Tonraq tábora

A lázadók főhadiszállása, ahol a vízidomárok készülnek a puccsra.

Karin szétnézett a csatatéren. Ha eddig nem volt biztos benne, hogy ez tényleg háború, hát akkor most megbizonyosodhatott róla. Mindenhol halottak és sebesültek hevertek szanaszét, mint egy furcsa festmény alakjai lettek volna. De legalább nyerésre álltak...egyelőre. Úgy tűnt, hogy a tűz urát is sikerül védeni. ~ Legalább ennyit sikerült elérnünk... ~ sóhajtott fel, és a tőle távolabb eső légörvényre pillantott. Úgy tűnt, a légidomárok is bevetették magukat, méghozzá, az ide-oda repkedő víztörzsi katonák láttán, igen ügyesen.
Ez a pillanatnyi félrenézés azonban elég volt ahhoz, hogy a hadnagy meglepje. Nem volt felkészülve arra, hogy a robotok rátámadjanak, és elfintorodott. ~ Még egyenlő esélyekkel sem tudsz küzdeni, zsenikém? Ezt megjegyzem...és legközelebb, ha még találkozunk úgy, hogy mind a ketten szabadok leszünk, gondolkodás nélkül fogom keresztüldöfni egy aranyos tőröcskével azt a drága szívedet... ~
Pontosan tudta, hogy ennyi robot ellen esélye sem lett volna, és hogy ha megöli a férfit, akkor is elfogják, attól azonban nem bosszantotta kevésbé a dolog...sőt, kifejezetten irritálta. Utált veszteni, még úgy is, hogy tisztában volt azzal, hogy mit sem tehetett volna ellene. ~ Hülye robotok, hülye, idegesítő emberek, akik olyan okosnak és ügyesnek gondolják magukat... ~ morgott, amint bekerült a cellába.
Azonban az egyedüllét kellemes nyugalmát sem élvezhette sokáig, mert hamarosan néhány társat kapott. Két tűzidomár lányt, meg két légidomárt. ~ Hát nagyszerű...másra sem vágytam ~ sóhajtott fel, és elvonult az egyik sarokba. Ő aztán nem fog senkivel sem beszélgetni, még ha egy oldalon állnak is!
Közben megérkezett Azoir is, valószínűleg - legalábbis, a lány így gondolta - azért, hogy kikérdezze őket, de nagyon úgy tűnt, valami jobban leköti, mivel szinte azonnal elrohant. ~ Jól van, akkor nem mondok semmit...bár, amúgy sem mondtam volna... ~ tette hozzá magában, és elfojtott egy vigyort.
Most se volt sok ideje gondolkodni, mivel megérkeztek a lázadók, és kiszabadították őket. Innentől a lány szeme előtt kissé összefolytak az események, csak akkor érezte magát jól újra, mikor végre megérkeztek a lázadók főhadiszállására. Tudta jól, hogy az lenne a dolga, hogy a többiekkel beszélgessen, de egyelőre, az öccse halála után meg pláne, úgy érezte, hogy elege van mások társaságából. Így hát odébb sétált a tömegtől, szemére húzta szemkötőjét, és a falnak dőlve gondolkodni kezdett.
~ Szóval, nézzük csak...mit tudunk? Két szemben álló oldal, a vízidomárok, a tűzidomárok, Kuvira csapatai és az önkéntesek...elméletileg nekünk kellene fölényben lennünk, pláne, hogy még a légidomárok nagy része is mellettünk száll harcba...akkor mégis, mi a gond? Robotjaik nem csak nekik vannak... ~ felhúzta a szemöldökét. ~ Ha a helyzet így áll, hogy ezt a csatát is valószínűleg csak a szerencsének köszönhetően nyertük meg, akkor valamit nagyon tudnak... ~ eldöntötte, hogy ha már lesz kedve bárkihez is hozzászólni, ez lesz az első dolog, amit meg fog tőle kérdezni. ~ A második...hol van Korra? Tonraq itt van, tehát, ha egy helyre lettek volna zárva, akkor most ő is szabad lenne, legalábbis...nos, annyi biztos, hogy jól elrejtették, vagy maguk mellé állították...amit nem hinnék ~ felsóhajtott. Túl könnyen jött ez a győzelem...nem stimmelt valami. És úgy tűnt, a szövetségeseik is túl nagy jelentőséget tulajdonítottak nekik, pedig ez csak egyetlen győzelem volt. A háború még cseppet sem volt lejátszott meccs. ~ Jut eszembe, hova tűnt az egyik légidomárunk? ~ kissé nyugtalanította a gondolat, hogy valaki csak úgy felszívódott, és úgy döntött, jobb lesz, ha rajta tartja a szemét az eseményeken.
Visszatolta szemkötőjét, és Elainához lépett. ~ Ki tudja? Tűzidomár...talán többet tud, mint én... ~

Miután a rakéták valahol lezuhantak, több dolog is történt egyszerre. Először is, a rakéták miatt Elaina végre egy kicsit szétnézhetett, hogy áll a csata. Rengeteg holtest, és sebesültből is volt egypár. Sok vízidomár, nagyjából ugyanannyi tűzidomár, és néhány földidomár is elesett. Másodszor, hogy sok fémből készült robot érkezett a helyszínre. Néhány, pont feléjük tartott. ~Remélem, ezek a fémdobozokat könnyen szét lehet szedni. Ha nem, az bizony fájni fog.~ Harmadszor, Elaina egyenruháját a szél össze-vissza csapkodta. Hamar kiderült, hogy a katonák a levegőidomárokat próbálták meg lerohamozni. Csak ez a hurrikán miatt eddig ez nem sikerült.
Elaina sejtése beigazolódott. A robotok tényleg értük jöttek. Hiába küzdöttek teljes erőbedobással, ezek a monstrumok gyorsan harcképtelenné tették Elaina-t, és a lányt, Elaina megmentőjét. Egy hajóra vitték őket, és még két légidomárt is elkaptak egy földidomár mellett. ~Hát már ezeknek semmi sem szent! A légidomárok diplomaták, nem harcosok!!!~döbbent le a lány.
A hajó celláiban kötöttek ki. De nem telt bele sok idő, valahol csatazajt lehetett hallani. Pár perccel később vízidomárok jelentek meg. Se perc alatt kiszabadítottak mindenkit, és egy ugyanennyi idő alatt már egy csónakban ültek, és valahová mentek.
Elaina a fájdalomtól és a fáradságtól éber álomba merült. A lány a hidegre ébredt fel.  ~Hű, de szép itt minden! Sosem láttam a kék ennyi árnyalatát egyszerre!~kerekedett el a szeme. Annyira elmerült a táj szépségeiben, hogy észre se vette, hogy már megérkeztek. A szobába bejövet észlelte azt, hogy Tonraq is velük van. ~De ő nem börtönben  van???? Vagy ott volt és sikerült megszöknie??? Több mint valószínű, hogy a többi lázadó vízidomár szabadíthatta ki. Hisz az új vezér politikája nem mindenkinek tetszik.Igen, biztos ,hogy így volt. De akkor hol van Korra???~szaladgáltak Elaina fejében a gondolatok. Aztán a földidomárlány lépett melléje.
-Szia!-köszönt halkan, közben a sérült lábát próbálta nem terhelni.

A támadás, és a rövid ideig tartó rabság után Tonraq táborába kerültek. Iona átgondolta a történteket... legfőképp Yangchen elengedését. Segített neki, de... mi van, ha csak álca volt? Talán azért engedték el, mert végig velük volt... Nem akart foglalkozni a gondolattal. Körbenézve látta, hogy Tonraq a helyszínen van, Korra viszont nincs velük. ~Ez baj. Ha elfogták az Avatart, akkor a fenyegetés komolyabb, mint vártuk.~ Látott beszélgetni egy földidomárt, és egy vízidomárt, de úgy döntött, először A vezérhez megy, és érdeklődik a csata végső kimeneteléről.
- Üdvözlöm, a nevem Iona. Levegőidomár vagyok. Érdeklődnék, hogy mi történt a csatában a robotok megjelenése után. Elfogtak minket, így nem tudok a pontos kimeneteléről. És mi történt Korra Avatarral? Miben segíthetünk Haka ellen?

Tonraq ránézett Ionára. Egy pillanatig semmit sem mondott, ami lehet, hogy kicsit gyanúsnak tűnhetett a többieknek, de utána beszélni kezdett.
- Szervusz Iona! Sajnos a csatáról nem sokat tudok, hiszen én csak akkor értem oda, mikor ti már a hajón voltatok. Elküldtem egy idomárt, hogy körbenézzen, de ő csak holnap érkezik meg... Addig is szedjétek össz magatokat, ugyanis hamarosan indul a csetepaté... - mondta érdekes hangsúllyal, úgy, mintha két értelme lenne a mondatnak. Ezután végignézett a többieken, és szeme megakadt Jasmine-n és Elaina-n. 
- Ti ketten, kérlek gyertek velem. Mutatni szeretnék nektek valamit. - És ezzel karon fogta a két lányt és elindult velük a tundra felé. Karinnak ez már gyanús volt, ezért intett Ionának, és követni kezdték a távolodókat. 

Hamarosan meglátták, hogy hova is igyekszik Tonraq. Egyenesen a szellemvilágba. Miután átértek, folytatták útjukat, egészen egy nagy szakadékig, melyben átláthatatlan köd terült el. Ekkor megszólalt Tonraq.
- Sok boldogságot az elveszett lelkek ködében! - és belökte a két lányt. - Így jár minden tűzidomár!
Miután biztos volt benne, hogy Jasmine és Elaina földet értek, tapsolt hármat, majd várt egy kicsit. Ekkor előjött a ködből, két ismert személyiség. Az egyik Zhao volt, a tűz népének egykori tengernagya, míg a másik egy földidomár, akinek orrából egy lánc lógott. Igen, ő Aiwei volt. Most rövid tanácskozás folyt le köztük.
- Elhoztad, amit kértünk? - kérdezte Zhao
- Igen, elhoztam - mondta Tonraq, majd az egyik bokorból kihúzott egy tűzidomárt, míg a másikból pedig egy földidomárt. Kezébe egy jégcsapot fagyasztott, majd megparancsolta, hogy végezzenek el egy szellemi kivetülést. A két rab félelmében megtette, majd mikor testük szabaddá lett szellemüktől, Tonraq megszólalt.
- Íme az új testetek! Mondtam, hogy Loheng-ben lehet bízni.
Zhao és Aiwei egymásra néztek, majd, elindultak a testek felé. Iona és Karin már közbe akart avatkozni, mikor valaki hátulról befogta a szájukat. A két lány gyilkos tekintettel fordult meg, de rögtön nevetőssé vált a kedvük, ugyanis Iroh, a nyugat sárkánya volt az.
- Ezen már nem segíthetünk... Gyertek velem. - Ezzel elindult, kezében egy kis teáskannával. A két lány követte őt. Eközben Zhao és Aiwei birtokba vették új testüket, és Lohenggel együtt elindultak vissza a táborba. 

Jasmine és Elaina bolyongani kezdtek a ködben, persze kézenfogva, hogy ne veszítsék el egymást. Ahogy így sétálgattak, egyszercsak Elaina belebotlott egy láncba. A lányok elkezdték követni, és a lánc végén megláttak egy görcsösen rángatózó lányt, amint ezt hajtogatta:
- A nevem Korra. Én vagyok az utolsó avatár. A nevem Korra...


/KARIN ÉS IONA KÉRDEZZENEK IROH-TÓL, MERT Ő TUD VÁLASZOKAT ADNI SOK MINDENRE. ELAINA ÉS JASMINE SEGÍTSENEK AZ KORRÁN./

Jasmine dühösen ült le a földre, miután a táborba érkeztek, szemében izzott a gyűlölet. Elege volt...nagyon is elege! Mégis, mit ártott ő, hogy el kelljen hurcoltatni egy agyatlan robottal? Megmentette a másik tűzidomárt, és persze, már az maga is bűn lehetett, hogy eljött ide, mégis...mások is megmentették a csapattársaik életét, de nem húzgálta őket egy nagy fémszerkezet ide-oda, be egy hajóra, aztán nem hozták őket el onnan...mióta volt ez az új elv a víztörzsieknél? Kiszúrni az olyan szerencsétlen kislányokat, mint ő, és rájuk szállni...
Mérgesen csettintett, mire egy aprócska tűzcsóva jelent meg, és a vele együtt kiszabadítottakra pillantott. Néhányuk, mint például a tűzidomár lányt, és a nyilas légidomárt szimpatikusnak találta, de a másik kettő...Hát igen, Chen pontosan olyan típusú lány volt, akikek élből utált, micsoda szerencse, hogy eltűnt... ~ Nem bírom az ilyen behízelgő bájos kisasszonyokat...mindig valami álnok dolgon jár az eszük ~ jelentette ki magában, majd Karinra tekintett. Hát persze, ő még eltűnni sem volt kedves... ~ Már annyit ül és gondolkodik, hogy az már egészségtelen... ~ könyvelte el magában, aztán meglátta Tonraqot, aki éppen az egyik légidomárral beszélgetett.
Éppen rá bámult...és aztán még szólt is neki, meg Elainának. ~ Oké...úgy tűnik, vagy paranoiám van, vagy valami nagyon nem stimmel... ~ gondolta, és mikor a férfi karon fogta őket, végképp eluralkodott rajta a rossz érzés. Utálta, ha valaki úgy rángatja el, hogy meg sem várja, menni akar-e. ~ Nyugalom, ő az egyik nép vezetője, csak nem akar elrabolni...miért is akarna? De azok ott...ők miért is akartak? ~ ajkába harapott. Nem gondolhatott arra...ijedten a másik lányra pillantott... ~ El akarok menni...Most azonnal! ~ akarta kiáltani, de egy hang sem jött ki a torkán, amint meglátta szellemvilágot. Egyike az utolsó helyeknek, amit szeretett volna meglátogatni...
Meglátta az előttük elterülő, nagy szakadékot. Bár nem tudta, hol vannak, abban azért teljesen biztos volt, hogy Tonraq nem azért hozta őket ide, hogy leüljenek piknikezni...azonkívül, nem is volt épp a megfelelő hely a kirándulásra...
~ Mi a...? ~ kérdezte magától, mikor elkezdett zuhanni lefelé, mint egy darab fa. Hallotta Tonraq hangját, de egyszerűen csak nem tudta elhinni, hogy az avatar apja képes ilyen szörnyűségre. ~ Persze...de az is lehet, hogy nem az avatar apja... ~ futott át az agyán a gondolat, de nem tudott túl sokáig foglalkozni vele, mert leértek.
- Az elveszett lelkek köde - suttogta, ahogy eszébe jutottak azok a fenyegetések, melyeket anyja mondogatott. "Ne kóborolj egyedül éjszaka, mert elnyel az elveszett lelkek köde, és soha többet nem tudsz majd visszatérni..." Idegességében csuklott egyet, és már csupán a gondolattól, hogy lehet, hogy pár percen belül elveszti az eszét, kezdett rémeket látni.
Ne...ne, ne, ne, ne! - sikította, amint meglátott két alakot közeledni felé. Beszélgettek...és a hangjukat ismerte. Ők voltak, akik elrabolták. ~ Visszajöttek értem! Visszajöttek értem! ~ érezte, ahogy szívverése felgyorsult, és ismét felkiáltott. Futni szeretett volna...vissza valahova, akárhova...
Megrázta a fejét, de az alakok továbbra sem tűntek el. Szíve szerint azonnal elkezdett volna tűzgolyókkal támadni, és, ha nem vette volna észre időben Elainát, meg is tette volna.
- Ne veszítsük el egymást - nézett rá, hangja még mindig remegett a félelemtől. Ki kellett bírnia valahogy...biztos ki lehetett jutni, kellett, hogy legyen valami mód.
Megfogták egymás kezét, hogy ne tudjanak elkeveredni egymástól, és elindultak - igazság szerint a lánynak fogalma sem volt, hová tart, az egésznek csak akkor lett valami értelme, mikor Elaina megbotlott egy láncban.
- Nézzük meg, mi vagy ki van a végén - tanácsolta. Követni kezdték, amíg el nem jutottak egy görcsösen rángatózó lányhoz. Jasmine nem ismerte fel, csak arról, amit mondott, és ha lehet, még jobban megrémült.
- Korra? - kérdezte dermedten. - Tényleg te vagy az?

Karin Elainára pillantott, és egészen kiszúrta, hogy furcsán áll. ~ Aha...akkor nagyon úgy fest, lesérült...eleve sérülteket nem nagyon hoztak ~ gondolta, és próbálta felidézni, mit is csinált a tűzidomár a csata közben, azonban gyorsan rádöbbent, hogy semmi sem fog az eszébe jutni. Nem figyelt semmire, csak arra, ami körülötte történt. Tariq miatta... Arca egy pillanatra megrándult, ahogy eszébe jutott, hogy gyilkolta a körülötte lévő vízidomárokat. ~ Mit tettem? Hogy lehettem képes erre? ~ elméjében újra feltűnt a kép, ahogy a sziklák eltalálják a katonákat, és vér szétfröccsen a földön... Megrázta a fejét. ~ A lelkiismeret-furdalás később is ráért...most inkább Elainának kéne segítenem... ~ gondolta.
- Mi történt? - kérdezte. - Úgy értem, a lábaddal... - tette hozzá. ~ És persze az is érdekelne, mit csinált mindenki más, miközben én elszántan gyilkolgattam másokat, de ez már abszolút mellékes... ~ ezt már nem mondta ki hangosan. Nem igazán volt kedve csevegni, már azt sem tudta, miért is ment a tűzidomárhoz. ~ Hé, attól, hogy meghalt az öcsikéd, nem kellene teljesen antiszociálissá válnod! ~ szólt magára, majd keserűen hozzátette. ~ Egyszer már túléltem a halálát...most is menni fog... ~
Ismét Elainára nézett, a lányt azonban éppen akkor fogta karon Tonraq. A lány felhúzta a szemöldökét, de nem szólt semmit...végül is, ő volt az ellenállás vezetője, de...
~ Először is, hogy került ide Tonraq? Nem hallottam, hogy megszökött volna a börtönből...márpedig, a vezetőknek tudnia kellett volna róla...és tulajdonképpen, miért is a két egyedül tűzidomárt viszi magával? ~ a kérdések szinte tolongtak fejében, majd megállapította magában, hogy a gyilkossággal egy időben az esze is elment, tekintve, hogy korábban sosem tapasztalt ilyen fajta paranoiát - mégis, szinte azonnal elhatározta, hogy követi őket.
- Helló, Karin vagyok, nincs kedved követni a főnököt? - lépett a légidomár lány mellé. Nem tudta, mit kellett volna mondania, de egyelőre úgy döntött, a legrövidebb önkifejezés a legcélszerűbb. Megvárta, amíg Iona is beleegyezik, majd elindultak Elaina, Jasmine és Tonraq után.
Összeráncolta a homlokát, amint kiértek a táborból...ha Tonraq mutatni akart volna nekik valami fontosat, akkor nem ide hozta volna és nem őket...és biztos, hogy nem a szellemvilág választotta volna, majd pillantása a szakadékra siklott. ~ Az elveszett lelkek köde ~ szinte teljesen megrendült. Hallott már a helyről, ez azonban csak még barátságtalanabbá tette a szemében. ~ Innen nem sokan térnek vissza...alig néhányan... ~ felsóhajtott, miközben agyán átfutott egy kissé képtelen gondolat...ha azt akarták, hogy Korra végleg eltűnjön, akár ide is hozhatták... Intett Ionának, hogy bújjanak el az egyik szellembokor mögött.
Alig tudta megállni, hogy szájára tapassza a kezét, mikor meglátta, hogy a férfi belöki a két tűzidomár lányt a szakadékba, de sikerült megállnia magától is a sikítást. ~ Hát jó...ez ˇvagy nem Tonraq, vagy pedig átmosták az agyát... ~ gondolta, és Ionára pillantott. E pillanatban nagyon sokat adott volna azért, ha tudta volna, mi jár a légidomár lány fejében.
Ami ez után következett, az még rosszabb volt. Két alak tűnt elő, Zhao és Aiwei, és Tonraq - pontosabban az, aki Tonraq testében volt -, majd egy földidomárt és egy tűzidomárt húzott elő, az egyik mellettük lévő bokorból. ~ Ezek...ezeket most...? ~ még magában is nehéz volt kimondani, mit tervez a férfi, de azonnal rájött, mikor szellemi kivetülésre kényszerítette őket. ~ Most pedig ezek a szerencsétlenek elbúcsúzhatnak a testüktől...inkább hagyták volna, hogy megölje őket....bolondok... ~ felsóhajtott. Szeretett volna odamenni, már arra is kész volt, hogy akár mind a hármukat szétlapítsa, ha lehetséges, mikor valaki hirtelen befogta a száját hátulról. Idegesen fordult meg, de kiderült, hogy szerencséjük van. Iroh tábornok volt az, és egy teáscsészével a kezében elvezette őket egy nyugodtabb helyre. A lány még visszapillantott a válla felett a területre, és próbálta memorizálni a két arcot - ha innentől a fizikai világban is ott lesznek, nem árthat, ha tudják, kik ők.
Miután illendően köszönt Irohnak, nem kerülgette sokáig a témát - végtére is, ha a férfi a szellemvilágban volt, akkor több dologról is tudnia kellett.
- Ez nem Tonraq volt, igaz? Korra itt van? Ki ez a Lai Haka, mit akar, és miért? - hadarta el, majd ajkába harapott. - Elnézést a sok kérdésért...de nincs sok időnk, mielőtt még árthatnának valakinek.

Miután Iona Karinnal együtt tanúja volt a jelenetnek a ködnél, hálás volt, hogy aki befogta a száját, nem egy víztörzsi katona volt. Iroh-ról sokat hallott, és tudta, hogy ha valakiben megbízhatnak az ő. Látta, hogy a földidomár is így gondolja, és fel is tette a kérdéseit.
- Biztos nem Tonraq volt. Egy szellem megszállhatta a testét, méghozzá nagy erejű szellem. És engem is érdekelne, hogy melyik... Korra holléte fontos lenne... Akár csak az információk Lai Hakáról. Tudja esetleg, hogy mik a terveik az elveszett lelkek ködéből kihozott lelkekkel? Tehetünk valamit ellenük? És... hogy lehet visszaadni azoknak a szerencsétleneknek a testét? - hadarta el ő is a kérdéseit. - Tényleg nincs sok időnk és...
Még eszébe jutott számtalan kérdés. Iroh sokat tudhatott a szellemvilágból figyelve mindent, többek között az is érdekelte volna, hogy mi lett a többi légidomárral, Tenzinnel, Yangchennel, a Haka féle sereggel... de most a legfontosabbakra kellett koncentrálnia. És ez Korra volt, és a lehetőségeik.

Iroh mosolyogva hallgatta végig a gyereket, majd a válasz adása előtt még gondolkozott kicsit. Utána kitöltött mindkét lánynak egy kis teát, majd beszélni kezdett.
- Az unokaöcsémre, Zuko-ra emlékeztettek. Ő is azonnal akart tudni mindent. Nem várta meg, míg a tudáshoz eljön az idő. Ti sokat szeretnétek tudni, de vannak dolgok, amiket jobb ha nem tud az ember. De segíteni mindenképp szeretnék nektek. Vegyük a legfontosabbakat. - Iroh sóhajtott egyet, majd belekezdett. - Lai Haka egy víztörzsi harcos, aki nagyra végyott és végül sikerült hatalmat szereznie. Ha emlékeztek még Unalaqra, akkor tudhadjátok, hogy a Vörös Lótusz tagja volt, amíg el nem fordult tőlük. Az ő helyét vette át Lai Haka. Neki köszönhetően a víz törzsei hihetetlenül fejlettek lettek mind technika, mind spiritualitás terén. A Vörös Lótusz rájött, hogy az avatárra és a vezetőkre is szükség van. Ezért úgy döntött, hogy saját vezetőket állítanak. A háború, melyet elkezdtek, azért van, hogy Zukot eltávolítsák, törvényes módon. Egy háborúban meghalni dicsőség lenne, és senki nem gyanakodna arra, hogy csak ő a célpont. Az egész egy megrendezett színházi játék. - mondta, majd töltött egy kis teát. Finomat belekortyolt, majd folytatta. - Hogy Korra hol lehet? Én azt nem tudhatom. Ez olyan, mint amikor elkészíted a teát, és belenézel a kancsóba. Nem látod, hogy melyik összetevő hol van benne, de amikor megkóstolod érzed, hogy minden megvan. Ha Korrát most nem is látod, attól még itt van, csak arra vár, hogy belekóstoljatok. Tonraq teste pedig nincs megszállva. Ez csak egy egyszerű műtéti beavatkozásnak köszönhető. Olyan, mint amin Yakone is átesett. Arról viszont fogalmam sincs, hogy miért kellett nekik egy tűzidomár, és egy földidomár. Én úgy tudtam, hogy ez a víz háborúja. Ha itt valami készül sietnetek kell. Mikor még éltem, volt egy vak kislány. Azt hiszem Toph a neve. Vele mindenképp beszéljetek, és jó lenne, ha bepillantanátok a könyvtárba is, ahol minden le van írva mindenről. De ott óvatosak legyetek. - És ezzel Iroh sarkon fordult és elindult teafüvet keresni. A két lány pedig ottmaradt, feldolgozni az eseményeket.

Elaina halványan elmosolyodott, majd követte Tonraq-ot. Először azt hitte, hogy terveket másoltak le és hogy azt majd a Tűz hadseregnek kell majd nekik valahogy eljuttatniuk. Ebben reménykedett, amíg a szellemvilágba nem mentek. Itt már Elaina egyre jobban aggódott, mert nem értette, hogy ők most mégis mit keresnek itt. Végül egy szakadékhoz értek. A szakadék mély volt, és sűrű köd terült el benne. Tonraq finoman közölte, hogy ez lesz a sírjuk, és minden tűzidomárnak, és ezzel a lendülettel Elaina-t és társát a szakadékba lökte. Akaratlanul is felsikoltott zuhanás közben. A földet érés után Elaina elkezdte magát vizsgálgatni. ~Huhh! Milyen mázlim van, hogy egy csontom se tört el!~
Majd sorstársa kezét vette észre, és azt, hogy mennyire remeg a hangja. Megfogta és erősen megszorította a lány kezét, így kezdtek el bolyongani a ködben. Elaina csak a ködöt figyelte, hátha talál valamilyen támaszpontot. Meglepődött, hogy egy láncban botlott meg. Mivel nem volt más iránymutató tárgy, követni kezdték. A végén egy lány feküdt, görcsösen rángatózott, és valamit motyogott magában. Bajtársa ért oda előbb, de Elaina se maradt le sokkal. 
-Tessék?? Jól értettem??? Te is azt hallottad, amit én???- bombázta kérdésekkel a lányt. ~Mert ha igen, akkor nagyon nagy a baj.~

Karin boldogan vette át a csésze teát, észre sem vette, mennyire átfagyott...és a tea amúgy is mindig a legszebb estéikre emlékeztette. Arcán halovány mosoly futott végig, ahogy eszébe jutott, mikor mind a négyen a tűz körül ültek, és beszélgettek. ~ Azóta mindannyian meghaltak számomra...Tariq kétszer is... ~ jutott eszébe öccse, mire tekintete ismét elkomorult. Most nem azért volt itt, hogy üljön és nosztalgiázzon...egyszerűen csak nem hagyhatták, hogy ezek az őrültek - mert szinte biztosra vette, hogy azok az emberek, aki ennyi időn keresztül bolyongtak az elveszett lelkek ködében, azok nem lehetnek éppenséggel ép eszűek - bármit is csinálhassanak a fizikai világban... ~ Már így is elég kárt okoztak, hogy csak egyszer kaptak esélyt az élettől...kétszer nem tehetik meg ugyanezt... ~ Irohra nézett.
Nagyapjától sokat hallott a nyugat sárkányától, rengeteg vicces és néhány igazán hősies történetet, melyek mindig feldobták. ~ Az öreg azt állította, találkozott is vele, mikor a sivatagon kelt át...talán tényleg igaz is volt ~ ismét elmosolyodott, de ebben a mosolyban volt valami szomorú...hiányzott neki. Ahogy a húga is. ~ Ez az élet rendje, persze...hogy az emberek meghalnak, de... ~ felsóhajtott, és némán hallgatta Iroht. Miután a férfi otthagyta őket, nekidőlt az egyik fának, és gondolkozni kezdett...kellett lennie egy egész képnek, amibe ez az egész beleillett...kellett lennie valaminek, aminek ezek a darabjai voltak, csak még nem látták. ~ Mert nem látjuk a fától az erdőt... ~ gondolta, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
~ Ezek szerint ez valóban nem Tonraq, csak egy hasonmás...ami kissé veszélyesebbé teszi az elkövetkező dolgokat...még ha azt is állítja, hogy kiszabadult, és azért van itt, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy itt van-e...Haka tehát Vörös Lótuszos...de miért pont Zukot akarja eltávolítani? Miért nem mondjuk...Raiko elnököt, vagy mit tudom én...És Korra pedig...azt hiszem, a köd lehet az egyetlen hely, ahol képesek kordában tartani...lelkileg talán még nem elég erős ahhoz, hogy kibírja mindezt...én sem bírnám... ~ Ionára pillantott, miközben eszébe jutott a könyvtár.
- Ami a könyvtárat illeti...azt hiszem, veled együtt könnyebben be tudunk menni, de az a szellem...az nem tűnik éppen kedvesnek - tette hozzá. - Légidomár vagy...nem tudsz róka véletlenül többet? - kérdezte a lánytól, majd Tophra gondolt...hát igen...az egy kifejezetten érdekes találkozás volna. ~ Azt hiszem, ez az egész mégse lesz olyan unalmas... ~ gondolta, és elfojtott egy vigyort. Ő készen állt egy kis kalandozásra...

Iona belekortyolt a teába, majd elgondolkodott a hallottakon. Legalább Tonraq-ot nem megszállták, tehát odakint van valahol az igazi is... És a Vörös Lótusz tagja Haka? Ez sok mindent megmagyaráz... Beszélni kezdett:
- Wan Shi Tong könyvtára itt van a szellemvilágban, egy erdőben. Nem könnyű tájékozódni, de egy szellem segítségével, vagy útmutatással odatalálhatunk. Viszont csak azt engedi be a könyvtárba, aki új tudást visz számára... ami nem lesz egyszerű. Átverni pedig nem verhetjük át. Toph-fal kapcsolatban pedig... szívesen találkoznék vele, de sajnos nem tudjuk, hol él. Ön esetleg tud ebben segíteni? - fordult Iroh-hoz. - Vagy útmutatást adni a könyvtárhoz?

Iroh visszafordult, és rá nézett a két tanácstalan lányra.
-A könyvtárat meg tudnám mutatni, de nem fogom. Tudom, hogy ha szűkös az idő, fontos a sietség, de néha meg kell ismernünk a világot, ahhoz, hogy olvashassunk róla. Induljatok el arra - mutatott egy fa irányába - de ez nem egy végleges útvonal. Próbáljatok meg minnél több szellemmel érintkezni, beszélni. Nekik is vannak érzéseik, és őket is érdekli a fizikai világ. Ami meg Wan Shi Tong-ot illeti, ne féljetek. Nem kell átvernetek. A világ folyamatosan változik, mindig lesz valami új. Ha ismeritek Jinora történetét, tudhatjátok, hogy ő is bejutott, hazugság nélkül. Nektek csak valami újat kell előhoznotok. Sajnos ennél többet nem segíthetek. - mondta, és indult volna, de hirtelen megmerevedett. - Ami Toph-ot illeti. Nos, ő tagja volt az avatar csapatnak, vagy a bumeraang csapatnak - nevetett - szóval, nem szűnt meg létezni, és továbbra is érdekli a világ. Keressétek ott, ahonnan ő mindent érzékelhet. - mondta lágy hangon, majd elindult, s közben egy régi dalt dúdolt.

Eközben Korra is kezdett magához térni, és tekintetét a két lányra emelte.
- Hagyjatok! - kiáltotta, majd egy légidomár mozdulattal el akarta fújni őket. Csakhogy semmit sem idomított. Erre ő maga is rájött, és vissza esett a kilátástalanságába.
- A nevem Korra - mondta lihegve - én vagyok az utolsó Avatár.

Elaina alig fejezte be a kérdéseket, a földön fekvő lány lassan kezdett magához térni. ~Tényleg nagyon hasonlít az avatarra. De akkor mégis mit keres itt??? És mi történt az apjával, Tonraq-kal??? Mi a fene folyik itt???~
Korra kiáltása rángatta vissza Elaina-t a valóságba. Egy erőteljes légidomár mozdulatot tett, de a két lányt nem sikerült elfújnia. Korra szemében rettenetesen nagy fájdalom csillant meg. Ezután visszaesett ugyanabba az állapotba, a különbség csak annyi volt, hogy már valamelyest éber volt. Elaina a reakciók után automatikusan leült, nehogy állva még jobban megijessze. Így a sérült bokáját is tudta egy kicsit pihentetni. ~Mi a fenét művelhettek vele???~ 
-Oké, most hogy tovább???-kérdezte Elaina a csapattársa véleményét.

Karin a fa felé pillantott, és egy pillanatra elmosolyodott, mikor eszébe jutott. hogy mit mondott nekik Iroh. ~ Nagyapám is folyamatosan azt hajtogatta, hogy az utadat nem te választod meg, hanem te csak mész rajta...úgysem ott kötsz ki, ahol te akarsz, így egy térképpel csak felidegesítenéd magadat... ~ gondolta, és úgy döntött, tényleg helyesebb volna elindulniuk valamerre. ~ A végén még utánunk jön néhány olyan testcserés idióta... ~ magában hálát adott az égnek, hogy képtelen szellemi kivetítésre. Ionára pillantott. Abban már nem volt biztos, hogy a légidomár lány is így el ezen a téren.
- Ha ketten maradtunk, talán jobb lenne, ha összetartanánk - mondta, és elindult az ösvényen, remélve, hogy Iona is vele tart, gondolatait azonban továbbra is az kötötte le, amit Iroh mondott...Tophról, és a könyvtárról. Tudta, hogy szükségük van a segítségre...de mégis, mennyi esélyük volt, hogy meg is kapják?
~ Az első probléma Wan Shi Tong...milyen tudást viszel egy mindent tudó szellemnek? Elmondod neki, hogy milyen lett Köztársaság város, a szellemek óta? Vagy talán... ~ összeráncolta a homlokát. ~ Lehet viszont, hogy még nem tud Zhao és Aiwei ügyéről...az alig pár perce, na jó, maximum fél órája történt, de lehet, hogy még nem tud róla ~ elfintorodott. ~ Inkább ne siessünk előre...ki tudja, hogy addig mit találunk ~ körülnézett. Körülöttük mindenfelé szellemek lebegtek, de egyelőre még szeretett volna a légidomár lánnyal beszélni.
~ Aztán ott van Toph is...honnan érheti el az egész világot? Valamiféle kereszteződésből, valamilyen hálózat középpontjából, azonban ennek olyannak kell lennie, hogy ne kelljen hozzá semmit se látni...sőt, talán jobb is lenne, ha nem is kellene hozzá látás, mert így csak azok érzékelhetnék, akiket nem vakít el az, hogy látnak...fizikai értelemben. A vakok szellemileg valahogy nyitottabbak... ~ tette hozzá magában, és hirtelen ötlettől vezérelve lehúzta a szemkötőjét, úgy, hogy mind két szemét takarja. Hátha így többre megy. Már megtanult így is tájékozódni, és a földet is jobban érezte.
- És, veled mi történt, hogy a táborba kerültél? - kérdezte Ionától, miközben haladt előre. ~ Nem lehet, hogy a Föld rezgésiből is mindent lehet látni, ha valaki olyan jól csinálja, mint Toph? Vagy...vajon lehet kommunikálni a növényi rétegen keresztül is? ~ elmosolyodott. Kissé különösnek találta volna, ha a világ legnagyobb földidomára fűszálakon keresztül tartaná a kapcsolatot a világgal. ~ Bár, talán annyira nem is nagy hülyeség...ezt még át kell gondolnom... ~

- Én...én is - suttogta Jasmine megkövülten, és ismét Korrára nézett. Látta Elainán, hogy megijedt, és ugyanezt mondhatta el magáról. ~ Persze...ha én ennyire kiakadtan ilyen kis idő alatt, akkor ő? Engem csak elraboltak...egyszer. Őt többször is meg akarták gyilkolni...inkább nem is akarom elképzelni, hogy ő miket láthat ~ még a gondolatba is beleborzongott.
Aztán Korra egy pillanatra mintha jobban lett volna, de az alatt az idő alatt is csak el akarta fújni őket egy légidomár mozdulattal - azonban semmi sem történt. ~ Mi a fene...? ~ kérdezte magától a lány, és látta Korrán, hogy ő is meglepődött... ~ És mégis, miért azt hajtogatja, hogy ő az utolsó avatar? Ugye nem lehet, hogy eltávolították az avatar szellemtől? ~ kezdett ő is pánikba esni, így inkább letelepedett Elaina mellé.
Csendesen hallgatta végig a lány kérdését, és ajkába harapott. Nem tetszett neki ez az Elveszett Lelkek köde...itt semmit sem kellett csinálni Korrával, hogy így érezze magát... ~ A saját elméje foglya... ~ gondolta, és megremegett. Ugyanaz, amit az elrablása után érzett...hogy őt senki sem értheti meg...hogy senki nem tudja elképzelni, mit érez.
- Korra... - kezdte halkan - A helyzet nem olyan rossz, mint hiszed...ki tudunk innen találni...együtt igen...figyelj, szükségünk van rád. mindenkinek szüksége van rád - suttogta.

Iona úgy érezte, mintha tudná, merre megy. Természetesen ez teljesen normális, ha az ember a fizikai világban keres valamit... ott az furcsa, ha eltéved. De itt... ezen a helyen minden más volt, mégis érezte az utat, tudta, hol kell kanyarodni. Bár a fe felé indultak, már régen másfelé haladtak. ~Hát persze. A könyvtárban felhalmozott tudás és szellemi energia... Vonz magához bárkit, akinek erősebbek a szellemi kapcsolatai.~ Időközben válaszolt Karinnak:
- Diplomatának jöttem, a többi levegőidomárral, de foglyul ejtettek. Aztán viszont a támadás során kiszabadultunk, és ide kerültem. Volt velem egy másik lány is, szintén levegpidomár, de az újak közül, Yangchennek hívják. Nem tudom, mi történt vele, de a fogva tartónk egyszerűen elengedte, és nem értem az okát. Lehet, hogy elárult minket, de az is, hogy csak kihallgatták... - felsóhajtott.
Pár perc alatt a könyvtárhoz értek, mintha eltűnt volna a távolság. Nem volt könnyű bejutni a faházra emlékeztető épületre, de mivel Iona légidomár volt, és tudta, hogy Karin földidomár, biztos volt benne, hogy lehetséges, és sikerült is. Körülnézett és csodálattal szemlélte a rengeteg könyvet. Életében nem látott annyit pedig sokat olvasott, és tanult. Eszébe jutott, hogy Wan Shi Tong mennyire védi a tudását, de valahol megértette... egy szellemnek is egész életébe telhetett felépíteni ezt a helyet. Körülnézett és felkiáltott:
- Wan Shi Tong! Békével jöttünk, a segítséged szeretnénk kérni!

Elaina nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Egyszerűen Korra láncát nézte folyamatosan. ~Ha most ilyen állapotban kiszabadítjuk, akkor ellenünk is fordulhat, vagy még rosszabb el is szökhet. Akkor aztán kereshetjük a ködben.~ akaratlanul húzta el a száját.~Valahogy meg kéne nyugtatni. De mégis mivel nyugtassuk meg egy zaklatott állapotban lévő avatárt???~ 
Elaina megfogta Korra és Jasmine kezét és elkezdett énekelni. A régi altatódalt énekelte, amit az édesanyja énekelt neki és a testvérének még kölyökkorukban. Korrára és Jasmine-ra is ráfért egy kis békesség, de Elaina nem tudta, hogy ez most őket megnyugtatta, avagy sem.

A tűzidomárlány éneke nem éppen azokat a reakciókat váltotta ki, amiket a lány várt. Először Jasmine vált idegessé. Türelmetlenségében kitalálta, hogy elolvasztja Korra láncait. Ahogy belekezdett a lánc elkezdett forrosódni. Korra azonban mocorgott és így az egyik mozdulattal a lánc arrébb mozdult és Jasmine-nak sikerült megégetnie Korra lábát. A lány felüvöltött, és mivel már amúgy is labilis érzelmi állapotban volt, belépett az Avatár állapotba. A láncokat elszakította, majd eltűnt a ködben. A két lány ijedten nézett körül, majd hírtelen rádöbbentek, hogy nem is tudják, hogy hol vannak. Már kezdek jelentkezni a megőrülés jelei, amikor egy ember vált ki a ködből. Egy kis víztörzsi lány volt. Ő is a Tonraq hívek közé tartozott. feladata az volt, hogy őrizze az avatár, addig amíg el nem jön az idő a kiszabadításra. Most a lányokhoz lépett és bemutatkozott nekik.
- Gyertek velem! Fontos találkozótok van valakivel. - mondta, majd elindultak.
Nem sokkal később már egy egyszerű réten sétálgattak, a találkozó helyszíne felé.

Jasmine eleinte nyugodtan hallgatta a kellemes gyermekkori dalt, amit Elaina énekelt, és egy pillanatra lehunyta a szemét. A dallam azokra emlékeztette, amiket anyja dúdolt neki gyerekkorában. Kedves, aranyos altatódal, ami békés álmokba ringatja az embert... Úgy érezte, mintha pillái ólomsúlyúvá válnának, és lassan valóban elaludna...~ Jöjj szép álom... ~ idézte kedvenc gyerekdalának első sorát, és nagyot ásított. Szeretett volna aludni...fáradt volt. Nagyon fáradt.
Aztán, ahogy eszébe jutott, mikre is gondol, türelmetlenül felpattant, és megrázta a fejét. ~ Ha itt elalszom, akkor lehet, hogy legközelebb már azt sem fogom tudni, hogy álmodom vagy képzelődöm! Hahó! ~ kiabált magára, és kissé mérgesen Elainára pillantott. Most egyikük sem alhatott el, itt nem...pont itt kellett altatódalt dúdolnia, ahol az őrület fenyegetni őket!? ~ Ez olyan, mint elalduni a hidegben... ~ morgolódott, és Korrára szegezte tekintetét. Csinálniuk kellett volna valamit, nem üldögélniük!
Nyugtalanul a láncra nézett...egyetlen dolog jutott az eszébe, de annak nem kicsi kockázata volt. ~ Őrültség! Őrültséget csinálsz, Jasmine! ~ gondolta, de mégis a lánc mellé lépett. ~ Hát, rendben....ha nincs jobbb ötletem, akkor megpróbálom elolvasztani! ~ határozta el, és elkezdte a munkát. De nem volt egyszerű...ő pedig már nem volt elég nyugodt ahhoz, hogy tökéletesen tudjon koncentrálni. Az, hogy a lány mocorgott, és hogy ő is egyre idegesebb lett, hibát eredményezett - véletlenül megégette Korra lábát.
Jasmine még soha korábban nem látott olyan félelmetes dolgot...soha nem látta az avatar állapotot, és nem is vágyott rá, de valójában még ijesztőbb volt, mint képzelte. Látta, ahogy a lány eltépi a láncokat, és eltűnik a ködben, magára hagyva őt, és Elainát.
Kellett neki pár perc, amíg felfogta, hogy fogalma sincs, hol vannak...nem tudta, merre kéne elindulni, és fogalma sem volt, mi vár rájuk a ködben. Rettegett már attól is, hogy újra meghallja az elrabolói hangját...rettegett, hogy valaki olyan fog vele szembe jönni, akit látni sem akart...megborzongott.
Szerencséjük volt. Egy lány jelent meg, és mondott valamit, valami fontos találkozóról, Jasmine-t azonban sokkal jobban lekötötte az, hogy a lány láthatólag tudja a kiutat az Elveszett Lelkek Ködéből...már ez is haladás volt, legalábbis, ő így érezte.
Nem sokkal később, mikor elérték a virágos rétet, a lány megkönnyebbülten felsóhajtott. ~ Rendben van, kimásztunk a ködből...ez már szerencsés...viszont elvesztettük az avatart...ez már nem szerencsés... ~ társára nézett.
- Jól vagy, Elaina? - kérdezte.

A lány némán hallgatta Ionát, de a szavak alig jutottak el a tudatáig. Chenen ő is sokat gondolkozott...de most akkor sem ez volt a lényeg. ~ Engedd el magad, Karin...most figyelj a földre... ~ gondolta, és próbált az alatta lévő talajra koncentrálni.
Néhány percig a szeme előtt elterülő sötétséget látta, szinte teljesen belemerült. Lábai szinte magától vitték tovább, nem is kellett odafigyelni. Érezte az alatta elterülő talaj, és látta, ahogy lassan kitárul előtte a világ...a hangok, az apró rezzenések egyre élesebbek lettek...mintha többet érzett volna a világból, mint nyitott szemmel! Minden apróság, amit szemmel nem látott volna...a legapróbb szellemektől kezdve a fűszálak rezdüléseiig... ~ Azt hiszem, ez a legjobb dolog abban, hogy földidomár vagyok... ~ arcán halvány mosoly suhant át. Tariq...ó, Tariq mindig azt szerette, ha minél nagyobb sziklákat lökdöshet ide-oda, ő azonban valahogy barbárságnak találta. A föld rezgéseiben azonban volt valami, ami megragadta...az apróságokban rejlő valóság. ~ Egy rezdülésben ott van a világ ~ jutott eszébe, amit egyszer anyja mondott neki.
Akkor vette észre, ahogy igyekezett minél mélyebbre látni a földben, az azt behálózó gyökereket. Ha igazán odafigyelt, tudta követni őket...szinte látta a szemei előtt, merre húzódnak, érezte őket...igaz, alig pár méteren tudta őket követni, de... ~ Ha jobb lennék...ha jobb lennék, talán tovább is látnék...talán mindent, ha eljutnék a csomópontjukba... ~ gondolta, majd visszatolta szemkötőjét az eredeti helyére. - Megérkeztünk - mondta, az előtt, hogy felpillantott volna.
Sikerült bejutniuk a könyvtárba. A lány látta, hogy Iona milyen csodálattal szemléli a könyveket, de őt sem kevésbé nyűgözték le a kötetek. ~ Szellemekre, ez gyönyörű... ~ gondolta, de tekintete azonnal elkomolyodott. Ha bármilyen segítséget is szerettek volna, szükségük volt valamire, amit ők mondhattak el Wan Shi Tongnak...valamire, ami még neki is új tudás. ~ Jó..tehát Iona idehívta...most hogy találjak ki valamit, amit még a szellem sem tudhat? ~ kissé ideges volt, és nem csak amiatt, ami rájuk várt...arra is, amit találhattak...

Elaina nagyon elmerült az emlékekben, ami a dalhoz tartoztak. Amikor édesanyja ezt a dalt énekelte lefekvés előtt, mikor valaki piszkálta. A hangja olyan megnyugtató volt. Elaina-t mély bánat öntötte el. Nagyon kötődött hozzá.
Észre se vette, hogy sorstársa mit csinált a lánccal, csak azt, hogy Korra valahogy avatar-állapotba kerül és elszakítja a láncot, majd elmegy.
~Oké...... Pontosan ettől tartottam. Remélem Korra tud vigyázni magára, mert mi nem fogjuk megtalálni, az már biztos. De ez az én hibám. Lehet, hogy egy kicsit-nagyon őrültnek tűntem.~
Elaina már teljesen elvesztette az időérzékét. Csak ült és a távolba meredt. Végül egy vízidomár jött oda, és valami találkozóról beszélt. Elaina gyanakodva követte, a legutóbbi ide lökte le őket. Útközben egy tisztásra értek. Elaina sérült lába már rettenetesen fájt, egyre nehezebben tudta leplezni. Mikor Bajtársa megkérdezte, hogy jól van, Elaina szíve kihagyott egy ütemet. Először nem is tudott mit válaszolni, de hamar összeszedte magát.
-Élek, és még egyben vagyok- válaszolt és próbálta egy mosollyal is alátámasztani. Ami viszont nem igazán sikerült.

A két tűzidomár, Elaina és Jasmine, Lanatan segítségével eljutott egy kis tisztásra. A lányoknak feltűnt, hogy a tisztás mintha mesterségesen lett volna kialakítva. A farönkök egy nagy kört formáltak. Lanatan a lányokhoz fordult.
- Itt kell várnunk. Ne kérdezzétek, hogy mire, mert azt nem mondhatom meg.

Míg a ködből kiszabadult társaik a farönkökön ültek, Iona és Karin végre személyesen is találkozhattak Wan Shi Tonggal. De amikor elkezdtek volna hozzá beszélni, a szellem csendet intett, majd megragadta a két lányt és elrepült velük. Rövid időn belül egy tisztásra érnek, ahol a nemrég elvesztett barátaik vártak rájuk. Wan Shi Tong a nomádlányra nézett, hosszan vizsgálta a szemeivel, majd megszólalt.
- te a szellemek barátja vagy. A könyvtáram mindig nyitva áll majd előtted! Iroh azt mondta, hogy hozzalak ide titeket. Most viszont mennem kell. - Ezzel el is repült, vissza a könyvtár felé.

A csapat szóval bővűlt, habár senki sem tudta, hogy miért is vannak itt. Kis idő múlva egy bokor reccsent meg, majd előlépett Zuko, Blaine Valt és Caroline is. A várakozók megdöbbentek azon, hogy a Tűz Ura is ott van, de idejük nem volt kérdezni, mert hamarosan idős emberek kezdtek érkezni mindenfelől.
Zukoék után elsőként egy őszhajú vízidomár érkezett, akik már látták, rögtön rájöttek, hogy Katara. Amint elhelyezkedett, érkezett is egy újabb "néni" egy fejpánttal a hajában, mezítláb. Igen, ő Toph volt, aki eddig egy mocsárban éldegélt. Majdnem egyidőben vele, érkezett meg iroh szelleme, egy öregemberrel, aki szintén víztörzsi ruhát hordott. A férfi odalépett Katarához, megölelte, és azt mondta:
-Örülök, hogy látlak, (H)oogie!
A várakozók, ebből már tudhatták is, hogy a férfi nem más, mint Katara bátyja, a meghaltnak hitt Sokka mester. Sokka után rengeteg idős ember érkezett, és a gyerekek sorra felismerték bennük a 100 éves háború hőseit. Megérkezett Mai, Ty Lee és Suki is. Utánuk, egy érdekes állaton lovagolva egy fekete ruhás "öreglány" érkezett, akinek a haja egy koponyás dísszel volt összefogva. Ő volt June. June után érkezett egy kisebb csoport, melynek tagjai ugyanúgy ismertek voltak, mint az előttük érkezők. Megjött Haku, Szagos, Colos és egy tolókocsis fiú is, akit Teonak hívtak. A fiatalok csak úgy kapkodták a fejüket. El sem tudták hinni, hogy ennyi ismert és bölcs ember volt egszerre a közelükben. De az igazi csodálkozás csak most következett. Egy szikla emelvényen megjelent egy egyenes, katonás tartású öreg hölgy, és elkiáltotta magát.
- Mindenki üljön le. Így nem lehet tanácskozni. Azt akarjátok, hogy megsüsselek titeket? - kérdezte, majd Zukora nézett - Üjl már le te is, Zuzu!

A vendégek arcára kiült a teljes döbbenet. Az emelvényen ott álldogált, és parancsolgatott az egykori vezérlány, Tűz Úrnője Azula. Sajnos azonban nem volt idejük a reagálásra, mert Azula egyből feltette a kérdést.
- Szóval ti vén trottyok! Hogyan akarjátok legyőzni Haka-t?

A lány meglepetten nézett fel Wan Shi Tongra. A szellem leginkább egy hatalmas bagolyra emlékeztetett, és fellépése tiszteletet ébresztett. ~ Sosem gondoltam volna, hogy valaha is találkozok valakivel, aki mindent tud... ~ gondolta, és csodálattal nézett fel a szellemre. Arca azonban hirtelen elkomorodott - valamit mondaniuk kellene, hogy ne toloncolja ki őket Wan Shi Tong a könyvtárból, azonban hirtelenjében semmi értelmes nem jutott az eszébe, össze-vissza pedig egyáltalán nem akart makogni, nem volt ő holmi ideges fruska. Végül, elhatározta, hogy köszön a szellemnek, ha mást egyelőre nem is tud mondani, abból legalább megtudhatja, mi Wan Shi Tong terve velük.
Azonban épphogy szólásra nyitotta száját, a szellem csendre intette mindkettejüket, és megragadta őket. Pár pillanatig tartott Karinnak, hogy felfogja, repülnek, méghozzá fent, a szellemvilág felett. ~ Gyönyörű ~ gondolta, arcán pedig halovány mosoly futott ár, vagy annak inkább csak az árnyéka. ~ Vajon Tariqot megtalálnám itt? ~ kérdezte magában, de úgy döntött, inkább nem akarja tudni a választ...nem. Jobb volt így. Tariq meghalt, ez úttal végleg, és semmit nem tehetett érte. Annak a játszmának réges-rég vége volt.
Hamarosan egy tisztásra értek, ahol a lány meglepetten vette észre Elainát és Jasmine-t, a két lányt, akikkel együtt ejtették foglyul, és akiket a szeme előtt löktek az Elveszett Lelkek Ködébe. ~ Legalább élnek...és úgy tűnik, viszonylag normálisak ~ gondolta, majd kisimított arcából egy ide-oda szállingózó hajtincset, és körülnézett. Volt még ott egy fiú, láthatólag víztörzsi, a tisztás pedig, ahol álltak, kissé mesterségesnek tűnt. Fél füllel hallotta, amit Wan Shi Tong mondott Ionának, figyelmét azonban a körben elhelyezett farönkök kötötték le. ~ Engem a kis kori tábortüzekre emlékeztet...mikor körbe ültünk...körbe ülni... ~ elfintorodott. ~ Körben ülni...csaknem tanácskozni akar itt valaki? ~
Hirtelen egy bokor reccsent meg, és előlépett Zuko nagyúr, és két ismeretlen - egy tudósnak tűnő férfi, meg egy fiatalabb lány, aki láthatólag a titkárnője volt. A lány enyhén felhúzta szemöldökét, ajka pedig alig látható, némileg gunyoros mosolyra húzódott. ~ Aha...tehát jól tippeltem ~ szögezte le magában, és ismételten körüljáratta a tekintetét a réten. Több farönk volt...szinte biztosra vette, hogy valakit még várnak, de inkább nem mondta ki a sejtését. Ha mégsem jönne be...nos, az kisebb kellemetlenségekkel járna, amit pedig nem igazán díjazott volna.
Zukóék után elsőként egy ősz hajú, idős vízidomár érkezett, akiben a lány, pár perc töprengés után, felismerte Katarát. ~ Ez meglep... ~ gondolta. ~ Legalábbis, nem nagyon értem, mit keresünk mi itt egy ilyen díszes társaságban. A következő érkező láttára azonban a lány önkéntelenül is elmosolyodott. Toph volt az...Toph, a földidomár, akire egészen kiskorától hasonlítani akarta. ~ Na persze, jobb, ha nem szólok hozzá..ha csak fele olyan rossz is a modora, mint hallottam...na, mondjuk a nagyapámat is túléltem ~ gondolta, és ráérősen leült az egyik farönkre. Nagyon úgy tűnt, hogy az idősek áramlása csak nem akart megszűnni. ~ Jut eszembe, meg kell tudnom, hogy tudott mindenről... ~ jegyezte fel magában a kérdést.
Egyre többen jöttek, és Karinnak már vigyáznia kellett, hogy ne bámulja tátott szájjal az újonnan érkezőket - mindannyian azoknak a gyerekkori meséknek a szereplői voltak, amiket a szülei meséltek a százéves háborúról, és akiknek magukat tettették a testvéreivel...hirtelen újra kisgyereknek érezte magát, de arcán nem tűnt fel érzelem, ahogy egyre többen lettek a legendás alakok. Iroh, Sokka, June, Mai, Ty Lee, Suki...Haku, Szagos, Colos, Teo...hallott már mindannyiuktól, főleg a nagyapjától... ~ Oké...amikor azt mondtam tíz éve, hogy én mindegyikőjükkel találkozni fogok, nem gondoltam, hogy... ~
Aztán megérkezett a meglepetésvendég is. Egy sziklaemelvényen jelent meg az öreg hölgy, hangja éles volt, és némileg gúnyos. ~ Azula? ~ vetődött fel benne a kérdés, majd, mikor parancsolgatni kezdett, már megállapításként kezelte magában, hogy igen, ez Azula. ~ Vele nem akartam annyira találkozni, vagyis... ~ kissé elmerengett. ~ Vagyis, talán igen. ~ tekintete eközben már a messzeségbe révedt, ahogy meghallotta a kérdést.
Bár nem tartotta magát kifejezetten "vén trottynak", azért úgy érezte, ha már hivatalos ide, akkor hozzá is kell tennie valamit a beszélgetéshez, még ha nem is volt semmi ötlete. ~ Kéne néhány válasz, hogy értelmes képe tudjak összerakni...ahhoz, hogy egyenrangú...khm, mármint, ami a beszélgetést illeti, egyenrangú felek lehessünk. A francba is, nem akarok úgy ülni itt, mint egy néma! ~ bosszankodott, majd felállt. Bár úgy érezte, hogy pár pillanat múlva magától fog összeesni, azért beszélni kezdett.
- Örülök, hogy találkozhatok önökkel - mondta, de úgy döntött, ennyivel le is tudja az udvariassági formaságokat...bár szeretett volna legalább egy órán keresztül ujjongani, ez egyelőre nem volt lehetséges...ráadásul kifejezetten időpazarlónak is tartotta. - Azt hiszem, elég keveset tudunk arról, ami itt folyik...én csupán önkéntes voltam, viszont abban az egyben biztos vagyok, hogy a győzelmünk nem jelentett sokat. Ha szabadna tudni...mire várnak? ~ tudom, hogy valamire várniuk kell...kivárásra játszanak, és nem tudom, mire...és ez engem zavar. ~ A másik kérdésem pedig Korrát érinti...az Elveszett Lelkek Ködében van, ugye? És ezt maguk is tudják...miért kell ott tartani? Úgy értem...Haka szempontjából ez érthető, viszont...a mi szempontunkból kevéssé. Ami a többit illeti...a robotjaik nagy túlerőt jelentettek, és csupán annyit tudok, amennyit Iroh parancsnok elmondott nekünk...és tudunk Zhaoról és Aiwieről. Tudjuk, hogy néznek ki, bár nem tudom, ez segíthet-e valamit - fejezte be, és várta a választ. Közben azonban villámgyorsan helyet váltott. Ez úttal Toph mellett foglalt helyet. ~ Vele beszélnem kell... ~ gondolta, de addig is csendesen hallgatta a többieket.

Iona körülnézett a tisztáson,. Wan Shi Tong szavai boldoggá tették. Egy ilyen hatalmas szellem bizalma kincset ér. Nem kevésbé örült az érkezőknek... Mindannyiukról hallott történeteket, de álmában sem gondolta volna, hogy így, együtt találkozik mindannyiukkal. Tudta, hogy beszélniük kell Tophfal, de ugyanakkor meg kellett osztaniuk az információikat, Karin bele is kezdett: Elmondta, mit tudnak Zhaoról és Aiweiről, feltételezte, hogy Korra az elveszettek ködében van, és Iona egyetértett vele... az Avatart nem volt könnyű kivonni a forgalomból, de az a hely még az ő tudatába is beférkőzhetett. Elgondolkodott. Az egyetlen, akinek a jelenléte aggasztotta, Azula volt. Nem hallott róla túl sok jót, és úgy érezte, esély sincs diplomatikus megoldásra, ha ő is jelen van, ráadásul úgy fest, megpróbálta átvenni a vezetést...
- Én is nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket. - állt fel. - Egyetértek Karinnal, de... annyit hozzátennénk, hogy látszik, van előnyük velünk szemben. Megpróbálhatnánk más szögből megközelíteni a problémát, nem agresszívan, hanem diplomatikusan. Ne feledjük, hogy emberekről van szó, akiket befolyásoltak, tehát nem lenne helyes az erőszakos fellépés...