A Dai Li újjáépített börtöne

Ide hozzák az elfogott levegőidomárokat. (Nem a föld királyságában van!)

Iona, Kai és Yangchen egy földalatti börtönben tért magához. Az őrök beszélgetéséből megtudták, hogy a Víz törzsének egyik földgyarmatán vannak, azon belül is a Dai Li egyik börtönében. Bár levegőt tudtak idomítani, nem sokat értek vele, mert az őrök minden mozdulatukat érezték a földön keresztül.

~ Jó móka lesz ez - gondolta Kai ~ Össze vagyok zárva a mesterasszonnyal, meg bociszemmel. Csodás. ~
- Lányok, innen nem szabadulunk - fogalmazta meg az amúgy is egyértelmű dolgot.
Ez egy ilyen játék. Várunk, várunk, meg még egy picit várunk, és utána valahogy kiszabadulunk. Ez így szokott lenni.

~ Nem mondod, hogy várnunk kell, nagyokos? ~ kérdezte magában Chen, de inkább elfojtotta bosszankodását. Egyelőre ez a hely a lehető legjobb hely volt, ahová kerülhetett...egyrészt, mert a világ legnaivabb népének tagjai vették körül - legalábbis, sokkal egyszerűbb volt a dolga, mintha mondjuk Tairával zárták volna újra össze - és végre senki sem döntött úgy, hogy különválasztja a többiektől... ~ Úgy fest, Azoir drágának végre megjött az esze...na nem mintha sík hülye lenne ~ gondolta, felsóhajtott, és Ionára pillantott.
~ Na várjunk...volt itt némi gyilkolásos probléma, nemde? ~ nem húzta fel a szemöldökét, de barna szeme kíváncsian kitágult, mintha csak valami aprócska és értelmetlen dolog ütött volna szöget a fejében. ~ Viszont, az a valaki vagy nem áll Haka oldalán, vagy csak szimplán nem akarja megölni őket, ami pedig igen aranyos feltevés... ~ összeszorította száját. ~ Valami itt nem stimmel...ezt pedig abszolút imádom ~ szomorúan elmosolyodott, és Kai meg Iona felé pillantott.
- Jól vagytok mindannyian? - kérdezte aggódó hangon. - És persze, várnunk kell....valami csak fog történni...

Chen meglepetten nézett az új jövevényre, félrebillentette a fejét, és átható tekintettel vizsgálni kezdte. Abban biztos volt, hogy idősebbnek tűnik, mint valójában, és úgy festett, mint akit egészen összevertek. ~ Kifejezetten érdekes... ~ gondolta, és elfojtott egy mosolyt. Ez kettőt is jelenthetett: egy, hogy tényleg összeverték, mint mikor tényleg összevernek valakit, vagy, akárcsak ő, megkért rá valakit... ~ Vagy nem... ~ állapította meg, látva a férfi kissé zavart tekintetét. Volt valami különös a nézésében...mintha valami furcsaságot vett volna észre. Egyelőre fogalma sem volt, hogy ez mit jelenthet - lehetett az is, hogy hosszabb ideig eszméletlen volt, vagy akár emlékezetkiesés is. ~ Egy biztos...nincs jól, bár nem értem, hogy ezzel én mire megyek ~ némileg bosszús volt. Unatkozott, és gyűlölt unatkozni...olyan elfoglaltság volt, amit tökéletesen fölöslegesnek és idegesítőnek tartott...na meg unalmasnak is természetesen. Bár a Haka-ügy kifejezetten érdekelte, meg az is, hogy mi van Azoirral meg azzal az aranyos gyilkosságos mesével, úgy döntött, megpróbál beszélgetésbe elegyedni az újonnan érkezett rabbal. ~ Veszteni valóm nincs sok... ~ gondolta, arcán halovány, kedves mosoly futott át, és az idegenhez lépett.
- Hogy kerültél ide? Mi történt veled? - kérdezte érdeklődve, kicsit talán hadarva is, majd, mint akinek épp csak most jutott eszébe valami, bemutatkozott. - Chen vagyok, légidomár...ők a társaim, Iona, és Kai - mutatta be a többieket. - Hát te? - érdeklődött, és remélte, hogy az idegen nem lesz túlságosan ellenséges. ~ Mindenesetre, ha az is lesz, én továbbra is kedves, jól nevelt, és úri hölgyhöz illően félénk is vagyok ~

- Szia Kuen - nézett az új fiúra Kai.
~ Kezd elegem lenni, hogy nem hagynak minket... ~
Hirtelen gondolatok kezdtek a fejében cikázni. Ez is vajon egy csapda?
Majd a gondolatai másra terelődtek. Göndör fürtök, zöld szemek és szeplők jutottak eszébe. Rettenetesen hiányzott neki Aimey. 
~ Aimey ~ gondolta magában, és a nevet ízlelgette.
Fájt neki, hogy bebörtönözték. Az pedig, hogy távoltartották egymást, még jobban fájt neki. Felszakadtak a régi sebek.

- Szép jó estét a békeharcosaimnak! - mondta Azoir, mikor belépett a cella előtt elhelyezkedő terembe. - Ja és persze a mi kis orgyilkosunknak is. Beszéltem Tenzinnel maguk miatt, majd felajánlottam, hogy szabadon engedem önöket, ha a levegő nomádjai kimaradnak a háborúból. - majd Kuenre nézett - Magának van egy ajánlatom: Lenne a Víz törzseinek új királya?

~ Szóval jól tippeltem ~ nyugtázta magában a lány, amint a férfi kijelentette, hogy emlékei egy részét elvesztette. A merénylet viszont egész érdekesen hangzott...merénylet Haka ellen. ~ Hm...erről senki sem szólt nekünk ~ Ionára pillantott, hátha ő tud valamit erről. Előfordulhatott, hogy még akkor volt róla szó, mielőtt csatlakozott volna a "jó" oldalhoz, de ebben kissé kételkedett, pláne, hogy a légidomárok ellenezték a gyilkosságot... ~ Persze, meglehet, hogy nem egy légidomár orrára kötnek ilyen dolgokat ~ fintorodott el alig láthatóan, és nagy nehezen visszafojtott egy mosolyt, látva a férfi zavarát, hogy ilyen sokat mondott el magáról. ~ Nos, egy idegen, csodálatosan kedves lányban megbízni attól tartok, valóban vétek ~ gondolta, miközben ártatlan szemekkel Kaira pillantott.
A fiú nem festett túl rózsásan...eszébe ötlött a rövidke kis epizód a táborban a lánnyal, azzal a földidomárral, akit Azoir hozott. ~ Ó, netán... ~ nem fejezte be a gondolatot, de szíve szerint elnevette volna magát. Azt imádta legjobban az emberekben, hogy milyen könnyen manipulálhatóak voltak az érzelmeikkel... ~ Fogadni mernék, ha a kislány életével kezdenék fenyegetni, akkor azonnal a megfelelő oldalra állna...hát igen, az emberek már csak ilyenek. Ha a szívük vezérli őket, eszük nincs, és bukásra vannak ítélve, ha az eszük, akkor barátaik nincsenek, mint annak a Tairának, és azért ítéltettek arra, hogy a sötétség szakadékába hulljanak... ~ keserűen felsóhajtott, mintha csak a saját helyzetétől lenne így elkeseredve, de valójában igencsak jól mulatott. Szerette a zárt helyeket, meg ha ennyi ember volt összezárva...előbb-utóbb valaki beleőrült abba a tudatba, hogy netán fel fogja dobni a tappancsát, ami persze borzasztó meggondolatlanság volt...mert természetesen, mindenki meghalt egyszer, az időpont meg - nos, az időpont szerinte tulajdonképp mellékes volt.
- Jól vagy? - akarta kérdezni Kaitól, de a mondat közepén abbahagyta, mivel belépett a cella előtte elhelyezkedő terembe Azoir. Fejében egy vicces kis jelenet formálódott, hogy milyen drámai is volna a helyzet, ha mondjuk, valamelyikőjük egy vízzel teli vázát tartana a kezében...ahogy a cserepek széttörtek volna a földön...ahogy a víz apró cseppekben szétfolyt volna, mint kristálytiszta, hideg könnyek - persze, már maga az elképzelés is nevetséges volt, hogy egyiküknél egy váza legyen, de a képtől némileg jobb kedvre derült.
Az viszont, hogy egy halott csak úgy megjelent, elsőre kissé szíven ütötte...az meg, amit mondott, meg pláne, de végül úgy döntött, hogy ez egészen rendben van - előfordult már olyan, hogy valaki csak úgy jókedvből visszatért, miért is ne? Némán állt, azt fontolgatva, amit a férfi mondott, és sötét pillantásokat vetett a hadnagyra...vagy akárkire...úgy döntött, most nem szólal még meg.

Az új jövevény meglepte Ionát, de az még jobban, hogy a halott Azoir is beállított. Nem tudta mit reagáljon, de figyelmeztette magát, hogy nyugodtnak kell maradnia. "Ha a légidomárok kimaradnak a háborúból..." Hiszen épp ez lett volna a legjobb. Kihátrálni az egészből, megmaradni a béke oldalán... de igaza volt az idős mestereknek. Állást kell foglalni, a sarkukra kell állni. De okosan. Nem akart hazudni, de a teljes igazságot sem mondhatta el.
- Mit ért azalatt, hogy kimaradunk a háborúból? - kérdezte. El kellett bizonytalanítani a férfit, ugyanakkor a kérdések időt is nyertek a gondolkodáshoz. Tudta, hogy okosnak kell lennie, de ebben a helyzetben két tálca volt... a rabság, vagy a visszalépés. Iona rádöbbent, hogy nem akar meghátrálni. Mindig békés volt, de most szeretett volna küzdeni. Legfőképp tudni akarta mi történt. Ésvolt elég akaratereje és kíváncsisága, hogy meg is tegyen mindent.

Mit értek az alatt, hogy kimaradnak a háborúból? Egyszerű! - nevetett fel Azoir - Hazamehetnek, szobrokat porolni... De a sértetlen távozást csak akkor garantálom, ha az egyikük itt marad túsznak. Döntsenek, egy egész nép, vagy egy ember aki életben is marad. Magukon áll. - Ezután Kuenhez fordult - Jóuram, ha elkeseretedd lennék, másképpen cselekednék, nem pedig királyságot állítanék. Ajánlatot tettem, joga van visszautasítani. - Mondta, és elindult az ajtó felé. - Holnap jövök a válaszokért. Kuen úr pedig ezt tőlem kapja ajándékba! - Kuen tagjai megfeszültek, a férfi a levegőbe emelkedett, majd a falnak csapódott, amitől az orra vérezni kezdett. Ezután elhagyta a szobát, de még hallani lehetett az utolsó kiáltását.
- Igen, Iona, elkezdődött, retteghet! - majd egy ördögi kacaj visszhangzása után csend telepedett a börtönre.


/Mesélői megjegyzés: Megkérném Kuent, hogy a továbbiakban mellőzze a trágár nyelvhasználatot, és igyekezzen minél kulturálisabb válaszokat adni. Ez egy közösségi játék, ne rontsuk el a másik játékélményét. További trágár hozzászólások komolyabb szankciókat vonnak maguk után (Khan Koi)/

~ Szóval nagyon is él ~ állapította meg magában Yangchen, miután Azoir a falhoz vágta Kuent, és felsóhajtott. Tulajdonképpen, fogalma sem volt, hogy most örülnie kéne, vagy szomorkodnia...persze, külső érzelemnek a meglepődést tökéletesen megfelelő volt, de igazából nem tudta, mit érzett - egyrészt, örülnie kellett volna, hiszen a főnöke élt, juhé...másrészt viszont, az, hogy Haka meghalt, és Azoir máris egy új királyt keresett - és úgy festett, akárki jó, még az is, aki merényletet akart elkövetni ellene - igen furcsa fényt vetett az ügyletre. Igazság szerint még akkor is gyanakodni kezdett volna, ha történetesen kedveli is a hadnagyot... ~ Szóval, azt eddig is tudtuk, hogy ez a háború tele van kötélen rángatott bábokkal, és ezek szerint Lai Haka is csak az volt...Azoir bábja ~ jutott eszébe, de nem akart semmit sem mondani. Látta, hogy a vízidomár még így is furcsán néz rá... ~ Remélhetőleg, ha majd mutatok néhány emberibb tulajdonságot is, akkor majd elhisz nekem mindent készséggel... ~ összeszorította ajkát, és Ionáék felé fordult
Abban biztos volt, hogy a lány elszánt, és abban sem kételkedett, hogy Kai is így érez... ~ Szóval, a lényeg az, hogy valahogy rávegyem őket, hogy én maradjak, úgy, hogy semmi se tűnjön fel nekik... ~ lehunyta szemét egy pillanatra, mintha attól félne, ami rájuk várt. Tisztában volt azzal, hogyha marad, és Kuen elfogadja a tisztséget, és netán még Azoir is hajlandó együttműködni vele - azaz minden a lehető legjobban sül el -, akkor jár a legrosszabbul. Viszont, ha hagyja, hogy Iona maradjon itt, akkor sem látszik majd elég hűségesnek...mert milyen levegőidomár az olyan, aki egy mestert hagyna túszként, akit ráadásul a fogvatartó meg is ölhet, teljesen jogosan? Nem, ez nem jó megoldás volt...másrészről, látta Kaion, hogy valaki hiányzik neki...egy légidomár egy társát nem hagyná ilyen helyzetben, soha... ~ Viszont az a Kuen kissé gyanakszik rám...hm.. ~ ajkába harapott. Tetszett neki ez a kirakós...olyan tökéletesen összeilleszthetetlenek voltak a darabkái, hogy a megoldása már-már művészetnek számított...
- Szóval, mi legyen? - fordult a többiekhez, szomorú tekintettel. - Iona, te nem maradhatsz... - tört ki belőle hirtelen. - Ha te maradsz, akkor megöl... - suttogta, és reszketegen maga elé meredt. Nem hagyhatta, hogy elveszítse a legbefolyásosabb szövetségesét...

Egy túsz. Iona tudta, hogy miért kell neki maradnia. ~Én ki tudok jutni legalább szellemileg. És megéri az áldozatot. Ráadásul én vagyok a mester, ilyen helyzetben nekem kell kiállnom a többiekért... Szellemek, segítsetek, hogy kijussunk ebből a helyzetből...~ Tudott persze a jelről. Ismét veszélyben az élete, és nem tudna ölni... túl békés természetű volt. De meg tudná védeni magát, és akár kideríteni, hogyan maradt életben a férfi.
- Talán igen. - fordult Yangchenhez. - De van még néhány trükköm, és rengeteg kérdésre keresek választ. Kockázatos, de ilyen helyzetben egy mester feladata, hogy vállalja a veszélyt. És én mester vagyok. Vagyis nekem kell maradnom. Kötelességem maradni. - a csuklójára írt jelre nézett. - Kai, Yangchen, ha kijuttok innen, azonnal menjetek Tenzin mesterhez. Hamarosan megtudjuk a börtön pontos helyét, ami fontos információ. Megpróbálok rácsatlakozni a tanács többi tagjára, és segítséget kérni a szellemektől. Amíg távol vagyok, vigyázzatok a testemre. Sietek. - közölte. - Boldogulni fogok, de amíg nem vagyok ura a testemnek, nem szeretném, ha valaki megölné. Élni szeretnék, mikor visszajövök.
Lótuszülésbe ült, és meditálni kezdett. Jól begyakorolta már a szellemi kivetülés technikáját. Igyekezett elhagyni a testét, és megtudni a börtön helyét.

- Vigyázunk rád - suttogta a fiú. Jól esett neki, hogy Iona ilyen bátor.
Azonban Kai-t felzaklatta Azoir érkezése. Érdekes, hogy azt akarja, hogy kimaradjunk a háborúból. A Kuennek tett ajánlat is felettébb furcsa volt. De lehet, hogy csak én vagyok hülye - zárta le magában.
~ Mindenesetre, most Iona védelmére kell koncentrálnom ~ tisztította ki gondolatait a fiú. Leült mellé, és az ujjaival kezdett malmozni.

Vitatkozni akart Ionával, de nem tette meg...a felettesei tudni fogják, mitévő legyen, és ha kell, akkor majd itt tartják őt...persze, akart beszélni Azoirral, számtalan kérdése volt, amire még kétszer annyi választ tartott elképzelhetőnek, de most türelmesnek kellett lennie - végtére is, ez volt egy légidomár egyik legjobb tulajdonsága, hogy tud várni...ő pedig igazán szeretett várni és unatkozni. A csendben sokkal többet látott, mint mások, és ezt élvezte...mindennél jobban.
Elhelyezkedett Kai mellett, majd eszébe jutott valami. A falon túl földidomárok voltak, akik érzékelték minden mozdulatukat, és abban se, kételkedett, hogy tudják, mit csinál Iona... ~ A végén még baja esik ~ gondolta ijedten. ~ Nem eshet baja úgy, hogy én itt vagyok...mármint, persze, előbb-utóbb baja kell, hogy essen, de nem úgy, hogy az rám terelje a gyanút... ~ felpattant, és Kaira nézett.
- Te is tudod, hogy ő nem maradhat itt - mondta halkan, és remélte, a fiú egyet fog vele érteni. - Még mindig nem sokan vagyunk légidomárok, és kevés a mester...nem veszíthetünk el egyet - jelentette ki szomorúan. - Vagy nekem, vagy neked kell itt maradnom...bánom is én, melyikünknek, de...de nem kockáztathatjuk Iona életét - suttogta, és egy pillatanra lehunyta a szemét. Vigasztalhatatlanul szomorúnak tűnt, a fejében valójában egészen más gondolatok motoszkáltak. Jól kellett csinálnia...és ahhoz, hogy aggódónak tűnjön, nem is kellett színészkednie. Aggódott - mit aggódott? Inkább félt...

- Hogy érted, hogy nem maradhat? Valaki vigyáz a testére, és kész. Ez nem olyan nehéz. Inkább hallgass, mert csak feszültséget keltesz.
~ Yangchen hirtelen egy aggódó anya lett, micsoda pálfordulás ~ gondolkodott el Kai. 
- Miért kéne valakinek ott maradnia? Nem értelek, miért ne maradnánk? Szerintem jobban teszed, ha mesélsz. Az biztos megnyugtat - mondta pimaszul a fiú.

- Figyelj, Kai - suttogta indulatosan a lány, és úgy érezte magát, mint aki menten felrobban. Mégis, hogy lehet valaki ennyire tökkelütött bolond? ~ Komolyan mondom, ha itt helyben szétvágnám a fejét, akkor több, mint valószínű, hogy vagy vákuum lenne benne, vagy csorogna belőle a káposztalé! ~ fortyogott magában, és mély levegőt vett. Nem az volt a probléma, amire számított - hanem egyszerűen a cellatársa volt enyhén nehéz felfogású.
- Megértem, hogy nem kedvelsz túlzottan - mondta csendesen, és nagyon igyekeznie kellett, hogy ne kezdjen el kiabálni -, de itt nem a szellemi utazásról van szó...persze, fontos, hogy tudjuk, hogy hol vagyunk, de az őrök bármelyik pillanatban beronthatnak...és amíg a földön van, idomíthatunk bármilyen jól, nem fogjuk tudni megvédeni Ionát - kezdte magyarázni, miközben némán azért fohászkodott, hogy valaki tényleg rontson már be...nem gondolta, hogy egy percnél tovább eltudná viselni a fiút. - Nem tudom, hogy észrevetted-e, mikor a szellemvilágban voltunk, hogy a hadnagy meg akarta ölni, és tudod, ezzel csupán egyetlen bökkenő van... - elhallgatott, és oldalra döntötte a fejét. Nagyon remélte, hogy Kainak leesik, mit akart mondani. - Hogy Azoir itt bármikor eléri - jelentette ki végül, és felsóhajtott. ~ Hivatalosan is úgy döntöttem, hogy kicsinálom azt a vízidomárt...komolyan, nem tudom eldönteni, hogy őt utálom jobban, vagy ezt a kis...kis... ~ tekintetét tüntetően a földre szegezte.
- Azt mondták, hogy valakinek itt kell maradnia...és Iona erre kitalálta, hogy ő lesz az. Te is tudod, hogy nem lehet ő...szellemekre, tényleg még egyszer el kell magyaráznom? - kérdezte, olyan fojtott hangon, ahogy csak tudta, és pislogott egyet. - Ő a mester, és neki kell életben maradnia.

A vitát egy kattanás szakította félbe. Mindenki - kivéve Iona - odasandított az ajtóra, és meglátták, ahogy Azoir egy vidám dallamot fütyörészve belépett.
- Üdv vesztesek! - kezdett bele, majd hírtelen összeesett a teste. A szelleme pedig elindult és nyakon ragadta Iona szellemét, aki egyből visszaszállt a testébe. Ezután Azoir is elfoglalta a sajátját, feltápászkodott, majd folytatta - Látom nem tudnak dönteni, ezért majd döntök én. - Majd körbenézett. - Nos, ha a mester marad, akkor Tenzin nem fog kilépni a háborúból. A szeszélyes, hős szerelmest nem fogom itt tartani, mert nyálas lesz a börtön. Kuen uraság itt fog maradni még pár évig, szóval egy ember maradt. Yangchent itt tartom túszként, de lehet, hogy kivégeztetem. Nos beleegyeznek?

- Yangchen nem maradhat. - állt fel Iona. - Írok egy levelet, amit elvisznek Tenzin mesternek, amiben kijelentem, hogy önként vállaltam a maradást, és tisztelettel kérem, vonja ki a háborúból a levegő nomádjait. Aztán kivégeztethet, engem. Bármikor. De Kait, Yangchent és Kuent engedje el. - kérte. - Tudunk dönteni, én döntöttem. És maga sem tudja megváltoztatni. Maradni akarok. És maradni is fogok, helyettük. - mutatott körbe.

- Ez hülyeség - szólalt meg Chen, és komolyan Ionára nézett. Nem igazán emlékezett, mikor volt dolga legutoljára ilyen nehéz felfogású emberekkel, de kezdett nagyon elege lennie belőle. Dühös pillantást vetett Azoirra - annak ellenére, hogy most kifejezetten értékelte az akcióját, nem szerette jobban...és nagyon remélte, hogy nem önmagának kell kimagyaráznia ezt is...kezdett elege lenni a munkájából. ~ Nehéz is, és még fizetni se fizet rendesen ~ felsóhajtott, és a légidomárokra nézett.
- Figyelj, iona, értékelem az önfeláldozásod, de semmi értelme - jelentette ki könnyedén. - Figyelj, nem csak rénk kellene gondolnod...nem mi vagyunk az egyetlen légidomárok a világon, ez tény, meg annyian vagyunk, és három mester...nem kockáztathatod az életedet - mondta, ellentmondást nem tűrő hangon. - És jól tudod, Tenzin sosem menne bele...azt hinné, az egész csak meg van játszva... - vonta meg a vállát, és elmosolyodott. - Komolyan, nekem semmi bajom azzal, hogy maradjak...különben is, ez az úriember - pillantott sötéten Azoirra - nem hinném, hogy ok nélkül hölgyeket öldökölne - halványan elmosolyodott. - Komolyan...szerintem jobb lenne, ha én maradnék - fejezte be, és együtt érzően Kaira pillantott. ~ Jobb, ha boldog... ~ gondolta. ~ ha legalább élete szerelmével van, mindegy, hogy veszekednek, vagy épp rózsaszín fellegekben úszkál, nem tud a külvilágra koncentrálni ~ tette hozzá magában, és a többiekre nézett. Nagyon remélte, hogy beleegyeznek - vagy Azoir avatkozik bele időben.

Azoir ásított egyet, miután látta, hogy a kis csapat még mindig nem képes döntetni. Megvárta, míg Yangchen kitombolta magát, majd hirtelen megmozdult. A földből indák törtek elő, és rátekeredtek Ionára és Kaira, azonban Chen és Kuen még mindig szabadon mozoghattak. Ezután Azoir felnevetett.
- Tudjátok mi a jó abban, hogy vízidomár vagyok? - tette fel a kérdést - Az hogy jelenleg az én népem a legfejlettebb a spiritualitás terén, így a növényidomításom kihat a szellemindákra is. Szóval ne nagyon piszkáljátok őket, mert megtámadhatnak. - mondta majd ezután megváltoztatta kezeinek pozícióját, minek hatására Chen és Kuen a levegőbe emelkedtek, megfeszült végtagokkal. - Mint mondtam - fordult Iona felé - Yangchent kivégzem, és mivel Kuen úr némasági fogadalmat tett, ezért őt is a lyányka után küldöm. Tenzin pedig egyszerű üzenetet kap majd tőlem. Vagy nem támad, vagy meghal még egy nomád. Biztos, hogy engedni fog. - nevetett fel még egyszer majd, a két idomított kíséretében elhagyta a szobát. Mikor az ajtó becsukódott, Azoir a földre ejtette a rabokat, és Kuen fejét egyszerűen elvágta. Iona még látta, ahogy a vér folyik át az ajtó alatt. Ezután Azoir egy hatalmas vágást ejtett Yangchenen is, minek következtében a lány velőtrázó, halálsikolyban részesítette a börtönt.
A cellában lévők megbizonyosodhattak arról, hogy a lány is életét vesztette. Persze erről szó sem volt, hiszen a sebet Azoir rögtön be is gyógyította, majd intett Yangchennek, hogy kövesse őt. Így jutottak fel a léghajóra, és indultak el a Víztörzsi börtön felé. Miközben a léghajón voltak, Azoir egy "random rádióhoz nyúlt és beleszólt. Hangját a vonal túlsó végén tartózkodó földidomárok hallhatták.
- Üdv, drága rabjaim! Jó hírem van, a barátaik hamarosan odaérnek önökhöz, és felszedik magukat. Egyetlen kérésem lenne. Carlonie úrnőm, kérem ne hagyja el a börtönt, hanem várjon meg. Ha ott találom magát, tényleges királynővé válhat, de ehhez kellek én is. Kérem ne menjen el. A többiek csináljanak amit akarnak! Vége.
Ezzel kihajította a rádiót az ablakon és nyugodtan vezette tovább a hajót.

/Mesélői megjegyzés: Yangi és én továbbra is ide írunk, de a rádiós üzenetemet a földidomárok megkapták. A Blaine léghajóján utazók kérem írjanak a Blaine hajójára helyszínre, amíg nem érkezik újabb mesélői./

~ Hm... ~ gondolkozott el a lány, és Azoirra pillantott. Nagyszerű - nagyon úgy tűnt, hogy mégsem annyira bolond, mint amennyire mutatja magát...ettől függetlenül persze cseppet sem szerette jobban, de úgy döntött, hogy ez egyszerűen magánügy. ~ Elvégre, nem is azért vagyok itt, hogy barátkozzak ~ elvigyorodott. Most, hogy elméletileg halott volt, egészen szabadnak érezte magát...végre nem volt itt az a butuska Iona meg a hősszerelmes Kai, hogy zavarják. ~ Azt hiszem, halottnak lennie egészen kellemes ~ gondolta.
- Örülök, hogy végre megtanult értelmesen gondolkozni - fordult a hadnagyhoz. Nem ismerte volna el, de borzasztó boldog volt. Persze, nem attól félt, hogy meghal, vagy bármi ilyesmi, hiszen sosem érdekelte senki élete, de néha már-már kezdte azt hinni, hogy a végén olyan lesz, mint azok az idegesítő levegőidomárok. A vágáson kívül pedig semmi egyéb kellemetlensége nem származott a kalandból.
- Nos, akkor ha már így maradtunk kettecskén - kezdte érzelemmentesen -, akkor nagyon örülnék annak, ha elmondana egy-két dolgot a mi kedves Hakánkról...meg hogy mit is szeretne a Holddal, ugyebár - érdeklődött. Voltak ötleteit, egy részéről pedig biztos volt benne, hogy igazak, de szeretett volna többet tudni...sokkal többet. ~ Micsoda kíváncsi ember vagyok! ~ morgolódott magában egy sort. ~ Ha az anyámnak igaza lett volna, akkor már öreg lennék... ~ halványan elmosolyodott, és várt.
Igazából nem valódi válaszokat remélt, bár valóban azokat szeretett volna, de úgy határozott, hogy elég lesz neki egy hazugság is...már abból is eleget megtudhatott...

- Kisasszony, én eddig is értelmesen gondolkodtam, csak a körülmények nem engedték, hogy ön megértse a logikát. - fordult oda a lányhoz Azoir - Hakáról akar hallani? És mit? Hogy ki a báb, és ki a mozgató elem? Ez egy érdekes kérdés. Én mozgatok, és bábozok, ő pedig hogy is mondjam... mozgat és bábozik. Egyszerre más és ugyanaz az érdekünk. Van amikor nagyban gondolkodik, és van amikor én gondolkodom abban. A háború Haka célja, a bosszú az enyém. Ő visszavágást akar, én elégtételt. A hold mindkettőnknek egy eszköz. Neki arra, hogy megnyerje a háborút, nekem pedig hogy új világot teremtsek. - aztán elhallgatott, hagyta, hogy a nomád rágódjon a szavakon. Kis idő múlva kérdést intézett a lányhoz - Egyébként a kisasszony mit szeretne? Hatalmat? Mit szólna ahhoz, ha újra alkothatná a levegőidomárok népét? Ha ön lenne az első mesterük, ha az ön tanításai lennének az érvényesek? Mert akkor jó úton halad. Amíg az én ügyemet, és nem Hakáét támogatja, addig ön a győztesek közé tartozik. Ez elég, vagy tudni szeretne még valamit? - kérdezte Azoir, remélve, hogy sikeresen kitért az eredeti kérdés elől.