Enyém a domb!

Olyan szerepjáték, ahol a "ne végy végbe lehetetlent" szabály nem érvényesül. A cél, hogy egy reagból megszerezd valami frappáns módon a dombot.

Mog felettébb huncutnak érezte magát egy nap, így fogta magát, és lemesélt saját magának, egy gyönyörű, virágoktól, szentjánosbogaraktól hemzsegő dombot. Rá is ült nagy bölcsen a tetejére, és kikiáltá rajta a proletár diktatúrát, s azt, hogy ez mától csak is az ő saját dombja.

Dogorn épp ügyes-bajos dolgait csinálta otthon, amikor egyszer csak rájött, hogy valami hiányzik az életéből. Kinézett az ablakon és elgondolkodott. ~ Vajon mire lenne még szüksége egy hozzám hasonló fiatalnak? Család megvan, barátnő megvan, tető a fejem felet megvan, elegendő étel és ital megvan.... Mi az ami hiányzik? ~ Egyszer csak megpillantott valakit, aki egy szép kis domb tetején ült. - Egy domb! Ez hiányzik az életemből? Ez az amire szükségem lenne? Erre vártam ez idáig? HÁT NEM! - Mondta és egy erőteljes mozdulattal lehúzta a redőnyt és folytatta munkáját.
Béke 

Niteris éppen a világ meghóditásán fáradozott. Seregével elért egy mezőt, amin egy ház állt, miben egy idétlen tibeti szerzetes lakott. Ez még nem volt érdekes, de ekkor Niteris megpillantott egy gyönyörűséges dombot.
A tetején szerencsére csak egy elmebeteg kommunista lakott, akit Niteris könnyedén összevert, majd katonáinak adta, kik nyomban elásták Dogorn kertjében. Niteris ezt követően megtiszította a bombot minden rémségtől, és gyógynövényekkel ültette be.
-Enyém a dombocska!-mondta elégedetten, miközben a dombon fekve bámulta az eget

Mog pedig miután meguná a földben szunyokálást, kimászik onnan, és míg az a fattyú Niteris nem figyel, addig elmeséli egy másik létsíkra hadseregét. HAMM. Niteris alól egyszer csakk kiesé a domb, majd a távolban már csak egy menekülő, dagadt cigányt lát.

Niteris nem egészen értette, hogy mi történt, de azt látta, hogy a végkimenetel számára kedvezőtlen. Ezt rögtön orvosolta is.
- Élnék vétójogommal- mondta, és máris ott volt ismét szeretett dombjának tetején.

-Enyém a domb, mert azt mondtam!

Felkiáltott és kirúgta a népet a holdra, mert megteheti.

Zima nosztalgiával nézte a küzdelmet a dombért. Annak idején mennyit harcolt érte. Az ő drágaszágáért. Legszívesebben ő is beszállt volna a küzdelembe, de aztán nem tette. Nem. Fondorlatosabb terv jutott eszébe. Mikor meglátta, hogy az ő drágája van a dombon, akkor cselekedett. Egyszerűen felsétált a dombra.
- Szia Shawn!
Köszönt neki, majd fütyörészve felépített egy elpusztíthatatlan konyhát és hozzálátott a főzéshez. ~ A tervem tökéletes... Én csak úgy itt vagyok, nem üldöztem el senkit, így nem vagyok veszélyforrás... Én csak itt főzök... De ez csak a látszat. Hagyom nekik, hogy azt higgyék, övék lehet a domb. Nem harcolok, csak úgy vagyok... Mint a domb úrnője. ~ Alig tudta türtőztetni feltörni készülő nevetését. Nem akarta, hogy Shawn meghallja. Így csak kuncogott.

Lerra szintén kikukucskált az ablakon és meglátta A dombot. Azt a gyönyörűséges dombot. A virágoktól hemzsegő, gyönyörűséges dombot. A szentjánosbogaras, virágoktól hemzsegő, gyönyörűséges dombot. Miután a mellékneveket már nem lehetett fokozni, Lerra az ő szív szerelméhez, Dogornhoz fordult:
-Kedvesem, szeretném ezt a dombot! Bizonyítsd a szerelmed és szerezd meg nekem!
~Ha nem teszed, kénytelen leszek magam megszerezni...~
Lerra már el is merült a gondolataiban, hogy miképp tudná megszerezni az Ő egyetlen, megmásíthatatlan dombját, miközben nagyokat pislogott Dogornra.

Dogorn épp dolgozott az íróasztalánál, amikor egy pillanatra felnézett és látta Lerrát, ahogy gyönyörködve néz ki az ablakon. - Mit nézel annyira, szívem? - Kérdezte kíváncsian, majd a lány felvilágosította. - Azt a dombot? - Mutatott arra a helyre, ahol pár fiatal veszekedett egymással. - Szóval azt szeretnéd... Rendben van! Érted bármit! Próbálom demokratikusan megoldani. És most megyek és elkergetem azokat a fajankókat! És megszerzem neked az a gyönyörűséges helyet! - Arcon csókolta a lányt, megfogta az ajtó mellé támasztott seprűt és lassan odasétált a többiekhez. A feje fölé emelte a seprűt, elkezdte lóbálni és üvöltözésbe kezdett. - Ti mit kerestek a dombomon?! Azonnal takarodjatok le róla!

Blitz nem igazán értette, hogy Dogorn takarítás közben miért a feje fölé tartja a seprűt, de nem is érdekelte. Bár Zima Elpusztíthatatlan Konyha™-e egy pillanatra elgondolkodtatta. Ha előuszíthatatlan, akkor csak egyetlen megoldás van! Vigyük odébb! Blitz így hát befalazta az összes ajtót és ablakot, majd egy talicskával legurította azt a dombról. Ezek után nagy bölcselkedve elővette kurblis golyószóróját és mindenkit letépázott a dombról. Mikor ezzel is végzett, akkor nagy bölcselkedve felrúgta Palpatine-t, mert ahhoz volt kedve, és magához hívta ördögi olajmágnás-klubját, hogy megtervezzék a Domb-várost, melyhez azonnal hozzá is láttak. S csodára pár nap múlva fel is épült a domb birodalma, melynek közepén egy nagy lyuk tátongott. S a lyuk mélyén nem vala más, mint [C_____E_____N_____Z_____Ú_____R_____A] temetési időpont.

Valamikor réges régen, egy messzi messzi galaxisban, Elaina vígan éldegélt, boldog hétköznapi életét. Semmiben sem szenvedett hiányt, nem voltak ellenségei. A munkája nehéz volt, de lelkiismeretesen végezte. Férje a lehető legjobb személy volt. Mindaddig, míg egy nap meg nem pillantotta, Elaina legjobb kollégáját. Azóta teljesen megváltozott, csak azután a nő után járkált. Elaina szíve összetört, és miközben a sírás fojtogatta, egy idő-tér résbe esett. Így került ebbe a világba. Látta, hogy egy ronda, beépített dombért harcolnak az itteniek. De ezt Elainat nem érdekelte, inkább elkezdte lefesteni azt a ronda dombot, tisztességes távolságból.

Úgy a esett a rémeset, hogy Haka A domb felé baktatott, amiért szörnyű harc tört ki. Látva hogy ez nem szép dolog, elhatározta hogy megmenti a káosztól a társait és kisajátítja a dombot, hogy többé ne legyen vele gond. Gondosan a domb alá ásott és a keze ügyébe vette a dombot alkotó talajszemcséket és egyesével arrébb pakolta azokat, majd mikor végzett, vérmókusokkal telepítette be a dombot, amit szögesdróttal kerített körbe.
-A domb nem játékszer! Kicsik vagytok még hozzá, ezért elteszem!- Mondta Haka, majd kitett egy táblán ami ez állt:
Tegyetek úgy, mintha a domb itt se lenne.
~Ezek az óvintézkedések bizonyosan biztos megkímélik az embereket.~ Gondolta Haka elégedetten, majd leült olvasgatni egy szakkönyvet az uborkahámozó szakszerű használatról, annak reményében, hogy a jövőben hasznát látja az ismereteknek. Ki tudja mikor kell egy uborkahámozóval megnevelni az embereket. Viszont ami a fő, az az emberiség megóvása domb átkától, amiről talán csak ő tud.

Zima már megint mozgást érzett. Megsimogatta a konyhapultot. ~ Ennyire sétálhatnékod van? ~ Aztán észrevette, hogy egy fura alak ténykedik a dombján. Megcsóválta a fejét. ~ Hah, mit ért ő a dombhoz, hmm? Ehhez a drágaszághoz csak én értek... ~ Ekkor meglátta a vérmókusokat. Ezt nem nézhette tétlenül. Lecsapta a konyharuhát és kiviharzott az ajtón és megállt a fickó előtt.
- A vérmókusaid megeszik a petúniáim! - kiáltott rá, majd karba tette a kezét. De ekkor eszébe jutott valami.
- De hát nekem nincsenek is petúniáim... Csak kaktuszaim...de azoknak nem árt semmi... *kedvesen mosolyog Hakára* Szia, én Zima vagyok, tessék egy *kissé égett* keksz. Mit olvasol? Ó, ez egy nagyon jó könyv... Mély karakterdráma, feszült cselekmény vezetés... Na mindegy, hagylak olvasni. Ne is törődj velem, én csak úgy itt vagyok ~ mint a domb hivatalos úrnője~. Na szia!
Ezután bement és el kezdte csinálni az ebédet. Felnézett az órára. ~ Ejej, hol van az én drága férjuram? Ki fog hülni az ebéd... ~

A nagy dombcsőszködést közepette, miközben Haka az uborkahámozós harcművészetet tanulmányozta, eltöprengett egy s máson. Tán így is végződött volna a mesénk, ha egy kedves lányka nem szólította meg a nemlétező petúniái végett.
-Üdvözletem. Haka vagyok.- Nézett fel a könyv mögül, félre téve azt, felkelve a nyugágyából.
-Én is szeretem a kaktuszokat, sok szép példány van.- Dicséri a kaktuszokat elégedetten a sivatagi származású idomár, mialatt Kekszet vesz magához Zima által, amit elkezd majszolni, miközben egy teljesen más könyv cselekményszálát kezdi taglalni, amiben persze Haka nem is akarja megzavarni a kedves kis hölgyet.
-Eia!- Integet teli szájjal és egy szatyor lopott keksz társaságában a gyanússá vált kisasszonynak, akinek távozását követően vizesárkot ásott a domb köré és lézerágyús aligátorokat telepített az árokba, és ráadásképp pár tűzhangya családot is elszállásolt a dombon, biztos ami biztos.

Haka úgy tűnik, hogy nem tanult semmit az uborkahámozóról, ugyanis az dombvédésre teljesen alkalmatlan, csupán dombtámadásra jó. Talán fejjel lefelé tartotta a könyvet, vagy ki tudja…  Mindenesetre Mog beleengedte Dolorest a vizesárokba, ki pár perc alatt „felszívta” a nedvességet. Így hát Mog nyugodtan besétálhatott:  az aligátorokat deaktiválta a Repülő Kacsalábon Forgó Palota™-jéből, a tűzhangya család összes tagja pedig nyugodtan épp kekszet gyűjtött Zima zöldre festett konyhájában. Amúgy Zima sem volt valami elmés, mivel mégis miért gondolta azt, hogyha a belső falait zöldre festi, akkor beleolvad a környezetébe? No de semmi gond: Mognak a konyha eltüntetésére is volt egy zseniális ötlete! Egy Tibetből ellopott hacker segítségével feltörte a konyha rendszerét, így hát az óriás ventilátor kiemelkedett újra a tetőből, és elrepítette a konyhát egy messzi-messzi galaxisba, ahonnan köztudottan nincs menekvés. Szóval hát Mog nagy bölcsen rátelepedett a dombra, melyet az alábbi eszközökkel védett:
- V.A.T.S.-al felszerelt pingvinhadsereg
- Dolores
- Repülő Kacsalábon Forgó Palota™
- Luftwaffe
- Tibeti szerzetes milícia
- A fuck fák tündére

Zima kinézett az ablakon és megcsóválta a fejét. ~ Vizesárok, tűzhangyák? Milyen amatőr… De mindegy, nem szólok bele, hisz én csak itt főzök… Amúgy remélem nem fogja megfeküdni a gyomrát a gyurma keksz, amit lenyúlt…  ~ Ekkor észrevette, hogy Mog a domb felé tart. Kíváncsi volt, hogy tervezi elfoglalni a dombot. De el sem tudott kezdeni találgatni, mivel „hősünket” megcsípte egy tűzhangya és hallucinálni kezdett. Hackerről, ventillátorról, belülről zöldre festett konyháról hadovált (a konyha minden része zöld). Szegény Mog, annyira azt hitte, hogy övé a domb, hogy elkezdte kiásni a földet és megformázni belőle például a pingvinhadsereget, meg egyéb dolgokat. Zima ásított. ~ Amatőrök… amatőrök mindenhol.. ~ Ekkor kiment, és földidomítással legurította a dombról a lehető legmesszebbre. ~ Egy „bérlő” elég, köszönöm. ~ Majd visszament a konyhába és énekelni kezdett.

Zima részeg. Aludjon többet.

Látva, hogy új hódító közeleg, Haka, a domb hős lovagja, aki nemmellesleg másodállásban cipőfűzőspecialista, eldöntötte, megvédi a dombot. Ezen elszántság megszerzésében Zira finom, bár igencsak zsíros és íztelen kekszei is segítették. Miután megette az összes kekszet, felkerekedett, hogy maga is sereget toborozzon. Elsőként útja a "Húsz méternél magasabb, kétfejű pékek" földjére vezetett, ahol maga mellé vett vagy negyven ilyen pékszerzetet, majd visszaúton meglátogatta Csárlit és a csokigyárat, ahol az umpalumpákat is maga mellé csábította a nemes ügye végett. Ezen veszedelmes sereg hamarosan rohamléptekben elindult a forrócsoki-kilövős nehéztüzérséggel, és meg sem állt a dombig, ahol kitört a káosz.
-Most pedig mindenkit összecsokizunk!- Kiáltott fel Haka, majd intésére a kilövők forró csokit kezdtek lőni a pingvinekre és a tibetiekre, akik az almás-fahéjas tea után kengurúvá változott farkas nyomán megkopaszodtak és szétszéledtek.
A húsz méternél magasabb pékek pedig a péklapáthajító különítménnyel leszedte a Luftvaffe-t. Az umpalumpák pedig nemes egyszerűséggel a tündér ruhájába bújtak.
-A domb a szabad embereké!- Kiáltott fel Haka, majd visszamászott a nyugágyába teázni.

Zima miután kialudta magát vígan főz a konyhájában a dombjának tetején.

Mog már totálisan eltévedt azzal kapcsolatban, hogy mi van. Pánikjában fel alá sikoltozott, aztán rájött, hogy csak a seregét távolították el, őt pedig nem (Zima meg továbbra is részeg, aludjon még többet). Így hát Mog fogta a feladatkezelőt és mindent visszaállított gyári beállításokra, majd meglepetten tapasztalta, hogy így újra az övé a domb.
- Ajjaj! Nem követhetek el ily szörnyű, s plágiumgyanús hibákat, mint eddig! Most előre bevédem a dombot!
Így hát elhelyezte a pszichopata varázslót a Gyaloggaloppból a domb szélére, hogy minden arra járónak hülye találós kérdésekkel fecsérelje az idejét.

Zima megint aludt egy kicsit. Mikor felébredt, meglepetten tapasztalta, hogy nincs a dombon. Gomdolkodni kezdett, majd eszébe jutott a tökéletes terv. Átfestette a konyhát fehérre, majd aktiválta a ventillátort és felszállt a dombra (kikerülve a varázslót). Hisz egy felhőnek nem fecsérelheti az idejét. Miután leszállt, visszafestette a konyhát mindenhol zöldre, majd hozzálátott a főzéshez.

~Mi a frász folyik itt? Vöröshangyák, szögesdrót, vizesárok és KONYHA? Mondjuk mostanra eltűnt minden.... De ott egy zöld konyha... Minek kell az embereknek egy zöld konyha, egy domb tetejére? Nah mindegy. ~ Gondolta Dogorn, majd eldobta a seprűjét, mert rájött, hogy az nem kompatibilis a mai fiatalokkal. Ezért inkább füttyentett egyet és egy perc múlva megjelent a T.E.A.! Vagyis magyarul a Tibeti Elit Alakulat. - Jó sokáig tartott srácok... Ebből az időből még le kéne faragnunk egy kicsit, de ezen majd legközelebb dolgozunk! A terv a következő! Látjátok azt a pszichopata varázslót a Gyaloggalopból? Nah azzal ne törődjetek, felmegyünk a domb másik oldalán és aki fönt van, azt szépen megkéritek, hogy lemenjen! Muhahahahaha! Tökéletes terv! És végre enyém és Lerra-é lehet a domb! Meg persze megalapítjuk a Tibeti provinciát is a dombon és felhúzunk még egy kolostort! Mit szóltok hozzá?! - A T.E.A ujjongva fogadta az ötletet és azonnal fel is szaladtak a dombra, megkérni mindenkit, hogy menjenek le.
T.E.A:

~Engem senki nem rúghat a holdra~ zsörtölődött Niteris. Különösen idegesítette, hogy akárhogy igyekezett, nem tudta eltávolítani Bensylvania zászlaját a holdról. Szerencsére épp arra járt a Birodalmi ABC, ahol Niteris tibeti egyenruhát szerzett magának, így amikor Dogorn összetoborozta a T.E.A.-t (minek neve mellékesen rendkívül megtetszett), Niteris is megjelent. Nem egészen értette a haditervet, de azért ő is ujjongott, majd megkért mindenkit, hogy hagyja el a dombot

A csapat megkérte Zimát, hogy távozzon. A lányt meglepte ez a taktika, de persze volt rá megoldása. Mindenkinek adott egy-egy pohár szörpöt. (A tea erőltetett lett volna.) Miután megitták, elfelejtették, miért is jöttek hozzá. Zima erre kézséggel eligazította őket a Gyaloggaloppos mágus felé. Ő maga pedig egy nagy mosoly kíséretében leült vajat köpülni.