Forrongó Szikla Elmegyógyintézet

Az épületet Amon forradalma után intézetté alakították.

A Forrongó sziklára rá sem lehetett ismerni, Amon elnök forradalma után három évvel intézetté alakították, a háborús bűnösöket mint Korra, Tenzin és a többieket is ide zárták, a lány azonban már nemvolt önmaga. Három elemmel tudott bánni, most pedig elvesztette ezen képességétés beleőrült. Olyannyira, hogy néha csak kiabál az intézetben, mintha beszélne valakivel, ám sosincs ott senki. Tenzinék négy szinttel lejjebb van, őket még csak az az udvaron sem látni sohasem. Furábbnál furább emberekkel találkozni az intézetben, van aki tényleg megőrült van akit azonban csak a forradalmárok akarnak az őrületbe taszítani. Ilyen volt Kuen és Taira is akiket az intézetbe vonszoltak. Mindketten egy hordozóra voltak szíjazva, és a dolgozók tolták be őket az intézmény kezelőszobájába majd mindkettőjüket telenyugtatózták, megszabadították őket a jelenlegi ruhájuktól és minden egyéb tartozékuktól, mint a fülbevaló, hajcsat, nyaklánc stb és egy szobába toloncolták őket. Xane is egyike volt azoknak, akik beleőrültek az erejük elvesztésébe. Már egy éve él az intézetben, de őt a régebbi gyilkosságaival is kezelik. Csak ő és Jasmine voltak szemtanú a két rab érkezésének, talán néhány másik rab is, de ők a saját kis lelkivilágukban ragadtak. Jasmine alig egy hete érkezett csak az intézetbe, pontosan akkor amikor a bátyja és a család többi tagja meghalt Amonnak hála és az ő erejét pedig elvették. A lány nemnagyon foglalkozott Xane-el, hanem lassacskán visszaindult a szobájába. Pontosabban visszaindult volna, azonban egy őrült hirtelen elkapta a vállát, majd simogatni kezdte a kezét.
-Szia cicus, új vagy erre?
A férfi szájából csorgott a nyál ahogy röhögött és a szeme is furcsa volt. A lányt folyamatosan a falhoz akarta lökni, az egyetlen esélye ha kiabálni kezd. Xane továbbra is az erejét próbálja „működésre bírni“ amikor ő is látogatókat kap. Egy piromániás, kopasz fekete nő lép oda hozzá öngyújtóval és elkezd őrülten viháncolni.
-Nekem van tüzem, neked pedig nincs...
Eközben Kuent és Taira-t végre fogadja az igazgatónő, aki meglepően fiatal volt.

Caroline nyugodtan ült az irodájában egy furcsa kopasz, szemüveges öregember társaságában. Kuen és Taira még nem volt benn, de hallhatta a beszélgetés végét, amit a nő az ajtóban folytatott az ismeretlennel.
-Köszönöm Doktor Herps, az új elektrosokkos kezelés biztosan hasznos lesz a két új betegünk számára.
Az utolsó szót márt tárt ajtóknál mondja ki, az orvosok pedig bevezetik a két foglyot.
-Üdvözlöm önöket a Forrongó Szikla Elmegyógyintézetben, a szabályok egyszerűek. Követik a házirendet, csendben vannak amikor én beszélek és rendben leszünk. Maguk beteg emberek, segíteni fogunk magukon. Igen tudom, hogy a beavató szertartásunk kissé durva volt, de jobb lesz ha hozzászoknak. Itt az első a gyógyulás nem pedig  a kényelem. Most pedig menjenek, nem pocsékolok magukra több időt.
Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mentek is, a következő pillanatban már az intézet társalgószobályában találták magukat a többi beteggel. Kuen szelleme megérezheti, hogy valaki bajban van, konkrétan Jasmine.

*Miután elvették az erejét közömbösen állt mindenhez. Nem érdekelte sem az élet sem a halál. Egyszerűen nem érdekelte semmi. Azóta egy szót sem szólt. Hallgatásba burkolózott, de ennek ellenére elméje józan maradt. Bárhogy próbálták megtörni épelméjű és néma maradt. Végül arra jutottak, hogy a Forrongó sziklára viszik. Sokat hallott már arról a helyről. Sokan magának a pokolnak nevezték, de túl sok mindenen ment keresztül, hogy egy intézetben adja fel. Semmibe meredő pillantással szemlélte a történteket, majd mikor benyugtatózták, úgy érezte teljesen ellazul, de elméje akkor is épségben maradt. Lassacskán odajutottak az igazgatónőhöz. Egy meglepően fiatal lány volt, azonban egy furcsa érzés már előre megsúgta, hogy nem lesz vele jóban. Mintha a hatodik érzéke súgta volna meg neki. Miután elmondta mondandóját, amire Kuen alig figyelt oda kivitték őket a társalgóba. A férfi megvető pillantással körülnézett, majd elindult a fal azon részéhez ami üres volt és nekidőlt. Egy beteg odajött hozzá ismerkedni, de rövid időn belül megunta a férfi némaságát és továbbállt. Ezután egy újabb furcsa érzés fogta el. Mintha valaki bajban lenne. Valami vezette őt és kezdte érteni, hogy mi. Amióta elvették az erejét, nem csak ő hanem a szellem is hallgatott, de most újra vezeti őt az úton. Nemsokára megpillant egy kiéhezett rabot. Eme következtetést főként abból szűrte ki, hogy az a szerencsétlen épp egy lányt próbált magáévá tenni. Ahogy elnézte a hölgy nem kifejezetten díjazta ezt a tolakodó gesztust. Kuen kifújta a benntartott levegőt, majd megindult az őrült felé. Mikor odaért, kihasználta az őrült figyelmetlenségét. Ha minden jól megy, hátulról megragadja fejét és a közeli falba veri. Ha nem, akkor indulhat a verekedés.*

Csupán néhány órával korábban vittek az elmegyógyintézetbe, és örültem, hogy meg tudta őrizni a józan gondolkodásom. Amon forradalma elérte a Fekete Napot is, de nem zavart komolyabban az erőm elvesztése. Túl kellett rajta lépnem, ha élni akartam.Az igazgatónő fiatalnak tűnt, meglepően fiatalnak, de megtanultam az évek során, hogy ne dőljek be a látszatnak. A vízidomár, vagyis, már csak volt vízidomár, akivel bekísértek hozzá, néma maradt, de rajta tartottam a szemem. Volt benne valami furcsa... és jó döntésnek bizonyult. Az egyik rab éppen rátámadt egy lányra, mikor a férfi nekiugrott. ~A verekedéssel csak felhívja magára a figyelmet. Bolond.~ Sóhajtottam, odaléptem hozzájuk, és egy rúgással a bokájára mindkét verekedőt kibillentettem az egyensúlyából. A támadónak megragadtam a karját, és a nyaki ütőérre helyezve a kezemet enyhe nyomással, és a nyak lassú fordításával a földre vittem az illetőt. A vérellátás ideiglenes romlása miatt még kissé kábult állapotban lehet, mikor közlöm vele:
- Ha van eszed, a földön maradsz. Tudok nagyot is ütni. - nem nézek hátra, de a férfi, akivel érkeztem valószínűleg már feltápászkodott. - Taira vagyok. - intek hátrafelé, de nem veszem le a szemem a lányra támadó férfiról. Soha nem szabad biztonságban érezni magam. Mindig akkor támadnak meg. - Mivel valószínűleg traumatikus élmények okozta sokk áll fent önnél, nem várom, hogy válaszoljon. De azt javaslom ebben a roppant kínos helyzetben, amibe kerültünk, okosan támadjon, és ne a falba verje a fejét valakinek. - Közben persze a hallásomat magam mögé összpontosítom, hogy onnan se érhessen meglepetés.

~Új vendégek... He he... He. Vagy rabok? Netán főnökök? Tudom már! A pai sho készlet megjött, amit még a dédpapám rendelt!~
Xane a sarokban áll, és csak egy futó pillantást vet az új "pai sho kiszállítókra". Aki ránéz azt hiheti, hogy valami világmegváltó dolgon filozofál, sőt, még okosnak is nézhetik.
Mikor megjön az agyalágyult, aki az öngyújtóval hadonászik, Xane nem szól semmit, csak ránéz a tűzre, és vigyorogni kezd. A kezét lassan felemeli, és a tűz fölé helyezi. Elhúzza a kezét, és olyan mozdulatot tesz, mintha arrébb vinné a tüzet, és a kezébe helyezné. Az arca elé elemi a kezét, majd belefúj.
- Még mindig nem megy. - mondja nyugodtan, majd hirtelen a földre borul és zokogni kezd.

*Kuennek nem sikerül az akciója. Megkezdődött a verekedés. Ellenfele indított egy ütéssel. A férfi épp készült volna ütés közben eltörni az őrült karját, mikor valaki kirúgja láb alól. Az a lány volt aki vele együtt érkezett. Magában ocsmányul elkáromkodja magát és nem túl kedves jelzőkkel illeti a hölgyet. Közben érzi ahogy Taira taktikája teljesen az agyába vésődik. Kezdi úgy érezni, mintha az idomítás elvesztésével teljesen új képességekre tenne szert. Lassacskán feláll. Arra, hogy a lány bemutatkozott, teljes némasággal reagál. Továbbra sem hajlandó megszólalni. A földön fetrengőre pillant, majd hirtelen elveszti önuralmát. Sárga szemei égszínkéken izzanak fel, majd elindul az őrült felé. Jobb kezével megragadja a nyakánál és a magasba emeli. Bal kezét az őrült fejéhez szorítja, majd érzi ahogy behatol az elméjébe és teljesen lebénítja testét. Az őrült halkan felülölt, majd elveszti eszméletét. Ezután Kuen elereszti őt. Ha Taira eközben kísérletet tesz arra, hogy meggátolja a férfit abban amit csinál akkor az őt irányító szellem hasonló sorsot szán a lánynak mint az őrültnek.*

Jobbnak láttam nem zaklatni a férfit. Megszállta valami, és csak én is bajba kerülök ha zaklatom. Odaléptem a lányhoz. Igyekeztem megfigyelni, és gyanakodtam rá... nem, nem hittem, hogy a forradalmárok pártján áll... de a a viselkedése, a tekintete nem normális emberé volt. Óvatosan odaléptem hozzá. Nagyjából hat évvel lehetett fiatalabb nálam, egykor tűzidomár. Lehet, hogy a képességeinek elvesztése viselte meg, lehet, hogy az intézetben töltött idő... Megszemléltem a folyosókat, és látszott, hogy erős idegzetűeknek találták ki.
- Jól vagy? - kérdeztem, megszemlélve, ahogy utastársam magasba emeli a férfit, majd teljesen lebénítja. A szeme világoskéken izzik, így már biztosan tudom: Valami irányítja a testét. Talán valamilyen szellem, csak azok eredményeznek ilyen elváltozásokat. Jól döntöttem, hogy enm próbáltam megakadályozni.

Jasmine látta a két rabon, hogy nem tartják éppen épelméjűnek - bár, néha ő maga is kételkedett abban, hogy így van, főképp az átalvatlan éjszakákon, mikor már nem tudta elkülöníteni egymástól az álmot és a valóságot...különben is, ha ezek ketten idekerültek, akkor ők sem lehettek teljesen normálisak. Megszemlélte a másik két rabot - az egyikük valaha tűzidomár lehetett, a másik, aki őrültebbnek tűnt, talán vízidomár.
~  Talán nem is őrültek ~ szólalt meg egy hang a fejében. Lisa volt az. Az utóbbi időben valahogy sikerült vele fejben is kommunikálnia, maga sem értette, hogyan - de így legalább senki sem hallotta meg a panaszait, amiket éjjel mondott el gondolatban Lisának...persze, eleinte vele is hangosan kellett beszélnie, mint az összes több emberrel, de Lisa megmondta neki, hogy lehetséges kimondott szavak nélkül is...és Lisának ebben is igaza volt.
~ Miért ne lennének? ~ kérdezte, és gyanakvóan felvonta a szemöldökét.
~ Mert akkor nem mentettek volna meg minket...ha ahhoz elég józanok, hogy lássák, mi történik valójában, akkor feleolyan őrültek sincsenek, mint az ittlévők többsége. ~
~ Ha te mondod... ~ továbbra is kissé idegesen nézte őket, főleg a vízidomárt...volt benne valami, ami miatt nehezen hitte el, hogy tényleg rendben van a feje...persze, elveszteni az idomítását hatalmas csapás volt, ezt ő maga is pontosan tudta. Lisa ezt sosem értette...Lisa nem volt idomár, igazság szerint Jasmine azt sem értette, miért került egyáltalán ide, de nagyon megbecsülte a lány társaságát. Nélküle már réges-rég szétesett volna. ~ De beszélj velük te ~ jelentette ki, mire Lisa elmosolyodott, és megszólalt.
- Jól vagyunk, persze...és köszönjük a segítségeteket. Én Lisa vagyok, örülök a találkozásnak...még ha nem is épp a legjobb helyen futottunk össze - Jasmine hálás volt, hogy barátja nem mutatta be...jobb szeretett láthatatlan maradni mások előtt. - És, ti?

A lány nem akart megszólalni, így odaléptem hozzá.
- A nevem Taira. És tekintve, hogy úgyis mindannyiunkat őrültnek néznek, azt hiszem teljesen mindegy, ha megosztjuk egymással, kik vagyunk. - néztem körbe. - Könnyebben juthatunk ki, és több esélyünk van megőrizni az elménk épségét.
Ez persze problémás pont volt. Itt ragadtam egy elmegyógyintézetben egy, ha nem is őrült, de erősen instabil, visszahúzódó, fátyolos tekintetű tinédzserrel, és egy szellem által megszállt, néma volt-vízidomárral. Csodálatos.
- Hogy kerültél ide? - fordultam a lány felé. - Mesélj el mindent az idekerülésed előttről.

- Igazad van – mondta Lisa, és Jasmine is bólintott. Lisának mindig igaza volt az ilyen kérdésekben, és úgy tűnt, ez a Taira nevű lány tényleg nem őrült...a fiúban már kételkedett, de Lisa megbízott benne. Neki sem volt oka kételkedni a dologban.
A lány második kérdésére azonban nem akart válaszolni, így továbbra is csendben maradt. Hagyta, hogy Lisa beszéljen...ő legalább értett az ilyesmihez, ellentétben vele. Különben sem szeretett beszélni az óta, hogy itt volt...jobb volt megosztani a gondolatait Lisával, ráadásul egyszerűbb és privátabb is. Valahogy segített neki, hogy ne érezze magát annyira őrültnek, csak azért, mert idekerült.
- Én... – kezdte Lisa, és egy pillanatra elgondolkodott. Jasmine tudta, mi jár a fejében...hogy neki sem egyszerű beszélnie a saját életéről, de azért folytatta. Pedig még neki, a legjobb barátjának sem mondta el az igazat. Ezért csodálta List, benne mindig volt annyi erő, hogy kitartson...
~ Meséld el az enyémet is nekik ~ küldte neki gondolatban, és érezte barátja beleegyezését. Talán így neki is egyszerűbb volt megszólalnia...hogy nem csak a saját problémájáról kell beszélnie.

- Tűzidomár voltam – mondta Lisa. – Köztársaság városban éltem, egészen születésemtől fogva. Volt egy öcsém, aki földidomár volt, meg egy tűzidomár húgom...mikor Amon forradalma elkezdődött, megpróbáltunk elmenekülni, de nem sikerült...apám meghalt, az anyám erejét elvették, és ő öngyilkos lett. Egyedül maradtam a testvéreimmel, és megpróbáltam segíteni, de nem sikerült- Megtaláltak minket, és...és elvették őket tőlem, nem láttam, mi történt velük. És beleőrültem...és ide kerültem. Ennyi volna – hangosan felsóhajtott a megkönnyebbültségtől. – A barátom pedig szintén tűzidomár volt, megölték az egész családját...nem szeret erről beszélni – bár lehalkította a hangját, Jasmine mégis tisztán és élesen hallotta. – Hát ti?  - kérdezte Lisa, és mindketten kíváncsian várták a választ.

Most már biztossá vált, hogy a lánynak gondjai vannak. Lisa... elvileg így hívják, de a barátja... gyanakodni kezdtem a skizofréniára utaló tünetek alapján, de jobb volt elnyerni a bizalmát.
- Bérgyilkos voltam. - kezdtem. - Három éves koromban elvettek a szüleimtől, és hideg, halálos, intelligens fegyverré neveltek. Anyámat kivégezték, apámról semmit nem tudok. Tűz, és fényidomár voltam, meg tudtam vakítani az embereket, láttam a sötétben, és értettem a villámfejlesztéshez, de ugyanakkor közelharcra is kiképeztek, így a képességeim nélkül is veszélyes vagyok. Azt hiszem, már rájöttetek - néztem végig a lányon és a vízidomáron. - Hogy egyelőre épelméjű vagyok. Az én idegeim sokat bírnak, és nem félek szinte semmitől. Dióhéjban ennyi. - Kuen felé sandítottam, és sajnos rá kellett döbbennem, hogy az erősen instabil tinédzser jelen pillanatban jobb lehetőség egy esetleges szövetségre, mint ő. Remek. - Mivel jó barátunk nem a beszédes fajta, szívesen hallanék még rólad. Aztán meglátjuk, hogy lehet túlélni ezt a helyet. - direkt beszéltem hozzá egyes szám második személyben... Ha tényleg skizofrén, jobb, ha hamar kiderül.
~Nem tudnak fájdalmas pontot találni rajtam. Majd meglátjuk, hiszik-e azt, hogy meg tudnak törni~ gondoltam át. ~Persze a legjobb lenne menekülési útvonalat találni, ami viszont nehéz. Az őrültek egészen mások, mint egy egyszerű fogva tartó. Nem kell őket megérteni, mert az majdnem olyan veszedelmes, mint beleugrani a forrongó tóba... csak meg kell találni az utat addig, hogy a megfelelő körbe kerülj. Onnan pedig rá kell jönni, mi vezet a szabadság felé...~

Egy férfi halad gyorsított tempóban a folyosón, majd a raboknak kezd ordibálni.
-Figyelem elmebajosok! Ma este a nagylelkű köztársaság város nélkülözte az egyik mozgóvetítőt, Amon győzelme I.rész...Ezt fogjuk megnézni, mindenkinek kötelező részt venni a vetítésen.
Majd amikor odaér Taira-ékhoz tesz rájuk egy megvető pillantást majd felhúzott szemöldökkel válaszol.
-Maguk miért nincsenek a szállásokon?
Majd továbbhalad ugyanis találkozik a már említett doktorral.
-Minden készen áll?
-Igen, a rabok a szállásokon vannak uram és a mozgó is a helyén van. Csendben és nyugodtan átvészeljük a vihart.
-A szökés lehetősége?
-Mivel a személyzet nagy része a filmvetítésen vesz részt így ennek az esélye megnőhet, pont ezért tesszük kötelezővé mindenki számára a filmvetítést.
-Nem tetszik az ötlet, veszélyezteti a terveim.
Ennyit mondanak, ezt azonban Taira-ék tisztán és érthetően hallhatják.

- Rólam? - nevetett fel Lisa, és arcán továbbra is mosoly tündökölt. - Ugyan már...bennem nincs semmi érdekes...ha az érdekel, hogy őrült vagyok-e, akkor elárulhatom, hogy világéletemben szociopata voltam, ráadásul kleptomániás is... - teszi hozzá viccelődve, majd elkomorodott. - Az igazságot megvallva azonban jobb, ha tudod, hogy mikor idekerültem, tényleg őrült voltam kicsit... - szeme kissé könnybe lábadt. Jasmine szerette volna megvigasztalni, de nem most, nem a többiek előtt. ~ Régebben persze bárki előtt képes voltam beszélni... ~ gondolta, és elfojtott egy sóhajt. Érezte Lisa felé áramló, segítő kezet nyújtó gondolatait, de eltaszította őket magától. Ez még mindig az ő feje volt, és a legjobb barátnőjével sem szeretett volna minden egyes emléket és érzést megosztani... - Nem tudom, visszajön-e még az idegbeteg énem, de azért gondoltam, jobb, ha szólok - tette hozzá Lisa. Jasmine akkor jött rá, hogy a lány ugyanolyan védtelen, mint ő...hogy Lisának sem könnyebb, csak azért, mert ő már régebb óta volt itt...
Akkor ütötték meg a fülét a hangok...a férfi, aki olyan lekezelően beszélt velük. Nem szerette az ilyen embereket, csak azért, mert ők állítólag "normálisak..." Márpedig, egy szemet sem voltak jobbak náluk, még a legrosszabb raboknál is...az ilyenek tették őket olyanná, amilyenek, és ez egyáltalán nem volt fair.
~ Mintha az élet olyan fair lenne, Jasmine... ~ hallotta Lisa hangján, és némán egyetértett vele. ~ Ezzel ne foglalkozz, majd megoldódik minden... ~ tette hozzá barátja, és kíváncsian Tairára nézett. Nem akart bemutatkozni, de a lány haditerve igazán érdekelte...mert, ha már normálisként került az őrültek közé, biztos, ki akart jutni...és nem épp olyannak nézett ki, mint akit olyan könnyen el lehet tántorítani a céljaitól...

- Hallgassunk az őrökre. Nem szabad felhívni magunkra a figyelmet. - biccentettem. Természetesen hallottam a vihart. - Ha gondolod, jöhetsz velem is. legutóbb megtámadtak, megtehetik újra. Így talán biztonságosabb. - a volt-vízidomárt nem féltettem. Nem tűnt ostobának, noha épelméjűnek sem.
A szállás felé indultam, de felderítésre akartam használni az időt. Esélytelen volt a forrongó tavon át kijutni, hát el kellett jutni a vezetőhöz, és őt manipulálni. Ha eléred a vezetést, akkor képes vagy kiszakadni a rendszerből.
- Maradj csöndben, és kövess. - intettem a lánynak. - Bejárást keresünk az igazgatóhoz, továbbá igyekszem megállapítani az őrjáratok felépítésének mintázatát. figyelni kell, hogy ne kapjanak el, de a vetítés miatt elvileg megritkul a személyzet. Vagyis ha kikerüljük őket nyerünk egy kis időt. Viszont nem sokat, és kockázatos, szóval ügyesnek kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy elkapjanak. Logikusan gondolkodva kell megválasztani minden lépést, ám információ nélkül nincs logika, tehát előbb információt kell szereznünk. - indultam el a helyzet rövid összefoglalása után.