Középső gyűrű

First topic message reminder :

Itt lakna a Ba Sing Se.i középosztálybeliek. Ebben a gyűrűben rengeteg bolt és étterem található, igen széles választékban. Itt lehet látni a Városházát, és a Ba Sing Se Egyetem is, a tudás egyik nagy raktára. Itt a házak tetejének csempéje zöld, valamivel békésebb a légkör, sok fa és virág van.

Fortuna égő,vörös tekintettel ült az asztal mellett.
~ Mit tettem? ~ mikor Dering apja fruskának nevezte egyenesen könny szökött a szemébe. Nem azért mert bánkódott, hanem mert nem akart ekkora bajt kavarni. ~ Azt hiszem jobb lesz ha távozom ~ tekintete lefagyott. Meredten nézett a fiú apjára. ~ Ismer!? ~

Fortunát szinte lökni kellett, meg se tudott mozdulni a meglepettségtől. Bár Dering kivezette a szobából, túl kíváncsi volt, hogy az apja honnan tudja a nevét, ezért kihallgatta, amit mondott, aztán gyorsan az ajtóhoz bicegett. Még mindig elég zaklatott volt.
Miután Dering bocsánatot kért tőle, Fortunának feltűnt, hogy a fiú valószínűleg nagyobb zavarban van, mint ő, és ez megnyugtatta.
- Ugyan, inkább én kavartam be - kezeit ismét összekulcsolta a háta mögött. - Ennyire meg akarsz tőlem szabadulni? - kérdezte komoly, kissé felháborodott hangon de végül elmosolyogta magát. Még mindig vörös volt az arca.

Ahogy Dering feltette az ajánlatot, Fortuna fejében sokféle variáció megfordult.
~ Nem! Ne veszítsd el az uralmad! Emlékezz mi volt az előző fiúval, meg az az előttivel... ja meg azzal is. Vissza kell menned Zaofuba, most erre koncentrálj! ~
- Igazából... - kezdte szomorúan. Egy ilyen "kaland" után semmi kedve nem volt haza menni. - Vissza kéne mennem a barátomhoz. Ráadásul az ajándék sem lett meg - lehajtotta a fejét.

Fejét lehajtva tartotta. Nem gondolta volna, hogy Dering rákérdez.
~ Fenébe! Nem akarok neki hazudni, de a versenyről sem akarok beszélni, az nagyon kínos lenne. Mit mondjak? ~ felkapta a tekintetét.
- Egy barátomnak szerettem volna vinni valamit, aki nem tudott velünk jönni - mondta faarccal, majd kiskutya szemekkel nézett a fiúra.

- A helyzet az, hogy nekem sincs egy árva yuanom sem - Fortuna megállt. Dering hátranézett, valószínűleg nem értette miért torpant meg. - Szóval teljesen felesleges tovább keresnünk! - mondta csalódottan és gondolkodóan megvakarta a feje tetejét.
~ Vajon hol találom a társam? ~

- Dehogy is - jutott eszébe valami - a mesteremnek a másik tanítványa is kint van a vásárba, és gondolom valami kis apróságot oda adna. Mit szeretnél vinni a barátodnak?
Amíg Fortuna ezen gondolkozott, neki eszébe jutott, hogy az az ismeretség igencsak "egyoldalú". Látta, hogy Fortuna nagyon beleélte magát, úgyhogy nem akarta megbántani, csak nem tudta, hogy mit fog szólni. Még a választ nem várta meg, de az irányt már tudatalatt manipulálta ahhoz az árushoz.

- Tényleg? - csillant fel a szeme és követni kezdte Deringet. - Nem is tudom, valami kis szobrocskát vagy egy hasonlót - nem akarta elhamarkodni a lelkesedést. - Tényleg van ilyen rendes ismerősöd aki adnak valamit? - kérdezte, mikor a fiú mellé ért.

- Igen, és már itt is vagyunk.
A stand nem volt túl nagy, egyszerű barna lepedő volt rajta, az fedte le, és adott az árusnak egy kis árnyékot. A portékájában mindenfélét meg lehetett találni. Kis csecse-becse dolgok voltak, nem is volt érdekes, az árus jelentősebb volt.
Amikor odaértek, a lány még nem koncentrált rájuk, de amint meglátta Deringet, egyből felpattant a székéből, és csillogó szemekkel üdvözölte.
- Sziaaa...sztok - majd amint meglátta Fortunát, mintha ledermedt volna.
- Szia, kérhetnék tőled egy szívességet?
Erre nem is válaszolt egyből, karba tett kézzel vizsgálta Fortunát, majd kicsit morcosan Dering felé fordult.
- Mikéne?
- Valami az áruidból.
- Vigyél csak.
- Csak nincs pénzem... - szégyelte el magát.
- Jaa, szóval így állunk. Vigyed ha nagyon akarod, majd kifizetem - közben odadobott neki egy kis dísz fém mérleget, amibe bele volt vésve: "Igazságot mindenkinek!", majd leült a székbe vissza.
Dering megköszönte, majd Fortunával együtt elhagyták a standot.
- Tessék, remélem tetszik.

Kezébe vette az ezüstös színű fém mérleget. Kicsit furcsállta, hogy a súlymérőjét nem lehetett mozgatni, de így is tetszett neki.
- Hogy tetszik-e? Nem is tudom mit mondjak...köszönöm! - mondta lelkesen. Egy kis ideig csöndben maradtak. Tovább haladtak a tömegen át - Igaz, még alig telt el fél nap, mióta ismerjük egymást, de... nagyon örülök, hogy találkoztunk. - Fortuna elpirult. - Remélem nem gond, hogy rám kellett pazarolnod az időd - folytatta szerény,önmegvető hangsúllyal. - És az apád is rád haragítottam.
Egy pillanatra megálltak. Dering Fortuna felé fordult és a szemébe nézett. A lány nagyot nyelt.
~ Ő olyan más,és... nem lehet, hogy ne találkozzak vele újból ~ a gyomra összeszorult, de figyelmesen várta mit akar mondani a fiú. ~ Bár inkább meg se szólalna csak így maradna én pedig nézhetném tovább a jóképű fejét! ~

- Most akkor vissza mennyünk a barátodhoz, szerintem még ott találjuk, nem ment még el enni.
Bár a lány már annyiszor vörösödött el, mint amennyiszer a tűzidomárok keze sem szokott egy nap, mégis csak félve gondolt arra, hogy Fortunánál lehetne-e esélye. Nem látta át teljesen a helyzetet, nem gondolta, hogy esetleg ennyi idő alatt megtetszik egy teljesen idegen lánynak.

Miután kizökkent a gondolataiból, látta, hogy Dering elindul. Kezét a vállára tette.
- Várj! Te kiről beszélsz? Én azt sem tudom hol van a barátnőm! - mondta meglepetten és felvonta a szemöldökét.

- Az árusra, csak mert úgy láttam vele vagy jó viszonyban.
Zavarban érezte magát, hogy végig rossz emberre gondolt, de akkor ki az igazi barátnője, akivel jött.
- És nincs ötleted merre kéne megkeresnünk? Mikor és miért szakadtatok el? Ezt se mondtad meg.

- Oh, értem. Ő csak egy régi ismerősöm - gondolkodóba esett. Ő maga sem tudta, hová kéne menniük. - Együtt jöttünk a vásárba, aztán mindketten különböző irányba mentünk, hogy több standot nézzünk meg, aztán... Tudom már! Menjünk vissza oda, ahol még együtt voltunk, lehet, hogy ott vár rám! -
Elindultak az állomás felé, de még mielőtt kiértek volna a vásárból, Fortuna lekanyarodott egy sikátorba. Pár fadoboz volt egymásra rakosgatva, felmászott rájuk és felugrott a mellettük lévő ház tetjére, aminek a széle lapostetős volt. Kinyújtotta kezét Dering felé és segítette felhúzni maga mellé.
- Ő nincs itt, de talán innen láthatjuk - vártak egy pár percet. Sehol sem látta. - Talán körbe kéne kérdeznünk néhány árust. Van jobb ötleted? - a fiú megrázta a fejét. Leugrottak a házról és elindultak abba az irányba, amerre Fortuna látta elindulni a barátját. Több árusnál is megállt, mondott egy rövid személyleírást, de senki nem emlékezett rá, hogy megfordult volna nála. Mindkettejük arcán látszott, hogy nem sokat reménykednek már az ötlet sikerességében.
- Nemsokára elérjük a vásár szélét, még meg kell kérdeznünk azokat,akik erre vannak! - így hát tovább haladtak. Ahogy egyre kijjebb mentek, a vásárban már egyre kisebb volt a tömeg, a szélén alig pár ember bóklászott.
- Elnézést! - szólt rá egy régi könyveket áruló kereskedőre, emelt hangon. - Nem látott erre egy hozzám hasonló öltözetű, rövid-barna hajú lányt, akinél egy barna táska volt? Sötétzöld szeme van, és valamivel alacsonyabb nálam - mondta hadarva és elkeseredve.
- Sajnálom, de nem emlékszem rá! Nagyon sokan megfordultak ma erre - válaszolta az öreg kereskedő.
- Én láttam! - kiáltott rájuk egy mély, férfi hang a hátuk mögül. Megfordultak. Egy állati bundákat áruló, nagydarab, szakállas férfi volt, bosszankodó arccal. - Megpróbált a szomszédos standokból lopni valamit, aztán erre futott és elkaptam.
Fortuna ijedségében a szájához kapott. - És hol van most? - ijedt meg.
- Elvitték az őrök a felső gyűrű fogdájába -a férfi visszafordult az árujához, tovább morgolódott. - Az ilyen suhancok miatt megy le a vásár hírneve -

Fortuna Deringhez fordult.
- Most mit tegyek? - kérdezte kétségbeesetten.

- Még egyszer elmondom. Egyedül nem fog sikerülni a hajó javítása. Szüksége lesz segítségre. És ha lehetőleg minél gyorsabban, mert különben... - Örömmel folytatta volna Walter, de fül süketítő hangzavar kíséretében éppen elpattantak a tartókábelek. Walt gyorsan hasra feküdt és védte a fejét, nehogy újabb sérülés érje. Sajnos ez nem sikeredett neki, mert a következő másodpercekben megdőlt a léghajó és a férfi egyenesen nekicsapódott a falnak. A következő emlékei már csak azok voltak, amikor egy verőfényes reggelen, zöld ruhás emberek emelték meg és vonszolták ki a roncsból. - Hálás vagyok. - Köszönte meg, majd mikor megpillantotta a többieket melléjük állt. - Mindenki jól érzi magát? Szóval semmi komolyabb sérülés. Ez jó hír... De ez az egész elkerülhető lett volna, ha legalább egy valaki felfogná, amit mondok! - Mondta egy kicsit dühösen, majd vette egy mély levegőt, sóhajtott egyet és ismét beszélni kezdett. - Sajnálom, ha véletlenül megsértettem bárkit is, a jelen lévők közül... Nem állt szándékomban. - Ekkor megérkezett a Dai Li vezetője és volt a csapathoz pár kérdése. Amire Walter előszeretettel válaszolt neki. - Üdvözletem, Dr. Walter Rabidus vagyok, szellemi energiákkal foglalkozó tudós! Hagy magyarázzam meg a helyzetünket. Valójában én a Ba Sing Se-ben található szellemeket igyekszem felkutatni. A raktárépületben épp egy hatalmas és veszélyes példányra bukkantunk társaimmal, amikor az bedühödött és földig rombolta az épületet. Remélem kielégítő válasszal szolgáltam. Majd' elfeledtem! Az a raktár tele volt ládákkal, amikben rohadt káposzta volt. Csak a pontosítás kedvéért mondtam. - Walt ezután a többiekhez fordult. - Tehát! Készítsünk egy tervet. Véleményem szerint kezdjünk el kutatni, majd délután keresünk valami szállásféleséget és átvesszük az épségben megmaradt holminkat. - Walt előkapta a jegyzetfüzetét, fellapozta és az ujjával a saját maga által rajzolt térképre bökött. - Áhá! Itt van! Csak egy utcányira van a 4. célpont. Szerintem induljunk és reménykedjünk, hogy sikeresebbek leszünk, mint legutóbb. De várjunk csak! Velük mi legyen? - Mutatott Karinra és Quanra. - Tilos a küldetésünket felfedni mások előtt...

Nilela meglepődött azon, hogy Walter felébredt de megpróbálta leplezni aggodalmát. Amikor felé fordult és megkérdezte mit akar mondani, leverte a víz. Épp elkezdett volna dadogni, amikor a léghajó megmozdult. Mivel Ő még mindig a folyosón állt, a lábai kicsúsztak alóla és repülni kezdett. Próbálta elkapni az ajtófélfát, de lecsúszott róla a keze és mire a palackjához nyúlt volna, már elérte a folyosó másik végét és nekicsapódott a falnak.
A nap fénye világított át a csukott szemhéján. Hirtelen pillekönnyűnek érezte magát, kezdett visszatérni az eszmélete. Nilela kinyitotta a szemét és bár egy kicsit megrémült a fölé hajoló, kerek kalapoktól és mogorva arckifejezésektől, nem tudott mozdulni. Próbált megszólalni, de nem igazán jött ki hang a száján, úgyhogy inkább csendben pihent még 2 percet, majd felült.
-Köszönöm. -suttogta, érezte, hogy iszonyatosan fáj a nyaka és a feje.
~Valószínűleg durván megütöttem...~
Végignézett saját magán, mindenhol kék-zöld foltok égtelenkedtek a testén.
~Nem érek rá most ezzel foglalkozni, hamar begyógyulnak ezek a sebek, főleg ha rásegítek egy kicsit...~
A palackjához kapott, szerencsére annak nem esett baja. Lassan odalépkedett a többiekhez, ők sem néztek ki valami jól.
Amikor Yze Feng, a Dai Li vezetője odalépett hozzájuk, csak egy mosollyal üdvözölte, nem bírt megszólalni a nyakát és fejét szaggató fájdalomtól. Szemforgatással hallgatta Walter szövegelését, majd bólintott az ötletére miszerint a 4. célpontot kell átvizsgálniuk.
Quan-ra és Karin-ra nézett. Maga sem tudta miért, de szimpatikusnak találta őket. Mellesleg, ha Walter-re rájön az agybaj, nem is baj ha két emberrel többen vannak... Taira ismeri a kardforgatót, tehát biztosan melléjük állna.
-Én... azt mondom... -krákogott. -...csatlakozzanak. -ennyit bírt kinyögni, elcsukló hanggal, majd egy kis vizet idomítva körbevette a nyakán tátongó sebet, becsukta a szemét és gyógyítani kezdte. Enyhült a fájdalma a hűs víz hatására, de azért csendben hallgatózott mit válaszolnak a többiek.

Yze Feng egyre nyugtalanabbul hallgatta Walter beszámolóját. Amikor a szellem szóba került, még csak felvonta a szemöldökét, de a ládák már szemlátomást felzaklatták.
- Biztosíthatlak felőle, az a raktár üres volt. Nyilván tévedtek – mondta nyomatékosan
 Enyhe meghajlással jelezte, hogy tudomásul vette a történteket, majd pár méterrel arrébb vonult, és elkezdett valamit magyarázni a többi Dai Li ügynöknek. Ahogy a kis csapat tárgyalni kezdett, először úgy tűnt, hogy Yze Feng és az emberei elmentek, de idővel egyre több gyanús alak jelent meg. Minden utcasarokról legalább hárman figyelték őket, a járókelők között is akadtak szokatlanul kíváncsiak és a háztetőről is neszezés hallatszott. A Dai Li viszonylag hamar visszatért, és a vezér ismét előrelépett.
- Varrick ügynökei – szólt fennhangon- Letartóztatunk vandalizmus, kémkedés, Vörös Lótusz szimpatizálás és a szellemek bolygatásának vádjával. Adjátok meg magatokat, és nem esik bántódásotok.
Ha a csapat ellenállt, egy kisebb csetepaté után a Dai Li lefegyverezte, majd egy szokványosnak tűnő épületbe kísérték őket (érdekes módon pont abban az utcában, amerre az iránytű mutatott). Itt egy bonyolult, földalatti labirintusba vezették őket, ahol mindenki kapott egy külön cellát. Az ajtók vasból készültek, talán egyedül Walter reménykedhetett az elpusztításukban, de neki sem volt ideje kipróbálni. Hamarosan az ajtó alatt mindenkihez becsúsztatott valaki egy kulcsot és egy levelet, amin ez állt:
A kulcs természetesen kinyitotta az ajtót, amin keresztül, ha a rabok figyeltek az úton, gond nélkül visszajuthatnak a felfelé vezető lépcsőhöz, onnan meg az utcára. Ahogy kiértek, véletlenül pont a Káposzta Vállalat egy újabb raktárával találták szemben magukat.
(OOC: Ha valaki nem nyitja ki az ajtót, akkor sajnos bent marad…)

- Talán emlékszel még Kuvirára, meg a szellemindás fegyverére… - kezdi Taira, ám nem tudja befejezni. Először Nilela, majd Karin, majd a léghajó súlyos károsodása zavarja meg.
~Persze, vigyázzak a kardra. Legutóbb, mikor ilyen fegyvert bíztak rám, ha jól emlékszem, egy forrongó tóban landolt…~
Amikor feltűnt a Dai Li vezetője, a nő egyszerűen meghajol.
- Taira vagyok, a Köztársaság városi rendőrségtől.
Az ügynökök nem sokáig maradtak barátságosak, így gyorsan felmérte a helyzetet. Többszörös túlerő, épeszű ember nem áll ellen. Ha a csapat bármelyik tagja megkísérelné a harcot, Taira rászól, hogy ne tegye, mert csak magában tesz kárt. Megfigyelte az irányt, így kiszúrta, hogy ugyanabba az utcába mennek, amerre az iránytű is mutatott. Miközben lefegyverezték őket, még odaszól Quannak:
- Úgy tűnik, ezúttal sem sikerült vigyáznom a kardodra. Bocsáss meg.
Igyekezett az út minden részletét memorizálni, hogy szükség esetén könnyedén visszataláljon. Szükség is volt rá… miután a börtönbe kerültek, megvizsgálta a kulcsot. Más lehetőség nem volt, mint hogy használja, ráadásul értelmetlen is lett volna ilyen módon csapdát állítani, így kinyitotta vele a cellaajtót, és először a társait kereste meg… nélkülük esély sem volt a küldetés befejezésére.

Quan halotta Karin válaszát és csak mosolyogni tudott rajta. Viszont mikor a lány hirtelen megtámasztotta falat akkor már nem volt őszinte a mosolya. És egyből rá is kérdezett. –Karin jól érzed magad? Jobb lenne, ha leülnél még én ki…- És ekkor akadt el Quan szava, mikor rájött, hogy elfelejtett kimenni, hogy segítsen. Nem sokára rá a hajó megadta magát és magától felszállt. Quan jobb keze egyből lendült, kirántotta kardját és a hajóba vájta, hogy megkapazkodhatson. Nem telt sok időbe mire rájött, hogy a keze üres és a kard Tairánál van. A férfi hátrafordult, mire kifordult a lába alól a talaj. Hirtelen felpattant, de rossz döntés volt és barátkozott a feje egy lámpával. Innentől fogva az emlékei a zuhanás helyszínén kezdtek el újra működni. Mikor felébredt rendkívül fájt a feje. A Dai Li megjelenése gondolkodásra késztette. Természetesen megköszönte a segítséget, de ezután ahogy kisegítették őket vissza is ült a földre. Próbált gondolkodni, de fájt a feje. Mikor visszajött a Dai Li, Quan egyszerűen feltérdelt és lehajtott fejjel várt, hogy elvigyék. Mikor Tairát meghallotta nem válaszolt sokat. –Nem a te hibád. Sem most, se akkor.- Jó kardforgató révén nyitott szemmel járt. Figyelte kik, honnan hova vitték. Mikor bekerült a cellájába egyszerűen leült és várt. ~Varrick ügynökei. Milyen érdekes. Már megint miről maradtam le?~ Ekkor csúszott be a kulcs és a papír. ~Jé valaki szeret? Melyik őr gondolt szépnek?~ Quan sajátos humorával próbálta magában tartani a lelket, hátha később szüksége lesz rá.~Igen érdekes. Tervrajzok. Azt hiszem valami szép dologba nyúltak bele „Varrick” ügynökei. Hát akkor segítsünk nekik.~ Quan felállt, és szép lassan kinyitotta az ajtót. Miután meggyőződött róla, hogy sehol senki a többiek után indult mikor rátalált Tairára. –Szia.-