Alsó gyűrű -Szegénynegyed

Az alsó gyűrű a társadalom szegényebb osztályainak ad otthont. Itt található a lakosság nagy része. és a 100 éves háború folyamán a menekültek is ide kerültek. A lakosság nagy része kézművesek, munkások, mesteremberek, kereskedők és árusok. Itt a házak elég kicsik, a nagy létszám és a helyhiány miatt. Itt sokkal nagyobb a bűnözés, mint a többi gyűrűben. A háztetők cserepei barnák, ezzel fejezik ki a szegénységet. Az itt élők, csak engedéllyel mehetnek a felsőbb gyűrűkbe.
Mikor Zaheer meggyilkolta az akkori királynőt, Ghazan lávaidomítással szétrombolta a szegénynegyedet elszigetelő falat.

A hatalmas vonat Köztársaság városból csak úgy szeli át a hegyeket, pusztákat, erdőket. A nap csendesen lenyugszik a táj nyugati felén, míg a keleti irányból baljós sötétség közeledik. Az égen szürke felhők közelednek, így hát valójában gyönyörű látvány tárul az ember szeme elé: az egyik oldalt a nap világítja meg az eget, míg a másikon a kegyetlenül cikázó villámok.
Az ezüstösen csillogó vonat viszont fittyet hányva a látványra nyugodtan robogott tovább, árkon-bokron át, míg el nem érte Ba Sing Se városát, ahol egy nyíláson keresztül áthaladt a gigantikus, mennyekbe emelkedő falon, és megállt nyugodtan a pályaudvaron robosztus termetével. Lassan éjfél volt már, és a vihar a távolban közeledett a város felé. A vonat maga már nedves volt az esőtől, de az utálatosan lassú égi vihar ráérősen közlekedett, hűen a „lassan jársz - tovább érsz” elvhez.
A kevés utas leszállt a járatról, köztük Quannal és valahol máshol Karinnal egyetemben. Kilépve a pályaudvarról a csontjaikba hatol a szél, az utcák üresek (a éjféli időpont miatt ez nem is meglepő), és a szél mindenféléket magával reptet.

Quan a történtek után Taira keresésére indult. Nem tudta, hogy hol kezdje, hiszen a lányról a kinézetén kívül nem sokat tudott. Tíz perc után gondolkodott, hogy feltűnés mentesen egy volt fekete napos katona nem nagyon tudna itt elhelyezkedni, talán Taira igen, de az itteni rendőrség csak tud valamit.

~Ha esetleg… Nem is tudom talán Lao Chen itt van. Arra emlékszem, hogy páran a rendőrségből eljöttek ide szolgálni. Ha őt megtalálnám. Ő esetleg tudna segíteni.~
Ezzel a gondolatmenet befejeztével el is indult a rendőrségre. Kapucnija hátát nyomta mivel nem akart a rendőrségnél ebből semmi problémát. Egy fél óra alatt eljutott a rendőrségre ahol Lao Chen után kutatott. Hamar a férfire talált. Hatalmas üdvözlés közepette Quan finoman elkezdte vázolni a helyzetet. Lao barátja szavai hallatán a saját irodájába vezette Quant. Majd ott elmondott mindent amit tudott.
 
–Figyelj. Akit te keresel, az jelenleg itt dolgozik. Mivel sokat vagyok manapság terepen, ezért nem tudok annyit mondani amennyit szeretnél. Nem tudom hol van, de hogy hova tart azt igen. Ba Sing Se-be repült valami fontos ügy során. Vannak pletykák, hogy miért ment, de szerintem mind kacsa. Menny magad utána. Vonattal még talán időben utoléred. A Léghajóállomáson többet tudhatsz meg. Mivel repültek. Onnan fogva csak magadra számíthatsz. Ja és a kettőnk között lévő beszélgetés meg sem történt jó? Nem tőlem hallottál semmit. –
 
Quan nagy mosolygás közepette átöleli barátját, megköszön mindent és az állomásra siet, majd megkezdi útját Ba Sing Se felé. Teljes inkognitóban utazott. Átlagos kicsit szegényesebb ruha, kapucni jó szokása szerint a fején, még a hátán lévő pengéjének a tokját is körbetekerte szakadtabb ruhával, hogy ne legyen feltűnő. Ruhája színe a barna és zöld árnyalat után kifogyott.
 
~Talán most végre találkozhatok vele. Nem lesz egyszerű nekem, de főleg neki. Mit mondjak neki? Majd a helyzet hozza magával. Csak megértőnek kell vele lennem. Ha ez megvan, baj nem lehet. Remélem.~
 Majd Quan az út során figyelemmel követte a tájat. Egy időre meg is feledkezett mindenről egészen addig, míg a két ellentétben a Kelet és Nyugat, Vihar és Csend, Quant és Tairát nem látott. Újra eszébe jutott a lány és még jobban meg akarta találni. Majd egyszer csak megérkeztek Ba Sing Se-be. Quant a vonatból kilépve egyből a hideg rázta meg. ~Úgy tűnik, hogy ez az állruha elég szellős. Majd meg fagyok. No, mindegy. Hát akkor menjünk.~ És Quan elindult a léghajóállomás felé remélve ott talál valami nyomot ami Tairáig elvezeti.

Karin rezzenéstelen arccal ült a vonaton, egy pillantást sem vetett utastársaira, csak az előtt lévő tájat bámulta némán. Fejét a hideg ablaknak támasztotta, de gondolatai nem a vonaton jártak. A vonaton kopogó esőcseppek hangja csak még jobban a gondolataiba ringatta, miközben egyre csak próbálta kitalálni, mi vitte rá, hogy ide jöjjön. Még most sem igazán értette, miért jött végül a csapat után, mikor egyszer már úgy döntött, hogy most azért sem fordul vissza - és képtelen volt rá. Az, hogy nem csinált semmit, hogy csak ült a csendben és próbált nem gondolni azokra a dolgokra, amiket szeretett volna kitörölni a fejéből, már nagyon is dühítette, ráadásul semmit sem segített.
Most azonban végre elég erősnek érezte magát, hogy végre felálljon, és megpróbáljon új életet kezdeni. Persze, ez nem azt jelentette, hogy nem gondolt azokra, akiket elvesztett, de nem élhetett úgy örökké, hogy ezen rágódik. Ami volt, elmúlt, ő pedig továbbra is élt. Kész, vége.
Csak akkor ébredt fel gondolataiból, mikor a vonat nagyot zökkenve megállt. ~ Hát, akkor itt is volnék...Ba Sing Se ~ elfojtott egy mosolyt, és felállt. Ó, hogy mennyire gyűlölte ezt a várost...nem is értette, hogy hogyan lehet, hogy bármit is csinál, állandóan itt köt ki.
Mielőtt még kilépett volna a pályaudvarra, kényszeresen megigazította szemkötőjét, és nagyot sóhajtva kilépett. Odakint jóval hidegebb volt, mint amire számított, de valójában még jól is esett neki a csontig hatoló szél. Volt benne valami, ami kellemes érzettel töltötte el.
Lassú léptekkel elindult a léghajóállomás felé, miközben végig a környéket pásztázta. Alig néhányan voltak odakint, csak néhány utas szállt le. A lány észrevett egy alakot, aki hozzá hasonlóan a léghajóállomás felé igyekezett. ~ Hát az még egy jó hely ~ jutott eszébe hirtelen a herceg, mire megborzongott, és sietni kezdett. Nem akart több időt tölteni itt, mint amennyi szükséges volt.