Az Idő fája

First topic message reminder :

Az északi vagy déli pólus átjáróin átlépve az utazó először idejut. A hatalmas terület yin-yang jelet formál, középen helyezkedik el maga a fa, amelynek gyökerei a legendák szerint összekötik az anyagi, és szellemi világot. Raava és Vaatu, a fény és sötétség szellemei tízezer évente itt vívják meg nagy csatájukat, amely az egész világ sorsáról dönt. Az elmúlt tízezer évben, miután Wan avatar bezárta, a fa Vaatu börtöneként is szolgált. Korra véletlenségből nyitotta meg ezt a börtönt, majd elpusztította Vaatut a Harmonikus Együttállás idején, így a fa jelen pillanatban üres, és kiváló meditációs hely.

(OOC: Igen, levette a csuklyát)
Niteris magán kívül volt az örömtől. Egyszerre adhatott tanácsokat Elainának és magasztalhatta a tűz népét. Azt kívánta, bárcsak örökké tartana a pillanat, de ekkor egypár morcos szellem megzavarta. Niteris arca elkomorodott, ökölbe szorította kezét, ujjai közül füst szivárgott ki.
~Hát itt senki nem látja, hogy milyen elfoglalt vagyok? Mit csinálnak ezek a szörnyek egész nap? ’Szent’ fákat és köveket őriznek? Legjobb lenne, ha most azonnal felgyújtanám~ dühöngött, de aztán meghallotta, hogy a szellem valami érdekeset is mondott.
- Vagy úgy! Hát az időt uralni is lehet? Ó, bölcs szellem, mesélj még erről a jelenségről! Hogyan válhat az ember méltóvá, hogy az idő engedelmeskedjen akaratának?
~Nyilván megilletődik, hogy ilyen kedvesen beszélek hozzá, annak ellenére, hogy az előbb durván megzavart~
Miközben beszélt, lassan elkezdett a szellem felé közeledni, de közben végig készen állt rá, hogy esetlegesen fel kell robbantania.
~Ha semmi más nem működik, még mindig énekelhetek neki. A tűz népének himnuszára biztosan lenyugodna…~

Zima érezte a remegést. ~ A megérzésemre kellett volna hallgatnom… Remek… eddig vagy smároltunk, vagy egymás sebeit tépkedtük. Az előző valahogy jobban tetszett… ~
- Ne haragudj. – mondta Shawnnak halkan.
Ezután Blitz is válaszolt neki. Igazából nem tudta eldönteni, hogy dühös legyen, vagy kiboruljon. ~Zima, reménytelen vagy. ~ Nem tudta, hogy mi lehetett a nézeteltérésük, de zavarta, hogy Blitz nem mond semmi konkrétat, csak leidiótázza. ~ Zima, reménytelen vagy. ~ Rossz volt ezt hallani. ~ Tényleg ilyen lennék? ~ De gondolataiban nem jutott tovább, mert egy csapat szellem jelent meg. Csendben hátrahúzódott, egy fának támaszkodott. Nem akart beleszólni a beszélgetésbe. Alig pár másodperc múlva azon kapta magát, hogy a portál irányába néz. ~ Takarodjunk… lehet, jobb lenne… Bezzeg, mikor régen jártam a világot… ~ Zima előtt emlékfoszlányok jelentek meg az utazásairól. Helyek, arcok, érzések. ~ Egyedül utaztam, barátkoztam… keveredtem kalamajkába, de minden megoldódott. Most komolyan… hogy lehet az, hogy gyerekként jobban boldogultam a világban? Nem akarok visszasüllyedni oda, ahol három éve voltam. Nem is fogok… Nem, nem vagyok reménytelen… Blitz mondhat bármit… meghallgatom a tanácsait, de ennyi. Pofára esek? Bármikor megtörténhet… akkor felállok. Most is mit csináltam majdnem? Nem fogok kiborulni. Olyan leszek, mint amilyen régen voltam. Nem rágódok a múlton, ha felhozzák, akkor sem kell róla beszélnem. Az élet megy tovább. Itt ez a küldetés… mondjuk az érdekes, hogy azt hiszik, hogy valamit az idővel akarunk tenni… remélem értelmes választ kapunk. Blitz… a barátom, aki jót akar nekem… és aki az idegeimre megy… Mi baj lehet abból, ha beszélgetek Shawnnal? ~ Ekkor bevillant neki a csókjuk. Sóhajtott. ~ Igen, beszélgetek. Lehet, hogy Blitz tud róla valamit, de azzal nem segít, ha nem mondja el… Vajon mit titkol ennyire? Tényleg távol kéne tartanom magam tőle? Gah… az előbb fogadtam meg, hogy nem agyalok… Csak beszélgetek, és kész… ~ Innentől újra az eseményekre figyel. Niti persze nem tudott nyugton maradni. ~ Mondjuk mit is vártunk tőle... ~

Ahogy a portál felé haladtak Shawn már megint lemaradt a többiektől, ezúttal azonban egyedül. Csak figyelte Zimát, miközben a bocsánatkérése járt a fejében.
~ Egyszerűen csak bocsánatot kért, nem kell kitálalnod neki, te idióta. ~
Azonban nem hallgatott a józan eszére, Zima után sietett, majd a vállára tette a kezét.
- Semmi gond... Ez a hely csak... túl sok rossz emlék. Abban a pillanatban, amit úgy adódik a helyzet, hogy kettesben leszünk ígérem beavatlak mindenbe.
~ Az ittlétem pontos idejét és okát leszámítva.~
Nem tudta, hogy Geradeblit beszélt-e neki a szellemvilágról, vagy maga a szellem, de úgy érezte elég stabilan válaszolt a lány kérdésére... Akármennyire is érintette őt érzékenyen.
~ Tudom, hogy kitálaltál Zimának szellem, mi más miatt kért volna vocsánatot a Szellemvilág miatt? Csakhogy tudd, ki fogok neki tálalni és akkor nem lesz mivel zsarolnod. Azonban nem győztél, nem csak nekem vannak olyan titkaim, amiket legszívesebben megtartanék magamnak. Biztos lehetsz benne, hogy amint beszélek Zimával rólad is szót ejtek majd. ~
A külvilágnak persze nem tükrözte a gondolatait.
- Akkor hát, ugorjunk fejest egy újabb ismeretlen portálba.

Valaki megérintette a vállát. Oldalra nézett és egyenesen Shawn barna szemeivel találta szembe magát. Mikor azt mondta, rossz emlékei vannak, egyik kezével meg akarta érinteni a vállára helyezett kezet, de a mozdulat nem ment végbe a folytatás miatt. ~Kettesben leszünk… beavatlak mindenbe…  Na jó, oké… nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Ilyen hamar, ilyen hirtelen rászolgáltam a bizalmára? ~ Tekintete egy pillanatra a táskájára tévedt. ~ Csak paranoia… nem, nincs benne semmi olyan… Zima nyugodj meg… igen, tudni szeretném, Blitz miért félt tőle, milyen nézeteltérésük volt, mi történt vele, de bakker… ilyen hirtelen, csak úgy kitálal? Jól esik a bizalma, de… ezzel már egyszer pórul jártam… ~ Arcán ebből az ijedtségből semmi sem látszódott. Megérintette a vállán pihenő kezet.
- Ahogy gondolod…
~ Végül is… fontos az őszinteség… Vajon mi történt vele, ami ennyire megviselte? Ennyire kegyetlen lenne a Szellemvilág? És Blitznek hogy van hozzá köze? *aprót sóhajt*Kicsit úgy érzem, ha tényleg leülünk kettesben, talán nekem is beszélnem kellene Nightról… Kellene? De mit mondanék? A napló létét talán én se hinném el, ha nem láttam volna… Gah… hagyjuk… megfogadtam, hogy nem agyalok. Majd még meglátom… ~ Ezután úgy döntött, beszél Blitzel.
~ Gondolom hallottad, mit mondott Shawn… Továbbra sem kell róla beszélned, ha nem akarsz, de érdekel a te szemszöged is… ~

Lehet, hogy csak a megfázás miatt, de Elaina mintha valami nyílszerű tetoválást látott volna Niteris fején. ~Ha még nem hallucinálok a megfázástól, akkor Niteris igen jártas a robbantgatásban. Lehet, hogy csak a sötét folt az a haja. Vagyis…….nagyon remélem.~
Nos, mikor Niteris a szellemeket dicsérte, és próbálta a lehető legtöbb információt kihúzni belőlük az idő idomításáról, Elaina igen erőteljesen homlokon csapta magát. ~Kellett nekem ebben reménykednem. És nem tudom, hogy ő most szimplán hülye, vagy csak nem akarta a szellemek megjegyzését felfogni. Ezt jobb lesz megakadályozni minél hamarabb. A végén tényleg megölnek minket, és akkor Shiva megint egyedül lesz.~ szomorodott el, mikor a hűséges társára gondolt. Nagyon aggódott miatta, főleg úgy, hogy most egy egészen más világban vannak. ~Kérlek Zuko nagyúr, vigyázz rá!~fohászkodott.
Majd minden bátorságát összeszedve odament Niteris mellé, a jobb oldalára, még mielőtt túlságosan is a szellemek közelébe ment volna, és a tonnányi nehézségű hátitáskájával a bal kezében a lehető legerősebben próbált Niteris fejére csapni egyet. Ha nem is pont a fejére, de a hátát és a vállát talán eltalálta, ahol néhány kék-zöld folt jelenhet meg.

~Niteris, az idő ura… tán még jobban is hangzik, mint a tűz ura. Bár persze a kettő nem zárja ki egymást, még bőven van időm dolgozni rajtuk~
Niteris már egész közel ért a szellemekhez, amikor egy ütést érzett a hátán. Megfordult, és csodálkozva látta, hogy Elaina áll mögötte.
~Mi lehet a baja? Nagyon kemény táskája van… Miket szállíthat benne… A női táskák igazi rejtélyek… Hmm… A táska kemény…. tehát nehéz… és Lina megütött vele… mert… mert nem örül? Mivel is lehet jelenleg elégedetlen? Hmm…~
Niteris gondolkodott pár percet, de hamarosan minden világossá vált számára.
- Hatalmas szellemek! Kérem, nézzék el nekem, de most hirtelen sürgős dolgom támadt- mondta Niteris egy mély meghajlás kíséretében, majd Elainához fordult- Lina, én annyira sajnálom. Nem is tudom, hogy feledkezhettem el rólad! Ígérem, nem fordul elő többet. Természetesen szívesen cipelem a táskádat helyetted.
~Hülye! Hülye! HÜLYE! Itt van életed nagy lehetősége, végre egy tisztavérű lánynak te is bejössz, és csak most jut eszedbe, hogy az alapvető illemszabályokat betartsd!~
Niteris enyhén szégyenkezve kinyújtotta kezét, hogy átvegye Elaina csomagját. Amennyiben Elaina ellenkezik, Niteris hosszú szónoklatba kezd, miszerint neki, mint férfinak, lovagi kötelessége átvenni a csomagot, és micsoda folt lenne a becsületén, ha ezt nem tenné meg. Elaina csak akkor tarthatja meg a táskáját, ha sokszor és határozottan utasítja vissza Niterist.

Arsaza-t kicsit megnyugtatta az amit Elaina mondott. Csak nem lehet rá mérges azért mert nekiszaladt egyszer... Ezután csendben figyelte, ahogy Natsil közeledik feléjük. Kissé megijedt és egyik lábáról a másikra nehezedett, próbálta elkerülni a fiú szemkontaktusát. Megvárta amíg bemutatkozott, majd halkan válaszolt:
-Öhm, szia. Arsaza vagyok. -mosolyodott el. -Ő pedig itt Fortuna, Dering. -mutatott a többiekre. Lina-t nem mutatta be, mert ő maga bemutatkozott és megkérdezte, hogy van a fiú. Arsaza úgy döntött, amíg Natsil válaszol, inkább nem szólal meg.
Oldalra nézett Niteris-re és Elaina-ra.
~Hm, lehet, hogy jobb ha nem szólok bele. Hagy évődjenek csak egymással a "szerelmesek" ...~ Gondolta majd halkan felkacagott.
-Öhm... szóval... izé... hogy kerültél a csapatba? -kérdezte Natsil-t, mivel úgy tűnt mindenki mással van elfoglalva. -Bocsi a múltkoriért, tudod. Néha nem nézek a lábam elé.
Közben úgy döntött jobb lesz ha eleget tesznek a szellemek utasításának és eltűnnek a közelből, mielőtt erőszakosabban kényszerítik őket erre.

Akik maradni akartak, és harcolni, sajnos nem remélhettek sok jót. A szellemek hulláma menekülő társaik után üldözte őket, így nem volt más választásuk, mint belépni a protálon. Áthaladva rajta egészen kellemes környezetben találták magukat... egy békés erdőben. A szellemvilágban jártasak hamar felismerhetik, ha felnéznek... a lombok között egy hatalmas épület látható, Wan Shi Tong könyvtára. Ha valahol, ott válaszokat kaphatnak azt illetően, ki és miért mérgezi az Idő Fáját, így jó ötlet lehet elindulni felé... persze a bejutást is meg kell oldani, hiszen az épület nagyon magasan van. (OOC: Elnézést a rövid mesélőiért, ha hazaérek, hosszabb reagok lesznek.)

Kissé izgult, mikor Lina bemutatkozott, és feltűnt neki, hogy a lány meg lehet fázva. Natsil ezt nem csodálta, nem volt valami kellemes idő ott, a szellemvilágban. Igazából havazni is havazhatott volna, Natsil akkor sem figyelt volna fel rá; tűzidomár létére mindigis bírta a hideget, néha még jól is esett neki, ha a hideg szúrósan csípte pirosra az arcát.
 ~ Batsil... Liba... ~ Natsil elmosolyodott volna ezen, ha szokásává vált volna ez. Nem úgy, mint Linának, aki boldogan intézett felé mosolyt.
 - Jól, köszönöm.. És te? - miután Lina válaszolt, Natsil az ismerős, világos szemeket kereste, de valahogy a lány kerülte a tekintetét. ~ Nem meglepő... úgy viselkedtem, mint valami zaklató... ~ A lány ekkor halkan bemutatkozott. Natsil azon kapta magát, hogy mindenki mással van elfoglalva, és ott állnak ők... 
 - Egyáltalán nem haragszom... sőt.. ha te nem vagy, nem kerülök ide. - figyelte a lány reakcióját, és úgy döntött, rokonszenves. És igazat mondott, ha akkor a lány nem jön neki, és nem vezeti el erre a kalandra, tovább sinylődött volna szürke hétköznapjaiban.
Csak akkor értette meg, mennyire unalmas az ittlétük, mikor egy csapat szellem azt mondta nekik, takarodjanak. ~ Vajon mi bőszítette őket fel ennyire? Az Idő fájának megmérgezése is biztosan nem épp pozitív tett a szellemek szemében.. ~ gondolkodott, és Niteris akciójára lett figyelmes, majd hogy Lina próbál közbeavatkozni. Natsil enyhén felhúzta az ajkát, olyan láthatatlanul, hogy aki abban a másodpercen nem néz rá, nem is látja.
 Áthaladnak egy portálon, és Natsil teljesen összezavarodott. Soha nem járt még ott, nem is volt neki ismerős a hely. Egy erdőben találta magát, ami egész kellemes is lehetett volna, de őt valahogy frusztrálta a hely. Úgy érezte, ott semmi jóra nem számíthat... de miért gondolta így?! Csak azt remélte, hogy a többiek nem így gondolják, mert akkor megbizonyosodhat, hogy csak ő ilyen paranoiás..

Zima örült a beálló csendnek. Nem zargatta senki, amíg a portálhoz értek. Miután átléptek egy erdőben találták magukat. Zima körülnézett és amint meglátta az épületet a fa tetején, elkerekedett szemekkel, egy kis gyerek lelkesedésével kiáltott fel.
- Azta rohadt… az ott Wan Shi Tong könyvtára?!
A korábbi gondolatairól teljesen megfeledkezett, csak a könyvtár járt az eszében. Legszívesebben már idomította is volna a földet, hogy felmenjen és megérintse az épületet. A legnagyobb könyvtár… Mennyit olvasott róla… Milyen régi vágya, hogy egyszer megnézze…  Csak nézte az épületet, majd észbekapott. ~ Most itt van, mire várunk? Irány fel! Biztos vagyok benne, hogy ott megtudunk valamit! Vagy legalábbis… remélem… Csak hát Wan Shi Tong… vajon segít nekünk? Vagy valaki más? ~ Még mielőtt bárki megszólalhatott volna, a többiek felé fordult.
- Ahogy azt az előbbi kiáltásomból hallhattátok, a fölöttünk lévő épület Wan Shi Tong könyvtára. Ha valaki nem hallott róla, de érdekli, szívesen mesélek róla, de most nem ez a lényeg. Itt remélhetőleg kapunk választ arra, hogy mi történt a fával, vagy legalábbis valami segítséget. De még mielőtt elindulnánk, fel kell tennem a kérdést. Mindenki akar jönni, vagy csak egy kisebb csapat menjen? *Deringék felé néz, ha ott vannak; ha nincsenek, akkor egyes számot használ.* Gyakorlatilag kivitelezhető, hogy mindenkit felvigyünk… legalábbis szerintem… de talán jobb lenne, ha csak néhányan mennénk. Tudtommal, Wan Shi Tong nem igazán kedveli az embereket, így nem lenne jó, ha ennyien törnénk rá az ajtót. ~ És még ott van az a tudás, amit meg kell osztani vele a belépésért cserébe… arra még nekem is ki kell találnom valamit… ~ Nekem mindegy, mit csinálunk, ~csak menjünk...~ mit gondoltok?

Niteris még javában magyarázta, hogy a táskát miért is kell neki vinnie, amikor a szellemek ádáz támadásba kezdtek. Ezután már nem kérdezősködött sokat, csak a hátára kapta a csomagot és elkezdte a csapatot a kapu felé terelgetni.
~Remek alkalom, hogy bebizonyítsam Linának, hogy én igazából egy nemzeti hős vagyok~
- Mindenki menjen be a kapun, én feltartom őket – kiáltott hátra, majd vadul lődözni kezdte a szellemeket. Ha túl közel értek, egy-egy robbantást is küldött közéjük. Ahogy a társaság átment a kapun, ő is behátrált. Amennyiben vesztésre állt, új stratégiához folyamodott.
~Itt az ideje kipróbálni, hogy vajon tényleg szeretik-e a szellemek a zenét~ gondolta, majd rázendített kedvenc nótájára:
”Tűz Ura, szívem érted ég… Tratatam... tamtam... tamm”*Niteris a maradékot valamiért éppen elfelejtette*
~Nem jut eszembe a himnusz?! Hogyan lehetséges ez?~
Ezután zavartan csendben maradt, majd ő is átugrott a kapun. A túloldalon csodás látvány fogadta:
- Wan Si Tong könyvtára!- kiáltotta- Tudtam, hogy nem hiába hoztam el a kiegészített történelemkönyvet.
Miután Zima felajánlotta, hogy felvisz egy csapatott, rögtön mellette termett:
- Én megyek!- mondta olyan gyorsan, ahogy csak tudta, majd bátorítóan nézett Elaina felé.
~Az a sok tudás, mind egy helyen!~

(OOC: Először is szeretnék elnézést kérni az inaktivitás miatt. Különböző okok miatt most jutottam rá, hogy elolvassam az eddigi reagokat, és hogy válaszoljak rájuk. Mivel régóta nem írtam, nagyon vissza fog nyúlni a kezdés, de a régi dolgokat csak érintőlegesen lesznek benne. Még egyszer, elnézést kérek.)
Deringnek ismerős volt Kira kérdése, már Zimának is mesélt az imént, úgyhogy újat nem tudott mondani. A rövid Köztársaság városbeli kirándulás, az ismeretlen alak felbukkanása, a váratlan küldetés és a hosszú út. Majd lement a kabinjába, a medál még ott feküdt a földön. ~ Bár egy chi blokkoló ütne minden percben, akkor legalább tudnám, hogy tudok fémet idomítani ~majd a szeme is bekönnyezett egy kicsit.
Dering még soha nem járt az Északi sarkon, havat is csak képen, vagy utazók ruháin illetve áruin látott. ~ Mit kéne vinnem? ~magára vett egy válltáskát, abba pakolt enni, inni, egy kis földet ~ hát ha kell ~ kést, ollót, kötöző anyagot és egy kisebb takarót. Magára pedig egy viszonylag vastag kabátot vett.
Amint felért a fedélzetre, már a kikötőtől alig pár percre voltak. A kikötés után, és miután az elsők lefutottak, ő is lesétált, enyhén agresszív arcal. A katonák láttán ez mit sem változott.
Miután elővezették őket az új uralkodó előtt, a börtönbe menet gondolatok lepték el. ~ Mint ha csak Lendáért mennénk, fura lesz most a rácsokon belül lenni. ~
A hideg cellában eszébe jutott, hogy elővegye a takarót, és a mellette didergő Fortunára terítse, de addigra Kya megérkezett, és hozta az igencsak egy esélyes választzási kérdést. Dering mélyen belegondolt abba, hogy mi lenne, ha maradnának, és arra jutott, hogy nem élnék meg a holnapot. ~ Ilyen foglyokat minek tartsanak életben, amikor vannak olyanok, akik teljesítik a feladatot.~
Az út, nem volt rövid. Hideg volt, és a gyaloglástól csak kilátástalanabbnak tűnt az egész. Dering azonban még körül tudott nézni. Ennyi havat még álmaiban sem gondolt, hogy létezik. Majd megérkeztek, egy számára megin hihetetlen helyre, az Átjáróhoz.
Kicsit bátortalan volt, de nem akart egyedüli, félős, gyáva embernek látszani, ezért vett egy nagy levegőt és egy határozott lépéssel, szemét becsukva belépett. Amikor kinyitotta a szemét, nem hitte el amit látott. A táj leírhatatlan volt, azonban azon kezdett el gondolkodni, hogy az itteni földet tudja-e idomítani, és hogy másképpen reagál-e rá.
A csapat többi tagjában nem merültek fel ilyen triviális kérdések, úgyhogy egyből szemet vetettek az Idő fájára. Ő azonban már csak akkor nézett oda, amikor a csuklyás alak teával kínálta a magából furcsa masszát kiárasztó fának.
~ Ez az ökör is csak addig lesz velünk, amíg nem jön egy paraszt, hogy elvigye, mondván, hogy ez az ő barma. ~ Közben meglátta, hogy Fortuna egy kisebb lány csapathoz csatlakozik, és vadul szemeznek egy másik kapucnis fiúval. Egy erőltetett szemforgatás után odament a lányokhoz, mert látta, hogy Niteris és a fiú is - akinek bemutatkozását pont hallotta – elindultak oda. Elina bemutatkozásán jóízűen mosolygott, közben próbálta visszatartani, hogy hangot adjon hozzá. Igazából, ő is tudta, hogy nem vicces, csak, ennyi vicces sem történt vele régóta.
A szellemhorda láttán kicsit megijedt, de rémültsége gyorsan váltott gyilkos gondolatokba, amikor látta, hogy Niteris tárgyalásba kezdene velük, méghozzá olyan dologról, amit láthatóan nem szeretnének elmondani.
Közben a penge élen táncoló tárgyalás gyorsan leesett, mert támadásba lendültek a szellemek, amit Niteris hősiesen feltartóztatott, különféle tűz idomítással. ~ Majd csak nem robbantja fel magát… ~.
Egy újabb átjárón átlépve, egy roppant barátságos erdőbe érkeztek, ami Deringet jobban kiakasztotta, látván a hatalmas könyvtárat a feje fölött, és nem tudván, hogy a szellemek követik-e őket. Azonban, gyorsan megnyugodott, a talajt kicsit biztosabbnak érezte, mintha ez a saját világukból lenne. Zima javaslatára azonban hosszasan elgondolkodott. ~ Amiket még a mester mondott mendemondákat a könyvtárról, a hatalmas bagolynak, ha jól emlékszem, baglyot mondott, valami olyan tudást kell vinni neki, amije még nincsen. ~

- Én inkább kint maradnék, és majd itt megvárlak titeket. (Többes számot használ, ha előtte felajánlja valaki, hogy kint marad.)

Kissé megkönnyebbült a lelkiismerete amikor Natsil azt mondta, hogy ha ő nincs, akkor sosem kerül ide.
-De várj... Ha én nem? Miért, egyébként nem ehhez a hajóhoz indultál? -kérdezte összezavarodottan.
Még megvárta a választ, majd a szellemek miatt úgy döntött, jobb ha sietősre fogja a lépteit. Egy ideig figyelemmel kísérte Niteris akcióját, de úgy döntött, jobb ha rá sem néz. Miután áthaladt a portálon, egy erdőben találta magát. Látta, hogy Natsil tekintete mennyire megváltozott amikor áthaladt a portálon.
-Minden rendben? -suttogta a fiúnak.
Megvárta a választ és körül nézett. Próbálta felfogni hol is van éppen, amikor Zima felkiáltott.
~Aztaaaaa... Ez tényleg Wan Si Tong könyvtára! Eszembe jutnak azok a gyerekkori rémálmok a könyvtárról... Na meg a tudás, amit meg kell osztani a bagollyal a belépésért cserébe...  Azt sem tudom mit mondanék. Brr... Azt hiszem jobb ha én nem teszem be oda a lábam. ~
-Öhm, én is inkább itt megvárlak titeket. -szólt halkan és Dering felé fordult: -Hogy hogy nem mész velük?

Natsil érkezésére barátságosan mosolygott, majd Arsazára kacsintott, és a fülébe súgta, hogy csak ő hallja: - Mondtam én!
Fortuna megnyugodott, hogy a fiúban egyáltalán nincs harag, sőt, inkább köszönetet mondana Arsazának, hogy ide került. Amíg a két tűzidomár ismerkedett, ő Deringgel beszélgetett.

A szellemek érkezése nagyon meglepte, hiszen azelőtt még soha sem látott ehhez hasonlót. ~ Már csak ez hiányzott. Ráadásul ezen a helyen nehéz idomítani. Na...de ne rohanjunk ennyire előre, lehet nem is lesz szükségünk megtámadni őket. ~ Shawn magabiztosságára támaszkodott, hiszen nem ismerte eléggé a Szellemvilágot.Nem kellett sokat gondolkoznia, egyből követte a többieket az átjárón túlra.
A látvány teljesen magával ragadta. ~ Ez való nekem! ~ örömében nagy vigyor jelent meg az arcán, legszívesebben a földet is megcsókolta volna. ~ A zöld az én színem! ~ Először észre sem vette a könyvtárat. Amint megpillantotta a sok fa között, megtorpant. Temérdek kérdés fogalmazódott meg a fejében, de Zima hamar megválaszolta őket, ezért nem kellett az épületről kérdeznie. ~ Mostmár értem azt is, hogy miért kerültünk ide. Véletlenek nem léteznek, ahogy a bátyám,Dake mondaná. ~
- Én szeretnék veletek menni! - mondta Zimának, majd Dering felé fordult kissé szomorkásan. - Ugye nem gond?
Fortunát hajtotta a kíváncsiság és szerettet volna találkozni  Wan Shi Tong-al.

~Shawn, Shawn, Shawn… Fogalmam sincs, Zima miért kért bocsánatot. Akár hiszed, akár nem, sosem beszéltem róla neked. És megmondanád nekem, hogy mit mondanál Zimának rólam, hmm? ~ Hogy elárultál? Az utóbbi két szót már nem tette hozzá a szöveghez, amit Shawnnak közvetített, majd Zima felé terelte gondolatait. ~Figyelj. Shawn majd úgy is elmondja, hogy mi történt. Én csak annyit mondok, hogy el lettem árulva. Most itt nem akarom úgy sem elregélni a teljes történetet, ez nem ez az időpont. Ellenben 600 év alatt szinte csak a tegnap tűnik fontosnak.~
A szellemek rárontottak a csapatra, Blitz meg sóhajtott. Mindig ezt csinálják. Még azt sem vették észre, hogy ő nem ember. Zsebre vágta kezeit, és lassú, kimért léptekkel átsétált a portálon, mint aki ráérős. Valahogyan irreálisan gyorsan mozgott látszólag, de aki ránézett, annak úgy is az lehetett az első gondolata, hogy biztos csak képzelődött. A túloldalt épp elmélyült volt a csendes békében, mikor kiszúrta a könyvtárat.
- Már csak ez hiányzott! A bölcs bagoly és a tudástára! Lehet ez a nap ennél is rosszabb? – Fakadt ki hangosan, majd körbejárat egy bokrot, majd egymagában megállt keresztbetett kézzel, mindenkitől pár méterre, és várta, hogy mi fog történni.

~ Remélem, nem fogok kint egyedül unatkozni. Szerintem Fortuna nem maradna kint. Annál kalandvágyóbb. A többieket meg nem nagyon ismerem. ~ Közben körülnézett, hogy a többiek hogyan viszonyulnak a kérdéshez, de senki arcáról nem tudott leolvasni semmit. Majd Fortuna elindult felé.
~ Hát persze, hogy nem. Miért is bánnám, hogy amíg nézem a zöld fákat, te egy hatalmas könyvtárban fogsz bolyongani, és az se biztos, hogy a bagoly elenged.~ Míg ezen gondolkodott, Fortunára csak mosolygott, majd a szája széle enyhén lekókadt.
- Persze. De mit viszel fel? A… könyvtáras bagoly csak akkor hagy bemenni, ha adsz neki valamit. Viszont ha neked nincs, nem hiszem, hogy most ki tudnálak segíteni – majd eszébe jutott a táskája tartalma, és elmosolyodott – ha csak nincs egy kis földje. (Reagál Fortuna reakciójára, majd Arsaza felé fordult.)

- Kicsit tartok a helytől. A mesterem mesélt róla, és néhány helyen olvastam róla pár dolgot, meg nem hiszem, hogy lenne mit adnom, Wan… Si… Tongnak. Egyébként, ha nem vagyok tolakodó, még a fánál feltűnt, hogy nagyon nézitek hárman azt a kapucnis fiút ~, de nem azt, amelyik teával locsolt ~ - félszemmel nézett (Natsilra) – a szellemek viszont durván megzavartak. Esetleg megtudhatok többet, ismered-e, hogy hívják? De ha nem akarsz, nem kell erről beszélnünk, az is érdekel, te hogy keveredtél ide – közben enyhén mosolygott.

Legszívesebben a földbe bújt volna el Elaina, Niteris reakciójára. Arca már nemcsak a láztól égett, hanem a szégyentől, hogy neki milyen szerencséje van. ~Azonnal ki kell kosaraznom, ez így nem lesz jó.~ De nem tudta kifejteni ezt, miközben folyton elutasította a férfit. A szellemeket meg ez nem érdekelte, így is melegebb éghajlatra küldték őket. ~Az a barom meg leáll harcolni. Ennek egy csepp józan esze sincs, dögöljön meg ott, ahol van!!~ És elrobogott a portálhoz. A megérkezésnél erősen megszédült, de még állva maradt. Keresett egy közeli sziklát, ahol leült és a térdére támaszkodva pihent. Zima felfedezését örömmel fogadta, de nem igazán tetszett az neki, hogy két csapatra váljanak.

-Én itt maradok.- jelentette ki, bár nagyon szívesen ment volna.~ˇHa nem lennék ilyen állapotban, akkor talán szerezhetnék valamilyen információt a sárkányokkal kapcsolatban. Hogy a súly essen a szerencsémbe!.~ Majd mint egy zsák liszt, elájult szerencséjére.

(OOC: Szerencséjére?  )
Niteris életének egyik legboldogabb pillanatát élte. A legboldogabbat, amíg észre nem vette, hogy Elaina nincs jól.
~Nem akar velünk jönni~ villant át az agyán, de már mozgásban volt.
- Lina!- kiáltotta, ahogy keresztültört mindenkin, és elkapta, mielőtt még földet ért volna. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy talán mégiscsak bevethetné az ’ igaz szerelem csókját ’, hiszen Shawnnak is egész jól működött, de ezt hamar elvetette. Óvatosan leeresztette Elainát a földre, majd gondolkodni kezdett, hogy mi a teendő ilyenkor. A következő próbálkozásokat hajtja végre (ha az egyik sikerül, nem folytatja):
Először természetesen teát főzött, és azzal próbálta megitatni. Ha nem sikerült, vizet öntött az arcára. Ha még mindig nem ébredt fel, Niteris lehajol, és a fülébe suttogta, hogy „Ébresztő, vár a reggeli…”, majd elbizonytalanodott, és gyorsan leellenőrizte, hogy van e pulzusa. Ha van (és valószínűleg van), akkor rázogatni kezdte, majd végelkeseredettségében még a zokniját is az orra alá dugta, hátha a szag felébreszti.
Ha még ez sem segít, Niteris odamegy Blitzhez, és megkéri, hogy vigyázzon Elainára, amíg bemegy a könyvtárba. Ha viszont felébred, ad neki egy nagy ölelést és megkérdezi, hogy nincs-e valami, amit esetleg megnézhetne és lejegyezhetne neki a könyvtárban, ha már nem szeretne bejönni. (Mármint Elainának, nem Blitznek)

(OCC: Bocsánat, de siettem, és pont nem volt meg a megfelelő szószám, ezért gépeltem be valamit. J )
Mintha a tenger mélyén lett volna, lebegett Elaina a sötétségben. A szokott mozdulatlansághoz képest, itt valamilyen áramlatok húzódtak. Mindegyik egy kicsit más volt, de az egy közös vonásuk az volt, hogy a lány egyiket sem látta. Különböző zajokat hoztak ezek az áramlatok. Hallotta Niteris suttogását, de nem igazán vette tudomásul.  Akár órák is eltelhettek, mikor a szokatlan zaj megütötte Elaina fülét. Nem is zaj volt, hanem inkább egy vadállat üvöltése. Mély, zengő hangja már messziről elhallatszott. De az igazán fontos az volt, hogy ez az állat a lány háta mögé került. Óvatosan mozdult meg, először csak a fejét fordította el. De minden óvatossága eltűnt, mikor egy fiatal, zöld sárkányt pillantott meg. Shiva volt, Elaina társa, akit Zuko mesternél hagyott. Boldogan cirógatta társát, az egyetlen olyan személyt, aki nem hagyta el őt. A sárkány szeme, mintha örömtől csillogott volna, de egy hirtelen mozdulattal felszállt, és ezzel Elaina az egyensúlyát vesztette. 
Ekkor tért magához. Feje fájt, orra még mindig eldugult, és a hideg rázta. Niteris éppen a cipőjét fűzte ki. ~Oké, az a hülye most épp mit akar csinálni??~ De ezen a költői kérdésen nem gondolkodhatott sokáig, mert Niteris egy bordarepesztő öleléssel üdvözölte.

-Áucs! Ez fáj!-nyögte, majd a kérdésre így felelt – Sárkányok. Főleg az életmódjuk, nem pedig a lemészárlásuk.

- Sárkányok? El sem hiszem, én is nagyon szeretem a sárkányokat! – kiáltott fel Niteris meglepetten - Tudod, mindig is akartam volna egy sajátot, de persze mivel nem látni túl sokat manapság, ez nem jött össze. Az a fránya Zuko persze szerzett egyet, de senkinek nem mondja meg, hogy honnan. Persze én jól elvagyok a gyíkommal, Retekkel, még ha ő nem is tud tüzet idomítani meg repülni.
Niteris egy pillanatra a távolba meredt, és ismét átgondolta, hogy hol lehet éppen Retek. Nem volt oka aggódni, már pici kora óta ő nevelte a gyíkot, ezért nem tűnt valószínűnek, hogy csak úgy elszökne.
- Mindent el fogok hozni, ami csak a sárkányokról fellelhető – mondta Niteris, miközben feltápászkodott – és kérlek, amíg vissza nem jövök, ne fáraszd le magad. Úgy tűnik, komolyabb a bajod, mint egy kis megfázás. A helyedben én szólnék annak a vízidomár boszor… öööö… gyógyítónak, hogy csináljon valamit.
Ezután Niteris odament Blitzhez, suttogni kezdett:
- Úgy látom, te nem rajongsz a könyvtárért. Megtennéd, hogy vigyázol Linára, amíg én bemegyek? Különösen Shawnt kéne távol tartani tőle. Az a fickó veszélyesnek tűnik, és azt hiszem, hogy nem is ember. Láttam, hogy gond nélkül átsétált rajtad, amire az egyetlen logikus magyarázat az, hogy igazából Shawn egy szellem.
Ha Blitz nem egyezik bele, Niteris továbbmegy Arsazához, és elmondja neki ugyan ezt, és ha ő sem, Fortunához fordul és enyhén fintorogva őt is megkéri.
Amennyiben Blitz beleegyezik, Niteris visszamegy Zima mellé, a vállára teszi a kezét és ismét megszólal:
- Azt hiszem ezzel meg is volnánk. Tőlem indulhatunk.

Natsil hallotta Arsaza kérdését, de nem volt idő válaszolni, és amikor a lány odalépett hozzá és megtudakolta, hogy minden rendben van-e, egyúttal arra a kérdésre is válaszolni akart.
 - Nem terveztem, hogy ide jövök... - A fiú emlékeiben özönlöttek az emlékek: amikor kicsik voltak az öccsével és hallottal Wan Si Tong könyvtáráról, a kisfiúnak az elkövetkezendő hónapokban szörnyű rémálmai lettek arról a helyről, és Natsil nem tehetett semmit. Most sem érezte, hogy neki ott van a helye.. Az öccsének ez egy szörnyű trauma volt, habár sosem tudták meg, pontosan miért is voltak a rémálmai. Natsil, ha becsukta volna a szemét, a lelki szemei előtt lett volna az öccse meggyötört, fiatal arcocskája, ahogy könnyek között felébredt a bátyja karjaiban. Ezért is lepte meg Zima lelkesedése. Emlékeztetnie kellett magát, hogy Wan Si Tong könyvtára nem egy kínzókamra és semmi rossz nincs ott, habár az élete árán sem ment volna be.
 - Maradok! - mondta a csapatnak, akik már készülődtek felmenni. Arsaza továbbállt egy fiúhoz, akit meg is szólított, de Natsil nem tudta követni a beszélgetést. Csak felnézett és ott volt... az öccse minden rémálma.. legszívesebben összezúzta volna a helyet. Ökölbe szorította a kezét, és érezte, ahogy az ujjai felmelegednek. ~ Ne.. nem akarok tüzet idomítani... annak vége. ~ ez a gondolat elterelte a figyelmét, de csak addig, amíg az ökle le nem hűlt.

A csapat azon része, amelyik a könyvtárba ment, gond nélkül elérheti a bejáratot. Noha nem egyszerű felmászni hozzá, de egy kis ügyességgel mindenki rendben felér. A fogadtatás azonban, ahogy számítani lehetett rá, nem túl szívélyes. Wan Shi Tong leereszkedik eléjük és barátságtalanul szólal meg.
- Az emberek sosem tanulnak. Először az avatár kereste fel a könyvtáramat, majd az unokája, később azok a bolondok, akik a népük fenségét hirdették, és vissza akarták hozni a régi időket. Most pedig újabb emberek kerestek fel. - Végigméri őket egyenként, majd megszólal. - De a tízezer dolgok tudójaként meg kellett tanulnom, hogy nem tudhatom, ki barát, és ki ellenség. Bizonyítsátok a szándékaitok tisztességét, és hogy méltóak vagytok a tudásra, akkor segítek nektek, akármilyen kéréssel is fordultok hozzám. De ne feledjétek... csalhatatlanul tudom, ha hazudtok. Előttem nem lehetnek titkaitok.
Akik kint maradnak egy ideig békében beszélgethetnek, Kya is velük maradt, bízva a kis csapat talpraesettségében. Tudta jól, milyen nehézségeket rejt a könyvtár, és úgy vélte, lehet, hogy a tudás szelleme nem látná szívesen az avatár lányát. Hamarosan feltűnik valaki a fák között. Először csak távolról figyeli őket, és láthatják, olyan mintha egy napharcos lány lenne. Ha észreveszik, a lány előlép, és megszólal:
- Ne féljetek tőlem. Sokat segíthetek. Tudom, kik azok, akik uralni akarták az időt.

~TE HÜLYE!!!!! Még hogy könyveket hozol ki Wan Shing Tongtól??!! Ha meg akarsz akkor sok sikert hozzá, de én nem vállalok felelősséget.~ döbben le  Niteris válaszától. Annyira, hogy visszaült a sziklára és csak bámult maga elé. A merengéséből a többiek feljutása zavarta fel őt. Megnézte, hogyan ügyeskednek, és tűnnek el a bejáratnál. Valószínűleg háttal ült a lánynak, aki odajött hozzájuk. Ha a többiek észreveszik, akkor figyel fel az új tagra. Az idegen hang miatt, a túlélési reflexei fölébredtek, és a betegség miatt ugyan legyengülve, de rögtön felpattant, villámgyorsan magára kapja a táskáját, kezében az eldugott tőrrel, amit meg nem tud használni, de ezt a lehetőleg a legjobban próbálja titkolni. Majd lassan Natsilékhoz lépdel, és mindig a lánnyal szemben. ~Mégis ki ő?? Érdekes alak lehet, ha csak így betoppan hozzánk, és információkat ad nekünk úgy, hogy nem is ismer minket.~ De hiába, hogy az agya pörög, a teste fáradtságról árulkodott. Emiatt hagyja, hogy a többiek kérdezzék ki.

A hatalmas könyvtár több mint lenyűgözte őt, az elsők között mászott be a bejáraton. Nem figyelte, hogy ki maradt odakinn, teljesen megfeledkezett a feladatáról. Nem sokra emlékezett abból, hogy tűz népének mik voltak a tervei a könyvtárral, de tudta, hogy ismerték. Kilépett Wan Shi Tong elé.
- Hatalmas Wan Shi Tong, ezer dolgok tudója, csupán két dolog itán érzek cszomjat, az egyik a tudás a másik pedig, nos -Zima felé kacsintott- már egy kicsit személyesebb.  Engedd meg, hogy igyak a tudás forrásából és megismerjek mindent, amire eddig kíváncsi voltam.
~ Csak fényezni kell őket, nagynak feltüntetni. Blitz megtanított erre korábban. ~
A tudásért cserébe átad párat a kevésbé fontos jegyzeteiből, főleg egyszerű vázlatrajzok. Ő ezzel lezártnak tekinti a dolgot és elindul a tűz népének részlege felé, a látvány azonban elborzasztja. Szinte semmi nem maradt fenn abból a tudásból, amit népe birtokolt. Mindent felégettek. Hatalmas sóhajtással húzza végig az ujjait a maradványokon, melyek már semmit nem adnak tovább az utókornak.
~ Ezt tényleg ők tették volna? A Tűz népe... nem, az nem lehet... Biztos a víz egyik törzse tette, eltörölni a vesztesek történelmét, ilyen aljas húzást még ők sem...~
Érezte, hogy izzik a tenyere, de kénytelen volt fékezni magát. Csak a falnak dőlve leült és a hamuval borított, kiolvashatatlan lapokat nézegette.