A Tani-villa

"Újra előveszik a Tani-ügyet? Vajon új bizonyíték került elő?
Majdnem pontosan három éve történt az eset, amelyet - sokak szerint méltatlanul - balesetnek nyilvánítottak és az aktát a megoldott ügyek közé süllyesztették. Azonban már ekkor is számos pletyka szólt arról, hogy valójában nem a véletlenről beszélhetünk, hanem a háttérben egy gyilkosság lapul.
Mindez idáig azonban csupán alaptalan feltételezésekről beszélhettünk, most azonban talán új bizonyíték került elő. Az özvegy Perla Tani hirdetést adott fel, melyben fiatal nyomozókat keres az ügy felderítésére. Hogy ennek mi lehet az oka, egyelőre nem tudható, de elképzelhető, hogy hamarosan az ügy teljesen új megvilágításba kerül.
Aki eddig még nem hallott volna az ügyről, annak csupán azt kell tudnia, hogy Yozo Tani tehetős üzletember volt, aki Blackburnben élt, és alig négy nappal születésnapja után égett benn saját pajtájában. A környékbeli lakosokat..."


Ez díszelgett a legtöbb Tűz Ország-beli újság címlapján, és ha valaki olvasta, csak megrázta a fejét, hogy minek kell elővenni azt a régi ügyet. Rég lefutott kör volt már, és úgy tűnt, az újságíróknak sincs semmi ötlete, mivel rukkolhatnának elő a nyár közepén.
Nem így az a néhány önkéntes nyomozó - Night, Azoir, Kuen, Zima és Lina -, akik külön kocsikban zötykölődtek a Blackburn melletti dombon álló Tani-villa felé. A levegő forró volt, és megtöltötte a nyári virágok édeskés illata.
A városka határától már alig néhány perc út volt a magas, kovácsoltvas kerítésig, ahol az öt önkéntes megpillanthatta egymást. Beszélni azonban már nem volt idejük, mert az épület ajtaján egy kipirult arcú, fiatal nő viharzott ki, és kissé ideges mozdulatokkal elkezdte befelé terelni a vendégeket.
- Jöjjenek, Tani asszony már órák óta magukra vár...szellemekre, miért kell ezeknek a hajóknak meg kocsiknak folyamatosan késniük? - sopánkodott, miközben betolta a nyomozókat az ajtón. - Én lennék itt a legboldogabb, igazán a legboldogabb, ha minden renden menne, és nem lenne se késés, se sietség...ó, jaj, de miket is beszélek? Megérkeztük - fordult vissza, már kiegyensúlyozottabban a többiek felé, és rámutatott egy nagy ajtóra.
Odabent egy szalon várta őket, és jól mondta a lány - mindenki rájuk várt, az egész Tani család. Egy középkorú nő, akin látszott, hogy mindig is jólétben élt, két húsz év körüli, és egy kislány, aki alig lehetett tíz éves.
- Üdvözlöm önöket - állt fel a nő. - Az én nevem Perla Tani, ők pedig a gyermekeim, Ayden, Jermaine, és Breonna. Maguk pedig minden bizonnyal az önkéntesek - mosolygott rájuk, de pillantásában megcsillant valami...talán bűntudat, talán hazugság... - Most pedig, foglaljanak helyet, és kérem, mutatkozzanak be - majd az asztal felé bökött, ami zsúfolásig tele volt étellel.

/A nyomozás nagyjából olyan lesz, mint más kalandokban a harc, leírjátok, hogy mit néztek meg, és válaszban megkapjátok, hogy esetleg mit találtok. Az összes szükséges információ az NJK-nál van/

A regtgeli kávémat már az úton kortyolgattam, benne van a nevem az újságban és még jó néhány másik emberé is. A többiekkel ellentétben én hivatalos nyomozó vagyok aki több ügyet megoldott már, az egyik legjobbnak tartottam magam, de ez nem biztos, hogy így van. Beérve végigmérek mindenkit kezdve az ajtótárogató kipirult arcú nő fogad, nem épp az a gyilkos fajta, de ahogy mondani szokják mindenki gyanúsított amíg ártatlannak nem bizonyul. A szemem ezután Tani asszonyon akad meg, egy pénzes férfi felesége. Őt sem tartom kizártnak, megölni valakit akinek rengeteg pénze van és ő örököl mindent. Esetleg egyike a gyerekeknek? Akkor a feleséget is megölte volna ha csak nem ijedt meg az első gyilkosságtól. Mivel hivatásos vagyok, így nekem illendő felszólalni először. Előveszem a jelvényemet.
-Night Akiyama, rendőrtiszt. Ne izguljon, az ügyet felülvizsgáljuk és én nem nyugszom addig, amíg ki nem derül, hogy ki oltotta ki a férje életét.
Azzal kezet nyújtok a hölgynek, hogy kezet csókoljak majd a gyerekeit is üdvözlöm.
-Jó napot.
Mondom szűkszavúan, majd rögtön a lényegre térek.
-Kérem meséljen a gyilkosság körülményeiről, hol találták a testet, elmozdíthatták-e a halál után illetve melyik szobában történt, milyen vágások voltak a férfin. Ilyenek érdekelnének.
Közben a kezemben az asztalról "lopott" mandarint kezdem pucolgatni, majd készen odadobom a kislányak a felét a másik felét pedig szép lassan és választékosan eszem, majd megszólalok ismét.
-Adok egy darabot a mandarinból, ha ezt titokban tartják, de én úgy gondolom, hogy a gyilkosságot családon belül követték el. Nem szeretnék rossz színben feltűnni, de előre szólok, hogy mindenkit kifogok hallgatni.

/Nightnak ezen az alteron nincs naplója, teljesen átlagos ember/

Zima letette maga mellé az újságot és kibámult a kocsi ablakán. Épp a nagyszülei vidéki nyaralójában volt, mikor hallott az esetről. Bár sosem volt része nyomozásban, úgy gondolta, kipróbálja magát ilyen téren is. Sóhajtott. ~ Miért nem megy gyorsabban ez a tragacs? Ilyen tempóban sosem érünk oda… Tudom, hogy bunkóság lenne megkérni, hadd vezessek én, akkor még talán oda is érnék időben. Van jogsim! Amit… egy éve bevontak, mert közveszélyes vagyok az utakon… de akkor is! ~ Végül megérkezett a villához. Látta, hogy a többi önkéntes is most jött, ezek szerint nem késett el. Ez megnyugtatta. Ekkor megjelent egy fiatal nő, aki beterelte őket egy szalonba, majd a ház úrnője üdvözölte őket. Zima elvett egy csésze teát az asztalról. Miközben kortyolgatta, körülnézett a szalonban. Nem szerette az ilyen puccos helyeket. Pedig kívülről tetszett neki. De ez most nem fontos. Tekintete inkább a többi önkéntesre terelődött. Az egyikük rögtön be is mutatkozott. Egy hivatásos. ~ Legalább van közöttünk egy tapasztalt nyomozó. ~ Viszont a lány hátán végig futott a hideg, mikor a férfi kezet csókolt a nőnek. Tudta, hogy ezt diktálja az illem, de akkor is. Utálta az ilyenfajta udvariasságot. Szerencsére aztán rátért a lényegre. ~ Valóban, nem csevegni jöttünk. Hm… vajon velünk, többi önkéntessel is el fog beszélgetni? Mármint azért van rá esély, hogy közöttünk van a tettes… kicsi, de van. Mondjuk nem én vagyok az biztos. Igaza van, a család eléggé gyanús, egyáltalán nem szimpatikusak. Bár én inkább az idős takarítónőre gondolok… ők mindig a leggyanúsabbak. Bár az sem biztos, hogy van itt ilyen. Mindegy. Még sok mindent nem tudunk, szóval felesleges vádaskodni. Inkább megvárom a nő leírását a körülményekről. Na jó, most már én is megkívántam a mandarint… bár a görögdinnyét jobban szeretem. ~ Ezzel ő is elvett egy mandarint és elkezdte pucolni. Várta a nő válaszát.

*Kuen az utat teljesen csendben ülte végig. Főként a tájat nézegette, de egy kis ideig, jobb dolog híján vízidomítással szórakozott. Elég lassú járművet kapott, de mivel más nem volt ezzel kellett beérnie. Egyszer csak a kocsi megállt. Két lehetőség állt fent. Az első az, hogy a sofőr hólyagja eddig bírta, a másik az, hogy megérkeztek. Mivel a kocsit (elég lassan) vezető szerencsétlen nem viharzott ki a járműből, hogy meglocsolja a közeli növényzetet, arra a következtetésre jutott, hogy mégis csak megjöttek. Kiszállt, majd kinyújtóztatta végtagjait. Csuklyáját fejére húzva próbálta takarni arca felső részét. Látja, hogy már néhányan érkeztek előtte, de nem törődik velük. Nem ismerkedni jött, hanem nyomozni. Másodpercekkel később egy kipirult arcú fiatal hölgy kíséri be őket a villa ajtaján. Mikor belép, kicsit sem lepődik meg.*
~Ugyan olyan ronda belül, mint kívül.~
*Ahogy elnézi a bent ülő apátlan családot rájön, hogy késtek. Tehát gondolatban elég ocsmány kifejezésekkel illeti meg sofőrjét, közben pedig a családbemutatót hallgatja. Alaposan az agyába vési a neveket és az arcokat. Csuklyáját továbbra is fején hagyva a bútorzatot kezdi vizsgálni miközben a fakabát az özvegyet, zaklatja. Oda sem figyel rá, inkább próbál bármi gyanúsat találni. Főként vérnyomokat. Ezután elkezdi felvázolni magában a bűntény indokát és körülményeit.*
~Hmm... mintha a nő túl higgadt lenne. Talán ő tette el a férjet láb alól, de ha igen miért? Lehet, hogy a ház urának titokban szeretője volt? Ez ésszerű. Az asszony nyilván rajtakapta a hűtlen férjet amint egy pénzéhes kis csitri épp lovaglósat játszik rajta a pajtában, aztán a nő rágyújtotta a pajtát. Ez esetben nem értem mért hívott minket ide. Talán meg, akarja erősíteni állítólagos ártatlanságát valaki bemocskolásával, vagy valami nagyobb dobásra készül, és ezzel akarja elterelni magáról a gyanút? Ki tudja, azonban biztos, hogy ő az első számú gyanúsított.~
*Mikor a fakabát befejezi a locsogást, Kuen azon gondolkozik, hogy ismertesse a nővel az imént gyártott teóriáját. Az egyetlen dolog, ami meggátolja ebben azok a gyerekek. Lehet, hogy elég passzív személyiség, de ahhoz már nincs szíve, hogy egy anyát saját gyermekei előtt vádoljon gyilkossággal. Inkább kígyóként várja a megfelelő alkalmat, és nekiáll bizonyítékokat és egyéb gyanúsítottakat keresni. Elvégre, itt még az ártatlanok is lehetnek gyilkosok.*

Az egész család rezzenéstelen arccal fogadta Night kérdéseit, csupán Breonna szaladt anyja mellé, és fogta meg kezét, a nő azonban továbbra is szoborként, egyenes derékkal ült a díványon. Nem váltott még futó pillantást sem a többiekkel, csak rászegezte sötét tekintetét Nightra.
- Szóval a körülményeket szeretné megismerni, kedves nyomozó úr? - húzta fel szemöldökét. - Hát, rendben, bár azt hittem, megpróbálunk néhány kellemes órát együtt tölteni, mielőtt még a mindenkit összemocskoló és összezavaró ügyekről beszélnénk, de nem bánom - oldalra döntötte a fejét, szemében furcsa fény villant. - Az eset majdnem pontosan három éve történt. Nyári nap volt, pont, mint a mai, de sokkal forróbb, és kigyulladt a pajta. A férjem ott volt. Meghalt, bennégett...a holttestet nem mozdítottuk el, természetesen, és arról az amulettről ismertük fel, mait mindig magánál hordott. Vágások nem voltak, vagy ha voltak is, mi azt már nem láttuk... A rendőrság azt mondta, baleset volt. De ez nem igaz - sóhajtott, és a válla fölött hátranézett a szalon falán lógó képre, amely egy középkorú, bajszos férfit ábrázolt.
- A férjem...higgyék el nekem, hogy Yozo Tani igazán jó ember volt, mindig tudta, mit csinál...nagyszerű üzletember és a gyermekeit is szerette. Nem tudom, miért ölték meg, hiszen... - azonban nem tudta befejezni, mert az egyik fiú dühösen felhorkant.
- Még hogy jó ember? Nem tudom, miért kell úgy beszélni róla, mintha valami szent lett volna, anya... - az utolsó szót gúnyosan megnyomta, majd a nyomozókhoz fordult. - Mindannyian tudjuk, hogy a városiakkal valóban úgy viselkedett, mintha valami önkéntes jótevő lenne, de itthon... - felnevetett. - Tudja, igaza van. Biztos, hogy valaki a családból gyilkolta meg...mások nem ismerték az igazi Tani urat, mi azonban mindannyian...Azt hiszem, mindannyian néztük volna végig örömmel, ahogy lassan lángra kap...
- Jermaine, hogy beszélsz az apádról? - állt fel Tani asszony, vörös arccal. - Te magad is jól tudod, hogy nélküle... - a szőke fiú azonban már nem hallgatta végig anyja mondandóját, mérgesen, már-már gyűlölködve rátekintett, és az ajtó felé indult. Az nagy lendülettel vágódott be utána.
- Elnézést - áll fel a másik fiú, Ayden is, és követte testvérét a folyosóra.
- Sajnálom, hogy ezt látniuk kellett... - szólalt meg Perla Tani pár perccel később. - Jermaine az utóbbi időben kissé kiszámíthatatlan...és olyan dolgokat mondd, melyek nem igazak - mondta, de ha a nyomozók nagyon figyeltek, észrevehették, hogy idegesen babrálni kezd az ujjaival. - Mindenesetre, nem hinném, hogy bárki is a családból megölte volna. Képtelenség... - elhallgatott. - De kérem, maguk is mutatkozzanak be! - mosolyodott el, és intett a bejárat mellett álló szobalánynak. - Kérem, Iris, hozzon egy kis teát a konyháról.

/Ha valaki követi Jermaine-t és Aydent/
Jermaine csak akkor állt meg, mikor bátyja elkapta a karját, és idegesen rápillantott.
- Mégis, mit csinálsz? - kérdezte suttogva, de hangján érezni lehetett az elfojtott dühöt.
- Mit? Ennyire meglepő, ha a családban valaki igazat mondd? - nevetett fel újra. - Mégis, minek hívtuk ide azokat a nyomozókat, ha úgyis csak az orruknál fogva vezetjük őket?
- Hallgass! Nem fog nehezedre esni, ha egy kicsit nagyobb tisztelettel viseltetsz a családod iránt! Az apánk koránt sem volt olyan rossz, mint ahogy azt te állítottad.
- Veled talán nem - mordult fel, és elindult felfelé a lépcsőn, a szobája felé. Ayden pedig lassan elindult vissza a szalonba.

Meghallgatom a nőt és alig bírom visszatartani a mosolyt, de sikerül. Nem lehetett valaki a családból...dehogynem lehetett.
-Hölgyem, tudom nehezére esik ezt hallani, de senki sem ártatlan amíg annak nem bizonyul.
Persze ezt már csak azért is mondtam neki, mert láttam, hogy motoszkál az ujjaival. Rögtön vele szemben ültem le, mélyen a szemébe néztem, noha ezt csak ő vehette észre, ugyanis ezt különféle tevékenységekkel lepleztem. A csend pár másodpercig tartott csak, utána követte a családi perpatvar a dolgot. Lehetséges lenne? Jermaine? Nem. Nem olyan hülye, hogy elárulja magát, ez az Ayden pedig. Csendes. Nagyon csendes, sőt visszafolytja a dühét. Felkelek majd csendesen kinyitom az ajtót.
-Ne zárják be az ajtót, ha nem térnék vissza az első számú gyanúsított Ayden és Jermaine Tani.
Ahogy odalépek úgy teszek, mintha nem is hallottam volna a sóműsort.
-Tudom, mindannyiunkat felzaklat a hír, de kérem Jermaine *szólok a lépcsőző férfihoz* térjen vissza a szobájába. Ayden önnel szeretném kezdeni a kihallgatást, minél előbb túl vagyunk a dolgon annál jobb.
Ezután megállok a lépcsőházban és várom a két férfi válaszát, közben persze ellenőrzöm, hogy az ajtó még mindig nyitva van-e, afféle óvatosság. Várakozás közben persze elemzem a dolgokat. A nőt felzaklatta a gyilkosság, de kétlem, hogy ő tette volna, Jermaine teljesen kiborult míg Ayden teljesen nyugodt volt, végig. Egyetlen ideges mozdulatot sem tett, ez talán teljesen normális... nem.... aligha... Minél előbb megakarom kezdeni a kihallgatásodat Ayden Tani.

*Kuen tovább vizsgálja a bútorzatot, de nem, hogy nyomot, hanem még egy árva porszemet sem talál, a véleménye szerint ocsmány bútorzaton. Nagyon halkan elkáromkodja magát, majd figyelmesen hallgatja az asszony magyarázkodását, miszerint a férje jó ember volt.*
- Az élet legnagyobb illúziója az ártatlanság.
*Fűzi hozzá a beszélgetéshez rideg és rezzenéstelen hanggal. A többiek eddig csak most hallhatták először komor hangját. Reméli nem lesz túl sok alkalom mikor társalogni kell. Sokkal inkább a tárgyi bizonyítékok híve. Azonban nagyon valószinű, hogy nem csak az asszonnyal, de a kislányával is el fog beszélgetni. Ő a leggyengébb láncszem. Ha sikerül a bizalmába férkőznie akkor még a végén kiszedhet belőle valamit. Rövid időn belül rohamosan megnő a gyanús személyek száma. Mikor az özvegy tovább dícséri elhunyt párját, az egyik fiúból kitörnek az indulatok. Kuennek pont ez kellett. Jermaine a rövid történetekkel morzsákat szórt szét. Morzsákat amik alapján a sebhelyes eljuthat a gyilkoshoz. Személy szerint arra tippel, hogy valamelyik családtag tehette, persze más személy sem kizárt. Mikor a fiú kiviharzik először a testvére, majd a Night nevű zsaru követik őt. Kuen sem marad ki, bár ő próbál észrevétlenül kijutni a teremből, azonban hála a locsogó fakabátnak mindenki az ajtóra vetette tekintetét. Miután kijutott a lépcsőházba igyekszik észrevétlen maradni, közben pedig figyelmesen hallgatja a beszélgetést. Mindent hallott amit hallani akart.*
~A tipikus politikus tökéletes ellentétje... Ő kedves volt a néppel de a családját hanyagolta. Talán bántalmazta is, vagy lehet, hogy az öreg valami maffiózó volt, valamelyik gyerek pedig rájött, őse piszkos kis trükkjére. Túl sok elmélet, de előbb vagy utóbb összáll a kép.~
*Mikor a két fiú befejezi a mondandóját Night megállítja az egyiket, majd elviszi kihallgatni.*
~Ez meg a tipikus zsaru ellentétje. Ő előbb kérdez, méghozzá nem is keveset, aztán pedig lő.~
*Kuen hagyja, hogy a fiú összehazudjon fűt-fát a fakabátnak. Ő ennél jóval nagyobb halra vetett szemet, mégpedig Jermainere. A fiú feledtébb gyanús, rádásul ez előbbi beszélgetés után biztosan tud valamit. Talán némi előnyként szolgál, hogy egyedül van. Így sokkalta könnyebb észrevétlenül figyelni. Ha nem veszik észre akkor megvárja, hogy a fiú belépjen a szobájába. Ha lehetősége nyílik rá, kinyissa az egyik ablakot és az ablakpárkányba kapaszkodva próbálja megfigyelni és hallgatni a gyanúsítottat. Ha esetleg nem tud kimászni, akkor csak az ajtó mellett álva próbál hallgatózni.*

Zima szépen lassan elfogyasztotta a mandarint. Közben a nőt nézte. ~ Valami nagyon nem stimmel itt…  ~ Kissé felvonja a szemöldökét, mikor a nő a beszélgetést említi. ~ Most komolyan ráérne csevegni? Ez nem tetszik. Tény, hogy az eset óta három év is eltelt, de akkor sincs vesztegetni való időnk! Nagyon gyanús, de túl egyszerű lenne, ha ő lenne a gyilkos. Csak mondjuk milyen alapon? Hm… ez a medálos dolog is egészen érdekes… simán el tudom képzelni, hogy annyira megégett, hogy más alapján nem tudták beazonosítani, de… mi van, ha nem is ő halt meg? Hm… az asszony szerint jó ember volt, szerette őt. Mi van, ha tett valami olyat, ami miatt el kellett menekülnie és azt akarta, hogy senki se tudjon róla? Lehet, hogy valaki más égett bent és a nyakába rakta az amulettet? Na jó, meg kell majd keresnem a dolgozószobáját… ~ de nem tudta folytatni gondolatmenetét, mert az egyik fiú felhorkant. ~ Ezek szerint itt valami sántít az apával… bár nem tudom, hogy ezt most azért mondja, mert kikészítette a helyzet, vagy tényleg tud valamit… ~ Zima figyelmét nem kerülte el az az apróság, hogy a fiú gúnyosan megnyomta az ’anya’ szót. Illetve az sem, hogy az asszony nem fejezte be mondandóját. Mondjuk ebben szerepe volt annak is, hogy Jermaine lelépett. ~ Vajon mit nem lehetett a férfi nélkül? Szerintem van itt valami családi gubanc. Második feleség, örökbe fogadott gyerek? Vagy csak nekem vannak hülye elméleteim? Na jó, ennek majd utána kell járnom… De az asszony valamit elhallgat, az biztos… ~ Közben a másik srác testvére után rohant. Ő jóval nyugodtabb volt. Gyanúsan nyugodt. Night is utánuk ment. ~ Valószínűleg az egyikükkel kezdi a kihallgatást. Kíváncsi vagyok, mennyire jár sikerrel. Majd megkérdezem... Kíváncsi vagyok, megosztja-e az eredményt.~ A furcsa, víztörzsinek tűnő férfi is követte őket. Zima a másik két önkéntesre nézett. Aztán úgy döntött, ő is cselekszik. A táskájából egy papírt és egy tollat szedett elő, majd az asszonyhoz fordult.
-  Én Zima vagyok. Sajnálom ezt az egész helyzetet, de biztosíthatom, hogy megtaláljuk a tettest! ~ vagy tetteseket~ Addig is, kérem, írja fel erre a papírra azokat a személyeket – nevüket és a személyzetnél a foglalkozást -, akikről tudja, hogy a villában, illetve a birtokon tartózkodtak azon a napon. Kérem, a lehető legpontosabban írja le az időintervallumokat is – volt-e olyan, aki esetleg csak reggel tartózkodott a helyszínen, és hasonlókat! Továbbá azt is jelölje meg, hogy ki az, aki konkrétan az eset idejében jelen volt a villában és területén. Előre is köszönöm. Illetve a lap hátuljára kérem írja fel a férje esetleges ellenségeinek is a nevét és foglalkozását. Gondolom, egy ilyen jó emberre sokan voltak irigyek.
Zima végig figyeli a nőt, miközben ír. (Már ha persze ír.)

Azoir mereven ülte végig az utat. Nem mozdult, sem a teste, sem az arca. Csak bámult ki az ablakon, én nézte a messzeséget. Fejében már most próbálta összerakni, hogy igazából mi is történhetet. Mikor megérkeztek kiszállt az autóból, és körbenézett. Látta a többi önkéntes nyomozót, de nem szólt hozzájuk. Nem volt szüksége arra, hogy tanácskozzon, ismerkedjen. Ő az ügy miatt volt itt. Mikor bementek utolsóként lépett be a terembe, és csenben meghajolt. Majd ezután, nem foglalkozva a párbeszédekkel, dühkitörésekkel, körbe sétált, és mindent alaposan megnézett. Nem nyúlt semmihez, nem hajolt le sehova, csak egyszerűen körbesétált. Végül megállt a rendőr helyén, és a feleség arcába nézett. Nem mondott neki semmit, csak kőarccal nézte. Próbálta dekódolni a nő arcának rángásait, mozdulatait. Közben persze próbált üzenni a feleségnek is. Csak úgy egyszerűen a szemével. Ha a nő egy kicsit is odafigyel kiolvashatta a következőt: "Tudom, hogy közöd van a halálhoz, mondhatsz, tehetsz akármit..."

/Night/
Ayden és Jermaine összenéztek, majd kissé idegesen pillantottak Night felé. A nyomozó még azt is észrevehette, hogy a fiatalabb fiú szemében némi gúny villant, mikor meghallotta, hogy a rendőr bátyját akarja kihallgatni, majd, arcán halvány vigyorral, elindult a lépcsőn felfelé. Ayden csak akkor fordult a nyomozóhoz, mikor Jermaine már látóhatáron kívül volt.
- Tehát, én vagyok az első számú gyanúsított, Akiyama úr? - mosolyodott el, és látszólag igencsak mulattatta a dolog, hogy gyilkosként gondolnak rá. - Minden estere, én boldogan válaszolok a kérdéseire, ha ezzel segíthetek előkeríteni az apám gyilkosát... - elhallgatott, majd az egyik ajtó felé intett. - Azonban, amennyiben lehetséges, inkább üljünk le egy kényelmesebb helyen...ott van például a dolgozószobám, igen nagyszerű hely kihallgatásoknak - meg sem várta a férfi válaszát, azonnal elindult arrafelé.
Amint Night belépett a szobába, azonnal megcsaphatta az átható dohányszag, és ha egy pillantást is vetett az asztalra, könnyen észrevehette az asztalon lévő hamutartót. Ha még jobban körülnézett, igazán átfogó képet kaphatott Ayden érdeklődéséről - a falakon térképek és könyvespolcok sorakoztak, tele különböző témájú könyvekkel, a történelemtől kezdve a színdarabokig.
Ayden eközben kényelmesen hátradőlt fotelében, és udvariasan hellyel kínálta a nyomozót. Látszott rajta, hogy teljesen magabiztos, szemében meg sem csillant az idegesség szikrája.
- Nos, Akiyama úr, kérdezzen, amit csak szeretne, mint említettem, én készséggel válaszolok mindenre...persze, azt ne várja tőlem, hogy felvállaljam a gyilkosságot, tekintve, hogy nem én követtem el, bár kétlem, hogy ezt ön elhinné nekem. Azt viszont beláthatja, hogy nem sok okom volt megölni a saját apámat... - széttárta a kezét. - De higgyen, amit csak szeretne. Apropó...remélem, zavarja, ha rágyújtok - jelentette ki, és már nyúlt is egy szivarért, majd csettintett egyet, és egy kis láng tűnt elő. Ayden tűzidomár volt. - Maga is kér, esetleg?
 
/Kuen/
Kuennek szerencséje volt, ki észrevétlenül ki tudott mászni a párkányra, és onnan figyelni Jermaine-t- A fiú továbbra is idegesnek tűnt, és körbe-körbe járkált a szobábban, mintha maga is nagyon gondolkodna valamin, ez azonban nem tartott tovább pár percnél. Hirtelen kinyílt az ajtó, és Breonna lépett be rajta, arcán félős mosollyal.
- Bejöhetek? - kérdezte halkan, mire bátyja is elmosolyodott, és bólintott. A kislány leült az ágyra, pillantása pedig hamarosan komorrá változott.
- Mi a baj? - kérdezte Jermaine, és helyet foglalt testvére mellett. - Mi történt, Breonna? - a lány hallgatott.
- Anya azt mondta, hogy te ölted meg apát - bökte ki, és látszott rajta, hogy sírni lenne kedve. - Azt mondta, hogy képes lettél volna rá, és hogy szerinte meg is tetted...ezt mondta Seto bácsinak, mielőtt még megjöttek a nyomozók...a furcsa ember meg azt mondta, hogy te és Ayden vagytok a gyanúsítottak, és én nem akarom, hogy...Jermaine, ugye nem te voltál? - hangja szinte kétségbeesett volt. A fiú felsóhajtott.
- Nem én voltam, nyugodt meg...nem tettem volna meg...azaz, önszántamból... - elharapta a mondatot. - Tudod, a bátyánk szerette őt, és ez a lényeg. Neki nem okoztam volna így fájdalmat...neki nem...

/Zima, Azoir és Lina/
Miközben Zima bemutatkozott, a legkisebb családtag észrevétlenül elhagyta a szalont. Eközben Perla Tani Azoirra nézett, és fáradtan elmosolyodott.
- Tudja, fiatalember, a városban is azt pletykálták, hogy én tettem...hogy tudok valamit. Pedig semmit - majd Zimához fordult. - Nem tudok sokat mondani, majdnem egész nap aludtam...migrénem volt, arra emlékszem, hogy Iris, a szobalányunk keltett fel, hogy ég a pajta...semmi rosszra nem gondoltam, de azért úgy döntöttem, hogy szétnézek lent...annyit láttam, hogy Ayden szalad visszafelé, és azt kiáltja, hogy meghalt az apja.. - megrázta a fejét. - Aznap a gyerekek kerti sütést tartottak, és itt volt a fél város...nem mondhatok sokat, annyira emlékszem, hogy olyan délután három körül lehetett a dolog. Ellenségei pedig...nem hinném, hogy lettek volna. De azt hiszem, Jeuben többet tud segíteni - intett, mire egy idősebb lakáj lépett be. - Az ő memóriája minden apró részletet megőriz, elhihetik nekem.
- Szolgálatukra - hajolt meg mélyen a már őszülő férfi.

Az asszony először az önkéntes sráchoz szólt, aki eddig körbe-körbe járkált. Csak ezután beszélt hozzá. ~ Szóval egész nap aludt, gyengélkedett. Beszélnem kell majd a szobalánnyal is, hogy mennyire tartotta szemmel, tényleg végig a szobában volt-e. Még mindig lehet, hogy ő a tettes. Vagy bűnrészes… Érdekes ez a kerti sütögetés dolog is… Akár még az is okozhatta a tüzet. De inkább csak arra akarják kenni.... A gyerekek tartották. Ez is érdekes információ… Ez a két fiúra tereli a gyanút. Az ő kihallgatásuk nekem nagy falat lenne, így ezt inkább Nightra hagyom. Viszont az is probléma, hogy itt volt a fél város, ami jelentősen megnöveli a gyanúsítottak számát. De nem hinném, hogy mindannyiukat ellenőrizni kéne… Az iszonyú sok idő lenne, ráadásul a tettes addig akár meg is szökhet. Lehet, hogy hülyeség ezen agyalni, de a tettes vajon tényleg itt van? Nem lépett már le a sunyiba? Mindenesetre ez a történet egyre érdekesebb… Hogy mondta, nem voltak ellenségei? Na ezt nem hiszem el. ~ Zima végig mérte a lakájt. ~ A mindentudó. Várjunk, ő végig hallgatózott? Mondjuk ez most nem lényeges… Vele kell beszélnem. Talán tud mondani valamit a családdal kapcsolatos elméletemről is… Aztán Irisszel is váltok néhány szót, hogy tudja-e igazolni Tani asszony alibijét. ~ A lakájhoz fordult.
-  Köszönjük a segítséget. De keressünk egy másik szobát, ahol nyugodtan tudunk beszélni.
Zima követi a lakájt egy másik szobába (ha eleget tesz a kérésnek). Nem néz körül a szobában, a férfihez fordul.
-  Örülök, hogy hajlandó válaszolni néhány kérdésemre. Még mielőtt rátérnék a lényegre, mondja kérem mióta dolgozik ön a Tani családnak? Szereti a munkáját? Megbecsülik? Mondja el kérem, hogy milyen a viszonya a családtagokkal! 
Miután a férfi válaszol ezekre a kérdésekre, elé tolja a papírt és a tollat.
-  Most pedig ugyanazt szeretném kérni, mint amit Tani asszonytól. Kérem írja fel erre a papírra azoknak a személyeknek a nevét és foglalkozását, akik azon a napon jelen voltak a villában és a birtokon. Igen tudom, hogy kerti sütögetés volt, így kérem leginkább a családra, rokonságra és személyzetre térjen ki. Meg akik ön szerint még szóba jöhetnek. Tani úr ellenségeire, például, ha voltak neki. És kérem írja fel, hogy ki mettől meddig tartózkodott azon a napon a helyszínen, majd jelölje meg azokat a személyeket, akik a gyilkosság idejében jelen voltak. És hogy az ön tudása szerint pontosan hol. Természetesen a papírra csak az információkat kérem, a többit szóban szeretném meghallgatni. Persze arra is térjen ki, hogy ön mikor hol tartózkodott és mit csinált. És a véleményét is meghallgatom, ha meg akarja osztani. Szóval, hallgatom!
~ Megy nekem ez a körülményes, hivatalos beszéd. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz őszinte… Akár még ő is lehet a tettes… ~ Zima végig figyeli a férfit írás közben (persze csak ha ír).

Lina csodálkozott, hogy mindenki tud valamit csinálni.
~Nekem miért nem jut eszembe semmi? Állok itt, mint egy iskolai felelésen, és nem tudom, hogy mi történik... Na mindegy, keresek valakit akivel összedolgozhatok~ Ezután kiment a teremből és az udvaron meglátta Kuent. Odalépett mellé és megszólalt.
- Szia, Lina vagyok! Segíthetek valamiben? - kérdezte reménykedve.

/Kuen, Lina/
Kuen hiába kutatott titkos ajtók után, egyetlen egyet sem talált, így, mikor Lina odalépett hozzá, már kis csüggedt volt a felesleges keresgéléstől. Azonban szerencséje volt - a lány véletlenül meglökte, épp csak egy picit, és tekintete megakadt a szénapadlásra vezető létrán. Fémből készült, és Kuen és Lina tudták, hogy maximum három éves lehetett, mivel akkor az egész épületből csak a falak maradtak meg - mégis, aránytalanul kopottnak tűnt, ahhoz képest, hogy csak egy szénapadlásra vezetett. Olyannak tűnt, mintha valaki minden egyes nap használta volna.
A két önkéntes ezután úgy döntött, hogy felmegy, és itt is szétnézhettek, azonban korántsem az fogadta őket, amit vártak. Egy mocskos, piszkos, zsúfolt padlás helyett egy egész szolidan berendezett szobácska fogadta őket, egy asztallal, néhány fotellel, és egy ággyal, a fal mellett pedig hosszú sorokban sorakoztak könyvek, egymásra dobálva, mellettük rengeteg rajzzal, és ha jól szemügyre vették őket, könnyen észrevehették, hogy egy kisgyerek rajzai azok, méghozzá Breonna Tanié. Ha még alaposabban körülnéznek, megpillanthatják, mennyi különböző könyv, minta van a szobában - gyorsan összerakható volt a kép, miszerint ezt nem egyetlen valaki használja, hanem többen is. Ez volt a Tani-gyerekek saját kis búvóhelye, tele saját emlékeikkel és titkaikkal.

/Zima/
Jeuben, a lakáj azonnal bólint, ahogy meghallja a lány kérését, és egy tiszta, teljesen porszemmentes szobába vezeti, melyet, a ház többi részével ellentétben, egyszerűen rendeztek be, és az általános zsúfoltság sem volt rá jellemző. Úgy látszott, mindennek megvan a maga helye.
- Ez volna az én lakhelyem - jelentette ki az idősebb férfi, miután hellyel kínálta Zimát. - Tudja, már rengeteg ideje élek itt, akkor kerültem ide, mikor Tani úr szinte még gyerek volt. Szeretem a munkámat, és szeretem a gyerekeket is...azt hiszem, ők is elfogadnak engem, végtére is, már születésüktől fogva ismernek.
A lakáj magához húzta a papírt és a tollat, majd nagy odafigyeléssel hallgatta végig a kérdéseket. Arcán egy pillanatig elgondolkodó kifejezés ült, majd elegáns betűkkel, tökéletes sorokban írni kezdett, miközben ezt szóval is kísérte.
- Nos, ami meg azt a napot illeti, egészen tisztán emlékszem rá...a gyerekek egy nappal korábban találták ki, hogy szeretnének sütögetést tartani, így teljes volt a fejetlenség...egy nap alatt szétküldeni minden meghívót, és előkészülni mindenre...nem volt egyszerű munka, de megoldottuk.
Másnap minden pontosan ugyanúgy kezdődött, mint általában. Reggel nyolc körül Breonna és Jermaine felvertek, mert a folyosókon fogócskáztak, és kiparancsoltam őket az udvarra. Reggeli fél tízkor volt, szokás szerint, majd Tani asszony hirtelen rosszul lett, és erre hivatkozva felment aludni - arca egy pillanatra megrándult, mintha még tudna valamit. - Aztán elkezdődött a sütögetés...a gyerekek jól érezték magukat, majd valamelyikük felkiáltott, hogy ég a pajta. Mikor odaértem, Ayden már ott volt, és azt kiabálta, hogy az apja odabent van. Már csak a holttestet találtuk meg, a medállal. Ha kívánsi még valamire, szívesen válaszolok - tette hozzá, és szemét Zimára szegezte. Egy másodperc erejéig mintha valami más is megvillant volna benne...valami furcsa, veszélyes csillogás, majd eltűnt, és a lakáj ismét felöltötte kedves, segítőkész arcát.

*Keun tovább kutatja a pajtát, de szomorúan tapasztalja, hogy egy medvekutyát is előbb találna itt mint titkos kapcsolót. Közben magában átkozódik, ugyanis ez csak hosszadalmas időpazarlás volt. Ekkor aztán valami hozzáért. Mivel a kelleténél jóval előrébb volt hajolva, ezért kibillent egyensúlyából. Még épp időben nyerte vissza, mielőtt még lefejelt volna egy fémből készült létrát. Amint stabilan állt, rettentő gyorsasággal rántotta elő a hátán lévő kardot, majd fordulatból a mögötte álló személyre szegezte kardját. Szemében izzott a gyűlölet, de amikor megpillantotta az ismerős arcot lenyugodott. Csak az egyik nyomozó volt. Kifújta magát, majd visszaszúrta kardját a hátán lévő tokba.*
- Ó, csak maga az?
*Nagyot sóhajtott, majd közömbös hangneméhez szigorúan tartva magát ismét megszólalt.*
- Ha még nem vettem el a kedvét akkor segíthet.
*Visszafordul a létra irányába. Gyanúsnak találta. A pajta úgy néz ki mintha már három éve nem használta volna senki, de ez a létra szinte csillogott. Még egy rövid ideig vizsgálgatta, majd felmászott rajta. Ami felül fogadta még inkább meglepte őt. Még több rom helyett egy kis szobácska fogadta. Kissé saját hajlékára emlékeztette, bár nem tudta miért. Otthon csak egy jégbarlang várja, benne egy sátorral meg néhány holmival. A nosztalgiát félretéve jobban körülnézett. A könyvek mellett lévő rajzok egyszerűségéből ítélve, úgy véli megtalálta a kislány búvóhelyét. Bár a könyvcímek alapján lehet, hogy többiek is idejárnak.*
- Egy kisgyerek utolsó mentsvára.
*A bútorzattal nem törődve nekiáll a rajzok nézegetésének és a könyvek átböngészésének. Hosszú munka lesz, de lehetséges, hogy végre talál valamit.*

Lina kis híján szívrohamot kapott, mikor a karddal szemben találta magát, de miután Kuen megnyugodott, Lina is kezdte visszakapni lélekjelenlétét.
- Ó ugyan, több kell, ahhoz, hogy valami a kedvem szegje.. - kacagott fel Lina. Majd követte Kuent a létrán. Mikor felért elcsodálkozott.
- Talán a rajzok... jelentenek valami... - gondolkozott hangosan - a gyerekek az átélt traumát általában papírra vetik szóban, vagy rajzban... Megnézem őket.
Ezzel odalépett a rajzokhoz, és mindegyiket alaposan megnézte.

/Kuen és Lina/
A két önkéntes nem egyszerű munkába vágott, az már biztos, mivel a padlás tele volt átböngészendő könyvekkel és mappákkal, amikben a rajzokat rendszerezték. Sokáig tartott, amíg minden egyes dolgot végignéztek, és a legtöbb dolog nem is tűnt olyan nagynak. A legtöbb rajz öt embert ábrázolt, egy kicsi és egy nagyobb lányt, és három fiút, ahogy fogócskáztak, játszottak a mezőn, de néhány régi tájkép is előkerült, pár szépen kidolgozva, mint egy igazi művészeti alkotás, a többin azonban meglátszott, hogy kisgyermek keze alkotásai. Volt ott még számtalan alakzat, tárgyak sora, melyet valószínűleg kitalálósdira használtak, és rengeteg vidám kép a világot elözönlő szellemekről - azonban a pajtagyújtogatásnak, traumának emlékére sem lehetett bukkanni, mintha valaki szándékosan tüntetett volna el minden nyomot. Az egyetlen, ami szomorúságra vagy épp dühre utalt, az egy szőke hajú, furcsa, gyerekes vonalakkal megrajzolt fiúarc volt, néhány vastag, fekete vonallal áthúzva, melyek széttépték a lapot, mellé pedig gömbölyű betűkkel annyi volt írva, hogy "Gyűlöllek".
Alig az után, hogy végeztek a rajzok átválogatásával, a könyveknek is nekiláthattak, és itt már több számukra érdekes dolgot is találhattak. Az egyik vaskos könyvből például egy vékony láncra fűzött, kissé piszkos, szenes nyaklánc hullik ki, mely lángcsóva alakú, és hátuljára az Y. T. monogram volt vésve, egy másik könyvből pedig egy kép, mely egy csinos, vörös hajú lányt ábrázol. Ha megfigyelték, és a kötet elejére lapoztak, megtudhatták, hogy az Ayden Tani tulajdona.

/Azoir/
A férfi végül egyedül maradt Perla Tanival, aki hosszasan hallgatott, majd szomorúan emelte rá kék szemét.
- Nem kétlem, hogy azt hiszed, megöltem a férjemet...azt hiszed, valamiért indítékom volt rá, de ez valójában nem igaz. Nem öltem meg Yozot...szerettem, és tudtam, hogy a családunk nélküle nem képes megállni a lábán...hidd el nekem, jó ember volt ő. Néha kissé karcos, sokszor dühös, de mindig a családja legjavát akarta - felsóhajtott, majd a sarokban álldogáló Irishez fordult.  -Kérlek, menj ki, és keresd meg az elkóborolt önkénteseket - miután a lány kissé zavart képpel elhagyta a szobát, ismét Azoirra nézett. - Felajánlok magának egy alkut. Ha valamit kérdez, akkor őszintén fogok válaszolni...de csak egyetlen kérdésre garantálom az őszinteségem.

Szóval itt akar dohányozni, nekem aztán. Persze megnyitom az ablakot, utálom a dohányfüstöt.
-Nem kérek, köszönöm. Kérem ne menjen sehova a szobából.
Ezután pár másodpercre kimegyek, visszatérek a szalonba és elviszek egy tálca gyümölcsnyársat magammal vissza Ayden irodájába. Egyenként szedegetem le a gyümölcsdarabokat, majd szép lassan rágcsálni kezdem őket.
-Tudja Ayden, nem az számít amit én hiszek, hanem az igazság. Szokták mondani, hogy alkalom szüli a tolvajt és ugyanez a helyzet a gyilkossal is. Mindenesetre *előrébb hajolok és a férfi szemébe nézek.* mindenki gyanús amíg ártatlannak nem bizonyul, így van ez magával is.
Ezután elveszek egy másik gyümölcsdarabot és teljesen eltérek a tárgytól.
-Finom gyümölcsök teremnek erre... Mondja csak, hogy értették a barátjával odakint, hogy az orrunknál fogva vezetnek? A mondat ezen része szöget ütött a fejemben.
A válaszára várok, majd másképp közelítem meg a dolgot.
-Kérem várjon itt, ne hagyja el a szobát.
Halk léptekkel kisétálok a szobából majd egyenesen Jermaine szobájához lépek. Kopogok kettőt majd ha engedni, ha nem benyitok.
-Üdvözlöm Mr., mint mondtam én mindenkit gyanúsítok...maga sincs másképp ez ügyben, kérem fáradjon le Ayden úr irodájába, kettejüknek tennék fel néhány kérdést. Ha ártatlanok igazán nincs mitől félniük, mindketten ugyanazt fogják mondani. Indulhatunk kérem?

Zima látta azt a veszélyes csillanást a férfi szemében, de úgy döntött nem foglalkozik vele. Körbenézett a szobájában. Ez a rend és tisztaság… ~ Hm, ha ő a gyilkos, akkor már a szobáján látszik, hogy alaposan el tudná tüntetni dolgokat… de nem félek. Viszont felmerült bennem egy csomó kérdés, mert nem válaszolt rendesen. Valamit titkol… ~ Zima elvette a listát és végig olvasta, azután eltette. Úgy döntött egyelőre még kérdez néhány dolgot. Leszámítva a családos elméletet… Ahhoz jól tudta, hogy igazoló okiratot úgyis kell keresnie…
-  Köszönöm, hogy megírta a listát és hogy elmondta mindezt, de még volna néhány kérdésem. Először is Tani úrról szeretnék kérdezni. Tényleg olyan jó ember volt, mint ahogy a felesége leírta? Ön milyennek ismerte meg? Tényleg nem voltak ellenségei? Illetve kérem meséljen arról a medálról is. Miért volt olyan fontos Tani úrnak? – vár egy kicsit, majd folytatja.
-  A következő kérdéseim Tani asszonyt érintik. Azt mondta, hogy Tani urat gyerekkora óta ismeri, meg a gyerekekkel jóban van, de az asszonyról nem mondott semmit. Vele milyen a viszonya? Illetve gyakran jön elő nála ilyen migrénes fejfájás? ~ Nem tudom, hogy ez-e a jó kérdés… furcsán rándult az arca, mikor erről beszélt… valamit még tud… ~ Tudom, hogy (valószínűleg) felírta a papírra, de mondja kérem, ön hol tartózkodott konkrétan az eset idejében, mielőtt még odaért volna Aydenhez? És ki tudja ezt megerősíteni?

~Érdekes eset. Kár, hogy csak most helyeztek ide.~
Taira belépett a házba, és meglátta Nightot. ~Ezek szerint két rendőr is van. Természetesen kellemesebb lenne, valaki mással együtt dolgozni, de ez legyen a legnagyobb baj...~
- Üdvözlöm Mr. Akiyama. - lépett a férfihez, majd, látva, hogy egy fiút hallgat ki, hozzá is szólt. - Üdvözlöm magát is. Ayden Tani, ugye? Olvastam a családról, idillinek tűnhet... Taira nyomozó vagyok, Köztársaság városi rendőrség. Most helyeztek ide, hogy vegyek részt a nyomozásban. Szívesen váltanék Mr. Akiyamával néhány szót. - Csak Nightnak beszélve folytatta. - Megkaphatnám az eddigi információkat a családról? Fontos lenne, hogy aktívan részt vehessek a nyomozásban.
(OOC: Taira a Fekete Nap neveltje volt, huszonegy éves koráig. Azonban átállt, és logikája miatt a rendőrséghez csatlakozott, jelenleg hivatásos nyomozó ebben a kalandban. Legtöbben bíznak benne, de sokan, akik ismerik az előéletét, gyanakodhatnak rá.)

/Zima/
A lakáj ismét Zimára nézett, majd szélesen elmosolyodott, és a listára pillantott.
- Örülök, hogy segíthettem a nyomozásban - mondta, és felsóhajtott. - Tudja, Yozo Tani...valóban jó barátom volt. Mint említettem, egész fiatal korától ismertem, akkor még...higgye el, kisasszony, hogy akkor még nagyon más volt ez a városka, és azt hiszem, Tani is. Kedves fiatalember volt, bár attól tartok, néha kissé babonás...hogy ellenségei lettek volna, erről én nem tudok, üzletember volt, minden bizonnyal voltak olyanok, akik az útjában álltak...maradjunk annyiban, hogy az ilyen ügyei egyre megfogyatkoztak, de nem hinném, hogy egyáltalán nem maradtak olyanok, akiknek ne állt volna érdekükben a halála. Ami meg a medált illeti...ha minden igaz, akkor az édesanyjától kapta, mint egy régi családi ereklyét. Nem vagyok benne biztos, de úgy hiszem, minden első gyermek megkapja, vagyis, valami hasonlót, az biztos - elhallgatott, mikor elhangzottak a kérdések Tani asszonyról is. Egy pillanatra úgy tűnhetett, nem kedveli túlzottan a nőt.
- Nos, Perla Tani pontosan olyan, mint minden milliomos felesége...mikor hozzáment Yozo Tanihoz, már pontosan tudta, hogy a pénz kell neki, nem más. Igazából őt is ismertem...ő is a faluban lakott, a szüleivel és a nővérével együtt. Csinos lány volt, és kedves Yozoval, annak meg elment az esze. Nem kedvelem túlzottan - arcáról könnyen le lehetett olvasni, hogy enyhe kifejezéssel élt -, de nincs vele problémám. Inkább neki van problémája velem...ami meg a migrént illeti, igen gyakran előfordul nála, főképp, ha a Seto nevezetű férfi a környéken ólálkodik.
- Hogy én hol voltam? Természetesen a gyerekekkel, bár akkor éppen be kellett mennem valamiért...azt hiszem, szerették volna, ha kihozom a satomobil kulcsát, hogy mehessenek egy kört. Aztán, mikor felkiáltottak, természetesen, már mentem visszafelé. Úgy gondolom, Iris látott...ő bent állt a tükör előtt, és a sminkjével bajlódott - hangján érződött némi megvetés a fiatal lányok, és a sminkelés iránt. Pár percig hallgatott. - Ha gondolja, őt is idehívhatom, bár kétlem, hogy bármit is tudna...nem igazán szokott emlékezni az időpontokra.

/Night és Taira/
Ayden meglepetten szemlélte, ahogy a férfi kinyitja az ablakot, és gúnyosan elmosolyodott.
- Látom, nem kedveli a dohányfüstöt...milyen kár! Nálunk szinte az egész család dohányzik...tudja, amolyan tűzidomár szokás - tette hozzá, és unottan nézte, ahogy a férfi elhagyja a szobát. Mikor Night visszatért, már csak annyit láthatott, hogy gyorsan egy könyv alá csúsztatott valamit - pontosabban egy kis papírt.
- Tudja, értem én, hogy bűnösnek gondol engem... - kifújta a füstöt, egyenesen a nyomozó arcába. - Azt az egyet azonban nem értem, hogy miért is...gondoljon bele, mi indítékom lehetett volna? Vagy csupán piromániám van maga szerint? Értem én, kell egy bűnbak...de hát, ne siessen annyira, kérem, hiszem legjobb tudomásom szerint senkit sem öltem meg a legutóbbi három évben... - ismét kivillantotta fehér fogsorát.
- Ami meg azt illeti, amit Jermiane mondott...nem vezetünk senkit az orránál fogva, csupán vannak olyan dolgok egy családban, melyekről ildomosabb volna hallgatni...hm? A maga családjának talán nincsenek titkai, amivel nem dicsekedne? - közben megérkezett Taira, a férfi pedig kénytelen-kelletlen elmondott neki mindent, amit tudott.
- Örvendezek, hogy látom, hölgyem - köszönt rá Ayden. - igazán kellemes látni, hogy nem csak ilyen rendőrökkel találkozhatunk. És persze, én volnék Ayden...ki más is lehetnék?
Jermaine kissé gyanakodva fogadta Nightot, és mielőtt még kiment volna, odatátogott valamit kishúgának, amit a nyomozó nem tudott leolvasni a szájáról, mivel háttal állt neki. Breonna csak bólintott, majd, miután kimentek, ő is elindult lefelé a lépcsőn.
- Szívesen válaszolok minden kérdésre - jelentette ki a szőke fiú, hangjában azonban valami furcsa, enyhén gúnyos tónus tűnhetett fel a férfinek -, azt azonban ne várja, hogy ugyanazokat a válaszokat kapja...Ayden és én igen ritkán értünk egyet valamiben...
Miután leértek, a két rendőr nyugodtan feltehette kérdéseit a két Tani fiúnak.

*Kuen ismét elég időigényes munkára vállalkozott, de legalább a lány segített neki. Annyi rajz és könyv volt odafent, hogy talán több óráig is eltarthat, mire mindet átnézi. Szép sorjában válogatta a rajzokat. Némelyik igazi mestermű, némelyik pedig csak firka volt. A megvizsgált lapokat, nem dobálta szét, hanem szépen maga mellé rendezgette őket. Egy pillanatig úgy érezte, hogy ismételten felesleges munkát végez, de egy, az eddigiektől teljesen eltérő mű került elő. Ha jól látja Jermainet ábrázolja, bár ebből a műből csak annyit tudott meg, hogy a képen szereplő illető szőke. Mivel a papírszaggató vonalak, és a gyűlöllek felirat nem kifejezetten a szeretet hirdetik, úgy véli a fiú valamit elkövethetett, amivel kiérdemelte a kislány utálatát.*
~Nem, ez nem áll össze. Breonna el sem hinné, ha valaki azt mondaná neki, hogy Jermaine volt a tettes. Elvégre a szobában is kis híján sírva fakadt. Akkor valaki a fiúra akarja kenni? Túl nyilvánvaló lenne, ha ő volna a gyilkos. Sőt ha ő lenne, akkor nem híresztelné ennyire, hogy utálta az apját. Akkor mégis ki? Ki csinálhatta ezt? Talán Ayden? Ő túl nyugodt. Biztosan tud valamit. Sőt lehet, hogy ő tette.~
*Pillanatokon belül előkerül egy nyaklánc.*

- Ez lehet az említett medál, de mit keresett Ayden könyvében?
*Egyre több kérdés fogalmazódott meg benne, és szinte egyikre sem kapott választ. Magában ocsmányul elkáromkodta magát és tovább átkozta ezt az egész ügyet. Végül megjelent valaki. A kislány. Mivel Kuen nem akarta elijeszteni, hátracsapta csuklyáját, majd rámosolyodott. Közben háta mögött elrakta a szőke fiút ábrázoló rajzot és a nyakláncot.*
- Ne aggódj. Ha akarod, már itt sem vagyunk, de ha szeretnéd el is beszélgethetünk.

Zima végighallgatta a lakájt. Már majdnem elmosolyodott azon, ahogy Tani asszonyról beszélt. ~ Az alapján, amit elmondott ő inkább Tani asszonyt távolította volna el… Hm… nem tudtam meg túl sok érdekes dolgot, de még kérdezek néhányat, hátha közelebb kerülök a megoldáshoz. ~
-  Köszönöm a segítségét. Jó ötlet Iris behívása, de előtte volna még itt néhány dolog. Mesélne kérem Tani úr babonáiról és egyéb szokásairól? Illetve ki ez a Seto nevű úr? Meséljen róla, kérem! Meg Irisről is. Ahogy hallom nem kedveli túlzottan…

Lani éppen az ujságot olvassa, miközben egy taximobil viszi Blackburnbe. Ez az ügy durva lehet. Ahogy ő. Megérkezett a Tani-villába. Ott kérdezték, hogy hivatásos nyomozó-e. Lani erre ezt mondta:
-Nem, én nekem nem mondja senki, mit csináljak. Magánkopó vagyok. És a fizetést is maguktól kapom, nem a górétól.
 Lani ezután átnézte az alagsort.

/Kuen, Lina/
Breonna láthatólag meg sem lepődött a két önkéntes jelenlétén, elmosolyodott, és Linára nézett. Még az sem döbbentette meg, hogy, mindent kipakoltak, és hogy látszólag átkutatták a padlást - arcán csak akkor tűnt fel döbbenet, mikor észrevette, hogy Kuen valamit szorongat a háta mögött. Egy perdüléssel megkerülte, és mielőtt még a férfi bármit is tehetett volna, kikapta a kezéből, és hátrébb lépett. Ajkát halk sikoltás hagyta el, mikor észrevette a rajzot.
- Ki csinálta ezt? - kérdezte, és szája sírásra görbült. - Ezt...ezt Jermiane-nek adtam névnapjára! Én nem...én nem csináltam vele ilyet! - dühösen dobbantott, és kezéből tűzcsóva tört elő, szerencsére azonban senkit és semmit sem égetett meg. - Biztos, hogy ő csinálta! Mindent tönkretesz...mindent! - kiabálta a kislány, és kezében a rajzzal visszament a létrán, és átszaladt az udvaron. Ha Kuen vagy Lina utána néztek, a padlás kicsi ablakán keresztül, láthatták, hogy a kislány átrohant a parkon, átbújt a kerítés széles rácsai között, és a város felé vezető úton haladt tovább.
Közben Lina is észrevett egy vastagabb kötetet a könyvespolcon, amiről, ha kinyitotta, azonnal kiderült, hogy családi fotóalbum, azonban, ha a lány alaposan végiglapozta, feltűnt neki, hogy a képeket időrendben helyezték el - mégis, néhány helyen, még az elején és a közepén is, találhatott néhány olyan képet, melyek aligha lehettek idősebbek egy-két hónapnál.

/Zima/
- Nos, Tani úr babonái és szokásai érdeklik? - a lakáj egy pillanatra elgondolkozott. - Nos, ha mindenről tudni akar, hát, akkor még sokáig fogunk itt beszélgetni...Tudja, Yozo Tani...néga igen furcsán viselkedett. Minden egyes babonában hitt, a fekete macskától kezdve, de néha előfordult, hogy a létrákat is méterekre kerülte, nem is beszélve a városi mendemondákról, meg a családi legendákról... Az élete vége felé, főleg az utolsó hónapokban azonban még különösebb lett...aprólékosan figyelt mindenre, folyamatosan bámult maga mögé, mintha csak attól tartana, valaki hátba támadja...néha az volt az érzésem, mintha megőrült volna. Leveleket nézegetett át, még a gyerekeiét is, minden egyes nap szó szerint megkérdezte tőlük, miről beszéltek... - elhallgatott. - Ami meg Seto urat illeti...állítólag Perla asszony régi barátja, még valami régi hajóúton találkoztak össze, de én ezt egy szóval sem hiszem el....ha meg igaz, akkor az a nő... - lenéző hangot hallatott. - Alig három és fél éve került ide, azzal jött, hogy elárasztotta a víz az otthonát, és mindent elvesztett, de én...Tani úr megkért, hogy nézzek utána...maradjunk annyiban, hogy valamiért nagyon haragudhattak rá Köztársaság városban, ha öt évre kitiltották. Utána idejött, és elkezdett a lovakkal foglalkozni...azóta itt él a városban, néha felmerészkedik a villába, és Tani asszonynak olyankor mindig különös fejfájása van...ennél többet nem mondhatok - hallgatott el diszkréten.
- Iris pedig...Iris pedig ugyanolyan csacska lány, mint a legtöbb ilyen, bár, be kell vallanom, kissé sok dologba üti bele az orrát. és tudja, nálunk ez már csak így megy - az idősebb alkalmazott sosem kedveli a fiatalabbat. Most pedig, ha megbocsájt - felállt, és kiment az ajtón, majd pár perccel később  Irisszel együtt tért vissza. - Maradjanak nyugodtan. Én addig a szalonba kísérem az új önkéntest.

/Lanatan/
A fiú hiába próbált lejutni az alagsorba, mielőtt még leért volna, a lakáj útját állta, és fenyegetően rápillantott.
- Odalent csak pókok vannak, kétlem, hogy ott kellene kezdeni a nyomozást...ajánlom a szalont, egy másik önkéntes éppen ott ül, és Tani asszonnyal beszélget - ha beleegyezett, ha nem, a szalon ajtajáig tolta Lanatant. - Ha bármire szüksége van, csak szóljon - jelentette ki, majd elindult visszafele a folyosón. A szalonban eközben Perla Tani hellyel kínálta az újonnan érkezettet.