Déli-sarki börtön

A százéves háború végeztével a Főnixkirály úgy döntött, leszámol megmaradt ellenségeivel, és közülük első a Déli Víz Törzse volt. A kis falut porig rombolta, csak azok maradtak életben, akik még időben el tudtak menekülni. Ma a törzs helyén egy hatalmas börtön állt, a világ egyik legnagyobb és legszigorúbban őrzött börtöne, ahol a Tűz Népe ellen lázadókat tartják.
A komplexum három részből áll: az őrök lakószárnyából (az ide beosztott katonák egy éven keresztül teljesítenek itt szolgálatot), az udvarból (ahová napi egyszer kivezénylik a rabokat, illetve a kivégzések is itt zajlanak le), és magából a börtönből, ahol a rabok napjaikat töltik.

Renshu éppen a napi felüléseket csinálta a cellájában, közben pedig folyamatosan járt az agya. ~ Csak kell lennie valami kiútnak! Nem élhetem le itt az életem... ~ Már régóta próbált összerakni valami szökési tervet, de tudta, hogyha elbaltázza, akár még ki is végezhetik. Nem akart így meghalni, akkor már inkább harcban, miután mindent megtett a győzelemért... ~ Még nem tudják hogy fémidomár vagyok, ez még az előnyt jelenthet számomra... ~ A legnagyobb problémája az volt, hogy még ha ki is jut, mit fog kezdeni a Déli-sarkon? Minden csupa jég, a föld fölött is több méter jégréteg van. ~ Talán ha viszek némi fémet a börtönből... De akkor arra nagyon kell vigyáznom... Ráadásul hova menjek, merre induljak? Nem vár rám hajó, hogy kimenekítsen... Talán ha nem egyedül mennék, be tudnánk venni egyet... ~

!Liu, légyszi részletezd, hogy mi miből készült, és hogy van-e némi fém a közelben. Köszi:)!

/Renshu, Kaen Tora/
Mikor a férfi éppen a felüléseket csinálta, különöst zajt hallhatott meg a tömör platinából készült ajtó másik oldaláról - két őr volt az, és úgy hangzott, vonszolnak valakit maguk után. Bár a cella fala vastag volt, Renshu így is tisztán hallhatta, miről beszélnek.
- Hála az égnek, két nap múlva lejár a fél évem - morogta az egyik. - El sem hiszem, hogy egy héten belül hazakerülök...
- Persze...és ilyenkor jönnek általában a problémák - válaszolta némileg pesszimistán a másik. - Nekem ez már a második szolgálatom itt, és jobb, ha tudod, nem csak mi tudjuk, mikor van őrváltás... - tette hozzá.
Renshu ezután hallhatta, hogy a mellette lévő cella ajtaja kinyílik, és az új foglyot belökik. Ez után csak egy nagy csattanás hallatszott, és az őrök elmentek a másik irányba.
Kaen Tora már a cellában ébredt fel. Az első, amit észrevehetett, a hideg volt, a második pedig az, hogy az összes falat platina burkolta. Nem látott ki a folyosóra sem, viszont a hátsó fal mellett volt egy kis repedés, amin keresztül fél szemmel átláthatott a vele szomszédos cellába, Renshuhoz.

Kaen Tora éppen mikor felébredt és kinyújtózott elkezdte átnézni a celláját hogy megismerje reményei szerint rövid idejű lakhelyét a platina falakon, ágyakon, wc-n, és csapon kívül nincs más viszont észrevesz egy repedést a falon majd gyújtott egy kisebb tüzet hogy felmelegedjen és átszól a repedésen hogy "Hello bocsi tudnál segíteni kicsit mi hogy megy itt a nevem Tora Kaen Tora és most kerültem ide."

Renshu a hangok hallatára abbahagyta a felülésezést, és a cellaajtóhoz lépett. Mikor elmentek az őrök, egy fiú hangját hallotta a falból. Először nem tudta honnan jön, majd mikor jobban körülnézett, észrevette a repedést a falon. A fiú elég furcsa volt, hiszen azt kérdezte, hogy mi hogyan megy a börtönben, nem tűnt úgy, mintha meg lett volna rémülve. Ezen kicsit fel is húzta magát Renshu. Mégis hogyan lehet ilyen nyugodt? Most zárták egy cellába, ahol még egy ablak sincs szinte...
-Hogy mi hogy megy itt? Ez egy börtön! Szerinted?
Majd dühösen a földre vetette magát, és folytatta a felülésezést. Kis idő múlva abbahagyta, felállt, majd a repedéshez lépett.
-Bocs, hogy az előbb ilyen voltam, de én majd megőrültem, mikor bekerültem ide. Renshu vagyok, földidomár. Te idomár vagy?
Eddig nem nagyon volt, akivel szóba állt volna, mivel lehetősége sem volt rá szinte. Remélte, hogy az ismeretlen szomszéd segíthet majd valamilyen módon a szökésben.

Kaen Tora várta a választ és mikor megkapta el mosolyodott és halkan kuncogott hogy ne hallja meg és lefeküdt az ágyra pár perc múlva újra elkezdett beszélni a szomszédja félmosoly jött az arcára majd mikor kimondta hogy földidomár teljessé vált a mosolya látta a fényt az alagút végén a kérdésére pedig már enyhe nevetéssel válaszolt.
-Nem, nem inkább én kérek bocsánatot a nevetésemért mert mikor először voltam hasonló helyzetbe én is úgy reagáltam mint te sőt kirobbantottam a cellám ajtaját persze vagy 10 robbanó ütés kellett hozzá.Ezekből kitalálhattad hogy tűzidomár vagyok. Ekkor egyébként csak szimplán teszteltek a tűz hadseregnél hogy ilyen helyzetben hogyan reagálok talán azt nem is kell mondanom a folyosó végéig jutottam majd elkaptak de mivel ilyet senki nem csinált még azelőtt ráadásul 11 idomár katonán jutottam túl addigra ezért másod tiszté léptettek elő. Azt mondták sokra vihetem viszont könnyebben, kisebb hibákért és hamarabb lefokoznak mert így kapom a tiszti rangomat viszont így jutottam el a kapitányi fokozatig csak a fülükbe jutott hogy kémkedek Ba Sing Sei ellenállóinak első sorban ezért szimplán nem léptettek elő mert nem volt biztos az infó és jól teljesítettem de mikor elkezdte több kapitány és egyéb tiszt is mondani elérték hogy másfél év múlva elkezdtek börtönből börtönbe zárni. Egyszer egy kicsi ismeretlen börtön szigetre zártak erre rájöttek a hozzám még mindig hűséges emberek és egy kisebb hajóval kiszabadítottak és amikor elértük a kontinenst elváltunk megmondtam nekik hogy menjenek Ba Sing Sei-be és többé értem ne csináljanak ilyen hülyeséget. Én pedig abban a szabadon töltött fél évben tovább képeztem magam olvastam, különböző mester emberektől, kutatóktól tanultam és hasonlók mert csak szimplán élni akartam csendesen tisztességesen végül az egyik tűzidomár mester tanítványa jelentette hogy ott vagyok és mit csinálok mikor láttam jönni őket tudtam mi történhet ha ellenállok így föladtam magam az öreg és a saját érdekemben. Szerencsém volt egy régebbi beosztottam volt ott éppen a főnök nem bírt ugyan annyira de mivel mindig azt látta hogy tisztességes ember vagyok ezért kivégzés helyett elintézte hogy inkább ide kerüljek és közkatonai körülmények között utazzak. Az első megjegyzéseiddel kapcsolatban eddig nem nagyon jártam két részleteiben ugyan úgy működőbörtönben. Na a lényeget már tudod rólam kicsit hosszúra sikerült bocs. Most ha kérhetlek válaszolj az "itt hogy mennek a dolgok" című kérdésemre és mesélj nekem magadról.

Éles csengetés hallatszott, mire minden cellába két-két őr lépett be. Minden rabot megbilincseltek, majd kivezényelték a börtön összes lakóját az udvarra. Renshu és Kaen akkor láthatták meg, hogy a börtönnek alig több, mint tucatnyi lakója van. Néhányukon látszott a Déli-sarkon eltöltött idő, soványak voltak, szemükben nem volt fény, de legtöbbjükön, akárcsak Renshun, látszott, hogy még nem adták fel a reményt, és hogy mindenképpen ki akarnak jutni. Egyáltalán nem tűnt túlzottnak, hogy a rabokat megbilincselve engedjék ki levegőzni.
Az udvart szintén platinafallal vették körbe, a falak mellett pedig katonák masíroztak fel-le. Néhányan kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettek a rabok közül, míg mások csak egyedül sétálgattak a hidegben, hogy kihasználják a kis időt a szabadban.
Hirtelen egy világos hajú, barna szemű lány lépett oda Kaen mellé, és kíváncsian rápillantott.
- Most jöttél, igaz? - kérdezte halkan, és mosolyogva várta a választ.

Kaen hirtelen szinte azonnal azt vette észre hogy két őr belép bilincset adnak rá és kiviszik az udvarra mikor kiért és körbenézett látta hogy 18 rab van vele és Renshuval együtt. Kaen fejben elkezdte a rabokat besorolni az alapján hogy szökésbe kit mennyire tud bevonni és hasznosítani úgy hogy a sebesüléseket is minimalizálja 3 ilyen csoport van az 1. akiket inkább védeni kell 2. akik önmagukra tudnak vigyázni és az előre nyomulásnál is betudnak segíteni 3. akik képesek figyelni a többiekre védeni őket és az előre nyomulásban is segíteni.
1. csoport 4 személy
2. csoport 8 személy
3. csoport 6 személy
Miközben ezen merengett oda lépett mellé egy aranyos világos hajú barna szemű lány kíváncsi pillantást vetett rá.
- Most jöttél, igaz? - kérdezte tőle halkan és mosolyogva várta a válaszát.
Kaen elmosolyodott enyhén elpirult és igenlően bólintott majd fejvakarás közben bemutatkozott.
- Igen ma jöttem és a nevem Kaen Tora örülök hogy megismerhetlek bár jobb lenne nem ilyen körülmények között kedves mosolyú bocsi csak még nem tudom a neved. - Fejeztebe és mosolyogva várta a lány válaszát.

- Chen - mutatkozott be a lány, és a többiek felé pillantott. - Nem annyira szánalmas népség, mint amennyire kinéznek...ha egyszer lehetőséget látnak arra, hogy kiszökjenek innen, akkor még azok is, akik most reményvesztettnek néznek ki, azok is felélednek - suttogta, és felsóhajtott. - Ők egy ideje már itt vannak...sok ideje - lehunyta a szemét. ~ És szinte mindannyiukat ismerem...szinte mindannyiukkal beszéltem, mielőtt ide kerültek volna, és néhányan miattam kerültek ide ~ gondolta, de nem mondta ki hangosan a gondolatait. Egy hónapja volt a Déli-sarkon, de már most gyűlölte a helyet...és gyűlölte, hogy nem volt idomár, és alig tudott védekezni. ~ Mindenesetre, ha a többiek jól számoltak, hamarosan őrváltás...ó, szellemekre, csak Ba Sing Sében is számoljanak jól! ~ arca nem mutatott érzelmet, de fejében kavarogtak a gondolatok. - És te, te ki vagy, újonc? - kérdezte.

- Torának hívnak és tűzidomár vagyok. - mutatkozott be a lánynak akinek úgy jegyezte meg a nevét hogy "szép mosolyú" Chen. - Nem tudom elképzelni hogy egy olyan aranyos lány mint te mit tett azért hogy ide kerüljön? - Kérdezte arcán félmosollyal bókolva de ami után kimondta a hogy szót lehajtotta a fejét fújt egyet majd felemelte a fejét a lány szemébe nézett viszont most már komorabb és szomorúbb volt amikor azonban elhallgatott elmerült a lány szemében halovány mosollyal és amíg a pillantásuk összeért úgy érezte szabadon van Chennel együtt valahol az égen lebegve.

- Aranyos? - Chen felnevetett. Nem pirult el, a kijelentés mégis meglepte. ~ Hát, ilyet mér rég nem mondtak rám... ~ gondolta, és megcsóválta a fejét. - Tudod, annak ellenére, hogy nemidomár vagyok, én is követhetek el a tűz népe ellen olyan dolgokat, amik zavarják őket... - arcán különös mosoly játszott. - Tudod, Ba Sing Séből jöttem...segítettem a tanács munkájában, illetve a kutatásokban is részt vettem...dolgok, amikkel az avatarhoz akartunk közelebb jutni, illetve segítettem a kémkedésben...szóbeszédeket, pletykákat gyűjtöttem. Már egészen sokat tudtunk, de... - felsóhajtott. - A dolgok szerencsétlenül ütöttek ki az egyik teszt alkalmával, a határ közelében. A legtöbben meghaltak, hárman éltük túl...az egyikünk eltűnt. A másik itt van...de ő megőrült - még mindig nem mutatott érzelmet, valójában azonban fájt neki ezekről az emlékekről beszélni. ~ Csak tudnám, hová ment Tobias... ~ kérdezte magától, választ azonban nem talált. Még ötlete sem volt.

Miután Kaen végig hallgatta Chent elmondta neki ugyan azt amit Renshunak még a cellában közben eszébe jutott egy eset amit annak idején a határnál látott amikor a tűzhadsereg kisebb mészárlást rendezett aminek a leírása megegyezett azzal amit Chen elmondott miután befejezte az első sztorit a másodikat csak elkezdte fölvázolni ám abba hagyta mert hirtelen félelemet és meglepődséget érzett és elhallgatott azt várta mit csinál Chen.

Renshut - akárcsak a többi rabot - kivezényelték az udvarra. Már régebb óta itt volt, de ez csak nagyon ritkán fordult elő. Viszont akárhányszor megtörtént, Renshu mindig felidegesedett azon, hogy minden platina, hogy még mindig nem talált gyenge pontot a börtön biztonsági rendszerében. A lányt már látta párszor, de nem igazán foglalkozott vele, ahogy a többi rabbal sem. Nem tudta kiben bízzon, hogy valaki nem lehet-e besúgó, éppen ezért elővigyázatos volt. Ám mikor hallotta, hogy a lány és Kaen Tora a szökést is szóba hozták, egyre kíváncsibb lett a többiekkel kapcsolatban. ~Talán együtt többre vinnénk... Talán úgy sikerülne~ - gondolta. 
-Na és van már valami ötletetek a szökéshez? - vágott bele a beszélgetésükbe.
-Ne haragudjatok, nem akartam hallgatózni, csak véletlen túl közel álltam hozzátok...
Ezután odalépett a számára még ismeretlen lányhoz, és bemutatkozott. Amennyire  csak tudott, próbált barátságos lenni.
~Bárhogy is alakul ez az egész, már nincs veszteni valóm. A szabadságomért bármire képes vagyok...~

De mikor Renshu oda lépett hozzájuk és megszólította őket hirtelen fel eszmélt
- Á hello Renshu nem nemzavartál meg semmit és nem gond legalábbis részemről remélem mind kettőnk érdekében hogy ő is így van ezzel. - Mondta miközben félve és idegesen Chenre mutatott.

Chen némán, meglepetten hallgatta Torát, arca rezzenéstelen maradt, azonban, mikor a fiú azt mondta, látott hasonló esetet, megborzongott. Persze, maga is beszélt róla, de...de akárhányszor eszébe jutott az a nap, rettegés fogta el. Félt arra gondolni...borzasztóan félt. Látta Tora hirtelen zavarodottságát, és igazából örült, mikor az egyik rab odalépett melléjük. Látta már párszor, azonban egyszer sem beszéltek...a fiú egyedül volt, és többnyire nem vett tudomást a többiekről.
- Örülök - biccentett a lány, és végigmustrálta a földidomár fiút. - Én Chen vagyok - jelentette ki, arcán különös fintor jelent meg. ~ Őt nem ismerem... ~ gondolta, és ez a tény némileg idegessé tette. - Nem zavarsz, bár egyelőre csak beszélgettünk...a szökés pedig... - felnevetett. - Ha itt is, és Ba Sing Sében is jól számolják a napokat, talán egyszerűbb lesz, mint hinnéd - elmosolyodott, tekintetében azonban nyugtalanság honolt. - A szabadságnak ára van...és ára lesz - suttogta, szemét pedig a hóra szegezte. - Van terved, Renshu? - suttogta. - És neked, Tora?

- Nekem van. - mondta Tora és elkezdte mondani a tervét. - A váltás előtti éjjel kitörünk a celláinkból majd be vesszük a lakórészüket hogy fémet szerezzünk a fémidomároknak biztos van mert láttam hogy akik fentebbről azoknak sötétebb az egyenruhája közben behatolnak páran az irányító szobába hogy elvágják a kapcsolatot a hajó és a börtön között mikor megvan lemegyünk a raktárakhoz fel pakolunk valamennyi kaját és felszerelést miközben elvágjuk őket tőle majd amikor ide ér a váltást hozó hajó az irányító szobában lévők megnyomják a vészjelzőt és mind kitörünk elfoglalni a hajót a többi meg gyerek játék lesz. - Mondta büszkén Renshunak és Chennek.

- Ezzel csupán egy probléma van... - a lány megrázta a fejét. - A cellákból nem tudunk kitörni. A földidomárok sem tudnak mit kezdeni a platinával, és mire sikerülne felolvasztani vagy szétfagyasztani, észrevennék a szökései kísérletet - felsóhajtott. Pillantása még mindig Josht kereste, de most is csak az üres, élettelen szempár bámult vissza rá. ~ Ne...ne gondolj arra, aki volt... ~ utasította magát, de szemét nem tudta levenni a fal mellett gubbasztó alakról. Túlzottan is élénken éltek még az emlékek benne arról a fiúról, aki minden egyes bevetésen elöl akart lenni...most meg csak egy üres tok volt. Nem volt benne semmi.
Chen megkeményítette arcvonásait - most a többiekre kellett figyelnie. Aki már halott volt, azzal semmire sem ment, ráadásul rettentően el akart menni erről a helyről.
- De ha egyszer kijutunk a cellákból, akkor a terv jó...kéne valami...valaki, aki segít nekünk - halványan elmosolyodott.

- Az itteni rabok harmada tűzidomár és legalább a felük képes robbantani jó magam is beleértve ráadásul 100-200 őr van csak az egész börtönben akik közül 11 emberrel jó kapcsolatot ápolok régebbről így mi a véleményed a tervemről? - Fejezte be a mondandóját gondtalan gyerek mosollyal az arcán.

- A robbantás egész jó ötlet, de...de nem menne. A platina túlzottan erős, és esélyes, hogy több embert is vesztenénk...ezenkívül rabok pedig csak ennyien vagyunk, és az itteni katonák, mint azt te is tudhatod, a legjobban képzettek között vannak - Chen megcsóválta a fejét. ~ És ha meghallják, miről beszélünk, akkor esetleg ki találnak végezni minket... ~ gondolta borúlátóan. Igen, ki akart jutni - legalább annyira ki akart jutni, mint Tora, de nem akarta elsietni a dolgot. Az előző évben látott olyanokat Ba Sing Sében, akik innen szöktek el...a felük élőhalott volt, a többi pedig majdnem mind megőrült. ~ Túl messze van innen az összes civilizált kultúra... ~ jutott eszébe, és nagy levegőt vett. Meditálnia kellett kicsit, hogy kiürítse a fejét...talán ezért is ment neki ennyire könnyen a magányhoz való alkalmazkodás. Mert amúgy is jobban szerette a csendet, mint zajt.
- Lassan vissza fognak vezényelni minket a cellákba... - suttogta. - De azt hiszem, lassan ki fogunk jutni...remélem - tette hozzá, ha lehet, még halkabban.

Chen nekem nincs jobb ötletem ráadásul kiállok a jelenlegi mellet amíg nem hallok jobbat sajnálom ha ezzel nem értesz egyet viszont elárulok ha valaki a rabok közül nem jut ki élve az én leszek mert még egy ember sem halt meg mikor rajtam múlott. - Mondta Chennek majd észrevette hogy az őrök mozgolódnak.

/Kaen Tora, Renshu, Yangchen/
A rabokat, miután kaptak annyi élelmet, hogy ne haljanak éhen, visszavezényelték a celláikba, és rájuk zárták az ajtókat. Semmi különös nem történt, csupán az őrök fel-le járkálása hallatszott. Ez az éjjel is ugyanolyan csendesnek ígérkezett, mint az összes többi.
Miután azonban leszállt a sötétség, és körülbelül éjfélre járt az idő, a katonák lakóépületéből kiáltozás hallatszott, majd léptek dobogása törte meg az éjszaka csendjét. Néhány perc múlva Torát, Renshut, és Chent megragadták, és kitoloncolták az udvarra. Most nem bilincselték meg őket, és úgy tűnt, mindenki pánikol - az udvarra érve pedig meg is láthatták az ijedtség okát. Az őrök lakrésze tűzben állt, s a börtön egyik része felől robbanás hallatszott.
- Ne engedjék ki a rabokat! - kiabálta az őr, és félve körbepillantott. A foglyok, ha akartak, most könnyedén fellázadhattak fogvatartóik ellen.

Kaen miután visszament a cellába rögtön lefeküdt aludni majd éjféltájt nagy hangzavarra lett figyelmes majd két őr kikísérte az udvarra de ezúttal nem verték bilincs be körbenézett és észrevette hogy mindenki más is  kint van és senkin sincs bilincs gyorsan meglátta az okát mindenki az őrök lakóhelyén támadt tűzzel van elfoglalva Kaen hirtelen erre azt ordította. - LÁZADÁS IRÁNY A RAKTÁR. - Majd elindult a raktárak felé.

A lány csendben ült a sötétben, és nagy lélegzeteket vett. Mintha levegő helyett energia töltötte volna fel, mintha minden egyes lélegzettel távolabb került volna önmagától, saját, aprócska énjétől. Nem aludt, csak meditált, szelleme pedig messzire szállt...látta Ba Sing Se maga falait, a sivatag kegyetlen népeit, a tűz népének országát...nem tudta, valójában látja-e ezeket a dolgokat, vagy csak az emlékei kristályosodtak ki ennyire a meditáció hatására, de végtére is, ez lényegtelen volt...csak az számított, hogy ki tudott jutni, hogy ilyenkor nem létezett sem a börtön, sem a cella, sem a nagy platinafalak...csak ő volt. És létezett, szállt szabadon, mint a madarak.
Éles dobogás törte meg az nyugalmát, és még mielőtt igazán magához tért volna, kezek ragadták meg, és ráncigálták ki az udvarra. Látta az őrök arcán a félelmet, mire önkéntelenül is elmosolyodott - ami az őröknek rosszat jelentett, az nekik csak jó volt.
Miután elengedték, és, örömmel tudatosodott benne, hogy nem bilincselték meg, új ismerősei felé indult. Át kellet verekednie magát a tömegen, hogy végre meglássa Kaent, és vigyorogva ránézett, miután a fiú elkiáltotta magát.
- Végre szabadok lehetünk! - kiáltott fel ő is, és egy jól irányzott mozdulattal fejbe vágta a hozzá legközelebb álló őrt.

Amikor Kaen elérte a raktárat elkezdett átöltözni gyorsan a maga stílusára alakított egy katonai egyenruhát majd a többieknek is készített valami gyorsan össze csapott harci öltözéket és a maradék anyagból hátizsákokat is készített akik a raktárban voltak azoknak oda adta magához vett 3 kardot 1 tucat tőr kíséretében meg egy hátizsákot kajával és piával megpakolva akik meg kint voltak azoknak a harci öltözékeket feldobta a vállára a többiek pedig hátizsákokkal fegyverekkel és étellel itallal együtt megpakolva siettet vissza a rabokkal együtt a börtön udvarra mikor oda ért kiosztotta a dolgokat a szökőrabok között adott Renshunak és Chennek is bár az tagadhatatlan hogy Chennek különlegesebb volt a páncélja mint a többieké mivel Kaen sokkal több figyelmet szentelt annak a ruhának mint a többinek majd miután végzett a kiosztással  majd megölelte Chent és azt mondta. - Gyorsan törjünk ki innen és vigyünk minél több használható fémből készült dolgok csinálunk belőlük egy nagy csónakot és azzal elmegyünk innen. - Mikor befejezte hoztak egy csomó fémet már csak egy dolguk maradt. - INDUL A KITÖRÉS. - Üvöltötte el magát.

/Kaen, Renshu, Yangchen/
A rabok egy része követte Kaent, míg mások az őröknek támadtak neki, mint Yangchen. Renshu épp a raktáraknál küzdött néhány őrrel, mikor bentről egy hatalmas robbanás hallatszott, és a falak egy része ledőlt. Kaen ekkor már messzebb volt, de ő is hallotta a hangot - és ha hátrafordult, észrevehette, hogy Renshut betemették a törmelékek. Bár a földidomár nem vesztette el az eszméletét, mozdulni alig tudott.
Mindeközben az őrök ismételten akcióba lendültek, és látszott, hogy immár a parancs csak annyi, hogy ne hagyják elmenekülni a rabokat. Két tűzidomár Yangchen felé indult, tenyerükben kisebb lánggal, míg Kaent három őr szemelte ki magának.