Léghajóállomás

Ba Sing Se központi léghajóállomása, több sor léghajó pihen itt használaton kívül. Innen nem messze húzódik a palota.

Hamarosan mindenki elérte az Agni Kai helyszínét, mindenki kivéve a kihívót. Ő is csakhamar megérkezett, díszes kíséretben. Több katona vette őt körül, az elkényeztetett fajtából való herceg volt. Fennhordta az orrát, rá sem nézett az ellenfélre, csak a saját maga felkészülésén ügyködött, majd amikor készen állt szólította csak meg a többieket.
-Ja, hogy ti itt vagytok. Észre sem vettelek titeket. Azért nem ártana időben érkezni, nem valami parasztlakodalomba jöttetek. Viszont... Amit tettetek nagy hiba volt, elfogadni az Agni Kait. Annak a...hogy is hívják? Yorimoto Masuda. Aligha ez az igazi neve. Lényeg a lényeg, belesétáltatok a saját börtönötökbe. Karin, igaza volt felőled. Kemény dió vagy. Azt mondta, hogy tartani fogod magad a tervhez, ez így is volt. Szó nélkül otthagytad Aaronékat a csávában, most viszont elárultad az Egyesült Erőket, a barátaidat akikre vigyáztál. Mindenkit, pont ahogy azt megjósolták.
Amint ezeket kimondta, több napkatona és chi blokkoló lépett ki a főtérre.
-Eddig rossz döntések sorozatát hoztad meg, most utasítsd a barátaidat megadásra, a főnök valamiért élve akar titeket azonban ha ellenszegültök, akkor mindenkit megölök.

Karin nyugtalanul nézett körül...bár ők ott voltak, a kihívő egyelőre nem tette tiszteletét. ~ Mi az, a hercegecske nem tudja eldönteni, mit vegyen fel egy Agni Kaira? ~ fintorodott el, és a többiekre pillantott. ~ Mindenesetre, ha ez nem csapda, akkor én itt helyben megeszem a szemkötőmet ~ gondolta, és felsóhajtott. Annak ellenére, hogy pontosan tudta, a dologból csak rosszul jöhetnek ki, még mindig jobb ötletnek tűnt, mint hogy hagyják, hogy lebombázzák a szegénynegyedet. ~ Ők ártatlan emberek...mi kevésbé...legalábbis, a Nap szemében biztos nem tűnünk kitüntetendő hősöknek...~
Hamarosan befutott a herceg is. A látványra a lány önkéntelenül is elvigyorodott - tökéletesen olyan volt, mint ahogy a hercegeket képzelte kisebb korában. Piperkőc, fennhéjázó, idegesítő alak - egyszóval valaki olyan, akit első pillantásra megutált. ~ És még vannak egyesek, akik egész életükben a herceget várják, fehér lovon ~ szíve szerint felhördült volna, de egyelőre nem tartotta a legjobb megoldásnak. ~ Na, mindegy...végül is, én is egy herceget vártam, csak éppen egy Agni Kaira ~ tette hozzá magában.
És akkor megszólalt a herceg is...a stílusa pedig még rosszabb volt, mint ahogy kinézett. ~ Jaj, de kedves...ezek után már tényleg a haját tépkedni lenne kedvem...a körmei leszedése után...satöbbi ~gondolta. Már éppen azon volt, hogy mondjon valamit, mikor a másik folytatta, mégpedig azzal, hogy hiba volt elfogadni az Agni Kait.
~ Ó, de meglepődtem...pedig már azt hittem, hogy teázgatni fogunk... ~ siklott át a fején a gondolat, azonban a hercegecske nem állt meg itt. Egyenesen hozzá szólt...hozzá, Karinhoz.
A lány nagy levegőt vett, és egy pillanatra lehunyta a szemét. A szavak melyeket kimondott, szinte méregként áradtak szét a tudatában...nem dühös volt. Csalódott volt, legfőképpen magában.
~ Nem ~ szólt magára mérgesen. ~ Nem csúszhatsz szét, most nem...lehet, hogy gyerekként játszhattam a kis szánalmast apámmal meg az öcsikémmel szemben, de ez most nem az a menet...nyugalom...ez csak egy hülye játék, egy ugyanolyan hülye és idegőrlő játék, mint amilyenekkel a nagyapám fárasztott...különben is, én imádok játszani ~ mosolyodott el gúnyosan, majd visszanézett Kirára, Elainára, Mingre és Zhenre...a csapatára. ~ Hát, ha Kira hajlandó megadni magát...akkor enyhén meg leszek lepve ~ csóválta meg a fejét, abban azonban nem kételkedett, hogy tényleg megölnék őket...mindenesetre, ezt a döntést rájuk kellett bíznia...ha a többiek élete múlt rajta, akkor nem kezdhetett el szórakozni. Az ő életük árán nem.
- A ti döntésetek - mondta. - Engem per pillanat nem hat meg, hogy 
Eszébe jutott, amit a herceg mondott arról, hogy mindenkit cserbenhagyott...hogy mindenkit elárult. Normális esetben kiabálni kezdett volna, most azonban ürességet érzett, és kezét a zsebébe süllyesztette.
- Tudod, most minden bizonnyal nagyon okosnak érzed magad - kezdte, és a hercegre nézett. ~ Azt senki sem mondta, hogy sértegetni sem sértegethetek senkit, miután megadtuk magunkat... ~ jutott eszébe. - Bár, azt azért sejtem, hogy nem te voltál a dolog kiötlője...mindenesetre, annyit azért elmondok neked, legnagyobb herceg - gúnyosan meghajolt -, hogy attól, hogy kémkedtetek utánunk, attól még nem fogtok ismerni...se te, se az a Yorimoto Masuda - ~ aki valószínűleg a zseni a sok borsóagyú mögött ~ tette hozzá, de ezt nem mondta ki hangosan. - Ami pedig a döntéseimet illeti...tudod, nem szokásom valamit félbehagyni - szemében furcsa, már-már őrült fény villant. ~ Hát, igen, most már tényleg ideges vagyok ~ állapította meg. - És annyi embert hagytam eddig cserben, hogy ez a szám ahhoz egész kicsi...néha már az is megfordult a fejemben, hogy az apámat is kinyírom, szóval nem kell meglepődni  - mosolyodott el -, Piperkőc herceg... - fejezte be, és a többiekre pillantott. Innentől kezdve rajtuk múlt, mit fognak tenni.

Kira körbe tekintet. Sehol senki. ~Jön ez egyáltalán az Agni Kaira? Á már látom...~ fintorgott a herceg érkezésére. Amaz lenézően rájuk pillantott. Elmondta, hogy hiba volt idejönniük. A további mondandóját Karinnak címezte. Közben a lány megmarkolta az Elainától kapott tőrt. ~Mit szólnának, ha a elmetszeném a torkát? ~mérte végig a herceget és társaságát. ~Legalább itt pusztulnék, és nem börtönben. Vagy úgy is megakarnak ölni minket nem? Annyival kevesebb...
Karin visszanézet a társaságra. ~A mi döntésünk? Ha megteszem... Nem csak engem ölnének meg. Őket, az egész Szegénynegyedet ~elengedte a tőrt, de nem vette ki a zsebéből a kezét. Karin mosolyogva befejezte a mondandóját. ~Úgy néz ki megadta magát. Nem gondoltam, volna róla... ~keze ismét a tőr nyelére tévedt. Előkapta és a herceg lába elé hajította, majd gúnyosan odavetette: 
-Túl nagy a kísértés, hogy kinyírjalak...-elhallgatott és a többiekre nézet -De akkor a talpnyalóid nem csak engem ölnének meg...

A helyszínhez értek. De csak vártak, és vártak. Végül megérkezett a herceg nagy díszkísérettel. ~De jó, egy herceg!~gúnyolódott magában. Közben a kihívó csöndben készült az ütközetre. Elaina gyűjtögette az információkat az ellenfélről. ~Fennhéjázó, beképzelt tuskó. Azt hiszi, ő a világ közepe, és nincs sok esze. Több mint valószínű nem fog velünk harcolni. Biztos nem akarja bepiszkolnia drága kezét. Végül igaza lett. A herceg közölte velük, hogy nem árt idő be érkezni, nem egy parasztlakodalomba jöttek. Elaina erre felhúzta a szemöldökét. Karinhoz szólt és elmondta, hogy mi lesz. Vagyis a herceg szerint mi lesz. A kíséretben sok chi-blokkoló is volt. Ezek most a tér közepére léptek. Karin a herceg kijelentésétől enyhén bepöccent, de Elaina nem tudta eldönteni, hogy most megadta-e magát. Elaina Karin szavain gondolkozott. ~A mi döntésünk.~ Kira meghozta a döntését. A tőrt, amit Elaina adott oda neki, a herceg elé dobta és közölte, hogy legszívesebben kinyírná a piperkőc herceget. ~Na mi lesz Elaina??? Megadod magad, vagy megöleted magad????~ Kérdezi magától a lány. ~Ha nem adod meg magad, akkor meghalsz, a társaid is meghalnak és még csomó embert lebombáznak. Ha viszont megadod magad, akkor börtönbe visznek és megkínoznak, de rengeteg életet megmentesz.~
Elaina végül döntésre jutott. Levette a megmaradt tőrt az övéről és a herceg elé dobta. Így fejezte ki a megadását.

Mikor odaértek nem volt ott senki. Egy kis idő után megérkezett a herceg is, katonákkal és chi-blokkolokkal. ~de undorítóan néz ki, elkényesztetett, idegesítő alak. Elmondta, hogy nem ártana időben jönnünk, és hiba volt elfogadni a kihívást, a többi mondanivalóját Karinnak mondta. Karin a szavai alapján megadta magát, majd hozzánk fordult és megkérdezte mi a döntésünk. ~ha nem adjuk meg magunkat akkor mind meghalunk és a szegénynegyedet is elpusztítják, de ha megadjuk magunkat akkor börtönbe megyünk de túléljük, és a szegénynegyed is megmarad. Látta amint a többiek elé dobják a tőrüket a megadás jelképeként. ~tényleg a tőrt el is felejtettem, szívesen bele döfném a hercegecske nyakába. Ming is elővette a tőrét egy gömböt formázott belőle, és a herceg elé hajította. –megadom magam, de nem félek tőled.

Miután mindenki megadta magát a chiblokkolók vették át a szerepet, mindenkit megfosztottak az idomításuktól, majd megbilincselték őket. A férfi ezután vihogva bombáztatott le több épületet a szegénynegyedben és több Egyesült Erők gépet is szétlövetett, Karinék pedig mindezt tétlenül nézték végig. A herceg egyre jobban tombol, torka szakadtából ordibál, röhög, vihog olyannyira, hogy térdre rogy az őrülettől, de nem érdekli az, hogy mit gondolnak róla. Tovább vihog, majd egy mikrofonba ordibál!
-Győztünk! A fekete nap győzött! SENKI NEM ÁLLÍTHAT MEG MINKET! LEE ŚA FEKETE NAP HATALMA ELŐL SENKI, DE SENKI NEM MENEKÜLHET MEG! KORRÁT IS ELFOGJUK PUSZTÍTANI, MINDEN ELLENSÉGÜNKET NYILVÁNOS KIVÉGZÉSBEN RÉSZESÍTJÜK! EMBEREK! A MAI NAP EGY ÚJ ÉS TARTÓS ÁLLAM ALAPKÖVEIT HELYEZHETJÜK EL!
Így távozott a helyszínről, Karinékat pedig egy léghajóra kísérték, ami egyenesen a Forrongó Szikla börtönébe vitte őket.

Walter a léghajó nappalijába tartott, abban a reményben, hogy követőket szerez a "mentőakciójához". Leült az üres szobába és várta a jelentkezőket. ~ Meg kell győznöm legalább valamennyit, hogy teljesen felesleges elpusztítani a terveket. Minél többen vannak az én oldalamon, annál könnyebb lesz megmenteni a jegyzeteket és találmányokat! Ezek a felfedezések egy mérföldkőnek számítanak a tudomány előrehaladásában és fejlődésében! Nem szabad elpusztítani őket... Ha meg senki se ért velem egyet, akkor kénytelen leszek egy-két jegyzetet és naplót meglovasítani. ~ Így tervezgette a jövőt, míg meg nem érkezett mindenki és Uyemura el nem mondta a mondanivalóját. Mikor az iránytűt elővette és elmagyarázta használatát Walter odasietett hozzá, kivette a kezéből és vizsgálgatni kezdte. - Hmmm... Szóval egy mechanikus működésű, szellemenergia kereső, szerkezet! Nagyon érdekes! Vajon milyen energiával képesek működtetni ezt a szerkezetet? Várjon!! Ne mondja meg, majd én kitalálom! Lehet, hogy szellem energiával, bár az kizárt, mert akkor saját magát is érzékelné és ezáltal teljesen megzavarodna a az egész! De az sem kizárt, hogy elektromossággal működik! Egy egyszerű akkumulátorral, vagy talán más móddal? - (Ha nem szakítják félbe akkor még órákig beszélni fog a működési elvéről és egyéb számára rettentően fontos információval az "iránytűvel" kapcsolatban. A többiek számára alig-alig érthető szavakat, fogalmakat és képleteket is belesző a mondanivalójába.) Miután befejezte, vagy befejeztették vele elgondolkodott. ~ Ez a szerkezet nagyon hasznos lenne a kutatásaim során... Én is több héten át kutattam a szelle... Basszus! Én is félig szellem vagyok! Ha a közelemben lesz használva, akkor 98,13 százalékban biztos, hogy rám fog mutatni! Gondolkodj Walt! Gondolkodj! Mit kéne tennem, hogy ne bukjak le? ~ Kérdezte magától és a befáslizott kezeire nézett. - Szerintem mind egyetértünk, hogy én használjam ezt a szerkezetet, nem? - Nézett kérdően a többiekre, miközben zsebre rakta. - Én értek közületek valószínűleg a legjobban a tudományhoz és annak ágaihoz. Ha mindenki egyetért, akkor folytathatjuk a megbeszélést. - Mondta és leült. Mikor a kapitány mindent elmondott, elköszönt és visszament az irányító terembe. - Mire várunk még? Indulás! - Mondta Walter fellelkesedve, de ugyan akkor egy kis félelem is közrejátszott a felszólalásában. Félt, hogy a szerkezetet nem fogják tudni megfelelően használni.

Nilela, a fiatal vízidomár lány korábban került Ba Sing Se-be, mert Varrick elbűvölő élettársa Zhu Li elküldte őt, hogy kutasson, de akkor még nem volt kész a szellemiránytű, amit a jelenleg érkezők már magukkal hoztak. A lány keresése viszont eddig teljesen hatástalan volt, de tudta, hogy az iránytű elkészültével egy kisebb csapat fogja őt követni, ami már meg is érkezett, ő pedig menten a léghajóállomásra sietett, hogy csatlakozzon az új csoporthoz.
Egyszerű dolga volt a hajó megtalálása kapcsán, elvégre egy olyat kellett keresni, aminek az ajtaja mellett egy csengő volt. A legjobb az lenne, ha bemenne, és csatlakozna a társaihoz a nappaliban, ahol megismerkedne velük. Amint bemegy, Uyemura üdvözli őt, és megkérdezi tőle, hogy talált-e valamit, majd elmeséli a már bennlévőknek a helyzetet, a korábban elküldött vízidomárról.
- És kisasszony, ön is a hajóra költözik, még van egy szoba kifejezetten önnek a folyosó végén balra. Remélhetőleg ezzel az eszközzel már sikeresebb lesz a keresés, Varrick és Zhu Li nagyon félnek attól, hogy nem találjuk meg időben a terveket… Nos, reméljük a legjobbakat, szerintem ideje lenne hozzá is látni a munkához. Ó, és lehetőleg nem beszéljenek senkinek sem arról, hogy mit keresnek… Feltűnés nélkül kell ezt véghezvinnünk.
Uyemura a háta mögé tette a kezét, és körbenézett a társaságon, amely már négy főre bővült.

Nilela már eléggé el volt keseredve a sikertelen keresések miatt. Kissé kedvetlenül, összerándult gyomorral indult a léghajóhoz, hogy megismerhesse az új "társait". Könnyen megtalálta a hajót, ám az ajtó előtt megállt egy pillanatra és mély lélegzetet vett, majd benyitott a nappaliba.
A hajó pilótája azonnal üdvözölte őt és látszólag a többiek mit sem tudtak az érkezéséről.
-Nem, a keresés nem járt sikerrel. Egyenlőre legalábbis. -mondta majd egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
~Vagy velük vagy nélkülük, de véghez viszem a küldetést. Persze, az iránytűvel kicsit könnyebb dolgunk van...~
-Természetesen, számíthat a diszkréciómra. -biztosította Uyemura-t, hogy neki bizony nem fog eljárni a szája, egyébként sem az a locsogós típus. Vagyis, na jó, egy kicsit...
Végignézett a többieken, de furábbnál furább alakokat látott. Különösen egy fekete ábrázatú férfin akadt meg a szeme. Nilela nem akarta feltűnően bámulni, de nem tudta levenni a szemét róla.
~Hm, talán csak a fekete ruha miatt veszi körül ilyen sötét aura... Nem tudom.~
-Sziasztok, Nilela vagyok a Déli Víz Törzséből, és azért jöttem, hogy segítsek nektek. Illetve, fordítva. -ismét mosolygott, de most inkább zavarában és remélte, hogy valaki viszonozza a zavart mosolyt.

Még mielőtt válasz érkezett volna Walter felszólalására az indulással kapcsolatban, kinyílt az ajtó és egy lány lépett be. Uyemura bemutatta  és elmondta a történtét a csoportnak. Ezek után maga
~ Hmm... Egy új arc. Ha ez így folytatódik, egyre nehezebb dolgom lesz "áttéríteni" őket az én oldalamra. Túl sokan vannak! Így már minimum kettő főt kell meggyőznöm a nézetem helyességéről. És ha valaki ellenállna, akkor a többiekkel elkapjuk, ha szükséges!
~ Úgy ám! Elkapjuk őt, bizony! Hahaha!
~ Mi lenne ha nem hallgatóznál és olvasnál a gondolataimban?
~ Jó öreg barátom Walter! Walt, Walt, Walt, Walt... Én lennék a legboldogabb ha nem hallanám a gondolataidat! De ez az "elkapásos" gondolat... Igencsak felélénkítette a fantáziámat.
~ Tényleg? Kifejtenéd, hogy miért is?
~ Hááát... Először megfogjuk a torkánál fogva, fölemeljük úgy, hogy a lába nem éri a földet. Miután meguntuk a fojtogatást. Falhoz vágjuk, majd mialatt bódultan magához tér, szép lassan felszakítjuk a karmainkkal a hasfalát, a vér beborít mindent és...
~ Állj! Fejezd be! Nem akarom hallani! Te szörnyeteg vagy!
~ Chö... Ezt bóknak veszem! De tudd! Ha én szörnyeteg vagyok, akkor te is annak minősülsz, hisz tudod! Én és te egyek vagyunk! Egyre csak erősödök, megtelepszek rajtad és sose fogsz szabadulni tőlem! Hahaha!
- Távozz tőlem! - Ordította el magát. A homlokáról izzadság cseppek pottyantak a földre és a hideg is rázta. Pár másodperces néma csönd után ismét megszólalt miután látta, hogy minden tekintet rá szegeződik. - Akarom mondani távozz tőlem... bárdolatlanság! Hiszen még be se mutatkoztam! - Odasietett a lányhoz kezet csókolt neki, halovány mosollyal arcán. - Üdvözöllek Nilela! Én Walter Rabidus vagyok az ügyeletes professzor, ha úgy tetszik! Az eddigi életemet a szellemi energiák tanulmányozására tettem fel! De ez most nem fontos... Szóval azt állítod, hogy azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked? - Kérdezte. ~ Majd meglátjuk, hogy ki segít kinek... Mindenkinek a tervek megmentésén kéne fáradoznia! Ehelyett! El akarják pusztítani...  - Rendben van, állok szolgálatára! - Mondta. ~ Fontos az első benyomás, ha azt szeretném, hogy segítsen a "mentőakcióban"! - Viszont az egyik régebbi kutatásom szerint az emberek 79,6 százaléka jobban teljesít, ha egymást segítik és összedolgoznak, mintsem az ellenkezőjét teszik. De már megint eltávolodtam a tárgytól! Mi lenne, ha máris indulnánk? Hisz ennek a birtokában, valószínűleg jóval több esélyünk van megtalálni a célpontokat. - Mondta és elövette az iránytűt megmutatva azt a lánynak, majd ismét elrakta.

Dibiron mikor meglátta a csapat új tagját kezetfogott vele és bemutatkozott. Akaratlanul de észrevette hogy egyik kezével igen titokzatosan bánik de úgy gondolta ez nem fontos. Ám amikor megérkeztek és történtek az események, a megbeszélés Dibiron csak ült és figyelt. Igen érdekesnek találta walt megnyilvánulásait. Egyszer csak megérkezett mégegy új tag, egy hölgy akit amikor meglátott Dibiron azonnal tátva maradt a szája. Csak bámulta és nézte és egyszercsak hirtelen magához tért. ~Atyám ura. Szent kisegér cafrangos egérfogólynak esztergályos kisfiának a 10 éves játékának a készitőjének a kereszberakott kétszáll szemét!!!!!~ gondolta magában majd azon reménykedett hogy a lány nem látta meg a fiú tekintetét amit véletlen szegezett rá. Mikor walt bemutatkozott és mindent megmutatott a fiú úgy gondolta itt van az ő ideje. Ígyhát felállt és odasétált a lányhoz. -Üdvözöllek Dibiron vagyok. Úgy látom kicsit zavarba jöttél mikor bemutatkoztál de ne agódj örömmel látunk- kicsit halkabban -De ha ők nem is én biztos- kacsintott egyet egy baráti mosoly társaságába.

Nilela, miután érdekes csend lepte el a termet a bemutatkozása után, észrevette, hogy a sötét ábrázatú fickó hevesen kapkodja a tekintetét.
~Mintha magával vitatkozna... Tiszta flúgos.~
Amikor elüvöltötte magát, Nilela kissé megijedt, de leginkább az embertől mint az ordításától. A férfi odalépett és bemutatkozott. Kezet is csókolt neki, de a lány nem túl boldogan nyújtotta a kezét.
-Örvendek. -válaszolt. Nilela észrevette, hogy Walter-t eléggé rosszul érintette az "én voltam itt előbb és ti jöttetek nekem segíteni" rész, helyesbített: -Elnézést, úgy értettem, közösen, egy csapatként fogjuk ezt megoldani.
~A fenéket...~
-Igen, én is úgy gondolom, hogy azonnal indulhatnánk is. ~Miért is vesztegetnénk az időt... Nem barátkozni jöttem.~
Nilela észrevette, hogy egy földidomár fiú tátott szájjal bámulja. Amikor odalépett hozzá, kicsit megilletődött, de udvariasan válaszolt:
-Szia, Nilela vagyok. -elpirulva mosolygott. -Ó és köszönöm Dibiron, kedves tőled.
Ha valaki még odajön hozzá, akkor kedves lesz és bemutatkozik, de különösebben nem akar elbeszélgetni senkivel.
-Szóval, ahogy Walter is javasolta... -sóhajtott. ~Aki elég sokat fog még okoskodni a jövőben azt hiszem. És elég furcsának is tűnik, jobb lesz ha rajta tartom a szemem. Nem hiúsíthatja meg a tervemet senki.~
-... lassan indulhatnánk, ha felkészültetek.

A földidomár viselkedésére, amikor megérkezett az új tagunk, csak a szememet tudtam forgatni. Nem volt erre időnk. Megigazítottam az egyenruhámat, majd odaléptem a lányhoz.
- Taira vagyok. - körbenéztem a társaságom. - Egyetértek Walt-tal. Ideje indulnunk, feladatot kaptunk, és végre kell hajtanunk. - ismét a lányhoz fordultam. - Mivel maga már hosszabb ideje kutat, gondolom ismeri annyira a környéket, hogy tudjon olyan pontot, ahonnan könnyen beláthatunk nagy területet.
Ha valóban tud ilyenről, akkor javaslom neki, hogy vezessen minket oda, amennyiben nem, gyorsan felmérem a területet, és az alapján próbálok javaslatot tenni, hogy merre menjünk.
Ekkor ordította el magát a tudós, aki már korábban is különösen viselkedett. Noha próbálta menteni a menthetőt zavarodottsága egyértelműen látszott. Természetesen megvolt rá az esély, hogy a karja valóban valamilyen tudományos baleset során sérült meg, de úgy döntöttem, továbbra sem bízom meg benne. Logikusabb, és mindenképpen bölcsebb volt továbbra is figyelemmel kísérni a reakcióit. A továbbiakban némán várok az indulásra.

-Örvendek Taira. -mosolygott a lányra. ~Hm, ugyanannyira gyanakvónak tűnik a többiekkel szemben, mint amennyire én az vagyok.~
-Igen, úgy vélem, hogy Ba Sing Se fala lenne erre a célra a legalkalmasabb. Elég magas ahhoz, hogy belássuk az egész várost. -mondta majd végignézett a kis csapaton.
~Hm, szép lesz ez így. Akkor vegyük is sorba: van egy okoskodó tudósunk, akiből valami iszonyatos feketség árad, akkor itt van Taira aki nagyon zárkózottnak tűnik, lehet, hogy jobb is ha nem tudom miért és Dibiron, aki bár nagyon közvetlen, de annak sem szeretném megtudni az okát, igazából... Ha bármit is sikerül kiderítenünk, már az hatalmas teljesítmény.~
-Ne vesztegessük tovább az időt. -szólt majd Walter-re szegezte a tekintetét és erősen végignézett rajta:
-Gondolom az iránytűt mindenképpen maga kívánja kezelni.
~Nem hiszem, hogy kiadná a kezéből... Azért jobb lesz, ha rajta tartom a szemem. Ki tudja mit forgat a fejében...Az is nagyon érdekel, hogy mi történt a karjával. Bár ezt szerintem jobb most nem firtatni...~

Dibiron elfogadta Walter segitségét és felállt. Megpróbált annyira nem Walt-ra támaszkodni nehogy ne birja el. A fiút kicsit meglepte a furcsa szóváltás miután kiértek de inkább figyelmen kivül hagyta. ~Nemtudom hogy vannak vele de én kicsit lepihennék~ gondolta magában majd elmosolyodott és kis jelzéseket tett az indulásra. Útközben bárki megszólította megpróbált értelmesen válaszolni de elég tompa volt a fejfájás miatt. Mikor megérkezdtek a léghajóhoz walt-hoz szolt a hajó társalgójában. -Köszönöm szépen a segitséged Walt! Itt letudsz rakni? Kicsit leülnék erre a fotelre és pihennék.- Miután leült és kicsit fogta a fejét, meglátta Nilelát és megszólította. -Nilela.- Barátságos mosollyal folytatta. -Ha nem lenne probléma tudsz nekem segiteni egy kicsit? Ugye te a víz törzséből vagy ahol a lányok gyógyítást tanulnak ahogy tudom. Szóóóóóval... Kicsit tudnál enyhiteni a fájdalmaimon? Nagyon szépen megköszönném.- Még mindig baráti mosollyal várta Nilela válaszát.

Nilela figyelte Walter minden rezdülését a mondandója közben.
~Áhá, megvagy!~ Gondolta, majd végignézte ahogyan a férfi a vért törölgeti és elmosolyodott. Végighallgatta amit Walter mondott, de egy szavát sem hitte el.
~Persze... Szóval ez a terved! Eszed ágában sincs elpusztítani a terveket, sőt, inkább.. inkább megtartod magadnak. Talán alkalmas pillanatban mindannyiunkkal végezni fog, hogy megkaparinthassa őket. Mielőtt megtudná, hogy tudom... Azelőtt kell elpusztítanom a terveket... Beszélnem kell Taira-val!~
Próbálta felvenni a lánnyal a szemkontaktust, ha sikerül, akkor a szemével próbálja jelezni, hogy gond van.
Már épp nagyon rákészült volna a helyzetre, amikor Dibiron megszólította. A tekintetét a fiúra szegezte és bár a gondolatai most egészen máshol jártak, mégis úgy döntött, segít neki. Viszonozta a baráti mosolyt és leült mellé.
-Jól van, megpróbálhatom... Csukd be a szemed, hátha így könnyebb. -mondta, lecsavarta a palack tetejét és kiidomította belőle a vizet. Dibiron feje fölé hajolt, megpihentette a vizet a fején és a gyógyításra koncentrált.

Uyemura nyugodtan sétált be a társalgóba, ahol a csapat összegyűlt. Egyenesen állt, mint a cövek, és úgy csatlakozott a csapathoz.
- Hát visszajöttek! Sikerrel járt a küldetés? - Kérdezte a hangjában egy kevés izgatottsággal. - Az első próbálkozás sosem sikerül.
Odébb sétált a szoba sarka felé, majd így folytatta:
- Nem voltam biztos benne, hogy hazajönnek, de elkezdtem vacsorát készíteni. Hamarosan kész lesz. Ki nem óhajt a közös étkezőben enni? Annak beviszem a szobájába.
Ekkor ránézett Dibironra, akit Nilela gyógyított bőszen, kissebb-nagyobb sikerrel. Dibiron fejfájása teljesen elmúlik, bár a segítség nélküli lábraállással még mindig problémája van.
- Látom, megsérült. Baleset történt vagy megtámadták magukat? Részletes jelentéseket kéne írnom Varricknak... Vagy Zhu Linek? Varrick elolvassa-e egyáltalán, amit írok? - Erősen gondolkodva a plafonra nézett, majd Nilelára. - Kisasszony, nem tudom, mennyire jártas az orvostudományban, így minden offenzíva nélkül kérdezem, hogy szükségeltetik-e a sérültnek kórházi ellátás?

Röviden elmagyaráztam Uyemurának a történteket, a szellemre és Dibiron sérülésére is kitérve. Legszívesebben a közös étkezést mellőztem volna, de úgy döntöttem, mivel ezekkel az emberekkel mindenképp együtt kell dolgoznom egy ideig jobban járok, ha megismerem őket. Nem voltam született csapatjátékos, de tudtam, egyedül bárki esélytelenné válhat. Kelletlenül bár, de biccentettem.
- A közös étkezőben fogyasztom el a vacsorát, köszönöm.
Észrevettem Nilela jelét, így mikor Walter nincs közvetlen közelben, intek neki:
- Ha befejezted a gyógyítást, válthatnánk pár szót? - amennyiben a lány végzett, megkérdezem. - Rájöttél valamire? Walter viselkedése továbbra is gyanút keltő, de erősen kételkedem benne, hogy pusztán a haszon állna a háttérben, ha a terveket próbálja megszerezni. A dicsőség keresése nem jellemzi az ő fajtáját, a tudás fanatikus, mindenen átgázoló keresése annál inkább. Még mindig érdekelne, mi volt az a baleset, amiben megsérült a keze. Nem éppen szokványos égési sebnek tűnik.

Amikor Uyemura belépett a terembe, Nilela még erősebben Dibiron sebeire szegezte a tekintetét. Nem akart felszólalni, nem akarta bevallani, hogy nem jártak sikerrel... A vacsora ajánlaton elgondolkodott, de úgy érezte egy falat sem menne le a torkán. Nem, amíg olyannal van körülvéve aki akármikor, gondolkodás nélkül kioltaná az életét egy vacak tervrajz miatt... Bár ebben nem volt maradéktalanul biztos, de látott valamit Walter-ben. Valami sötétet. Valamit, ami ha az útjában áll, eltapossa mint egy egyszerű bogarat. Illetve, megpróbálná... Nilela itt elmosolyodott, mert bár tudta, hogy a tudósnak vannak meglepetései, de Ő maga is őrizget egy-két titkot.
-Jobb lenne ha megvizsgálná egy orvos, már csak az ájulások miatt is. Lehet, hogy agyrázkódást kapott. -válaszolt Uyemura-nak majd rámosolygott. Miután Taira azt mondta a közös étkezőben szeretne vacsorázni, így Nilela is rábólintott. -Én is a közös étkezőben ennék. Köszönöm.
Amikor Taira odalépett hozzá, visszaidomította a vizet a palackba, majd Dibiron felé fordult:
-Jól érzed magad? Itt hagylak egy percre, el ne ájulj!
Felállt és a lányhoz sétált.
-Eleinte én is úgy gondoltam, hogy a haszon vagy a dicsőség hajtja... -válaszolt Taira-nak. -De szinte majdnem biztos vagyok benne, hogy esze ágában sincs elpusztítani a terveket! Nem láttad a reakcióját amikor nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy már pedig a tervek elpusztítása a legfontosabb? Szinte felképelt volna! Aztán jött azzal a szöveggel, hogy "igen, eleinte nem így gondoltam, de már egyetértek a hölgyekkel" -itt megpróbálta kissé viccesen Walter-t utánozni. -Van benne valami sötét. Nem tudom mi történt a karjával... De azt igen, hogy ha megtaláltuk a terveket... -itt komolyan a lány szemébe nézett. -...akkor, ha kell, mindannyiunkat képes lesz megölni a célja elérésének érdekében.

Mikor megérkeztek a léghajóhoz Dibiron megkérte Waltert, hogy dobja le a fotelbe. A tudós nem is habozott sokat, óvatosan lesegítette, majd megpillantotta pilótájukat, aki izgatottan várta az új fejleményeket. Walter viszont csak leült egy karosszékbe, a szoba egyik távolabbi, sötétebb sarkába és onnan figyelte az eseményeket. Csendben végighallgatta Taira meséjét és továbbra sem szólt egy szót sem. Amikor Uyemura megemlítette a közös vacsorát, Walt gyorsan fölpattant és elindult a szobája felé. - Ez volt számomra a végszó! Amint kész van az étel, kérem hozza el a szobámba! Szeretnék egy kicsit dolgozni is, amíg vesztegetjük itt az időt! Addig is jó éjszakát mindenkinek! - Belépett a szobájába, kulcsra zárta és levetette öltönyét. A még mindig véres ingét is levette és a szék háttámlájára terítette. Az a vékony szövet, amivel lekötözte a tüskéit, már nem bírta sokáig, itt-ott ki is szakadt. Nem nagyon törődött vele, inkább lefeküdt az ágyba és bámulta a plafont.
~ És... Amúgy, hogy hívnak szellem?
~ Engem? Sehogy! Vagyis, de! Mivel én te vagyok, ezért én is Walter vagyok!
~ Hagyd már ezt! Te is tudod, meg én is tudom, hogy teljesen különbözők vagyunk! Mostantól legyen a neved mondjuk Oswald!
~ Te most csak viccelsz? Mondd, hogy csak viccelsz!
~ Miért, szerintem ez egy egész jó név...
~ Szerinted... De én is itt vagyok, nem? Nekem nincs is beleszólásom? Szerintem legyen Vladimír! Az olyan tekintélyt parancsoló és félelmetes!
~ Vlad? Nálam rendben... De nem hiszem, hogy bárki is neveden szólítana rajtam kívül! Elvégre elég érdekes lenne a bemutatkozás! Üdvözletem, Walter Rabidus vagyok és a bennem élő szellem neve Vladimír! Sajnos nem tud beszélni, de semmi pánik, majd én fordítok! Tetszik tudni, én hallom a hangját a fejemben...
~ Jó, tereljük a témát... Ugye tudod, hogy az a két nőszemély tud rólam?
~ Nem... Még csak nem is sejthetik, hogy itt vagy. Bár szerintem a szándékaim már nyitott könyv számukra...
~ És mit fogsz csinálni, ha kezük ügyébe akadnak a kutatások és tervek?
~ Hát... Ha minden jól megy és segítesz, akkor senkinek se kell, hogy bántódása essék.
~ Nyugalom Walt! Majd én személyesen kezeskedem a biztonságukról. ~ Mondta kacagva.

Uyemura visszamosolygott Nilelára, majd a tarkójára tette a kezeit, és így szólt:
- Ha holnapig nem javul az állapota, akkor elszaladok egy orvosért. Hülyeség, mindenképp el fogok menni egy orvosért, nem bízhatunk semmit a véletlenre. Ha már itt tartunk, oda ne égjen a kaja…
Biccentett Walternek a kérésére, miszerint a szobájába vigye az ebédet, majd kiszaladt a konyhába, ami igazából csak egy pulttal volt elválasztva az étkezőtől. Kivette a sütőből a felettébb ízletesnek tűnő sültet, majd kitette a pultra, és elégedetten felvágta azt. Három tányért tett ki a nyolc főnek szánt étkezőasztalra, elhelyezte az evőeszközöket, és menten kihelyezte a húst is a tálakra, meg valamiféle salátát. Egy újabb adagot külön készített, majd fogta magát és elvitte Walter szobájába. Bekopogott, majd mikor engedélyt kap, belép és lehelyezi az asztalra az élelmet, az evőeszközökkel és egy szalvétával együtt.
- Jó étvágyat, uram! – mondja, majd távozik is sietve, vissza a csoporthoz az ebédlőbe. – Hol használták az iránytűt? – Kérdezi, miközben valamit tevékenykedni kezd a konyhában.

Dibiron megköszönte Nilelának a segitséget és kicsit hátradőlt és kicsit lecsukta a szemét. ~Hmmmmm... Hús illatot érzek emberek! Úgy néz ki jóba leszek ezzel a férfiúval aki most fuvaroz minket etet és szállást biztositja~ gondolta magában és elmosolyodott. -Én is inkább itt ennék kint az asztalnál- mondta majd mikor lehetett odament az asztalhoz és leült Nilela mellé. Mikor megérkezett az étel amilyen lelkesen csak lehet megköszönte. Majd összekulcsolta kezét és eldormogott egy imát és felszólalt. -Hát hölgyeim jóétvágyat kívánok önöknek- És hozzá kezdett a lakomához. Később kicsit abbahagyta az evét és közelebb hajolt Nilelához. -Bocsánat Nilela hogy, most akarom kikérni ez ügyből a véleményed de lehet hogy 5 perc mulva el is felejteném úgyhogy térjünk is a lényegre. Ugye szerinted is furcsán viselkedik walter? Például amit mondott a torony előtt miután szétharapta a száját... Valahogy mintha valami zaklatná néha.- mondta majd várta a lány válaszát.

~ Nah, de elég a lazsálásból, ideje átolvasni a jegyzeteket! ~ Gondolta Walter, elővette a jegyzetfüzetét, felült az ágyban és lapozgatni kezdte. ~ Szóval... Feljegyzések és megfigyelések az újdonsült végtagomról és pár információ Vladról. Aztán itt ez a Griuk... Hatalmas energia áradt ki belőle, ha olyan messziről is érzékelte az iránytű! Mondjuk közrejátszhatott az is, hogy "felturbóztam" egy kicsit a szerkentyűt... De akkor is! Fél kézzel elbánt azzal a böhöm földidomárral! Vajon felhasználhatnám őt is transzmutációnak? Mi lenne, ha még több szellemmel erősíteném magam? Valószínűleg többett kellene adnom érte, mint egy kéz, vagy egy kar... És lassan tényleg elveszteném emberi alakom, úgyhogy ez kizárva! De mondjuk kísérletezni szabad, nem? ~ Megnyalta ujja hegyét és gyorsan egy üres oldalra lapozott és gondolatait papírra vette. 10-20 perc jegyzetelés után azonban kopogás törte meg a csendet. ~ Ez bizonyára a vacsora lesz! De így nem mutatkozhatok! ~ Nézett a saját karjára, amiből már ki is látszott egy-egy tüske hegye. Gyorsan magára kapta az ingét, aminek volt egy hatalmas száraz vérfolt az oldalán, majd az öltönyét és köpenyét is! A karját szokásához híven, a köpenye alá rejtette, aztán ajtót nyitott. - Igazán köszönöm a vacsorát! - Mondta miközben figyelte, ahogy megterítenek számára az asztalon. - Remek az illata! Majd reggel kiviszem a tányért, nem kell fáradnia! Még egyszer köszönöm kedvességét és jó éjszakát! - Zárta be az ajtót és azzal a lendülettel, le is vetette a ruháját. ~ Végre, étel! Nem ettem reggel óta! Csoda, hogy kibírtam a vérveszteséget pótlás nélkül! ~ Leült az asztalhoz és lassan enni kezdett, miközben folyamatosan jegyzetelt. Az írásaiban több témát is említett, többek között Vladimírt, a csapat tagjait a "rohadtkáposztaszellemet" és persze még sok mást is. Vacsora után lefeküdt az ágyba és azonnal elaludt.

Az éjszaka közepén a év vihara megérkezett Ba Sing Se-be is, és így hát annak léghajóállomása sem úszta meg egy „kis” eső nélkül. Az első nagy mennydörgésre még Walter is felébredt édesded álmából (talán még az ágyáról is leesett), és Uyemura is elejtett egy tálat ijedtében. Sietve felsöpörte, és kihajította a kukába, majd folytatta eddig végzett tevékenységét.
A vasútállomásról érkező páros azt tapasztalja, hogy a vihar már nagyobb tárgyakat is reptet, és a szél őket sem hagyja normálisan mozogni. Azon kevesek, akik az utcán vannak, beszaladnak az épületekbe, és bezárkóznak. Egy férfi pillanthatnak meg szaladni, ahogy egy kalapot üldöz, ami a szelek szárnyán próbál szabaddá válni. Pár másodpercre olyan világossá válik a környék, mintha nappal lenne; a villámlások hatalmas erővel villannak fel, mintha élet-halál harcot vívnának a sötétséggel. Menedék alá sem lehet bemenekülni az eső elől, mivel a szél befújja a vizet a legeldugottabb zugokba is. A két ember valahogy mégis elér a léghajóállomásra, már csak meg kell találniuk a céljukat… Valahogy. Főleg, hogy a terület teljesen nyílt, semmi szélvédettség nincs, a parkoló léghajók között hatalmas szél tombol.