Future Industries gyárépület

Raion ott állt a gyár bejárati ajtaja előtt, és ámultan nézte azt. ~Végre itt vagyok, végre megvalósíthatom az egyik nagy álmom.~ Szépen lassan elindult az ajtó felé és ahogy közeledett az idegesség egyre jobban úrrá lett rajt. Nyugtatta magát: ~semmi gond, minden rendben lesz~ És ment tovább az ajtó felé.
Ahogy belépet az ajtón nagy nyüzsgés fogadta. Mindenki fel-alá rohangált, ki létrát vitt a vállán, ki festékes vödörrel szaladgált.
~Úgy látszik felújítás folyik. Én is jó kor jövök ide.~
Tanácstalanul állt az ajtó előtt és nem tudta mitévő legyen, mert a felújítás miatt mindent leszettek.
A nagy nyüzsgés közepette oda lép mellé egy őr.
- Az állásinterjúra jött?- kérdezte tőle az őr
Raion majdnem kiugrott a ruhájából úgy megijedt.
- Igen, az állásinterjúra jöttem.- felelte kissé ijedt arccal Raion.
- Látja azt a folyosót?- kérdezte az őr
- Igen látom- felelte Raion
- Ott bemegy és a folyosó végén lesz egy ajtó azon bemegy és az ott lévő teremben kell várni míg szólítják.- mondta az őr
- Köszönöm szépen a segítséget.- mondta Raion
Azzal a lendülettel el is indult a folyosó felé. Oda érve átverekedte magát azon a kisebb ember tömegen ami ott állt és elindult a vége felé. A folyosó végére érve megpillantja a termet, ahol várakoznia kellene, de ott enyhén szólva is sokan voltak.
~ Húúú, de sokan vannak, hosszú nap elé nézünk.~
Bemegy szétnéz és keres egy helyet ahová letud ülni. Az egyetlen hely egy nagydarab, kigyúrt ember mellet volt, aki mellé senki sem akart leülni. És nem értette miért nem ül oda senki.
Elindul a szék felé, és amikor majdnem oda ért a kigyúrt ember felé fordul és Raion abban a pillanatban vesz egy 90 fokos kanyart és a legközelebbi falhoz megy, hogy neki támaszkodjon.
~ Most már értem, miért nem ül ott senki~


/OCC: Raion, kérlek legközelebb ne találj ki személyeket, és a végét tedd függővégbe, ha el szeretnél érni valamit. (pl.: ha a képességeidet szeretnéd fejleszteni) Mert ezt a mesélők fogják eldönteni. Amúgy minden rendben  /

Minden kezdet nehéz. Tartja a híres közmondás. Na, ez Haka esetében többszörösen is igaznak bizonyult amikor Köztársaság Városba tette a lábát.
Épp az előző nap, kora este érkezett egy platós mobilon, egy szállítmányi termelői akácfavirág tea társaságában. Csupán a szerencséjének köszönhette hogy a sokadik elhúzó furgon sofőre is volt hasonló cipőben mint Haka, így szimpátiából felvette a stoppoló homokidomárt és elvitte őt céljáig. Leszálláskor megkocogtatta a kocsi hátulját, mire az lassan továbbgördült a maga útján, magára hagyva őt a betondzsungelben.
 
[color=color]-Nem kell érte fizettség.- [/color] Legyintett a hálálkodásra. [color=olive] –Inkább azt mondja meg hogy hol érdemes munkát keresni.- [/color]
Erre a Haka álláig érő férfi szemei hirtelen felcsillannak. Tán meghálálhatja védelmezője jótettét.
-A Future Industres-nél szinte folyamatos a munkaerőfelvétel. Biztos akad magának is valami munka jóember.- Magyarázta a férfi. –A Munkaerőosztályon dolgozom. Talán be tudom ajánlani.- Nos igen, a hálának ezer arca van és úgy fest az egyik épp Haka-ra mosolygott a mai nappal.
- Amúgy én Meo Ping vagyok. Örvendek.- Nyújtotta a kezét Haka felé, ki viszonzásul a sajátját nyújtotta és kicsit megropogtatta a „kisember” kezét.
[color=olive]-Haka, a Hami-törzsből.- [/color] Viszonozta a bemutatkozást, majd amint tudatosult benne hogy nem kéne porrá őrölnie a szerencsétlen segítőjének a kezét, elengedte azt.
-Hehe… Neked aztán erős szorításod van.- Nevetgélt, miközben a kezét maszírozgatva forgatta a fejét, majd megrökönyödve egy toronyórára pillantott.

-Egek! Már ennyi az idő?! A végén elkések!- Ekkor megemberelve magát, felkapta a táskáját, ami addig a fal tövében hevert, majd sietve folytatta az útját. Haka kicsit tétovázott az indulással. Egyszer rápillantott a földön fekvő rablóra, majd Ping után sietett.

Ping sietős léptekkel haladt a munkahelye felé, tagbaszakadt és tetovált alkalmi testőre társaságában, ezzel jó pár járó-kelő figyelmét magára terelve, az egyre növekvő forgalom közepette, amit a csendes hallgatás kettejük között csak tovább élezett. A szembe kerülők pedig legtöbbször megmosolyogták a furcsa, új jövevényt.
-Öööm… Ping. Van valami vicces rajtam?- Tette fel a kérdést Haka oda hajolva segítőjéhez.
-Hát, kevés ilyen fickó járt eddig a városban. És hát, feltűnő jelenség vagy.- Válaszolta sietve, hirtelen megállva. Mivel Haka sokkal inkább a közte és a városiak közötti különbségeket vizsgálta, így csakhamar beleütközött az előtte álló szerencsétlen aktakukacba, akit az aszfalt közelebbről való mustrálásában az épp elkapott lámpaoszlop védett meg az úttest szélén.
-Pirosat kaptunk. A végén még elkések.- Zsörtölődött a kisember, mialatt a lámpának hála egyre nagyobb tömeg keletkezett, miközben Haka szemei előtt libasorban húztak el a felélénkülő város lakóinak járművei, volt ideje körbepillantani a nappali világosságban is. A táblák a lámpaoszlopokon nyilak segítségével irányították el az arra járókat a fontosabb célpontok felé, többek között a gyárba, ahová épp felvételt kívánna nyerni. Érdekes mód, már elég közel járhattak a gyárhoz, amiről többek között a munkaruhában érkező kétkezi munkásemberek  és a zebrán már átjutott, egy épületbe özönlők tömegei is komoly bizonyítéknak minősültek.
Haka még fel sem ocsúdott az ámulatból, a tömeg máris megindult körülötte és szinte sodorta magával az addig mit sem sejtő homokidomárt, aki tehetetlenül haladt a tömeggel együtt. Bizony, ide komoly odafigyelés szükségeltetik, mert ha itt is egyik pillanatról a másikra változik a helyzet, akkor bizony reális megnevezésnek bizonyul a betondzsungel megnevezés erre a metropoliszra. Az is puszta szerencse hogy ilyen magas, hisz hamar rátalálhatott a segítségére lévő barátjára, akit pár nagyobb lépést követően hamar utol ért, annak ellenére hogy meg sem állt menet közben. Egyértelmű hogy vérbeli városlakó, nem úgy mint megmentője. Ráadásul ahogy Haka látta, még inkább sietősebbre fogta a tempót. Bizonyára nagyon fontos neki hogy időben beérjen.
Némi reggeli testmozgást követően Ping és Haka az üzemhez értek, helyet Haka nem is győzött csodálni, főleg annak nagy alapterülete miatt, viszont itt sem ámuldozhatott sokat az ember. Még szerencse hogy időben feleszmélt, hisz végleg nyomát veszthette volna segítőjének, ki betérve az üzembe, előre engedte Haka-t.
-Itt várj meg. Mindjárt jövök.-
-Oké.- Bólogatott Haka, miközben barátja felsietett egy lépcsőn, majd eltűnt. Jópár perc elteltével a csomagja nélkül tűnt fel, egy papírral és tollal a kezében, amit Haka kezébe nyomott.
-Szerencsénk van hogy a kisfőnök ma jó kedvében van. Töltsd ki ezt és vidd be abba az irodába ott.- Hadarta el sietve a híreket, majd elindult, de a lépcső első fokán megállva visszapillant Hakara. –Ja, és ha kérdik mióta ismerjük egymást, akkor nehogy az igazat mondd. Nagyot kockáztattam azzal hogy így behoztalak.- Ezt követően fogta magát és se szó, se beszéd, visszasietett, magára hagyva Haka-t a papírral.

S ím, Haka a hivatalos nyomtatványok ellen. Egyszer el kellett jönnie ennek a pillanatnak is. Hősünk, hogy kényelmesebben végezhesse a kitöltést, az egyik lépcsőfokra ülve, a térdén a papírral, nekilátott a nyomtatvány kitöltésének. Sietve átfutotta a fejléc szövegét, megbizonyosodva arról hogy munkát vállal, nem pedig a szerveit bocsátja áruba potom összegért cserébe. Végül aztán nekilátiott a pontok kitöltésének.
Név. Na, ez tök egyértelmű. A toll hegye pár is rótta az írásjeleket a papírra. Haka. Ennyi.Aztán jött a származás. Na, ez már macerásabb volt. Nem is igen tudta mit kéne ide írnia, hiszen a sivatag is az otthona volt, akárcsak a nemrégiben otthagyott sivatag, viszont némi vacillálás után nagy gonddal egy ikszet rajzolt a Föld királyságának rublikájába, majd a mellette lévő vonalra felrótta a Si Wong-sivatagot, mint otthonát. Végül is, ha az ember homokidomár, logikus hogy olyan helyet jelöl meg otthonául, ami dúskál a homokban. Tulajdonképp ezen még vacillálni is hülyeség volt.
Ezt követte a szülők neve és származása. Na, ez a kérdés is igencsak könnyű volt. Érdekesmód, szeretett édesanyjának emlékét sokkal több örömmel, mint bánattal idézte fel, még annak ellenére is, hogy milyen szörnyű halált halt. Inkább tisztelte emiatt mintsem sajnálta. Apja nevét viszont annál nagyobb elmélkedés követte. Nem vitás, hiányolta őt, és eltöprenget mi folyhat épp akkor a messzi északon. De nincs mit tenni, és ajánlatosabb a papírra koncentrálnia.
A következő kérdés viszont már sokkal jobban tetszett Hakanak. "Ön idomár? És ha igen, mely elemet?" A kérdés mellett ismét az igen és nem jelölőnégyzetek, alatta a négy elem oszlopokra szedve és alattuk a hozzájuk tartozó Speciálisnak mondható ágai. Ez a kérdés már sokkal jobban tetszett hősünknek, aki azonnal meg is jelölte a földidomítást, amit csakhamar követett a homok és a többi, általa amatőr szinten kezelt technika megjelölése. Ezeket a kérdések hasonlóan fura kérdések követték hosszú időn keresztül, míg végül ki nem tölthette az egész ívet. Ezt követően elindult a Ping által mondott irodába.
-Kopogni nem tanították?- Hördült rá egy asztal mögött ülő, túlsúlyos nőszemély, aki időközben épp valamiféle iratokkal foglalkozott lágy zeneszó kíséretében, ami a rádióból szólt.
-Elnézést asszonyom. Csupán ezt a papírt hoztam, nem is zavarom tovább.- Szólt szerényen Haka, letéve a lapot az asztalra, majd sarkon fordulva távozott volna, ha nem csapódik be előtte az ajtó.
-Eddig és ne tovább! Még is hová siet?!- Hördült fel újból a nőszemély.
-Én? Kérem én csak a dolgomra...-
-Leülni!- Mutatott parancsolóan az íróasztal előtti üres székre.
-Máris!- Adta a választ és ült le sietve a székbe. Úgy fest olyasvalakibe futott, aki nem tűri semmiképp sem az ellentmondást és mintha boszsús is volna valami miatt, mivel az orra és az az alatt növő vékonyka pehelyszűrös bajsza alatt félhangon szidni kezdte Haka-t és mindenkik, aki azt hiszi hogy fogadási időn kívül zavarhatja őt, hisz a munkaideje ezen fele a papírmunkáról, nem pedig az álláskeresők riportolásáról szól. Miközben elrakta az aktuális munkáját, kézbe vette a jelentkezési ívet.
-Szóval Haka. Maga vidéki?-
-Igen u...mármint asszonyom!- Hadarta Haka rémülten, majdnem leurazva a hipnotikusan pelyhes bajszú asszonyt. Szerencsére még időben észhez tért és kijavíthatta a mondatát, de még így is egy felhúzott szemöldökű, középkorú és bajszos nővel kellett farkasszemet néznie, aki feltehetőleg azért alkalmaznak, hogy megszűrje a leendő munkaerőt.
-Azt írja, hogy maga homok idomár. De mondja. Volt már valamilyen tapasztalata járműgyártásban?-
-Igen. Tudja, otthon homokfotók építésében segédkeztem, északon pedig tanultan pár dolgot a kisebb vitorlások összeszerelésében.- Válaszolta Haka.
-Északon? Mikor járt északon?- Tette fel a kérdést a nő.
-Én? Kérem, én ott lakom. Mármint laktam.- Ezúttal viszont Haka húzta fel a szemöldökét a kérdés végett.
-Itt nem az Északi víz-törzsét jelölte meg otthonául.- Morgolódott a nő, mialatt egy tollal átírta a megadott választ. Az biztos hogy innen nem fog hamar elszabadulni.

A bajszos, a kákán is csomót keresni kívánó asszony továbbra is szúrós szemekkel nézte át az adatlapot, minden bizonnyal nem valami jó kedvvel, mert olyan szúrós szemmel böngészte az ívet, hogy azzal még fel is nyársalhatott volna akárkit. Ezalatt Haka feszült csendben ülve figyelt, várva következő kérdést, amit neki szegez majd a nőszemély. De ehelyett valami egész más történt.
-Nem adott meg lakcímet.- Nézett fel a papír mögül a nő. Úgy fest belefutott egy igazi vidéki suttyóba, szóval felöltve a bölcs, ám türelmetlen oktató szerepét, nekiállt magyarázni.
-Helyi lakcím nélkül nem küldhetem tovább az ívét.- Adta elő nemes egyszerűséggel.
-Csak ennyi a gond? Akkor ha kaphatnék előleget, tudnék lakást bérelni és máris el van intézve.- Vonta meg a vállát Haka, elvégre számára ez volt a leglogikusabb, hisz ha a munkaerőfelvétel szinte folyamatos, bizonyára van erre bevett formula a cégnél.
-De a vállalat nem jóléti intézmény!- Bökte ki ingerülten a nő, mire Haka szeme elkerekedett. Azért nem volt erőszakos hogy így beszéljenek vele és ezt a nő is felérte ésszel majd visszaszelídülve folytatta, habár az erek a homlokán kezdek lassan kidagadni.
-Ez nálunk nem bevett procedúra. Vannak mások is akik munkaügyben keresnek fel minket, úgyhogy ha megbocsájt, távozzon.- Intett az ajtó irányába, ami azonnal ki is nyílt, és mint kiderült egy felfutatott indának hála.
-De honnan legyen lakásom, ha pénz kéne hozzá?-
-Az már nem az én gondom.- Adta közömbösen tudtára véleményét Haka munkaügyi problémáit illetően. Ekkor már épp pakolt volna ismét elő, és tervezte volna épp eltenni a nagynehezen megszerzett nyomtatványt, amikor is Haka észhez kapva kivette a kezei közül.
-Akkor a viszont látásra!- Mordult fel Haka, majd kilépett az ajtón, amit gondosan becsukott maga után, de olyan erővel, hogy véletlenül a kilincsi is a kezében marad.
-Hé! Maga meg mit csinált!- Tört ki hangos dührohamban a nő, majd az ajtóhoz sietett és dörömbölni kezdett rajta. Egy újabb kínos szituáció, aminek ezúttal szemtanúja is volt, egy épp kávészünetet tartó irodai alkalmazott személyében, aki pislogva figyelte a szituációt. Haka pár pillanatig visszabámult a férfira, majd megnézte a kezében maradt kilincset amit véletlenül tépett ki az ajtóból, majd elindult a férfi felé, és a kezébe adta a kilincset, majd távozott, mégpedig igencsak sietősen, mert a bajszos hárpia egyre inkább felkeltette magára a figyelmet. Az egész nem fordult volna elő, ha valaki felvilágosította volna arról hogy nem árt ha van helyi lakása, hogy munkát vállalhasson, mert akkor nem kéne emiatt is kajtatnia egész nap.
Miután egész nap abból állt, hogy munkát vagy épp lakást találjon, most már elmondhatta hogy igencsak kifáradt, ráadásul már éhes is volt, szóval idje volt valami ideiglenes szállást találnia. Ezen célból pedig az épp útjába kerülő külvárost szemelte ki magának. Mostmár tényleg nagyon kéne valami jónak is történnie.