Víztörzsi börtön

Ide hozzák az elfogott földidomárokat.

A léghajó ereszkedni kezdett, majd végül megérkezett a tenger közepén elhelyezkedő platina börtönszigetre. Karint és Aimeyt a katonák lekísérték, majd visszamentek a hajóra, és elhagyták a szigetet. A lányok körbenéztek, de nem láttak mást, csak platinát. Illetve láttak még egy konyhát is, és az egyéb élethez szükséges eszközöket, de semmi használhatót.

- Csodás, megint elfogtak - morgolódott Aimey.
A platina látványa nem volt túl biztató, és szabadulásra sem volt esély a nagy platina-bödönből.
- Karin, azt hiszem, most megismerhetjük egymást - sóhajtott egyet.
A lány azonban furcsának tűnt. 
~ Nem baj, van higanyom, majd ha támad, megmérgezem ~ - jött rá végül. Még fémkötele, fémdarabjai, meg egyéb fém mütyürei is vannak.
~ Vajon tud fémet idomítani? Üsse kő, a higannyal nem fog elbánni. ~

- Én is örülök, hogy nem maradtam egyedül - felelte kissé kajánul Karin, és elfojtott egy vigyort. Igazán mulattatta a helyzet...itt volt összezárva egy higanyidomár lánnyal, aki láthatólag nem bízott benne...na persze, nem is ismerték egymást olyan rég óta, hogy bizalmat várjon el, meg nem is volt alkalmuk valami sokat beszélgetni, így megadóan felsóhajtott - egyelőre ő sem látott jobb megoldást, mint leülni és várni, de attól még nem tetszett neki ez a lehetőség. Persze, tudta, hogy tudni kell várakozni, de semmi kedve nem volt hozzá. ~ Tehát...a következő kérdésekre kell választ találnunk minél gyorsabban: Hol vagyunk? Hol vannak a többiek? Hol vannak az öregek? Miért vagyunk életben, mikor meg is ölhettek volna? Ki vezette az akciót? Hogyan vezette az akciót? Esetleg áruló van közöttünk? Ki a bábjátékos? És miért, de miért hagytak nekünk dolgokat, amik szükségesek az élethez? ~ rendszerezte magában a kérdéseket, és leült törökülésben a földön. Gondolkodnia kellett, abban azonban nem volt biztos, hogy ezzel nem ássa el magát még jobban Aimey szemében - most azonban ezt a tényezőt a lényegtelenek közé sorolta. Azért persze, igyekezett odafigyelni a lányra is... ~ Nehogy szegénykém halálra unja magát... ~ sóhajtott fel, és rápillantott. - Szóval, mit szeretnél tudni? - kérdezte tőle. - Készséggel válaszolok minden kérdésre... - mondta, és egy másodpercre lehunyta a szemét, majd újra kinyitotta, miután eszébe jutott, hogy társaságban alváshoz hasonló állapotban üldögélni - legalábbis, a nagyapja mindig is ezt mondta - illetlenség. ~ Tehát, tény, hogy élünk. Tény, hogy még egy ideig életben szándékoznak hagyni minket...csak érteném, miért.... ~ felsóhajtott. Most inkább oda akart figyelni Aimeyre, hátha megtud tőle, vagy róla valami érdekeset.

Amikor elakarják vezetni Caroline-t, csak annyit mond:
-Hozzám ne érjen maga huncut perverz!
Majd kitépi a kezét a férfiéból és önként kezd el sétálni.
-Megjegyeztem az arcocskádat A, Carly-val nem lehet csak úgy szórakozni édesem.
A börtönbe vezető úton jól felméri azt, mindent számításba vesz amit csak tud, hogy használni tudja az esetleges szökésnél. Ahogy beért azonnal a konyhába rohant és szomorúan tapasztalta, hogy nincs ott kenyérpirító. Ekkor mit sem törődve a másik két lánnyal elkezdte dobálni az élelmet, tudta jól, hogy így sok tönkre mehet de nem érdekelte. Valamelyiken még ugrált is mérgében. Ha ők ketten nem állítják le, akkor bizony éhhalált is hozhat rájuk.

- Nem gondolom, hogy ez jó ötlet - jegyezte meg Karin, és Aimeyre pillantott. Nem sok kedve volt éhhalált halni, de úgy tűnt, a szőke, hisztis förmedvénynek láthatólag ez volt a célja. És ezt pedig nem díjazta...egyáltalán nem. Kissé dühösen felállt, az újonnan érkezetthez lépett, és megragadta a karját, hogy végre abbahagyja az ugrabugrálást.
- Mi sem szeretünk itt lenni, de ettől függetlenül meghalni sem szeretnénk miattad - mondta, és kissé bosszankodva csípőre tette a kezét. - Szóval, ha nem vagy olyan...olyan érdekes, mint amennyire mutatod, akkor kérlek, hagyd abba - tette hozzá, és felsóhajtott. ~ Á, szóval ezért nem akartak kinyírni minket...ideküldtek egy dilis bájoshercegnőt, hogy fájdalmas legyen a halálunk ~ gondolta, és felsóhajtott. Nem sok türelme maradt a nap végére, így hát még a szokásosnál is rosszabbul tolerálta a lányt.
Visszaült a sarokba, és addig várt, amíg a szöszi le nem nyugodott - legalábbis, úgy körülbelül. Csak akkor szólalt meg legközelebb.
- Szóval, hogy kerültél ide? - kérdezte tőle, és még reménykedni se nagyon mert abban, hogy normális választ fog kapni, egy próbát mindenesetre megért a dolog. ~ Nem hinném, hogy ő jobban akar itt lenni, mint mi...persze, csak ha nem kém, de itt nem tudom, mit deríthetne ki...szóval, tegyük fel, hogy ő is valamiért ideküldték...és azt hiszem, többet tud, mint mi... ~ ajkába harapott. Nem sok kedve volt összedolgozni a lánnyal, és nem is látott rá sok esélyt...mindenesetre, ha tudott bármit is arról, aki mozgatta a szálakat a háttérben, akkor egy hatalmas lépést tehettek előre...azaz, tehettek volna, ha nincsenek épp börtönben.

Amikor Karin megragadja a karját Caroline dühösen beletép annak hajába, cibálja egy darabig, majd elengedi és hirtelen térdre rogy és a sarok felé mászik. Ott felhúzza a lábait és a karjával átkarolja őket, majd zokogni kezd.
- Azoir...az az álnok azt ígérte, hogy királynő lehetek...Mégis, hogy mer így bánni egy lánnyal. - szipogta, majd letörölte a könnyeit és megnyugodott egy kicsit. Újra felvette a jó titkárnő szerepet, amelyet mostanság csak néhanapján öltött magára.
-Elnézést a kiborulásért, csak gondolom maguk is ismerik azt az érzést, ha összetörik az ember szívét, elárulják. Nos ezt szorozzák meg kettővel, így érzek én. Az a szemét azt ígérte, hogy királynő leszek. Csak jöjjön ide és a körmeimmel kaparom majd ki a szemét.
Még mindig ott ült a sarokban és nem is tudják majd elmozdítani onnan.

A lányok a börtönben zajra lettek figyelmesek, majd láthatták, amint a börtön falának tetejénél kiköt egy léghajó. Mielőtt még Caroline támadásba lendülhetett volna, megfeszültek végtagjai, és testén ismerős érzés futott át. Ugyanolyan, mint mikor Azoir véridomítást alkalmazott nála. Most is megjelent Azoir, azonban egy fiút kísért le, akit Nothannak hívtak.
- Nos, Nothan már nincs szükségünk rád... De a fegyveredet megőrizzük, az még jól jöhet. Itt vannak a játszótársaid, nem hiszem hogy verekedni fogtok... Habár azzal az eszelőssel vigyáznék, aki a sarokban üldögél. - nevetett fel, majd a falhoz vágta a fiút, és visszament hajójára, és ördögi kacaj kíséretében elhagyta a szigetet.

Nothan nem szivesen nézte, ahogy elviszik tőle hónapok munkáját. De nem szállhatott szembe, fegyvere nélkül semmi volt. Pedig súlyos sérülést szenvedhetett volna a hajó.
-Na jó, most van gáz. Az a szemét elárult.
-Heló, Noth vagyok. Van itt vki, aki emiatt a nulla miatt került ide?

~ És el is jött... ~gondolta Karin, mikor Azoir megjelent, és szíve szerint fejbe csapta volna magát egy hatalmas könyvvel. Persze, rájöhetett volna...volt logikus magyarázat... ~ Csak épp én voltam túl vaksi...ha meg lehetett egy trükköt csinálni Zhaoval meg Aiweijel, akkor meg lehet csinálni Azoirral is...csak egy kis plasztika itt, meg ott, és kész ~ felsóhajtott. Kezdett elege lenni abból, hogy minden túl későn esik le neki, de amit a hajrángató lány elbeszéléséből megtudott, már több volt, mint elég. Ha Azoir királynőt keresett, akkor minden bizonnyal az előző halott volt. Tehát ő volt a báb...
Összeráncolta a homlokát, és újdonsült cellatársára nézett, és elnézően megcsóválta a fejét.
- Ide attól tartok, mindenki az a nulla juttatott - mosolyodott el, némileg gúnyosan, majd rájött, hogy nem bemutatkozni ismételten csak illetlenség volt. - Ő Aimey, a sarokban ülő nevét nem tudom, csak annyit, hogy egy jövendőbeli királynő volt - ~ aki ért az ember hajának megcibálásához is ~ tette hozzá gondolatban, de ezt már nem mondta ki -, az én nevem pedig Karin - nem mosolyodott el, csak megfordult, és újra a fejében kavargó ötletekre összpontosított. Eszébe jutott a naptár is, meg Iona és a tűzidomár lány...meg a többiek. ~ Érdekesek ezek a fejlemények...kifejezetten érdekesek ~ elfintorodott. Kezdte azt hinni, hogy látja a kirakós darabkáit, meg a képet is lassan, de nem igazán bízott benne, hogy ez így is van.
- És, te hogy kerültél ide? - kérdezte végül Nothtól, de arca továbbra is elgondolkodott volt. ~ Ha nincs más...akkor beszélgessünk ~ sóhajtott fel, majd Caroline-re pillantott. - Mondd csak, Azoir pontosan...pontosan hogy került elő? - érdeklődött. Úgy döntött, a válasz megér egy hajtépést is...az még egészen elviselhető volt. Ellentétben a hadnaggyal.

Noth leült, és elkezdett beszélgetni.
-Még mielőtt bunkónak nézel, a nevem Nothan, a tűz nepének fővárosából. Régebben Azoir mellett szolgáltam, ,,titkos fegyverként,,. De nem tudtam, hogy ilyesmiket csinál.Bizonyára hallottad, mit mondott nekem. És a mocsok elvitte a fegyverem. Anélkül csak a blokkolásban bizhatok.
Noth felnevetett.
-Az a szemét azt hiszi, hogy tudja használni! Csak nekem működik! Nos, hogy visszatérjünk a sztorira. Éppen sétálgattam a hajóján, amikor hallottam egy beszélgetést:
-Nothan túl veszélyes, el kell távolítani. 
-Amint meghallottam ezt, elkezdtem menekülni, de már késő volt... és itt kötöttem ki. Nos, mivel szerintem meg akartok szökni, és elég okos vagyok, még összedolgozhatunk. Remélem meggondolod.
 Eztán Noth kiment a konyhába, mert farkaséhes volt.

~ Titkos fegyver, ami Azoir kezében nem működik ~ a lány grimaszolt. Fogalma sem volt arról, hogy ennek a fejleménynek örülnie kellene, vagy nem, de lényegében ez az egész mindegy volt. Persze, az ő szempontjukból talán kevésbé - ha valaha sikerül kijutniuk, akkor egészen jól sülhet el a dolog... ~ Ezzel csak egy bökkenő van...mondjuk, hogy nem fogunk kijutni ~ fintorodott el, és gondolatai újra visszatértek az eredeti problémákhoz.
~ Tehát, rengeteg kérdés van, amire választ kellene találnunk ~ rendszerezte a gondolatait, miközben Nothan elment enni. ~ Egy: Hogyan élhet pontosan Azoir, mennyi van belőle, és ez az igazi volt-e? Kettő: Mi Azoir igazi célja, miért játssza ezt, miért nem akar ő maga király lenni, és mi köze van az egésznek ahhoz, hogy ilyen közel lesz a Hold? Három: Hol vannak a többiek, hol vagyunk mi pontosan, és miért hagytak minket életben? Négy: Van-e a csapatban áruló, kicsoda, és miért? Öt: Megbízható-e ez a Nothan? ~ felsóhajtott. Bár nemrég még azt érezte, kezd összeállni fejében a kép, most újra úgy érezte, túl keveset tud.
~ Jó, akkor nézzük egyenként...Azt, hogy hogyan élhet...arra van magyarázat, és ha egyszer meg tudtuk ölni, de még mindig ilyen vígan mászkál, az azt jelenti, hogy talán több pótazoirja is van... ~ oldalra húzta száját. ~ Az biztos, hogy kapcsolatban áll a többivel, mert a tervek mögött biztos, hogy az ő agya áll... ~ hirtelen egy újabb kérdés vetődött fel benne. ~ De egyáltalán láttam már az igazit? Sokka azt mondta, hogy az, amit csinált, nem vallott rá...de a kard pedig... ~ megcsóválta a fejét, és a szőke titkárnőre pillantott. Nagyon úgy festett, hogy szükség volt az ő segítségére...
~ A második kérdésre nem tudom a választ...azaz, lehet, hogy csak azért nem akar király lenni, hogy ne akarják annyira megmerényelni, de ott van az a pótazoiros ügy... ~ úgy döntött, hogy nem szereti ezt a dolgot, mégis, élvezte. Olyan volt, mint azok a bolond fejtörők, amiket a nagyapja adott fel neki...gyűlölte, hogy eleinte sose jött rá a megfejtésre, és hogy több napon keresztül szenvedett velük, mégis, imádta a játékot... ~ A Holdról legjobb esetben is csak Iona beszélhetne, de ő nincs itt...ő áll a legközelebb a szellemekhez...  ~ félretette a kérdés ezen felét, meg a hármast és a négyest is. Ráért még gondolkodni...ha kicsit többet tud. Nothan pedig...nem kell tudnia arról, hogy nem bízik benne tökéletesen.
- Rendben, dolgozzunk össze - mondta a fiúnak, mikor visszaért, és Caroline-ra pillantott. Nagyon remélte, hogy ő is hajlandó lesz együttműködni velük előbb vagy utóbb...

-Szuper, ez klassz!
-Végre van egy társam.-de ezt csak gondolta.
-Nos, először is, körül jártam a börtönt, és mivel minden platinából van, idomitani nem lehet. De akkor nem kell idomítás. Elég egy kis robbanószer, utána már csak lopakodás. Ha megvan a robbanószer, akkor robbantunk, ami figyelemelterelésként szolgál. Mi addig elintézzük a maradó őröket, aztán kijutunk a dokkoknál. Ott elkötünk egy hajót, és ha jól megy a dolog, szabadok vagyunk. Legalább is remélem.
Noth felsóhajtott.
-Aztán én megyek a fegyveremért Azoirhoz. És ha bármelyikőtök is bosszúra vágyik, az velem jön.

- Karin, nem kértelek, hogy helyettem beszélj - beszélt elutasítóan.
Aimey sosem szerette, ha helyette beszéltek. Az én életem, én mesélek róla - füstölgött magában.
Látta, hogy Karin a szőke jövendőbeli királylányra nézett. Pontosan tudta, hogy mire gondolt: vajon ő is velük fog dolgozni, vagy csak meg fogja keseríteni az életüket?
- Kijelentem, hogy benne vagyok bármiben. Úgyis rég használtam a higanyomat, pedig az igen hatásos fegyver - kacsintott Nothan felé a lány.
~ Ez ijesztően hangozhatott ~ gondolta magában kijelentése után.
Azonban még mindig volt valami, amit nem tudott. Elhatározta, hogy kideríti. Mindenképpen.
- Királylány, ugye te is segítesz nekünk?

~ Ha azt akarja, hogy ne beszéljek helyette, akkor talán siethetne kicsit a válasszal ~ morgott magában Karin, de igazából nem annyira törődött most ezzel a dologgal. Ó, igen, lehet, hogy kissé bosszantotta, de most nem erre kellett figyelnie...márpedig, ha nem erre kellett figyelnie, akkor nem húzhatta fel magát minden apró csekélységen. ~ Ezenkívül, kissé vicces lenne, ha Azoir életben hagyott minket, mi meg kicsinálnánk egymást ~ vigyorodott el, ahogy eszébe jutott, hogy ez Caroline akciói láttán talán nem is állt olyan messze a valóságtól...
- A terv alapjában jó - mondta, Nothanhez fordulva -, de vannak gyenge pontjai. Egy, az egész platinából van, és nem vagyok benne biztos, hogy olyan robbanószer, amit az itt található dolgokból rakunk össze, segíthet...hacsak nem abban, hogy megöljük magunkat, arra pedig, úgy vélem, semmi szükség - felsóhajtott. - Kettő: fogalmam sincs, hogyan akarsz robbanószert csinálni, vagy épp miből... - elgondolkodott. Ez a fiú egészen értelmesnek tűnt, akár még képes is lehetett rá, viszont néhány dolog túlságosan is könnyűnek hallatszott. - Másrészt kétlem, hogy maradt itt hajó, vagy őrök a börtönszigeten, hacsak... - elhallgatott. ~ Hacsak nem akarják, hogy elszökjünk ~ gondolta, de nem mondta ki hangosan. Nem hitte, hogy ki tudnak jutni, nem úgy, hogy Azoir ne akarja - és nem tartotta valószínűnek, hogy itt felejthettek egy hajót...
- Nem véletlenül hagytak minket életben, az biztos - jelentette ki hirtelen, és végignézett a társaságon. - Nézzünk szembe a tényekkel, nagyon úgy tűnik, hogy már egyikünk sem hasznos a hadnagy úrnak...márpedig, ha így volna, nem hiszem, hogy nem ölne meg minket azonnal. Sokakat megölt - pillantott Aimeyre -, még a saját emberei közül is...nem hinném, hogy tétovázna, ha nem akar velünk valamit - mondta. ~ Tudom kell, miért hagyott minket életben, és hogy a Holddal mit akar... ~ gondolta, és úgy határozott, hogy jobb híján újdonsült szövetségeseivel beszéli meg a dolgot. Kellett lennie valaminek... - Miért volt hasznos a hadnagynak, hogy életben hagyott minket? Vagy épp miért volt fölösleges megölnie? - kérdezte félhangosan-

Caroline letörölte arccáról a könnycseppeket, majd lassan kimászott a maga kis sarkából és leült a közeli székre, majd egy sárgarépát kezdett el rágcsálni. Először nem is törődött azzal, hogy hozzászóltak. Elveszett a saját kis lelkivilágában, de pár perces fáziskéséssel válaszol.
-Nem nektek fogok segíteni, királynő leszek!
Válaszolja kissé parancsoló hangon, majd nagyot sóhajt. Már nem sír, de azért egy nehéz könnycsepp még végiggördül az arcán, gyorsan le is törli, majd újabb idegroham. A félig megevett sárgarépát a falhoz vágja, de ezzel a rohamnak vége is.
-Azor csak azt öli meg, akivel tervei vannak és bábként mozgat mindenkit... Egy kicsit...talán zseniálisnak tartom emiatt, de a gyűlölet ezt felemészti...Azt ígérte, hogy én leszek a királynő és...és...átvert... pedig ott őriztem az idióta uzsonnáját állandó jelleggel és a Lai Haka-t is megöltem neki...remek királylány lettem volna... Segítek nektek, ha Űrnőnek szólítotok!

Aimey felállt, és a királylány felé lépett. Jól arcon csapta a lányt. Legalábbis gondolatban. Tudta, hogy nem megoldás, ha szép kezecskéjével szösziknek osztana pofonokat. Főleg nem most.

- Szerintem a robbanószerrel a nem-királylány királylányságát kéne felrobbantani - horkantott fel gúnyosan.
Jól esett neki a gúnyos megjegyzés, habár Karin szúrós szemei letörte a kedvét.
- Nos akkor, robbanószer... Tényleg, miből fogjuk előállítani?

Noth elgondolkodott.
-Igazatok van, terv lefújva. De akkor elsősorban kapcsolatot kell keresnünk a külvilággal.
Aztán Noth keresgélt, pár perc múlva talált egy rádióadót.
-Tádám! Nos, a hadsereget nem hívhatjuk, de ismerek egy nem hivatalos palit, aki segíthet. Mi is volt a frekvenciája? Ő... 124.5? Nem... 135.7. Igen ez az. Na, neki van egy kisebb léghajója, lopakodó, tehát talán el tud jönni értünk.
Indult a hívás.
-Na haló, haver emlékszel rám? Nothan vagyok. Figyelj, nagy bajba vagyok, el tudnál vinni a platina börtönszigetről? Az Azoir féle börtön. A léghajóval. Segíts, kérlek!!
 - Látjátok, vannak kapcsolataim. Ezt jegyezzétek meg.

~ Lai Hakát megöltem neki...Lai Hakát megöltem neki... ~ visszahangzott Karin fejében, és a lány hirtelen homlokához kapott, mint akinek eszébe jutott valami. Idegesen fel-le kezdett mászkálni a platinabörtönben, nem is törődve Nothannal meg a rádióadóval - aki látta, könnyen azt hihette volna, hogy megháborodott.
- Lai Haka...megölni Lai Hakát - morogta. - Megölni a királyt...póttestek...testek...arcok...emberek...látni valakit...ismerni valakit - motyogta maga elé, miközben egyre gyorsabban kezdett járkálni. Hirtelen lefékezett, és komolyan Caroline-ra nézett. - Mondd, úrnő - gúnyosan megnyomta a szót -, láttad te már azelőtt Hakát, hogy megölted? - kérdezte tőle, aztán folytatta a mászkálást.
~ Tudtam ~ gondolta. ~ Tudtam, hogy valamit elrontunk...csak elfelejtettem az ötletemet...hogy Azoir maga is lehet, hogy báb, és na persze, hogy báb. Hogy is mondta Taira? Egy játék, amiben a bábosokkal is báboznak? ~ megcsóválta a fejét. ~ Lényegtelen....valami ilyesmi lehetett, és igaza volt...beszélnem kellene vele... ~ gondolta, és felsóhajtott. Továbbra is a börtönszigeten ültek, és fogalmuk sem volt, hol..és hogy hol vannak a többiek...
~ Várjunk csak... ~ jutott eszébe hirtelen valami. ~ Minket egy platina börtönbe zártak...földidomárok vagyunk eleve Aimeyvel, szóval el teljesen jogos...ez az a hely, ahol nem tudjuk használni az erőnket. És csak minket, földidomárokat hoztak ide... ~ dühösen felszisszent. ~ Hogy én milyen ostoba vagyok! Elemenként választottak minket szét...akkor valahol vannak tűzidomárok, és légidomárok...gondolkozz, Karin...hova zárnál egy tűzidomárt? ~ lassan, de egyre biztosabban kibontakozott előtte egy emlék, a Vörös Lótuszról, és P'liről...
- Jégbörtön! - kiáltott fel hirtelen, majd a probléma második felén kezdett gondolkozni... ~ Akkor a légidomárokat csak valami földes helyre zárhatták...végül is, az a levegő ellentétes eleme, nem? ~ kérdezte magától, de rá kellett jönnie, hogy ez csak újabb kérdéseket vet fel. ~ De mit keresnek földidomárok a víz törzsének háborújában? ~ összeráncolta a homlokát.
Na és ott volt a Hold is...a Hold, ami állítólag megtanította a vízidomárokat az idomításra. Felhúzta a szemöldökét. Néhány vízidomár képes volt vért idomítani teliholdkor...néhánynak a telihold sem kellett, mint Amonnak. Ő el tudta venni mások erejét, Hold ide, vagy Hold oda...
~ Ez csak chi blokkolás... ~ gondolta, de egy gondolat szöget ütött a fejében. ~ De vajon működik visszafelé is? Ha közel a Hold...akkor az ilyen erős véridomárok képesek valakit felruházni a vízidomítás képességével? Vajon... ~ úgy érezte, rátalált valamire.
- Figyeljetek, van egy ötletem - fordult a többiekhez. - Azt hiszem...azt hiszem, tudom, mit akarnak...van egy sejtésem, de... - elhallgatott, és elvigyorodott. Ennyi őrült zagyválás után az is kész szerencse volt, ha ép elméjű embernek nézték...

Kis várakozás után a rádió recsegni kezdett, majd egy hang szólalt meg.
- Itt vagyok az Azoir Börtönben. Az ajtó fölé ez van kiírva: A hely, ahol az ízek rabul ejtenek. Sajnos nem látom, hogy melyik asztalnál ülsz, szóval örülnék ha jeleznél... - majd abbamaradt a beszéd és egy kacaj hangzott fel, ami a többi rabnak ismerős lehet. Igen Azoir hangját hallották - Nos, kedves Nothan, a barátját már egy hete lekapcsoltuk, és a rádió amit használ, kizárólag az én hajómon fogható. Szóval köszönöm a hívását, de többször kérem ne tegye, mert nincs időm ilyenekkel foglalkozni. De ha már így elbeszélgettünk, megkérném, hogy szóljon a királynőmnek, hogy hamarosan érte megyek, és megkoronáztatom. Most viszont mennem kell, a nomádok rosszalkodnak. Viszlát! - Ezzel az adás megszakadt.

/Megjegyzés Nothannak: Kérlek ne használj általad kitalált tárgyakat és ne vonj be a játékba általad létrhozott karaktereket. Ha valamit használni szeretnél, nyugodtan szólj nekem, és megbeszéljük a dolgot./

Egy cifra káromkodás után Aimey felállt, és csak ennyit mondott:
- Nothan, sokat haladtunk előre.
Odasétált egy pulthoz, és felvett egy répát, amit a királylány még nem semmisített meg. Unottan rágcsálni kezdte. Gondolkodott.
- Szerintetek a higany átmarja a platinát?
A kérdés jól hangzott, aztán rájött, hogyha át is marná, az annyi energiáját venné el, hogy még harcolni sem tudna.
- Semmiség, nem mondtam semmit.

Nothan rádiója hirtelen megszólal:
-Hallo, hall valaki? Mert, ha nem, akkor a hívott szám jelenleg nem kapcsolható, kérjük ne ismételje meg hívását később! - majd a recsegés marad a vonal túloldalán.

Az üzenet engedélyezve a mesélő által

Amikor a hang megszólal a rádióból a lány szeme felcsillan és onnantól nem is létezik számára a külvilág. Közben nézte ahogy Aimey-t, ahogy elveszi az egyik sárgarépát, majd amint beleharap a lány kitépi a kezéből a répát.
-A sárgarépa oldja az idegességet. Én ideges vagyok, mert lehet, hogy királynő leszek mégis!
Mérges szemekkel néz a répabitorló szemébe.
-Szeretnéd, hogy ideges legyek.
Majd összeroppantja a zöldséget és a kapuban várja Azoirt, de azért ott van benne a tudat, hogy nem is jön. Mivel Azoir nem lép be két percen belül, akkor Caroline elkezd Karinnal ordibálni.
-Ez mind a te hibád, biztos...biztos figyeltek minket...és te eltakarod a lelátást, mert... mert egy szörnyű ember vagy... Miattad csappant meg az ételadagok száma és azért cibáltál el a kajától, mert mindent magadnak akarsz...
Majd ismét sírni kezdett, a percek óráknak tűntek számára.

Karin hangosan felnevetett. Egyelőre nem tudta eldönteni, hogy ő hibbant meg, a stresszre fogható, vagy épp tényleg végtelenül komikus a helyzet, de nagyon jól szórakozott. ~ Komolyan, az öcsém halála óta nem találtam semmi ilyen mulatságosat ~ gondolta, és szétnézett a többieken. Egyre erősebb volt benne a gyanú, hogy előbb-utóbb meghibban, de hát a háború, az háború. ~ csak tudnám, miért élvezem ezt az egészet ennyire? ~ csóválta meg a fejét.
- Tudod, Úrnő, neked tökéletesen igazad van - jelentette ki faarccal. - Tudod, most, hogy ennyit eszel, éppen azt tervezgetem, hogy ki lesz az, akit először megeszek, ha éhes leszek - megvonta a vállát. - Egyelőre még nem döntöttem... - elhúzta a száját, és Aimeyre meg Nothanre nézett.
- Azt legalább már tudjuk, hogy a barátodtól nem kérhetünk segítséget...illetve... - elgondolkozott. A rádióból megszólaló hang ismerős volt számára. Tudta, hogy hallotta már valahol, de nem ugrott be neki. ~ Otthon? Nem, azt tudnám...talán valahol az utazás közben? ~ összeráncolta a homlokát. Nem, egyik eshetőség sem volt az, és legjobban az dühítette, hogy emlékeznie kellett volna. Aztán eszébe jutott - a férfi a tanácskozásról, aki Caroline-nal volt. A nevét nem tudta felidézni, abban sem volt teljesen biztos, hogy elhangzott, de szíve szerint nagyot ugrott volna örömében. Ha elérte őket, akkor több, mint valószínű, hogy kijutott, ha börtönbe zárták, és mivel a titkárnő-királynője ott volt, valószínűnek tartotta, hogy őt is bezárták. ~ Csak tudnám, kikkel lehetett együtt, ha valaki volt ott a régi csapatból... ~ felsóhajtott, és Aimeyre pillantott.
- Lehet, hogy a higany szétmarná a platinát, nem tudom - mondta a lánynak -, de azzal még mindig csak egy problémát oldottunk meg...a szigetről nem tudunk kijutni - jelentette ki. - De szerintem nem kell higany...ha annyira életben akarnak hagyni, akkor előbb-utóbb ide kell jönniük...előbb-utóbb megeszünk mindent - ismét majdnem felnevetett, de nem tette. ~ Így is elég bolondnak néznek ~ gondolta, de ettől még ugyanolyan komikusnak találta, hogy a lány kaja-hisztije után ez volt az első, viszonylag normális gondolata. - Addig is, ki kellene találnunk, mit akarnak ezek, és miért - tette hozzá, és nekidőlt a falnak. Még ha a kis csapatukból csupán ketten voltak beszámíthatóak, meg ő félig-meddig, akkor is tudni akart mindent, amit csak lehetett... ~ Ki fogunk jutni...ki fogunk jutni ~ ismételgette magában, és félig lehunyta a szemét.

-Halo, HALO, itt Nothan... platinabörtön... ismerlek...
Noth igy gügyögött egy ideig. Aztán:
-Várjunk csak, ismerős a hangod, te, te vagy Blaine... Blaine Valt.
Ahogy az egész banda, Nothan is felvidult.
-Mondd, hogy te tudsz segíteni nekünk. Bakker, végre nem Azoir az. Kérlek, tartsd!
-Na, ki akar beszélni vele?