Titokzatos falu

First topic message reminder :

Szellemek telepedtek meg a Tűz Népének ezen részén. A falu kicsi ugyan, de rengeteg szellemet találni, az emberalakúaktól az egészen absztraktig. A fák szokatlanul magasak, mintha az ember a szellemvilágba csöppent volna. A házak leginkább a fákon helyezkednek el, az aljnövényzet gazdag, a levelek között napfény szűrődik át.

Lerra azt remélte, hogy a fiú megosztja vele a gondolatait, de amikor Dogorn elengedte a kezét, összeszorult a gyomra.
-Persze, ahogy szeretnéd... -suttogta kissé értetlenül.
~Olyan rossz ez, eddig mindent megosztott velem. Tudom, hogy azt hiszi, jobb ha elfojtja, de egyáltalán nem... Nem szeretem ha szomorú, azt meg pláne nem, ha egyedül az. Még esélyt sem ad rá, hogy felvidítsam, vagy eltereljük a gondolatait másfelé. Lehet, hogy ő teljesen másképp gondolja ezt a kapcsolatot... Csak barátinak... És én értettem volna félre az egészet? De akkor miért hagyta, hogy megcsókoljam... Vagy miért mondta azt, hogy szeret. Áhh, nem értem. És ismét ezen rágódok, gratulálok Lerra. Földidomár létedre te vagy a legcsöpögősebb a csapatban, az biztos. Mindegy, megpróbálok nem rá koncentrálni, minek erőlködök ezen ha nem kér a társaságomból?~
De hiába határozta el, nem tudott másra gondolni és a szeme újra és újra visszatévedt a magányosan sétálgató vízidomárhoz. Halkan sóhajtott egyet, megvárta a lény válaszát a korábban feltett kérdésére, majd Doloreshez fordult:
-Mi még nem igazán ismerjük egymást. Te hogy vagy a történtek után?
Bátorítóan rámosolygott, hátha a lány viszonozza. Muszáj volt kicsit elszakadnia Dogorn-tól, hiszen amióta a csapat tagja, csak vele elegyedett szóba. Persze, Dieb-en kívül... A lány még a gondolatra is kuncogni kezdett.

Hirtelen visszarepült arra a napra, amikor megjelent előtte a szellem, aki arra kérte, hogy kövesse. Mennyi mindent nem tudott még akkor, sem Iyo-ról, sem Dogorn-ról... Eszébe jutott, milyen megilletődötten ült egyedül, amikor a fiú bemutatkozott neki és ő először csodálta meg azokat a csillogó kék szemeket, amiket most elöntött a bánat.

Dolores nem faggatta tovább a fiút, látta, hogy Dogorn rossz hangulatában van. ~ Pedig azt reméltem, hogy ez a lány felvidítja. Azt hiszem még az apja miatt rágódik ennyit. Remélem ez nem befolyásolja majd a küldetést. ~
A lány barátságos ismerkedésére először meglepetten reagált. Még nem szokott hozzá, hogy ismerkedni akarnak vele. ~ Emlékszem, Jasmine volt a legutóbbi személy,aki hasonlóan kedves volt velem. Mennyire is hiányoznak azok az idők. ~
- Én már jól - válaszolta először zavart arckifejezéssel. ~ Már jól..persze. Sosem vagyok jól, esetleg csak mások azt látják...de ha a kérdés arra utalt, hogy a történtek rosszul hatottak e rám, akkor jól vagyok. Nem hiszem, hogy lenne olyan dolog,ami még rosszul tudna rám hatni. ~
- És te? Gondolom téged jobban összekuszáltak az események. Nagy elismerésem, hogy ilyen jól bírod és továbbra is velünk maradtál, pedig ha úgy vesszük, véletlenül kerültél a csapatba. Ugye nem bántad meg, hogy itt vagy? - pillanatra Dogornra tekintett, de a fiú búskomoran nézte a földet sétálás közben, ezért Dolores inkább nem említette meg. - Úgy hiszem, neked is megvolt a saját küldetésed.
~ Persze én sem puszta szórakozásból vagyok itt. Mi mást tehettem volna, mikor a szemem előtt rabolták el két barátomat? Csak akkor tudok rajtuk segíteni ha végigcsinálom ezt. Rajtuk, és másokon. ~
- Szóval épp merre tartottál, amikor a szellemek falujába kerültél? - kérdezte a lányt érdeklődve.

~ Dogorn... Mi lett veled? ~ Kérdezte magától az ifjú. ~ Eddig olyan vidám és életteli voltam. Mi történhetett? Szerintem egyszerűen csak belefáradtam, a dolgokba és ez az "ajtós dolog" is... Lerra olyan kedves velem, erre én meg lepattintom. Én sose szoktam ilyeneket csinálni, soha senkivel! Főleg nem Lerrával... Szedd össze magad! Nehéz túllépni a múlton, de muszáj lesz! Csak át kell lépnem azt a küszöböt és magam mögött hagyni az egészet... De addig nem léphetem át, amíg csak bambulom az ajtót... De nem akarok több látomást és rémálmot! Egyedül nem vagyok rá képes... De kénytelen leszek magányosan megbirkózni vele. Nem szeretnék osztozni a terhen... Így is megvan mindenkinek a saját problémája, főleg Lerrának! Szegény... Bárcsak segíthetnék neki, de magamon se tudok, nem hogy rajta. Előbb rendet kell raknom, a saját házam tájékán. És ilyen állapotban a küldetésemet sem tudom teljesíteni. És az most mindennél fontosabb! Vagyis majdnem mindennél... Lerra. Őt se tudom megvédeni, ha ránk támadnak! Nincs mese, össze kell szednem magam! ~ Gondolta és kihúzta magát, séta közben, majd elmosolyodott. Az első találkozásuk jutott eszébe. ~ Olyan kedves volt és gyönyörű. A kuncogása, mikor belekortyoltam abba a gusztustalan italba! Azt hitte nem láttam, a mosolyt az arcán, de engem nem vágott át! ~ Kacagott fel magában. ~ És azon az estén, mikor órákig beszélgettünk... De jó is volt! Aztán elmondta, hogy az a szemét Dieb, rátette a mocskos mancsát! Ha még egyszer a közelébe látom, letépem a karját és azzal verem szét! Ki nem állhatom azt a pszichopatát! De azért remélem, jó vannak! Nah, oké! Szerintem összeszedtem magam valamennyire. Kérjünk bocsánatot! ~ Dogorn gyorsított a tempón, hogy utolérje a lányokat. Odament Lerra mellé, arcon csókolta és átkarolta. - Úgy döntöttem, még is szükségem van valakire... Mégpedig rád! - Mondta viccesen, miközben sétáltak, majd hirtelen komolyra fordította a szót. - Sajnálom, hogy bunkó voltam, kérlek bocsáss meg, csak... Csak egyedül nem tudok átlépni az "ajtón". Magányosan képtelen vagyok magam mögött hagyni, azt a sok szörnyűséget...

Mosolyogva hallgatta Dolores válaszát, örült, hogy legalább rajta nem látja annak a rémes aggodalomnak a jelét, amit Dogorn-on.
-Dehogy bántam meg! Elvégre megismerhettelek titeket. Őő.. Én Köztársaság Városban őriztem az új átjárót... Ezért a rendőrségi egyenruha. -szólt mosolyogva. -Amikor megjelent egy szellem és arra kért, hogy kövessem. Én meg ott hagyva csapot-papot, követtem... Nem egy rendőrhöz méltó, mi? Fogalmam sincs mi vár majd ha visszamegyek...
Lerra sóhajtott, inkább nem akart az állására gondolni. A szülei minden vágya az volt, hogy rendőr legyen, nem akar csalódást okozni nekik. Mármint, a "szüleié"...
-Egyébként, még azt is el tudom képzelni, hogy Iyo keze volt a dologban és nem véletlenül kerültem ide... Na de elég belőlem! Te mesélj most magadról egy kicsit!
Lerra-t nagyon meglepte amikor Dogorn mellé lépett és arcon puszilta. Nagyot dobbant a szíve és valamennyire meg is nyugodott. Végighallgatta, amit a fiú mondott és gyorsan hozzátette:
-Nem haragszom rád, abszolút megértelek... És ne felejtsd el, hogy sosem vagy egyedül. Ha szükséged van rám, itt vagyok. -szólt és Dogorn szájára adott egy puszit, majd visszafordult Dolores-hez:
-Na de most Dolores mesél magáról! Szinte még semmit sem tudunk róla (legalább is én).

Miközben Lerra mesélt, Doloresnek eszébe jutott az emlék,mikor először találkozott rendőrrel Köztársaságvárosban. ~ Futottam a sötét utcákon, és közben azon nevettem, hogy a rendőr nem tud utolérni. Nem számított rá, hogy az egyik legjobb futót üldözi. ~
- Oh..hát én... - kezdte, de ekkor Dogorn Lerra mellé lépett hogy bocsánatot kérjen.
- Aranyosak vagytok! - folytatta egy halvány mosoly kíséretében, majd elpirult. ~ Oh, kellett nekem elérzékenyülni. Most oda a komoly hozzáállásom. ~
- Én a Tűz népéből származom, de ezt Dogornnak már meséltem. Elég balhés fiatalkorom volt. Jó sok éve már, hogy eljöttem onnan. Egy ideig az erdőben éltem, majd egyszer egy faluban azt tanácsolták látogassak el Köztársaságvárosba szerencsét próbálni. De annak is már vagy három éve. Nem mintha azt érezném, hogy beilleszkedtem volna. Sokáig otthonom sem volt - egy pillanatra elszomorkodott. ~ Nem, nem mesélünk semmi depiset! Örülj, hogy nem kérdezte meg senki, hogy kerültél ide. ~
- Persze úgy gondolom, hogy Kötársaságváros gyönyörű hely és örülök, hogy rátaláltam, csak valószínűleg könnyebb lett volna egy kis segítséggel. Még nem tudtam eldönteni, hogy Köztársaság városban maradjak e,vagy visszatérjek a szüleimhez. Így is fura azt érezni, hogy közelebb kerültem hozzájuk. ~ Hozzájuk...és más valakihez is. ~ - De nem szeretnék most ezen aggódni, egyébként sem szoktam előre tervezni. És úgysem vár rám sehol senki - ahogy ezt mondta nagyot nyelt, amit talán Lerra észrevehetett ha jól figyelt. Egyenlőre nem mondott többet. Nem fogja zavarni őket ha kettesben szeretnének beszélgetni, de ha valamelyikőjük kérdez még,akkor szívesen válaszol.

~ Most egy kicsit jobban érzem magam, de még távolról sem vagyok túl a nehezén... De most hagyjuk ezt a gondolatot, elvégre gyönyörű ez a hely! ~ Gondolta és nagyot szippantott a friss levegőből. Megfogta Lerra kezét és így folytatták útjukat. - Igen, mesélj magadról! - Helyeselt a fiú, aki most csöppent bele a beszélgetésbe. Miután Dolores elmesélte a történetét Dogorn válaszolt. - Nem volt otthonod? Sajnálom... Kár, hogy nem ismertelek téged, ez előtt. Biztosan lett volna nálam helyed. Hisz, mi másra lennének jók a barátok, nem? - Mosolygott  lányra. - Mondjuk csak pár hete költöztem Köztársaság Városba és nem is egy palotába, hanem egy kis motelszobába. De igazából Delet mondanám az igazi otthonomnak. De szívesen látott vendég vagy itt is, ott is! Ha gondolod, ugorj be bátran! És ne mondd azt, hogy nem vár rád senki! Biztos vagyok benne, hogy valakinek, valahol épp most is hiányzol! - Próbálta jobb kedvre deríteni. - De ha nincs igazam, akkor sincs baj. Ha végeztünk itt, nekünk biztosan hiányozni fogsz! - Egy pár percig csöndben maradt és csodálta az ösvényt, amin haladtak. - És Lerra! Velünk mi lesz a jövőben? Mármint, mi lesz a közös jövőnkben. Lassan el kéne gondolkodni rajta, hogy mit fogunk csinálni... De egy percig sem volt időm ezen rágódni. Neked van ötleted, véleményed?

Lerra figyelmesen hallgatta Dolores-t és észrevette, hogy kicsit különösen zárta le a mondanivalóját, de úgy döntött egyenlőre nem firtatja.
-Akkor neked sem volt könnyű. Ha visszatérünk Köztársaság Városba, mindenképpen szeretnélek vendégül látni a szüleimnél! Mármint, akik felneveltek... Nagyon melegszívű emberek és mivel nekem különösebben soha nem voltam barátaim, örülni fognak ha végre bemutatok nekik egyet. -mondta majd Dolores-re kacsintott. És hozzátette Dogorn válaszához:
-Így van, nekünk hiányozni fogsz!
Eléggé meglepte Dogorn kérdése, elpirult és elmosolyodott.
~Mit fogunk csinálni a jövőben... Hm. Most arra gondol vajon, hogy egyáltalán együtt maradunk-e? Ha igen, akkor ezt nem csak az én tisztem eldönteni...~
-Öhm... mire gondolsz? Természetesen Téged is várlak a küldetés után, hogy bemutathassalak a szüleimnek. Garantálom, hogy kedvesebbek mint Iyo! -viccelt, bár a lelke mélyén nem nevetett rajta.
"...a szeretete valódi. Ezt pedig a legnagyobb sötétségben sem szabad elfeledned..." -eszébe jutott a lény mondata Iyo-ról és megint összeszorult a gyomra.
~Még ha el is hiszem, hogy a szeretete valódi, kétlem, hogy egyszer rendes anya-lánya kapcsolat lehetne közöttünk. Azt pedig még inkább kétlem, hogy bemutathatom neki Dogorn-t, mint a szerelmemet...~
-Ennél többet még én sem gondolkodtam rajta. -pirult el és folytatta: -Remélem, az állásom vár még mire visszamegyek, bár szerintem ez hiú ábránd... Ha igen, akkor én el fogok költözni a szüleimtől. Nem messze, ugyanis imádom őket, de szeretnék már önálló lenni... Szóval, Dogorn... Ha gondolod... izé... nem tudom. Jöhetnél velem. Feltéve, ha Köztársaság Városban tervezel maradni.

Dogorn kíváncsian várta, hogy mit fog Lerra válaszolni a kérdésére, miszerint hogy fognak telni napjaik a jövőben. ~ Vajon neki már vannak elképzelései? És ha igen, akkor mik azok? Nem szeretném, ha abba a kis motelszobába kéne költöznie hozzám... Biztosan jobbhoz van szokva, mint az én egyszerű életmódom. És jelenleg egy fityingem sincs! ~ Gondolkodott, de egy rövid idő elteltével, már válaszolt is a lány. - Először is, nem hiszem, hogy kirúgnának azért, mert segítesz megmenteni a világot. - Kacagott fel. - De ha mégis felmerülne ilyen őrültség a vezetőség fejében, akkor majd szólok Zukó Nagyúrnak és ő biztos kezeskedik érted, hisz nélküled még idáig se jutottunk volna el. Ami azt illeti, szívesen megismerném a családod! Biztos jól kijövünk majd! Sőt! Te is lejöhetnél egyszer Délre! Van egy hatalmas családi házunk és megismernéd... - Ekkor elcsuklott a hangja és megállt egy pillanatra, nagy levegőt vett, majd folytatta. - Megismernéd édesanyámat... Apa halála sokkal nagyobb hatást gyakorolt rá, mint rám... Azóta nem láttam mosolyogni. Nagyon keveset beszél mindenkivel, még velem is csak pár szót néha-néha. De neked biztosan örülne! Remélem... Már ha megvalósítható lenne a leutazás, csak sajnos 100 Yuan, nem sok, de még annyim sincs. És nem hiszem, hogy kedvelnéd azt a sok-sok havat, vizet, jeget, hideget, vihart és sült halat. Valamint a jeges vizet, a hóvihart és fagyos sült halat. - Nevetett fel. - Hááát ilyen az élet Déli Víz törzsében, de mégis csak ott nőttem fel! Amúgy igen, egyenlőre Köztársaság Városban szeretnék maradni és kéne egy jól fizető állás is! Nem tudom, hogy hol telepedjek le véglegesen, hisz olyan nagy a világ és annyi jó hely! De várj csak egy pillanatot! Azt mondtad, hogy szeretnéd, ha veled mennék? - Mosolyodott el. - Nos én lennék a legboldogabb, ha veled mehetnék, az biztos! De jelenleg sehol se vagyok anyagilag... És nem szeretnék teher lenni a számodra. Neked legalább van munkád! Nekem még ennyim sincs. Elég legyen egyenlőre. A többi az még a jövő zenéje! Mellesleg örülök, hogy így érzed a dolgokat! - Mondta mosolyogva és így sétálltak a "gepoárduc" után.

-Nagyon szívesen megismerném Édesanyádat, biztos vagyok benne, hogy fantasztikus nő! Talán jobb kedvre derítené ha lenne társasága. -reagált Dogorn szavaira. -És ne aggódj, engem nem riaszt el holmi hóesés és egy kis hal... Noha az nem a kedvencem.
~Kicsit izgulok, vajon kedvelni fog az anyukája? Alig várom, hogy megismerhessem!~
-A pénz miatt ne aggódj. A szüleim egy kis teázót üzemeltetnek, a felső szint pedig egy külön házrész, ott ellakhatunk ameddig nem tudunk elköltözni és akár be is segíthetünk nekik az üzemeltetésben. -mondta és megsimogatta Dogorn kezét majd mélyen a szemébe nézett. -Nekem csak az a fontos, hogy együtt legyünk.
~Vajon milyen lesz vele elkezdeni a közös életet... Még nem éltem együtt senkivel, egy kicsit izgulok. Illetve komoly kapcsolatom sem volt nagyon... Hm. Lehet, hogy jobb ha erről nem tud... De milyen jó lenne minden reggel mellette ébredni. Na jó, nem élem bele magam...~

-Szóval, Dolores... és te, hogy keveredtél közénk? -kérdezte majd kíváncsi tekintettel Dolores-re nézett és remélte, hogy a lány nem veszi zokon a kérdést.

- Teázó? Remek! Nagyon szívesen segítenék, amiben csak tudok! És mellette szereznék valami állást is! Aztán addig gyűjtögetnék, amíg össze nem jön valamennyi és abból tudnánk venni egy házat! - Izgatottan tervezgetett Dogorn, de Lerra a szemébe nézett és elmondta, hogy csak az a fontos, hogy együtt legyenek. A fiú nagyon boldog volt, kicsit meg is hatódott, hogy minden jó egyszerre éri őt. Kezdtek rendeződni az életében a dolgok és ennek nagyon örült. Valahogy most nem érezte a bosszúvágyat és válaszokat se akart. Csak egy valamire tudott gondolni. Mégpedig mérhetetlen boldogsága forrására, vagyis a szerelmére.

A sötétben ült Dogorn az ajtót bámulva, majd megjelent Lerra és a vállára tette a kezét. A fiú fölállt, a lány rámosolygott, kézen fogta és a segítségével, kinyitotta az ajtót, majd átlépte a küszöböt. És most nem élete egyik legborzalmasabb pillanata pergett le újra és újra a szeme előtt. Most ahogy kinyílt az ajtó, friss levegő és nagy fényesség tört rá. Mikor kitisztult a kép meglátta, hogy egy gyönyörű, csokoládébarna hajú, csillogó smaragdzöld szemű lány vár, csakis rá. Lerra volt az. A fiú elmosolyodott, bezárta maga mögött az ajtót és soha többé nem nyitotta ki.

- Mindig is együtt leszünk! Nem hagylak magadra! - Megállt és hirtelen megölelte a lányt. A fiú folyamatosan szorította, nem engedte az öleléséből. - Sose foglak elengedni! - Majd vetett egy pillantást a nagymacskára, aki nem várt rájuk. - Zárkózzunk fel, mert nem hiszem, hogy meg fogja várni még elengedlek. Mondta, majd tényleg elengedte és szapora léptekkel utolérte a "gepoárduct". Miután utolérték Lerra megkérdezte Dolorestől, hogy hogyan került ide. Dogorn egyetértően bólogatott. - Igen. Hogy kerültél közénk?

Dogorn szavai nagyon jól estek neki. ~ Alig hiszem el, hogy valakit tényleg érdeklek. És hogy hiányozni is fogok neki? Még Lerra is felajánlotta hogy vendégül lát. Ez igazán kedves. Jaj, mit kéne erre mondanom? ~
- Hát... akkor... köszönöm - bökte ki nehézkesen és bánatát visszafojtva próbálta meg viszonozni a mosolyt. Ezután csendesen hallgatta a beszélgetést és csak akkor szólalt meg újra, mikor őt kérdezték: - Igazából... - nehezen kezdte el. Visszaemlékezni sem szeretett arra az estére, nem még beszélni róla. Azon töprengett mit mondjon nekik. ~ Megbízom bennük, de nem tudom mennyit értenének meg a teljes történetből. Hogyan is történt? ~ hosszú gondolkodó szünetet tartott. Kellett egy kis idő mire beugrottak az emlékek, ahogy az utcán valaki munkát ajánlott neki, és a munka által újra találkozott egy régi ismerősével. Majd hirtelen minden rosszra fordult. ~ Dolores annyira szerencsétlen vagy. Folyton csak futok valami elől..vagy valami után. ~
- Zuko nagyúr küldött értem egy követet. Először el sem akartam hinni. Épp néhány barátommal voltam, mikor megszólított. Aztán... aztán egy autó jelent meg. Kiszállt pár fekete ruhás alak és minden magyarázat nélkül betuszkolták őket a kocsiba. Nem tudtam meg mi történt velük. Segíteni sem tudtam. ~ Nem tudtál, te szerencsétlen,mert képtelen voltál tüzet idomítani és az autót sem érted utól! ~ egy könnycsepp csordult végig Dolores arcán, de nem foglalkozott vele, remélve hogy senkinek sem tűnt fel.
- Ezért elvállaltam. Fogalmam sem volt róla, mi a küldetés és azt sem tudom ki ajánlott Zukonak. Én csak abban reménykedtem hogy ezzel segíthetek nekik.
~ De valószínű, hogy ezzel sem tettem semmit értük! ~

Dogorn figyelmesen hallgatta Dolores szavait. Látszott a lányon, hogy nyögvenyelősen kezdte és nem akaródzott beszélni róla, de végül is elmondta, hogy hogyan került ide és mi történt a barátaival. A fiú észrevette, ahogyan legördült egy könnycsepp az arcán, majd lepottyant a földre. A fiú mögé sétált és kezeit a tűzidomár vállára tette! - Hé! Ne aggódj! - Mosolygott és próbálta felvidítani. - Ahogy téged ismerlek, a barátaidat is a keményebb fából faragták, nem? Megértem, hogy aggódsz értük, de ha ezzel, nem is csak nekik, hanem az egész világnak is segítesz! Ez egy sokkal nagyobb dolog, mint számítottunk rá. De szívesen segítek neked megkeresni őket, ha Köztárs... akarom mondani, ha haza érünk. - Lopva Lerrára pillantott, aztán folytatta. - És ne hibáztasd magad! Ez volt a legjobb dolog, amit tehettél! Én is ezt tettem volna! ~ Legalábbis azt hiszem... Vagyis nem biztos... ~ Tette hozzá magában, majd elengedte Dolores vállát. ~ Most 360 fokos fordulatot vett az életem! Sőt 720 fokosat! Kíváncsi leszek a közös életre Lerrával! Biztos nagyon jó lesz! És azt mondta szívesen lejönne Délre szétnézni. Majd megtanítom horgászni! ~ Nevetett fel magában. ~ Remélem Dolores elfogadja, majd Lerra ajánlatát, miszerint lakhat nála. Mégiscsak jobb, mint az utcán... Szegény lány... El se tudom képzelni, milyen lehet otthon nélkül! Mondjuk, ha szeretne hozzám is jöhetne, de én is mielőbb el akarom hagyni azt a kis nyomortanyát! Remélem a szülei jól fogják viselni, hogy szinte az egyik napról a másikra, a lányuk hazatért egy idegen fiúval, akit be kéne fogadniuk, egy bizonytalan ideig. Így elmondva elég szörnyen hangzik... Bár én dolgoznék a teázóban, a lakhelyért és másodállásként elmennék, a tűzoltóságra, vagy a rendőrségre dolgozni. Még nem tudom.

Lerra örült, hogy Dogorn ilyen jól fogadta az ötleteit és, hogy ennyire boldog volt tőle. Meglepték a fiú szavai és az erős ölelése. Nagyot dobbant a szíve és visszaölelte a fiút.
Miután felzárkóztak a többiekhez, végighallgatta amit Dolores mondott és észrevette, hogy a lányon teljesen úrrá lett a kétségbeesés. Amikor Dogorn megfogta Dolores vállát, Lerra kicsit elkomolyodott, de aztán sóhajtott egy nagyot és túllépett a dolgon.
~Áhh, az kell még, hogy féltékeny is legyek...~
-Dolores, ez nem a te hibád. -bíztatóan rámosolygott és megsimogatta a vállát. -Biztos vagyok benne, hogy te minden tőled telhetőt megtettél. És ha végeztünk ezzel, visszamegyünk Köztársaság Városba, ellakhatsz nálunk ameddig csak szeretnél, szóval egy otthonod már van...
~Anyáék biztosan nagyon boldogok lesznek! Imádják az ilyen elveszett lelkeket, mint amilyen én is voltam, amikor annak idején megtaláltak.~
Lerra szívét meleg érzés töltötte el a szülei emléke miatt, majd folytatta:
-És ha a küldetés végére sem kerülnek elő a barátaid... Én segítek őket megkeresni.
Dogorn-ra pillantott, hátha Ő is csatlakozik a dologhoz, bár nem kételkedett a fiú segítőkészségében.

Dolores alig tudta mit mondjon ezekre. Érzett némi reményt abban, hogy a többiek megúszhatták a dolgot. Amit Dogorn mondott, attól kicsit fel is nevetett. - Igen! Tényleg kemény fából faragták őket! ~ Legalábbis Kánt. ~ Ahogy Doloresnek eszébe jutott a fiú arca hirtelen ijedség fogta el. Egy pillanatra el tűnődött azon mi az igazi félelme. Nem az, hogy a barátai bajban vannak. Tudta jól, hogy minden nehéz helyzetből ki tudnak mászni. Hiszen együtt vállalták el, hogy a Triádnak fognak segíteni, ami már önmagában is nagy bátorság. Attól félt, hogy Kán már rég el felejtette őt. Amikor legutóbb találkoztak, akkor is alig ismerte fel. ~ Ajj, Dolores, ne gondolkodj ilyeneken! Még jó, hogy nem ismert fel, teljesen ápolatlan voltam és le is soványodtam. ~
Lerra kedves szavai nagyon meghatották. - Komolyan be tudnátok fogadni? - alig hogy kimondta megtorpant és megölelte a mellette haladó lányt. Aztán gyorsan el is engedte nehogy zavarba hozza. - Persze csak amíg nem találok más megoldást! Amúgy sem vagyok egy társaság központú személy. Oh... és nem is akarlak zavarni titeket! - mondta mosolyogva, miközben hol Dogornra hol Lerrára tekintett.
~Azt hiszem itt lenne az ideje felnőni és elkezdeni komolyan gondolkodni. Eddig sosem éltem úgy hogyelőre terveztem az életem, és lám, milyen rosszul jöttem ki belőle. Most az első célom az lesz, hogy visszatérek Köztársaságvárosba és kiderítem mi történt. ~

Miközben sétáltak és beszélgettek, Dogorn csak arra lett figyelmes, hogy lerra hirtelen eltűnt mellőle. Gyorsan visszanézett és kiderült, hogy Dolores támadta le ölelésével. A fiú egy kicsit meglepődött, de nagyon megörült a hírnek. Hozzájuk lépett és átkarolta mind a két lányt. - Mert mi egy naaaaaagy család vagyunk! - Mondta nevetve és pár másodperc múlva elengedte őket. - Én se maradjak ki, ha már ilyen ölelgetős kedvünkben vagyuk! Nah jó, viccet félretéve, nagyon örülök nektek! A szüleidnek ilyen sok és ilyen jó ingyen munkaereje, biztos nem volt még! Biztos nem fognak szívbajt kapni otthon, ha beállítasz két idegennel, akiknek szállás kell és ebből az egyik az újdonsült szerelmed? - Szólt Lerrához kacagva. Mikor a földidomár, felajánlotta a segítségét Doloresnek, a barátai megtalálásában, Dogornra pillantott és ő egyből vette is a célzást. ~ Mintha már házasok lennénk, nem hiszem el! ~ Mosolygott és ő is közbeszólt. - Így van! Mondtam már, hogy segítek szívesen, de akkor ezek szerint nem segítek, hanem segítünk! Ne aggódj, meglesznek! Azt mondtad kemény fából faragták őket! Lerra majd szól a rendőrségen és mint ügy, dolgozhatna is rajta! Elvégre ami történt, az egy bűncselekmény! Nah, de mindegy! Egyenlőre jussunk ki élve a Völgyből, majd aztán beszéljünk a terveinkről. Koncentráljunk a feladatra, szerintem lassan odaérünk.

Lerra-t meglepte Dolores ölelése és az, hogy a lány ilyen nyílt és kedves vele. Teljesen meghatotta, de már az előbb is megfogadta, hogy nem fog pityeregni.
-Egyáltalán nem zavarsz, addig maradsz amíg szeretnél. Nem akarom, hogy azt érezd, nem látunk szívesen. -mosolygott Dolores-re.
Örült, hogy Dogorn is csatlakozott az öleléshez. Az aki kívülről láthatta őket, azt gondolhatta, hogy egy jól összeszokott baráti társaságot néz éppen, akik ölelkeznek, pedig alig néhány napja ismerték csak egymást.
-Biztos vagyok benne, hogy imádni fognak titeket. Ahogyan én is. -mondta és önfeledt vigyorgásba kezdett. Lerra most olyan örömöt érzett, ami már jó ideje messze elkerülte őt.
Amint Dogorn biztosította Dolores-t a támogatásáról és segítségéről, megkönnyebbült.
~Igen, bár nekem elég sötét ügynek tűnik ez ahhoz, hogy bevonjuk a rendőrséget is... Mindenesetre megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítsük Dolores-t és megkerüljenek a barátai... Látom milyen érzékenyen érinti őt ez az egész. Mintha kicsit magát is hibáztatná...~

-Egyetértek. Előbb „mentsük meg a világot” -mondta és két-két ujjával mutatta az idézőjelet. - aztán pedig jöhet a többi. És ha minden remekül alakul, már pedig úgy fog alakulni, lesz még bőven időnk egymásra.

A szellem Lerra kérdésére azonnal felelt:
- Édesanyádnak sok kapcsolattartója volt a Vörös Lótusznak köszönhetően, és a város bármennyire hirdeti fennhangon a szabadságot, oda is beférkőztek. Iyo gondoskodott róla, hogy mindig tudja, jól élsz a családodnál. Ritkán mehetett személyesen a városba... gondolom észrevetted, vannak olyan sérülései, amiket nehezen tud elrejteni a külvilág elől. - kis szünetet tartott, majd folytatta. - Az apád neve Xan. Fiatal földidomár volt, Iyo pedig igazi tehetség, aki beleszeretett. Mindketten hittek a szabadságban, és a természetes rendet Zaheer bandáját követve a káoszban keresték... azonban egy összecsapásban Xan életét vesztette. Anyád ekkor már terhes volt veled. A Vörös Lótusz számított rá, ráadásul egyedül maradt. Megértheted a helyzetét... félt attól, hogy nem olyan életet kapsz, amilyet érdemelsz. Ahogy mondtam, a szeretete valódi... de mélyen hisz az eszmékben, amikért harcol. Az összecsapás, amiben apád meghalt, csak az igazát bizonyította... a Föld Királynőjének őrei szorították sarokba őket, és Xan ezért halt meg. - felsóhajtott. - Talán ez... túl sok neked, már így is épp elég gond szakadt a nyakatokba. Hamarosan odaérünk. A nagy szellem már várja a találkozást.

Lerra figyelmesen hallgatta a lényt és a mondandója közben el-el gondolkodott.
-Köszönöm. -válaszolt sóhajtva és úgy döntött, többet nem kérdez. Nem akart többet megtudni a "családjáról". Már ez is túl sok volt neki, úgy érezte, hogy szétfeszül a mellkasa. Próbált nagyokat lélegezni és nem felhívni magára a figyelmet.
~Xan... Ő volt az apám... És halott. Ezt nem tudom elhinni... Bár találkozhattam volna vele is! Bár Iyo-val sem volt valami fényűző az első találkozás... De az apámat soha nem ismerhetem meg...~ Gondolkodott miközben apró könnycseppek gyűltek a szemébe. ~Akkora hülyeség... Olyan ember miatt sírni, akit nem is ismertem. De talán... áhh.. talán ha Xan nem hal meg, Iyo-val együtt neveltek volna fel és nem lenne hazugság az életem... Akkor én is a Vörös Lótusz elveit követném. Mindketten megtaníthattak volna a földidomítási módszereikre és sokkal jobb lennék mint most. És akkor most én üldözném Dogorn-t, Dolores-t és Aneko-t... Lehet, hogy jobb, hogy így alakult az életem, lehet, hogy nem... De ha anyám végig figyelt, akkor miért hagyta, hogy én a saját utamat járjam és ne csatlakozzak a Vörös Lótuszhoz? Talán mert ... szeret? Áhh, biztos sokkal sötétebb oka volt erre is. Elképzelhető, hogy szeret, de akkor miért nem engem választott? Felnevelhetett volna! De neki fontosabbak voltak a hülye elvei... Hát ha arra kerül a sor, én is az elveimet választom Iyo helyett. Azt hiszem.~
Megpróbált visszarázódni a jelenbe, de úgy érezte erről most nem akar beszélni, még Dogorn-al sem. Nem kell mindenkinek megtudnia mennyire legyengíti lelkileg ez az egész. Felemelte a fejét és komoly arccal megszólalt:
-És már mi is várjuk a találkozást.

Dogorn kíváncsian hallgatta, a nagymacska történetét, Lerra igazi szüleitől. ~ Szegény lány... Mondjuk eddig is megvolt nélkülük és boldog életet él. Viszont biztos nem szívderítő érzés rájönnie, hogy a valódi szülei a Vörös Lótuszhoz tartoznak. Vagyis az apja csak tartozott... Sose ismerte Xant, de szerintem ez így jobb is. Nem kis fájdalomtól kímélte meg magát így. Viszont Iyo még mindig üldöz minket, hacsak az Alakváltó el nem kapta. Remélem elkapta... És ez a szellem téma is! Még mindig nem tudom, hogy mit gondoljak róla, de ez egyszerűen, most nem érdekel... Sokkal fontosabb dolgaim vannak most, minthogy a múlton rágódjak, vagy a bosszún, erre már rájöttem. De még mindig kíváncsi vagyok, hogy miért tette! Miért ölte meg apámat? De ez most nem fontos... Majd mindent időben megtudok, mindent a maga idejében... ~ A fiú ekkor észrevette, hogy Lerra szeme megtelt könnyel és búsan sétált tovább. Dogorn megfogta a vállát és a fülébe suttogta. - Úgy sajnálom! Bár segíthetnék valahogy... De csak annyit tudok mondani, hogy kitartás és én mindig itt leszek, ha szükséged van rám.