Kórház

Katara lassan, de biztosan sétálgatott a folyosókon. Mára véget ért az újoncok oktatása, így most egy kicsit sétálgatott. A szokásos nap volt. Nem történt semmilyen rendkívüli esemény. Legalábbis így gondolták a kórház dolgozói. Az idős hölgy kiért az előtérbe, ahol megtört ez a békés hangulat. Két fiú rohant be az épület bejáratánál, hátukon egy-egy lány. Ziháltan vették a levegőt, és orvosért kiabált az egyikük. Nem telt bele pár másodpercbe, jött két nővér hordággyal. Katara tiltakozó térdei ellenére odasietett, és az egyik lányt kezdte el vizsgálni.  Reinel volt az. Ellenőrizte a pulzusát.  Majd ezt a mozdulatot megismételte Maonál.  Mindkettőnek erősen vert a szíve. De bejöhetett egy hívás még korábbról, mert egy mentő száguldott, és fékezett nagyon a bejárat előtt. Rögtön kiugrottak, és hozták a sérülteket. Mert bizony ezek is sérült személyek voltak.

-          Vigyék a 2B kórterembe.- közölte Katara. Ezután a két sráchoz fordult. - Gyertek utánam. –mondta, és elsietett a megfelelő kórterembe. A fiúk követhették őt, de elég nagy tömeg lett a 4 beteg miatt. Ritkán történik ilyesmi. A srácok csak egy darabig kísérhették társaikat, a kórterem előtt kellett maradniuk, ahol több szék állt. A kórteremben Katara a legsúlyosabb megsérült személyt, Karint ítélte meg. Idomított vizet a tenyerére, majd a legsúlyosabb karcolásokat kezdte el ápolni. Csak a súlyosakat gyógyította be. A többit másra bízta. És folytatta tovább.              /OOC: Mao és Reinel +1 fájdalomtűrés, Thran és Dogorn +1 erő/


 /

Dogorn leült a kórterem elötti padra és várt... várt... várt... és várt... türelmetlenül várt. Amikor már nem bírt nyugod ülni, akkot sétálgatni kezdett az ajtó elött.  Jaaahj mi tart már ennyi ideig??  Türeletlenkedett - Szerninted?! - Kiabált Thran-nak - Mi tarthat már ennyi ideig?! Jó én bemegyek! - De mikor a kilincsért nyúlt eszébe jutott, hogy nem lenne szabad ilyen ingerülten beszélnije, mások is a váróban voltak nem csak ők. - Jó! Persze Katara biztos mindent megtesz értük, de mi van ha mégsem épülnek fel? Mi van ha... ~ ÁÁáááá biztos hogy nem... ~ Viszont ebben a pillanatban lépett elő egy nővér és tájékoztatta őket a tényekről: - Még nagyon gyengék, de semmi maradandó károsodásuk nem lesz. Ma nincsen látogatás, de holnaptól nyugodtan jöhetnek. Még itt tartjuk őket míg meg nem erősödnek aztán minden a régi kerékvágásban folytatódik. - Mondta a nővér - Húú most nagy kő esett le a szívemről, köszönünk minden segítséget! - Szólt Dogorn a nővérnek és elkezdett kisétálni az épületből. - Első nap az iskolában letudva - Mondta mosolyogva Thran-nak - Remélem Kya mester nem lesz túl ideges ahhoz hogy holnap folytassuk a tanulást az akadémián... Mert gondolom azt akarjuk csinálni nem? - nézett kérdően Thran-ra - Mihez kezdünk most?

Mikor Mao magához tért, felült, és körbenézett. ~ Hol vagyok?... mi történt?.. ~ kérdezte magától, majd eszébe jutottak, a történtek: megsérült az órán. Amikor a nővér belépett, s látta, hogy Mao magához tért, szólt az orvosnak, aki alaposan meg vizsgálta Mao-t, majd miután ez megtörtént, közölte vele, hogy akár még ma haza is mehet. Mao átöltözött és elindult kifelé a kórházból, amikor eszébe jutott, hogy ha már itt van, meg is kérdezhetné a munka lehetőséget. Mikor megszerezte a kellő információt, kilépett az ajtón, és Dogornba ütközött. Nem tudta, miért van itt a fiú, de érdekelte, mivel elég idegeskedőnek látta, ezért meg is kérdezte tőle.
- Szia Dogorn! Hát te mit keresel itt? - kérdezte vidám mosollyal az arcán, de gondolatai máshol kalandoztak. ~ Bár lenne annyi pénzem, hogy megvalósítsam az álmom, és körbeutazhassam a világot... ~

Mao! Hát jól vagy?! - Mondta Dogorn és megöletlte a lányt, utána megfogta a vállát és egy kicsit távolabbról szemügyre vette. ~ Szegény lány, még biztosan fájnak azok a lila foltok. ~ Gondolta - De látom minden rendben van, képes vagy járni, feküdni, meg beszélni! - Egy kicsit vicceste vette a figurát - Szóval látom jól vagy, hogy én mit keresek itt? Majdnem egy napja hoztunk a kórházba Trhan-nal és addig itt vártam... Várj... Te nem emlékszel? Húú, akkor az elejétől kezdem, Thran és Reniel között idomított vízsugár életre kelt és eltalált téged, meg Renielt. Én megfogtam őt, Thran téged és elszaladtunk a kórházba, röviden tömören ennyi. Thran nélkül nem tudtalak volna idehozni titeket... ~ Ekkor gondolta át először Dogorn, hogy ez az egész Thran hibája, mert csak ő táplált negatív energiákat az elejétől kezdve aztán Reniel is, de végül is nem lehet kontrollálni az érzelmeket, hane eg kell tanulni együtt élni velük... Mint a víz... ~ Filozofált magában - De ne haragudj Thran-ra, vagy Reniel-re, mert nem direkt sebesítettek meg azt elhiheted, ne tudd meg hogy rohantunk át a városon mind a ketten. - Felkacagot - Úgy néztek ránk mint a bolondokra. Szerintem ne is törődjünk a múltal, a víz is tovább folyik. Na, de lenne most egy személyes kérdésem. Mit akarsz most kezdeni? Mert szívem szerint most vissza mennék Kya mesterhez és folytatná tanulmányaimat, de félek, hogy egy diákot nem szívesen tanítana, egy csoport helyett. Na mit mondasz? Jössz velem tanulni? - Nézett Mao-ra a szinte mindig vidám tekintetével.

Mao meglepődve hallgatta végig Dogorn-t. Miután Dogorn befejezte Mao a válaszán gondolkodott. - Nem is tudom. - Mondta Mao miközben komolyan elgondolkodott ezen a kérdésen aztán folytatta:
- Tudod, Dogorn én pont azon gondolkodtam ma, hogy lehet inkább várok még egy kicsit az Akadémiával, és Először valami munkát keresek. Mert ha egyszer elkezdem a tanulást, nem szeretném félbe hagyni pénzhiány miatt. Így inkább először keresek annyi pénzt, hogy rendesen minden órára be tudjak járni. ~ Azt látom a legjobbnak ha először pénzre teszek szert hogy rendesen tudjam fizetni az órákat. ~ Mondta magában Mao. - Remélem nem haragszol emiatt rám. Csak én ennek így látom értelmét. De biztos vagyok benne, hogyha vissza mész Kaya mesterhez, tanít téged tovább. - Próbálta Mao vigasztalni Dogornt.

Dogorn kicsit csalódott lett, de ez nem látszott rajta. ~ Ha pénz kell szereznie akkor hajrá, én a tudásvágyamért érkeztem ide és persze spirituális útmutatásér, de ez most nem lényeg. ~ Gondolta - Hát minden esetre majd beszélek rólatok Kya mesternek, hogy jól vagytok. - És ebben a pillanatban eszébe jutott Reniel. - Jah... Reniel még mindig eszméletlen... Úgy sajnálom a történteket... Remélem épségben tudja folytatni majd tanulmányait és megtanulja a vizet harcra használni, mit ahogy szerette volna...  Azért minden nap meg fogom látogatni Reniel-t... ~ Szegény lány... Távol az otthonától, egy számára idegen helyen, megsebesülve... úúú rossz belegondolni... De ezért van szükség barátokra, nem? ~ Gondolta - Most sokkal jobban szüksége van segítőkész barátokra mint bármikor és ahogy látom egy barátja sincsen itt. Akarom mondani rajtunk kívül, ha minket barátjának tekint. Halottál a Földakadémiai tűzről? - Terelte el a szót - Úgy hallottam tűzoltókat keresnek a baleset után. Szerintem egy remek állásajánlat, főleg egy vízidomárnak. Sajnálom, de nekem mennem kell... Úgy hiszem nem most találkoztunk utoljára! - és gúnyosan a lányra mosolygott, meghajolt és kisétált az épületből, de a kijárat elött még megfordult. - Jah és vigyázz a kósza vízsugarakkal veszélyesek tudnak lenni. - Tette hozzá és kicsit kicsinyes kacagással, de jókedvűen lehagyta az épületet és a Vízakadémia felé vette az irányt.

Mao kuncogott Dogorn vicces beszólásán.
- Vigyázni fogok emiatt ne aggódj. - Mondta Mao aztán végignézte ahogy Dogorn elmegy. Nyújtózkodott egyet. ~ Lehet Dogornnak igaza van, és meg kéne néznem a tűzoltóságot is. ~ Mondta magában Mao. De úgy döntött, mielőtt elindul a tűzoltóságra meg nézi Renie-t. Mikor a szobájához ért, látta hogy a lány még nem tért magához.
 - Remélem hamarosan magadhoz térsz. - Mondta Mao aztán elővett egy cetlit és rá írta az édesapjának a Dojo-jat és egy üzenetet Renie-nek. Hogy ha bármilyen segítségre van szüksége vagy akármire, itt bármikor meg találja. A lány asztalára tette, és utána elindult a kijárat felé. - Na akkor menjünk, nézzük csak meg azt a tűzoltóságot. - Mondta Mao határozottan, és elindult a tűzoltóállomás felé meg informálódni a dolgokat.

/Előzmények: Föld Akadémia 2. oldal/

Ahogy kilépett az ajtón, meglátta Dibiront a lépcsőn ülve. ~ Miért nincs a tűzoltóságon? Miért van itt? ~ Merengett el. Az akadémián eléggé az idegeire ment a srác a hülyeségeivel, de ahogy látta, hogy a fejét fogva ül, csöppet elgondolkodott. ~ Igazából… nincs is okom hülyének tartani… Nem is ismerem… ~ Fogta magát és leült mellé. Kezét a srác vállára tette.
- A hibáiból tanul az ember. – jegyezte meg, majd elengedte a vállát.
~ A fenébe a közvetlenségemmel… ~ Zsörtölődött magában. Ezután egy fokkal kedvesebb hangon folytatta mondandóját (eddig majd hogy nem szenvtelen volt).
- Karin sérülései súlyosak, de Katara kezelésbe vette. Felesleges ott maradnom vele. Ismerem őt annyira, hogy tudjam, csak bosszantanám a maradásommal, így majd később felkeresem.
Ekkor felállt és leporolta a ruháját.
- Viszont én most haza megyek. Most nincs kedvem visszamenni az akadémiára, meg amúgy is megígértem, hogy otthon segítek… Szóval szia!
Még megvárja a fiú esetleges válaszát. Ha felajánlja, hogy hazakíséri, visszautasítja. Ha megkérdezi, hogy jön-e még az akadémiára, bólint. Ezek után elindul az otthona felé, közben gondolatai csaponganak. ~ Dibiron… fura srác… nem hiszem, hogy lett volna része komolyabb ütközetben. Bár addig örüljön… A Fekete Nap… na jó, erre inkább nem is gondolok… Vajon ki lehetett az a srác, aki szabotálta az edzést? És miért tette? ~ Az utóbbi két kérdést Blitznek is feltette, bár az sem zavarta, ha a szellem nem válaszol. Csak ment haza és próbált megbarátkozni a gondolattal, hogy igen, még mindig Köztársaság Városban van... és még itt lesz egy darabig.

Dibiron szabály szerüen megrémült amikor valaki a vállára rakta a kezét. Elején azt hitte hogy elakarják küldeni a korház elől. Hozzá volt szokva hogy semmi bíztatót nem kap az élettől, már kisgyerek kora óta egy ügyetlen fiú volt aki próbálkozott de sikertelenül. Hiába van az embernek a legjobb idomár családja de akkor se biztos hogy kap egy rendes gyerekkort, ez történt Dibironnal is. Szóval mikor észrevette hogy Zima volt az aki váratlanul meglepte megnyugodott és várta hogy mit mond. A Fiatal megkönnyebült amikor megtudta hogy Karin megfog gyógyulni és ahogy javasolta a lány ő is úgy döntött hogy majd legalább később vissza tér. De még mielőtt a lány elsétált volna még megköszönte kedvességét:

-Zima! Köszönöm szépen! Ez sokat jelentett nekem. Remélem még találkozunk a jövőben!-

És még hallkan hozzá tette:

-Azt is remélem hogy addigra nem leszek közveszélyes.-

Ígyhát a fiú látta hogy a lány bólintott egyett és ő is elindult a maga útján sokkal jobb kedvel. Ahogy eltervezte önálló lesz és elszakad egy kis időre családjától, ígyhát elhatározta hogy egy tisztességes munkát keres magának és vesz valami ételt magának mert igencsak korgott a gyomra az egésznapot kaland után.

~ Nah végre tanulam egy kicsit vízidomítás terén, megengedhetek magamnak egy kis szórakozást a munka elött, nem? - És ezzel a lendülettel elkezdte végigjárni az utcákat egy szórakozó hely után, de ekkor eszébe jutott Reniel és megállt egy pillanatra. - Reniel... - Mondta letörten. ~ Meg sem látogattam szegényt a baleset óta. Na akkor ezt most be is pótoljuk! ~ Gondolta és már szalad is a piac felé, vett ott egy csokor virágot és egy képeslapot. Dogorn 10 perc séta után belépett a kórházba, egy kedves nővér eligazította, hogy hol találja a keresett szobát és bekopogott. - Reniel ott vagy? - Nem érkezett válasz, ezért lassan kinyitotta az ajtót és látta, hogy még eszméletlen. - Úgy sajnálom ami veled történt - Mondta és betette a virágokat egy vázába és mellé tette a képeslapot. - Remélem hamarosan felépülsz... biztos, hogy nagyon egyedül érzed magad, de tarts ki! - Dogorn elindult kifelé a szobából, egy pillanatra visszatekintett a lányra. Aztán még egy utolsó pillantást vetett a képeslapra amin ez állt:

Szia!
Ha ezt olvasod, már biztosan jobban vagy, mint amikor legutoljára láttalak. Úgy sajnálom ami veled történt. Tudom, hogy most csalódott vagy, fáradt és amit biztosan tudok, hogy magányos. De mi itt vagyunk neked! Igaz még nem ismerjük annyira egymást, de.... Igazából nem is lényeg... Csak ennyit akartam üzenni neked. Ha bármire szükséged lenne, tudd, hogy rám számíthatsz. Itt a címem: Köztársaság Város fő út 254 . Ja és persze a legfontosabb: Gyógyulj meg! Üdv:Dogorn

Blitz újra teljesen láthatatlan üzemmódba állt, és nyugodtan tengődött a semmibben.
~ Ez a támadás olyan volt, mintha egy wc kefével akarnánk legyőzni egy ágyút. ~ Mondta nevetve Blitz Zimának. ~ Utána járni a fickónak? Mikor megjelentem neki, akkor azt hitte, hogy túl sok füstöt szívott! Nekem is vannak érzéseim, tudod? Amúgy meg mi vagyok én? Nyomozó palánta? Majd a rendőrség előássa a szent, hétpecsétes titkokat a szemetes kuka aljáról, miközben elcsúsznak a száraz padlón.
Miután Zima kiment az ajtón, látható vált a lány számára, és mögötte ment pár méterrel.
~ Máris megyünk? Naaa... ~ Mondta hatalmas vigyorral a képén.
A Dibiron-Zima társalgást csak rosszallóan végig hallgatja, de közben nem áll meg, úgy tesz, mintha nem is Zimával lenne. Elvégre nem is azért vált láthatóvá, hogy kéz a kézben ugrándozzon a lánnyal, sokkal inkább csak unalomból. Mondjuk most úgy is csak ő látja... De üsse kavics.
~ Ki szabotálta, és miért? Nem tudom. Nyársazni akart a pincében, aztán véletlen megbotlott, és a tűzifa helyett az épületet gyújtotta fel! Najó, amúgy fogalmam sincs. ~ Megrántotta a vállát, és ment tovább arra, amerre Zima is, csendben lemaradva mögötte.

A lány ismét betért a kórházba. Már többször volt itt, de mivel nem hozzátartozó, nem látogathatja meg, akit keres. Így most csak annyit tehet, hogy a recepciónál érdeklődik, hogy az illető még mindig kórházban van-e. Szerencséjére épp ma engedik ki innen, így alkalma adódik beszélgetni vele. Nem fecsérli az idejét, rögtön a megfelelő kórterembe megy. Itt Karin készülődik, hogy elhagyhassa a kórházat. Több kötése van, főleg a súlyos sebeken, de a vékonyabbak már hegesednek.

-Jó napot! A nevem Zhu Li, és egy feladatot szeretnék Önre bízni. Sajnos többet nem mondhatok, a részleteket majd később tudja meg. Természetesen a munkát nem ingyen kérjük, fizetést is kap tőlünk. Most csak annyi a dolga, hogy megjelenjen. – itt egy borítékot húz elő – Ha mégis úgy dönt, hogy nem érdekli a feladat, akkor kérem, semmisítse meg, de úgy, hogy többé senki se tudhassa meg, mi volt benne. – mondta színtelen hangon, de a szeme elszántságról árulkodott. Majd szó nélkül megfordult, és elment.

/OCC: Ti most ebbe a kalandba vesztek részt. Megkérlek titeket, hogy mindig a kért helyre írjatok! Kérlek Varrick irodájába írj! https://legendofavatars.hungarianforum.net/t215-varrick-irodaja /