Víztörzsi börtön

First topic message reminder :

Ide hozzák az elfogott földidomárokat.

Egy cifra káromkodás után Aimey felállt, és csak ennyit mondott:
- Nothan, sokat haladtunk előre.
Odasétált egy pulthoz, és felvett egy répát, amit a királylány még nem semmisített meg. Unottan rágcsálni kezdte. Gondolkodott.
- Szerintetek a higany átmarja a platinát?
A kérdés jól hangzott, aztán rájött, hogyha át is marná, az annyi energiáját venné el, hogy még harcolni sem tudna.
- Semmiség, nem mondtam semmit.

Nothan rádiója hirtelen megszólal:
-Hallo, hall valaki? Mert, ha nem, akkor a hívott szám jelenleg nem kapcsolható, kérjük ne ismételje meg hívását később! - majd a recsegés marad a vonal túloldalán.

Az üzenet engedélyezve a mesélő által

Amikor a hang megszólal a rádióból a lány szeme felcsillan és onnantól nem is létezik számára a külvilág. Közben nézte ahogy Aimey-t, ahogy elveszi az egyik sárgarépát, majd amint beleharap a lány kitépi a kezéből a répát.
-A sárgarépa oldja az idegességet. Én ideges vagyok, mert lehet, hogy királynő leszek mégis!
Mérges szemekkel néz a répabitorló szemébe.
-Szeretnéd, hogy ideges legyek.
Majd összeroppantja a zöldséget és a kapuban várja Azoirt, de azért ott van benne a tudat, hogy nem is jön. Mivel Azoir nem lép be két percen belül, akkor Caroline elkezd Karinnal ordibálni.
-Ez mind a te hibád, biztos...biztos figyeltek minket...és te eltakarod a lelátást, mert... mert egy szörnyű ember vagy... Miattad csappant meg az ételadagok száma és azért cibáltál el a kajától, mert mindent magadnak akarsz...
Majd ismét sírni kezdett, a percek óráknak tűntek számára.

Karin hangosan felnevetett. Egyelőre nem tudta eldönteni, hogy ő hibbant meg, a stresszre fogható, vagy épp tényleg végtelenül komikus a helyzet, de nagyon jól szórakozott. ~ Komolyan, az öcsém halála óta nem találtam semmi ilyen mulatságosat ~ gondolta, és szétnézett a többieken. Egyre erősebb volt benne a gyanú, hogy előbb-utóbb meghibban, de hát a háború, az háború. ~ csak tudnám, miért élvezem ezt az egészet ennyire? ~ csóválta meg a fejét.
- Tudod, Úrnő, neked tökéletesen igazad van - jelentette ki faarccal. - Tudod, most, hogy ennyit eszel, éppen azt tervezgetem, hogy ki lesz az, akit először megeszek, ha éhes leszek - megvonta a vállát. - Egyelőre még nem döntöttem... - elhúzta a száját, és Aimeyre meg Nothanre nézett.
- Azt legalább már tudjuk, hogy a barátodtól nem kérhetünk segítséget...illetve... - elgondolkozott. A rádióból megszólaló hang ismerős volt számára. Tudta, hogy hallotta már valahol, de nem ugrott be neki. ~ Otthon? Nem, azt tudnám...talán valahol az utazás közben? ~ összeráncolta a homlokát. Nem, egyik eshetőség sem volt az, és legjobban az dühítette, hogy emlékeznie kellett volna. Aztán eszébe jutott - a férfi a tanácskozásról, aki Caroline-nal volt. A nevét nem tudta felidézni, abban sem volt teljesen biztos, hogy elhangzott, de szíve szerint nagyot ugrott volna örömében. Ha elérte őket, akkor több, mint valószínű, hogy kijutott, ha börtönbe zárták, és mivel a titkárnő-királynője ott volt, valószínűnek tartotta, hogy őt is bezárták. ~ Csak tudnám, kikkel lehetett együtt, ha valaki volt ott a régi csapatból... ~ felsóhajtott, és Aimeyre pillantott.
- Lehet, hogy a higany szétmarná a platinát, nem tudom - mondta a lánynak -, de azzal még mindig csak egy problémát oldottunk meg...a szigetről nem tudunk kijutni - jelentette ki. - De szerintem nem kell higany...ha annyira életben akarnak hagyni, akkor előbb-utóbb ide kell jönniük...előbb-utóbb megeszünk mindent - ismét majdnem felnevetett, de nem tette. ~ Így is elég bolondnak néznek ~ gondolta, de ettől még ugyanolyan komikusnak találta, hogy a lány kaja-hisztije után ez volt az első, viszonylag normális gondolata. - Addig is, ki kellene találnunk, mit akarnak ezek, és miért - tette hozzá, és nekidőlt a falnak. Még ha a kis csapatukból csupán ketten voltak beszámíthatóak, meg ő félig-meddig, akkor is tudni akart mindent, amit csak lehetett... ~ Ki fogunk jutni...ki fogunk jutni ~ ismételgette magában, és félig lehunyta a szemét.

-Halo, HALO, itt Nothan... platinabörtön... ismerlek...
Noth igy gügyögött egy ideig. Aztán:
-Várjunk csak, ismerős a hangod, te, te vagy Blaine... Blaine Valt.
Ahogy az egész banda, Nothan is felvidult.
-Mondd, hogy te tudsz segíteni nekünk. Bakker, végre nem Azoir az. Kérlek, tartsd!
-Na, ki akar beszélni vele?

- Szerintem erre Karin tökéletes lesz - jelentette ki Aimey.
Aztán odalépett a királylányhoz.
- Egyébként, mesélhetnél magadról. Nem tűnsz normálisnak, de egy próbát megér - fintorodott el a lány.
Aztán érezte, hogy sértést mondott. 
- Bocs. Kíváncsian hallgatlak.

Na, de a végén hallatszott, amikor összetörődött a másik oldalon a rádió.
-Ez van, ha az ember random rádióval lép kapcsolatba valakivel.
De amikor Azoir elmondta, hogy érkeznek a barátaik, megörült, a királylányos részen pedig nem csodálkozott.
-Na, véégre!!

~ Érkeznek a barátaink... ~ a lány összeráncolta a homlokát. Most vagy tényleg a barátaik érkeztek, vagy pedig valaki olyan...nos, olyan, akit nem tartott éppenséggel a barátjának. De ez részletkérdés volt - annak vagy azoknak az illetőknek hajóval vagy éppenséggel léghajóval kellett érkezniük, márpedig ez az esetükben igen szerencsés volt...nagyon is.
~ Viszont ha tényleg a barátaink, akkor azt hiszem, a rádiós lehet az... ~ jutott az eszébe a tanácskozás, és a feltaláló, vagy ki...neki biztos, hogy volt valami hasonló közlekedési eszköze... ~ És mintha hajóval is távozott volna, de ez persze nem biztos... ~ gondolta, és elfintorodott. Igazság szerint remélte, hogy hamar odaérnek, bárki is legyen az - kicsit kezdett elege lenni a börtöntársaiból...nem mintha bármi baja is lett volna velük, de meg kellett beszélnie valakivel az ötleteit... ~ Csak remélem, hogy mindenki ott lesz a tanácsról...szeretném valakivel átbeszélni a dogot... ~ gondolta.
Mivel jobbat nem tudott, nekidőlt a falnak, és várt, miközben azon gondolkodott, hogy ha Caroline tényleg királynő lesz, akkor elképzelhető, hogy igaza volt...persze, lehet, hogy átverés volt az egész, de most valamiért nem így gondolta. És ha azért nem lehetett királynő, mert nemidomár - nos, akkor itt volt a lehetőség, hogy vízidomár legyen... ~ Akkor is kell valaki, akivel beszélhetek...a végén fel fog robbanni az agyam... ~ megrázta a fejét, és járkálni kezdett.

- Karin, jól vagy? - nézett furcsán a lányra Aimey.
Furcsa rángásokat és nagy sóhajokat produkált, és furcsán üveges volt a szeme.
Azonban a lány nem méltátta válaszra, így inkább Nothan felé fordult.
- Milyen barátok jönnek? Nem vagyok képben - kocogtatta meg a fejét.
Aztán eszébe jutott, hogy elég sanyarú a helyzete. Lehet, hogy Nothan egy gonosz kis Azoir-utánzat, a királylányról meg ne is beszéljünk... Karin tűnt a legnormálisabbnak a bagázsból, de a legfélelmetesebbnek is. Tudta, hogy most kell vigyáznia magára.

Karin kissé meglepetten nézett a higanyidomár lányra. ~ Fura...észre sem vettem, hogy valaki kérdezett valamit ~ elvigyorodott. Ezen valahogy már meg sem lepődött - ha gondolkozott, még egy földrengést sem vett volna észre, azt meg, hogy valaki szól neki, azt meg pláne. ~ Jó, akkor hivatalosan is őrültnek tűntem...de legalább, itt van ez a kedves Caroline...mellette talán senki sem akar majd diliházba zárni ~ aztán eszébe jutott, hogy a lány királynő lesz, és elfintorodott.
Némán hallgatta végig Aimey újabb kérdését, végül azonban úgy döntött, beszél a lánnyal. Végól is, őt ismerte a legrégebb óta, és a tanácson is ott volt...na persze, ettől még ugyanúgy lehetett áruló, de abban az egyben biztos volt, hogy azért jobban bízhat benne, mint a többiekben. A szöszi a víztörzse királynőjének készült,. tehát semmiképp sem tűnt okos gondolatnak, hogy vele osszon meg lényeges gondolatokat, Nothan pedig...nos, őt még nem ismerte elég ideje, igaz, nem tűnt éppen vérmesnek vagy gonosznak. ~ Majd ha itt lesznek a barátaink...akkor majd eldöntöm ~ határozta el magában, és Aimeyhez fordult.
- Elnézést, hogy nem válaszoltam - kezdte kissé bizonytalanul -, de kissé...kissé elgondolkodtam - vallotta be, és gyanakvó pillantást vetett Caroline-ra. Eddig is zavarta, azonban ennyire még nem...utálta az ilyen lányokat. Egyszerűen csak elege volt belőlük - még akkor is, ha csak megjátszotta magát. Nagy levegőt vett. - Amúgy lehet, hogy azokról van szó, akikkel együtt voltunk a tanácskozáson...vagy azokkal, akik mégsem a barátaink - tette hozzá, aztán átfutott egy gondolat a fején. Ha Azoir emberei lettek volna, akkor nem kellett volna a királylánynak itt maradnia. ~ Kivéve persze, ha ez az egész egy borzasztó, királyi hadnagyos hülyeség... ~

- Ahaaa, értem - nyújtotta hosszúra a választ.
Elkönyvelte magában, hogy a lánynak igaza lehet. Vagy ellenségek, vagy barátok - 50-50%.
Végül úgy döntött, hogy hátat fordít. Eddigi gondjainak, nem figyel senkire, csak vár.
És megtette.
Azonban Karin bekötött szeme villámként hasított belé. ~Nem fordíthatok hátat!~ mondta a vészcsengője, de belső énje igenis tiltakozott a sipítozó csengő ellen.
Döntött.
- Ha kell, harcolok. Ha pedig nem kell... Akkor is készen vagyok.

~ Mindenesetre, én legalább tényleg nem hallottam a kérdést ~ vonta meg a vállát Karin, és várt. Lehet, hogy Aimey most hátat fordított, de biztos volt benne, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgot...persze, meglehet, hogy rosszul választott szövetségest, de még mindig ezt tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.
~ Ott volt az a fiú, akivel úgy veszekedett...majdnem megölte ~ jutott eszébe. Annyit már tudott tapasztalatból, hogy ilyen dolgokat csak a nagyon erős érzések válthatnak ki valakiből - olyan érzések, amik valaha másmilyenek voltak, de megváltoztak... ~ Kíváncsi vagyok, mit tett az a szerencsétlen légidomár... ~ elvigyorodott a gondolatra, majd tovább figyelte a lányt, aki hirtelen visszafordult.
- Szóval azt mondod, harcolsz, ha kell? - kérdezte félhangosan, és elfojtott egy mosolyt. - Reméljük, nem lesz rá szükség...de ha igen, akkor neked szerencsére ott van a higany - tette hozzá, és kezét az álla elé emelte. ~ Nem hiszem, hogy az ellenségeink lennének azok...de ki tudja? ~ gondolkozott, és kényszerítenie kellett magát, hogy ne pörögjön túl az agya...akkor megint csak egy távolba ámuló furcsa lány lett volna, és most jobb dolga is volt.
Pár percig hallgatott - nem tudta, mennyire bízhat Aimeyben, de kellett egy szövetséges. Valaki...bárki...
- Mondd csak - szólalt meg végül -, szerinted lehetséges véridomítással elvenni valaki erejét, és aztán vízidomárrá tenni? - kérdezte olyan halkan, hogy lehetőleg csak a lány hallja.

Hála az üzletember jól felszerelt hajójának, az út a földidomárok felé nem tartott sokáig. Mikor Blaine felpillantott a firkálgatásból, már láthatta is a platina börtönt. Le is szálltak a léghajóval, és felinvitálták az ottani foglyokat, akik Caroline kivételével mind felszálltak a hajóra, és az rövid időn belül már tovább is indult. Azonban a sziget elhagyása előtti pillanatban feltűnt két pont az égen, és hamar kiderült, hogy ők ketten Iona és Kai, akik kiszabadultak a börtönből, és most ők is csatlakoztak a kiszabadultakhoz. A léghajón Blaine továbbra is bezárkózott a pilóta fülkébe, míg a többiek megpróbálták új ismereteiket megosztani egymással, és kitalálni, hogy mi lehet Azoir új lépése. Mikor leültek a tanácsteremben, észrevették, hogy nem csak a királylány hiányzik, hanem Lora is, aki úgy látszik, leszökött a hajóról. Mivel visszafordulni már nem volt lehetőség, beletörődtek abba, hogy talán ő is ellenség.


Eközben a két ottmaradt leányzó kíváncsian tekingetett a horizontra, remélve azt, hogy megjelenik egy másik hajó. És csalódniuk sem kellett, mert hamarosan megjelent a látóhatáron Azoirék hajója. Rövid időn belül a börtönhöz ért, és az utasok "partra" is szálltak.
/Caroline és Lora továbbra is ide írjanak! Azoir és Yangchen ide írjanak!/

Valószínűleg elveszíthette az időérzékét, mert szinte pillanatok múlva már meg is érkeznek a földidomárokhoz. Magához vette minden cuccát, majd leszállt a hajóról. A többiek mind visszaszálltak, s hamarosan el is indultak. Egyedül maradt itt, de nem mehetett velük, mert lehet, hogy ez volt az utolsó esély a menekülésre, később már nem biztos, hogy észrevétlenül el tudott volna tűnni. Csak néhány perccel később vette észre a másik lányt. Kicsit megrémült, de aztán arra gondolt, hogy most van nála fegyver, ezért ha rosszabbra fordulna a dolga, egyszerűen csak használja valamelyiket, vagy idomít. Ezzel kicsit jobb kedvre derítette magát, s közelebb lépett hozzá.
- Szia! Ömm... A nevem Lora. Neked? Lehet, ez így kicsit sok(k), de nem akarok csak így kukán állni egymás mellett. - Mondja kicsit feszengve, hiszen sosem volt jó ebben a kezdeményezzünk-egy-esetleges-barátkozást-vagy-csak-beszélgessünk témában. Reméli, nem volt nagyon tolakodó. ~Igazából semmi olyat nem mondtam, amitől sikítva el kéne rohannia. Ha nem akarja elmondani a nevét, nem fogja. De ettől nem kell úgy tekintenie rám, mint egy őrültre, aki be akar tolakodni a magán szférájába. Legalább is remélem~ Ezután csak nézi, és várja a válaszát, mert mást nem nagyon tud kezdeni magával. Csak egy idő után veszi észre, a hajót. Egy pillanatra nagyon megijed, hátha visszajönnek a többiek, de amikor közelebb ér, látja, hogy nem az a hajó az. Hanem egy másik. Kíváncsian várja, hogy leszálljon. ~Szerintem értünk jött.~  Hamarosan meg is érkezik, s kiszálltak az utasok. Közelebb lép, de aztán a földbe gyökerezik a lába, maga sem tudja, miért, s nem tud tovább menni. Nem túl távolról figyeli az eseményeket.

Miután a léghajó "leparkolt" Azoir, Yangchennel a háta mögött, elhagyta a járművet és az ott maradtakhoz siettek. Lorát látva, csak felnevetett, és csak utána köszönt.
- Üdvözlöm kisasszony! Remélem nem volt része túl sok rosszban! - kérdezte - Nos, ha volt, is megkapja a kártérítést. Hamarosan mindenki megkapja a magáét. - Majd Carolinéhez fordult. - Üdvözletem drága Úrnőm! - mondta alázatosan, és letérdelt a hölgy előtt. Kis ideig így maradt, majd felkelt, és szembe fordult a három lánnyal.
- Hölgyeim! Eljött a végjáték. Itt az idő, hogy megváltozzon a világ, itt az idő, hogy bosszút álljak. De előtte még elvégezzük az utolsó felkészüléseket, egyeztetjük a terveket. Az első és legfontosabb feladat, hogy Caroline kisasszonyt jogosultá tegyük a víztörzsi trónra. Nos, megengedi, hogy elvégezzem amit kell?

A lány számára minden másodperc hosszú óráknak tűnt. Fel-alá mászkált a szobában míg nem Azoir benyitott. A lány örömében pofonvágta a férfit, nem erősen, csak nem tudta mit kéne tennie. Megigazította magát, már amennyire akkor tudta. Nem beszélt, csak izgatottan bólogatott, hogy szinte bármiben benne van azonban Azoir pár percig még nem tudott hozzáérni, ugyanis összevissza ugrándozott örömében, de végül fejbecsapta magát és leült a székre.
-Csináld.
Bökte ki végül, majd mély levegőt vett becsukta a szemét, de közben leskelődött mint egy kislány.
-Miért hazudtál nekem a palotában?
Kérdezte kíváncsain, a szeme még mindig csukva volt.

Azoir figyelmen kívül hagyta a lány kérdését, ugyanis mentálisan is fel kellett készülnie feladatára. Időközben a hold is feljött az égre. Azoir eekor mély levegőt vett, odalépett a lány mögé, és hüvelykujját Caroline homlokára helyezte. Ezután halk szavakat suttogott a levegőbe, és minden erejével a lányra összpontosított. Caroline szemi kinyíltak, és a lány görcsösen rángatózni kezdett, de mielőtt elfajult volna a dolog, Azoir már be is fejezte. Gyengéden lehajolt és felsegítette Caroline-t majd letérdelt elé, és a következőket mondta:
- Úrnőm, készen állsz arra, hogy vezesd a népedet, itt az idő, hogy a vízidomárokat egy új életbe vezesd. 

/ Caroline ebben az alter kalandban képes (vizet) idomítani, a vér- és növényidomításon kívűl bármilyen formában 3-as szintig/

Azoir megvárta míg mindenki megnyugszik egy kicsit, majd megköszörülte a torkát, és elkezdet felvázolni a tervet.
- Hölgyeim, eljött a végjátszma, az utolsó felvonás. Itt az idő, hogy megmutassam a világnak, hogy mi is az a Dél Bosszúja. Tudják régen, még a 100 éves háború idejében a déli törzs összes idomárját elfogták, megölték. Én megfizetek ezért a gazságért, de nem ölök miatta embert. A hold segítségével elveszem azoknak az erejét, akik tudnak tüzet idomítani. Ezen kívűl számítok az önök segítségére. Mindenkinek megvan a saját dolga, én már mindent megterveztem. Yangchen, önnek az a feladata, hogy végezzen az avatárral. Igen, ölje meg Korrát. Tudom, hogy képes lenne rá egyedül, de nem bízok abban az árulóban. Így hát fogadja örömmel új társát, Uchida-t, a tanítványomat. - mutatott a hajó felé, ahonnan most kisétált egy fiatal fiú. ~Na, kiváncsi vagyok, hogy erre mit reagál~ nevetett magában Azoir majd folytatta. - Úrnőm, maga és én most elmegyünk, és végzünk Lai Haka-val, hogy végre törvényesen is királynő lehessen. Lora kisasszony pedig egyetlen feladatot kap. Tegye el láb alól a léghajón ülőket. Illetve csak azokat, akik ott maradnak. Hölgyeim, itt az idő, hogy egy új világrend alakuljon ki. Itt az idő, hogy egyszerre uralja a földet az egyenlőség, a teokrácia, az anarchia és az egység. Itt az idő, hogy megvívjuk e föld utolsó háborúját. Készen állnak?

Hamarosan tisztán látja, hogy Azoir és egy lány jött, aki nagyon ismerős volt neki, de egyenlőre nem tudta azonosítani. Azoir először felnevet, majd hozzászól. Nagyon halványan elmosolyodik, majd megrázza a fejét, de nem szólal meg, majd ahhoz a lányhoz fordul, aki nem válaszolt neki. Letérdel előtte, és "Úrnőmnek" szólítja. Erre kicsit elszégyelli magát, hiszen ő nem így beszélt hozzá. ~Lehet, ezért nem válaszolt. És mi az, hogy víztörzsi trón? Vajon mit akar?~ Lora most a lány felé fordul. Caroline pedig egyszerűen pofon vágja a férfit. Ezen meghökken, de nem tesz semmit. Valószínűleg nem volt fájdalmas, de akkor is meglepő. Aztán ugrándozott, de néhány perc múlva helyet foglalt. Csak a szemöldökét húzta föl, így nézte a jelenetet. Már éppen elunta magát, amikor Azoir hüvelykujját a lány homlokára helyezte, majd Caroline rángatózott az érintésre. Elég érdekesen festett, már megkérdezte volna, hogy mi ez, amikor vége lett. Aztán összeállt a fejében a kép. ~Ó! Valószínűleg vízidomár képességeket kapott, és a trónt így már elfoglalhatja. Huhh, kezdek összezavarodni...~ Végül Azoir elmagyarázta a tervet. Izgatottan várja, hogy neki mi lesz a feladata. Először az ismerős lány kapja meg. És ekkor beugrik neki. A börtönben voltak együtt. ~Most már a nevét is tudom!~ Aztán egy fiú is leszáll a hajóról. Arra nem figyelt, hogy utána mit mondott, de amikor a neve elhangzott, újra koncentrált. Elsápad. ~Hogy mi? Miért pont nekem? És miért kell több embert megölnöm?~ A száját kezdi el rágni, nagyon feszült. Fél, hogy mi lesz. Azoir utolsó kérdésére nem-mel válaszolna, de persze ezt nem teheti. Helyette nyugalmat erőltet az arcára. ismét halványan elmosolyodik, majd érthető hangon így szól.
- Természetesen! - ~Ez a kár nemlegesen választ is jelenthet... Na de hagyd már abba!~ Ezután vár, hogy mit kell tennie, vagy mit parancsolnak neki.

~ De jó...itt a végjáték...és a nyakamba varrtak egy idiótát ~ Chen a szemét forgatta, miközben még mindig a nemrég történteken gondolkodott. Sejtette, hogy van valami a Holddal kapcsolatban, a bosszú dolog meg magáért beszélt...de ettől függetlenül kicsit meglepte az esemény. Persze, gondolta, hogy Azoir képes erre, de az eszébe se jutott, hogy látni is fogja... ~ Jó, egyezzünk ki abban, hogy ez a dolog kezd egyre érdekesebb lenni...milyen kár, hogy mindjárt vége! ~ felsóhajtott, miközben tekintete a tűzidomár lányra terelődött
Látta rajta, hogy felismerte, és ez zavarta is...igaz, később amúgy is tudta volna, kicsoda, de látva arcát, rossz érzés szállta meg. Attól, hogy elméletileg ugyanazon az oldalon álltak, nem volt benne biztos, hogy ez a gyakorlatban is így volt. ~ Láttam már embereket megrettenni attól, hogy mennyit kell gyilkolniuk... ~ összeráncolta a homlokát. Alapjáraton ő sem díjazta a gyilkosságot, mivel légidomár volt, de ettől függetlenül itt szükségesnek érezte...már csak azt az egyet nem értette, hogy miért nem ölte meg őket Azoir előbb...hagyta őket futni... ~ Ha megkérdezném, úgysem válaszolna tisztességesen ~ elfintorodott.
Azok után, amit a hadnagy mondott, úgy döntött, a férfi tényleg őrült - na nem is a csodálatos terveivel volt a baj, hanem azzal, hogy ezt az egészet a "föld utolsó háborújának" tartotta. ~ Márpedig, amíg élnek érzésekkel rendelkező lények ebben a világban, akkor háború is lesz... ~ megcsóválta a fejét. Ennél azért többet várt Azoirtól.
- Szóval, akkor együtt gyilkoljuk meg az avatart? - kérdezte mosolyogva újdonsült szövetségesétől. - Nem tudom, van-e valami terved - tette hozzá, és csendesen várt. Alig egy perccel később jutott eszébe, hogy még nem is mutatkozott be. - Amúgy Chen vagyok - mondta, de gondolatai már Caroline és Azoir felé kalandoztak. ~ Tehát őt elég irányíthatónak ítéli meg...vagy valami egészen mást tervez vele, mint amit a lány vár... ~

Mikor Uchida odaért a többiekhez, egyszerűen meghajolt, majd az őt kérdező Yangchenhez fordult.
- Igen, együtt megyünk. És igen, van tervem. - válaszolta egyszerűen, de közben a gondolatok pörögtek benne. ~ Nahát, a mesternek igaza volt a lányról. Azért kíváncsi vagyok, hogy milyen valójában... Az biztos, hogy ő is őrültnek tartja Azoirt. Na kezdjünk bele a munkába.~
- Szóval, készen állsz? - kérdezte monoton hanglejtéssel, és a lányra emelte tekintetét. - A terv egyszerű. Egy: Szellemvilágba megyünk, azon belül a ködbe. Kettő: Megtaláljuk az avatárt, mielőtt megőrülnénk. Három: Mindenki megy a maga dolgára. Van valami észrevétele?

~ Hát ezzel egy élmény lesz beszélgetni... ~ Chen megcsóválta a fejét. Tulajdonképpen semmi baja sem volt a hallgatag emberekkel, csupán az, hogy nem tudott velük kommunikálni...elvolt ő magának is, de jobb szerette, ha van társasága, aki esetleg nem félmondatokban beszélt. ~ Nem baj...a munka végére zengzetes mondatokat fog árasztani magából... ~ elmosolyodott a gondolatra. Ezt még ő sem gondolta komolyan.
- Semmi ellenvetésem sincs, azonkívül persze, hogy amíg meg nem őrülünk, egészen tág intervallumot foglalhat egybe...a többi egészen normális, viszont mi gondolsz, milyen egy őrült avatar? Mert szerintem veszélyes - tette hozzá mosolyogva. - Ön mit gondol? - kérdezte.

- Egy halott nem veszélyes. - válaszolta Uchida nyugodtan, majd mellékelt mellé egy magyarázatot is. - Az avatár megőrült, ezért nem hiszem, hogy tudna ártani nekünk. Mielőtt felfogná a veszélyt, meghal. Mivel meghal, nem veszélyes. 
~ Azért kíváncsi vagyok, hogy mit fog alkotni a ködben. Okosnak okos, de vajon bír védekezni a saját elméje ellen? ~ 
- És kívánsz pihenni indulás előtt?

- Nem kívánok pihenni indulás előtt - jelentette ki élesen a lány, és megcsóválta a fejét. - Tudod, az egy dolog, hogy az avatar megőrült...viszont az őrültek néha...nos, néha igen érdekes reakciókat produkálnak. Az biztos, hogy gyenge lesz...de ez nem azt jelenti, hogy a köd tönkretette benne az élni akarást. Ó, persze, előfordulhat, hogy képtelen lesz használni az erejét, annyira legyengült az elméje...de előfordulhat az is, hogy képtelen lesz uralni az erejét...erre még nem gondolt? - kérdezte. - Meg aztán, remélem, azzal tisztában van, hogy néhány idióta kiszabadította, és most szabadon kóborol... - tette hozzá, és kedvesen elmosolyodott.
~ Annyira imádom, mikor valaki megpróbál megfejteni...megpróbálja kitalálni, vajon milyen lehetek, és hogy fogok reagálni... ~ arcán halvány gúny futott át. ~ Aztán meg a legtöbben rá se jönnek, hogy átvágtam őket... ~
- És ön óhajt pihenni?

- Felőlem kóborolhat, meg akarhat élni, úgy sincs esélye. - Reagált Yangchen elméletére Uchida. - Egy dolgot nem értek. Minek kell hozzá két ember? - A kérdést inkább Azoirhoz intézte, de azt se bánta ha a lány válaszol.
~ vajon bírni fogja a ködöt? Vajon én bírni fogom? ~ Gondolkozott el amíg a válaszra várt, de kívülről nem mutatta jelét annak, hogy agya dolgozik ~ Egyszerűen nem értem, hogy miért kell két ember. Miért? ~
- Egyébként nem kívánom én sem a pihenést. Háborúban a tettek a fontosak, ahhoz meg nem kell kipihentnek lenni. Ha veszítünk az se baj.