Az elveszett lelkek börtöne

A két lány hamarosan nekilátott a kutatásnak és hihetetlen gyorsasággal kezdték lapozgatni a könyveket. Könyv könyv után, polc polc után következett, és a légidomárok kezdtek kifogyni az erőből. Tudták, hogy nem adhatják fel, de kezük, és agyuk kezdte megadni magát az információk tömkelegének. Végül Sayuri felkiáltott, mikor érdekes sorokat talált egy könyvben. A következőket olvasta fel Ionának:
„Van olyan aki nem elégszik meg sorsával, és az avatarok erejére áhítozik. Vannak olyanok, akik meg akarják változtatni a világot, új rendszereket akarnak kiépíteni. Ezek rendszerint megbuknak, de ha van, aki képes olyan népet kiirtani, ami az ellentétes elem feletti erővel bír, annak nagy az esélye a végső győzelemre. Aki vizidomár és végez a tűzzel, aki földdiomár és végez a levegővel, az mind előnyben van. Az ilyet csak egy féleképpen lehet legyőzni. A négy elemmel. Ha egyszerre végez vele a víz, a tűz, a föld és a levegő, akkor az egyensúly ellenáll. Fontosa azonban, hogy az Avatár nem képes megölni. Itt négy képviselője kell a négy elemnek.”
Ezután a lányok megegyeztek abban, hogy Iona elmondja a többieknek a hírt, majd fizikailag is idejön, hogy kiszabadítsák Korrát. A lány hamar megtalálta a testét, majd miután elmondta a többieknek, hogy mit talált, fogta a botját, és elrepült a déli átjáróhoz, azon belül az Elveszett lelkek ködéhez, ahol már Sayuri várta. Azonban mikor beléptek volna, a látóhatáron megjelent két alak. Az egyik Uchida volt, míg a másik Yangchen. Úgy látszik itt dől el, hogy mi lesz Korra sorsa: élet, vagy halál.

Elindultak. Uchida nem mutatta aggodalom jeleit, ami - Chen szerint - igazán aggodalmat keltő dolog volt. Nem szerette az érzelmeiket jól álcázó meg érzelemmentes embereket...nem talált bennük semmi kiemelkedően érdekeset. Nem mintha azok, akik éreztek, sokkal eszesebbek lettek volna...ugyanolyan sekélyesek voltak szerinte, de mégis...volt bennük valami megfoghatatlan mélység, ami csodálatossá tette őket. ~ Olyanok, mint a kis hangyák...tudatlan, apró lények... ~ gondolta, és elmosolyodott.
Nem tudta, mit vár az Elveszett Lelkek ködétől, de nem sok minden volt, amit el tudott képzelni...legrosszabb esetben csak elvesztette volna az ép eszét, de az már nem sokat számított. Igazán semmit.
Az azonban meglepte, mikor meglátta a két alakot a köd mellett...Ismerte őket. Az egyik lányt látásból, a másik pedig Iona volt. A naiv légidomár mester. ~ Csodás..ezt magyarázd meg, te agyalágyult Yangchen! ~ elfintorodott. Érdekes küzdelemnek néztek elébe...

Miután odaértek a híres ködhöz, Uchidának feltűnt, hogy nem csak ők ketten tartózkodnak a szellemvilágban. ~ Szóval a mester nem tévedett, tényleg itt vannak a légidomárok... De honnan tudta?~ kérdezte magától, miközben szinte a két lány mellé értek.
- Na mi legyen velük? - kérdezte ideiglenes társától Uchida - légidomárok... a néped... Végzünk velük, vagy van valami más terved?

- Egyelőre még nem döntöttem el... - jelentette ki Chen, és elfintorodott. - Attól, hogy légidomárok, nekem még nem szentek...és nem a népem - tette hozzá, hangjában szemernyi indulat csendült. Gyűlölte a légidomárokat...egész életükben azt játszották, hogy ők bűntelenek, hogy ők nem ölnek, és nem bántanak másokat...pedig attól, hogy fizikailag nem bántottak senkit, attól még igenis tudtak sebeket okozni. ~ Emlékszem még Tenzin testvéreire ~ gondolta. - Nekem nincs népem, ők csupán az...ismerőseim - még jobban lehalkította a hangját, már szinte suttogott, hogy csak Uchida hallja szavait. - Szeretném őket holtan látni...de még alakulhat úgy, hogy végtelenül hasznosak lehetnek - elmosolyodott.

~Remek. - sóhajtott magában Uchida - Nem elég, hogy utálja a saját népét még döntésképtelen is. Most vagy holtan, vagy élve... egyszerű a kérdés...~
- Engem nem érdekelnek hosszútávon az előnyök. Ha most zavarnak, végzek velük. Szóval hamar döntsd el, mert nekünk az avatár a dolgunk nem ez a két vegetáriánus... - bökte oda Yangchennek.
Mikor befejezte odelépett a lányokhoz, és köszönt nekik.
- Üdv, hölgyeim! Hová, hová ebben a háborús időben?

Iona sejtette, hogy baj lesz, a férfi ráadásul nem festett túl bizalomgerjesztően... De ennek ellenére nyugodtan, diplomatikus hangnemben szólalt meg, és igyekezett figyelmen kívül hagyni Yangchent. Naiv volt, de nem ostoba. Immár biztos volt benne, hogy a lány átverte. Kihasználta, hogy ügyesen lavírozzon a két oldal között, és most eldöntötte hol áll, és valószínűleg pont ő juttatta komoly előnyökhöz. Szégyellte, hogy nem ismerte fel előbb a hibáját.
- Nem akarunk bajt. Az avatárért jöttünk. Adjátok ki, vagy nincs más választásunk, mint hogy erőszakot alkalmazzunk. - noha nem tetszett neki ez utóbbi verzió, tudta, az adott helyzetben ez a helyes döntés. És mesterként remek idomítási képességei voltak, Sayuriról is tudta, hogy tehetséges, így úgy sejtette, jó eséllyel vágnak neki a harcnak, ha nem lehet kikerülni. Persze, más választásuk nem is maradt, mint tenni valamit.

Fárasztó volt a könyvtári kutatás, már már feladta a sokadik könyv átnézését Sayuri, bármennyire fontos is lett volna az információ. Szerencsére végre rájuk mosolygott a szerencse, és még jobb érzés volt az, hogy igaza volt!
És ezzel végre az események is kellően bepörögtek, ahogy igazán szerette. Meditálni se rossz, de sokkal jobb, ha tud is tenni valamit a világért. Korra megtalálása megfelelő feladatnak tűnt, bár kicsit félt, hogy nem elég szilárd a Ködhöz.
Viszont mikor odaértek, nem várt látogatók vártak rájuk, úgyhogy ezzel a problémával nem kell egy ideig foglalkozni, hiszen itt van cserébe egy fekete hajú nagy kardú férfi, és Yangchen a légidomár.
- Te, nem azt mondtad, hogy EZ meghalt? - kérdezte Ionától, a légidomárra bökve. Nyilvánvaló volt az árulása, ha életben volt, és egy vízidomár harcossal mutatkozik.
Érezte, hogy ebből harc lesz, Iona felhívására is csak bólogatott. Remélte lebecsülik, mivel nem olyan rég van csak a légidomárok között - gyakran megfeledkeznek róla, hogy az egyenlőségieknél komoly erőnléti, a Föld Királyságában pedig technikai képzést kapott, Tenzintől meg végre megkapta a szellemi útmutatást is, egy kis technikával megspékelve, bár még volt mit tanulnia
Érezte, hogy az adrenalin végigszáguld az ereiben. Ő kész volt kiütni őket, megölni nem fogja a delikvenseket, hacsak nem Korra életéről van szó (vagy ez az utolsó lehetősége).

Uchida jót mulatott Ionán és Sayurin. ~ Az eszem megáll, itt van két idomár és azzal fenyegetnek, hogy erőszakot alkalmaznak. ~
- Az avatár a mi dolgunk, ti csak menjetek meditálni... Mondjuk a szellemek úgysem segítenek nektek, mert a mi oldalunkon állnak. Csodálom, hogy Tenzin még nem mondta neked. - húzódott mosolyra  a szája. - Na de mivel elhatároztátok, hogy erőszakot alkalmaztok, segítek belelendülni... - mondta, és kirántotta tőrét, amivel rögtön Iona felé szúrt. 
Remélte, hogy közben Yangchen is aktiválja magát, és megtámadja Sayurit.

- Halihó! - köszönt a légidomárokra Chen, mintha csak régi barátai lettek volna, arcán vidám mosoly futott át. Igen, látta Ionán, hogy végre megértette...és ez, valahogy elégedetté tette. Persze, nem akart lebukni, és nem akarta, hogy rájöjjenek a mesterkedéseire, most azonban kifejezetten jól esett neki. ~ Végre, ők is megtudják, milyen az, mikor elárulják őket ~ felkacagott, és Ionára meg a másik lányra nézett - csak látásból ismerte, nem tudott róla valami sokat...épp annyit, mint mindenki másról, aki vele egy időben lett idomár.
- Örülök, hogy találkozhatunk, kedves - nézett a lányra, amilyen kedvesen csak tudott. - Tudod, nem szeretek így ismerkedni, de hát...a körülmények igen csak kényszerítőek tudnak lenni - tette hozzá szomorkás arccal, és egy könnyed mozdulattal egy kisebb légörvényt irányított Sayuri felé. Látta a lányon, hogy kissé türelmetlen, ő azonban szeretett volna kicsit játszani...jobb szerette ismerni az ellenségeit, mielőtt igazán harcba bocsátkozott volna velük.

Sayurit meglepte a légfuvallat, így nem tudott ellen védekezni, minek következtében hátraesett és beverte a fejét egy kőbe. Ezután eszméletlenül terült el a földön. A másik párosnál nem volt ilyen egyszerű a dolog, mert Iona már eleve gyanakodott Uchidára, így nem lepte meg a támadás, és betaszajtotta a támadót ködbe. Ezután szembekerült Yangchennel, és mindkettejüknek eszébe jutott, hogy kalandjuk ugyanilyen szituációban kezdődött. A két lány mindent tudását bevetette , hogy legyűrje a másikat, így egy nagyobb szélváltás után mindeketten követték Uchidát a ködbe, ahol elvesztették egymást szem elől. Ionaának innentől csak egyetlen dolga maradt, megtalálni Korrát. El is indult, és hosszú keresgélés után rátalált a lányra, akinek elméjét még mindig megzavarta a köd. A mesternek két dolga volt, ügyelni arra, hogy ne veszítse el az eszét, de ugyanakkor Korrát visszahozza az élők közé.

A két támadó pedig kénytelen egyedül folytatni a küldetést, habár lehetőségük adódik arra is, hogy itt hagyják az egész kócerájt, és eltűnjenek a színről.


/Sayuri nem tudom, mennyire vagy aktív, ezért csak az eszméletedet vesztetted el, így ha játszani akarsz, csak írd, hogy felkeltél./

~Koncentrálj Iona. Ki lehet jutni innen. Próbáld nem elfelejteni, ki vagy...~ Iona megpróbálta összeszedni minden gondolatát arról, hogy mi határozza meg őt, végül letett róla. Igen, mester, igen, tudja a szülei nevét, és igen, neki is van neve. De a köd legtöbbször pont a magukra húzott szerepekkel csalta csapdába az embereket... ~El kell engednem ezeket a szerepeket, és koncentrálni. Akkor a köd nem férkőzhet az elmémbe.~
Odalépett Korrához, és a vállára tette a kezét.
- Minden rendben lesz. Biztonságban vagy. Ki kell jutnunk innen, és azért jöttem, hogy segítsek.

Iona még sokáig beszélgetett Korrával, akinek szépen lassan visszatértek az emlékei. Ezután elhagyták a ködöt, és csatlakoztak barátaikhoz. Uchida és Yangchen viszont nem került elő. Eltűntek, akár csak Azoir.