Nem túl közeli, nem túl barátok - Shawn & Blitz

Már lassan két éve bolyong idekinn céltalanul, az elméjének azonban még mindig szoknia kell, hogy kijutott a ködből. Egy vastag fa ágán húzza meg magát már egy ideje, ez az első menedéke melyet csupán pár fadarabból eszkábált össze. A teteje itt ott beázik, de már megtanult olyan pozícióban aludni, mely nem tesz kárt benne. A köd annyiban azért jobb, volt, hogy ott soha sem esett, de nincs mit tenni, úgy kellett helyezkednie, hogy se a rengeteg térkép, sem pedig ő ne kerüljön veszélybe. Már egy ideje azzal tölti szabadidejét, hogy új cellájának minden szegletéről részletes térképet készít, minden formában, hogy semmiben ne leljen meglepetést. Amikor társaságra vágyik, akkor naplót vezet, mikor éhezik vadászik, gyűjtöget. Amikor szabadideje engedi edz, ezzel telnek a mindennapjai, a napja minden perce be van osztva és semmiből sem enged. Még senki ember fia nem zargatta a menedékébe, így nem tudja mi van akkor ha egy "természeti csapás" megbolygatja ezt az összetett rendszert?

Gyakran sétálgattam, mivel jobb dolgom nincsen, és sosem volt. A legtöbb szellem vagy nem akart velem beszélni, vagy én nem akartam velük, érthető okokból, így hát hamar kifogytam az elfoglaltságból. Épp egy erdőben jártam, mikor valami zavart éreztem abban a harmóniában, amit a társaim oly nagyra tartottak, és becsben őriztek. Nem igazi zavar volt, nem olyan, amire én rá sem hederítettem általában, hogy valahol az emberek a másik világban kivágtak egy szent fát, vagy ráültek egy szent kőre, esetleg kettévágtak egy szent fatönköt egy szent kövön, hanem sokkal inkább valami oda nem illőt éreztem. Hosszú idő óta először kíváncsi lettem: mi lehet ez? Közelebb menve egy embert láttam. Egy embert: itt, előttem, húsával, és vérével, teljesen előttem. Ilyet is csak a ködben láttam utoljára, ahová csak egyszer szemléltem, és oda is csak távolról.
Közelebb mentem, de nem láthatott engem. Elvégre én csak egy kivetülés voltam, egy független elem, egy jelentéktelen kis folt, aki néha a tér és az idő közé bújt. Körbe jártam nem létező testemmel, és amikor végre meggyőződtem, hogy igaz, amit látok, akkor hátráltam, és viszonylag távol előtűntem.
Ember még sosem látta az alakom, és a szellemek nem szerették, de ki tudja… Majd talán egy embert nem fog zavarni, bár valószínű volt, hogy alaktalan lényem - mely a teret úgy meghazudtolta, hogy létezésére hivatkozni is szimplán botorság csupán - nem fog benne túl sok jó érzelmet táplálni. A lényem valószínűleg undorító volt számára, akár egy láthatatlan borzalom, amelyre ránézni is rossz, amelyet szemmel megtapasztalni is szimplán szörnyűség lehetett. De nem bánkódtam, reménykedtem, hogy nem fogja az emberi teret meghazudtoló prizma alakom megőrjíteni őt, így a közelébe szökkentem, és így szóltam:
~ Ki vagy te? ~ A hangom a fejében kellett, hogy visszhangozzon, bár erről én sem tudtam semmit.

Sok mindent látott, de ehhez hasonló lényt még nem. A prizma amely megszólította a szó szószoros értelmében életben volt, de még mennyire életben. Látott már szellemeket, ölt is meg néhányat, azonban ehhez fogható lényt még soha sem. Leírhatatlan látványt nyújtott, azonban elég bizarr viselkedést tanúsított. A vízhangokra csak egy pár másodperces fintorral válaszolt, a Köd-ben sokkal rosszabban volt része.
~ Vajon hallja a gondolataim, ha igen, akkor mindet? Csak egy mód van arra, hogy kiderítsem. ~ - Muszáj volt kipróbálnia.~ A nevem Jared, de már idejét sem tudom, mikor neveztek bárhogy. Érdekes jelenség vagy te. Egyáltalán létezel, vagy megint a képzeletem játszik velem? Valószínűleg az első, mivel a képzelőerőm sokkal szebbet tud alkotni nos... ennél nálad.~
Azt a tényt, hogy a lény képes gondolatban kommunikálni arra alapozza, hogy a fejében szólította meg őt, de ha képes rá, akkor ideje tudni, hogy mennyit hall belőlük.
~ A kettő első négy hatványa: 1,2,4,8 ~ Igyekezett a gondolatot magához, és nem pedig a jelenséghez intézni. Amennyiben erről is megbizonyosodott, egyelőre már csak egy dologra volt kíváncsi.
- Tudsz hangokat kiadni?

Meg sem lepődtem az ember aranyos megjegyzésén, bár enyhén szólva megtetszett. Nem kertelt nekem, mint a többi idióta fajtársam, akik a "szép napunk van"-t is regélve mondta el.
~Elnézést, hogy nem mutatok úgy, mint egy művészeti darab.~ Tettem egy meghajlás szerű mozdulatot.~Sajna ilyen kinézettel áldott meg engem az a balfácán, aki ezzel volt megbízva. És nem, nem tudok. De mindenki fejében tudok csengeni, nem csak a tiédben, megnyugtatlak.~
Ó, hogy én mennyire örülök ennek a húsvér izének, aki nem csak valami hülye kísértet.
~Hogy kerültél ide? Nem tűnsz egy túl "spirituális" személynek.~ Voltak kevesek, akik olyan kis aranyosak voltak, hogy spirituálisnak nevezték magukat, akiknek ha kedvük szoggyant, nyugodtan átjöttek ide. Már távolról kiszagoltam őket, olyanok voltak, mint a rossz szellemek. Ugyanúgy tisztelték ezt a világot, ugyanúgy tiszteletben tartották az agyament dolgokat. Ugyanolyan ellenszenvesek voltak nekem, mint a fajtársaim. De ő, ez az ember más. Ő biztosan más, érzem rajta, hogy nem akkora hülye, mint bárki más, akivel eddig találkoztam.

~ Hogy kerülök ide? Az egy érdekes történet barátom, de én úgy tudom, hogy a szellemek mindent tudnak. A magadfajták legalább is biztos. Úgy értem, aki nem szép az legalább okos, nem? Vagy téged mindkettő alól felmentett a sors kegyetlen keze? ~
Jó ötletnek tűnt játszadozni a lény elméjével, hiszen ahogy mondani szokták, legyen közel a barátod, de az ellenséged még közelebb. Bár egyelőre nem tudja melyik helyre tegye a lényt, de van olyan érzése, hogy az utóbbiba.
~ Meg kell oldanom, hogy segítsen nekem, de nálam legyen a gyeplő. A szellemek mindig is szerettek játszadozni az emberekkel, de ha a köd nem csinált belőlem bolondot, akkor egy szellem sem fog. ~
~ Elnézést, ha a szavaim sértésnek tűnnek, én csak pusztán... szókimondó ember vagyok.~
~ És szebb és okosabb nálad, de ezt inkább nem fűzöm hozzá. ~
~Nem tudnál valami... emberibb alakot ölteni, bántja a szememet ez a... megjelenési formád. Persze csak ha megvan hozzá a kellő tudásod.~
~Feszegetnem kell a határokat, hogy teljesen kiismerjem ezt a lényt.~

~Nem vagyok olyan, mint a többi hülye szellem, akik azt hiszik magukról, hogy mindent tudnak. Megkérdezném szerinted, ha tudnám? A logika azt diktálja, hogy nem, persze egy szellemnél ezt tényleg sosem lehet tudni. És nyugodtan legyél szókimondó, hidd el, nekem ez kész felüdülés. A többi idióta fajtársam mindenképp kertel és sosem tér egyenesen a témára. Nem tudok emberibb alakra váltani, én kérek elnézést.  Ha már nem vagyok olyan elvakult, mint a többiek, attól független nekem is van büntetésem, mégpedig, hogy a térnek nem igazán vagyok a része. Szóval, ha szeretnél egy viszonylag értelmesebb beszélgető társat, akkor nem találsz nálam jobbat kerek-e világon. Ha meg nem szükségeltetek, távozhatok. Bár őszinte leszek, én már régóta igénylek legalább egy fél percig tartó beszélgetést, amely nem szent kövekről szól. Jobban végiggondolva eme kívánságom már teljesült is.~
Ezzel a lendülettel pedig a szellem tett is egy kört az ember körül, s köré telepedett, de ebből ő semmit sem érzett, csak szemével láthatta ezt a jelenséget. Nem is csinál semmit, csak kering körülötte, s gondolkozik.
~Milyen az, ha valakinek teste van? Próbálok nem túl szentimentális lenni, de ez a legjobb kérdés, ami az eszembe jutott.~ Az alaktalan alak nyugodtan burkolja magába az ott lévő embert, de egy hirtelen lendülettel odébb áll, és pár méterre előtte áll meg a lebegőben, ahogy egyszerre kering jobbra és balra, s mozdulatlanul mozog.

~ A test a lélek börtöne. Egy fal, ami kordában tartja, korlátozza a lelket. Ilyen értelemben talán szerencsésnek is mondhatod magad. És... isten ments, hogy távozz. Rég volt részem bármilyen beszélgetésben, egy ilyen lebilincselőben mégkorábban.~
~Talán azt kéne mondanom, hogy rég volt lehetőségem megszökni erről a nyomortanyáról. ~ Ezt jobbnak látta nem hozzátenni, egyelőre. A körgyűrűt amit a lény leírt körülötte lenyűgözőnek találta, csodálatra méltónak. Megpróbálta megérinteni, de csak átsiklott a tenyerén. Még csak nem is csiklandozta a tenyerét.
~ Mond csak, te minden rejtett zugát ismered ennek a világnak. És ha igen, van még olyan hely amit az emberek lakják? Ismerem Wan avatár történetét és... lebilincselőnek találtam az oroszlánteknősök lakta városok legendáját. Nagyra értékelném ha eltudnál vinni egyhez.~
~ Jobban mint gondolnád.~
Egyetlen mozdulattal felül, majd leugrik a lombkoronáról és lassú léptekkel távolodik a fától.
~ Tudod... az egyik legrosszabb dolog a testben, hogy edzésben kell tartani... a hölgyek szeretik. ~
Futólépésre váltott és remélte, hogy a szellem lebegni fog mellette.

~A világunk érdekes, de rohadt hülye hely. Amennyire én emlékszem erre felé nincsen egy teknős sem. Mindegyikük a ti világotokban fészkelt, amióta utoljára utána lestem. Más emberi település pedig egyáltalán nincs. Ha nagyon akarnék, tudnék neked keríteni embereket. Vannak egy páran, akik szeretnek átjönni ide, de csak idevetítik magukat. Ők is úgy viselkednek, mint a többi magát szentnek képzelő szellem, szóval nem hiszem, hogy bármi értelme lenne, ha velük találkoznál.~
Shawn mellé lebegett, és miközben egyáltalán nem mozdult semmit, követte őt.
~Hölgyek?~ Kérdezte meglepetten a szellem. ~Milyen hölgyek?~
Pár perc múlva pedig újabb kérdést tett fel a szellem az embernek:
~Azt hallottam, hogy a ti világotok gömbölyű. Igaz ez?~
A szellem pedig tett még egy kört, miközben egyenes maradt, és feljebb szállt, miközben a földhöz tapadt, majd feketén színpompázni kezdett. Az embereket sokkal érdekesebbnek találta, mint a fajtársait, és kellemesebb társaságnak is. Elvégre ők önzőek voltak, és gonoszak, nem úgy, mint a szellemek.

Apró grimasszal felel a kioktatásra. Meg kell vallani,örült volna ha legalább egy teknős ebben a világban maradt volna, de nincs mit tenni. Nem látta jónak, hogy most bármilyen embertársával találkozzon így ejti a témát. Szerencsére nem kell kifogás, ugyanis a szellemnek rengeteg kérdés van.
~A hölgyek... nos hát, a legszemrevalóbb teremtmények a mi világunkban. A nők kitünnek a testi szépségükkel, amelyet főleg a mellkasukon figyelhetsz meg, illetve a nők csípőjén. Tudod mi az a csípő ugye? De nem csak ezek a hölgyek. Érdekes belsőjük van, ugyanis a női lélek olyan kusza, mint a pamutgombolyag, amellyel négy-öt lemúr gurigáz egész álló nap. Tudni kell róluk, hogy tudományosan bizonyított, hogy nincs testsúlyok, mindig, mindenben igazuk van, főleg havonta egyszer. Akkor mindenképp. Valószínűleg minden pénzedtől megszabadítanak majd, de ennek ellenére képes leszel őket szeretni... Tehát bonyolult teremtmények, olyanok, melyekre még én sem tudok egyenletet kidolgozni.~
Feledtébb szimpatikusnak találja a szellemet, eddig ő az egyetlen akit érdekelnek a témák amiket elővett.
~ Nem sokat tudunk a világunkról, de igen, valószínűleg gömb alakú, vagy egy ahhoz hasonló testre hasonlít. Egy szelete. Jelenleg nem tudom tudományosan elmagyarázni, hogy mi van az égen túl, de biztos vagyok benne, hogy csupán egy kis szelete vagyunk a saját világunknak és az ég, földünk végső határán túl is van valami... valami zseniális. ~

~A nők egy szinonima… A hölgyekre, ugye?~
A szellem felrepül, miközben lenn marad, és formája szétfoszlóan egyben halad. A fekete színe a szivárvány sokszínűségével vetekszik, de teljesen átlátszó is.
~Bocsáss meg, de sok minden, amit mondasz nem világos számomra. Csípő? Pénz? Egyenlet? És mégis milyen mágikus dolog történik havonta egyszer? Valami varázslat, ugye? Hallottam, hogy a ti világotokban érdekes dolgok történnek…~
A szellem pedig átrepült egy az útjukba eső patakon, amely pont vastagabb volt annál, minthogy az emberlény átugorhassa azt. Érdeklődve figyelte (persze ez arc hiányában nem is látszott rajta), hogy mégis milyen leleményes módon fog átjutni a másik? Megpróbálja átugorni, s valami csoda folytán sikerülni fog neki? Vagy netán nem problémázik és átússza? Egyiket sem tartotta logikus megoldásnak, bár egy testetlen lény honnan is tudná, hogy milyen nedvesnek lenni, milyen elrugaszkodni a földtől? Így hát csak figyelt, és gondolkodott.
Körbe járta önmagát, magába roskadva kitágult, és fölkavarodva nyugodtabb alakot vett fel. Valamiféle kifejezések voltak ezek, megtestesült gondolatok, és érzelmek, de maga a szellem sem tudta, hogy mik.
~Milyen nedvesnek lenni?~ Kérdezte végül minden habozás nélkül, hirtelenbe, és örömtelien bukfencet hányt körbe, s egyenesen.
~Ó, és ha a semmi van utána, akkor valóban zseniális lehet. Más különben biztos ugyanolyan érdektelen, mint bármi más a világon.~