Tonraq tábora

First topic message reminder :

A lázadók főhadiszállása, ahol a vízidomárok készülnek a puccsra.

Elaina a válasz után szétnézett, de nem elég alaposan. A tisztáson egy farönköt pillantott meg, és arra leült, és a sérülését kezdte el vizsgálgatni. Miután a víztörzsi srác közölte velük, hogy valamire vagy valakire várnak. ~Mi az, hogy nem mondhatja el??? Mégis mi a fene folyik itt??~kérdezte magától egyre dühösebben. Utálta, ha tudatlan volt. Ez okból jobban koncentrált a környezetére. Több farönk is volt, kör alakban elrendezve. ~Valami gyűlés lesz itt???~
Nem kellett sokáig várniuk, az égen egy madár közeledett feléjük. A tisztásra leszállva két bajtársukkal érkezett meg. Nem maradt sokáig a hatalmas bagoly. Ezután megint hallgatásba merültek, így tisztán lehetett hallani az ágreccsenést. Zuko nagyúr, és még két személy lépett a tisztásra. Elaina teljesen ledöbbent. ~Mégis mit keres itt a Tűz ura???~
 De kérdezni sem volt idő, lassan mindenhonnan jöttek szellemek. Jött Toph is, Katara is megjelent, de régebben élt személyek is. Ott volt Sokka, Ty Lee, Mai és még sok mindenki. Elaina csak ahogy tudta, diszkréten kapkodta össze-vissza a fejét. ~Legszívesebben örömtáncot lejtenék, de nem hiszem, hogy ezt ők majd díjazni fogják. Főleg úgy, hogy én azt se tudom, hogy ők pontosan mit szeretnének.
A meglepetés mégis ezután következett. A kőszikla emelvényre egy hölgy lépett. Elkiáltotta magát, levéntrottyozott mindenkit, és Zuko nagyurat is lezuzuzta. ~Zuzu??? Ha jól tudom, akkor csak Azula hívta így.~ lepődött meg a lány. Nem csak azért, mert nyilvánosan megsértett mindenkit, hanem azért
 is, hogy egyáltalán itt van.
Az elfogodt földidomárlány felállt, és üdvözölte a tanácskozás többi tagjait is. Feltett két kérdést. Az egyik a háborúról érdeklődött, a másik meg az avatarról.
Elaina hasa itt hirtelen összerándult. Hiszen ő is ludas volt abban, hogy az avatar elveszett.
-Korrával kapcsolatban tudunk néhány információt mondani- állt fel, a térdei alig láthatóan, de remegtek-Örülök, hogy találkozhatok Önökkel. Igen az avatár tényleg az Elveszett lelkek Ködében volt. De valamit csináltak vele. Nem tudott idomítani,le volt láncolva, és igen instabil lelki-állapotban volt. Kiszabadításnál véletlenül megégettük, emiatt avatar-állapotba lépett és elment.- fejezte be és visszaült a helyére. Lelkileg próbált felkészülni arra, hogy Azula le fogja kiabálni a fejét.

Mikor Zuko elviszi őket, Blaine csak a szemét forgatja, majd elővesz egy újabb FierieCoLabs cigarettát, ami a szokásos nagyobb füstöt csinál. Mikor megérkeznek a táborba meglepetten néz körbe, majd mikor átlépnek az átjárón még meglepetten. Elővesz valamilyen műszert a zsebéből, amit lerak a földre, és széthajtogat. Felemeli, majd forgatni kezdi rajta a karokat. Nézegeti a mutatókat, majd Zukóra néz.
- Öhömm... Miért hozott ide engem...? - a mondat végét elharapja, mert a műszeren az egyik mutató hirtelen magasra ugrik, majd kitöri az előtte lévő üveget és kirepül a műszerből. Blaine elegánsan nevetni kezd, majd összehajtja a műszert, és visszarakja a ruhája alá.

Miután Karin leült, elvesztette az egyensúlyát, ugyanis Toph egyszerűen arrébb csúsztatta a földidomítás segítségével a rönköt. Karin meg sem tudott szólalni a csodálkozástól, míg Toph nevetve megszólalt.
- Kislány, ha valamit kérdezni akarsz csak kérdezz... Nem szeretem, ha valaki a közelemben tartózkodik, mert elér a kezével, és én azt nem érzem... Szóval, van szád, használd. - Majd visszahúzta Karint és még odasúgta.
- De mielőtt bármit kérdeznél, meg kell hallgatni a többieket.

Karin után Iona szólalt fel, és diplomatikus ötletére egyetértő morajlás volt a reakció. Azonban ez hamar abbamaradt, mikor Azula válaszolt.
- Jellemző a légidomárokra, hogy diplomatikusak és függetlenek akarnak maradni. Térj ki minden támadás elől. Azt hiszem, hogy Aang is ezt az elvet követte. Nos, én azért vagyok itt, hogy reálisan nézzem a dolgokat. 
Miután befejezte, Elaina állt fel, és elmodta az esetüket az avatárral. Azula erre csak felkacagott, és Zukora nézett.
- Zuzu! Nincs kedved megkeresni az avatárt? valahool elrejtőzött, pedig a világnak szüksége van rá... - mondta, majd egy pillanat alatt komolyra fordított a szót.
- Ti itt mind válaszokat akartok. Sok mindent tettetek, de ezeknek gyakorlat haszna még nem volt.
Végignézte az öregeket, majd megkérdezte:
- Van aki tudna valamit mondani a fiataloknak?
Toph felállt. Várt egy kicsit majd belekezdett.
- Karin, te értelmes lánynak tűnsz. Tudod, hogy mit tanított egykoron Bumi Aangnak, és tudod, hogy Aang miért engem választott tanárának. Gondolkodj. Pontosan azért tarjuk ott, mert így nem esik baja, amíg szükség nem lesz rá. - Ezzel szépen nyugodtan visszaült a helyére.


Amíg újabb felszólalóra vártak, Zuko odahajolt Blaine Valthoz.
- Mint mondtam, nem akarok pusztítást végezni, csak védekezni. Gondoltam, ha meghallgatja a régi idők bölcseit, talán rájön miért is nincs szüksége a világnak a pusztító fegyverekre... - itt megakadt, mert Sokka emelkedett fel az ülők soraiból.
- Tudjátok, amikor a 100 éves háborúban a tűz népe ellen harcoltam, Aang gyakran felhívta a figyelmemet, hogy próbáljuk meg nem bántani a tűzidomárokat, hisz befolyásolják őket. Ezért hallgatnék szívem szerint erre a kis légidomár mesterre. De az eszem nem engedi. Tudod a vízidomárok megsértve érzik magukat. Bármit megtesznek a bosszúért, ezért látom rajtuk, hogy csak csekély befolyás alatt állva is ugyanazokat a tetteket képesek végrehajtani. Szóval, a diplomácia itt nem valami hasznos. Mást kell kitalálni.

- Tudják, egy problémában az a jó, hogy van megoldása. Egy megoldásban az az érdekes, hogy újabb problémákat szül. Avatár Aang esete ezt jól bemutatja. Ozai-t megállították, de aztán jött az a bizonyos Yu Dao-i eset. Aztán ugyan megalakult az Egyesült Köztársaság. És ezt most sorolhatnám a végtelenségig. Na szóval, akkor... Keressük meg az univerzális megoldást. A szavak mindennél erősebbek...
~Kivéve egy FierieCoLabs VÉFLE-nél, de ez most mellékes.~
- De nem mindig erővel kell győzni. Fenn marad ugyan a kérdés: akkor mivel nyerhetünk? A válasz pedig: semmivel. Mi nem nyerni akarunk. Tegyük fel a következő kérdést: akkor mégis mit akarunk? A válasz pedig rendkívül egyszerű. Szimbiózist. Jön az utolsó kérdése a folyamatábrának: Mivel akarjuk ezt elérni? *Köhögés* Én ennyit tudtam segíteni. Az utolsó kérdésre a választ önöknek kell megadni, hogy én megvalósíthassam. Vigyázat! Csodát én sem tehetek.

Karin kissé meglepődött Toph reakcióján, de egy hangot sem hallatott, szó nélkül helyet foglalt a rönkön. Tulajdonképpen nem is nagyon akart mit kérdezni, egyelőre legalábbis nem, és szerette volna végighallgatni a többieket. ~ Én csak azt tudom, amit én láttam, ha többet szeretnék...akkor a többieket kell meghallgatnom ~ gondolta, majd előredőlt, állát tenyerébe süllyesztette, és várt.
Hallotta, amit az idős földidomár mondott neki, és végiggondolt mindent, amit Aangról tudott. ~ Figyelni és várni ~ jutott eszébe, és felsóhajtott. Igen, lehet, hogy Korra védelme volt a céljuk...de úgy tűnt, kicsúszott az irányításuk alól. Szúrós pillantást vetett Jasmine-re és Elainára. ~ Vagy tudnak valamit, amit mi nem tudunk...de miért nem mondják akkor el? És mi a frászt akar Haka, és miért pont most? ~ a feje még mindig tele volt kérdésekkel, de inkább csendben maradt, és várt. Hátha valaki még mond valamit, amiből összerakhatja az összképet...
Sejtette, hogy Iona, légidomárként a diplomatikus megoldást fogja javasolni, azonban szinte biztos volt abban, hogy ha egy konfliktus háborúig fajul, akkor diplomáciai megoldással senki sem megy semmire. Sőt, szerinte volt egy pont, ahol a diplomácia csődöt mondott...és ha már a diplomatákat is foglyul ejtették - nos, az már határozottan túllépte ezt a pontot. ~ Vicces, hogy Azulával kell egyetértenem, de így van... ~ jegyezte meg magában.
Látta, hogy eközben Zuko nagyúr a feltalálónak kinéző személyhez fordult, majd a férfi fel is szólalt. Hadovált valamit a szimbiózisról, a lánynak azonban az volt a határozott érzése, hogy csak a maga oldalára akarja fordítani a dolgokat. És ez csak addig működött, amíg mellettük állt.
- Sajnos, egyet kell értenem azzal, hogy a diplomácia itt már nem sokat segíthet...nem hinném, hogy vissza fogják majd magukat...ez a győzelem...színjáték volt - mondta halkan.

karin hozzászólásán a legtöbb emebre felhördült, és vitába kezdett. Sokan a diplomáciát választották volna, de voltak akik Sokkával értettek egyett. Azok akik megpróbálták reálisan látni a dolgot, Mr. Blaine álláspontját támogatták, és összeültek, hogy megbeszéljék a kérdésére a választ. Az egész tanácskozás felbolydult, és a fiatalokra is kezdett ráragadni az őrület. Lanatan azt mondta, hogy ne prookálják nagyon a víz törzsét. ez érthető is volt, hiszen ő is közéjük tartozott. Elaina tűzidomárként igyekezett olyan megoldást találni, ami mindkét félnek jó, habár inkább szerette volna a Tűz népét győztesen látni. Karin inkább Tophoz közeledett, és igyekezett minél többet megtudni a taktikájáról, és arról, hogy miért nem foglalkoznak az avatárral. A hangzavar csak akkor szünt meg, mikor egy bumeráng  repült elő a fák közül, és megkarcolta Jasmine kezét. A lány felkiáltott a fájdalomtól, de senkinek sem volt ideje foglalkozni vele, mert a tanácskozó tisztást lerohanták a vízidomárok. Az idős mesterek mindent megtettek annak érdekében, hogy a víztörzsieket visszaverjék. A tudás egyenlőre többet ért, mint a mennyiség, de a régi hősök kezdtek kifáradni. Intettek a fiataloknak, hogy meneküljenek el Irohval, amíg ők feltartják a támadókat.

A kis csapat el is indult, amikor két ember jelent meg előttük. Iona és Karin felismerték őket, Zhao és Aiwei voltak azok új testükben. Amint meglátták a sebesülteket, támadásba lendültek, minek köszönhetően Jasmine-t elejtették társai. Zhao kihasználta a tűzidomár tehetetlenségét, és támadott. A lány nem tudta kivédeni az érkező tűzcsóvát, és az arca összeégett.  A lány felüvöltött fájdalmában, de sajnos ez volt az utolsó hang amit hallatni tudott, ugyanis egy Aiwei egy sziklát ejtett a fekvő sérültre. A haláleset mindenkit megrendített. A fiatalok vérszemet kapva támadtak a két gyilkosra, és perceken belül teljesen lefegyverezték őket. Eközben a vének is győzelmet arattak, és a béke visszaköltözött a tisztásra. Azonban mostmár nem volt vicelődés, mindenki komoran bámult maga elé. Kis idő múlva Sokka emelkedett szólásra.
- Itt már nincs miről beszélni. Eljött a háború ideje. - mondta, majd Blaine Valtra nézett - Maga okos és művelt ember. Kérem vigyázzon ezekre a gyerekekre, és próbáljanak meg együtt kiötleni valamit. Mi addig teljesítjük azt, amit a világ is elvár tőlünk.

Sokka beszéde után, mint valami méhraj, a tanácskozás felbolydult. Nagyjából három részre szakadtak, voltak akik diplomáciával, háborúval, vagy valamilyen megegyezést támogatták. Elaina a legutolsó csoporthoz csatlakozott. ~Nem szeretnék még egy nagy háborút. Bár jobb lenne, ha valahogy meg tudnánk buktatni Haka-t. De ez a személy, úgy néz ki, nagyon nem szeretne ha elvennék tőle a hatalmat.~
Ekkor rájuk támadtak. Minden nagyon gyorsan történt. Először egy bumeráng érkezett, ami megsebesítette Elaina társát, Jasmine-t. A lány fájdalmasan felkiáltott. Ezután vízidomárok rohanták le a tisztást. Mindenki harcba bocsátkozott, de az ellenség túlerőben volt. Egy idő után a mesterek elküldték őket, hogy meneküljenek el. Elaina vonakodva, de teljesítette a kérésüket. Összegyűltek, és elindultak. Menekülés közben, azonban két férfi állta az útjukat. Gyorsan felmérték a helyzetet és azonnal Jasmine-ra támadtak. Jasmine nem tudod kikerülni a tűzcsóvát, a sérülése miatt, így a lány az arcába kapta. A lány felüvöltött, és elterült. De ez sem volt elég. A másik meg egy sziklatömböt dobott, a már fekvő lányra. Elaina először nem érzett semmit, de lassacskán a düh a vérébe jutott. Vicsorgott és teljes erőbedobással támadta az ellenfeleket. Végül ezeket is sikerült lefegyverezni. Visszamentek a tisztásra. Itt is győzelem született. A béke is visszaállt, de mindenki komor volt. ~Ez a támadás sok mindet megmutatott. Ahogy Sokka mester is mondta, ez már háború. És el is kezdődött.~aggodalmaskodott. Ez nem jelent túl sok jót.
Végül a tudósra lettek bízva, ők nem tarthattak a mesterekkel. Elaina felmérte a tudóskát. ~Eléggé...érdekes alak. Lehet, hogy művelt, de azért nem ártana megtalálni a közös csatornát, amit mindenki ért. És hogyan találjunk ki bármit is, ha fogalmunk sincsen mi történik a csatatéren???~

~Megöltek valakit.~ Visszhangzott Iona fejében a mondat. Megölték azt a lányt. Sokka szavainak már látta az értelmét. Akármennyire akarta, itt nem volt diplomácia. De talán valaki, aki bölcsebb... tud más megoldást. Aang is, Korra is a szellemektől kapott útmutatást. ~Ha felkeresném őket... Wan Shi Tong bízik bennem. És nem pártolja a háborút. Talán... kapok tőle segítséget, hogyan oldhatnánk meg ezt békésen, minél kevesebb halállal...~ Minél kevesebb halál... elborzadt a gondolaton. Mi van, az életeket is kilóra mérik?
- Én... - kezdte. - Tudom, hogy már nincs esély békés, diplomatikus megoldásra. De talán csak a mi módszereink kevesek hozzá. Ha lehet... felkeresném a szellemek könyvtárát, és tanácsot kérnék. Wan Shi Tong az egyik legbölcsebb szellem, és talán javasol valamilyen békés utat. Diplomatának jöttem, nem harcosnak. Ha védekezni kell, mellettetek állok, de nem fogok életeket kioltani. Hamar megtalálom az utat, és a szellemek hatalmas szövetségesek, de félelmetes ellenségek. Ha megtaláljuk velük a közös hangot, együtt sokkal többre lehetünk képesek.

~ Jasmine meghalt ~ ez a megállapítás ott zengett Karin fejében, de egyelőre nem volt több puszta ténynél. A csatában sokakat látott meghalni...az öccsét is, másokat meg ő maga tett el láb alól..különben is, egyszer mindenkinek meg kellett halnia, vagy így, vagy úgy...és persze, talán nem ez volt a legszebb megoldás, de a leggyorsabb. Látta a lány szemében a fájdalmat, mielőtt elment... ~ Mit tehettünk volna? ~ kérdezte magától, és felsóhajtott.
Látta, hogy hozzászólása mekkora vitát indított el, de nem bánta - akkor is átlépték a pontot, amit már nem lehetett szavakkal megállítani. Legalábbis, ő így érezte. ~ Persze, meglehet, hogy csak a bosszúvágy tesz ilyen vérszomjassá ~ gondolta, és megvonta a vállát. Mindegy volt...ő sem akarta, hogy többen haljanak meg, mint szükséges, de diplomácia...
~ Ráadásul Aiwei és Zhao is ott vannak... ~ jutott eszébe, és némán hallgatta végig Sokka hozzászólását. Akkor jutott eszébe valami...a hadnagy kezében Sokka kardja...nem kerülhetett hozzá véletlenül. Már épp megszólalt, és kérdezett volna, mikor Iona kezdett bele. Csak mikor befejezte, állt fel. Mielőtt még beszélni kezdett volna, nagy levegőt vett.
- Ionának igaza van abban. hogy olyan megoldást kell keresnünk, amivel a legtöbb élet megmenthető...de attól tartok, azok, akik Haka mellett cselekszenek, maguktól álltak mellé...de a szellemek talán segíthetnek - felsóhajtott. Ő, személy szerint, kételkedett ebben a módszerben, mindenesetre, egy próbát megért. A helyzet már aligha lehetett rosszabb... Majd Sokkához fordult. - A csata közben találkoztam valakivel...valakivel, aki Haka oldalán harcolt, és a maga régi kardját használta - mondta, és leült.

Az idősek egyetértően bólogattak Iona ötletére, aki mivel nem akart egyedül menni, és mert Karin épp Sokkával beszélgetett, Elainát válaszotta társául, aki szívesen csatlakozott hozzá. El is indultak a könyvtár felé, és viszonylag könnyen odataláltak, mert Ionát sprituálisan is vonzotta a "tudás" szelleme. Kis idő múlva odaértek, de Wan Shi Tong-ot sehol sem találták. Így hát bementek, és olvasgatni kezdtek a könyvekben. Kerestek mindent, ami kapcsolatba hozható lai Haka-ával. Miközben így keresgéltek, Elaina rábukkant egy szobára, aminek a közepén egy forgatható naptár állt. Igen ez ugyanaz a terem, ahol Sokkáék megtudták, mikor lesz a Fekete Nap. Tong azóta újjáépítette a termet, mert sok mindet akart tudni. Így hát megnézték, milyen napot mutat, és csodálkozva látták, hogy egy jövendőbeli napra van állítva. Mellette egy könyv volt nyitva hagyva, melyben a következő állt:
" S e napon a hold közelebb lesz a földhöz, mint bármikor. Ezen a napon, mindegy, hogy tudott-e eddig, vagy nem, de minden vízidomár mesteri szinten lesz képes a véridomításra. Legyen gyerek, vagy idős, növényidomár, vagy mocsárlakó, a vér aznap nem állja útját." Unalaq
/Ti kaptok új helyszínt./


Eközben a táborban Sokka döbbenten hallgatta Karin beszámolóját.
- A kardomat? - kérdezett vissza. - Akkor Azoirral találkozhattatok. A tanítványom volt, és mesteri szinten tudja forgatni a kardomat. Ő találta meg, és ajándékba adtam neki. De figyelj - vált komolyra a hangja - ha Azoirral összetalálkoztok, akkor nagy baj van. Segíthetek ellene, de csak azzal, hogy elmondom, milyen is valójában. Azoir taktikáját nehéz definiálni. Azt hiszem valahogy úgy lehet, hogy ha ő veszít, akkor biztos, hogy ő nyer. Már gyermekkorában is ezt csinálta. Ne úgy értsd, hogy szánalmasnak és elesettnek tetteti magát. Egyszerűen veszít. Ő veszít, és ezzel nyer dolgokat. Vegyük a Shu Jing-i ütközetet. A tűz népének katonáit elsodorta. A diplomaták a saját életükért harcoltak. Az önkéntesek súlyos veszteségeket szenvedtek. A csata nyerésre áll. Ekkor a hadnagy lemegy a csatatérre, harcolni, és te simán elgyapálod. Egy hadnagyot. Utána vissza a hajóra és eltűnni. Mit lehet levonni ebből? Azoir szándékosan veszített, és ezzel nyert. Elveszített egy nyerésre álló ütközetet. De mit is nyert? Az önkéntesek legjobb harcosa a foglya lett. A diplomaták egyik mestere a foglya lett. A tartalékosok legkiválóbb harcosai a foglyai lettek. A nomádok nem támadhatnak rá, mert a mesterük élete veszélyben forog. Egy ellenfél ki van lőve. Az önkéntesek vezéregyéniség nélkül nem sokat érnek, még egy ellenség ki lett lőve. A tűz népe pedig épp az erőit gyűjti, a támadásra nem képes. Ezenkívül mi az, amit még Shu Jingen szerezhetett? Például a meteor maradványait, amik megmaradtak Piandao idejéből. Halálos fegyvereket lehet belőle készíteni. Zuko mondta hogy Azoir kis híján megölted. Valószínűleg nem fedte fel azt a tudományát, hogy képes vízet idomítani. Miért nem? Mert veszíteni akart. Hidd el nekem, hogy ő veszélyes ember, csak nem mutatja. Az, hogy Haka most a király nem azt jelenti, hogy jobb Azoirnál, hanem az, hogy Azoir veszített ellene. Egy tanácsom van. Ha újra összekerülsz vele, ne azt nézd, hogy miért itt van, hanem, hogy mi helyett választotta ezt az utat.
Ekkor a beszélgetéshez csatlakozott Toph is.
- Azoir egyszer felkeresett engem, és kérte, hogy tanítsam meg egy dologra. Figyelni, és várni. Ő megtanulta. Az, hogy a csatában lejött, nem jellemző rá. Ő tudja, hogy mikor kell támadni. Vigyázzatok vele.


Míg Karin, Toph és Sokka beszélgettek, Blaine és Caroline elérkezettnek látta az időt, hogy felhagyjanak a csőszködéssel és szépen csendben kereket oldottak. Úgy gondolták a legújabb üzleteikről a léghajón kell beszélgetniük. /Ti kaptok egy új helyszínt és mesélőit. Azt kérlek várjátok meg./

A lány némán hallgatta végig Sokkát és Tophot, majd úgy döntött, jobban teszi, ha elkezdi tisztelni a hadnagyot. ~ Nos, azt azért sejtettem, hogy nem hülye...de ez most nem számít. A lényeg az, hogy én is igyekezzek kevésbé hülye lenni ~ gondolta, és némileg hálás is volt a szellemeknek, hogy eszébe jutott a kérdés...persze, mindenkit fel lehetett idegesíteni, kirobbantani a komfortzónájából. ~ Az pedig a világon a legjobb dolog ~ tette hozzá magában, és elfojtott egy mosolyt. Tulajdonképpen élvezte a játékot, volt benne valami, ami lekötötte.
- Értem - válaszolta, és felállt, majd nyugtalanul körbe-körbe kezdett járkálni. Szeretett volna minél többet megtudni...szerette volna a hadnagy minden szokását ismerni, hogy a végén ő kerüljön előnybe, de jól tudta, ez lehetetlen. Újra Tophoz és Sokkához fordult. - Szükségem van a segítségükre...jobb szeretnék lenni - jelentette ki határozottan. Bár hallott Toph tanítási módszereiről, ez cseppet sem rettentette el... ~ Majdnem négy évet húztam le a nagyapám mellett...az öreg után nem hinném, hogy sok minden kikészíthet... ~ gondolta. - Szeretném, ha tanítanának - tette hozzá, majd Tophra nézett. - De előbb, lehetne egy kérdésem? Iroh tábornok..az idősebb, azt mondta, hogy magát ott találjuk, ahonnan mindenről értesülhet...vagy valami ilyesmi - mormogta az orra alatt. - És arra gondoltam, hogy...hogy, mivel a növények a földből nőnek ki, és képesek energiaátvitelre...esetleg lehetséges a növényeken keresztül látni? - kérdezte.

Toph Karin felé fordult, majd megszólalt.
- Vagy valami ilyesmi... Kislány, én jobban hallok másoknál. Ne mormogj. - majd a témához kanyarodott - egyébként én nem látok a növényeken keresztül. Én érzem a világot, a növényeken keresztül. De tudom, hogy nem csak ez érdekel. Szóval milyen kérdéseid vannak még?

~ Ne mormogj ~ idézte magában Karin Toph szavait. ~ Komolyan, itt már mormogni sem lehet? Milyen hely ez, hogy már magamnak sem beszélhetek? ~ visszafojtott egy mosolyt. Nagyon úgy festett, ez a beszélgetés pontosan olyan lesz, mint mikor először találkozott a nagyapjával...ne csináld ezt, ne csináld azt, maradj nyugton, kérdezz, amit csak akarsz, kivéve, hogy... Igazság szerint szeretett így társalogni, bár kissé zavarta, hogy már megint úgy beszélnek vele, mint egy ötévessel. ~ Hogy én mennyire nem szeretem ezt... ~ felsóhajtott. ~ Persze...vannak olyan dolgok, amik simán megérnek ennyit ~ tette hozzá gondolatban, és összegyűjtött minden kérdést, amit szeretett volna feltenni. Persze, szeretett volna rengeteg mindent kérdezni Tophtól, most azonban fontosabbak voltak a csaták, mint az ő saját érzelmei...
- Értem - bólintott. Próbálta elképzelni, milyen lehet ez az egész, de jól tudta, hogy akkor idomít a legjobban, mikor a szemére húzza a szemkötőjét, most azonban nem akarta megpróbálni. - Azt szeretném tudni, hogy miért pont most támadott Haka...mi különleges van ebben az egészben, és hogy mi a célja...és miért kellett a régi háború összes hősének összegyűlnie, miért pont Zuko nagyurat akarták megölni, miért hagyott minket futni Azoir, és hogy biztos, hogy nem tudják, hogy ez a bázis? És mi köze van Hakának vagy annak az Azoirnak Aiweihez vagy Zhaohoz, ha ez a víz törzsének háborúja? Mi történik azokkal, akik testébe beleköltöznek? A szellemek mennyire folynak bele a háborúba? - zúdította rájuk a kérdések áradatát. Egyelőre nem jutott más az eszébe, de azért úgy döntött, feltesz egy személyesebb jellegű kérdést is...valamit, amit már nagyon szeretett volna. - És...azt szeretném kérdezni, meg tudna tanítani fémidomításra?

Karin kérdéseire,  Iroh tábornok felelt, de csak kitérő válaszokkal.
- Figyelj rám, Karin. Néha a nagy tudás nagy veszélybe sodorhat. Ne akarj sokat tudni, mert annak meg kell fizetni az árát. Amiket tudni akarsz, azok az információk még előttünk is rejtve vannak és mi sem tudunk rá választ adni. Ha igazat mond Sokka, akkor Azoir tud valamit, és azért időzítette a támadást Haka közreműködésével mostanra. Az egyetlen, hogy figyelünk, hátha választ kapunk.

Ahogy befejezte a táborba lépett egy vízidomár, aki pár fiatal követett. Pár szóban elmondta, a kiszabadítottak történetét, majd elindult vissza az őrhelyére. Az újonnan érkezettek csodálkozva nézték az öreg bölcseket, szinte mindenki izgalomba jött. Azonban arra, hogy velük beszélgessenek erről-arról, nem volt idejük, mert információkat kellett cserélniük. Miközben így felbolydult a tábor, két lány érkezett a másik irányból. Elaina és Iona. Könnyüktől nedves arcuk már messziről elárulta, hogy valami nagyon lesújtó dolog történt velük. Mikor beértek körbevették őket az emberek, és kérdezgetni kezdték őket, hogy mi történ velük. A lányok elmesélték, hogy mit találtak a könyvtárban a hold állásával kapcsolatban. Miközben a lányok beszéltek Taira figyelmes lett egy apró jelre a csuklójukon, amely ugyanúgy nézett ki, mint amit Azoir mellkasán látott. Megvárta míg a lányok végeznek, majd karon fogta Elainát, és a jelről kezdett kérdezgetni. Eközben Karint, Yangchent, Kait és Ionat egy tanácsra hívták meg. Meg kellett beszélniük, hogy mi mikor van, és miért. A légidomárok azért kellettek, mert az emberek igyekeztek minél többet tenni a béke érdekében.
Azok, akik nem lettek meghívva a tanácskozásra, most esélyt láttak arra, hogy meg tudjanak ismerkedni egymással. Végül sorsuk most már össze van kötve.

- Szóval, mi újak vagyunk. - közölt egy egyértelmű információt Kai - Remélem, nem nagy illetlenség, de meg szeretném kérdezni, hogy pontosan mire is készülünk, és hogy mikor esedékes ez.
A fiú örült, hogy végre megszabadultak, viszont feszélyezte az, hogy szinte semmit sem tud, azt sem tudja, hogy ki az, aki megmentette őket... Rengeteg kérdése volt. Úgy érezte, hogy teljes tudatlanságban van.
Körbenézett úgy ültében a táborban. Tudta, hogy ezek az idős emberek nem fognak semmit sem elrontani, hogy biztonságban van... Legalábbis remélte.

~ A nagy tudás nagy veszélybe keverhet... ~ Karin felsóhajtott. Igazán nem érdekelte, mekkora veszélybe kerülhet, tekintve, hogy nem maradt senkije, aki miatt érdemes lett volna kerülgetnie a nagy veszélyeket. És egy dolgot pedig biztosan tudott - az emberek életében egyetlen biztos pont volt, mégpedig az, hogy előbb vagy utóbb mindannyian meghaltak. És azzal is tisztában volt, hogy előbb vagy utóbb ő is meg fog halni. Ha pedig ez elkerülhetetlen volt, akkor viszont szeretett volna olyan véget érni, hogy arra büszke lehessen...akkor inkább gyilkolják meg azért, amit tud, és ne azért hagyják életben, mert nem tud semmit, ezt azonban inkább nem mondta ki. ~ A végén valami dilis öngyilkosjelöltnek néznek... ~ vigyorodott el, és megállapította magában, hogy tulajdonképpen még ez az opció sem zavarná túlságosan. ~ Csak épp nem volna valami diszkrét tőlem ilyen magánjellegű gondolatokat megosztani idegenekkel ~ tette hozzá magában.
Abban a pillanatban érkezett meg egy vízidomár a kiszabadított rabokkal. Karin kissé gyanakodva nézett végig rajtuk...három tűzidomár, két légidomár - ebből egyik az a lány, akit még velük együtt fogtak el, és akit már eleve nem kedvelt -, és hamarosan befutott Iona és Elaina is. Végre választ kapott az egyik kérdésére, a miért-tel kapcsolatban, és ez némi elégedettséggel töltötte el...persze, nyugtalanító is volt, mert az, hogy véridomítsák, nem szerepelt a bakancslistáján...de sebaj. ~ Biztos van megoldás... ~ gondolta, és elfintorodott. Látta azt is, hogy az egyik tűzidomár észrevett valamit, de úgy döntött, erre később kérdez majd rá...még volt idejük. Valamennyi, ha nem is sok.
Aztán egy tanácsra hívták, négy másik társa kíséretében. Remélte, hogy most már valami konkrétat is tud, de nem hitte, hogy ez az ügy túl könnyű lesz... ~ De különben miért is lenne jó játszani? ~ kérdezte magától, és elmosolyodott.

~ Én, a béke nagykövete, meg lettem invitálva erre az igazán szűk körű tanácsra ~ gondolta Chen, és elmosolyodott. Igyekezett a lehető legbájosabb arcát mutatni az ittlévőknek, bár végig magán érezte a szemkötős lány tekintetét. ~ Ja, ez az a béna, akit Azoir hadnagy csúnyán legyőzött...de mondjuk, előtte majdnem kilapította. És felhúzta annyira Azoirt, hogy le akarja győzni... ~ nem fintorodott el, bár kedve lett volna hozzá. ~ Nos, akkor jobb, ha rajta tartom a szememet, bár nem hinném, hogy bármi veszélyt is jelentene...én ennél okosabb vagyok ~ pislogott egyet, és megpróbálta átgondolni mindazt, amit eddig tudtak.
~ Tehát, Haka csak egy báb...ez számomra lényegtelen...Azoir, aki vesztesnek tetteti magát, valójában a főember. A hadnagy mellkasán lévő jel, lévén, hogy senki sem tud róla, valószínűleg nagyon fontos...az ilyen vérrel kapcsolatos dolgok igazán érdekes sztorikat szoktak rejteni. Taira észrevett valamit két lány csuklóján, amit én nem tudtam kivenni. Mivel ilyen apróság, és mivel valószínűleg ugyanolyan, szintén fontos. Tudják, legalábbis látszólag, hogy Tonraq tábora csapda, mert a szellemvilágban vannak...és itt vannak az öregek is...most kéne örömködnöm? ~ felsóhajtott. Legalább egy dolgot megoldott neki a sors, de még így is a számára legveszélyesebb helyen volt. És egyetlen helyes út volt, ha nem akart lebukni - barátokat kellett szereznie, méghozzá a lehető legközelebbi barátokat. Szétnézett. Taira nem volt jó, ő túl okos volt...a túl közel engedné magához, ha túl sokat hazudna, az végzetes lenne a számára. A szemkötős lányban nem bízott, a többieket meg egyáltalán nem is ismerte. Maradtak a légidomárok, Kai és Iona.
- Hogy vagy? - fordult Ionához, és fáradtan elmosolyodott. - Jó újra látni - tette hozzá.

- Jól, köszi. - mosolyodott el a lány. - Hogyhogy elhívtak? És... - végignézett Yangchenen, és látta, hogy mennyire megverték. ~Te jó ég... Tehát ki akarták hallgatni.~ Elborzadt a gondolatra, hogy végig gyanakodott. Talán a másik légidomárt is átverték. - Mi történt? Mit csináltak veled? - kérdezte. Közben a tanácson is járt az agya... A béke miatt hívták ide a levegőidomárokat. ~Szégyelld magad.~ jegyezte meg magában. ~Mester vagy, egy háború közepén és egy rohadt jelen problémázol a csuklódon, meg azon, hogy valakit esetleg meg kell ölnöd. Van ennél nagyobb probléma is. Életek százai vannak veszélyben, ha nem több...~ Miközben a lány válaszára várt, már kész volt megosztani a szerzett információkat, és akár kiállni a minél békésebb megoldás mellett... noha már nem volt sok ilyen lehetőség...

- Nyugi, jól vagyok - mosolyodott el, látva a lány pillantását. Egy pillanatra teljesen meghatódott azon, hogy valakit egyáltalán érdekel, mi történt vele...régen nem érdeklődött senki az ilyenek felől, de hát... ~ De hát engem nem is érdekelnek az emberek ~ emlékeztette magát, és hirtelen üresség telepedett rá. Kezdett elege lenni abból, hogy még mindig nem sikerült végleg eltörölnie az érzelmeit, és rengeteget bosszankodott miatta...de még voltak. Igaz, nem sok, de volt néhány. - Csak nem nagyon szeretik, ha egy egyszerű légidomár meggondolja magát, akit egyszerűen ostobának tartottak...és ebben én sem kételkedek, hogy az vagyok... - sóhajtott fel kissé szomorkásan. - De nem akartam mellettük állni, az után, amit a csatatéren tettek...a diplomatákat megtámadni... - idegesen ajkába harapott, és megcsóválta a fejét. - Az egy dolog, hogy az ellenséges katonákat, de... Ez egy kicsit bonyolult történet, de ha lesz időnk, majd elmesélem - mondta, és fáradtan elmosolyodott. - Az meg, hogy hogy kerültünk ide, érdekes egy história...hosszú, de a lényeg az, hogy a legtöbben élve kijutottunk.
Töprengve a tanácsra nézett, de szeme azért megakadt az Iona csuklóján lévő jelen...pontosan olyan volt, mint az Azoir mellkasán lévő, csak épp kisebb...márpedig, az ilyen dolgok valamiféle szövetséget, alkut, vagy valamilyen összeköttetést jelentettek, és azt pedig nehezen hitte volna el, hogy Ionának önként kedve lenne közös valamit viselnie a hadnaggyal. ~ És az, hogy kisebb, és a csuklóján van, alárendeltséget jelent bizonyos szinten ~ jutott eszébe, de arca nem árulta el, mi megy át a gondolatain.
- Szerinted lehetséges? - kérdezte remegő hangon. - Szerinted lehetséges mindezt még rendbe hozni, és békét teremteni? - hangja elkeseredettségről árulkodott. És valóban el is volt keseredve. Ha sikerül békét hozni, az ő terveinek vége. Ahhoz, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy azt ő akarta, ahhoz egyik félnek el kellett buknia.

A jel... aggasztott, akármit is jelöl. A légidomárral nem akartam, és nem is tudtam volna beszélni. A béke követeit meghívták egy tanácsra. Okos döntés, noha a diplomácia már nem tűnt lehetséges megoldásnak. Ráadásul könnyes volt a szemük... belegondoltam, én mikor sírtam utoljára. Nem tudtam felidézni. Odaléptem a tűzidomárhoz, megfogtam a karját, elhúztam a többiektől és megszólaltam:
- A nevem Taira. - feleltem. - Mi történt veletek? Mik ezek a jelek? Lai Haka hadnagyának ugyanilyen jel van a mellkasán, és aggasztó egy efféle kapcsolat, ellentétes oldalon állók között. - kérdezgettem a lányt.

~Nagyon érdekes dolgok ezek.~ Gondolja magában megemésztve a hallottakat. Valami nem hagyta nyugodni, de nem tudott rájönni, mi az. Mielőtt azonban cselekedhetett volna, a többi rabbal együtt már a hajón mentek valahova...
A táborban csak úgy özönlöttek a események. Egyik pillanatban még a történetüket mesélték, aztán már két lány jött, és mindenki kérdezgetni kezdte őket. Lora a háttérben maradt, így nem sokat tudott meg, hogy mi történik, pedig érdekelte ám, de mégsem szeretett volna tülekedni, meg aztán amúgy sem engedték volna oda. Felsóhajt. ~Remek... Én mit csináljak? Vajon még most is a feladatomat kell végeznem? Ááá, mindegy is, nincs jobb dolgom...~ Megvárja, míg a tanácskozás elkezdődik, és utána azt is, hogy Taira elrángassa a másik lányt a többiektől, majd utánuk megy. ~Érdekes... Taira tökéletesen azokat a kérdéseket teszi fel, amelyekre én magam is kíváncsi vagyok. Szerencsére itt nem fognak észrevenni... Fura, hogy folyton hallgatózom, mégsem cselekszem... Valószínűleg így ismerik ki az embert? Nem, akkor személyes tapasztalat kéne, de ahhoz meg túl ellenséges voltam az elején, meg aztán biztos nem fog egy idegent beavatni a nagy terveibe... Így marad a hallgatózás, hiszen másokat sem kérdezgethetek, mert valaki még beárul, vagy gyanakodni kezd, aztán ki tudja, mi lesz velem... ~ Így csak csendben hallgatózik, egy ideig még a lélegzetét is visszafojtja, hogy mindent tisztán értsen, hiszen éppen a hallótávolságon belül esik, mégis úgy tűnhet, hogy nem hall semmit, hiszen Taira-nak háttal áll (ő is), és a körmeit piszkálja. Mégis mindent kihallgat.

A tanácskozás nem tarthatott sokáig, mert motorok búgása hallatszott az átjáró felől. Hamarosan láthatóvá vált a zaj forrása, egy kis léghajó formájában. Miután a hajó földet ért, kinyílt az ajtaja és kilépett belőle Azoir. Mögötte egy földidomárlány lépkedett, majd Aaron következett. Az ellenállók közül Kira volt az egyetlen aki megmozdult. Megpróbált egy tűzgolyót röpíteni a hadnagy felé, de az könnyedén kikerülte a támadást, előrántotta kardját, és szíven szúrta a tűzidomárt, aki holtan esett össze. Azoir megtörülte a kardját, majd felnevetett.
- Ugyan, többre is képesek vagytok. De, hogy ne legyetek hátrányban, hoztam helyette mást. - ezzel megfogta Aimey-t, és a légidomárok közé lökte. - Tessék, érezzétek jól magatokat. - Ezután ránézett Ionára és Elaine-re és újabb ördögi kacagást hallatott. Közben levette felsőjét, így láthatóvá vált a mellkasán lévő jel. - Látom, megtaláltátok a könyvet. Nos, én meg titeket találtalak meg. Tudom, nem igazság, hogy van velem egy véridomár, de egyenlővé teszem az esélyeket. - ezzel megfordult és egy suhintással elválasztotta Aaron fejét a testétől. - Így ni. Úgyse lesz rá szükségem... De ti ezt amúgy is tudjátok. Remélem elmondtátok a többieknek, mert most már nem lesz lehetőségetek. Jogom van arra, hogy végezzek veletek. 

Meglengette kardját és a légidomár felé kezdett futni. Karin ekkor kapott észbe, és egy mozdulattal Azoir elé varázsolt egy buckát. A koreográfia ismerős volt, Azoir dobbantott a buckán, és a levegőben készült fel a halálos csapásra. Ám ekkor hatalmas villanás történt, majd aki Azoirra nézett, láthatta, hogy rázkódik a teste. Taira az utolsó pillanatban indította útjára a hirtelen kreált villámot, melynek a hadnagy volt a célpontja. Azoir a földre esett, és rázkódott, de utolsó szavait nevetve adta a fiatalok tudtára.
- Nos, úgy látszik vesztettem... Igen, mindenképpen vesztettem... - és egy ördögi kacajjal kilehelte lelkét. Miután teste többet nem mozdult, a lányok kezén lévő jel kezdett eltűnni. Szívüket boldogság tőltötte meg, de hamar elmúlt, mert a jel visszaerősödött. Még nem menekültek meg.

~ Hm... ~ gondolta Chen a történtek után...a tűzidomár lány halála, a földidomár érkezése, ahogy kinyírta a saját emberét, majd meghalt. Legalábbis, látszólag. ~ Hm... ~ ismételte, majd összeszorította a száját. ~ Mindenki az mondja, hogy hiszem, ha látom, de én még azt sem vagyok hajlandó elhinni, amit látok...attól tartok, itt valami csel lesz, vagy ez a hadnagy krónikusan szeret veszíteni...hm... ~ grimaszolt, és Iona meg Elaina felé fordult. A lány akkor vette észre, mikor Azoir velük beszélt, hogy az ő mellkasán is van valami jel...mint a két lány csuklóján a valami, amit nem látott rendesen, így viszont egészen tiszta volt a kép. ~ Tehát, valamiféle szerződés arra, hogy kinyírhatja őket...vicces ~ gondolta, és elfojtott egy mosolyt. ~ Azt az egyet nem értem, hogy akkor most miért nem tűnt el a jel...kell, hogy legyen valami oka... ~ a szemkötős lány felé pillantott, aki a buckát idomította Azoir felé, és látta tűnődő arcát...ő is ugyanazon gondolkodott, azonban esze ágában sem volt, hogy megkérdezze, mégis, mit gondol a dologról. ~ Na persze...megbeszéltem magammal, hogy vele nem beszélek...így is elég baj az, hogy a Taira nevű nőszemély túl sokat tud rólam... ~ idegesen ajkába harapott. Zavarta, hogy a hajón közel állt a lebukáshoz, és valamiért az volt az érzése, hogy továbbra is kötélen táncolt...persze, ha forró lesz a talaj, akkor egyszerűen csak oldalt vált...az volt a legegyszerűbb megoldás... ~ Azoirról meg arról az aranyos kis jelecskéről pedig többet kell tudnom ~ jutott eszébe, és Ionához lépett. Bár nem tartozott rá, és a hatáskörébe sem illett, de attól még érdekelte. ~ Márpedig, ha engem valami érdekel, én arról szeretek mindent megtudni ~ határozta el magában.
- Mi történt veled? - kérdezte aggódó hangon. - Mit csinált az a mocsok veletek? - kérdezte, és az utolsó szót tökéletesen dühösen ejtette ki...lehet, hogy egy oldalon álltak, lehet, hogy Azoir zseniális volt, de ettől függetlenül régen nem utált ennyire embert...na persze, csak a szülei után.

~ Miért érzem úgy, hogy ez még nem egy lefutott kör? ~ kérdezte magától a lány, és felsóhajtott. Volt valami abban, amit Azoir mondott...ráadásul eléggé élénken emlékezett még arra is, amit Sokka mesélt neki, így hát kissé nehezen hitte el ezt az egészet... ~ Ha egyszer veszít, akkor szándékosan teszi, és nem véletlenül...valamiféle céllal, és attól tartok, ez még nagyon nem a játék vége... ~ gondolta. Persze, már az is elég baj volt, hogy ennyi embert megölt, de úgy érezte, nem ez a lényeg...kellett lennie még valaminek...valaminek, ami egyelőre nem látott, és ez kezdte az őrületbe kergetni. ~ Mindenesetre, legalább meghalt...mármint, ha meghalt...de valamit biztos, hogy hátrahagyott...abból, amit Sokka mondott, azt vettem ki, hogy csak azért veszít, hogy nyerjen valamit...hogy a saját halálával mit nyerje, azt nem látom tisztán, hacsak nem halt meg...hm... ~ elfintorodott. A tűzidomár lány mozdulata túlságosan is kiszámítható volt, ha egyszer már a foglyuk volt...akkor tudnia kellet, hogy villámidomár, és hogy meg tudja ölni. ~ Ez túl egyszerű volt... ~ jutott eszébe. ~ Még úgy is, hogy közben kinyírhatott volna, de...de túl kockázatos volt... ~ összeráncolta a homlokát. Igazság szerint tetszett neki ez a játék, de a világért sem árulta volna el senkinek.
Észrevette a légidomár lány pillantását, azért, akit velük együtt fogtak el, de aztán felszívódott. Hát, nem volt épp jó állapotban...elég csúnyán összeverték, de ez sok dolgot is jelenthetett...lehetett a hűség, bolondság, vagy épp az ész jele is... ~ Mindenesetre, benne nem bízok...egy cseppet sem... ~ gondolta, és már majdnem odalépett mellé, hogy folytasson vele egy kedélyes kis beszélgetést, de a lány Ionához lépett. 1 Nagyon remélem, hogy csak azért beszél vele ennyit, mert légidomár, mint ő, és nem azért, mert kissé naiv... ~ gondolta, és eszébe jutott a jel...az sem volt épp tiszta ügy, és vagy egymillió elmélete volt rá... Most azonban inkább a tűzidomár lányhoz ment. Hátha ő tud valamit.
- Örvendek. Karin vagyok, nem hiszem, hogy találkoztunk - mutatkozott be. - Köszönöm, hogy megölte Azoirt... - várta szavainak hatását. A lány nem olyan volt, aki apró részletek felett elsiklana, ezért is szeretett volna minél előbb beszélni vele...hátha megtud valamit...valami használhatót.

A férfi reakciója gyors volt, de nem kockáztathattuk meg újabb emberek elvesztését. Felé lőttem a villámot, noha a kezdetektől sejtettem, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű... A légidomár döbbenten nézett rám, de nem reagáltam. Tettem, amit tennem kellett. A szemkötős lány lépése okos volt, de számítani lehetett rá, hogy a hadnagy kikerüli... Így kilőttem a villámot. Nem volt nagy, de elég erős ahhoz, hogy egy emberrel végezzen...Lenéztem Azoirra, majd végigpillantottam a társaságon. Pár perccel később odalépett hozzám a szemkötős földidomár. Szimpatikusnak tűnt. Nem voltak ostobák a társaságban, de a légidomár mesterről lerítt a naivitás, a vörös hajú lányra gyanakodtam... A többiek pedig nem tűntek elég határozottnak.
- Taira. - néztem a lányra, biccentve. - És természetes. Nem veszíthettünk több embert. A légidomár mesterekből ráadásul elég kevés van, jó, ha megőrizzük ezt az egyet, aki velünk maradt. - Nem tudtam, mennyire értékelhető a szarkazmusom... színtelen hangon beszéltem. - Lai Haka csak egy báb volt, de úgy tűnik, ez a rendszer komplexebb, mint eddig hittük. Valakinek még ott az a jel a mellkasán, és vadászik erre a két szerencsétlenre... És a sor legelején nem Azoir állt, ahhoz túl egyszerű volt az egész... Sokat tudott rólam, a villám alapvető... És ahogy a vereséget mondta... beszélt arról, hogy ő úgy nyer, hogy veszít. Vagyis az egész valamiféle kelepce. Minden győzelem egy lépés a spirálon, ami a csapdába vezet, akár a halászoknál, akik szép lassan bevezetik a halat a kosárba. Minden lépésre számít, de szinte kiismerhetetlen, mert látszólag egyik lépése sem logikus. Aztán a legvégén rá fogunk döbbenni, hogy minden szál összefutott. Azoir elindított valamit, amit valaki be fog fejezni. Az egészet elrendezte, de még nem látom át a gondolatmenetének struktúráját... - leültem a fűbe, és megnéztem a felhőket a szellemvilág egén. - Többnyire megértem az ellenfeleimet, végül így győzöm le őket, de Azoir lépései látszólag teljesen értelmetlenek. Nem a logika vezérli, de valahol mégis... Rá kell jönni, hogy veszíthet valaki úgy, hogy legvégül mindig az ő javára billenjen a mérleg...