Üvegutikalauz Zima & Haka

First topic message reminder :

Helyszín: Föld Királysága, egy elhagyatott üvegfúvóműhely és környéke

- Értem. – felelte Zima Haka panaszáradatára.
Zima szeme kicsit elkerekedett, mikor azt mondta, ha tudna földet idomítani, akkor nem hajózna.
- Haka, rengeteg idő lenne átsétálni a világ egyik feléből a másikba, még földidomítás segítségével is. Mondjuk megértelek… én is gyalog tettem meg az útjaim egy részét… de csak néhány kisebb szakaszt. Ne csüggedj! Mint ahogy nekem is fog menni egyszer majd a homokidomítás, úgy te is meg fogsz majd tanulni bánni a földdel.
Bátorítóan mosolygott a srácra. ~ Mibe, hogy előbb meg fog tanulni földet idomítani, mint én homokot… ~ Haka egyre csak az építményét nézte, majd kibökte, mi lesz. Zima nem tudta, mit akar vele csinálni, de teljesítette a kérését. Odébb cuccolt, majd odébb állt. Ezután figyelt. Mikor a srác felvette az alapállást, Zima szemöldöke egy pillanatra felszaladt, de gyorsan visszarendezte, még mielőtt a srác észrevehette volna. ~ Az az alapállás… mire készül? Már most látom, hogy ez nem fog menni… ~ Úgy döntött, nem avatkozik közbe. Még akkor is tartotta magát ehhez, mikor elkezdett morogni, majd sípolni. ~ Szellemekre… ~ Aztán jött az ék lecsapása. ~ Lehet, hogy visszavonom a korábbi kijelentésem… Mindkettőnknek bőven van hova fejlődnie…~ Zimának nem esett baja, mert elkapta a felé szálló törmeléket, de Haka nem volt ilyen szerencsés. És az ablakok sem. Utóbbit könnyen orvosolta néhány mozdulattal, majd Hakához lépett.
- Haka, nagyon rágörcsöltél erre a mozdulatra. Adok egy gyorstalpalót, aztán próbáld meg újra! Először is, kicsit lazulj el. Rendben, most vedd fel az alapállást!
Hakával szembeállva, kicsit messzebb felveszi, majd miután a srác követi a példáját, pontosítja a felállását.
- Így ni. Ez a szilárd földidomár állás, ami elengedhetetlen számunkra. Senki és semmi sem hagyhat kizökkenni ebből az állapotból.
Hirtelen dobbant, mire Haka alatt megremeg a föld. Ha állva marad, megdicséri, ha elesik, megcsóválja a fejét és megvárja, amíg újra feláll.
- Légy szikla! Kemény és határozott!
Ekkor idomít egy földoszlopot maguk elé és mellé áll.
- Simogasd meg! – utasítja, majd miután megteszi, folytatja. – Nem történt semmi. Látod? A sziklával keményen és határozottan kell bánni. – Ekkor felé ütött, mire egy korong alakú darab nekirepült a falnak. – Így.
Odasétált a törmelékekhez, felvett egy darabot, majd Haka kezébe nyomta.
- Érezd egy kicsit a földet. Itt nem sok apró szemcse felett kell uralkodnod, hanem egy darab föld felett. Az egészet kell uralnod. Érezd, majd gondold át, mit is akarsz vele csinálni. Koncentrálj! Ha gondolod próbáld meg a korong lövést, kicsit gyakorolj a kisebb darabokkal. Mozgasd, dobáld… mondjuk a berendezésre azért vigyázz, majd próbáld meg újra a szeggel. Gondold végig a folyamatot! Nos, hajrá! Ja és bocsi a szigorért. Szerintem szükséges, meg a mesteremtől is ezt láttam, neki pedig bevált.
Figyeli Haka ezúttal hogy teljesít.

Több mint bizonyos, hogy kínos szituáció forog fenn ezután a kínosnak bátran nevezhető földidomításnak alig tekinthető cselekmény után. Már az, hogy senki sem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérülést és semmi drágább holminak nem esett baja, már sikernek könyvelhető el Haka számára, ám a szakavatott földidomár, továbbiakban Zima, meggyőződéssel vallja azt, hogy ennél több potenciál van Hakában, csak a megfelelő bátorítás és okítás hiányzik. Nos igen, van benne valami.
-Lehet...- Hörögte Haka, majd megköszörülte a torkát. A furcsa hanghatások amiket a koncentráció alatt kiadott, nem kímélték a torkát, így mielőtt folytatta volna, megköszörülte azt és eképpen folytatta. -szóval... van benne valami.- Jegyezte meg, majd egy Zima-féle tutorial kíséretében felvette a pózt, amit persze kiigazított a szekértő asszonyság, mert miért ne. Volt mit... De úgy fest megvolt az eredménye, legalábbis félig-meddig. Haka próbálkozott az állásban dülöngélni. Rugózott kicsit, megállapítva, hogy ez bizony szilárd. Klassz, most már talán tud földet idomítani, ó igen. Már nem csak a homokban, hanem a szilárd talajon is ő a fasza gyerek. Gondolta kis naivan, Pff... Persze aztán jött a földrengés. Egy ideig próbált megmaradni, de azok a nyomorult reflexek... Tudva levő, ha a sivatagban megindul alattad a homok, hasra kell vetned magad, hogy lassabban nyeljen el. No, hát talajmozgás és talajmozgás között ő amatőr módon nem tud különbséget tenni, szóval fogta magát és ösztöneire hallhatva, mint egy béka, amin áthajtott egy gépjármű, elvette magát. Ment volna ez ha nem a túlélő ösztöneire hallgat. Nehéz lesz őket felülbírálni, de megtanulja hogyan kell, ha csak ezen múlik a fejlődése.
-Bocsánat. Én azt tanultam, hogy ha mozog alattam a homok, akkor hasaljak le. legközelebb oda figyelek, ígérem.- Magyarázkodott Zimának, aki Hakához viszonyítva kis termete ellenére igencsak erőteljes kijelentést tett arra hogy zöldfülű ismerőse mi is, mármint mivé kéne válnia. Ha azt nézzük, szikla ő, csak a nagy, lapos és hajlamos eldőlni. Mondhatni olyan lapos mint azok a kövek amikkel kacsázni lehet a vízen.
Na aztán jött a sziklasimogatás. Hajajaj... Még egy adag földidomár lelkifröccs, aminek kellékével aztán felcsapott az épületbontó iparban és kiütötte az egyik falat.
-Azt a büdös... mindenségit!- Tört ki Hakából az addig, a szigortól torkán akadt szó, egy cifra káromkodás kíséretében, amit a szikla rombolóereje a faldarabbal együtt kilökött.
-Oké, azt hiszem erre nincs definícióm.- Bökött a lyuk irányába, fennakadt szempillákkal. Igaz, van is miért. Minden esetre próbálta Zima jó tanácsait megszívlelve folytatni a gyakorlást, a kövecskéjét szorongatva, amit Zima a kezébe nyomott.
-O... Oké.-Jegyezte meg hebegve. Haka nem az a félős fajta, de aki azt állítja nem félne egy Zima-forma lánytól, aki ilyen kiadós adag földet meg követ tud A pontból B pontba exportálni, az vagy hülye vagy hazudik. Szóval Haka bátyó mostantól cseppet komolyabban veszi a dolgot, és a kavicsával szórakozva, próbálja érvényre juttatni a földidomár ismereteit.
-Nem gáz. Van ez így.- Indokolja meg Zima szigorát, majd elkezd a kővel szenvedni. Koncentrál, stabilan áll, meg eggyé válik a sziklával, mindenféle spirituális zsinten ami homokra korlátozott kis elméjétől elvárható, de persze semmi komolyabb reakció. Letéve a földre, az csak izeg-mozog, meg néha megpördül a tengelye körül, meg pattog. Ez persze felidegesíti Hakát, majd idegében elpattan benne valami és a kő fölé hajol.
-Szikla vagyok!! Mozdulj! Szikla vagyok!!- Üvöltözik a kővel dühében, de mintha el is hinné ezt a képletes kijelentést, erre persze az ingerület hatására a kő megmozdult, egyenesen a homlokának.

A földrengetésnél Haka hasra vágta magát, majd szabadkozni kezdett.
- Nem kell bocsánatot kérned. Nekem kellett volna számításba vennem, hogy kapásból nem fogsz átállni földidomár módra. Homokidomárként reagáltál, ami nem baj. Majd belejössz az átállásba.
A sziklasimogatás után a kelleténél kicsit erősebben ütötte meg a földet, amit Haka egy döbbent kiáltással nyugtázott. Zimát meglepte, hogy ennyire lesokkolta a srácot. ~ Pedig ez még nem is volt nagy cucc. ~ Haka ezután gyakorolni kezdett. Zima már épp meg akarta dicsérni a próbálkozását, mikor hirtelen üvöltözni kezdett a kővel. Zima a fejét csóválta.
- Ez így nem lesz jó… Be kéne vennem a simogatás mellé a kiabálást is. Alapból attól sem mozdul meg… Miért bosszantod fel magad azon, hogy nem sikerült? Gyakorlat teszi a mestert. Menni fog! Főleg ha először lehiggadsz. Most sziklát fogunk játszani. Ülj le, majd hunyd le a szemed! Vegyél mély lélegzetet és ürítsd ki az elméd. Maradj így egy kicsit! Csak lazíts! Én addig főzök teát.
Miután Haka elhelyezkedett, a konyhába ment. Pár perccel később visszatért, majd mindkettőjüknek öntött teát. Ezután kicsit keresgélni kezdett a műhelyben, majd egy védősisakkal tért vissza.
- Szép lassan térj vissza. – mondja a srácnak, majd a kezébe nyomja a sisakot, aztán a teát. – Bocs, de rossz nézni, ahogy folyton fejbe vágod magad… Hogy érzed magad? Sikerült megnyugodnod? Szuper, akkor folytassuk. Amíg megiszod a teád, nyomok még egy kis elméletet. Szóval mikor ideges lettél, azt üvöltötted, hogy szikla vagy. Te a szikla keménységét akartad kihasználni. Azonban az erő egy maga nem vezet megoldásra. Ezért használd ki a szikla másik „tulajdonságát”. A türelmet. A föld makacs elem. Gondold végig, hogy mit akarsz csinálni. Aztán azt, hogy kivitelezhető-e? Majd a megfelelő pillanatban hajtsd végre! Oké, ha megvagy, akkor tényleg folytassuk!
Ezután feláll és felveszi az alapállást. Reméli, Haka a sisakkal együtt követi a példáját.
- Rendben, nézzük csak, mit szeretnénk elérni. Egy ék alakú földdarabot akarsz kiemelni a földből, majd beleütni a bambusz rúd egy adott pontyába, igaz? Első lépés ugye az alapállás. Ez megvan. Most koncentrálj! Egy kis darabot akarsz előidomítani a földből. Nem kell, hogy ék alakú legyen. Dobbants, majd mozdítsd a kezed! Tartsd meg a darabot a levegőben, majd nyugodtan engedd el! Ezt ismételd meg párszor. Közben megpróbálhatod ék alakúra formálni. Ha elég biztosnak érzed ezt a mozdulatsort, akkor mehetsz tovább. Ne ejtsd el rögtön a követ, hanem tartsd meg a levegőben!
Zima egy apró földdarabot emelt ki. Úgy nézett ki, mint egy gomb.
- Most célozd a gombot! Ismételd meg párszor! Ne csüggedj, ha nem sikerül! Ha megint úgy érzed, kezded elveszteni a türelmed, állj le és szusszanj egy kicsit! Nem sietünk sehova.
Bíztatóan mosolyog rá. Míg Haka a gyakorlás elején van, fog három ködarabot és nekiáll zsonglőrködni. (Persze azért szemmel tartja.) Ha Haka ráfigyel, akkor megcsóválja a fejét.

Még egy kudarc. Fantasztikus. A rögtönzött földidomárképzés bohóc és artistaképzővé redukálódott és jött az újabb fejtágítás ami még egy picit lejjebb vett Haka elhatározásából, amit a rögtönzött homokfutót illeti. Most ülhet a fenekén, mint egy sarokba állított, rossz kisfiú, akinek el kell gondolkodnia azon mit is tett. Oké, ordibált egy kővel, meg fejbe találta magát a hirtelen elszállt kővel, de ez akkor is felesleges, mármint szerinte.
-Eddig is nyugodt voltam.- Vázolta jelenlegi kedélyállapotát, amiben annyi eltérés volt a realitástól, hogy cseppet csakugyan elborult az agya abban a röpke pillanatban, amikor a kő nem emelkedett fel ahogy ő akarta, szóval ennyi eltérés a valóságtól talán elfogadható.
-Bocs, de passzolom a sisakot. Nem érzek rá a helyes módszerre, ha nem érzem hogy rossz.- Magyarázta meg egy igen érdekes bölcselettel azt, hogy nem kér a sisakból. Úgy vélte hogy az csak felesleges teher lenne. Csak zavarná. És kitudja. Talán az ösztöneit becsapva elérheti, hogy a próbálkozásait siker koronázza.
-Türelmes. Értem.- Vonta le a következtetést hangosan. Egyértelmű! Logikus volt, csak eddig nem szúrta ki a szemét. A homokidomár-gyerek már ment is volna földet szelidíteni, de semmi türelme nem volt. Rá kell állnia a földre, és nem csak képletesen, hanem csakugyan fel is kell álni miután megitta a teát, mert földet idomítani ülve csak hülyék és magas szintű mesterek akarnak, Haka pedig valahol a kettő között, a hülye felé tendálva helyezkedik el a skálán.
Na akkor egy gyors eszmefuttatás következik. A homok szeszélyes, folyton mozog és bemegy mindenhová. Egy kollektív, sok kicsiből álló tömeg, ami azonnal reagál minden fuvallatra és azzal utazik. Ezzel ellentétben a föld afféle egy fős hadseregként egyszerre dugaszol el minden lyukat a fejen, s egyszersmind az egészet egy nagy lyukká képes változtatni, emellett pedig meg se moccan, vagy ha mégis, akkor is lassan és megfontoltan. Nafene. Végre valami érthető logika. Ezen hipotézis levonását követően, Haka húzóra megitta a maradék teát, majd a Zima-féle instrukciók megfogadásával nekiállt koncentrálni. Mi mást is tehetne. Felvette hát az alapállást és a nagy koncentrálás közepette dobbantott egyet és... semmi. Na még egyszer...Megint semmi. Drámai csend, és Haka csak nézi a földet, gondolkodva, mit is kéne máshogy csinálnia, majd Zimára néz, aki zsonglőrködve pár kővel, rosszallva néz vissza. Olyan könnyen megy neki. Eléggé határozott egy lány, annyi szent. Egészen más a temperamentuma mint Hakának. Kettejük közül ő a szikla. Ő a tömeg, ami alatt a homok a nyomás alatt préselődik, tömörödik, kővé válik. Ugye milyen költői? Ám a szép megfogalmazásban ott bújik a megoldás. Úgy ahogy nem értenek a másik természetes közegéhez, úgy kell a maguk módjára a saját lényükhöz igazítani az idomítást hogy sikert arassanak, ne csak lila foltokat és hangos földidomár bölcseleteket.
Summázva tehát, Haka fogta magát, felvette a kiinduló pozíciót. -Hááááá!- Ordította torka szakadtából, mintha meg volna győződve róla, hogy ordítva minden könnyebb, és mintha határozottabban is állt volna hozzá a dologhoz. Végül aztán dobbantott egyet, mire egy ökölnyi kő szépen kiemelkedett a földből, Haka nagy örömére. Micsoda szép diadal ez a sok kudarc után. Szóljon hát a fanfár, annak örömére hogy Haka végre kierőltetett magából egy kis földidomáros vonást. Volt is nem kevés öröm Hakában, amikor a kő ott lebegett, bár az öröm nem is kicsit tette mámorossá az addigi határozottságát, mire a kő némileg kezelhetetlenül megingott.
-Hééé!- Próbálta kordában tartani a követ, de az neki csapódott egy vas tartógerendának, mire az épület fémszerkezete hangos bongásban tört ki, és az ember azt is hihette volna, hogy ledől, amikor a ráült por leszállt róla, némi csörgés kíséretében, mait egy leeső szerszámos láda keltett. ezután Haka csak pislogva nézett maga elé, ahol a homokidomár módra bepólyált lábától pár centire egy hozzávetőleg méretű harmincas villáskulcs pihent, ami a ládából esett ki.
-Majdnem bekoszoltam a gatyámat... belülről.-Jegyezte meg fél hangon, felnézve.
-Mégis miféle kretén tartja a szerszámait egy gerendára pakolva mindenféle rögzítés nélkül!?- Merül fel a kérdés, ami nem épp Haka aktuális gondolatát realizálja, ami szerint talán jobb lenne az emberiség számára, ha a földidomítást hanyagolná, még akkor is ha ettől hasznosabb emberré válna.

Haka passzolta a sisakot. Zima egy biccentéssel nyugtázta. ~ Ha nem, hát nem… az ő feje… remélem, azért óvatosabb lesz. Tény, hogy valamilyen szinten fontos, hogy megtapasztaljuk a hibáinkat, de ezzel vigyázni kell… Az égési sebek nem viccesek. ~ Emlékezett vissza tűz népi edzéseire. Haka közben felállt és elkezdett próbálkozni. Mikor felé nézett, rosszallóan csóválta meg a fejét. ~ Ne nézz így rám! Én egy pár éve tanulom már… Neked is menni fog, ha nem adod fel. ~ A srác a sikertelen próbálkozás után megállt és gondolkodni kezdett. Zima nem tudta, pontosan min jár az esze, de szinte látta, ahogy a fogaskerekek kattognak. Megfogta a zsonglőrködéshez használt köveket és csak nézte őt. Mosolygott. ~ Lehet megérte annyit szövegelnem… úgy tűnik, valami elindult benne. Ennek örülök. Ő az első kvázi tanítványom. Előfordult, hogy mutattam fogásokat, de ilyet még nem csináltam. Még nincs tapasztalatom abban, hogyan motiváljam az embereket. Nem akarom teljesen nagyapa módszerét használni, de nem is akarok kesztyűs kézzel bánni vele. Majd kitapasztalom… Amúgy… nem tudnám magam főállású tanárnak elképzelni... ~ Gondolatmenetéből Haka kiáltása rázta vissza. A srác dobbantott, és egy kődarab emelkedett ki a földből.
- Ügyes vagy! – dicsérte meg.
Haka a sikertől eléggé lelkes lett, aminek Zima örült. De ezt nem sokáig tehette, ugyanis Haka elvesztette a kő felett az uralmát. Zima tehetetlenül nézte, ahogy a darab nekirepül egy tartógerendának, majd egy láda leesik. Azért ő is nézett, mikor Haka lába mellett landolt egy villás kulcs. ~ Ez közel volt… ~
- Ez egy jó kérdés…
~ Ez a hely kissé fura… mondjuk nekünk sem bel téren kéne gyakorolnunk… ~ Vár egy kicsit, amíg Haka magához tér a sokkból, majd megszólal.
- Lehet, hogy inkább kint kéne folytatnunk. Ki tudja, mit találnánk még ezeken a gerendákon… vagy úgy bárhol.
Zima megfogta az egyik zsák homokot és elindult vele kifelé. Azon a kis területen állt meg, ahol jó pár órája először találkoztak.
- Akkor folytassuk. Csak most azzal a különbséggel, hogy én is gyakorlok. Te szelídítsd meg a földet, én addig dolgozok a homokkal.  Aztán összerakjuk a futót.
Zima körülnéz. ~ Én vajon mit fogok tönkrevágni? ~ Ezután kibontotta a zsák száját. Felvette az alapállást. ~ Oké, most váltsunk át homok módiba. Vagy kezdetben levegő módiba. De inkább vízbe. ~ Zima módosított az alapállásán, lehunyta a szemét, majd könnyed, laza, de ugyanakkor határozott mozdulatokat tett. Egyelőre még nem akart megmozdítani semmit, csak lazábban mozogni. ~ Légy vízidomár egy levegőidomár könnyed mozgásával. ~ Érezte, ahogy egyre könnyebben mennek a mozdulatok. Mikor úgy érezte, jó lesz, a homokra irányította figyelmét. ~ Mintha csak víz lenne… ~ A zsákból egy vékony homokszálat emelt ki egy kecses kézmozdulattal, majd azt ide-oda mozgatta maga előtt. Föl-le, ide-oda. Egy kis idő múlva kinyitotta a szemét. Látni akarta az idomítását. De ahogy ez megtörtént, elvesztett annyit a koncentrációjából, hogy a homok a földre hullott.
- Franc… - zsörtölődött.
~ De legalább nem törtem össze semmit… Ez is valami… meg legalább megmozdult. ~ Úgy döntött, megint kicsit pihenteti a dolgot és leült egy kis kőrönkre, amit magának idomított. A kezébe vett egy kis homokot. Ide-oda szórta a kezeiben, nézegette… Valószínűleg Haka furán néz rá, de erre (meg úgy amúgy) csak ennyit mond.
- Tudom, hogy azt mondtam, ne simogasd a követ. De az sziklára vonatkozott… - majd tovább folytatta a homok simogatását, közben fél szemmel Hakát figyelte. ~ Légy homok… na ez elég hülyén hangzik… ~

Több igazság rejtőzik Zima szavaiban, mint levesben a tészta...vagy valami hasonló. A lényeg hogy csakugyan nem egy rozoga gyárban kéne földet idomítani, hogy végső megpróbáltatásképp aztán a romokat idomítva takarítsa el magáról az ember. Szóval Zima megint dobott egy kosarat amikor kintre helyezte a gyakorlás területét. Csak az a baj hogy Haka nem sokat értett abból amit Zima magyarázott. No nem mintha a sok "sziklával bumm a fejbe" miatt lágyult meg az agya, sokkal inkább a fémszerkezet bongása zavarta össze kicsit a hallókáját, aminek következtében vékonyka bongás szólt a fülében.
-Igen, egy marék kaktuszfüge jól esne.- Jegyezte meg a mutatóujját Zima felé rázva, miközben azon morfondírozott miért is bent gyakorolnak. Ezalatt az egyszerű gondolatmenet alatt a kiborult szerszámos ládát mustrálta, a rengetek elszórt szerszámmal és, mit ad az ég, szegekkel. Pompás! Mielőtt távozott volna, összekapkodta a szerszámokat és a szögeket, majd a ládát feltette a félkész futóra és kihúzta az épületből. Most kezdi csak érzékelni hogy valami nem stimmel a hallásával.
Kihúzva a tákolmányt, leült a szélére és nézte ahogy Zima magyarázott. Nem kéne nagy dobra verni a csengő füleit. Lehet cseppet klisés indok volna ezt is a sivatagra kenni. Az otthonában nem sok dolog van homokon, homokon, pár kövön, homokon és kövön, a törzseken meg homokon kívül, szóval ott nem vernek semmilyen tam-tamot. Egy szó mint száz, inkább a szájáról olvas. Talán szó volt földről, meg homokról és valamit még rakni is akar... Még is mit akar pakolászni még? No mindegy. Hamar egyértelművé vált, hogy gyakorolni akar. Hát oké. Végül is süketen is lehet földet idomítani.
Hasonlóan a benti felálláshoz, ismét felvett egy alapállást, majd ezúttal ordítozás nélkül állt neki a földdarab kiemelésének, de persze sehol semmi. Ez kicsit elgondolkodtatta Hakát és rájött hogy az ordítozás sokat segíthet, még ha éles helyzetben ez igencsak röhejesen festene. Bár, mai azt illeti, ráér csiszolni a technikáján, szóval az ordítás luxusát ezúttal még megengedheti magának. Vett hát egy nagy levegőt és az alapállást követően ismét ordibálni kezdett, de ezúttal még hangosabban, ugyanis abszolút nem hallotta hogy elég hangosan ordibál.
-Hiááááá!- Üvöltött egy hatalmasat Haka, torka szakadtából, de semmi. Kínos.

Haka követte őt a homokfutóval és a szerszámokkal. Zima látta, hogy a srác figyel a magyarázata közben, de valami mégsem stimmelt. A lány nem tudta megmondani, mi lehet az. Mindketten nekiálltak gyakorolni, majd ő leült. Haka még mindig furcsa volt, de még mindig nem tudta az okát. Aztán rájött, miután majdnem beszakadt a dobhártyája a srác ordítozásától. ~ Biztos a szerkezet bongásától nem hall… szellemekre, mi lesz vele Köztársaság Városban, ha eljut oda… ? Ott aztán van zaj… ~ A srác megállt. Most sem sikerült az idomítás. Zima sóhajtott. ~ Legalább nem üvölt… ~ Felállt és megállt előtte. A vállára tette a kezét, mellyel azt üzente, hogy „nyugi, fog majd menni”. Ezután nem tudta, hogy folytassa. Azon gondolkodott, hogy Haka tud-e szájról olvasni, de talán tud. Próbált normálisan hozzászólni, nem úgy, mint ha egy hülyével társalogna. De valószínűleg azért kicsit hangosabban és tagoltabban beszélt.
- Várjuk meg, amíg helyre jössz. – Ekkor korogni kezdett a gyomra, bár ezt Haka valószínűleg nem hallotta. – Nem sokat ettünk a nap során. Erőre már pedig szükségünk van. Főzzünk!
Ezzel elindult befelé a táskájához. Elővett némi zöldséget és húst, majd a konyhába ment, hogy megmossa őket. Ezután egy csomó mindennel együtt elindult visszafele és lepakolt a srác közelébe. Haka kezébe nyomta az egyik tálat, és kést, mellé rakta a zsákot, majd felmutatta neki a krumplit és a hagymát.
- Melyikkel akarod kezdeni? – amit választ, azt nyomja a kezébe. – Utána ott a többi.
~ Ha a hagymát választja, akkor nem csak a hallása lesz kiiktatva, hanem a látása is… Hát egen… Valószínűleg az rám marad. ~ Zima közben még ki-be járkált az épületben, különféle eszközökkel. Úgy negyed óra után sikeresen összetákolt valami bogrács szerűséget. Még fát is hozott mellé. Elégedetten szemlélte művét, ami azonban más szemében talán nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. ~ Ha Aylee látna… ~ Szeretetteljesen gondolt húgára, de a mosoly hamarosan lehervadt az arcáról. ~ Valószínűleg elkezdene tikkelni a szeme, hogy ez mi a jó fene, és eltiltana, mondván, hogy ön és közveszélyes vagyok… Lehet, nem ilyen helyzetben kéne tesztelnem a tudásom… Francokat, nem is főzök olyan rosszul, mint ahogy ő mondja!  Nem is gyújtottam fel majdnem a konyhát, mikor múltkor otthon jártam… ő állította el a kapcsolót, nem én! No mindegy… ~ Zima vetett egy pillantást Hakára, majd visszanézett a bográcsra, aztán elgondolkodott. ~ És most hogyan tovább? Az biztos, hogy a receptet Zaofuban hagytam… ~ Csak állt ott mélyen elmerengve, hogy hogyan is kell folytatni.

A kínos próbálkozást még pár, igencsak silány kísérlet követte arra hogy a talajdarab elemelkedjék a földtől és Haka kedve szerint lebegjék, ahogy Zima javasolta. Az a baj, hogy elméletben minden sokkal jobb és szebb mint amikor azt átültetik a gyakorlatba. Például ez az ordító homokidomár, aki földet idomít stílus. Erről is kiderült hogy működik, de most csődöt mondott, amint nem érezte magát elég határozottnak hozzá, mármint amikor a stabil talajként asszociálható hallása bemondta az unalmast. Nehéz úgy koncentrálni ha sípol az ember füle, kivéve ha az ember nem mester. Na mindegy.
A fentiek függvényében, még ha Zima nem is láthatott bele Haka komplex gondolkodásmódjába és nem ismerte életvitelét sem, mégis eltalálta mit kell csinálni, bár kezdetben Haka nem is értette mit is akar.
-Vágjunk egy víg hegybe szöszt?! Milyen az a víg hegy?!!- Ez kerekedett a nagy fülzsongás közepette Zima gondoskodó mondatából. Haka nem is tudta elképzelni milyen egy víg hegy. Röhög, vagy a rajta élők röhögnek? Jó kedélyűek? De egyáltalán mi ez az egész? Valami kretén földidomár mondás? Merült fel hirtelen ez a sok-sok kérdés Hakában és miközben ezeken igencsak komoly teológiai és filozófiai elmélkedéseken rágódott, Zima néni szépen előpakolt és tálat nyomott Haka kezébe, lerakott mellé egy adag kolompért és hajmát, majd megint mondott valami nehezen értelmezhetőt, de immár egyértelmű volt hogy bizony a csengő fülével van baj, nem Zima fejével, hogy ilyen sületlenségeket hall.
-Mennyei akkorddal kezd enni?!... Jaaaaa!- Nézett immár boldogan Haka, hiszen leesett a tantusz. Haka és Zima főzni fog. Izgalmasan hangzik. Még a gondolat is könnyeket csalt Haka szemébe. Vagy lehet csak a homok teszi amit Zima nem is rég idomítani próbált és a szerencsétlen homokidomár szemében keresett menedéket.
Minden esetre az elé tett hagymából és krumpliból felkapta a hagymát. Finom, lédús és egészséges. No nem mintha a krumpli nm az lenne, de a hagymát Haka jobban szereti. Sietve neki is állt hámozgatni a szép fej hagymácskáit, de persze meg-megállt, figyelve mit is csinál épp Zima. egy-egy tárgyat tökéletesen beazonosított, de az utolsóval nem tudott mit kezdeni. Oda is ment, szép csendesen Zima mögé és hangosan megkérdezte mi a nyavaja is van jelenleg.
-EZ EGY VÍZLEPÁRLÓ?!- Üvöltötte minden jóindulattal Zima fülecskéjébe, mert hofy az amit összeütött mint főzőedényt, aligha lehet annak nevezni. Így is elég sok jóindulat kellett ahhoz hogy lepárlónak nevezze azt az izét.

A srác válaszai alapján Zima már biztos volt abban, hogy Haka hallásával gondok vannak. ~ Vajon mennyi idő alatt jön rendbe? De azért csak megértjük egymást…~ Kissé meglepte, hogy a hagymát választotta, de hát annyi baj legyen. Miközben ő dolgozott, Zima továbbra is a recepten gondolkodott. ~ A hússal kéne kezdeni… asszem… aztán jöhet a többi. De csak ennyi kellett bele? Mintha valami hiányozna… Na mindegy, hozok vizet, akkor talán eszembe jut a többi. ~ Már épp indult volna, mikor Haka egyszer csak megszólalt mögötte. A kelleténél hangosabban. Úgy megijedt, hogy hátraesett, egyenesen a berendezésre.
- Áu… a jó édes…! Te mikor a fenében kerültél mögém?
Fakadt ki bosszúsan. Úgy elmerengett, hogy nem tűnt fel neki a srác helyváltoztatása. Pedig a földön keresztül is éreznie kellett volna. ~ Jobban kéne figyelnem, nem kéne így elbambulnom…  ~ Nem sérült meg komolyabban, de azért néhány alkatrész nyomta a hátát. Kellett néhány perc, hogy összeszedje magát. Lassan felült. A hátát fogta. Még mindig bosszús volt, de csak sóhajtott. Valószínűleg Haka nem ezt akarta. Csak hát úgy tűnik nem jutott eszébe, hogy hallása korlátozottságában a valószínűleg nem szándékos kiabálással akár a frászt is hozhatja rá.
- Szerintem elég tiszta itt a víz, szóval nem kell tisztítanunk. Viszont akkor ezek szerint nem tudok összerakni egy bográcsot… És még a receptet sem tudom, mert Zaofuban hagytam… Szellemekre, milyen háziasszony leszek így? – egy pillanatra elmerengett, majd folytatta – Na mindegy, ha majd hazamegyek megkérem a húgom, hogy tanítson… Mondd csak, te tudsz főzni? Össze tudsz tákolni egy ilyen izét?
~ Mentségemre szóljon, hogy nincs receptem… Azzal még boldogulnék, de így… mondjuk a bogrács összetételre nincs mentségem… De tényleg ennyire nem úgy néz ki? Mi lett volna, ha egyedül próbálom ki? Lehet felgyújtottam volna a fél erdőt… Még jó, hogy tönkrement… Lehet, hogy nem lett volna semmi baj, és csak Haka nézte be… De rosszabb is történhetett volna. ~ Hakára néz, várja a válaszát.

Annak, hogy az ember füle cseng, megvan a haszna, már ha úgy nézzük hogy az ember a kedvenc zöldségét fogyaszthatja, miközben a maradékot konyhakésszé teszi. Az ember a kopár vidékeken hozzászokik a legfurább és a leggusztustalanabb ételnek is nehezen nevezhető táplálékforrások elfogyasztásához, szóval az afféle különlegességek mint a hagyma, bizony kincsnek számít és csak különleges napokon fogyasztják, vagy ha az ember éjjel nem burkolózott be eléggé és megfázott. Egy jó hagymatea igazi csodaszer.
-Édesem?- Szeppent meg Haka. Mégis ki a fene becézget édesemnek egy vele egykorút, egy talán alig egy órás ismeretség után? -Te... Mikor a fenekén gém?! Nem értem!- Folytatta az értetlenkedést, próbálva kihámozni mit akar Zima a gémekkel. Tény, szép madarak meg minden, de nem biztos hogy ilyen szilárd talajon élő népek szájába való falat.
Egy szó mint száz, nem egy ínyencfalat az a gémmadár. Persze ezen nem lehetett sokat gondolkodni, hiszen Zima a vízlepárló... pardon, a bogrács romjaiban hemperegve szenvedett.
-Nem lenne finom megfőzni a gémmadarakat! Keserű a húsa annak a madárnak! Nem finom!- Magyarázta Haka, nagy hozzáértéssel, elvégre ha valaki, akkor kettejük közül ő minden bizonnyal evett effélét.
Nos, itt egy újabb velős, bölcs megjegyzés, Zima tollából, Haka fülei szerint, és hát huh... Ez aztán cifra lett.
-Legyintem rég itta itt a tíz, sóval nem kell tisztálkodnunk?!... Jól érzed te magad?- Teszi fel a kérdést, elvégre ez egy orbitális hülyeség. -Meg mi az hogy Iszony vackort eszel... meg bogáncsot??? Miféle boszorkánykonyhán tanultál főzni, már meg ne sértődj?! Tudod, a főzés nem arról szól hogy mindenféle furcsaságot összefőzöl. Azt mosléknak hívják, nem pedig emberi ételnek.- Magyarázta meg Haka pár alapvető konyhabéli ismerettel azt, amit tudni érdemes arról hogy mit nem szabad megfőzni. Ilyen például a bogáncs.
-Mondd vak le szószt űzni???...Jaaaaa..Tudom egy vadakat űzni! Igen! Egyszer fogtam egy ekkora szkarabeuszt!- Bólogatott boldogan, miközben a kezével egy nyúl nagyságú távolságra tartotta a kezeit. Ó igen, a különböző rovarok roppant jó tápláléknak minősülnek, ámbár a helyi környezet maximum csak tenyérnyi kis bogárkáknak adhat otthont, nem többnek. A nagy bumálás közben Haka nem is sejtette, hogy Zima mennyire is kétségve esett a főzőtudományának hiányossága miatt.

~ Édesem? Édesem? Hogy megszeppent…   Hm… Úgy tűnik, nem tud szájról olvasni… ~ nyugtázta magában a helyzetet. Az egész csak rosszabb lett. Haka mindent félreértett. Néha még egészen bántó hülyeségeket is kihozott a monológjából. Zima így is eléggé pocsékul érezte magát, nem kellett még hozzá Haka kioktatása. Vissza akart szólni valamit, de nem tette. Helyette más jutott eszébe. Hátha ezáltal a hallását is rendbe hozza. Így hát felkelt, megállt a srác mellett és nyakon vágta. Tudta, hogy nem szép dolog, meg hát nem tehet arról, hogy nem hall, de hát na… muszáj volt levezetnie a feszültséget, mert azért a srác mégiscsak megbántotta egy kicsit.
-  Így ni.
De csak ennyit mondott. Meg akarta magát kímélni a többi félreértéstől. ~ Mégis csak vannak gondok a kommunikációval… Ez így nem jó. Most mi legyen? Ha már elkezdtük a kajakészítést folytatni kéne. Lassan végez a hagymák felszeletelésével, és akkor tudja folytatni a többivel. Nem adott arra választ, hogy össze tud-e rakni egy ilyen rendszert, úgyhogy nekem kell újra próbálnom. Na és akkor most ezt adjuk a tudtára… Vajon visszatért a hallása az ütésemtől? Jó kérdés… Na jó, ha nekiállok dolgozni, csak leesik neki, hogy így is folytatjuk. ~ Zima visszament a romokhoz és letérdelt. Felszisszent, hisz fájdalom nyilallt a hátába. Nézte egy darabig az alkatrészeket. Néhány tönkrement, így azokkal nem dolgozhatott. Felállt, bement a műhelybe és pár perc után hozott néhány új eszközt. Visszatérdelt az eredeti helyére, és újra hozzálátott az építéshez.

Sajna a Haka-kaliberű férfiembereket sok sztereotípia lengi körbe, eltakarva a valós tényeket mások elől. Ilyen például az úgynevezett "nagy mackó"-effektus, miszerint a termetesebb férfiak olyanok mint a macik, csak nagyban. Ez először is temperamentum és neveltetés kérdése, ugyanis van akit ölelgetnek, mármint ölelgetnének ha körbeérnék, illetve ott van az ölelgetős, aki a szuszt is kidögönyözi belőled a karjaival, amiket kemény edzés, illetve rendszeres fehérjebevitellel gyúrt kő keménnyé. Emellett van az a tény, hogy ezek a "macik", csak addig jó arcok, amíg meg nem ütik őket, mert aztán jön a bunyó szakon csak ütlek borulsz, rúglak fekszel-ként ismert effektus, ami során törnek a bordák, feldagadnak a szemek és a maciból dühöngő vérmedve lesz, aki a husikát úgy szopogatja le a csontikádról, mint ovis a nyalóka fejét a pálcikáról, te pedig még elevenen nézed végig ahogy a vérmedve svédasztalként tekintve belső szerveidre, önkiszolgáló pultot nyitva a hasikádban, szépségesen kiszolgálja magát. Na, ennél a orbtálisabb kacsa nincs az ég egy adta világon, ugyanis a kannibálok mind kicsike és törékeny férfiak, olyan sötét, vastagon kötött garbóban és szájkosárral. Tehát a vérmedve, a kannibálok és a magas, jól táplált és kigyúrt pasik nem hozhatók kapcsolatba ebből a nézőpontból, kivéve ha a túlélésről van szó, ugyanis az éhező sivataglakó ne válogasson, és ez áll a vérmedvékre, valamint mondanom se kell a kannibálokra, bár ők mindenképp felfalják jó húsban lévő embertársaikat.
Visszatérve Hakára, aki nem maci vagy vérmedve, valamint feltételezhetőleg nem kannibál, nekiállt megdönteni a sztereotípiákat, ezúttal mindent elsöprő hangjával.
-Áu!- Kapott oda a Zima-féle Ultimate Attack helyére a megtermett hősünk, elszomorodott képpel megdörzsölgetve a helyet, ahhol millió és egy receprora halálfélelmében egyszerre felsikoltott, jelet küldve a fájdalomról, aztán egyszerre néma csend lett, mintha megszűnt volna minden Zima keze nyoma alatt, s ez az üresség további fájdalmakat okozott szegény hősünknek kivel a sors ma kivételesen szörnyen elbánt. -Hééé! Ez fájt!- Nyilatkozott a csapás utáni tapasztalat állapotváltozásáról, majdnem könnyes szemekkel. Ha Zima fiú lenne, vagy egy más, úgynevezett alternatív valóságban, ahol zöld és agyaras kigyúrt emberfélék, vagy tengerjáró kincs-, és kalandkeresők, netán más elkorcsosult világokban valószínűleg jött volna a kölcsön-pofon visszajár, de itt nem. Ha valamit megtanult, az az hogy nőre, lányra, idős asszonyra és nálunk kevésbé veszélyesebbnek tűnő nővényekre amiknek tüskéje van, nem emelünk kezet, mert vagy valaki megver érte, vagy tüske áll a tenyeredbe, netán mindkettő.
-Miért bántasz!? Tudod hogy ez mennyire csíp?! Egy aránylag pici kéz lesújt az én viszonylag nagy nyakamra?! Olyan int a vesszőzés!... Mit a... Héé! Hallok! Sikerült! Hallok!- Tört ki örömében haka, miután konstatálta hogy Zima fizikai interakciója miféle csodát is okozott.

Zima már a földön térdelt, mikor Haka felkiáltott. Ránézett. A srác eléggé megszeppenten tapogatta az ütés helyét. Kissé kiborult, amire a lány nem számított. Bár külseje nem erről árulkodott, Zima hamar levonta a következtetést, hogy Haka nem egy nagy darab idióta, vagy egoista barom, hanem egy okos, érző srác. Na de hogy ennyire magára vegye? Zima lehajtotta a fejét. ~  Másokat is vágtam már nyakon… születtek így barátságaim… Nem akartam, hogy ennyire kiakadjon. Mondjuk ő is megbántott, szóval kvittek vagyunk. Vajon akkor is így reagált volna, ha nem lány lennék? Kétlem. Azért mégiscsak harcos gyerek. Úgy tűnik, azt a nézetet vallja, hogy lányt nem bántunk. Ezt értékelem… Mondjuk azzal a nagy kézzel szerintem nem tudott volna olyan finom és elegáns mozdulatot kivitelezni, mint én. Kicsit nyekkentem volna… Feltéve, ha eltalál... Azért nem kell engem félteni... Shaj, most mit kezdjek vele? De legalább a hallása visszatért. ~ Felnézett rá, majd rezzenéstelen arccal megszólalt.
- Tudom, hogy csíp… De legalább visszatért a hallásod. Ez volt az egyik célom, reményem. A másik pedig… felbosszantottál. Értem én, hogy nem hallottál, de azért kicsit jobban is átgondolhattad volna, hogy mit kérdezel vissza. Mert egyes dolgokkal megbántottál.  Mint például a boszorkánykonyhás rész. Nézd, alapvetően nem szeretem az erőszakot, de néha előfordul, hogy egy-egy nyaklevest kiosztok fegyelmezés vagy valami más okán. Szerintem kvittek vagyunk. De mivel látom rajtad, hogy ennyire rosszul esett, így… bocs, hogy lecsaptalak.
Zima komolyan és őszintén gondolta, de nem szívesen kért bocsánatot. Egy férfinek ezt nem így kéne viselnie. Kapott egy kis legyintést. Nem volt erős, bár tény, hogy kicsit csíphette, de hát na. Megvárja Haka reakcióját. Ha bocsánatot kér, halványan rámosolyog, hogy nincs baj.
- Nos, ha ezt most így megbeszéltük, akkor akár folytathatjuk is a főzést. Az egyik kérdésem az volt, hogy tudsz-e főzni? A receptemet Zaofuban hagytam, és nem ugranak be a dolgok. Meg ha már szerinted én vízlepárlót építek, össze tudsz-e rakni egy bográcsot? Az esésem miatt néhány alkatrész szerintem már nem használható, szóval kell hozni.
Nem nézte hülyének Hakát de egy pillanatra elgondolkodott. ~ Remélem a hagymás kezével nem most akarja megvakarni a szemét… Még csak az kéne… Bár akkor talán haladna a földidomításban… Nem, inkább nem. A látás kiiktatása gyakorlás miatt még túl korai lenne. ~

A női lélek és annak mechanikája olyasfajra rejtély, melyet hosszú tanulmányozással töltött évek során is nehézkes kitapasztalni és megérteni. Gondolja Haka, Zima önkifejezése után, ami során kifejti mennyire is érzékenyen érintette a homokidomárunk öntudatlanul is pimasz megnyilvánulása, ami során csúnya bibit ejtett Zima lelkén.
-Egy szó mint száz, akkor én is lógok egy bocsánatkéréssel, még ha nem is volt szándékos, szóval elnézést a beszólások miatt.- És ím, így lészen egálban a két fél, s költözé ismét felhőtlen madárcsicsergés az üvegfúvóműhely udvarára.
Ám új kaland vár a barátságukra, egy megfelelő edényféle felkutatása végett. Mások talán nem mondanák ezt kalandnak, de minden barátokkal végzett munka egy kisebb-nagyobb kaland, ami során összerázódnak és csiszolódnak az elmék és megoldódnak a gondok, élvezhetőbbé és gondtalanabbá téve az életet. Ezen új kaland célja pedig nem is lett más, mint egy új főzőedény keresése, vagy a meglévő tákolmány restaurálása. Micsoda kalandos feladat.
-Nekem volna egy ötletem. Keressünk egy tököt.- Adta elő az ötletét Haka, ami lássuk be, egyeseknek lehet annyira tűnik értelmesnek, mint komodo-rinóval osonni egy porcelánboltban, de a szakavatott túlélők és töktermesztők egyértelműen elismernék a találékonyságot amivel Haka bír.
-Nálunk a sivatagban kivájt tökből van az edény. Még apám is mesélt hogy néha a mocsári népek is abban főznek. Keresünk egyet, levágjuk a tetejét, kivájjuk és abban főzünk. Már amit. Nem mindegy mit főzünk benne. Ha leves, az oké, de ha valamit pirítani kell, akkor picit már gázos.- Töprengett el hangosan, megosztva tudományát a tökökről. Az viszont bizonyos, hogy a recept ismerete nélkül, bizony kétséges ezen ötlet működőképessége, elvégre egy égő, kibelezett tök alkalmatlan a főzésre.

- Semmi baj! – mosolygott Hakára.
Szépen megoldották a problémát. Legalábbis ezt. Még hátra volt a főzés. Muszáj valamit kisütniük, vagy nem étkeznek, ami viszont nem lenne jó. Hakának azonban lett egy ötlete. Zima remélte nem fogja beetetni. Figyelmesen hallgatta. A srác kifejtette, de miután végzett, még mindig fülelt. De pár perc hallgatás után csak ennyit mondott.
- Aham… - majd elgondolkodott.
~ Honnan a viharból szerzünk tököt? Az ötlet maga igazából nem hülyeség, olvastam valami hasonlóról. De most komolyan… Annyira nem vagyunk rossz helyzetben, hisz van egy csomó edényünk, meg szerszámunk. Ha egy „vízlepárlót” össze tudtam rakni, akkor egy bogrács is menne, nem? Mondjuk az eddigi tapasztalatok szerint nem. De ezek szerint neki sem. Vagy csak szívat… Hm… Mondjuk nincs rá oka, egálban vagyunk… Akkor mi legyen? ~ Újra Hakához fordult. Sőt felállt, leporolta a nadrágját, majd indulásra készen szólalt meg.
- Levesre gondoltam és időnk, mint a tenger… szóval hol kezdjük a tökkeresést? Az ötlet nem rossz. Mondjuk szerintem a rendelkezésünkre álló dolgokból is össze tudnánk hozni valamit, de az kevésbé poén. Hisz én már építettem egy vízlepárlót, és még rá is estem. Kell az új kaland, az új kihívás. Szóval, mit csináljunk? Merre induljunk? Esetleg rakjam össze a siklót, hogy gyorsabban, nagyobb távot be tudjunk járni? Mondjuk azt neked kéne befejezned, de ha mondod, mit tegyek, akkor összerakom…

Ami az ölet fogadtatását illeti, egész jó volt, bár nem volt valami elsöprően lelkes. Ezek a szilárd talaj lakó népek Haka számára mindig is furcsák voltak. No de ezen aztán nem fog fenn akadni, nincs gáz, na meg most az ötlet a fő amit mindenképp végre kéne hajtani és erről Zima is bizonyságot adott, mind szóban, mind hozzáállásban. Szinte látszott ahogy tűzben ég a kalandvágytól és az új élmények megélésének lehetőségétől, ez pedig Hakának igencsak imponált.
-Ez a kalandvágy! Ez a tűz! Olyan lelkes lettem, hogy spontán öngyulladást szenedek el a pozitív kisugárzásodtól!- Tört ki boldogan Haka, majd beleboxolt Zima vállába, talán kicsit figyelmetlenül kalibrálva az erőit, bár egy Zima -féle csaj, hasonló kötéssel, nem érzi meg az ilyet...talán... Na meg, az ilyen spannolás nem számít rossznak, hisz az ilyen barátok közt elmegy.
Na de, rátérve a siklóra, volt mit tenni. Egy hiányzó talppal, meg vitorla nélkül, hát....
-Oké, akkor mondom mi lesz.- Csapta össze a hatalmas tenyereit, majd körbenézett.
-Kell még egy talpfa, vitorlavászon, pár deszka a fedélzetre, és egy doboz karamellás cukor.- mesélte lelkesen mire is lesz szüksége, elvégre ami most jön az bizony nem lesz piskóta. Elő is kapta a kalapácsot a frissen szerzett szerszámosládából, majd pár szöggel elkezdte tákolgatni az talpfát, aminek a rögzítésével gondja volt amikor nem volt elég szege. A munkáját illetően Haka igencsak alapos volt, még ha a rendelkezésére álló anyagokat tekintve kisebb és csúnyább is lett a rögtönzött szerkezet, már az elején. Sok masina már az elején sugallta hogy milyen is lesz készen, de ez, hát, hagy kevéske kívánnialót.

Haka feltörő lelkesedése kissé meglepte, de csak vigyorgott. Az öklözés nem zavarta, hisz barátok közt az ilyen simát mehet. Ő is egyre lelkesebb lett. ~ Unalmas lenne normálisnak lenni… Vajon mi vár ránk az erdőben? És hogy fog szállni a kicsike? ~ Pillantott a siklóra. Haka ekkor elkezdte mondani, hogy mire lesz szüksége, majd dolgozni kezdett. Zima addig bement a műhelybe, hogy vitorlavásznat keressen. Hosszú percek és alapos körülnézés után talált valami vászon szerűséget. Nem tudta, hogy jó lesz-e, hisz még sosem látott élőben siklót. Még mielőtt visszatért volna a barkács mesterhez, a táskáját biztos helyre rakta, majd elővett egy csomag karamellás cukrot, mert Zima mindig tart magánál, kivéve, amikor nem.
- Tessék, ezek jók lesznek? – tette le Haka mellé a vásznat és a cukrot, majd megszemlélte a művet.
Nos hát igen… Látszott rajta, hogy gondos kezek alapos munkával hozták létre, de valahogy… még sem akart összeállni. ~ Vajon hogy fog szállni a kicsike? ~ Kérdezte magában. Egy fura vigyor óhatatlanul is kiült az arcára, de ezt igyekezett gyorsan eltűntetni. ~ Ez érdekes lesz. Lehet, hogy úgy fog repülni, mint egy vízlepárló…  de lehet, hogy egy kis madár könnyedségével fogunk suhanni… Vagy neki megyünk egy fának… abból van bőven… ~ Zima egyre izgatottabb lett.
- Kell még valami, vagy beüzemelhetjük?
~ Csak nehogy kitalálja, hogy én reptessem… akkor már most szerelek rá kerekeket. Nem akarok a fákkal pacsizni… fejjel… ~

Szép dolog Zimától hogy segítő jobbat nyújtott egy olyan lelkes, barkácsolni szerető embernek mint Haka. Persze ez mondhatni közös érdek ha valami főzőalkalmatosságot akarnak szerezni, mai mind kialakításban, mind tisztaságban megfelel a követelményeknek. Senki sem akarna egy tákolt, ismeretlen eredetű anyagokból álló izében főzni, bár ez gusztus kérdése.
Amíg Zima lelkesen a ponyva keresésére indult, amit vitorlaként alkalmazhat a kis páros, addig Haka körbenézett, mit is alkalmazhatna árbócrúdként. Pár perces kutakodás után egy egyszerű megoldáshoz nyúlt és letört egy ágat egy bambuszról és felrögzítette azt a járműre, majd neki állt a másik talpfa behelyezésének, csak történt egy kisa baki. Amikor is Zima beállított a cukorral és a vászonnal, szegény, éppen a tákolmányával súlyemelőset játszó Haka, mialatt a lábával készült betolni a talphát, humorosan fogalmazva, próbálta talpon rógni a siklót, Zima hirtelen jött felszólalására a masina, mai igencsak nehézkes volt, még ha fából is készült is, kicsúszott a vaskos kezek közül és Haka lábán landolt, aki meglepve pillantott a szerkezetre és a lábára, majd felkiáltott.
-Hogy az a jó, büdös, homokféreggel enyelgő, korhadó és kaktuszlén nevelt jó édes felmenődet!- Háborgott hangosan dühében és fájdalmában, mint amikor egy kocsis szidja a lovát. Haka aslapvetőleg egy borzasztóan szelíd, jó indulatú ember, aki egy csótányt nem tapos agyon, mert még abban is meglátja a szépet, de most, hogy a karma ilyen rútul kiprovokálta Hakából az agressziót, nem volt mit tenni, elkáromkodta magát. Hát ejnye. Haka adrenalintól és nem kevés fájdalomtól fűtve ismét felkapta a nehézkes tákolmányt, kihúzta a lábát és letette a járművet, majd leült.
-Otthon ilyen nem történt volna semmiképp sem. Kellett nekem eljönnöm a törzsemtől!- Hárította a sors rossz viccét egy rajta kívül álló tényezőre, miközben kicsomagolta a lábát a rögtönzött cipőszerűségből ami rongyból és a talprészre kent vastag kátrányrétegből állt.

Zima nem gondolt arra, hogy hirtelen megszólalásával így elvonja Haka figyelmét. Azt hitte, biztosan tartja a szerkezetet. A fa a srác lábán landolt, aki rögtön kiabálni kezdett. ~ Na basszus… ez így nem jó… hány féleképpen tudunk még lesérülni? Ráadásul… szinte felváltva? Gah… össze kell szednünk magunkat. Ennyire nem vagyunk bénák… csak... most… ~ Nem tudott megfelelő választ megfogalmazni, így inkább odasietett hozzá. Leült mellé. Fél szemmel rápillantott a sérülésére, de jobbnak látta, ha nem nyúl hozzá. Magát még el tudta volna látni, de az aznapi pech sorozatuk után inkább nem akart a lábához nyúlni. ~ Mindenképpen pihentetnie kell… Remélem nem olyan súlyos. ~ Haka szomorú kijelentésére aprót sóhajtott. A vállára tette a kezét.
- Haka. Ne mondd ezt. Otthon is simán előfordulhatott volna, ez nem a helytől függ… Ma eléggé pechesek vagyunk mindketten, így már szinte nem is csoda, hogy ez történt. Na ne búslakodj! – Bíztatóan mosolygott rá. – Különben meg… ha nem jöttél volna el, most nem lenne részed egy ilyen kalandban egy ilyen lököttel, mint én. – Arcán szélesebbé vált a vigyor, majd megveregette a vállát. – Szólj, ha jobban van a lábad! Kerítsek jeget? 
Ha kell, akkor hoz, majd a karamellás cukrot is felkapva visszaül a srác mellé.
- Addig vegyél cukrot! De azért tudj majd ebédelni! Ne feledkezz meg az ínycsiklandozó töklakomáról!

A harag amit Haka az univerzum rá sújtó pechcsapásai után érzett, olyan mennyiségű adrenalint pumpáltak az erein keresztül, hogy attól még egy halott is felkelt volna hogy egy táncest erejéig kikaparja magát a dohos üregéből, hogy egy táncest erejéig még egy nagyot táncoljon mielőtt végleg visszatérne nyughelyére. No persze ha ezt az akkor felszabadult energiáiról vélekedte, nem magáról az adrenalinról, hisz szerény sivatagi gyerekként ő aztán nem sokat tud a biológiai folyamatokról.
-Hogyne mondanám! A lábam csak feleennyire fájna, mert a lábam elsüppedt volna a homokban!- Jelentette ki igen igencsak bosszúsan. No persze nem Zimára volt dühös, hanem inkább arra hogy mindez egy olyan eszelős őrült miatt történt aki képes volt homokviharban útra kelni és belekavarni az ő tulajdon édesanyját. Szóval tulajdonképp az emberi ostobaságra haragszik a leginkább jelen pillanatban.
-Igazad van, csak...ne haragudj. De most nézz rám. Úgy nézek ki mint aki hó és jég között tud élni? Én ahhoz szoktam hogy kapok három liter vizet egy napra, azt osszam be, ennyi. Erre most olyan helyre megyek, ahol egy marék homok többet ér mint egy kulacs víz, negyven helyett meg minusz húsz fok van. Érted?! Minusz... Oké, lehet neked nem nagy cucc, de én azt szoktam meg, hogy hogy csak este fázom, nem hogy egész álló nap nagykabátbaj járkáljak.- Vett végül a panaszhullám végére érve egy hatalmas levegőt, majd immár nyugodtabb hangvétellel folytatta. Végre kipanaszkodhatta magát.
-Az az egy nagy szerencsém, hogy neked is igazad van. Tényleg kicsit lökött vagy.- Vigyorgott mint a tejbetök, majd vett egy cukorkát és bekapta. -Amúgy a cukorkát csak viccből mondtam.-
Elnézve a lábfején kialakult puklit, elgondolkodott és konstatálta hogy ez egy alapos túlélőlecke volt a javából és milyen fájdalmas. Nincs mese, meg kell tanulnia túl élni a sivatagon kívül is. A szabályok ugyanazok, csak a játéktér és a játékosok mások. Ezen rövid, ámbár igencsak tanulságos megállapítást követően, nagynehezen felállt és beleköpött a nyenyereibe, amiben a nyálban oldódott édes ragacs elkeveredve, tapadós érzést kölcsönzött a két nagy tenyérnek. Most dolga van, mégpedig fontos dolga.
-Nem szükséges. Nem vagyok az a herbateát szürcsölgetve szenvedő típus, de köszi. Inkább segíts ha rá érsz, told be a gerendát, amint megemeltem a vázat, de vigyázz, nehogy véletlen a kezedre ejtsem ám.- Intette óvatosságra Zimát, majd odabicegett a tákolmányhoz, mait ismételten megemelt, ráadásul az egészségesebb lábára állva, ami miatt némivel több időt igényelt az emelés, de véghez vitte. Az  izmai megfeszültek a teher hatására, az erek pedig kidagadtak rajta, mikor is a nehéz szerkezet egyik oldala eltávolodott a földtől.

Haka kiabálni, majd panaszkodni kezdett. Zima csendben hallgatta végig. Jól tudta, hogy nem rá haragszik, csak muszáj kiadnia magából a felgyülemlett fájdalmat. ~ Igazából nem is a lába fáj neki annyira, hanem a változás… ismerős… ~ A cukros résznél elmosolyodott.
- Pont volt nálam, akkor meg miért ne osztottam volna meg veled? Egyébként meg semmi baj. Akármi is nyomja a szíved, megoszthatod velem. Amúgy meg… tudom, min mész keresztül… Tudod, meséltem, hogy hány helyen laktam. Az egész sztorit úgy állítottam be, mintha valami nagyon vagány lány lennék, akinek meg sem kottyannak ezek az utak. Egy idő után persze az összes helyszínt megszerettem és most már nem bánom, hogy ennyi helyre elkerültem, de az elején nem volt egyszerű… Mikor kicsi voltam a nagyszüleim döntöttek úgy, hogy az egyik unokájukat ők akarják taníttatni maguknál. Az lett volna logikus, ha a tűzidomár bátyám megy, de vele sok gond volt, így végül nekem kellett mennem. Képzelheted… nyolc évesen egyszer csak azt mondják neked, hogy egy vadidegen népnél fogsz élni és hiába tiltakozol, ez lesz. Elkerülsz a szüleidtől, a húgodtól… ~ Anyáék meg ezt hagyták… ~ Ráadásul eleinte még az akadémián sem könnyítették meg a dolgom… Nagyon nehéz volt.  
Gondolt arra, hogy elmeséli, mi volt pontosan az akadémián – hogy majdnem kicsapták egy srác miatt, aki alsóbbrendűnek titulálta – de ezt végül kihagyta.
- Később elküldtek a víz törzsekhez. Kellett úgy fél év, mire végre megszoktam. Tény és való, hogy földet még találtam, de attól függetlenül túl sok volt a hó meg a jég. Én is utáltam ezeket. Meg az állandó hideget. A Tűz Népe után képzelheted… Az első héten lebetegedtem… Érdekes tapasztalat volt az északi meg a déli utam, de azért meggondolnám, hogy visszamenjek oda. Nem annyira nekem való. Sajnálom, de nem nagyon tudok kedvcsinálót mondani hozzá, mert megértem a kifakadásodat. Talán csak annyit, hogy fogd fel egy olyan kalandnak, amiből sokat tanulhatsz. Hidd el tudom, hogy könnyű ezt mondani… nekem is fél évembe telt, mire meggyőztem magam. De nem bántam meg az ottlétet… Az egyedüli dolog, amit bántam, az a fókazsír megkóstolása volt. Azt soha többet…
Arra is gondolt, hogy azt mondja neki, hogy akkor ne menjen, de végül letett róla. Valószínűleg ha lenne más választása, akkor nem menne. 
Haka nem kért jeget, így azt nem is hozott, de azért aggódva nézte a srác felállását.
- Szerintem pihentetned kéne még, de persze, segítek. Csak óvatosan!
Figyelte Haka mozdulatait, ahogy megemeli a szerkezetet. Aggódott, nehogy baj legyen. Egyelőre minden simán ment. Eljött az ő ideje. A gerenda nem volt pehely könnyű, de azért elbírta. Óvatosan emelte, nehogy megzavarja Hakát a koncentrálásban. Végül a helyére tolta. Miután végzett azért készenlétben állt, ha esetleg valami balul ütne ki és el kéne kapnia a szerkezetet vagy Hakát. De remélte, hogy most minden simán fog menni és végre elindulhatnak.

Amint Zima elhelyezte lent a gerendát, Haka óvatosan leeresztette az alkotmányt, majd sietve neki állt összeszegelni a két részt. Így a siker kapujában nem fogja csak úgy abbahagyni, szóval a pihenőnek is beillő szünetet követően igencsak ildomosnak érezte hogy mihamarabb befejezze a barkácsolást. A szegek sorra kerültek a helyükre szinte elmozdíthatatlan egységbe ötvözve a talpfát a fedélzeti résszel. Annyira elmerült a munkában hogy szólni se szólt egy mukkot sem. Felkapva az árbóc rudat, azt el is helyezte a helyén, de rá kellett döbbenie ehhez egyedül kevés.
-Öööm... Zima kedves. Segíts és szögeld ide ezt a rudat.- Tola oda a kalapácsot és tett le pár szöget melléje.
-Lassan készen vagyunk, szóval ha ez felkerült, akkor felkötöm a vitorlát, aztán had szóljon.- Tért ki a részletekre, majd amint Zimácska rögzítette a rudat, Haka már is fogta a vásznat és felkötötte a helyére, majd távolról is megmustrálta mit alkottok.
-Majd elsírom magam, olyan szép.- Ironizálta a szedett-vetett ócskaságot szemlélve. Hihetetlen hogy ez egyáltalán elkészült.
-Csoda lesz ha nem esik szét ha elindulunk.- Ironizál ismét, majd összeszedve a szerszámokat, felmászott a szerkezetre és dobbantott rajta párat, mintha a stabilitását vizsgálná, majd átnézte, még egyszer utoljára.

Miután a gerenda a helyére került, Haka elmerült a további munkában. Míg ő dolgozott, Zima fogta a megpucolt zöldségeket és konyhai eszközöket és bevitte az épületbe. Biztos helyre igyekezett pakolni őket. Ki tudja, kinek lesz hozzájuk hasonlóan kedve körülnézni a műhelyben? Zima megcsinálta a zárat (amit odaérkezésekor szétszedett), majd ellenőrizte az ablakokat is. Kicsit megerősítette őket, hogy nehezebben lehessen betörni. ~ Remélem, senki sem szándékozik mostanság idejönni. Hiábavaló lenne az utuk a tökért… ~ Ezután visszatért Hakához. Pont jókor, épp szüksége volt a lány segítségére. A „kedves” jelzőt nem igazán díjazta. Nem szerette a beceneveket. De nem tett megjegyzést.
- Máris! – sietett mellé.
Miután végzett a szögeléssel, már csak a vitorlát kellett feltenni és el is készültek. Haka kissé távolabb ment, hogy megszemlélhesse. Az ironizálásán csak vigyorgott és a fejét csóválta.
- Határozottan vicces utunk lesz. – jegyezte meg. – Egyébként a maga módján kis aranyos…
~ Vajon ez elbír kettőnket? Még egy ok, hogy ne vigyük a zöldségeket… a plusz tömegtől lehet, szétesne az egész. Lehet, hogy nem olyan nehezek, de azért mégis… ~
Miközben Haka a stabilitást ellenőrizte, Zima elpakolta a felesleges szerszámokat, majd felmászott a szerkezetre. Előszedte a térképét.
- Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hol nőhet itt a környéken tök… Merre próbálkozzunk?
Amint kiválasztották az irányt, izgatottan várta az indulást. ~ Vajon hogy fog szállni a kicsike? ~

Azt nézve hogy ez az izé, mert legyünk őszinték, kell hozzá jóindulat hogy homokfutónak nevezzük, viszonylag hamar elkészült, és ez igencsak dicséretes dolog lenne, ha nem lomokból raktuk volna össze. Egyáltalán el fog-e ez indulni? Szét fog-e esni menet közben vagy akármi? Mert hát, azért azért egy picikét sántított a dolog, miután majd összetörtem magam miatta.
-Aranyos? Hát, én nem is tudom, de én kicsit tartok tőle.- Jeleztem aggodalmaimat, mert hát a sors igencsak ágált az ellen hogy összetákoljam a dögöt. Viszont akármilyen macerás is volt, meg érne részemről összerakni, mert kellemes emlékeket ébreszt hogy összekalapálhattam. Azok a szép emlékek a sivatag béli életemről mindig elkísérnek, hiszen többek között a tanultak alapján raktam össze ezt az izét. Talán futurisztikus műalkotásként is el lehetne adni. Lenne olyan idióta aki megvenné ha meglátná benne a szépet. Ha meg nem, akkor meg van egy nagy rakat tűzifánk, ami meg amúgy sem rossz. Legalábbis arra nagyobb a kereslet mint a furcsa szobrokra.
Viszont egy másik fogós kérdés az volt, hogy mégis honnan a fenéből szülünk tököt? Nem vagyok akkora agytröszt a növények terén de a válasz egyértelmű.
-Keresünk egy tökföldet és elhozunk egyet. A tök a folyó menti gazdálkodók körében sokkalta kelendőbb, mert a tök, mint kabakos zöldség, sokkal több vizet igényel a fejlődése és a termésképzés során.- Osztom meg tudásom Zimával, elvégre ez tök ésszerű. A káposztafélék nem preferálják a sok vizet mert berothadnak és hajlamosabb a gombabetegségekre, valamint ha a tökök meg is fertőződnek, könnyebb megszabadulni tőlük, mert a rothadás ami kíséri ezt a folyamatot, a káposztafélék kevésbé nemes aromáit szabadítja fel.
-Egyáltalán honnan veszek ilyeneket?- Merül fel bennem a kérdést, mialatt elkezdem felrugdosni a földet hogy némi extra port és homokot nyerjek, esetleg nyeljek is.
-Ja, jut szembe. Te fogsz kormányozni.- Közlöm a talán semmit sem sejtő Zimával a hírt, mait minden bizonnyal örömmel fogad, hisz ezzel mindkettőnk életét és a Nagy Tök miszsió sikerét is az ő kezébe helyezem.

Haka tartott a saját munkájától, amit Zima meg is tudott érteni. Egyelőre még egyben volt a szerkezet, de ki tudja, mi lesz később? Zima a térképet böngészte. Próbálta feleleveníteni a környékről való ismereteit. ~ A folyó környékén kellene lennie azoknak a zöldség földeknek, ha jól emlékszem. És mondjuk az is lenne a logikus… Na de melyik felén? ~ Haka közben elmondta, mire gondolt. Zima kissé húzta a száját. ~ Elhozni, vagyis ellopni egy tököt… jó, oké, vad tököt alig ha találnánk, meg abban sem lehetnénk biztosak, hogy az ehető, de… ellopni? Oké, hogy mi is enni akarunk, de na… Lehet, hogy egy szegény gazda a tök ágyásából tartja el a családját… Mondjuk, talán megszánnának eggyel, ha segítenénk a ház körül… már is megszűnt a lelkiismeret furdalásom… ~ Csak miután ezt végig gondolta „hallotta meg” a többi információt.
- Hogy te milyen sokat tudsz a tökről… - mondta meglepve. – Amúgy én is a folyó környékére gondoltam, mondjuk erre a területre. – bök rá a térképre – Szerintem vegyük célba!
Ezután jött Hakának az a kijelentése, hogy bizony ő fog kormányozni. Kissé elsápadt. Határozottan nem örült a megtisztelő feladatnak. ~ Jó oké, nem akartam hajtani… és logikus is, hogy ő idomítja hozzá a homokot, hisz, ő jött a sivatagból… Na de irányítani? Én? Jó, tudom, hogy nekem is illene valamit csinálnom, és nincs is más feladat, de… de… de na… ~ Kelletlenül sóhajtott.
- Megtisztelő, de… jobb ha tudsz valamit… Zaofuban megpróbáltam satomobil jogosítványt szerezni. Nos fogalmazzunk úgy, hogy… okkal nem kaptam meg. De megpróbálom…  
Zima nem volt biztos a dolgában. Jól emlékezett a tanulmányaira… Elég sokszor fordult elő, hogy majdnem ütközött valamivel. Hiába tudta kívülről a könyvet, egyszerűen… nem ment neki. Bezárva egy fém dobozba… nem érezte a földet… Megborzongott. ~ Most legalább szabad levegőn vagyunk és le tudunk róla ugrani… remélhetőleg… Csak nem lehet olyan nehéz… Vajon Haka még mindig rám meri bízni magát? ~ Vett egy mély levegőt, és amíg lelkileg igyekezett magát felkészíteni a kormányozásra, Hakához fordult.
- Amúgy mi legyen a sikló neve?