Belváros

A nyüzsgő város központjában található, emlékeztet a különböző elemek idomítási hagyományaira mind az építészet, mind pedig a lakosság. Magas, jól kialakított épületek sorakoznak a macskaköves utcákon, a vasúti pálya a házak fölött halad át. Ez a politikai, gazdasági és kulturális központ, állandó rendőri jelenlét jellemző.

Dolores a hosszú út fáradalmaitól úgy dönt megáll kicsit, hogy jobban szemügyre vegye a várost, ha már idáig eljött. Nem látott még ehhez hasonlót sem. Minden sokkal modernebb és zajosabb, mint ahol eddig járt. Figyelmesen fürkészi a magas épületeket.
~Zavaró ez a sok ember, és mind idegen~
Úgy dönt nem ácsorog köztük sokáig és lepihen egy padra, ami egy körülkerített hatalmas lombú fa alatt helyezkedik.
~Na, hogyan tovább?~
Hátrahajtja a fejét és becsukja szemét.

~Már napok teltek el... És semmi fejlemény...~ morgott magába Xane, miközben az apró lakásába rohant haza. Pontosan 1 hét telt el azóta, hogy ideért a Fekete Nap meg sehol nem akarta tiszteletét tenni. Xane számára már egy ideje biztossá vált igazából, hogy a Fekete Nap megsemmisült. Ha pedig mégsem, akkor majd eljön az ideje, mikor megint megkeresik őt.
Elmélkedéséből egy kellemetlen esemény löki ki: átesik egy ülő fiatal hölgyemény lábában. Gyorsan felpattan a földről, majd idegesen a lányra néz, frusztráló tekintetével, majd várja, hogy mit lép.

Hirtelen felkapja a fejét és felvont szemöldökkel a zavaros férfit méregeti. Először a nagy tömegnek tudja a dolgot, de miután körbenéz észre veszi hogy pár méteres körzetben nyugalom van. Komoly arca váltva lesöpri a combját, nem mintha bármi baj is történt volna vele. Halvány, de mégis gúnyos mosollyal az arcán így szól:
- Majd úgy veszem, hogy itt természetes pihenő embereken átesni.
Arca ismét megdermed, de nem kapja el a tekintetét.

Xane meglepetten néz a lányra a nyugodt reakciója miatt, de nem is foglalkozik vele. Toporzékolva kezd apró szikrákat szórni a bal kezéből a betonra, de ellenáll a kísértésnek, odébbkapja a kezét, és abbahagyja a szikrázást.
- Én kérek elnézést, kisasszony! - mondja szemrehányóan, erősen megnyomva a "kisasszony" szót. - Most ha pedig megbocsájt még több száz pihenő ember vár rám, hogy átessek a lábában.
Ezzel faképnél is hagyja a lányt és zsebrevágja a kezeit, majd tovább indul hazafelé.

Miután az ismeretlen tovább ballag hangosan felsóhajt.
~Milyen egy alak. Úgy érzem nehezen találom majd meg magamat ezen a helyen. Pedig sok érdekeset hallottam Köztársaság Városról. Vajon merre keressem ezeket?~
Azzal feláll a padról és lassan, komótosan tovább sétál az épületeket figyelve.

Jasmine elgondolkodva lépdelt az utcákon. A bál, ezt el kellett ismernie, tragikusan sikerült. A bátyjával nem sikerült beszélnie, lelépett, Zimával se sokat, Lorával eleget, de  ő is lelépett - hát, nem volt valami kellemes este, az már biztos. Ehhez jött még az elrablási ügy, meg hogy Tariq nem is tért magához...lassan már úgy érezte, felrobban a feje, ezért is jött ki sétálgatni kicsit.
Pillantása megakadt egy két tűzidomáron. Az egyikük, a lány, a padon ült, a másik pedig...nos, a másik pedig konkrétan felbukott a lábában. ~ Udvariatlan tuskó! ~ morgott magában Jasmine, és elborzadva nézte, ahogy a férfi tovább sétál. ~ Komolyan, nagyon úgy fest, köztársaság város tele van bunkókkal... ~ morgott magában, és a lányt kezdte vizsgálni.
Úgy festett, még új a városban - legalábbis, Jasmine így vette le a viselkedéséből...ahogy körülnézett, ahogy elindult...volt benne valami határozottan nem köztársaság városi, és a lány úgy érezte, kötelessége segíteni neki. ~ Szegénykém, olyan elveszettnek tűnik ~ morfondírozott magában. Milyen jól is jött volna, ha neki is segít valaki, mikor először volt itt! és különben is...lassan már elvesztette az érdeklődését az utcák meg az itt flangáló emberek iránt...
- Hahó! - köszönt a lányra, és közelebb lépett hozzá. ~ Ó, csak ne legyen tipikusan zárkózott...ó, kérlek ~ fohászkodott magában, és szélesen elmosolyodott.

Miközben az épületeket szemlélte, észrevette hogy egy lány közeledik felé. Nem kapta el a figyelmét, inkább úgy tett mintha nem foglalkozna vele. Mikor már közel járt, nagy volt a kísértés, hogy rá pillantson, de továbbra is a várost fürkészte. De a lány ráköszönt és közelebb lépett Doloreshez.
- Őö, szia! - mondta hosszú szünetet tartva. Arca ugyanolyan semmit nem mondó marad. Hangja meglepettséget sugall.
~ Vajon mit akar?~ most már kissé bizonytalanul nézett, de lecsillapította magát, mert nem akart rossz benyomást kelteni így egy halvány mosolyra váltott.
~ Lehet tudna nekem segíteni, de remélem nem akar rajtam lógni ~
Várja, mit szeretne tőle.

~ Nagyszerű...kifogtam a Köztársaság városba érkezők közül a legantiszociálisabbat...csodás, Jas! ~ morgott magában a lány, látva az ismeretlen cseppet sem barátságos arcát. ~ Így tovább...ha így haladsz tovább, mint az utóbbi néhány napban, akkor hamarosan csodálatosan magányos maradsz...na tessék, már magamban is beszélek...komolyan, lassan én leszek a legjobb társaságom ~ nagy nehezen megállta, hogy grimaszoljon, és a tűzidomárra nézett.
- Bocsi, hogy csak úgy megállítottalak - fogott magyarázkodásba, és zavartam elmosolyodott. - Csak tudod, annyit akartam mondani, hogy nem minden itteni olyan...olyan igen kevéssé lovagias, mint akivel találkoztál - megvonta a vállát, miközben már pontosan tudta, mekkora hülyét csinált magából. Viszont, ha már így kezdte, akkor - nos, akkor illett így is befejeznie. Akkor a lány szépen lekoptatja, és mehet tovább a maga dolgára... - Ha gondolod, hogy van valami, amit szívesen megnéznél, akkor szívesen elmondom, merre kell menni...ha pedig zavarlak, akkor nyugi, gyorsan eltűnök - mosolyodott el.

Mozdulatlanul végighallgatta a lányt, majd elgondolkodott egy pillanatra.
~ Most vagy leszek olyan hülye, hogy tovább engedem én pedig barangolok azt sem tudom merre, vagy leszek olyan hülye, hogy segítséget kérek és aztán a nyakamon marad. ~
 Nagy morfondírozás után úgy dönt, bármennyire is szereti a magányt, magától nem fog rá jönni merre érdemes haladnia. Ráadásul ha valaki van mellette, talán nem kell attól tartania, hogy egy újabb idegen megszólítsa. Elégedett arccal hátratámaszkodott a mellettük lévő épületnek és összekulcsolta a karját a mellkasán.
- Azt mondod nem minden itteni olyan...? - gúnyosan rávigyorgott. - Remek alkalom, hogy bebizonyítsd!
Hogy ne riassza el az ismeretlen, de meglepően kedves lányt felkel a fal támasztásából és kevésbé gúnyosan folytatja:
- Attól tarok igényem lenne a segítségre ugyanis semmit nem tudok arról ahol most vagyok.
Ezután leereszti eddig összekulcsolt karjait és megvonja a vállát.
~ Eléggé elfáradtam eddigi utam során. Ha szeretnék egy darabig ebben a városban maradni akkor muszáj lesz nekem kezdeményeznem egy ismeretséget akármennyire is elszoktam már ettől~
- Dolores - zárja le röviden mondandóját.

Jasmine felsóhajtott, miután a lány végül is belegyezett abba, hogy segítsen neki - egyelőre nem tudta eldönteni, hogy megkönnyebbült, vagy úgy érzi, megpróbáltatásai még csak most kezdődnek, mindenesetre, jobban jött ki ebből e meggondolatlan lépésből, mint gondolta. ~ Remélhetőleg egész jól fogunk szórakozni ~ gondolta, és ismét elmosolyodott. Még ha Dolores zárkózottnak is tűnt, és látszott rajta, hogy kétszer is átgondolta, hogy elfogadja-e a segítségét. ~ Egy próbát megér ~ határozta el magában.
- Az én nevem Jasmine - mutatkozott be kedélyesen. - Mint idegenvezető, azt hiszem, pocsék vagyok, de legalább tájékozódni tudok...szóval, ez, mint látod, a belváros, aranyos hely, szépek a házak, satöbbi...igaz, a Fekete Nap ideje alatt volt itt néhány harc, de mára azért nagyjából rendben van minden - tett hozzá minden információt, ami csak az eszébe jutott. - És, merre szeretnél menni? - kérdezte végül. - Van erre minden...Levegő Templom, Városháza... - elhallgatott, és várta Dolores válaszát.
Tulajdonképpen nem bánta, hogy megszólította a lányt...ráfért már néhány nyugalmasabb, hétköznapibb óra. ~ Na, most meg kezdek úgy gondolkodni, mint valami nagy világmegmentő hős...én becsavarodtam! ~ elvigyorodott, és Doloresre nézett.

~ Na akkor próbáljunk meg kedvesek lenni ~ gondolta. De nem igazán tudott barátságos lenni. Ha nem is tud meg sok mindent a lányról lehet nem baj. Őt főként a városban folyó dolgok érdeklik, hiszen már mióta nem volt ennyi ember közt.
~ Pedig jó lenne ismerni valakit....várjunk csak! ~ figyelt fel Jasminéra, mikor elhangzott valami, ami nagyon ismerősen hangzik neki, de legfeljebb csak hírből hallotta. Egész végig ezen járt az agya, de csak akkor kérdezett rá, mikor a lány befejezte mondandóját.
- Mi az a Fekete Nap? - lepődött meg.
~ Kínos! Tuti tudnom kéne! Meg kellene magyaráznom.... ~ Majd lehajtotta fejét.
- A helyzet hogy nagyon régóta nem jártam emberek közelében és.... - hirtelen nem is tudta mit mondjon. - Nem ismerek szinte semmit ami erre történt. Egyedül jöttem a Tűz népének egy falujából.
Dolores remélte hogy apró kis meséje segít valamit az ügyön. Ha már szóba állt Jasminéval, nem akarta hogy az első hülyeség után ott hagyja őt. Mint aki kissé elmerült a nosztalgiában, nem szólt semmit, majd felkapta a fejét és, a már kissé zavart lányra nézett.
- Ha útközben mesélnél róla valamit, mehetünk amerre úgy gondolod van valami érdekes. Szeretek új helyeket megnézni, szóval bármi jöhet! - mosolygott rá bizonytalanul.
~ Nem tudom mi lesz ebből a kis kalandból, de nagyon érdekel az a harc amit említett. ~

Úgy tűnt, Dolores kissé zavarban van, ám a lány nem is értette, hogy miért - persze, lehet, hogy a Fekete Nap viszonylag közismert dolog volt, de alapjáraton jó beszédtéma is... ~ Ha tudná, mennyire... ~ gondolta a Jasmine, miközben magabiztos léptekkel elindult előre. Egyelőre még nem döntötte el, merre kellene menniük, szíve viszont a rendőrkapitányság felé húzta...még ha vajmi kevés esély is volt arra, hogy összefut Nighttal, azért szeretett volna tenni egy próbát...
- A Fekete Nap...hát, az egy érdekes dolog volt... - kezdte elgondolkozva, és megrohamozták az emlékek...ahogyan összefutott Tariqkal...a szőke férfi a sakktáblával...Aaron, az idegbeteg vízidomár, meg az a tűzidomár lány... - Igazából, valami bűnszervezet-féleség voltak. Volt egy őrült királyuk, aki napidomár volt, és...tudod, szokásos gonosz problémák. Uralni a világot, meg egyéb hobbik...szóval, azt hiszem, az egész úgy kezdődött, hogy itt, Köztársaság városban megjelent egy csapat, azt hiszem, talán a szegénynegyedben...aztán eltűnt az avatar is, szóval, képzelheted, kész káosz volt - megvonta a vállát, és egy pillanatra elhallgatott. Ezeket mind csak elbeszélésből tudta, és valójában örült is neki, hogy így volt...elég volt neki annyi kaland, ami jutott. Élvezte is volna, ha nem kerül elő a bátyja...vagy egyszerűen csak nem így...
- Szóval, ezek után megtámadták és elfoglalták Ba Sing Sét...vagy közben, nem tudom, és átvitték valahogy a szellemvilágba. Eközben persze már rég szervezkedtek ellenük azok, akiket elfogtak, meg akik az avatart akarták kiszabadítani...eközben megtámadták Köztársaság várost is, néhány embert, akinek köze volt az összeesküvőkhöz, elraboltak, aztán bezárták őket a Forrongó sziklába, ahonnan elszöktek - hangja kicsivel szomorúbbá vált, de ugyanolyan hadarva folytatta. - Jött egy nagy csata, legyőzték, akit le kellett, és körülbelül ennyi volt...most pedig mindenki boldog, úgy ahogy - fejezte be, és nagy levegőt vett. - Ha esetleg kíváncsi vagy még valamire, szívesen mesélek...

- Érdekes
Hirtelen csak ennyit tudott mondani. Meg volt lepődve és kicsit zavaros volt neki az egész, de nem foglalkozott vele ugyanis annak ítélte a dolgot hogy évek óta nem része a civilizált világnak.
- Köszönöm, hogy meséltél - válaszolta, majd hirtelen felnevetett. Dolores nevetése mint mindig, most is ördögi kacajnak hangzott. Majd nevetve folytatta:
- Itt mennyivel nagyobb az élet, mint a vadonban! Persze nem panaszkodom, nekem is kijárt a kalandból. És őszintén nem hiányoztak az emberek.
Elgondolkodott, nem e megbántja ezzel Jasminét. Dolores mintha kicsit elszomorodott volna.
- Vagy pont, hogy annyira hiányzott valami, hogy már nem is éreztem.
~ Ha eddig, nem most biztos totálisan összezavartam! Ne felejtsd el, hogy most nem egy állatkának lelkizel, hanem egy embernek! Az emberek veszélyesek Dolores! ~
- Sajnálom ha nem voltam túl biztató jellem. Valamiféle alap rossz érzésem van mindennel kapcsolatban.

Jasmine jót mosolygott Doloresen. Látszott rajta, hogy nincs igazán otthon a barátkozás művészetében, de ebben semmi rosszat nem talált. Voltak ilyen emberek, meg másmilyenek...de ő végső soron bárkivel szívesen beszélgetett, egészen addig, amíg az nem érzett különös késztetést arra, hogy elrabolja...persze, akik ebbe a kategóriába tartoztak, azzal nem szívesen tartott tartós kapcsolatot...
- Biztos jó lehetett a vadonban is élni... - jegyezte meg elgondolkozva. - Igaz, én mindig is inkább városokban éltem, de... - elhallgatott, és elképzelte magát egy csendes erdő közepén üldögélve...valamiért az volt az érzése, hogy az agyára ment volna az állatoknak, mert több, mint valószínű, hogy ott sem tudta volna befogni a száját. ~ Vicces lenne...állatokkal társalgó buggyantnak néznének ~ felnevetett.
- Nyugi, szerintem semmi baj sincs veled...van egyfajta jellemed, ennyi...ezer rosszabb emberrel találkoztam már, mint te...volt egy őrült vízidomár például, aki hülye ruhát hordott, utált minden miatt, meg én is utáltam őt...szerintem őt nem is lehet tetézni...na jó, azt a napidomár királyt se szerettem jobban, de vele nem kellett közelebbi ismertséget kötnöm - vigyorodott el, ahogy eszébe jutott Aaron...szép emlékek. ~ Csakhogy ő is eltűnt... ~ ugrott be neki, mire elfintorodott. Még veszekedni sem tudott egy jót, mert sem a bátyja, sem Night nem voltak sehol...
- És, mit csináltál, amikor kint éltél? Mármint, embermentes környezetben - kérdezte végül, hogy elterelje a gondolatait.

Egy pillanatra elgondolkodott. Igaz nem rég történtek vele a dolgok, és még friss az élmény de mégis olyan fura beszélni valamiről, ami évekig tartott. Ráadásul nem is mesélt még senkinek.
- Hát... - hosszú szünetet tartott. - Mindig is jobban szerettem a természetet mint az embereket. Ezért mindenfelé el jártam. Csak akkor tévedtem be egy faluba ha kellett valami, amit nem találtam magamtól. Részben erdőkben és dzsungelekben tanyáztam. Szerettem ott lenni. Az állatok barátságosak voltak velem, valószínűleg előtte nem nagyon találkoztak emberrel. Volt amelyik rám támadt, de meg tudtam magam védeni. Persze úgy hogy ne ártsak az erdőnek. Legtöbbször nem is tűzzel harcoltam - aztán eszébe jutott hogy elmeséli újdonsült ismerősének amivel a legtöbb idejét töltötte.
- Tudod, nagyon jó mesterem volt a faluban ahonnan jöttem. Ő segített nekem elérni olyan tudást, hogy megpróbáltam magamtól megtanulni villámot idomítani. Megfelelő helyek, megfelelő csend és nyugalom! Minden passzolt. Sikerült is elérnem valamit.
~ Vajon van még amit mesélhetnék? Esetleg a vadonban élés előtt? Ááá nem... annak még nincs itt az ideje. Visszafogottabbnak kell lennem, hisz még alig ismerem.
- Amúgy szerintem te is rendes vagy! - mondta kicsit szégyenlősen.
Körbenézett, hogy merre járnak. Az épületeket még ugyanaz a stílus jellemezte, de már nem csak házakat és boltokat látott, hanem egyre több fontos épületet. Zavarta a sok macskaköves út. Sehol egy fű vagy park. Rég el hagyták azt a helyet is, ahol az az egyetlen fa ácsorgott.
Azon gondolkozott kérdezzen e valamit, de úgy vette észre hogy Jasmine kicsit elkalandozott miközben mesélt, ezért inkább várta ő mit mond.

- Megértelek - mosolyodott el Jasmine, de gondolatai még mindig máshol jártak. Már megtanulgatott úgy válaszolgatni, hogy csak félig-meddig figyelt oda. - Megértelek, mert az emberek néha...néha olyan rettentően kellemetlenek tudnak lenni, és az állatok legalább nem csinálnak semmi logikátlan dolgot... - tette hozzá elgondolkozva, és azon kapta magát, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán.
Mindez Night miatt volt - persze, otthagyta az egész családot, de ettől még rettentően hiányzott neki...és borzasztóan megijedt, mikor megtudta, hogy történt vele valami. Aztán meg a "nagy találkozás" után csak a csalódottság maradt neki, meg a dac, amivel az egész világra nézett...a testvére tudomást sem vett róla, arról, hogy mekkora fájdalmat okozott neki azzal, hogy titkolózott előtte...pedig régen sokkal jobban kijöttek egymással. ~ Vagy egyszerűen csak így akarok emlékezni rá...lehet, hogy ki nem állhattam, csak épp erre nem akarok gondolni... ~ jutott eszébe, és nagyot nyelt. Nem akart Dolores előtt kiakadni, de az egész olyan szürreálisnak tűnt...szíve szerint felsikított volna, világgá kiáltotta volna a problémáját, mégis képtelen volt rá. Egyszerűen csak mélységesen szomorú volt, mindenféle harag nélkül...nem gyűlölt senkit se, csak magát kicsit, mert ilyen bután viselkedett.
~ Sosem kellett volna eljönnöm...akkor most minden másképp lenne ~ gondolta, aztán belé hasított a felismerés...akkor is minden ugyanígy lenne, Night ugyanúgy csak egy idegesítő fruskaként kezelné....akkor sem mondana el neki semmit, ugyanúgy meglennének a maga kis titkai. ~ Vicces...azt hittem, hogy ha találkozunk, minden rendbe jön, hazamegyünk, együtt leszünk anyáékkal...nem arra, hogy minden ezerszer rosszabb lesz...meg ez az amnézia... ~ megrázta a fejét. Itt sétálgatott egy félig.meddig idegennel a Belvárosban, és bőgött. Szánalmas. Letörölte könnyeit, és a lányra nézett.
- Elnézést, csak kicsit...kicsit... - elharapta a mondatot. Ezt nem tudta volna megmagyarázni.

Dolores teljesen zavarba jött.
~ Talán,valami rosszat mondtam? Remélem nem ~ - gondolta magában, miközben Jasminet vizsgálta.
Arra gondolt, természetes ha a lánynak valami baja van, hisz mindig van valami probléma. Főleg az emberekkel. Neki pont ez az érzés nem hiányzott. Hogy lelkileg gyötört legyen. Inkább éhezett vagy fájlalta sebeit a hosszú útjai során, de az amit otthon kapott, nem hiányzott neki. Dolores kezdte úgy érezni, hogy teljesen szabad. Szabad volt, de soha nem tudta hogy ezt akarja e.
~ Lehet nekem sem a remeteség a célom....ha gondolatolvasó lennék most kideríteném mi jár a lány fejében. Talán akkor rájönnék, hogy van olyan élet ahol az emberek azért boldogak, mert néha szomorúak is. Kell a rossz a jóhoz. Mikor volt nekem utoljára normális érzésem? Volt valaha?~
Miután saját magát is kellőképpen depresszívvé tette, rájött hogy ez nem a legjobb módja a beszélgetésnek.
- Minden rendben? - nézett rá kérdő tekintettel. - Valami.... - folytatta, de hirtelen ő maga sem tudta mit kérdezzen. - ...gond van? - bökte ki végül.

- Persze, egyben vagyok - válaszolta tettetett nevetéssel Jasmine, de végül önkéntelenül is kitörtek belőle a szavak. - Persze azt leszámítva, hogy a bátyám egy idióta, én meg egy még nagyobb idióta vagyok, és hogy elegem van a Fekete Napból, meg abból, hogy az ismerőseim egyik percről a másikra amortizálódnak le, meg szívódnak fel, de attól még minden szép és jó, az ég kék, a fű zöld, és süt a nap... - gondolkozás nélkül beszélt, egyszerűen képtelen volt visszafojtani az indulatait.
Egyszerűen csak elege volt abból, hogy mindenki úgy nézett rá, mint valami gyámolatlan kisgyerekre, akit állandóan pátyolgatni kellett...egyszerűen csak rosszul érezte magát, mindenkivel megesik az ilyen...persze, nem Doloresszel kellett volna így beszélnie...most ismerte meg, arról papolt neki, hogy nem minden Köztársaság városi bunkó, erre ő... 
- Bocsi, nem akartam rád dörrenni...általában normálisabb vagyok, csak az utóbbi hetek nem sikerültek éppen egyszerűen - magyarázkodott, és remélte, hogy a lány nem szalad el az ellenkező irányba.

- Tudod én jobban örülök annak, hogy tudom más embernek is nehéz az élet és inkább erről beszél, mintha engem zaklatna azzal, hogy velem mi van. Eddig nem volt sok ember az életemben, akinek szívesen beszéltem a bajaimról,aki meg volt...azt hagyjuk. - majd felszegezett állal előre nézett és nagy levegőt szippantott az orrával, jelezve magának hogy állja a sarat és azért sem hagyja hogy a múlt emlékei elgyengítsék őt. - Én egyenlőre nem tervezem "felszívódni"! - mondta az utolsó szót kiemelve, egyrészt hogy Jasmine értse mire gondol, másrészt mert Dolores nem igazán használ ilyen szavakat.

A Sárkányházak felől egy kis sötét utcából megjelent Kán.Arca igen nyúzott , kabátja szakadt fején csukja , hosszú bretona így is kilátszik és teljesíti feladatát sebhelyének takarásával.Vállai messziről virítottak a vörös húsba vájt tetoválásoktól.Mozgása igen lezser , feje jobbra-balra cikázik , nem a kirakatokat kémleli mert szeme könnyedén átfut a boltok magas szintű kínálatán , a táj nem nyűgözi le , szemi egyre csak az emléktáblákat figyeli.Szeme nemsokára meg is akad egy egyszerű tömegemléktáblán , rajta 2 nagy oszlopnyi névvel , a tábla tetején rövid felirattal "Szolgálat közben eltűnt rendőrök emlékére".
 Lassan a táblához sétált ,tekintette mereven nézte a szépen egymás alá gravírozott neveket , kezét lassan arcához emelte , egy csókot nyomott , majd kezét a táblára nyomta és motyogott valamit.
 Hirtelen fordult meg , pár lépést tett a legközelebbi falig , nekidőlt , egyik lábát a falnak támasztotta.Alig észrevehetően megdörzsölte a szemét majd egy szivart húzott ki táskájából , másik kezével már reflexszerűen az öngyújtóját kereste.Kezével áttapogatta az összes zsebét , az elvonási tünetekor jól ismert kissé hisztérikus mozdulatokkal tapogatta tovább a kis ezüst szerkezetet.Kezével hirtelen táskájába nyúlt és gyorsan feltúrta azt.
~Remek...én tényleg mindent el tudok veszteni...és pont akkor mikor legjobban kéne~
Idegesen fújt egyet és dörzsölni kezdte a szemét.

- Azt hiszem, tökéletes egészséges az életszemléleted - nevetett fel a lány, miközben letörölte arcáról a rajtamaradt könnycseppeket. - Persze, kissé kegyetlen, de egészséges - tette hozzá, továbbra is mosolyogva. - Ezt nem rosszból mondom - fűzte hozzá sietve, és kissé elvörösödött. Csak ő tudott ennyire ügyetlen lenni... ~ Nagyszerű...akkor majd most szalad el ~ gondolta, és Doloresre pillantott.
- Nem is fogom persze azt kérni, hogy beszélj magadról...csak ha szeretnél, akkor annyit, amennyit akarsz, de nem kell...milyen ember lennék, ha ilyen dolgokat kötelezővé tennék? - fecsegett tovább, inkább magának, mint Doloresnek, majd gyorsan észbe kapott.
- Szóval, van esetleg valami, ami nagyon érdekel a városban? Talán a csaták helyszíne? - kérdezett rá, ahogy eszébe jutott, hogy a lány mennyire érdeklődött a Fekete Nap után. - Ha szeretnéd, akkor persze mást is meg tudok mutatni...jó sok minden van itt, csak az a baj, hogy a legtöbb kissé felszínes... - miközben némán várakozott a Dolores válaszára, körbenézett. Úgy tűnt, semmi érdekes sincs a városban...pillantása megakadt néhány járókelőn, meg egy valamit nagyon kereső férfin, de szeme azonnal tovább is siklott. ~ talán azért találok mindent ilyen unalmasnak, mert túl izgalmas volt az utóbbi időszak... ~ jutott eszébe, és elfintorodott.

- Mivel még soha nem láttam még ekkora várost, vagy egyáltalán bármilyen várost, minden különlegesség érdekel. Persze a csatákért kifejezetten oda vagyok, de eddig csak tanulmányaim során ismerkedtem velük, gyakorlatban még nem láttam semmit ami kötődne csatához. Elég békés helyről származom. Még a gyerekkoromban sem volt soha semmi gond, elég gazdag szüleim voltak - egy pillanatra elgondolkodott. - Szerintem ha rajtuk múlott volna, nem is tanultam volna, és a vadonban semmi esélyem nem lett volna. De ki tudja... lehet akkor nem is szöktem volna meg.
Egy ideig csöndben maradt. Közben rájött, hogy Jasmine még nem is tud arról, hogy ő hogyan került a vadonba. De ha már így nagy mesélésbe kezdett, folytatta:
-... így hát! Jó hogy megtanultam megvédeni magam.
Közben követte a lányt amerre megy, de Dolores úgy érezte, hogy amit mondott abból nem teljesen világos merre is.
- Itt minden olyan új! Túl nagy a választék!
Majd Jasminera mosolygott.

A fiú idegesen toporzékolt párat ,füst vagy valamilyen tompító nélkül egy ilyen érzelmi pillanatot igen nehéz elviselni.Kezét idegesen végighúzta arcán , visszadőlt a falhoz és mustráló tekintettel vizsgált minden arra menőt hátha szerencséje van és talál egy boldogan szivarját pufogtató alakot zsebében egy öngyújtóval és remélhetőleg elég jóindulattal ahhoz , hogy megsegítse egy kis tűzzel eme nehéz órában.
~Szánalmas vagyok... nem birok ki egy napot se anélkül a rohadt fű nélkül. Mindenki akit valaha ismertem szégyellne...itt vagyok a városban ahova az utóbbi 4 évbe akartam jönni és tessék mit csinálok , megveretem magam , iszok és most még a szüleim emlékénél is az egyetlen dolog amit tenni akarok , hogy rágyújtsak.Szánalmas , ezek a rohadt sérülések tehetnek róla , 2 hónapja nem szívtam tegnapig , erre meg egy kis fájdalom képes volt visszadobni a függőségbe...Remek , komolyan remek , csak így tovább Kán és a végén nem becsületesen kell meghalnod hanem megfuladhatsz magadtól....~

Jasmine félig-meddig mosolyogva hallgatta végig Dolorest. Látszott rajta, hogy kissé zavarban van azok után, hogy ennyi mindent elmondott magáról... ~ Hát tényleg úgy fest, hogy megint sikerült kifognom egy kissé antiszociális illetőt ~ állapította meg magában, és jót mulatott a gondolaton...úgy festett, neki már sosem lesz szerencséje ismerkedés kapcsán, de egyelőre így sokkal érdekesebb volt.
- Ó, te is elszöktél otthonról? - kérdezett vissza, és felnevetett. - Tudod, velem is valami olyasmi történt...sajnálatos módon nem lettem sem erősebb, sem megfontoltabb, és attól tartok, egy ideig még biztos, hogy így maradok... - mondta, majd elkezdett gondolkozni azokon a helyeken, amik tetszhettek a lánynak.
- Hm...mit szólnál, ha mondjuk megnéznénk a Sárkányházak kerületét? Úgy tudom, ott kezdődött el a csata...vagy a rendőrkapitányságot, ott találták meg Korrát - javasolta, miközben figyelmét a járókelők kötötték le. Észrevette azt a fiút, akin korábban is megakadt a tekintete, de aztán továbbnézett, most azonban a viselkedése nagyon is lekötötte a figyelmét.
Toporzékolt, majd visszament a falhoz, és Jasmine-nek úgy tűnt, mintha valami rohama lenne...egyszerűen képtelen volt végignézni, azok után, hogy neki is voltak már kevésbé fényesebb pillanatai...
Meg sem várta Dolores válaszát, odarohant a fiúhoz, és félig aggódó, félig rosszalló pillantással ránézett.
- Jól érzed magad? - kérdezte, miközben észrevette, hogy a fiú valamikor megverhették. ~ Nos, ez talán annyira mégsem volt jó ötlet... ~ jutott eszébe, és hátrébb lépett kicsit.