Shu Jing

First topic message reminder :

Miután az első támadásban Zuko elvesztette azt a szigetet, amelyen Yang Hui - a kis halászfalú, ahol Katar festett hölgyként bukkant fel - feküdt, minden erejét a legközelebbi szigetre összpontosította. Shu Jing szigetére. Ezen szigeten terült Piandao mester faluja is.
A tűzidomár hadak felsorakoztak a sziget partvonalán, várva a Víztörzsi seregeket. Ezek a katonák hivatásosak volta. Zuko, azonban, akit csak tudott, összegyűjtött a háborúra, és az így összegyűjtött embereket, tartalékosként a parttól kicsit messzebb állomásoztatta. A tartalékosok között készült az ütközetre, Jasmine és Elaina is.
Eközben a föld királyságából indult el egy kis hajó, mely egy maroknyi önkéntes földidomár szállított. A kapitány beszálláskor, parancsot adott, hogy mindenki vonuljon a kabinjába, és készüljön fel lelkileg a csatára. Ennek köszönhetően Karin, és Tariq nem találkoztak, így nem is tudták, hogy mindketten háborúba mennek. Az utolsó pillanatban ugrott fel a hajóra Ming, egy fiatal földidomár lány, aki nem akart lemaradni az izgalmakról
Míg a hadak a csatára készültek, az Északi Víz fővárosában, Lai Haka, egy vendéget fogadott. Bekísérte egy hatalmas terembe, majd leültette egy asztalhoz, melynél három szék volt elhelyezve. Lai Haka, éleült a díszesebbre, majd helyet mutatott a gazdag öltönyben megjelenő Blaine Valt-nak. Ezután intett az őröknek, akik beengedték Varricket, aki rögtön helyet foglalt a másik széken. Ekkor Haka megszólalt.
- Nos, nem egymásnak bemutatnom magukat, hisz mindketten kereskedők. Én csak egy dolgot szeretnék tudni. - előrehajolt és Blaine szemébe nézett. - Győzzön meg, hogy miért magától vásároljak, ha van egy saját víztörzsi beszállítóm és kereskedőm.
Ezután újra hátradőlt, és várta Mr. Blaine Valt válaszát.

Miközben a tárgyalás folyt, a parton állomásozó tűzidomárok megláttak egy part felé közeledő köd felhőt. Már ismerték a trükköt, ezért rögtön készenlétbe álltak, és figyelmüket a ködfelhőre irányították. Így azonban, a földnyelv, amin tartózkodtak, mind jobbról, mind balról védtelenné vált, és az ott rejtőzködő vízidomárok támadásba lendülhettek. A vízidomárok egy hatalmas árhullámmal a teljes sereget a vízbe lökték, és a másik oldalon tartózkodó vízidomárok elkezdték lefagyasztani, majd elfogni a Tűz népének katonáit.
Ekkor Zuko bevettette a tartalékosait, akiknek a már partra szálló vízidomárokkal kellett megküzdeniük. A csatában Jasminet, egy vízidomár támadta meg, és lefagyasztotta a lány egyik lábát. Közvetlenül mellette Elaina küzdött két másik vízidomár ellen. Jasmine segíteni akart bajtársának, amikor meglátta, hogy egy csapat víztörzsi tört át a vonalaikon, és indult el Zuko testőrsége felé. Jasminénak döntenie kellett, hogy Zukohoz menjen, vagy megsegítse a fiatal lányt, aki kezdett alulmaradni a támadóival szemben.
Az ütközet hevében a vízidomárok elfelejtettek őröket állítani, így azt sem vették észre, hogy egy kis hajó ért partot, amiből földidomárok ugráltak a partra, és vetették bele magukat a küzdelembe. Ügyesnek kellett lenniük, ugyanis egy friss, tapasztalt harcosokból álló csapat támadt rájuk. A bumerángok repültek a földidomárok felé, és az egyik pontosan Karint vette célba. Ezalatt Három lándzsás Tariqot vette kezelésbe, és további kettő pedig Ming felé kezdett rohanni.
A csata zajából egyszer csak egy hatalmas bömbölés hallatszott ki. Akinek volt ideje felnézni, az láthatta, hogy egy Tenzin által vezetett levegőidomár csapat érkezik, hogy segítsen védekező félnek. Tenizn azonban, csak Ionát küldte le, hogy próbáljon fegyverszünetet kérni. Iona el is indult de félúton az ég és a föld között egy hatalmas fuvallat találta el, és így a légidomár mester a földre esett. Mikor felemelte tekintetét, maga előtt látta Yangchent, akit még Lai Haka csábított át az ő oldalára. Így hát nem marad más választásuk, a két nomádnak meg kellett küzdenie egymással.
Akinek néha-néha volt egy kis ideje és körbe tudott nézni, az láthatta, ahogy az egyik hajó orrán egy díszes ruhában álldogáló hadnagy parancsokat osztogat. Ő volt a támadás vezetője, Azoir.

/HOGY A KALAND NE AKADJON, A JÁTÉKOSOK AZT CSINÁLHATNAK A RÁJUK TÁMADÓKKAL AMIT AKARNAK. ÍRJÁK LE, HOGY HOGYAN GYŐZTÉK LE ELLENSÉGEIKET!
IONA ÉS YANGCHEN PEDIG LEÍRHATJÁK A HARCUKAT, ÚGY, HOGY MINDIG REAGÁLNAK A MÁSIKÉRA.
HA VALAKI BE AKAR CSATLAKOZNI, CSAK ÍRJON EGY BELÉPŐ POSZTOT, ÉS ÉN MAJD BEMESÉLEM. JÓ JÁTÉKOT, SOK SIKERT! Koi/

Chen szórakozottan hallgatta végig Azoirt, és elfojtott egy mosolyt...hát igen, úgy tűnt, hogy a hadnagy úrnak mégiscsak van egy kis esze, még ha annyira nem is. ~ Gyengének tettetni magunkat az ellenség előtt...igazán figyelemre méltó ötlet, milyen kár, hogy valószínűleg Hakának jutott az eszébe... ~ továbbra is nevetni szeretett volna, de kissé értetlen dolognak tartotta. ~ Nem baj...remélem, azért lesz benne annyi, hogy megüt...vagy nem mer megütni egy védtelen kislány? ~ arcán lágy mosoly suhant át, de egy pillanat múlva el is tűnt, mintha ott sem lett volna.
Elfintorodott, mikor kiderült, hogy igaza volt, de nem bánta...ha ennyi vízidomár veri meg, akkor még hatásosabb lesz az "elszöktem, miután megpróbáltak a saját oldalukra állítani, de én nemet mondtam, csak miattad, amiket te mondtál, Iona" hadművelet...persze, csak ha szerencséje van. Azért a légidomár lány sem volt olyan bolond, hogy bármit kételkedés nélkül elhiggyen...ki kellett találnia, hogy mit tegyen, mit mondjon. Mondjuk, szerencsére még volt éppen elég ideje ehhez.
Egyelőre azonban kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy hogy fogja meggyőzni a népek vezetőit arról, hogy a jó oldalon áll, és bár megfordult a fejében, hogy nem ide áll, nem hazudik - ami történetesen nem volt igaz, de hát előfordult az ilyesmi. Most azonban inkább a víztörzsi harcosok kötötték le gondolatait, akik szinte azonnal nekirontottak.
Lehunyta a szemét, és várta, mi fog történni. Tudta, hogy gyakorlatilag semmi esélye sincsen, de meg kellett próbálnia harcolni. Már csak a hitelesség kedvéért is. ~ Ha újrakezdhetném az életem, inkább elmennék Varrickhoz, hogy egy mozgó színésznője legyek... ~ dohogott magában,
 szemében azonban különös szikra villant fel...szerette ezt csinálni...és szeretett volna a végén ő lenni az egyetlen, aki szabadon nevethet.
A harc alig öt percig tartott, addigra a lány tagjai már szinte égtek a fájdalomtól, a lány azonban még mindig mosolygott. A dolgok, amik másokat taszították, veszélyesen vonzották őt...a csend, a repülés...a fájdalom. ~ Azért élek, hogy érezzem, hogy élek ~ gondolta, és nagy levegőt vett, miközben gyors pillantást vetett a térképre, majd zsebre rakta, és Azoir után indult, majd, mikor utolérte, megkopogtatta a vállát.
- Nem tudom, hadnagy úr mit gondol - kezdte -, viszont épp úgy nézek ki, mint egy félhulla, és elméletben fogalmam sincs, hol a tábor. Maga szerint ilyen állapotban el tudnám magam vonszolni egy olyan helyre, amiről azt sem tudom, hol van? - ártatlanul felvonta a szemöldökét. - Úgy gondolom, hogy már csak a hitelesség kedvéért is bölcsebb döntés volna, ha még egy ideig maradnék.

Azoir megfordult, majd végighallgatta Yangchent.
~ Döntsd már el mit is akarsz... Semmi sem jó neked? ~ cikázott a gondolat Azoir fejében, de közben igyekezett mosolyt erőltetni az arcára. Eszébe jutott, hogy van lent a kabin börtönében egy tűzidomár, akit meg kéne törni.
- Nos, ha itt szeretne maradni, akkor maradjon. De akkor szeretném hasznát is venni. Lent a börtönben van egy lány, őt kéne kivallatni. Maga addig természetesen fogoly lesz. - Ezután intett az őröknek, akikkel együtt lement Taira elé.
- Nos kislány, kapsz egy játszótársat... Csak ne ütögesd nagyon, mert így is sokat szenvedett... Na jó, csak vicceltem. Csinálj amit jónak látsz.

- Nem értékelem a humorát. - vonta fel a szemöldökét Taira. - Sikeres volt a csata? Várjon, ne válaszoljon. Az ellenfél túlerőben volt, de a hangokból ítélve két hullámban támadtak. Okos lépés, megzavarta őket, legalábbis kikalkulálható módon. Mivel a hajón meglehetős nyugalom volt a foglyok szállításán kívül, vélhetőleg önök győztek. De, mivel nem szállítottak elképesztő mennyiségű hadifoglyot, ezért vagy megöltek mindenkit, vagy a többiek csatlakoztak a déli lázadókhoz. Szép munka. Mi lesz a következő lépésük? Rengeteg lehetőségük van, persze csak néhány jó közülük. - mosolyodott el, majd a légidomár lányra nézett. - Szóval ő itt maradt. Ennek két oka lehet. Vagy a maguk pártján, áll, és valami ostoba nem hagyta beépülve, vagy különösen sok információt birtokol, amit ki akarnak szedni belőle, így a kihallgatásai miatt maradt itt. Az előbbi, és az utóbbi esetben is felmerül a kérdés, hogy miért helyezik hozzám, Azoir hadnagy. Ezt még nem döntöttem el, ugyanis sok lehetőség merült fel bennem, ami végigvihet egy lehetséges, és többé kevésbé logikus utat, néhány alapvető hibát leszámítva. Érdekes lesz kideríteni az eredményt, és figyelni az elkövetkezendő lépéseket.
~Ha ennyire feltárom a gondolatmenetemet, jó esélyem van arra, hogy valamilyen reakciót váltok ki: Félelmet, amennyiben igazam van, és igazam van, vagy akár bizalmat, ha felfedezik, hogy hasznot húzhatnak a képességeimből. Amennyiben egyik sem teljesül, a válaszból újabb információkhoz juthatok, ahogy a lánytól is.~
- És természetesen nem áll szándékomban bántani. Nem vagyok híve az értelmetlen erőszaknak.

Azoir unottan hallgatta a foglyot. Már megkapta Haka-tól az információkat Tairával kapcsolatban. Tudta, hogy a lány egy nagyon okos és művelt személy, rendkívüli logikával és ügyességgel. Szóval fel volt készülve a lányra.
~ Teljesen úgy kell viselkedni, mintha Koh-val szemben állnék. Semmi érzelemkimutatás, vagy fölösleges szó.~ Ezeknek a gondolatoknak köszönhetően, sikerült merev arccal hallgatnia a lány gondolat meneteit. Miután Taira végzet Azoir hozzá kezdett.
- Nos kisasszony, kérem ne beszéljen sokat, mert még a végén kihűl a gyomra. És ne is nagyon gondoljon semmire se, mert megfájdulhat a feje. Tudja, mindennek vannak variációi. A csata kimenetlének is több vége lehet. Tudja, az információkat lehet kombinálni, aztán kilogikázni valamit, de mint, ahogy Piandao mondta egyszer, a karddal is végtelen variációt lehet elvégezni. Ugyanez van itt a világban. Lehet, hogy mindenre gondol, de lehet hogy nem. Lehet hogy kitalált valamit, de akár egyetlen kis porszem is megváltoztathatja a terveket, vagy akár az ütközeteket. Kérem, ne gondoljon mindenre, mert előbb utóbb az a minden túl sok lesz magának. Óhajt még valamit vagy mehetk? - kérdezte kis gúnnyal a hangjában és tekintetét a találkozás óta először Taira-ra emelte.

~Ostoba. Arra neveltek egész életemben, hogy mindig, mindenre gondoljak... Nekem nem túl sok semmi.~
- Azon kívül, hogy nem értem a kapcsolatot a gyomor és a beszéd között, és tisztában vagyok vele, hogy az ember képtelen semmire gondolni, azt hiszem, tisztában vagyok vele, mit akar mondani. A gondolkodása érdekes. A szavaiból azonban azt veszem le, hogy túlságosan ragaszkodik a vezetői utasításokra, és csak akkor veszi észre a hibáit, mikor már késő. Én azt javaslom számoljon azzal a porszemmel, is ahelyett, hogy engem figyelmeztet, azt gondolva, hogy úgysem találom meg. - ellépett a rácstól, és nekidőlt a cella falának. - Más mondanivalóm nincsen. Szívesen elbeszélgetek a légidomárral. - intett, majd a belépő Yangchenhez fordult. - Mivel nyilvánvalóan céljuk volt azzal, hogy ideküldtek, essünk túl a formalitásokon: A nevem Taira, huszonkét éves vagyok, tűz, villám, és fényidomár. Te levegőidomár vagy, aki vagy sok információval rendelkezik, vagy az ő pártjukon áll. Ez utóbbi esetben a kihallgatásomra jöttél, az előbbiben még nem fejtettem meg. A nevedet sajnos nem tudom kitalálni, így szívesen megtudnám.

Azoir kőarccal fogadta Taira válaszát, és folytatta volna a beszélgetést, de a tűzidomár inkább Yangchenhez fordult, és bemutatkozott neki. A bemutatkozás után Azoir közbevágott.
-Tudja, igaza van. Észreveszem ahibáimat, de már későn. Azonban, gyakran jobb egy hibára később rájönni, mint el sem követni. Tudja, nem vagyok filozófus, és nem vagyok szuper erővel bíró. Csak egy egyszerű ember vagyok, aki tévedhet. Egy egyszerű ember, aki a hibáiból tanul. És most is tanultam valamit. - Itt befejezte mondandóját, majd behívatott egy csapat vízidomárt, akiknek megparancsolta, hogy mind Tairát, mind Yangchent kötözzék ki, úgy, hogy ne legyenek képesek idomítani. Miután a katonák végeztek, Azoir szép napot kívánt és kisétált a kabinból. Felsétált a kommunikációs terembe, és megszólalt. Küldjék el a következő üzenetet Hakának.
" A tűzidomárt elfogtam, a vezetőket elvitték. A nomád nálam maradt, ezért büntetést kell neki kiszabni. Az üzletember elindult, jelezhet Warricknek. Uram, minden a terv szerint halad."

Yangchen csendben hallgatta végig a hadnagy és a fogoly párbeszédét, és gondolkozni kezdett. Ez a lány nem volt ostoba...ó, egy cseppet sem volt ostoba. ~ Legalább érdekes egy utam lesz... ~ nem mosolyodott el, szeme sem villant meg, de kezdte igazán élvezni a helyzetet. ~ Kockázat nélkül hogy lehetne bármi is érdekes? ~ kérdezte magától, és nagy nehezen megállta, hogy felnevessen. ~ Anya azt mondta, hogy én vagyok a tökéletes kislányt, merthogy mindig elkerülöm a bajt...látna most...a drága kislánya kikötözve ül egy aranyos cellában, egy veszélyes bűnözővel, akivel épp barátságot akar kötni...hát, azt hiszem, nem ilyen életet szánt nekem a drága, de hát, ez van ~ fájdalmasan felsóhajtott, már csak a hatás kedvéért is. És most nem is volt olyan nagy hazugság. Tényleg fájt neki, hogy az anyja nem tudta elfogadni...na persze, nem a börtönnel vagy Tairával volt problémája.
Aztán Azoirra pillantott, és most nem fojtotta el dühét...elvégre, ő most épp borzasztó dühös, mivel elfogták, vagy valami. ~ Ostoba a drága...azt hiszi, bármit megtehet, mert mellettük állok, ez azonban egyáltalán nem igaz...én senki oldalán nem állok, csak a magamén. És ez bőven elég elfoglaltság, nem fogok még kiváló alkalmazottat is játszani egy ilyen...egy ilyen kedvéért ~ szemében izzott a gyűlölet.
- Azt hiszed, ennyivel elintézhetsz, kisfiú? - kiabálta, és hagyta, hogy a dühe szabadon folyjon végig rajta. Nagyon ritkán csinált ilyet, de néha kellett...kitisztította a fejét, és különben is...néha egyszerűbb volt így minden, nem kellett semmit sem tennie, csak magát adnia. ~ Már ha tudnám, milyen is vagyok igazából... ~ szomorúan lehunyta a szemét, majd Taira felé fordult.
Abban biztos volt, hogy őt nem verhette át egyszerű hazugságokkal, ehhez túlságosan is okos volt. Hát akkor jöhetett a kedvenc része - a drága, hasznos féligazságok, amik mindennél jobbak voltak. Sem nem voltak teljes igazságok, sem teljes hazugságok...valami a kettő között, ami most tökéletesen megfelelt a célnak.
- Téged is azért hoztak be, mert azt hitték rád, hogy hírszerző vagy? - kérdezte vörös arccal, majd ajkába harapott. - Amúgy a nevem Chen - mutatkozott be, és az elkeseredett emberek lehető legszélesebb mosolyát öltötte arcára.

Blaine, és titkárnője Caroline már közeledtek az északi sarkhoz, amikor a semmiből egy jégcsap repült a hajó felé. De semmi kárt nem okozott, ezért nem sokkal utána egy hatalmas hullám emelkedett a vízből, ami elérte a léghajót, sőt meg is fagyasztotta. Ezután a víz kezdte lefelé húzni. Azonban az utolsó pillanatban az idomítás abbamaradt, és a vízidomárok is eltűntek. Helyükre egy csapat tűzidomár érkezett, akik kimentették az üzletembert, (és csinos titkárnőjét), majd elindultak a Tűz országa felé. Mikor odaértek, bevitték őket a palotába, majd ott Zuko elé vitték. Ezután a terem kiürült, és Zuko szólalt meg.
- Őn megbízható üzletember. Vásárolni szeretnék. De kizárólag csak védelmi eszközöket. Nem akarok kiprovokálni egy nagyobb támadást. Mit javasol?

Mikor megtámadják a léghajót, Blaine meg sem mozdul, csak issza a kávéját.
-Caroline, a támadók... ő... - belenéz egy aktába - öt másodpercet késtek. Ez tűrhetetlen.
Az aktát beledobja egy iratmegsemmisítőbe, ami először feldarabolja a papírt kockákra, majd pedig cigarettát sodor belőlük. Mr.Valt el is vesz egy cigarettát, majd meggyújtja egy FierieCoLabs öngyújtó prototípussal. Rövid pöfékelés után így szól:
-A felmentő sereg 0,0000091 nanoszekundumot késett. A luioiai naptár szerint.

Mikor már Zukoval szemben van - az oldalán Carolinnal - így szól:
-Egy új prototípust ajánlanék, a FierieCoLabs Éles Védelmi Löveg Egységet. VÉFLE röviden. Egy fejlesztési stádiumban lévő szuperfegyver, ami a FierieCoLabs Lövőből lett kialakítva. Úgynevezett "töltényeket" lő, rendkívül pusztító. Olyan, mintha sok kicsi egyenesen lövő szupergyors katapult lenne, ha egyszerűen szeretném elmondani.

~Chen nem bolond.~ állapítottam meg. Nem egy manipulálható kislány, akinek mutatja magát. A dühét elengedte, és pont ebből vált láthatóvá, hogy van benne erő... és ész is. Tudtam, hogy nem mutathatom meg, ki vagyok valójában... okosan kell játszanom. Akár a sakkban, itt is taktikázni kell... ahogy mindig. A szavai mögé kell látni, mert két lehetőség van... vagy tényleg a vízidomárok ellen van... vagy az egész csak színjáték. Mindkét esetben meg kell válogatnom a szavaimat.
- Nem egészen. Az én ügyem bonyolult, maradjunk ennyiben. - nem mosolyogtam rá, hiszen sosem tettem... - A nevem Taira. Dühöngeni felesleges, ezek itt nem vevők rá, és jól teszik. Ritkán találkozom olyasvalakivel akinek megvan a sütnivalója is a pozícióhoz, amibe került. Nos... persze vét hibákat, méghozzá kritikusakat. - elgondolkodtam. - És téged miért hoztak ide Chen? Nyilván hírszerzőnek gondoltak, de amennyiben az vagy, a kihallgatásomra küldtek, ahogy azt már korábban is megállapítottam. Ez esetben azt javaslom, ne próbálj az orromnál fogva vezetni, mert felismerem, ha játszani akarnak velem. Amennyiben nem vagy az, mondd el, hogy kerültél ide, honnan jöttél... Nem kérek tőled információkat, mert amennyiben nem a hajón lévők pártján állsz, ezek többet érhetnek mint bármi ebben a helyzetben.
Kíváncsian várom Chen válaszát... Sok minden kiderülhet, pusztán néhány szóból. És nem hazudtam... tényleg felismerem, ha az orromnál fogva vezetnek.

~ Nem próbáljalak meg az orrodnál fogva vezetni? ~ elfojtott egy mosolyt, de arca komoly-dühös maradt. ~ Ó, pedig igazán...olyan jó kis móka lenne! ~ gondolta, majd ismét a tűzidomár lányra pillantott. Biztos volt abban, hogy most semmire sem fog menni a szokásos módszereivel...nem játszhatta a buta kislány szerepét, mert akkor lebukna - és kevés dolog volt, amit kevésbé szeretett, mint ha veszített. ~ Márpedig én soha, de soha nem szoktam veszteni, hacsak én nem akarom úgy ~ állapította meg magában, majd felsóhajtott. ~ Nincs más választásom...igazat kell mondanom...na jó, majdnem igazat, de... ~ Tairára nézett.
-Hazudtam az előbb  -jelentette ki, és ajkába harapott. - Nem azért hoztak be, mert hírszerzőnek gondoltak...azaz, valami olyasmi, de... - elhallgatott, és keserűen elfordította a fejét. - Mellettük álltam...mellettük álltam, mert...nem bírtam elviselni, hogy légidomár lettem. Tudod, olyan volt...boldog voltam, és azt hittem, elérhetek valamit...hát nem. Béna voltam, az első pillanattól kezdve... - arca megrándult a rossz emlékektől. Most nem hazudott, igazat mondott, de mégis, úgy érezte, mintha csak egy szerepet alakítana. Nagyon ritkán beszélt az érzéseiről...olyan fájdalmat okoztak neki, hogy szinte elmondani sem tudta őket... ~ Ha nem hazudok, az fáj...ha hazudok, akkor senki sem tudja, ki vagyok... ~ az elkeseredettség hullámként öntötte el. Senki sem volt, évek óta nem volt ember a maszk mögött...a maszk volt, semmi más. ~ De egyszer...egyszer majd megtudják... ~  - Dühös voltam a légidomárokra, és csatlakoztam hozzájuk...aztán...aztán a csata közben találkoztam egy régi barátommal. Elkezdtünk küzdeni...de megtámadtak minket. Akkor...akkor tényleg nem tudtam, mit keresek itt...segítettem neki. De behoztak - elfintorodott. - És megmondtam annak a drága hadnagynak, hogy köszönöm szépen, nem kérek ebből! Aztán...nos, aztán megveretett. Ennyi - ~ Hát ennyi ~ ismételte magában. ~ Tulajdonképpen, igazat mondtam...nem tudtam, mit keresek itt... ~ Tairára nézett. - De nem tudok sokat...volt annyi eszük, hogy ne mondjanak el túl sokat... - felnevetett. Ez is igaz volt. - Van ötleted, hogy jussunk ki? - kérdezte pár pillanat csend után. Hangja már teljesen tárgyilagos volt.

A lányra néztem. Most nem hazudott. Noha nem voltam földidomár, így nem áldottak meg a képességgel, hogy érzékelhessem az emberek szívverését, de a fiziológiás reakciókból könnyedén meg lehetett állapítani, hogy az ember mennyire mond igazat.
- Becsülöm az őszinteséget. - biccentettem. - Nem mondom, hogy megbízok benned. Sosem bízok senkiben, de jelen pillanatban további információk érdektelenek. És ki lehet jutni. Mindig ki lehet jutni... Nincs idomítás, szóval az emberekre kell támaszkodnunk. Megvárhatjuk Azoirt is, de szerintem egy őr egyszerűbb lenne. Ha a közelembe juttatod, könnyen elintézem, huszonkét és kiképzése megtette a hatását. - feleltem neki. - De a színészi képességeim nem a legjobbak, te könnyen bizalmat keltesz az egyszerű emberekben. - mondtam, így Chen érezhette a szavaim hátterében rejtőző üzenetet: "Bárkit át tudsz verni. Kivéve engem." - A cél az lenne, hogy rávegyünk egy őrt, hogy bejöjjön a cellába. Vagy legalább olyan közel a rácshoz, hogy elérjem a lábammal, ami tökéletes, ha ezen a részen megfogja a rácsokat. Jelen pillanatban nincs hallótávolságon belül egyetlen őr sem, így várnunk kell egy keveset. Természetesen ebben a helyzetben ez nem a legmegfelelőbb, de ez legyen a legnagyobb probléma. - néztem a lányra. A tervet gondosan megterveztem, egy jól irányzott rúgás a fejtetőre, ami a láncokba kapaszkodva, elugrással lehetséges volt, eszméletlenné teszi a célpontot, vagy akár meg is ölheti.

Zuko Blaine Valtra nézett és megszólalt.
- Azt hiszem félreértett. Én nem akarok pusztítani. Akkor a népemet megint gyilkosnak tekintenék. Csak védekezni szeretnék. Ezenkívül... - itt megakadt, ugyanis egy katona lépett be a terembe, és egy tekercset nyomott a Tűz Urának kezébe. Zuko elolvasta a levelet, majd, felállt és az üzletemberre nézett. - Most velem kell jönniük. Az én hajómmal megyünk.

Miután felszálltak a hajóra, elindultak a déli sark felé. Az árjárónál leszálltak, és beléptek a szellemvilágba. 

/BLAINE ÉS CAROLINE MOSTANTÓL TONRAQ TÁBORÁBA ÍRJON/

Chen némán hallgatta végig Tairát, és az egyetlen, amit örömmel állapított meg, hogy nem egy hülyével került össze. ~ Még az kellett volna...akkor dekkolhatnék itt ítéletnapig, amíg csak Azoir hadnagy úr meg nem gondolja magát... ~ a tűzidomár lányra nézett. Jól tette, hogy nem hazudott - tényleg rájött volna, na persze, azt sem állíthatta, hogy igazat mondott volna. Inkább csak, ahogy ő mondta volna, kihagyott néhány kompromittáló részt a történetből.
- Viszont azt kétlem, hogy várnunk kellene - jelentette ki vidáman, szeme pedig veszélyesen megcsillant. Az őrök tudták, ki ő, ellentétben Tairával, de ez most nagyrészt fölösleges volt. Igaz, jelentett némi helyzeti előnyt, viszont nem ezen volt a lényeg. ~ Csak el kell játszanom egy tökéletes haldoklást...az igazán semmiség, egyszer már sikerült. Megy ez nekem... ~ elvigyorodott, majd lehunyta a szemét.
~ Gondolj valami rettenetesre...életed legrosszabb élményére... ~ jutott eszébe, és maga elé idézte azt a pillanatot, mikor megtudott mindent apja titkáról. Ahogy kirohant az utcára...ahogy csak azon járt az esze, hogyan büntesse meg őket, és képtelen volt bármi értelmeset is kitalálni. Mikor érezte, hogy onnantól kezdve nem bíznak benne annyira, mint korábban...
~ Rendben ~ gondolta, és érezte, ahogy szívverése egyre gyorsabb lesz, szinte már úgy ugrált, mint egy falak között pattogó labda. A légzése is felgyorsult, és az emlékek hatására a torka is összeszorult. Aztán felidézte a második lépést...a legfélelmetesebb emléke. Pár pillanatig hagyta, hogy gondolatai szabadon ringatózzanak, majd maga elé képzelt egy házat, és ahogy belép. Egy házat, ahová épeszű ember nem menne magától - ő ide rejtette a félelmeit. Gondolatban feltépte az ajtót, és hagyta, hogy a rémület szinte ráordítson. A pillanat, mikor először ölt meg valakit, mikor megszegte a légidomárok első számú parancsát...véletlen volt, nem direkt tette, de még mindig megijedt, ha eszébe ötlött a mozdulatlan test... Arca falfehér lett, és ajkába harapott, olyan erősen, hogy kiserkent a vére. ~ Nagyszerű...ha eddig nem néztem ki járkáló hullának, hát akkor majd most! ~ hagyta, hogy a fájdalommal vegyes félelem eluralkodjon rajta...ritkán hagyta, hogy minden, amit érzett, minden, amit bánt, kijöjjön belőle, de ez most az a pillanat volt. Mintha csak kívülről látta volna önmagát - keze görcsbe ugrik, ahogy egész testében megremeg - ez most nem volt teljesen színjáték, ő is jól tudta.
- Segítség! - szakadt fel egy kiáltás a torkán, ami furcsán hatott a többnyire nyugodt lány szájából. - Valaki segítsen! - kiáltott újra rekedten, majd nagy levegőt vett. Bár agya nagy részét még a rossz emlékek köde borította, egy eldugott sarokban, amit senki sem láthatott, és nem vehetett észre, elégedetten nevetett. Igen...már magával is sikerült elhitetnie mindent.

/A POSZT MESÉLŐ SZINTŰ/

Azoir épp a rádiós teremből jött vissza, mikor az egyik katona mellette futott el, és sietve indult a cellák felé.
- Mégis mi a fene folyik itt? - kérdezte idegesen a katonát.
- Bocsásson meg Uram, de a légidomár haldoklik. Segítségért kiabál, és a résen keresztül láttam, hogy a teste megremegett, ő maga pedig már beszélni is alig tudott. Kötelességemnek tekintem, hogy a foglyok épségben érkezzenek meg a királyhoz!
- Nos, az hogy a foglyokkal mi legyen, az az én dolgom. Te menj vissza a szolgálatodba, én meg elintézem a többit.

Azoir szépen, nyugodtan benyitott a börtönbe, majd ránézett Yangchenre,
- Lehet, hogy a kisasszony haldoklik, de lehet, hogy nem. A király nem mondta, hogy nomádot is vigyünk, szóval ha meghal akkor sincs nagy gond. Remélem nem csak mókázni szeretnének... - nézett rá Taira-ra. - Ó, majd elfelejtettem. Beszéltem a királlyal. Információt kaptam, hogy mit is kell magával kezdenünk. Szóval kérem jöjjön velem.
Ezzel belépett néhány őr, akik a tűzidomár lányt megragadták, megbilincselték, majd a fedélzetre vitték. Azoir utolsóként hagyta el a cellát, és az ajtó becsukása előtt még szólt Yangchennak.
- Ne feledd kislány, hogy a víztörzséhez szegödtél. Ha árulást, vagy elfordulást tapasztalunk, kivégzés lesz a jutalmad. Haka üzeni, hogy a feladatodat végezd el, de előtte öld meg ezt az idomárt. Mindjárt visszahozom neked. A börtön kulcsa elérhető távolságban van, hacsak nem akarsz meghalni... - tette hozzá gúnyosan, majd becsukta a börtönajtót.

A fedélzeten Tairához lépett.
- Idefigyeljen! Maga tűzidomár, szóval az élete nem fontos számunkra. Magam sem tudom, hogy miért de Haka beszélni akar magával. Én ismerem magát. Tudom, hogy nem fog megtörni, de engedélyt kaptam a próbálkozásra. Szóval egyszerű lesz a képlet. Maga vagy életben marad holnapig, vagy nem. Nekem teljesen mindegy. Most visszavitetem a börtönbe, de a keze bilincselve lesz, lábai pedig láncot kapnak. Remélem, hogy hamar összebarátkozik a nomáddal. További jó szórakozást.

Ezután intett az őröknek, akik visszavitték a megbilincselt lányt a cellába.

Miután Taira újra bilincset kapott, az őrök elindultak a fedélzet felé. De mikor odaértek felkiáltottak csodálkozásukban, ugyanis egy fiatal légidomárral találták szembe magukat. Kai volt az, egyike a Tenzin által összeválogatott diplomatáknak. Tenzin úgy tudta, hogy egy légidomár van foglyul ejtve Azoir hajóján, de azt nem, hogy ki, így hát elküldte Kait, hogy mentse meg őt.

Az őrök fegyvert rántottak, de Kai egy egyszerű fuvallattal a falhoz csapta őket, és azok eszméletüket vesztették. Ezután berohant, és kiszabadította a Yangchent és Tairát, majd elnidultak az ajtó felé. Csakhogy az ajtóban már állt valaki. A két fogoly már jól ismerte őt. A hajó parancsnoka, Lai Haka hadnagya, a Shu Jing-i ütközet vezére, Azoir állt ott kezében Sokka híres kardjával. Egy pillanatig megütközve nézték egymást, majd a fiú támadást indított. Ekkor azonban olyan történt, amilyenre senki sem számított. Azoir a karddal kettévágta az idomított levegőt, így sértetlenül, és stabilan maradt a helyén. Miután Kai második támadását is kivédte, kigáncsolta a fiú lábát és nevetve megjegyezte.
- Fiatalember! Itt nem tehettek ellenem semmit! Adjátok meg magatokat, túlerőben vagyok!

Tettem egy mozdulatot. Okosnak kellett lennem, mivel a légidomár trükkjei nem értek célt. Hálát adtam azért, hogy már számtalanszor kerültem hasonló helyzetbe. Azoir nevetett... Kai-on. Nem maradt őr, akit ki kellett volna iktatnom... A légidomár fiú a falhoz lökte őket, így eszméletlenül hevertek a földön. Azoir volt csak hátra. Ismer engem, de nincs felvértezve minden ellen. Fényidomítással megvakítottam, végig összpontosítva, majd egy pillanat alatt mögé kerültem, hátracsavarva a csuklóját a karddal, az egyik kezemet a torkához szorítva.
- Azt mondta ismer engem... akkor pontosan tudja, milyen kiképzést kaptam. Vajon milyen katona az, aki hagyja meghalni a vezetőjét? És ki van túlerőben? Nézőpontok. Önnek csak egy számít a sok közül. Próbálja meg abból nézni. - mondtam a férfinek.

~ Ez nem volt semmi ~ - gondolta magában Kai Taira látványos lefegyverzése láttán.
A fiú látta Yangchen csodálkozó szemeit, így összeszedte ezerfelé kószáló gondolatait és értelmes mondatokat próbált formálni:
- Én, izé... Szóval... - próbálkozott röviden összefoglalni mindent - Na, engem Tenzin küldött, én vagyok az egyike az összeválogatott diplomatáknak. Azért jöttem, hogy megmentselek téged. Vagyis... Ez a lány ki? - pillantott a tűzidomár lányra a fiú - Úgy tudtam, hogy egyedül vagy itt. Őt is ki kell vinnünk? - de meg sem várta a választ, már folytatta is - Egyáltalán hogy fogjuk? Mert abban teljesen biztos vagyok, hogy az őröknek csak a töredékrészével "ismerkedtem" meg. Szerinted mennyi őr lehet még a hajón? - pillantott ki félve az ajtón Kai.

Azoiron egyetlen pillanatara sem jelentkeztek a kétségbeesés jelei. Szépen nyugodtan válaszolt Tairának.
-Kisasszony! Mondtam, hogy ismerem, és ebből levonhatja azt is, hogy tudom, milyen kiképzést kapott. Azt kérdezi, hogy ki van túlerőben? Megmondom, ha szeretné, de én úgy emlékszem, hogy ezt már tisztázva van.

Válasza után várt még egy kicsit, majd egyszerűen nevetni kezdett.
- Maguk komolyan nem látják át a dolgokat? - kérdezte egy kicsit őrűlt hangon - Nézzenek rám! Mióta maguk találkoztak velem, hányszor nyertem? Egyszer sem. Még szópárbajban is alul maradtam. Maguk szerint ez véletlen? Vagy csak szimplán vesztes vagyok? Vagy, - mosolyodott el - lehet, hogy az a dolgom, hogy veszítsek... Nem? - nézett körbe, a feje megmozdítása nélkül. Miután a megfigyeléssel végzett hozzátette.
- Egyébként, mi is a tervük velem? Nem hiszem, hogy olyan jó ötleteket találtak ki. Ne feledje, amit mondtam. Nem lehet mindenre gondolni.

Kai mélyen elgondolkodott a férfi szavain. ~ Nem lehet mindenre gondolni? Majd meglátjuk! ~
- Miért mondja, hogy nem lehet mindenre gondolni? Kiterveltünk már jó előre mindent, ne aggódjon! - hazudott a fiú.
Villámgyorsan elkezdtek gondolatai kavarogni. ~ Hagyjuk itt? Nem, biztos, hogy jönne utánunk... Akkor öljük meg? Azzal meg mit érnénk? Feleslegesen ontanánk az idomárvért. Vigyük magunkkal? Igen... Ott majd Tenzin mesterrel kitalálhatjuk, hogy mi lesz vele. ~
A fiú testbeszédével jelzett Taira-nak és Yangchen-nek, hogy vigyék magukkal a hadnagyot.

- Nem visszük magunkkal csak így. Megjegyezheti az utat. A katonák memóriája meglehetősen jó, láttam már ilyet. Egyszer velem is elkövették ezt a hibát... - jegyeztem meg. - Chen, kérlek hozz egy csíkot az egyik katona ingéből. Bekötjük a szemét. - eközben, egy pillanatra sem elengedve a hadnagy hátracsavart csuklóját, beszélni kezdtem. - Bolond lennék, ha nem gondoltam volna bele a lehetőségekbe. Jelen pillanatban rengeteg lefolyása lehet az eseményeknek. Akad olyan, amiben az ön halála elkerülhetetlen, akad olyan, ahol az enyém az, sőt, van ahol nyilvánvalóan egyikünk sem éli túl. Mint ezek szerint tudja, én gyakran számolok néhány halállal... bábuk a sakktáblán... - sóhajtottam. - De van egy ötletem. Azt hiszem meg fogja lepni, mi mindenre lehet gondolni. - bekötöm a szemét az időközben kapott szövetdarabbal. - és átadom Kainak. - Vigyétek akárhova. Ha van ismerősötök, aki képes kezelni ezt a helyzetet, hozzá menjetek. Én maradok. - a kardot a kezemben hagytam. - Nem lesz szükségem statisztákra, de ha pontosan fel akarom mérni a helyzetet, meg kell értenem azt az elmét, aki irányítja. Maradok beszélni Hakával. - zártam le végül.

Azoir tehetetlenül, de dühösen tűrte a szembekötést, majd mikor odalökték a légidomárokhoz, válaszolt.
- Azt az elmét nem lehet megérteni. Ne is próbáld. Őrültebb, mint Varrick, mégis zseniálisabb a legokosabb embernél. Lai Haka megtestesítője a újdonságnak, a kivitelezhetetlenségnek a kiszámíthatatlanságnak. - itt várt egy kicsit, hogy leülepedjen az amit mondott, majd folytatta - Egyébként egyedül semmit sem ér el. Csak én tudok kapcsolatba lépni Hakával, szóval szüksége van rám. A másik, hogy ha egyedül sétálgat a hajón, könnyen jégcsap állhat a szívébe. Én viszont biztosíték lehetek a maga számára. - Ekkor szeme a kardra tévedt, és folytatta - egyébként a kard csak akkor ér valamit, ha azt Sokka mester tanítványa forgatja. Másnál még a tőrnél sem ér többet.

Ameddig csak lehetett, mozdulatlan maradtam, és egy szót sem szóltam - elvégre, pár perce még épp a halálomon voltam, és nem vagyok biztos benne, hogy ha egy haldokló egyszer csak jobban lesz - és még csak szellemek sem jártak közben, ami, hát, egyelőre kissé hihetetlennek tűnt -, az hihető összképet hagy maga után. márpedig, ha már színház, akkor tűnjön valóságosnak. És persze, azt se nagyon felejthetem el, hogy én tulajdonképpen egy szende, kedves és aranyos, tüneményes lány vagyok. és természetesen meg sem fordulnak a fejemben olyan gondolatok, mint a világuralom...benne? Ugyan már...kikérem magamnak...én egy tökéletesen békés légidomár vagyok, hogy is jutna az eszembe ilyesmi?
Hát igen...néha már én magam is ironikusnak tartom két személyiségem - az, amit hisznek, és az, aki valójában vagyok - közötti különbségeket, de kifejezetten élvezek kettős szerepet játszani. Van benne valami igazán megkapó...valami, ami érdekessé teszi a játékot.
Nem válaszolok Kainak, csak elképedten nézem az Azoir és Taira közötti szócsatát. És, bár megtettem, amit a tűzidomár lány kért tőlem, attól még nem értettem vele egyet. Mikor Azoir megszól, elgondolkodó arcot vágok, és Kaira pillantok, nagyon remélem, hogy értelmes tekintettel fog válaszolni. Tudom jól, hogy nem játszhatom a teljes hülyét, mert Taira ennél többet tud rólam...ó, igen. Ennél sokkal többet, és ha egy picivel is többet árulok el neki... Nem. Ilyet nem csinálok.
- Taira, szerintem igaza van - jelentem ki, és ajkamba harapok. Ezeken a szavakon most sok múlhat, és nem szeretek hibázni. - Nélküle nem sok esélyed van, hogy bejuss Hakához...és erre rá is fog játszani - elhallgatok, majd segélykérően Kaira nézek. - De nekünk is most kell döntenünk arról, hogy mit csináljunk...ha sokáig maradunk tétlenek, könnyen rajtunk üthetnek.

Kai  először rosszallóan nézett Yangchen-re - mert hogy nem volt hajlandó válaszolni - azután pedig a segélykérő pillantásra egy "veled vagyok" pillantást küldött. Habár nem volt teljesen biztos döntésében, mert ha belegondolt, a lefegyverzett Azoir ártalmatlan, igen, ártalmatlan, de csak ebben a pillanatban... Ha itt hagyják a tűzidomár lányt és a férfit, szinte biztos, hogy Taira bajba keveri magát, de akár meg is ölhetik... Habár tisztelte a lányt a bátorsága miatt nem akarta csak úgy itt hagyni vele. Sokáig szeretett volna gondolkodni, átfontolni mindent lehetőséget, de megszólalt benne a vészjelző: tényleg hamar rajtuk üthetnek.
- Taira... Én bízok benned. Te - igaz, hogy alig ismerlek - de egy erős, hidegfejű lánynak tűnsz... - A mondandója többi részét testbeszéddel mutogatta el.
Kai úgy döntött, hogy maradnak. Ő is a hajón fog bujdosni, és reménykedni, hogy nem kapnak fülest az őrök.

- Tűzidomár vagyok. A kard csak a biztonság kedvéért maradt nálam. - vontam meg a vállam. - És ti nem maradtok. Gyilkosnak képeztek, engem nem fognak oda visszazárni. De egyedül gyorsabb vagyok, és ha ez velem marad, senki nem fog követni titeket.
Mikor láttam, hogy Kai nem szándékozik hallgatni rám, folytattam.
- Idefigyelj... engem a legkevésbé sem érdekel hogy mit gondolsz. Megvan a cél, kideríteni az okot, analizálni a szándékot, és elméletet állítani fel. Én ezt megoldom egyedül. Ha lebuktok az őrök előtt, még rátok is figyelnem kell, amit legkevésbé sem akarok. Harc volt... tehát van még állomása az ellenségüknek. Értesítsétek őket. Ha jól sejtem, Chen, te tudod, hol állomásoznak. Ha ketten mentek mindenképp biztonságosabb. Amennyiben egyikőtök hazudik, a másik ellenőrzi. Ha pedig mindketten igazat mondtok, védelmezitek egymást. - néztem rájuk. - Indulás. Ha az őrök felébrednek, nem marad sok időtök. És... ha elértek a lázadókhoz, azonnal utasítsátok őket, hogy hagyják el az addigi bázisukat. Minél rejtettebb helyre menjenek, de oda, ahol nem számítanak rá.