Köztársaság városi Föld Akadémia

A földidomárok iskolája Köztársaság Városban, itt tanulhatnak elemük mestereitől, és fejleszthetik képességeiket.

Dibiron belép az akadémiára, és valaki nagy hangon vissza hívja, hogy nincs ingyen a tanulás. Rossz szemmel néz hátra, mert a portás volt és 100 yuan-t kért. Dibiron meghúzza a vállát, és kifizette a díjt ~Örülj ha már más örömöd nincs öreg...~
A fiatal körbe rohangálta az egész épületet, de egy árva lélekkel sem találkozott ~Hát ez hosszabb lesz mint gondoltam.~ Fogalma sincs hogy mivel foglalja el magát, úgyhogy leült, és zsebében lévő kis földdarabbal kezdett el ügyeskedni. Már a végére ott tartott hogy kis bábukat készített, amikkel játszott mint egy 8 éves kislány. Kis idő múlva magához tért, miután már 2 bábú csókolgatta egymást. Zsebre rakta a földdarabot, és inkább illedelmesen átült a bejárathoz hogy ott várja mesterét aki majd tanítja. 
Ott ülve belátott a portás fülkéjében, ahol a Tv-t nézhette ingyen és bérmentve. A kedvenc csapata játszott az arénába úgyhogy meg is találta elfoglaltságát egy ideig.

~ Hát újra itt vagyok... ~ Karin felsóhajtott. Igazság szerint nem tervezte, hogy egyhamar visszatér Köztársaság városba, de valahogy mégis itt volt...nem tudod elszakadni a várostól, éppen annyira nem, mint a szülőfalujától. Gyűlölte és utálta és mindennél jobban el akarta kerülni, de valami mindig visszahúzta. Elvégre, az ember nem temetheti el egyszerűen élete legnagyobb kihívását, még akkor sem, ha nem olt tökéletesen elégedett a végével. ~ Mindenesetre, a nagyapám azt mondaná, hogy le kell győznöm azokat az erőket, amik visszatartanak... ~ gondolta, és egy pillanatra felderült az arca. Többé már nem gyászolta a nagyapját...mióta látta a visszatért Amont három éve, az óta biztos volt benne, hogy az öreg is jó helyen van, valahol a szellemvilágban....nem volt min görcsölnie. ~ Akkor azt fogom csinálni, amihez a legjobban értek...tanulok... ~ döntötte el véglegesen, és belépett az épületbe.
Kissé fintorogva fizette ki a 100 yuanos tandíjat, de nem akart emiatt bosszankodni...az akadémiáknak is meg kellett élniük valamiből, ezenkívül szeretett volna dolgozni is a fennmaradó idejében. Ennyi talán még belefért...ha pedig nem, akkor megoldja...valahogy.
Most már biztos volt benne, hogy jó döntés volt visszatérni mások közé...bár Aaron, a Fekete Nap és a gyilkosság, amit elkövetett, még mindig ott élt a gondolatai között, már képes volt egy időre kiűzni a fejéből ezeket a kellemetlen gondolatokat. Persze, nem mostanában akart legjobb barátot szerezni, meg klubokba járni, és úgy alapjáraton, barátkozni, de már hiányzott neki a társaság. Még ha csak a peremén is volt, de ott lehetett a többiek között..
- Hahó - köszönt kissé bizonytalanul, ahogy meglátta a már várakozó földidomár fiút. ~ Tessék, Karin...akkor kezdheted is újra a társasági életed újraszervezését... ~ jegyezte meg egy kellemetlenkedő hang a fejében, ő azonban inkább csak helyet foglalt, és idegesen megigazította a szemkötőjét.

Dibiron ahogy megpillantotta az ajtón belépő lányt, azonnal abbahagyta a nyálcsorgatást a Tv előtt. Gyorsan megigazította ruháját, és mintha most szökött volna egy lovagi udvarból, kihúzta magát és üdvözölte a leányt -Hello.- Igazából egy beszélgetést akart elindítani, de szegény fiúnak elállt a szava, csak felállt és helyet adott maga mellet a padon. Zavarba volt szegény, és csak vakarta nyakát, hogy mit mondjon -Hát téged mi szél hozott erre? Látom neked se nagyon tetszik a belépő díj.- megpróbált magabiztos lenni. Amíg várt a leány válaszára, néhányat pillantott a leány keblére, és amikor feltekintett és látta hogy ez mind kicsit feltűnő volt,és a leány húzza emiatt szemöldökét, inkább gyorsan áthúzta tekintetét a Tv-re és terelte a témát: -És te követed az aréna eseményeit?- a fiú elpirulva ül, és szégyelli magát hogy hogy mutatkozik be egy ilyen csinos lánynak.

~ Tényleg a legjobbat fogtad ki, Karin... ~ jegyezte meg magában a lány, és halkan felsóhajtott. Igyekezett nem tudomást venni arról, hogy a fiú zavarban van...meg egyéb dolgokról, de igazság szerint hallotta a fejében öccse idióta nevetését. ~ Nem fogom megölni...nem fogom megölni... ~ ismételgette magában, bár azért eléggé biztos volt abban, hogy ez a módszer nem fog túlságosan sokáig működni. ~ Akkor beszélgessünk... ~ határozta el magában, de azért vetett egy különös pillantást a fiúra. ~ Remélem, örültnek nem őrült... ~ jutott eszébe, és elfojtott egy vigyort. Na az már határozottan vicces lenne...
Úgy ült le, hogy a lehető legtávolabb legyen a fiútól. Ha őszinte akart lenni magához, beszélgetni sem szeretett volna annyira, de...de már csak nem ülhetett itt kukán. ~ Szép...én, aki három évet töltöttem a lehető legtávolabb az emberektől, vagy legalábbis, nem keresve a társaságot, most találkozok egy...ilyennel ~ bosszankodott magában a lány. Meg sem próbált elmosolyodni...azt már végképp túlzásnak érezte volna.
- Hát...volt időszak, amikor követtem - válaszolta végül, és felnézett a képernyőre. Nem ismerte a csapatot...mintha ez annyi vándorlás után lehetséges lehetett volna. - Egy ideje már nem jártam Köztársaság városban, de...de régen szerettem. A Föld Királyságában például vannak olyan helyek, ahol egy az egy ellent játszanak az idomárok...Ba Sing Sében láttam néhány ilyen meccset az utóbbi időben - tette hozzá. - Te pedig, gondolom, rajongója vagy a proidomításnak.

Ekkor lépett be az épületbe Suyin, aki mosolyogva köszöntötte a portást, majd észrevette a két fiatalt. ~ Na, végre, a fejlődés alapja az iskola. Ők talán megértik ~ gondolta magában és a tanulókhoz lépett.
- Sziasztok! – hajolt meg – Suyin Beifong vagyok, a földidomár mesteretek. Tudom, hogy a tandíj drága, de ez a vezetőség óhaja. Szerény véleményem szerint, nem szabadna a tanulás útjába állni, de ki vagyok én, hogy ezt mondjam? – nevetett fel, majd végigmérte a jövevényeket. – Szeretném, ha válaszolnátok pár kérdésre, mégpedig, a származásotokat, neveteket és terveiteket illetve. Tudom, ezek személyesek, de segíteni szeretnék, és aki rendőrnek készül, ne a homokkal foglalkozzon, nemde bár? – mosolyodott el újra.
~ Mindkettő erős jelleműnek tűnik, talán van annyi tartásuk, mind a földnek. Mondjuk ezt a fiút, kicsit meg kell dolgozni. ~ Gondolta magában, majd betessékelte a tanulókat egy hatalmas terembe. - Itt fogunk edzeni. Van minden ami kell, és nem kell spórolni, ezt az akadémia állja! - nevetett, majd várta a bemutatkozást.

Dibiron nem várta meg, míg a lány bemutatkozik. ~Mégse csak a lányoké az elsőbbség.~ Gyorsan összegyűjtötte az adatokat és  elkellet döntenie, hogy mit is akar magával kezdeni.

~Név megvan... azt hiszem. hát származás... hol is születtem? Jaaa itt. Hát akkor célok? Rendőr és művész... de inkább rendőr.~ Minden megvan gondolja és el is kezdi mondandóját. -Üdvözlöm Suyin mester! 

-Dibiron Kabak a becsületes nevem de szólítson csak Dibironnak, a szülővárosom Köztársaságváros és itt is élek 24 éve. Édesapám idősebb Dibiron Kabak, ki nyomozó a rendőrkapitányságon. Édesanyám pedig Andaren Tusz egykori Lávaidomár mester. Az én célom a fémhajlítás képességének elsajátítása. És ezzel az erővel a városunkat szolgálni!-A fiatal végre magabiztosnak érzi magát és reméli a várakozás közben történő bonyodalmat még elfelejtetheti a leánnyal. Már ezt követő gondolatai azon jártak hogy hogy engesztelhetné ki őt.

~ Nos, legalább a tanárunkra nem mondhatom azt, hogy nem normális ~ gondolta magában Karin, és elmosolyodott. Nem is igazán annak örült, hogy egy híres ember tanítja őket...az sokkal jobban érdekelte, hogy egy olyan, aki tudja, mennyire közel van a harc és a művészet, hogy hogyan lehet teremteni valami olyannal, amit mások csak pusztításra használnak...volt ebben valami igazán érdekes. ~ És legalább nem egy pénzéhes félnótás... ~ jegyezte meg magában a lány, és hátralökött egy hajtincset a homlokából.
Tetszett neki az edzőterem. Tetszett neki az ötlet, hogy végre tanulhat, normális körülmények között...bár sokan bolondnak tartották, hogy mindent feláldozott volna, csak azért, hogy tanulhasson, ő nem érezte így. Volt értelme...sokkal több értelme volt annál, mint amit mások láttak a dologban.
Csendesen hallgatta, ahogy a fiú - most már tudta, hogy Dibiron - bemutatkozik, és a fejében összeszedte azokat a dolgokat, amiket elmondhatott, vagy legalábbis, el szeretett volna mondani magáról. Bár nem volt túl sok, azért egy egészen komplett bemutatkozást össze tudott hozni...
Figyelme ez után Dibironra terelődött. Tehát rendőr akart lenni, mint az édesapja...egészen szép cél. Most épp nem tűnt olyan borzasztónak, mint néhány perccel korábban, de azért Karin elhatározta magában, hogy tartani fogja a távolságot.
- Karinnak hívnak, eredetileg a sivatagban születtem, de az óta sok helyen jártam - mondta, és halványan elmosolyodott. - Egyelőre tanulni szeretnék, a lehető legtöbbet...aztán pedig felfedezni a világ elfejetett részeit - mondta véletlenül, de szinte azonnal meg is bánta. Nem akart ennyire őszinte lenni...de már nem szívhatta vissza.

Három év. Ennyi idő telt el azóta, hogy Zima utoljára Köztársaság Városban járt. Első útja persze haza vezette, a családjához. Váltott velük néhány szót, majd elindult a Föld Akadémiára. Nagyapja azt tanácsolta, hogy tanuljon egy kicsit egy földidomártól is, mert már egyre inkább a tűzidomár mozdulatokat használta. Ez nem volt nagy gond, egyedivé tette harcászatát, de azért mégis csak földidomár. Mikor már egészen közel ért az Akadémiához, ismerős alakot látott belépni rajta. ~ Suyin Beifong… ő itt tanít? ~ Megszaporázta lépteit, bordó köpenye csak úgy lobogott mögötte. A porta előtt elfutva sietve letette a pénzt az asztalra, és továbbrohant. Az ajtó szinte az orra előtt csukódott be. Fülét az ajtóra tapasztotta és hallgatózott. Tudta, hogy nem szép dolog, de nem akarta megszakítani a bemutatkozást. Mikor meghallotta a srác célját, egy pillanatra benne maradt a levegő. ~ Night… ~ A férfi már akkor eszébe jutott, amint belépett a házukba. Gyorsan megrázta a fejét. Le kéne zárnia a múltat… Kéne… Ezután ismerős hangot hallott. Na neki őszintén örült. ~ Karin… remélem tudunk majd beszélni. Kíváncsi vagyok, mi történt vele az évek során… ~ Mikor csend lett, mély levegőt vett, és bekopogott, majd belépett. A furcsa pillantásokra észbekapott, levette a köpenyét és felakasztotta egy fogasra. Meghajolt.
-  Elnézést a késésért Mester! Valószínűleg nem emlékszik rám. Zaofuban egyszer találkoztunk futólag. *Részben a többiek felé is fordult* A nevem Ceva Zima. Egy nevenincs kis faluban  születtem, a Föld Királyság területén. Az évek során sok helyen megfordultam. Célom, hogy minél jobban megismerjem a földet, hogy annak segítségével másokat tudjak segíteni.
Igazából magát is meglepte, hogy úgy viselkedett, mint régen. Egészen közvetlen volt, nem sütött belőle a vágy, hogy elvonuljon, vagy hogy csendben maradjon. Úgy tűnik, a nehéz évek után is egészen a régi maradt. Karin felé vetett egy halvány mosolyt, majd a mesterre figyelt. A srác nem érdekelte. Aztán eszébe jutott Blitz, aki valószínűleg ott kószált valahol.
~ Kíváncsi vagyok az edzésre… ~ Csak ennyit intézett hozzá.

Blitz eddig követte csendben az előtte haladó Zimát. A szokásos félmosolya ül az arcán, és csak úgy sugárzik belőle a magabiztosság. Mielőtt elérik az akadémiát, hirtelen eltűnik Zima mögül Blitz, és láthatatlanul megjelenik az Akadémia előcsarnokában (csak Zima látja őt). Meghallgatja a lányt és a fiút, ahogy zavarba jönnek, és látszólag jól szórakoznak egymás hülyeségén. Odaugrik a portás elé, és grimaszokat kezd neki vágni, miközben az arcához hajol. Ekkor toppan be a földidomár barátja, és odahajítja a pénzt a portásnak, ami átrepült Geradeblitzen.
~ Cöh, lehet, hogy nem vagyok szilárd, de nekem is vannak érzéseim! ~ Gondolja úgy, hogy Zima susmorgásnak hallja, és csak pár szót tudjon kiszűrni belőle. Rosszalló arccal követi az ajtón ezúttal hallgatózó Zimát, miközben a kezét zsebre teszi – de továbbra is láthatatlan marad.
Rosszallóan megrázza a fejét, majd belép a szobába (átsétálva az ajtón, minden imitáció nélkül, hogy láthatatlan maradjon). Mikor Zima bemutatkozik röhögésben tör ki (amit csak Zima hall).
~ Bocsánat, nehezen szokom meg a vezetékneved! ~ Mondja a szokásos fültől-fülig vigyor keretében.
Leül az ajtó elé, és nekidől. A kezeit a tarkójára teszi, és átrakja az egyik lábát a másikra.
~ Szóval, milyen lesz az edzés, kérded? Hát nem vagyok médium – de még földidomár tanár sem -, szóval gondolom, kavicsokkal dobálóztok, miközben a tanár elégedetten bólogat, és majd az óra vége előtt beszakad a tető. ~ Ásít egyet, és lejjebb csúszik, és olyan pózt vesz fel, mint aki a falnak dőlve szunyál. ~ Szólj, ha valami érdekes van.

Dibiron meglepődött, hogy már a 2. nagy utazót látta meg földidomár képében. Kezdte elfogadni, hogy nem a lányok kedvence, de azért még jóban akart lenni velük. ~Hátha Zima barátságosabb lesz, hisz neki még szerintem nincs rossz tapasztalata velem. Ugye?~ A fiatal ezentúl törekedett a legjobb, és legudvariasabb formáját elővenni, hogy hátha egy idő után megkedveli őt a két leány. Megpróbált felülemelkedni a folytonos perverz hajlamán, és mint egy rendes férfiú, csak a szemükbe nézni és minden tiszteletet megadni a hölgyeknek ezentúl. Ezen kívül persze már forrt a vágytól, hogy fémidomítást tanulhasson. Vissza akarta magát tartani, hátha a mester elkezdi, de csak néztek egymásra és várják a megindulást. ~Hát ez olyan kb., mint amikor vártuk a mestert Karinnal. Csak állunk és várunk... valamit tenni kéne, ebből nem lesz idomítás...~ a fiatal nem bírta tovább, és rákezd: -Mester! Én készen állok a tanulásra! És ha szabad szólnom a két hölgy helyett is, elkezdhetjük!- a fiú kitolta mellkasát, és várta hogy elkezdődjön az edzés.

~ Zima? ~ kérdezte magában Karin, ahogy meglátta az ajtón belépő újabb diákot. Halványan elmosolyodott, ahogy meglátta az ismerős vonásokat, és biztos volt benne, hogy nem téved. ~ Na szép...csak ne kezdjünk el nosztalgiázni... ~ gondolta magában, és visszafojtott egy fintort. Bár borzasztóan örült régi barátjának, azért nem akarta a közös emlékeiket emlegetni...az már túlságosan sok lett volna. Kibírta a társaságot, kibírta Dibiront, és úgy általánosságban még Köztársaság várost is, de a Fekete Napról szóló történetek már túllépték volna azt a bizonyos határt... ~ Bár ezt is meg kellene szoknom... ~ jutott eszébe, de azonnal el is vetette az ötletet. Szinte biztos volt benne, hogy Zima sem szívesen beszélne az ott történt dogokról...ami Ba Sing Sében történt, az Ba Sing Sében is marad...
- Szia, Zima - köszönt halkan, és ő is elmosolyodott. - Jó régi barátokkal találkozni teljesen lehetetlen helyeken... - tette hozzá, majd visszafordult Dibiron felé. Bár nem volt egészen normális a srác, de azért adhatott volna neki második esélyt... ~ Vagy nem... ~ gondolta, és nagyot nyelt. A legutóbbi eset, mikor "második esélyt" adott valakinek, igencsak szánalmasan sült el. ~ Másrészről az öcsém is ilyen gyerekes volt...igaz, ő az öcsém volt... ~ tette hozzá magában, majd úgy döntött, egyelőre úgy tesz, mintha nem is ismernék egymást. Ez pedig tulajdonképpen tökéletesen igaz is volt.
- Felőlem is kezdhetjük... - jelentette ki végül.

- Semmi gond, Zima – mosolyodott el Suyin – és emlékszem rád. Hogy is felejthetnélek el? – nevetett, majd a többiekhez fordult – Tudjátok, sokfelé akartok menni, és sok mindent akartok csinálni. Nem bűn ez, hiszen fiatal korban mindenkiben él a kalandvágy. ~ Rendőrnek lenni, mint a felmenőd? Lin is ilyen volt… Világot látni? Mintha tükörbe néznék… ~ taglalta magában ~ jobban megismerni a földet? Mintha már hallottam volna… ~
- Az a helyzet, hogy egyetlen biztos pont van, ami közös bennetek. A föld. A föld, amin álltok, amint éltek, amit használtok. Ez a közös pont, s ez a földidomítás lényege. Ma a homokkal fogunk gyakorolni. Hogy miért? Mert a homok apró szemcsékből áll. Aki fémet akar idomítani, először tanulja meg érezni a legkisebb elemeket. A homok nem csak fizikailag segít. Gondolj bele, az emberek a nagyvilágban, olyanok, mint a homokszemek a tengerparton. Sok van, de ha távolabbról nézed, látod, hogy egyenlők. És a homok az, amit bárhol megtalálhatsz a földön. A homok, folyik, mint a víz, és ha ezt megérted, te is úgy tudsz „folyni a világban”, mint ezek az apró szemcsék. – sóhajtott – Nos, megfelel nektek a homok?
 
Miközben beszélt, Kán megérkezett az akadémiára.

A fiú lassan, és nyugodtan sétált az utcán, tekintette ide-oda ugrált a járókelőkön. Nem az akadémia felé ment, útja teljesen máshova vezetett. Befordult az egyik kis utcán és kiért a főútra. Szépen, egyenesen haladt, mígnem egy benzinkúthoz ért. Bement az épületbe, és egyenesen a pulthoz sétált.
-2 gallon benzint kérek, gallonnal együtt. –mondta ridegen.
A férfi hátra ment, és hozott 2 nagy benzines gallont .A pultra tette és elkezdett számolni.
-Ha meg is tölti az 25 yuan lesz. –Kán a zsebébe nyúlt, és az egyik kristályból levágott egy vékonyka szeletett.

-Remélem ez megteszi. –mondta meg se várta a választ,és már indult is ki a 2 gallonnal. Kint megtöltötte őket és már indult is.~Legalább 1 nap kell mire rájön, hogy nem ér semmit~ immáron egyenesen az Akadémia felé. Útközben betakarta a 2 gallont pár ronggyal, mert egy benzinnel járkáló ember igen feltűnő. Nemsokára már az épület előtt volt, az ajtó nyitva volt, és épp órák voltak, tehát senki sem volt a folyosón. Nyugodtan besétált, a 2 gallont letette a bejáratnál és továbbindult. Az épület bejárattal szembeni oldalához sétált. A falon tisztán lehetett látni, hol helyezkednek el a gerendák, a kiválasztott a falon 2 egymás melletti gerendát. Odasétált az elsőhöz bal tenyerét a gerendának szorította, majd hirtelen erős csapást mért a tenyerének az alsó részével, hogy tompítsa a zajt, így  az egész olyan volt, mintha valaki egy kanapét püfölne. Még párszor meg kellet ütnie az oszlopot mire az elég helyen megrepedt, ezután a másik kiszemelthez vette az irányt, és ezt is kellőképpen meggyengítette. Ezután megfogta a benzines gallonokat és lement a pincébe. A pincébe megkereste azt a helyet, ahol a gerendák csatlakoznak az alaphoz, majd attól nem messze összegyűjtött annyi kacatot, amit csak talált a pincében.Megfogta a kristályait, és egy kis korongot formázott belőle, amivel az alaphoz kapcsolódó részeket úgy 1/3-áig bevágta. ~Egyből tudni fogják hogy direkt gyújtogatás.....ah elektromos tűz az talán elfedné a dolgot.~gondolta. A benzint szétlocsolta majd megkereste az épület elektromos vezérlőjét (ami szintén a pincében volt), lekapcsolta a pincében az áramot, majd kacatkupachoz legközelebbi drótot kettévágta. A két gerendát még elkezdte itt lent is még jobban meggyengíteni, majd a repedéseket teletette benzinnel. Az elvágott drótot összeérintette , úgy, hogy mikor áram éri szikrázzon, és a földre tette ami immáron már tocsogott a benzinben. Lassan az áramvezérlőpulthoz sétált, és visszakapcsolta az áramot, hallotta, ahogy minden lángra kap a pince azon részében, egy pillanatig nézte a tüzet majd elindult felfelé a lépcsőn.

Blitz nyugodtan ül továbbra is az ajtó előtt. Mikor Kán belép a gallonokkal a kezében, akkor felül, és oldalra fordítja a fejét. Mikor ütni kezdi a gerendákat Blitz nagyot sóhajt, és mikor már elkezdi felégetni a helyet, elmosolyodik. Ezt persze csak Zima látja. Feláll, és halk nevetést hallat. Lesüllyed a padlóba, és pont Kán előtt dugja ki a plafonból a fejét.
~ Hello! ~ Mondja Kánnak. Most csak Kán látja-hallja, és Zima.
Blitz reméli, hogy a meglepetéstől Kán lezuhan a lépcsőn, de legalább azt, hogy jól megijed. Kilebeg a plafonból, és a lábára fordulva, lelebeg a lépcsőre.
~ Szóval, maga kicsit piromániás? ~ Mondja félig nevetve, egészen szórakozottan. ~ Vagy fizetik ezért? Netán fázott? ~ Mondja az utolsó szót egészen vihogva. ~ Lényegtelen. Itt úgy sem jut ki! ~ Nekidől a falnak, és sunyin vigyorog.
~ ZIMA! ~gondolja úgy, hogy csak Zima hallja. ~ Szenvedd ide magad a pincébe. És hozz mályvacukrot, és nyársat. Meg sót. Só nélkül nem az igazi. Jaj, és borsot is. Meg pirospaprikát. Meg lisztet. Nem tudom miért, de kedvem támadt kenyeret dagasztani! ~ Blitz továbbra is a falnak dőlve áll, és a lábát a szembe lévő falra teszi.
~ Ja, ha már itt tartunk, nincs nyársad? ~ Vigyorog továbbra is Kán képébe idegesítően. ~ Azért indultál, hogy hozz, ugye?

[tooltip=A Zöld szövegeket CSAK Zima hallja, a pirosakat pedig Kán IS.]/OOC/[/tooltip]

Dibiron kopogást hall kintről. de nem foglalkozik vele, hanem figyelt mesterére. Gondolta végre felújitját ezt a régi épületet, és azt sem akarta, hogy bolondnak nézzék őt a többiek, úgyhogy veszteg maradt. De amikor már égett benzin szagot, és füstöt látott beszivárogni az ajtón, azonnal kifutott és látta, hogy az egész folyosó füstben áll. Lányoknak azonnal szólt, miután meglátta hogy a pincéből jön ki a tömérdek füst. -Hölgyeim itt egy kis probléma van. Valami lángra kapott a pincében.- Az ifjú megvolt ijedve, de nem látszott rajta, csak annyi járt a fejébe hogy valamit tenni kell. Első gondolata, hogyha a padlót leüti ami a pince teteje, akkor hátha elalszik a tűz. ~Így van, hajrá haver!~ Biztatja magát, és már neki is iramodik. Felugrik, és már zuhan is, neki a padlónak, amit öklével be is üt, és várja hogy mi történt. ~Remélem ez elég lesz a tűznek, ha nem, akkor az eltört vízvezetékek csak eloltják.~

Suyin, aki szintén felfigyelt a füstre, rögtön elment jelezni a portásnak, majd visszatért diákjaihoz. Döbbenten vette észre, hogy Dibiron már elhagyta a termet. ~ Az eszement. Ez sem járt még csoportban? ~ Kérdezte magától, majd kiment, hogy lássa a tanítványt. Pontosan akkor terelődött rá a tekintete, mikor az a földre csapott. Ezzel az volt csak a baj, hogy az építők tudták, hogy ide földidomárok fognak járni, ezért platinával erősített alapokat alkalmaztak. Így minden maradt a helyén. Suyin már épp segített volna a fiatalnak, mikor a lépcsőfordulóból előkerült Kán. ~ Szóval ő a tettes. ~ Gondolta, majd a diákokhoz szólt. – Tartsátok fel, és segítek a tűzoltónak a tűz megfékezésében! – kiáltotta, majd elszaladt.
 
Kán ott maradt, a három idomárral szemben. Úgy tűnt, hogy a harc elkerülhetetlen lesz.

/ Írjátok le, hogy hogyan küzdötök egymással, de ne lépjétek át a megadott tudásszintet. A mozdulatokat függővégben hagyjátok. Addig ne írjatok, amíg nem kerül ki a táblázatotok/

Mikor Blitz röhögni kezdett legszívesebben rosszallóan csóválta volna a fejét, de nem tehette. Ügyelnie kellett a mimikájára, hogy ne nézzék hülyének.
~ Blitz, nem tanították a flúgos pszichopáter képzőben, hogy nem nevetjük ki a „beteget”?  Egyszerűen nem tudlak megérteni, hogy miért ilyen röhejes számodra a családnevem… Amúgy meg 4372-nél tartasz… ennyiszer akartalak már lecsapni. ~
Blitzet innentől csak fél szemmel figyelte. Karin megjegyzésére mosolygott. ~ Hát igen… ~ Örült annak, hogy Suyin felismerte, és helyeslően bólogatott, mikor vázolta a tervét. Míg a kezdésre várt, furcsa érzése támadt, meg különös hangokat hallott. Már épp arra gondolt, hogy elküldi Blitzet, de a szellem már intézkedett. Hamarosan megérezte a füst és a benzin szagot. Kinézett a folyosóra. Dibiron megjegyzésére látványosan forgatta a szemét. ~ Ha nem mondod, észre sem vesszük… ~ Ekkor meghallotta Blitz szóváltását. A szellem hülyeségeire csak ennyit mondott.
~ 4373. ~
Már indult volna a pince ajtaja felé. Látta, hogy Dibiron mit csinál, de nem foglalkozott vele. ~ Persze, egy földidomár képzőben csak úgy lyukat lehetne idomítani a földbe… Különben meg… sanszosabb, hogy a támadó nem ijed meg annyira Blitztől, keresztül megy rajta és az ajtón távozik. ~ Egy lépést sem tudott tenni, a támadó felbukkant. Földidomárnak tűnt, de ezt a lány nem vehette biztosra. Ekkor Suyin szólt, hogy tartsák fel.
- Igen, mester! – mondta, majd Karinra nézett. Tudta, hogy ketten meg tudják csinálni. Dibironnal nem foglalkozott. Azaz fél szemmel figyelte... nem akarta, hogy hülyeséget csináljon. 
~ Blitz, jól figyelj, várom a tippeket. ~ Készenlétben állt, figyelte Kánt és várt.

Elainában kétségek támadtak, mikor a főnök csodálkozóan nézett rá. ~ Ezek szerint én vagyok az egyetlen, aki ezt a hirdetést komolyan vette??~ De megnyugodott, mikor rögtön fölvették. ~Az, hogy most nincs munka segít abban, hogy másokat megismerjek. Teljesen egyedül vagyok ebben a nagyvárosban.~ De ahogy lenni szokott, a sors közbeszólt. Egymás után kétszer is hívták őket, ami a mai napon biztos rekordnak számított. Elaina arcán rögtön a meglepődést jelent meg. ~Reeendben. Ez egy kicsit merész húzás volt a sorstól…… Úgy menjek ki a helyszínre, hogy nem is ismerem, a protokollt plusz még egy társat sem kapok??~ nézett az egyre jobban eltávolodó kocsit. ~Na, akkor uccu neki!~  És elkezdett sprintelni. Kivágta az ajtót.  Csak 50 m megtétele után jutott eszébe, hogy ő nem tudja, hol van az akadémia. Nagy szitkozódás közepette előrángatta a térképet, és gyorsan megkereste. Kiderült, hogy homlokegyenest az ellenkező irányba futott el. Nem tehetett mást, megfordult és futott tovább.
 Mikor a megfelelő utcába ért, már tudta, hova kell mennie. A bejárati ajtónál szivárgott ki a füst. Berontott az épületbe.

-Itt a Tűzoltóság!! Hol van a meghibásodott vezeték?? – kiabálta be az előteremben.  Ő az ajtó előtt állt, menet készen, ha megkapta a szükséges információt.De itt már mintha egy csata bontakozna ki. ~Összekaptak a diákok?? Hát füstben nem a legjobb harcolni.~

Dibiron elég rosszul érezte magát hatalmas baklövése miatt ~ki a fene rak platinát a parketta alá? normálisak ezek?~ kicsit visszább vonult mert látta a két leány már ismeri egymást és biztos jól dolgoznak együtt. Elővette zsebéből a földet és a legnemesebb feladatra szánta azt. Elkezdte formázni míg nem nézett ki úgy mint ahogy ő akarta. Senki se látta mi van a kezébe de ő csak ott állt hátul és várt amíg a lányok kicsit lefoglalják és akkor belekezd tervébe. Az egész egyetlen egy pontra épül amire egyik harcos se figyel úgy mint más testrészére. ~ha platinát találok ott is akkor hajamat húzva elfutok~ Dibiron amikor meglátta hogy már lefoglalták egymást (farkas szemet néznek) elkezdett helyezkedni. És amikor meglátta hogy lankad a figyelme Kánnak elrugaszkodik e tárgyal a kezébe és elcsúszik mellette a tárgyat amit egy tompa botra idomított elindította oda ahova az ellenfél csak a legrosszab rémálmaiba gondolta volna csak: fertájhoz. ~ hátha még esélye se lessz reagálni~

A fiú próbált minél gyorsabban kijutni, még javában a lépcsőn volt, mikor megjelent a szellem.Majdnem hátraesett, de megkapaszkodott a korlátban.
-Hú de sok füstöt szívtam be.-mondta, majd az eddig nyakában lógó kendőt most az arcára kötötte. A szellem további szavaira oda se figyelt, csak ment tovább, minél gyorsabban a kijárat felé. Majd hirtelen szembe találta magát a diákokkal és Suyinnal. Nem lepődött meg, sőt, meg se ijedt, végül is az arcát még nem látták. Mikor a mester elment, akaratlanul is elmosolyodott, ámbár ezt a többiek nem láthatták. Lassan levette a válláról a táskáját és a földre dobta, majd kihúzta magát, és kezeit a háta mögé rejtette, ahogy egy egyszerű Dai Li ügynök szokta. A hátánál a kristályokat a két tenyere közt forgatta, és minden pillanattal kisebb és kisebb darabokra idomította, majd az ellenfelei szemébe nézett. Mikor látta, hogy Zima is felkészült, és várja az első lépést, megint elmosolyodott.

-Hát ez így eltart egy darabig, ha mindenki csak vár.-majd vett egy mély levegőt, a vállában lévő kristályok lassan elkezdtek felizzani, ezt nem lehetett nagyon látni, csak a nyakánál ahol a tetoválásnak egy része kilátszott. Hirtelen tekintete mintha megfagyott volna , teljesen üresnek, érzelemmentesnek tűnt, már nem érezte a hátából jövő fájdalmat, nem érzett semmit csak figyelt, figyelt minden apróságra.Mikor Dibiron támadásba lendült, egy egyszerű mozdulattal megpróbált kitérni a támadója elől, ha ez sikerült, a már kezében kelően felaprózódott kristályoknak a felével támadásba is lendült, és már indította is az igen nagy sebeket okozni képes pengealakú ívet, nem figyelte , hogy célba ér vagy nem, visszahúzta az elindult adagot, és egyesítve a többivel már indította is a 2x nagyobb hullámott a lányok felé. Ha minden sikerült, és nem támadnak vissza elég gyorsan akkor ugrik a táskájához és figyeli az eredményt, ha meg visszatámadnak akkor , kisebb - nagyobb ugrásokkal próbálja hárítani azokat, és lassanként a táskája felé „brake-táncolni” magát.

Míg nem érkezik mesélői, ne írjatok ide újabb reagot. Köszönöm

A Tűzoltólány nem várta meg a tájékoztatást, hanem a füst nyomát követte. Minél beljebb ment, annál biztosabb lett a tűz pontos helyét illetően. A harcoló személyeket kikerülte, úgy, hogy lehetőleg támadások hatókörén kívül legyen. A pincéhez menet látta Suyint, de nem foglalkozott vele, lement. Ott a füst olyan erős volt, hogy Elaina folyamatosan köhögött, és még az arcához tett szövet-papír-zsebkendő sem segített. Alig látta meg a tüzet, pedig igen nagy lánggal égett. Kiképzetlensége elég ügyesen megoldotta a helyzetet. Semmilyen oltóeszközt nem talált, ezért levette a pólóját, és tűzidomítás segítségével elkezdte a lángok méretét csökkenteni annyira, hogy a pólóval eloltsa. Többször is a tűz megégette a kézfejét, nem ment neki elsőre, több próbálkozás után érzett rá. Sokáig tartott a művelet, de sikerült megfékeznie a tüzet. De túl sokáig maradt lent. Oxigén-hiány miatt elájult. 
Dibiron támadását Kán sikeresen kivédte, és az ellentámadása is csak apró, felszínes karcolásokat okozott Dibironnak. A lányok felé irányuló támadás olyan erős volt, hogy hiába készült föl a két lány - mikor látták Dibiron hasztalan próbálkozását- nem tudtak visszatámadni.  A támadás iránya pontatlan volt, nagyját Karin kapta, aki súlyosan megsérült. A sebek mélyek voltak, többet össze kell ölteni, Zima szerencsésebb volt. Neki csak a jobb oldalán lettek apróbb, hosszú, de felületes karcolások.  De ezek is eléggé fájdalmasak voltak. Kánnak nagy szerencséje lett, felkapta a táskáját, és a hátsó kijáraton keresztül ki tudott szökni.
Ekkor érkezett meg Suyin, egyik vállán az elájult Elainaval.  Egy kis homokkal erősítette meg Elaina munkáját.
A portás az utcára menekült, főleg a harc miatt, ami füstben eléggé baljóslatú volt. Így most csak ők voltak az épületben, mert jelenleg, máshol nem voltak órák.
-Valaki hívja a mentőket! –kiabált rá az ép diákjaira – És valaki rohanjon el a Tűzoltóságra!! Nincs messze. És hozzanak rendes osztagot!! – utasította azt a személyt, aki jelentkezik a feladatra. Elég mérges volt ahhoz, hogy a diákjai jobban teszik, ha azonnal teszik a kiadott feladatokat. - Mégis mit képzelnek, hogy egyedül küldenek ide egy kiképzetlen tagot!! – morogta hangosan Suyin.





/OCC:  Zima, Dibiron és Kán kapnak +1 pontot ügyességre.  Karin pedig ugyanennyi pontot fájdalomtűrésre./

Zima figyelme egyre inkább Kánra terelődött. Alaposan végigmérte. A beállására egy pillanatra felszökött a szemöldöke. ~ Csak nem egy Dai Li szökevény? ~ Rögtön Ba Sing Se jutott eszébe... nem szerette azt a várost. Ezután a nyakán lévő tetoválást nézte meg. Legszívesebben megkérdezte volna, honnan szerezte... valahol olvasott ilyen beavatásról, és többet akart róla tudni... Kán megjegyzésére fura vigyor futott át az arcán. ~ Ez igaz... majd csak lesz valahogy... ~ Zima hamar eldöntötte, hogyan fogja megtámadni, majd elfogni a fickót. Vetett egy pillantást Karin felé. Remélte, hogy hasonlót terveznek. De még mielőtt bármit is tehettek volna, Dibiron akcióba lendült. Zima szemöldöke enyhén felszaladt. ~ Az alap ötlet végülis nem hülyeség... mi elvonjuk a figyelmét, ő támad... de nem várt eleget, nem hiszem, hogy nagyon lankadt volna a figyelme. És könyörgöm... mi ez a támadás? ~ Zima csak egy pillanatig akadt fenn ezen, de annyira sem kellett volna. Kán könnyen hárította Dibiron akcióját és feléjük idomított. Zima valamennyire el tudott húzódni, de Karin nem volt ilyen szerencsés, eltalálta a lövedék. Zima rögtön odasietett hozzá, és ellátta a kis elsősegélydobozából amennyire csak tudta (hogy ne vérezzen el). De a sérülések súlyosak voltak. Magára is vetett egy pillantást. Saját sérülései még csak karcolásnak sem voltak nevezhetők. De ellátta őket.Miután végzett, Dibiron felé nézett, aki még mindig ott lehetett ahol addig, ahelyett, hogy a fickó után ment volna. Zimát ez bosszantotta, de aztán hagyta a fenébe. ~ Most az a legfontosabb, hogy Karin eljusson a kórházba. De Blitz... te utána tudnál járni a fickónak, nem? ~ Kérdezte a szellemet. Közben eszébe jutott, hogy talán meg kéne kérdeznie Dibiront a hogylétéről... végülis... ő harcolt... mégha nem is túl eredményesen.
- Jól vagy? 
 (Valószínűleg) a válasz után érkezett meg Suyin egy lánnyal a vállán. Zima határozottan emlékezett a lányra, csak nem tudta, honnan... Zima - még mielőtt Suyin szólt volna - a telefonhoz sietett és hívta a mentőket. Ezután legszívesebben ő maga ment volna a Tűzoltóállomásra is. De elvetette. ~ Mégis csak csapat vagyunk... vagy valami olyasmi... ~ 
- Siess a tűzoltókért!
Ha megjönnek a mentők, velük együtt bemegy a kórházba. Miután látja, hogy Karin Katarához kerül, inkább elindul haza. Tudta, hogy barátnője hülyének nézné, ha végig ott dekkolna, így úgy döntött, majd később meglátogatja.

Dibiron miután látta hogy támadása sikertelen volt már a következő támadáson gondolkodott. De látta hogy társaira támad Kán és ezért megpróbálta egy kaviccsal kezének mozdulatát akadályozni de nem sikerült. Kán már futott kifele és Dibiron még utána hajított 2 követ. Egyik a hátát célozta a másik pedig a lábát. A fiú azonnal odarohant a hölgyekhez és látta hogy Zima már ápolja Karin aki megsebesült. Miután Zima felhívta a mentőket Dibiron a rendőrséget tárcsázta

-Egy Földidomár felgyújtotta a Földakadémiát és Dél felé tartott. Gyalog lábon van szóval még nem juthatott messze!-

Minden adatot elmondott a rendőröknek és letette a telefont. Azonnal sietett hogy segítsen társainak amiben még tud. Minden megtett amit tudott. Ezután elment a kórházhoz és leült a bejárathoz vezető lépcsőre hogy megvárja Zimát. Ezek közben azon gondolkodott hogy mennyi hibát vétett ennél a harcnál. ~lessz még mit csiszolni magamon~ és csak fogta a fejét és várta Zimát hogy kijöjjön és mondjon valami hírt.