta szándékát.
Ezután odébb ment és egy másik fához dőlt. A csuklyája furcsán takarta az arcát. Fölülről takarta a szemét és alulról a száját. De jellegzetes sebhelyei láthatóak voltak, ha valaki az arcát fürkészte.
Míg várt az esetleges többi csatlakozóra, újra Blitzhez fordult. ~ Tudom, hogy állandóan így teszem fel a kérdést, de… most mi a véleményed a dolgokról? ~

~ ” A látszat néha csal….” Nos én is csalok egy kicsit. A fegyverek maradnak nálam. ~döntötte el némán Elaina. Megértette teljes mértékben a fiút, de háborúban mindig is lesznek áldozatok. ~Kivéve a szájháborúban, de ott max az ember érzései, lelkivilága meg tropára. De nem vagyok benne biztos, hogy ezzel a módszerrel működni fognak a dolgok.~ nyugodtan végiggondolta, hogy ő mégis milyen elképzelései voltak. Végül halkan kuncogni kezdett, mert végül is ez volt a szándéka.  ~Hát én sem vagyok százas. De Fang azt mondta…….hogy ez a háború elkerülhetetlen lesz. És mindkét félből fognak elesni. De ez akkor sem volt megoldás. Az életet ne ilyen könnyen vegyék el. És egész jól tippeltem, hogy vannak társai.~bosszankodott rajta, utána egy mosoly és egy fintor keverékét produkálta az arcára. Közben beborultak Elaina gondolatai. Egy fölégett földet látott maga előtt, ahol apró vérvörös patakok csordogálnak A patakok forrása egy sárkány testéből erednek. Körülötte emberi csontok hevertek. Az ég szürke volt a sok füsttől. Egy kicsit meggörnyedt, egyre súlyosabban kezdi el nyomni a vállát a teher, a háború közeledtével. Akaratlanul is kizárta a külvilágot, csak különböző mértékben változó brutális képek peregtek a szeme előtt.  Arra lett figyelmes, hogy egy személy lépett oda a sráchoz. A köpeny alapján az a személy volt, akivel majd beszélgetni szeretne. Kérdőn Nothanra nézett, majd lassú léptekkel ő is a sráchoz közeledett.

-         - Nem mindenben, sőt sok mindenben nem értek veled egyet, és ezek főleg a módszereid. –válaszolt hűvösen – de a célunk közös. –és ezzel a mondattal arrébb is lépett. A vörös köpönyeges közelében maradt, megvárja Nothan válaszát a feltett kérdésre. ~Ha mégis nemet mond, azért remélem, hogy a készletemet még visszaadja nekem. És szellemek! Kérlek vigyázatok Shivára!~ könyörgött magában.

Kira leeresztette a vállát, de attól még feszülten körbe pillantott. Tényleg többen lettek volna? Felvont szemöldökkel hallgatta végig a fickót.  ~Ó, mennyivel egyszerűbb volt, amikor csak a saját érdekeim érdekeltek. Mit izgatott engem, hogy mi van a többi emberrel… ~ gondolt vissza azokra az időkre, mikor a legnagyobb gondja az volt, hogy ne kapják el.  ~De itt, most dönteni kell. Maradok segíteni az embereken, vagy megyek sárkányt fogni~ a gondolatra egy fintor suhant át az arcán. A köpenyes fölidomár ismét felszólalt immár a srác előtt állva. Kira lázasan kutatni kezdett emlékei között. Ismerősnek tűnt a stílusa, a hangja.  A fához sétált, amit az ismerős idegen támasztott. Onnan szólt a srácnak – Ember és sárkány érdekek... Mindkettő csak élni akar, de nem olyan áron, hogy végezzenek egymással. Csatlakozok – onnan a tekintette a csuklyást fürkészte. A sebhelyek is ismerősnek tűntek, de még mindig homályba burkolózott Kira számára a kiléte.

Blitz rosszallóan és lassan rázza a fejét a fának támaszkodó fickó monológja közben. Érdekes emberek gyűltek össze a környéken – főleg a fegyvermániás, hátulról ordibáló, barnahajú zöldfülű. Ő bizony tényleg bizarrul néz ki, a nagy fegyveres csomagjaival.
Mikor végez a „sárkányvédő szervezet igazgatója”, akkor a csípőre teszi a kezeit, és hümmögni kezd. Látja, hogy Zima csatlakozik hozzá, majd furán nézve felé fordul. Megrántja a vállát, zsebre teszi a kezeit, és így szól:
- Ha a nap nem nyugodott még le, minek a hajóval törődni? – Mondja, és elsétál lassan, zsebre tett kézzel a fiú előtt. Mikor közvetlen előtte halad el, nagy vigyort ejt meg neki, csukott szemekkel, amelyből a másik sejtheti, hogy Blitztől ugyan nem sok jóra számíthat.
Zima mellé lépdel, és tetteti, hogy nekidől a fa másik oldalának.
~Hajj, ajj…  Szerintem… Hohó, ez a nő téged fürkészik. Netán az ismerősöd?~ Mondja gondolatban Zimának.
- Hmm, hmm… - A Zimát fürkésző kisasszony felé néz, és hasonló mosolyt ejt meg neki, mint amilyet a „Sárkány Bizottság Védelmi minisztere” is kapott az imént.
~Az emberek olyan furák.~ Nyújtózkodik egyet a fától magát ellökve, és úgy visszadőlve, hogy a kezei már háta mögé vannak téve.

Érezte a rá szegeződő pillantásokat. Először nem is értette, miért kapja, de aztán megvilágosodott. Eszébe jutott, hogy régen, mikor még utazgatott, mennyire szerette megfigyelni az embereket. És számára is mindig a köpenyes, rejtélyes alakok voltak a legérdekesebbek. Mindig elgondolkodott azon, hogy miért is viselik. Kényelem, praktika, bujkálás, vagy egyéb? Elmosolyodott. ~ Én miért is viselem? Ugyanezekért… illetve… egyéb ok nincs, csak az első három… hiába, még mindig nehezen megyek emberek közé… pedig a régi énem valahol visít, hogy „Menjél, te lány haverkodni, mint mindig!” de nem tudok rá hallgatni. Már nincs is különösebb oka annak, hogy egyedül akarjak lenni… de mégis… huh… lehet, hogy most… ~ Gondolkodását Blitz zavarja meg. Elmosolyodik, majd hozzá szól.
~ Blitz, egy csuklyás alak eléggé feltűnő, így nem csoda, ha figyel. Egyébként meg… *egy pillanatra felnéz, nyugtázza magában, hogy a szemben álló nő valóban Kira* igen, az ismerősöm… ~
Zima egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy mit mondjon. Kirát talán a bálon látta futólag még három éve… azóta nem tudja, hogy mi van vele… Egyelőre nem mozdult a helyéről, de szavait Kirához intézi.
- Azt hiszem, most nem voltam eléggé kreatív… most csak egy csuklya van rajtam… mondjuk valóban, viccesebb volt a tetőről figyelni, ahogy beszélgettek – utalt első találkozásukra, még mielőtt a naposok elkapták őket és az uralkodó elé vitték.
Várt egy percet, majd tett néhány lépést Kira felé, közben lassan hátratolta a csuklyáját, láthatóvá téve ezzel az arcát és copfba fogott haját. Rámosolygott.
- Szia Kira, rég találkoztunk!

Kira megborzongott. ~Báh, mi volt ez? Mintha valami… figyelne. ~ Körül nézet, de nem vet észre semmi furát.  Meglátta, hogy a csuklyás rápillant, ~Na… lehet, kicsit feltűnően bámulom…~ Kapta el tekintettét, de későn. Amaz megszólat, és felé közeledet. Meghökkenve pillantott rá. Csak egy valaki lehet. ~Tény, izgalmasabb volt. Főleg ami utána következet~ Még mindig rémlett neki az a kis incidens a Fekete Nappal. Végre beugrott neki kiáll előtte. Elvigyorodott. Három éve hogy utoljára látta. A börtönben, magányában sokat gondolkodott azon, hogy mi lehet a többiekkel, de nem hitte volna, hogy összefut közülük eggyel is. –Szia, Zima! Hát igen, rég volt.