Tonraq tábora

First topic message reminder :

A lázadók főhadiszállása, ahol a vízidomárok készülnek a puccsra.

Aimey sóbálványként bámult a sok emberre, azt se tudta, hogy hol van. Az azonban még jobban zavarta, hogy egyáltalán nem is foglalkoztak vele. ~ Hahó, én is itt vagyok...~
Körbenézett, és megpeóbált egy véleményt formálni mindenkiről. Nem ismerte őket, de a külső sok mindent leír. A csapatban látott egy földidomárnak tűnő lányt, legalábbis az öltözékéből ítélve. A szemén lévő kötés nagyon furcsa volt neki, nyilván nem egy hógolyó találta el... Mégis szimpatikusnak tűnt. A földön fekvő lány tűzidomár, ahogy a félszeművel beszélgető is. Ha jól hallota Tara volt, vagy hasonló. Ő ijesztő volt, félelmet keltett... ahogy a villáma is.
Azután a légidomárokat mustrálta. A nyilak a lány testén mesterségére utaltak, ám egyáltalén nem tűnt mesternek. Hiszen semmit nem tett, leblokkolt, egy ember meghalt. Jó, én is tehettem volna valamit, de akkor is... Ott volt még egy barna bociszemű is, aki furcsán vigyorgott. Ez nem is mosoly, ő vicsorog, tőle távolmaradok. És ott volt még a fiú is, aki annyira ismerős volt...

A fiúnak nagyon ismerős volt ez a hirtelen idehozott lány. Valaki pont ugyanígy hordta a haját, pont ugyanott voltak a szeplői... 3 évvel ezelőtt. A kép kezdett összeállni, a kirakó darabjai kezdtek a helyükre kerülni...
Ez az a lány, akit csúnyán otthagyott abban a kis faluban, azért, mert edzéseken vehetett részt. Akkoriban jó ötletnek tűnt, de utólag belegondolva tényleg ronda volt, ahogy elváltak... ~ Én vagyok a fiú, nekem kell kezdeményezni. ~ Elhatározta magát, és odalépett a lányhoz.
- Szia... Aimey.
Őszintén csodálkozó szemeket látott, úgy tűnt, hogy a lány nem tudja őt hová tenni.
- Nem ismersz meg? - kérdezett csalódottan - Hiszen régen mindig együtt voltunk... Három éve volt, igen tudom... Szégyellem, hogy otthagytalak, de akkor az tűnt a legjobb lépésnek.

Visszafelé mentek az idősebbekhez. Elaina  gyomra kisebb lett, mint egy ping-pong labda. A félelem egyre jobban ránehezedett. A félelem, mely azt sugallta bármely pillanatban meghalhat. ~Yoshua.~ A lány gondolatai az ikertestvére felé terelődött. Az volt a terve, hogy megkeresi. Hogy újra láthassa, hogy jól van legalább. Észre se vette, mikor eredtek meg a könnyei. De nem tudta abbahagyni, csak némán folyt és folyt.  Végül visszaértek, de ott új személyek is voltak. Két légidomár, három tűzidomár, és egy ellenséges katona. Látta, hogy az egyikük észrevette a csuklóján lévő jelet. Nem volt valami kellemes aurája, hideg volt és kemény. Egy újabb tanácskozás kezdődött meg, de hamar végett is ér. Búgás, majd egy kocsi érkezett. Két ellenséges személy érkezett, és egy fogoly is. Mindenki mozdulatlanul állt, csak egy "újonc" kezdett el támadni, de ő rögtön meg is halt. Mikor a könyvet említette, és azt az követő gonosz kacajnál Elaina-t kirázta a hideg. A jelnél viszont teljesen sokkos állapotba került. Futhatnékja támadt, de erős önkontroll miatt nem menekült el. A többiek támadtak, de Elaina nem mozdult. Túlságosan is ledöbbent. Majd Azoir meghalt. A jel halványulni kezdett, de mégsem. Először tényleg halványult, de visszaerősödött. Elaina megszédült. Túlságosan is legyengült lelkileg. Leült, és próbálta magát összekaparni. A többiek hangja teljesen elveszett.

- Ez egyszerű - jelentette ki. - Ha úgy veszítesz, ha már előre tudod a következő lépést, akkor utána nyersz...de ahhoz pontosan tudnod kell, hogy mit fog erre az ellenfeled lépni. Olyan lépést kell tenni, ami rákényszeríti arra, hogy pontosan azt tegye, amit a kitervelő akart, még ha az az adott helyzetben tökéletesen logikátlannak tűnik is...mert nem tud mást tenni - inkább magának beszélt, mint Tairának, de kezdte úgy érezni, mintha lassan megtisztulna fejében a köd...mintha lassan átlátná a dolgokat. - A lényeg az, hogy az első lépés fenyeget, és talán be is tudná váltani a fenyegetést, de... de a lényeg nem ez. Mert lehet, hogy a reakció kivédi azt, ami látszólag a fenyegetés, de olyan problémát okoz, ami lehetővé teszi, hogy az igazi cél létrejöhessen - folytatta a hangos gondolkodást. Nem volt kedve visszafojtani a beszélhetnékjét, ha valamit hallott is, akkor sokkal jobban át tudta látni. - Ez olyan, mint egy zárt rendszer...ha valami nem pont úgy történik, ahogy előre ki van számítva, akkor, de csak akkor dőlhet össze... - összeráncolta a homlokát. ~ Ha délre vonulsz a seregeddel, nem tudod megvédeni az országot északról ~ jutott eszébe az, amit nagyapja igen gyakran hangoztatott. ~ Állépés, reakció, mintha igazi lépés lenne, és a lépés...egyszerű, azt viszont nem tudhatjuk, mire számítanak...vagy arra, hogy rájövünk, vagy arra, hogy nem. Azt akarták, hogy rájöjjünk? Nehéz kérdés...nem véletlenül szedte elő Sokka kardját, tudnia kellett, hogy itt lesz...beszélt róla Tairának is, de ez is csak annyit jelent, hogy vagy nagyon okos volt, vagy nagyon hülye...jaj...olyat kell tennünk, amire nem kényszerítenek, tehát előbb kell lépnünk, de mi van, ha már lépett? Mi van, ha ez volt a lépés, amire mi valahogy reagálni fogunk, és ha igen, mit reagálnánk? Ettől senkinek sem lesz kedve támadni, hacsak nem tudta volna, hogy tudjuk, hogy ő volt a feje ennek az egésznek...de ha tudja, akkor annak az embernek, akit segített, akkor várnia kell ránk...vagy mi lehet a lépés, a gondolat, ami a fejünkbe kerül? Hogy őrült volt? Hogy meg akarja ölni Ionát és Elainát az a valaki? Ennek semmi értelme, mert ha egyszer látták, tudhatta, hogy vissza fognak jutni, és akkor már késő lesz...de ha mégsem ez volt a lépés? ~ összeráncolta homlokát. Ennek kellett az állépésnek lennie, ebben biztos volt...mert mindenképp lehet olyan hatása rájuk, amilyen el akart érni... ~ Bármit is teszünk, az a valaki előttünk lesz egy lépéssel... ~ felsóhajtott, és Tairára nézett.
- Tudod, nekem az az érzésem, hogy az, aki Azoir mögött áll, az...nem is tudom. Nem azt mondta, hogy vesztettünk...és ha ő veszít, akkor ő nyer, nem más... - mondta halkan, és összeszorította kezét. - Az a valaki vagy pontosan úgy irányítja őt, mint egy bábot, mint egy gondolattalan bábot, vagy... - elhallgatott. Nem jutott eszébe semmilyen más, logikusnak tűnő eshetőség. - Mindenesetre, bárki is van az egész mögött, az most arra vár, hogy tegyünk valamit, ami által ő előnyös helyzetbe kerül...és attól tartok, lehet, hogy már meg is tettük, amire várt...

- Ez az a helyzet, ahol tele vagyunk bábjátékosokkal, akik maguk is bábok. Jó kis feladvány mi? - biccentettem. - Azoir halála része volt a tervnek, és lefogadom, hogy Lai Haka a következő célpont. A kérdés, ki van az egész mögött. Olyasvalaki lesz, akire nem számítunk. Már most csúszunk lefelé egy spirálon. Amikből kiindulhatunk: Hogy mi számít az illetőnek. Elsősorban fontos az életben maradó foglyok kiléte. A logika azt diktálná, hogy ne bízzatok meg bennem, se a két légidomárban, vagy a tűzidomárban, akiben mellesleg én sem bízom meg. Gyanús körülmények között került a cellánkba, ki akarta hallgatni a beszélgetésemet a megjelölt tűzidomárral, és érdemes résen lenni, ugyanis könnyen lehet, hogy hírszerző. Ugyanúgy aggaszt a légidomárlány, aki ráadásul óvatosabb, és könnyebben az ember bizalmába férkőzik. Szerencsére, én már régen nem bízom meg senkiben. - felsóhajtottam. - Ezen kívül Azoir arról beszélt, hogy Lai Haka beszélni akar velem. Mivel Lai Haka Azoir bábja volt, aki elvileg nem akart életben hagyni, logikus feltételezés lenne, hogy a fölötte álló valamiért életben akar. Ugyanakkor ostoba cselekvésre is adhatna okot, és ütőkártyát adna a vezető kezébe. A legfontosabb most a pontos szervezés lenne. Kik azok, akik nem állnak a pártunkon, de tudjuk használni őket a győzelem érdekében? Minden stratégiának kell hogy legyen egy szilárd alapja. Össze kell rendeznünk a csapatot, azt hiszem van egy logikus ötletem, persze ehhez az kell, hogy együttműködjenek.
Mondtam végig tökéletesen higgadtan a gondolatmenetet, a szemkötős lányra nézve. Az érzelmileg darabokra hullott társaságban örültem, hogy nem csak én maradtam nyugodt.
- Egyetértesz? - kérdeztem.

~ Jé, ez értelmes...jé, ez értelmes! ~ sóhajtott fel Karin, és elmosolyodott. Igazán örült neki, hogy nem csak érzelmi roncsokkal volt körülvéve...mikor Azoir megérkezett, Iona leblokkolt, Elaina épp romokban hevert, így hát nem sok olyan ember maradt a társaságban, akivel értelmes lett volna beszélni...úgy tűnt, sikerült kiszúrnia egyet, és ez végtelen örömmel töltötte el. ~ Legalább unatkozni nem fogok... ~ gondolta, és ajka különös félmosolyra húzódott.
- Haka lenne a következő célpont? - kérdezte. - Én nem hinném...mármint, persze, igen, de ő egy báb. Egy bábot megölni teljesen felesleges, hiszen azzal semmire sem mennek, legalábbis, én ezt gondolom. Nekik kell Haka...úgy fest, hogy ő irányít mindent, és a lényeg a látszat. Az Egyesült Erők vele kötött szerződést, és nem mással, ráadásul az emberek is őt követik...szükségük van Hakára, bárkik is legyenek, vagy bárki, aki ezt az egészet kézben tartja... A foglyokról semmit sem tudok, de a légidomárlány nekem sem szimpatikus...mikor odakerültem, ő is ott volt, és utána is ott maradt...nem tudom, direkt volt, vagy véletlen, de valami nem stimmel a dologgal kapcsolatban. Szerintem - nagy levegőt vett, és folytatta. - Abban viszont igazad van, hogy le vagyunk maradva egy lépéssel...és attól tartok, hogy jó ideig le is leszünk. Mindig ki akar kényszeríteni egy logikátlan lépést, azonban ez, attól tartok, ez az egész színjáték itt nem a lépésekről szólt...abban pedig biztos vagyok, hogy ez nem volt teljesen valóságos, ami történt...volt benne valami, ami nem volt az...túl könnyű volt, és rengeteg megoldás létezik. Túlságosan is sok - mondta halkan. ~ Nem hinném, hogy a hadnagy annyira ostoba volt, hogy hagyja, hogy csak úgy kinyírják...márpedig, ehhez a megoldáshoz igencsak ostobának kell lenni. Ha viszont meg volt tervezve, akkor lehet, hogy a hadnagy tervezte meg, hogy veszítsen...és nyerjen helyette valaki más, de ez így nem stimmel. Vagy pedig ostoba volt, és valaki a táborból tudta, hogy így kell lennie...vagy Azoir tényleg Haka hadnagya volt, a bábja, és eljátszotta a fordítottját...na jó, ez egyre kuszább... ~ gondolta, és Tairára nézett. - Attól tartok, most nem egy lépést várnak tőlünk, hanem egy következtetést, amire az eseményekből el kellett jutnunk...ami valójában teljesen értelmetlen, de mi azt hisszük, hogy így van, mert láttuk, és a tudatunk elhitette velünk - ~ És lehet, hogy te nem bízol senkiben, de én még a saját érzékeimben sem ~ tette hozzá magában, de nem mondta ki hangosan.
- Rendben, próbáljuk ki az ötletedet - válaszolta Karin, és elfojtott egy mosolyt. Ez a kirakós kezdett egyre érdekesebb lenni...

- Hagyj békén engem... nem is ismerlek... Ki vagy te? - kérdezett Aimey.
Választ azonban nem kapott, viszont félt. Szerencsére mindig tart magánál fém dolgokat, amivel harcolhat... és higanyt is.
- Figyelmeztetlek, higany van nálam... Meg tudlak ölni, meg foglak ölni, ha nem tűnsz el azonnal!
Ledobta hátizsákját, és kiidomított belőle egy fémkötelet. Tudta, hogy veszélyes is tud lenni, és most nem félt az lenni. A kötelet a fiú torka köré csavarta, persze nem akarta megfojtani, viszont azt akarta, hogy békénhagyják. Az előbb oly áhított figyelmet már a háta közepére kívánta...
Hallotta, ahogy a többi ember beszélgetett, sutyorgott, ő pedig ott állt szerencsétlenül, egy fiúval és egy kötéllel. Szép is az élet.
A fiú rémült tekintete arról árulkodott, hogy békén fogja hagyni, ezért a fémkötél visszakerült a táskába, és a szemkötős lány mellé lépett.
- Aimey. - A lány odanyújtotta a kezét.

- Karin - mutatkozott be a földidomár lánynak, aki előbb  szinte véletlenszerűen idegrohamot kapott, és rátámadt az egyik légidomárra. ~ Lehet, hogy a hadnagy úr volt kedves fejbe verni...és azért lett kicsit...izé...fura ~ gondolta, és kissé gyanakodva felhúzta a szemöldökét. Azt persze nem mondhatta, hogy a lány ne tudott volna idomítani...meg semmi effélét. Viszont azt, hogy ezt a kevés embert is megölje valaki egy múló személyes probléma hatására, akiben megbízhattak - vagy legalábbis, akik közül néhányban talán megbízhattak -, nem tartotta túl jó ötletnek. Tairára pillantott, nem volt biztos abban, hogy a lány pont erre gondolt "együttműködés" címszó alatt.
- Figyelj, Aimey...én nem akarok beleszólni a magánügyeidbe, de nem hiszem, hogy a legjobb megoldás az, hogyha megpróbálod megölni a szövetségeseidet - mondta, aztán vetett egy pillantást a fiúra. Kissé meglepettnek tűnt... - Figyelj, én nem akarok beleszólni a magánügyeidbe, de látszik, hogy ismered régebbről...talán egy kicsit el kellene engedned ezt az ismertséget, és egyszerű szövetségesként nézni rá...rendben? - kérdezte, kissé felelősségre vonó hangon. Ez most nem az a hely volt, ahol bárki csippcsupp magánügyeit kellett megtárgyalniuk, volt ezer fontosabb dolguk is, mint például beérni az ellenfelüket, és rájönni, mire vették rá őket. ~ Tudnom kell, mi volt a gondolat... ~ ismételte magában, és elfintorodott. Ha még sokáig így haladnak, akkor előbb-utóbb jó nagy bajba kerülnek. ~ Azaz, kerülünk újra... ~ felsóhajtott, és Aimeyre nézett.
- Viszont, ha már itt vagy...el tudnád mondani, hogy hogy kerültél a hadnagyhoz? És hogy pontosan mit gondolsz róla? - tette fel a kérdést. Egyelőre nem fogott bele a magyarázatba, úgy döntött, az egyelőre hosszas lenne, és abban sem volt biztos, hogy Taira egyetértene vele. ~ De tudnunk kell minél több véleményt... ~ döntötte el magában, és várt.

Karin kérdései erősen magánéletben vájkálónak tűnt, de igaza is lehet. Mindenesetre mesélt...
- Először is elnézést, nem kívántam feszültséget okozni, és ölni sem volt szándákomban. Ismer. Tudja, milyen vagyok, és rendben, szövetségesként kezelem. Nos, akkor kezdem a történetet... A múltom hál' Istennek nem ismeritek, én pedig amolyan vándorlós vagyok - nevetett fel - Akkor egy puszta közepén jártam, és leszállt egy léghajó mellém, abból pedig egy ismeretlen ember szállt ki. Egyszerűen hátracsavarta a kezeim, és a léghajóra hurcolt. Az utazás után pedig egy börtönnél voltunk. Innen nem emlékszem semmire, egy cellában ébredtem. Ezután jött a hadnagy egy higanyidomárral, és azzal fenyítettek. Mázlis voltam, képes voltam a higanyt visszaidomítani, ekkor a hadnagy elvonult. Azután a higanyt magamnál tartottam, és ha jött Ő, akkor volt mivel védekeznem. Egyszer az az elmebeteg visszajött, és késekkel szórakozott -felém hajigálta őket, mire én a higanyt fegyverként használtam. Elájult valaki felkaparta, majd úgy egy nap visszajött ismét, és egy léghajóba toloncolt, azt mondta, alig várja, hogy megöljön. Róla azonban nem sok időm volt gondolkodni, meg még mindig kába vagyok... azért egy gondolatom van. Szerintem nem ő a fő szálmozgató. Valakinek a szolgálatában áll.

~Mégis mit csinálsz te most?? Nincs elég idő lubickolni a bánatban!!! Elég az önsajnálatból, ettől nem lesz jobb a helyzet!!~ próbálta magát felrázni. Felállt lesöpörte magáról a koszt, majd erőteljesen mindkét oldalról megcsapdosta az arcát. Az új földidomárlány mesélt épp Karinnak és a villámidomárnak. Csak az utolsó mondatot hallotta. Keresztbe tett karokkal álldogált a többiektől. Nem szólt bele, de figyelt.

A férfi elindult, és Ionának reagálni sem volt ideje. Nem is kellett, egy villámidomár, aki épphogy kilőtt egy villámot... ami végzett is Azoirral. A lány döbbenten nézte a halottat, és nem tudta eldönteni, mit reagáljon. A nő megmentette az életét, de közben kioltott egy másikat... és minden élet szent, hiába akarta a férfi megölni. Nem készült szemrehányást tenni a tűzidomárnak, tudta, hogy nem érdekelné... és végül is hálásnak kellett volna lennie. ~Össze kell szednem magam. Mester vagyok.~ Átgondolta, mit tehet, és belehallgatott a beszélgetésbe. Karinnak és a tűzidomárnak igazuk volt. Meg kellett találni, ki állt az egész mögött. És Ionának volt egy jó megoldása. Nem kezdhetett el meditálni azonnal, a szellemvilágban megvolt rá az esély, hogy megszállják a testét, így odalépett a légidomár fiúhoz, aki nem olyan régen érkezett, de már összetűzésbe keveredett a fémidomár lánnyal.
- Bocsáss meg a zavarásért, de... Iona vagyok, és megpróbálnám megkeresni azt az embert, aki az egész mögött áll. Vagy legalább segítséget kérni, de nem hagyhatom itt a testemet felügyelet nélkül. Megtennéd, hogy figyeled, hogy ne szállja meg egy szellem? - kérdezte.

Iona sajnos nem kapott választ, mert egy hatalmas villanás miatt mindenki elvesztette a látását. Miközben vakon bolyongtak, a táborba beözönlöttek a vízidomárok, és mindenki leütöttek, majd megkötöztek. Ezután Azoir parancsokat osztogatott.
- A tűzidomárokat vigyétek a jeges börtönbe! A levegőidomárokat szállítsátok a Dai Li-hoz! A földidomárok kerüljenek a törzsi börtönbe! Sietve! 
Katonái három különböző léghajóra vitték a foglyokat, majd elindultak a börtönök irányába.