Fő burok

First topic message reminder :

Zaofu legnagyobb burkában található a legtöbb épület. Ezek között terül el a főtér, ahol Toph Beifong szobra is található. A tér magába foglal füves területeket és köves utakat is, a közelben pedig kisebb boltok vannak. A legtöbb épület magasba törő, valamilyen fém anyagból. A városrész szélén található a vasútállomás, ahonnan minden burokba vezet egy-egy vasútvonal. Sokféle intézmény megtalálható itt: városháza, idomáriskolák, boltok, különböző szabadidős helyek, a tér közelében egy kisebb piac, a lakóházak pedig a burok szélében találhatók, és legtöbbjük egyszintes épület. A város legközépsőbb pontjában található a városrész vezetőinek munkahelye és lakása. Ennek tornya, a platinaburoknál is magasabb.

Válasz ismét nem érkezett.
- Valaki! - kiáltotta el magát. - Segítsen valaki!
Kis idő múlva megjelent pár segítőkész ember, akik bevitték Deringet a kórházba.
Fortuna egész nap várt, de a fiú továbbra sem tért magához, csak eszméletén kívül beszélt összefüggéstelen dolgokat és folyton mocorgott.
Este, mikor hazatért elmesélte Irelának mi történt, de megkérte, hogy ne mondja meg a többieknek.
- És mi történt vele? - kérdezte a nagynénje.
- Bár tudnám.
Aznap éjjel Fortuna nem is tudott aludni. Gondolatai elvezették egy olyan ponthoz, ahol már magát hibáztatta. ~ Oh, Aang szerelmére! Bárcsak tudnám mi történt vele. De mitől vagyok ennyire nyugtalan? Hiszen Dering magától ment el. És az sem érdekelte, hogy keresni fogom. De ha az én hibám volt? ~ a párnájába nyomta az arcát és dühösen az ágy szélének ütötte a kezét. ~ Hagyd már az egészet! ~
Másnap a szokásosnál korábban, fáradtan ébredt. Először csak úgy döntött kiszellőzteti a gondolatait, de ahogy beért a központba, egyből a kórházba indult.
Senki nem volt Dering ajtaja közelében, így beosont hozzá és leült az ágyára.
~ Most már nyugodtabban alszik ~ lassan leengedte kezét az ágyra, ami hozzáért a fiú oldalához. Hirtelen megmozdult, majd nyugtalanul forgolódni kezdett. ~ Már megint? ~
Fortuna egy pillanatra megijedt, majd a fiú kinyitotta szemeit, kétségbeesett arccal és könnyes szemekkel borult Fortuna felé, és átkarolta. Közben bocsánatért esedezett, hangja sokszor elcsuklott, levegőt is alig kapott.
Fortuna nem értette mi történik pontosan. Örült, hogy végre magához tért, de csak arra gondolt, hogy mi történhetett Deringgel, ami így felzaklatta.
- Hogy...mi? - mondta alig érthetően, érezte hogy az ő könnyei is kitörni kívánnak. - Én... én nem haragszom! - finoman átkarolta a fiút.

Nagyon jól estek Deringnek ezek a szavak, és már készült elmondani mindent Fortunának, de még nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy mindenre pontosan emlékezzen. Végig gondolta, hogy hogy keveredett oda, de nem csak a Zao Fuban történtekre gondolt, hanem arra is, hogy a szüleit nem látta, mióta az apja kiabált vele, az anyját pedig még régebb óta. Amióta elszöktették Lendát a börtönből nem is gondolt arra, hogy visszatérjen. Ilyen állapodban pedig még annyira sem.

De most csak Fortuna ült mellette, aki kipirosodott szemekkel várta, hogy elmesélje a történteket.

- Amikor még bementél a házba, hogy beszélj a többiekkel, hogy ott maradhassak, oda jöttek hozzám páran, és azt mondták, hogy mennyek el egy toborzó helyre. Eleinte nem is törődtem vele, de aztán, amikor beléptem a szobába és megláttam a nyitott ablakot, elfogott valamilyen érzés, nem is tudom elmondani, talán a kíváncsiság. Nem is gondoltam bele hogy mekkora baj lesz belőle – majd nagyot nyelt, és megtörölte a könnyeit – de elmentem. Amikor odaértem, megláttam párat azokból az öltözékekből, amiket még otthon láttam, és teljesen elment az eszem. Amire emlékszem az az, hogy már egy vonatra raknak fel minket és útnak indítanak Omashuba.

A vonaton nagyon izgultam, a parancsnok pedig még ezt is tetézte, mikor közölte velünk, hogy nem valószínű, hogy hazatérünk. Szinte abban a pillanatban robbanás történt az elülső vagonokból, a miénk pedig kisiklott. A roncsok közül nem mindenki tudott kimászni, de nekünk már is csatasorba kellett állni, mert az útonállók ránk törtek.

Nem emlékszem már pontosan, de az egyik tűzidomár közülük megtámadott, mégpedig egy lángoló ostorral, én pedig csak védekezni tudtam. Ekkor történt, hogy oldalból, az egyik társam eltalált egy sziklával, amit csak remélni tudok, hogy nem nekem szánt. A nap kezdett feljönni, a csata pedig eldőlni. A parancsnokaink elmenekültek, a katonák nagy részével, és csak páran maradtunk megvédeni a vonatban ragadtakat. Megjelent pár ostoros, és engem ki is billentettek az egyensúlyomból, és láttam, ahogy végeznek az egyik társunkkal, majd hirtelen abbahagyták. Egy előlépett közülük, és csak annyit mondott, hogy „Futás!”.

Mindannyian Zao Fu-ba indultunk vissza, de már csak ketten tudtunk bejönni. A többiek nem bírtak a sebeikkel.

Dering hírtelen az arcához kapott és elkezdett zokogni.

- Mind meghaltak… és láttam őket.

Gondolta a fiú még pihenni akar, de mikor felkelt volna mellőle, mesélésbe kezdett. Először nehezen fogta fel, miért tűnt el a fiú, és miért követett idegeneket, de később ez már nem zavarta, el is felejtett ezen gondolkodni. Kétségbeesetten hallgatta végig a történteket. Zavaros volt számára az egész, a fejében folyamatosan az a kérdés járt, hogy "Miért?"
Dering sem igazán dolgozta fel ezt az egészet. Egy fiú, aki eddig nem vett részt csatában, most mégis hajtotta a kíváncsiság. ~ Ez egy nagyon rossz ötlet volt ~ gondolta magában, de nem közölte a zokogó fiúval.
Átfúrta kezét a teste alatt, feljebb emelte a testet, átkarolta és nyugtatóan azt mondta:
- Minden rendben lesz... haza megyünk - mondta magabiztos hangsúllyal. Nem akarta magára hagyni a fiút, de tudta, hogy az ő jelenléte már nem lesz elég.
Várt még egy keveset, és miután Dering túl fáradt volt az ébren maradáshoz, Fortuna felkeresett egy orvost és megbeszélte vele a távozást.
Délután ért vissza barátjához, aki éppen ébren volt. Fortuna táskával a vállán érkezett, tele tömve rengeteg dologgal.
- Indulunk - mondta a meglepett arcú fiúnak, és ledobta maga mellé a táskát, hogy segítsen neki felkelni.

Fortuna határozottsága egyszerre megrémisztette és fellelkesített. Amint megpróbált felállni, kibillent egyensúlyából, de egy másik lépéssel visszanyerte. Ő is összepakolt, Fortuna segítségével, és lassan elindultak a vasútállomás fele.

Az utazás bajosan telt, Dering nem nagyon tudott még menni sem, az úton pedig nem egy ember megbámulta. Csak a napot nézte, közben szenvedve bicegett Fortuna vállán támaszkodva. Nem tudta milyen messze vannak még, és azt sem, hogy lesz-e neki elég energiája kibírni az oda utat, de azzal nyugtatta magát, hogy a vonaton már pihenhet.

Kényelmetlenül kezdte érezni magát, hogy Fortunát ilyen helyzetbe hozta, és próbált volna kevésbé feltűnően szenvedni a fájdalomtól. Majd meglátott egy táblát, ami a vasútállomás közelségét jelezte, és már erősebbnek érezte megát. Úgy érezte, hogy ennél borzasztóbb sétája még soha sem volt, örült, hogy Fortuna vele volt, és nem tudta, hogyan köszönje meg neki.

Megvették a jegyeket, és felszálltak a leghamarabb Ba Sing Se-be indult. Egy viszonylag üres helyet találtak maguknak, ahol Dering megpróbált aludni egy keveset, de nyugtalan volt Fortuna miatt, hogy most ő is egy előre nem látható utazásba kezd. Megint.

/Dering, Fortuna Ba Sing Se-be utazik, karaktermozgatás engedélyezve./