Menedékház

First topic message reminder :

Menedékház az erdőben, az utazók megpihenhetnek itt egy rövid időre.

Tárgy: dfsafsd Szomb. Jan. 30 2016, 21:50

Liv gyeremeteg érdeklődéssel figyelte a lány válaszát majd szótlanul sétált tovább vele.Mikor a hang megszólalt kissé összerezzent de nem ijedt meg tulságosan~nocsak … ugy látszik Irisa testvér kissé ijedős~ és elmosolyodott.MIkor Irisza feltette a kérdését a lány egy pillanatra elgondolkodott.HIrtelen fejéhez kapott majd elkezdte levenni a páncélját.
-A páncélomon sok szalag van , és ha az nem lenne elég akkor még egy kisseb láncot is össze lehet művászkedni a kapcsokból szóval ha el is akarjuk szakítani a köteléket nem fog menni egykönnyen-mondta majd elmosolyodott.Lassan kibontakozott a páncéljából.Most vált láthatóvá igazán a karcsu és domború formái a páncél fedése alol.Egy gyors mozdulattal a díszítő szalagokat kihúzta a páncélból majd a földre tette és elkezdte ledolgozni a páncél összekötőláncait.Egy kiss idő mulva egy olyan 30cm-es láncoska volt a lány kezében.Megfogta a csuklávédöket és rácsatlakoztatta a láncot figyelve , hogy egykönnen ne lehesen leszedni.

-Na mostmár csak azt kell eldönteni kinek legyen a job keze megkötve és kinek a bal-Mondta majd már nyújtotta is a csuklóvédőt Iriszának.Rá hagyta a döntést amely kezére felveszi Irisza ő az elentétesre teszi majd , hogy bisztosra menjen a pántlikákal is összeköti magukat ugyanannál a kéznél.Miután ez megvolt kiskutyamódra követi Iriszát immáron páncél nélkül a leginkább egy feszes pizsamára hasonlító öltözetében.

A szellem elmosolyodik Raion szavaira, és megszólal:
- Egy másik cellában őrzik őket, de képes vagyok érzékelni az állapotukat. A lelkük jelen pillanatban nagy csatákat áll ki, elérték az Elveszett Lelkek ködét, de bízz bennük. A testüknek pedig nem esik bántódása. - elgondolkozik. - Bár gyorsíthatnám a várakozásod, de egyelőre csak annyit tehetek, hogy biztonságban tudlak mindannyiótokat. Hikaru kiszabadítása fontos, mert a jövő hírnöke bár már megtudta az igazságot, hogy közelít a sötétség, csak a múlt hírnöke készítheti fel a világot.
Hogy elüsse az időt, Raionnak volt lehetősége gyakorolni kicsit, a cella elég nagy méretűnek tűnt.
Eközben a szellemvilágban Irisáék behatoltak a ködbe, és bár össze voltak kötve először Livnek támadt furcsa érzése... mintha megszűnne az összeköttetés, és hirtelen teljesen egyedül lenne, abban a magányban, amit senki nem akar megélni. Irisát egyelőre nem találják meg a köd ártó hatásai, talán a képességeinek köszönhetően, de láthatja, társa nehéz helyzetbe került.

A lánynak eleinte fel se tünt a köd , nagy közönyösséggel követte társát bármerre is haladt.Mikor hirtelen átjárta a már ismerős érzét egy pillanatra megtorpant , kissé összerezzent.Lassan felét az égre emelte majd pár hirtelen mozdulattal körülézett minden irányba , majd halkan megszólalt.
-Hova lettél ?
Egy pillanatig ismét felnézett az égre és körbenézett.Ismét nem talált semmit.Kissé hangosabban ismét feltette a kérdést majd leült és átöülelte lábait.Egy pillanatra megint körbenézett majd elkezd könnyezni , halkan és néha-néha szipog egyett.Egy kiss ideig folytatja ezt majd táskójába nyul a vizéért.A kezébe akad a már évek ót táskában pihenő kristály.Egy pillanatra ismát összerezent.
-Te is egyedül hagytál ... – majd eldobja a kristály , majd ismét karjaiba burkolódzik.Egy pűr percig ,még ott űl és nem tesz semmit csak halkan mormogja.
-MI a baj velem ? ... miért vagyok egyedül .. mindig ....-ismát sirni kezd csak immáron hangossabban- ennyire kiálhatatlan lennék vagy ... vagy nem tudom .... azok is akaik szeretnek elmennenk .... mindig elmennek .....apa.... anya....mindenki... még az a segfej is-egy pillanatra abbahaja a sírást , kezét ökölbe szorította és beleütött a földbe.
-Nem fogadom el –mondta hangosan majd hiretlen felált – nem fogadom el , hogy az a segfej megussza , hogy ott hagyott , ha másért nem ezért kijutokk innan –mondta majd megtörölte szemét felkapta tagyóját és elindult abba az irányba ahova a kristályt dobta (majd fel si veszi).
-Irisza hól vagy –ordibálta torka szakadtából és közben maszívan haladt előre anélkül , hogy tudja marre vagy –merre vagy , hallasz ?

Először a láncot szemlélte meg, majd Livet vette szemügyre. ~Ez nem lesz így jó. Liv harcstílusa pusztakezes, míg én kardforgató. Igaz, hogy szellemekkel nem igazán tudunk harcolni, de akkor is. Az én páncélom nem így van összekapcsolva.~ Pillantott a zölddel lelakkozott védőruházatára. Végül a jobb csuklójára erősítette fel a láncot. A bal kezét részesíti előnyben, de mivel a mestere ezt nem tűrte, jobb kézzel is megtanult kardot forgatni.
A kezdet olyan semleges volt. Nem igazán történt semmi különös, nem érezte magát furán, nem támadtak furcsa, vakmerő gondolatai. Liv mellett sétált, mikor a társa egyszer csak megállt, felnézett az égre, majd szétnézett. Furcsa volt a tekintete, és Irisán is átsiklott a szeme. A lányt kirázta a hideg, és félelem görcsölte össze a gyomrát.
-„Hová lettél?”-kérdezte halkan a bajtársa
-Liv, minden rendben??- hangjában aggodalom csengett ki, és az sem nyugtatta meg Irisát, hogy Liv az előbbihez hasonló dolgot művelt. Még a kérdést is megismételte. Majd leült, és elsírta magát.
-Liv, mi a baj??-térdelt mellé, mert nem igazán kellemes görnyedten állni. Tehetetlenül Liv vállára tette a bal kezét, és finoman rázni kezdte. Azonban ahogy sejtette nem tudta ezzel kizökkenteni a köd hatásai alól a társát. De az egészben a legijesztőbb az, hogy egyszerűen nem vett róla tudomás. Liv a táskájában egy kis kristályt talált. ~Úgy tűnik, egy fontos személytől kapta. Sőt, biztos.~
--Liv én itt vagyok. Hallod?? Én most itt vagyok veled. – de semmi hozzá címzett reakciót nem kapott. ~Vagy mégis?~ Liv letörölte a könnyeit, és a kristály után ment. Természetesen Irisa is elballagott vele együtt. De nem igazán esett neki jól, hogy Liv a fülébe kiabált.
-Itt vagyok leány!! – és két oldalról megfogta Liv arcát. Egyenesen a szemeibe nézett, még nem is pislogott. – Én itt vagyok Liv. Te hallasz engem??- addig fogja Liv arcát, ameddig újra nem lesz vele . Ha kell még finoman pofozgatja is, de ezt végső esetben alkalmazza.