Titokzatos falu

First topic message reminder :

Szellemek telepedtek meg a Tűz Népének ezen részén. A falu kicsi ugyan, de rengeteg szellemet találni, az emberalakúaktól az egészen absztraktig. A fák szokatlanul magasak, mintha az ember a szellemvilágba csöppent volna. A házak leginkább a fákon helyezkednek el, az aljnövényzet gazdag, a levelek között napfény szűrődik át.

Lerra éjszakája kivételesen nyugodt volt. Rég, kislány korában alhatott utoljára ennyire nyugodtan, amikor még a szüleit az igazi szüleinek hitte és a világ még sokkal békésebbnek tűnt.
Reggel mosolyogva ébredt, amikor a Dogorn-al váltott esti puszi jutott az eszébe. Mosolya azonban rögtön eltűnt, amikor a gondolatai továbbsiklottak Dogorn apjának gyilkosára, aki továbbra is az épületben van.
Már ébren volt, amikor Dogorn kopogtatott, így hamar elkészült és el is indult a találkozás helyszínére, ahol csatlakozott hozzájuk egy szellem.
~Persze, de Dogorn azt elfelejtette megemlíteni, melyik szellemről is van szó... Így egyikben sem bízhatunk.~
A szellem udvariasnak bizonyult, de Lerra úgy érezte őt nézi. Nem csak nézi, egyenesen bámulja... Majd hirtelen a lány fejét elöntötte a fájdalom.
~Nem mindig az a ellenség, akit annak hisztek. Meg fogjátok érteni. ~
Ekkor újra belehasított a fájdalom, amitől azonnal a fejéhez kapott.
~Mi..mi volt ez? Mi történik velem?! És mit akar ez jelenteni? El kell mondanom Dogorn-nak...~ Gondolkodott és gyanúsan méregette a szellemet, aki mostmár a tekintetét Dieb-re szegezte.

A fiú ott állt a folyosón és várta a többieket míg meg nem érkeztek. Mikor már mindenki odaért elkezdett suttogni. - Nos, hogy mind itt vagyunk elmondhatom, hogy el kell mennünk... - Ekkor lépett hozzájuk a szellem. ~ Nah szép... Apám gyilkosa... Immár tudom, hogy te tetted és meg fogom bosszulni! De nem most... A többiek élete fontosabb, mint most bármi más... Öngyilkosság lenne, csak úgy rárontani... ~ Gondolta. - Igen, korán szeretnénk indulni... Minél előbb indulunk annál nagyobb az esélyünk megtalálni akit keresünk... Köszönjük az ellátmányokat és a sok-sok segítséget is. ~ Te szemétláda! ~ Tette hozzá gondolatban. - Már csak annyi gondunk van, hogy nem tudjuk merre találjuk a banditák búvóhelyét. Tudna valami információval szolgálni, hogy még is körülbelül merre lelhető fel? Vagy bárki? - Nézett kérdően szét. Viszont észrevette, hogy a szellem láthatóan Lerrára bámul. ~ Teljesen megváltozott az arckifejezése, mintha megijedt volna valamitől... Valami baj van... ~ Gondolta, majd odasétált Lerra mögé, a vállára tette a kezét és közelebb hajolt. - Valami baj van? - Kérdezte halkan, majd megfogta a kezét és feltűnés mentesen  pár méterrel arrébb sétáltak, míg a többiek a szellemmel társalogtak. - Mi történt? - Kérdezte halkan a lánytól. - Látom rajtad, hogy nincs minden rendben...

A lány feje még mindig lüktetett a fájdalomtól, észre sem vette amikor Dogorn a vállára tette a kezét. Talán kérdezett is valamit, Lerra füle még mindig sípolt. Arra eszmélt fel, amikor a fiú megragadta a kezét és arrébb vezette. A lány boldogan nézett az összekulcsolt kezekre és a gyomrában máris pillangók jártak táncot.
-Mi történt? -kérdezte Dogorn, Lerra pedig megpróbálta összeszedni a szétcsúszott elméjét és a fú kék szemeiben kereste rá a gyógyírt.
-Nem..nem tudom. Úgy érzem -itt közelebb hajolt. -mintha egy hang szólalt volna meg a fejemben. Az egész olyan furcsa volt. Azt hiszem valami olyasmit mondott, hogy nem mindig az az ellenség, akit annak hiszünk... Hiszünk. Te is hallottad a hangot?
~Kire értette a szellem? Dogorn apjának gyilkosa nem az, akit annak gondolunk... Akkor Dieb hazudott? Vagy a szellemek próbálnak minket félrevezetni?...~ Gondolkodott miközben újra elmosolyodott a fiú bőrének érintésétől.

Dogorn sejtése beigazolódott. Tényleg történt valami Lerrával. - Nem Lerra... Nem hallottam semmit... És fogalmam sincs, hogy mit jelenthet, vagy mi történt. Vagyis van pár sejtésem... - Tekintett hátra és végignézett az arcokon. ~ Remek! Lassan már mindenkit megbolondít ez az egész... ~ Gondolta majd mind a két kezét a vállára tette és a szemébe nézett. - Ide figyelj! Lehet, hogy csőbe akarnak húzni! Akármit mondanak a hangok, hallgass a szívedre! Próbáld tisztán tartani az elméd és semmi gond nem lesz! - Mosolyodott el, majd a hátára tette a kezét és együtt visszasétáltak a többiekhez. ~ Remélem nem fertőzi meg sem az ő elméjét, sem másét... Azt már nem bírnám ki... ~ Gondolta. - Az lesz a legjobb, ha hamarosan indulunk... - Dobta be a témát. ~ El kell tűnünk innen, ha nem akarunk teljesen begolyózni. Olyan nyomasztó lett hirtelen ez a hely. Sietnünk kéne. ~ Ekkor ismét rátör az a szokásos hasogató fejfájás, ami az utóbbi napokban gyötörni szokta. ~ Nah már megint... Rossz előérzetem van... ~ Próbálta nem kimutatni a fájdalmát vagy a gondolatait és figyelt a többiekre.

Dieb Körbejárta a szobákat és mindenkinek szólt hogy jöjjön ki és nemsokára indulunk. Kint mikor álltak egyszer csak meglepődött hogy a szellem egyszer csak megjelent. Mikor meglátta hogy miután Lerrát nézte egy darabig és aztán Lerra enyhe fájdalmakat érzett, akkor a szellem őrá is ránézett. Azt várta hogy neki is végre fájdalmai lesznek több év után de ő nem érzett semmit csak a hangot hallotta. ~Akkor most van egy csapat szellem aki exsötétszellem és most épp a jóért harcolnak.~ gondolta magában majd ránézett Lerrára.  ~ Azt még megértem hogy jóba vagytok de családot alapitani véletlen nem akartok?~ kérdezte magába majd amikor már nem bírta nézni a nyáladzó párt és megszólalt: -Hát én is úgy gonodolom hogy indulhatnánk, de ha van valami nyomós érve ami maradásra késztethet minket akkor természetesen megfontoljuk mégegyszer.- megvárta a szellem válaszát és ha Dieb szerint is tényleg erős oka lehet a maradásnak akkor: -hát akkor még átgondoljuk mégegyszer- de ha nincs semmi ok akkor indulásra sarkallja a csapatot. Ezután odasétált Dogornhoz aki remélhetőleg már nincs szerelemittas állapotba és mondja neki: -Nyugodj meg, nemtudom hogy Lerra is a szellem hangját hallotta-e mint én de biztonságba lesztek egy ideig a szellemek társaságában. Mert vagy a szellemek is változnak mint az emberek vagy csak a tervükben kulcsfontosságú szerepet töltünk be. Szóval nyugi és mint mondtam az érzelmeket egy kicsit felejsd el, most lehet hogy nem csak a mi életünkről van szó hanem a világ életéről is, és ha kell vagy a saját vagy egy csapattársad élete kell, vagy akár az enyém vagy Lerráé. Tudom örülnél még ebben a pillanatban ha az én életem kéne de ha véletlen a kis barátnéd élete lenne az ami a világ békéjét helyre álítaná akkor nem biztos hogy repdesnél az örömtöl szóval ne köss különösebb barátságokat. Semmi rossz indulat nincs bennem csak megakarlak attol óvni hogy Lerra után ne tudj szeretni másokat, hisz te is tudod annak az esélye hogy ő lesz a jövőbeli feleséged kevés. Hidd el szív nélkül élni a legrosszabb dolog a világon. Remélem nem veszed megint félvállról amit mondtam mint amikor reggel bocsánatot kértem, én komolyan gondoltam mert ha nincs se harag se szeretet a szivedben tisztábban látsz, nincsennek okok amik határolnának hanem csak a cél van előtted. Nem saját jókedvem miatt mondtam el neked hanem hogy legyen világ ahol élhetek az elkövetkező 30-40 évben.- majd indult oda ahova vitte a történet

Dogorn figyelemmel kísérte Dieb javaslatát az indulásról, aztán közelebb lépett a vízidomárhoz. Ismét egy kicsit arrébb sétáltak, mert nem akarták, hogy a szellem kifülelje a beszélgetést. A fiú kisebb beszédet tartott, de Dogorn erősen koncentrált arra amit mondott. A szörnyű fejfájás kíséretében is. - Így van ő is hallotta. - Suttogta, de az érzelmekkel kapcsolatban nem értett egyet Dieb-el. - Szó sincs róla, hogy örülnék, ha bárki elpatkolna közölünk épp ellenkezőleg. De hagyjam figyelmen kívül az érzelmeket és ne barátkozzak? Már megbocsáss, megértem, hogy te nagyon jól megvagy nélkülük, de attól nekem még nagyon fontosak. És nem leszek attól kevesebb, sőt! Inkább... Hogy is mondjam... Jobban kötődök hozzá és a végsőkig elmennék érte. Mármint akik iránt érzek valamit. Azt is elhiszem, hogy elég rossz dolog lehet érző szív nélkül éni és ezért kérlek rá, hogy értsd meg, hogy nem értheted meg! És ne félj, attól hogy vannak érzéseim még tudok a feladatra összpontosítani. Még ha az ilyen komoly feladat is mint a mienk. És még valami! Egy napja ismerem Lerrát és te máris az esküvőn gondolkodol? - Mondta nevetve. - Persze, nagyon kedves lány, színpatikus, okos, szép és lehet, hogy szerete... De minek is mondom én neked ezeket? Gondolom olyan neked mintha üres szavakkal dobálnálak... A lényeg az, hogy MINDENKI túl fogja élni és senkinek nem esik bántódása. Aztán csatlakozott a többiekhez.

Dieb ugy erezte mintha legbelul fajdalmat erzett volna de nem tudta mire velni. Miutan Dogorn megint felvalon vette azonnal hozzatett meg 1-2 dolgot. -Bocsanat de nekem is voltak regen erzeseim. Szerettem edasapam edesanyam es egy lanyt is aki gyonyoru es okos es minden amit eltudsz kepzelni benne volt- majd gondolatban hozza tette ~inkabb 11 ilyen lany~ majd folytatta - Es enis mindent megattam volna hogy eletbenmaradjanak de ha a sors igy kivanja es igy jobb lessz akkor elkell engedni mindenkit ha akarod ha nem. Tudod te meg alig ismersz, ez csak a felszin amit latsz. Es hogy senkise fog meghallni? Na ez meg vicc... Meghivlak egy sorre hogyha mindenki epp borrel megussza. Es mondom hogy ne vegyel fel valrol mert lehet hogy mas teren kevesebbet teljesitek de elet e teren tobbet eltem meg es senkinek se kivanom hogy atelje ezt. Es ha meg mais visszagondolok a fajdalomra akkor legbelul meg mindig erzem a csontig hatolo szornyuseget. Az amikor eloszor veszitessz el valakit, pl apadat, akkor az a fajdalom felese annak amikor latod halalos agyan edesanyadat es ott vagy a temetesen minden szeretednek es ismerosodnek, s tippelj ki maradt nekem? Egy kep se, csak fajo emlekek.- ekkor vegleg ott hagyta dogornt es elmorzsolt nehany konnycseppet es fogta a szivet. ~ Az ember nem fogja fel a dolgokat amig atnem eli~ suttogta magaba

Dieb folytatta monológját és Dogorn úgy érezte, hogy nem hagyhatja szó nélkül. - Értelek téged és az elveidet is, de hogy én félvállról vegyek akárkit is? Ez sértő... 
Én teljes mértékben rád fordítottam a figyelmemet, tudomásul is vettem amit mondtál és nem fogom elhanyagolni a tanácsod. Csak nem értek vele egyet. Mind éltünk át szörnyű dolgokat, nem vagy különb. Most én is elmesélhetném szomorú históriámat, de minek? Senki sem kíváncsi rá... A tragédiákon túl kell tenni magunkat, nem szabad ragaszkodni a múltba. A jelennel kell törődni! Ha nem alakítasz ki új kapcsolatokat a régiek gyásza miatt, akkor véged. Mert ha nem szeretsz senkit, akkor viszont sem fognak! Gondoltad már, hogy ki fog téged siratni a temetéseden? - Itt megállt egy pillanatra aztán folytatta. - Abban igazad van, hogy ha nem kötődsz senkihez, akkor nem okozhat semmi sem csalódást, de pozitív élményeket sem fogsz szerezni! Van így értelme az életnek? Nem attól leszel erős, ha soha nem esel el! Attól leszel erős, ha elesel és fölkelsz utána! Én ezt tudom neked tanácsolni... Remélem megfogadod...

Dieb meg visszafordult egyszer. - Dogorn, meg mindig nem ismersz, es nem teljesen ertessz. Egy, en regen szerettem es most megyek vissza epp szulofalumba hogy talaljak vkit. Ketto, te mondod hogy szakadjak el a multtol amikor en mar elszakadtam mert nincs senkise aki fontos lenne, de teneked meg vannak fontos szemelyek otthonodban megis a multat, apad gyilkosat, kergeted fejvesztve. Es meg annyi hogy en nem azt mondtam hogy sohase baratkozz csak ne akkor amikor harc van es barmikor barki meghalhat.- mondta es vegleg ott hagyta mar ezutan nem tud dogorn mondani neki semmit neki mert figyelmen kivul hagyja es folyik a tortenet tovabb.

~ Igazad van! Nem ismerlek és nem is szeretnélek! Szerintem már a találkozásunk kezdete óta így vagyok vele. ~ Nézte ahogy hátat fordított Dieb. ~ Én kergetem apám gyilkosát fejvesztve? Itt van előttem, szó szerint és mégsem ugrottam neki. Nagy kontroll kell hozzá beismerem, de nem ragaszkodok annyira a múlthoz mint Dieb... Én azt látom rajta, hogy nem sikerült túltennie magát a szörnyű eseményeken és ezért nem képes kötődni senkihez. A tragédia érzelmileg teljesen kikészítette és analfabétává tette... Mármint érzelmileg. - Mosolyodott el. - De feleslegesen próbálok rajta segíteni, nem lehet megtanítani inni a medvekutyát, ha nem szomjas... Sose fogja megérteni amit mondani akartam... Talán majd egyszer... ~ Gondolta miközben újra a társasághoz lépett, Lerra mellé. - Ugye nincs igaza? - Kérdezte halkan a lánytól miközben a fejével Dieb irányába biccentett. - Vagy nem is hallottad? Akkor mindegy... ~ Tudom, hogy igazam van... Egyszerűen tudom, csak kell egy kis pozitív megerősítés. ~ Nézett Lerrára nagy mosollyal az arcán.

Raion a kelleténél korábban kelt fel. A küldetéssel való nyugtalansága felébresztette. Mivel látta, hogy még korán van inkább vissza feküdt aludni, de nem aludt vissza csak feküdt az ágyon. Egy kis idő után kopogásra lett figyelmes és Dogorn hangját hallotta az ajtó mögül. Egyből felállt megigazította a derekára tekert törölközőt és ajtót nyitott. Raion-t meglepte Dogorn, de nem is ő, hanem amit mondott. ~ "Veszély"? Miféle veszély? Ez a hely olyan békés.... Na nem jut eszembe. Mindegy. Békés és kész. ~ gondolta Raion. De válaszolni se tudott, mert amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment Dogorn. Ezután Raion bepakolta a szükséges dolgokat a táskájába és az ajtó mellé tette. Utána fölvette az előkészített ruháit és indulásra készen állt, de ekkor valami görcsölő hasfájás kezdte kínozni és amilyen gyorsan csak tudott befutott a wc-re. ~ De jó. ~ mérgelődött. ~ Még az kell, hogy hasmenés miatt ne tudjak velük menni. Tuti valamivel elrontottam a gyomrom vagy csak az idegesség teszi ezt. ~ gondolta Raion miközben végezte a dolgát. Miután végzet odament a táskájához és kereset valamilyen orvosságot. Szerencsére talált épp hasmenés ellen gyógyszert. Mikor bevette a gyógyszert még egy kis ideig a  szobában maradt. Amikor már érezte, hogy kezd megnyugodni a hasa fölkapta a táskáját és elindult a találka helyre. ~ Lehet késésben vagyok ~ gondolta izgatottan. Mikor Raion odaért már a csapat nagy része ott volt és a vendéglátójuk is. Egyből felfigyelt arra, hogy Dogorn és Dieb beszélgetnek. Ez Raion-nak eléggé furcsa volt. ~ Hogy-hogy nem veszekednek? Ez nagyon furcsa. Lehet tényleg nincs itt valami rendben. Két olyan ember, akik előző nap majdnem megölték egymást, most emberien kommunikálnak egymással. Ez nagyon nagyon fura ~ gondolta Raion. Mikor befejezte a töprengést a számára szokatlan dolgon oda lépett Aneko mellé és megszólította.
- Szia Aneko. Volt valami amiről lemaradtam?

Lerra-t megnyugtatták Dogorn szavai és érintése, majd visszasétált a többiekhez.
~Hm... Dogorn és Dieb mióta képesek normális emberek módjára kommunikálni? ~ Itt elmosolyodott, majd a két fiúra nézett.
~Dieb engem bámul... Vajon rólam beszélnek? És mit mondhat rólam?! Mindegy, nem érdekes... Nem bosszantom magam Dieb miatt, megteszi más helyettem.~
Ekkor Dogorn odalépett Lerra-hoz, majd közel hajolva megkérdezte nincs-e Dieb-nek igaza.
-Sosincs igaza. -válaszolta a lány. ~Na szép, most azt hiszi hallgatóztam...~
Dogorn elmosolyodott és rávigyorgott Lerra-ra, aki heves pirulások közepette visszamosolygott rá, majd finoman odaérintette a kezét a fiúéhoz.

A levél Irisánál maradt, és még az este tanulmányozta, de nem igazán jutott semmire. Viszont tovább gondolkodott az elméletén, miszerint a történész a múlt hírnöke. Ez nem csak elmélet, az ösztöne is ezt súgta, bár nem olyan erősen, mikor idejött. De gondolkodás helyett inkább az ágyon törökülésbe ült, és próbált meditálni. Az elméjét kiüríteni nem volt egyszerű feladat, igyekezett minden kis dolgot összeilleszteni egymáshoz, mint valami puzzlet. Vagy nagyon hiányos a kirakós, vagy ő nem fedezte fel az összeillő darabokat. Végül feladta, a bőrpáncélját levette, de a katanája kéz közelbe tette le. Hajnalkor kelt fel, egy gyors fürdés után párc perc alatt elkészült. Dieb kopogott be hozzá, mondván lassan gyülekező van. A gyülekezőpontnál a szellemek felajánlották a segítségüket, a Lerra nevű lány úgy tűnik rosszul lett, de ez Dogorn gyorsan kivizsgálta. Dieb és Dogorn meg egészen emberséges módon vitatják meg a javaslatot.  Irisa nem igazán akart belefolyni, de szívesen megtudta volna, hogy mégis hogy lesz a csapatfelosztás.

~Nem idegesítem fel magam ezen a csapat nyálas barmon... ha hősködni akarnak tessék....végülis ki vagyok én , hogy megálítsam őket.... ~Gondolta a lány a takarodó előt.MIkor a szobájába ért odasétált az ágyhoz és kezével megnézte , hogy menyire puha.MIkor rájöt , hogy az általa megszokottól sokkal puháb megfokta a tatyóját és rádobta az ágyra , majd ugyanezt tette a ruháival , besétált a fürdőszobába majd vet egy gyors zuhanyt.Kisétált az ágyhoz majd szétkotorászta a táskáját az egyetlen nagyából 35x35cm-s kiss törölközőért amivel nagyábol félszárazra tuta törölni magát és épp annyira megszárítani a haját hogy ne csöpögjön ~remek… értesz hozzá ,hogy pakold be ugy , hogy a  lehető legkevesebbet cipeld ….de mondjuk legközelebb egy normális törölköző is beleférhetne…~.Gondolta magában a lány és lassan mindenek lehordta magában azt aki erre a “kevés holmi nagy út” stílusra megtanította.Ezután megfogta a törőlközőt és kiterítette egyenesen az ágy közepére , majd az ablakohoz sétált.Kiűlt az ablakba és ot várta a hajnalt.Mikor Dieb bekopogott Liv gyorsan felugrott és nagy sietségében magára kapta az ágyon fekvő takarót.
 Nem várata meg az embereket , amilyen gyorsan csak tudott elkészűlt majd a találkahelyre ment.Már voltak páran ptt és nem telt bele sok időbe és megjelnt a szelem is .Nem igazán figyelte a történéseket , fél füllel meghalota amit a szelem mondott majd egybél előkapott egy térképet és viizsgálgatni kezdte , majd ahogy alkalom nyilt rá az ő csapatrésze felé fordult és megszólalt.

-Na akkor merre is indulunk el ?- kérdezte majd a térképre mutatott ~ki fogok készűlni ettől a napali életmódtól …. Hátha kaphatóak rá , hogy északa utazunk~ egy gyors mosoly suhant át a lány arcán majd hozátette- és … am talán … nem lenne okosabb északa utazni … tudjátok a feltűnás elkerülése végett… .

Lerra szavai megnyugtatták Dogorn-t. Sejtette, hogy nem hallotta a beszélgetést, de igazából nem is érdekelte. Csak mosolygott és nézte a lányt. Mikor a kezeik összeértek a fiú megfogta Lerra jobb kezét és úgy hallgatták a beszélgetést. Rá-rá pislantott néha és azt vette észre rajta, hogy nem minden stimmel. ~ Valami zavarja Lerrát. Szerintem a Feledés Völgye miatt egy kicsit ideges. Nem sokan tértek eddig vissza onnan... Ha jól számolom akkor körülbelül... heten, vagy inkább kilencen? Elég csekély az esélyünk a túlélésre. Gonosz szellemek vezetnek egy olyan helyre ahol valószínűleg csakugyan gonosz szellemekkel találkozunk... Mázlisták, ők meg mennek banditákat püfölni. ~ Tekintett "Liv csoportjára". ~ Mondjuk én akartam a völgybe menni... Most már mindegy, oda megyek ahol nagyobb szükség van rám. És ez pedig Aneko, Dolores és Lerra mellet van. Majd mi rácáfolunk a rémtörténetekre és élve kijutunk onnan... Remélem... Viszont Lerra arcán csak a feszültség és az aggodalom jeleit látom. Jobb lesz, ha bátorítom egy kicsit. ~ Gondolta. - Izgulsz egy kicsit? - Suttogta. - Nincs ezzel semmi baj, elvégre olyan utat fogunk bejárni amit nem sokan tettek meg előttünk. De nincs mitől félni, ott leszek mindvégig veletek. - Mondta. ~ Nah jó ez most egy kicsit egocentrikusan hatott. Mintha én egyedül megtudnék védeni mindenkit akár száz szellem ellen is... Vicces... ~ Liv ekkor hívta össze a "banditás csoportot" és kezdték megbeszélni a tervet. - Igaza van Liv-nek ideje indulni. Aneko, Dolores! Ti is gyertek ide legyetek szívesek! - Mikor odaértek a fiú ránézett a szellemre és csak ennyit mondott: - Mi is szeretnénk indulni!

Akármiben is egyeztek ki a csapatok, indulniuk kellett... két szellem sietett a faluba, jelezve hogy egy csapat bandita tart feléjük. Mindkét társaságnak sietve el kellett hagyni a helyet. Irisáékkal egy szellem ment, aki leginkább egy sólyomra emlékeztetett, leszámítva furcsa, zöldes színű tollait. Őt követve gyorsan elhagyhatták a falut, hogy minél előbb biztonságba érhessenek, és onnan indulhassanak Hikaru felkutatására.
A másik társaság nem volt ilyen szerencsés. A három lányt és Dogornt két segítőjüket, továbbá a szellemek vezérét bekerítették. Látszólag a szellemeknek nem árthattak, de ez tényleg csak a látszat volt... a Fekete Nap annak idején felfedezett egy fémet, amellyel csapdába ejthette őket, így ilyen ketrecbe zárták őket. A fiatalokat lefegyverezték, és megbilincselték... ezek a banditák nem olyanok voltak, mint a tisztáson. Sokkal képzettebbek, sokkal tehetségesebbek. Előlépett közülük egy nő. A haja már őszült, hosszú copfba fonta. Izmos, de meglehetősen vékony alkata ellenére valahogy tiszteletet parancsoló volt a megjelenése, zöld szemei, sápadt bőre volt. A csapat láthatta a nyakán végighúzódó sebhelyeket, és azt is, hogy a ruhájának egyik ujjából nem látszik ki végtag... a fél karja egyszerűen hiányzott. Ennek ellenére nem úgy tűnt, mintha zavarná, sőt kinyújtotta másik kezét, és magához vonzott egy kevés földet, és pillanatokon belül felépült belőle a hiányzó kar. Láthatóan mester volt. Odalépett az egyik férfihez.
- Látom semmit nem lehet rád bízni Sotan. Egyszerű feladat volt, te mégis elbaltáztad. Nem baj. A másik csapat megszökött, és talán már útban vannak Hikaru felé, de elkapjuk őket. A hírnök pedig itt van. - a szellemek vezetőjére nézett. - Á, a száműzött szellem. Legendákat mesélnek rólad. Hogy lehetett ilyen gyenge az akaratod az egyensúly őrzőjeként? - a szellem elfordította a fejét. - A nő végignézett a csapaton. - Remek kis társaság... Aneko, igaz? - nézett a lányra. - Megtiszteltetés megismerni a hírnököt. - hajtott fejet, mire a lány csak mélységes gyűlölettel nézett rá. A nő arrébb lépett. - A nevem Iyo. A Vörös Lótusz címét még viselők csapatának vezetője vagyok. - a tekintete ekkor tévedt Lerrára, és megtorpant, mint aki nem hisz a szemének. - Lerra Wongnak hívnak, igaz? - kérdezte szinte suttogva. - Szellemek... - arrébb lépett. - Hogyan... nem hittem, hogy... - nem tudott összefüggően beszélni, csak az látszott, hogy mindaz a határozottság, ami addig sugárzott belőle, hirtelen széthullott... mintha soha nem is létezett volna.
Eközben a másik csapat biztonságban elért az erdő mélyén egy menedékhelyet, és tervezhették a következő lépést. A sólyomra emlékeztető szellemtől akármit kérdezhetnek, válaszol, ha tud.

Lerra gondolatai ismét elmerengtek a történteken és azokon amik még várhatnak rájuk. Elmélkedéséből ismét Dogorn hangja zökkentette ki:
-Izgulsz egy kicsit?
-Nem.. nem izgulok, csak... Nem tudom. Rosszat sejtek, valami nincs rendben. -mondta majd Dogorn-ra mosolygott és megszorította a fiú kezét. -Nem érdekes, butaság.
Lerra ismét elmerengett, észre sem vette, amikor Aneko és Dolores csatlakozott hozzájuk. A társaság két részre szakadt és Lerráékat hirtelen banditák kerítették be.
A lány feszülten figyelt, amikor a banditák közül egy idősebb nő lépett ki. Végignézett rajta: első látásra nem jelentett különösebb veszélyt vékony, őszülő, tiszteletet parancsoló tekintetű nő volt. Lerra már rég megtanulta, hogy ne becsülje alá az ellenfelét. Észrevette a vékony testben megbújó izmokat, a sebhelyeket, melyek kemény összecsapásokról árulkodtak, a sápadt bőrt és a zöld... A zöld szemeket. Egészen élénkzöldek. Észrevette azt is, hogy a fél karja hiányzott és amikor hirtelen a föld kiegészítette a hiányzó végtagot, Lerra szája tátva maradt.
~Földidomár... Nem is akármilyen. Nehezebb dolgunk lesz mint hittem.~
A nő bemutatkozott és hamar kiderült, hogy Iyo-nak hívják és a Vörös Lótusz tagja. Ez semmi jót nem jelenthet... Aneko előtt fejet hajtott majd lassan végignézett a társaságon. Amikor Lerrára tévedt a szeme, megtorpant. A lány állta a komoly tekintetet, erősen belenézett az élénkzöld szemekbe.
~Mintha a saját szemembe néznék...~
Lerra legnagyobb meglepetésére Iyo megtorpant és teljes félelem borította el a zöld szempárt.
-Lerra Wongnak hívnak, igaz? -kérdezte elcsukló hanggal.
~Mi.. Dehát honnan tudja a nevemet?!~
Iyo a szellemekhez lépett és remegő kezekkel, dadogva próbálta elsuttogni mondanivalóját.
Lerra határozottan előrelépett, elengedte Dogorn kezét (amit idáig erősen szorított) és szembenézett Iyo-val:
-Ki vagy te és honnan tudod a nevemet? Válaszolj!
~Nem érdekel ki Ő, de tudni akarom honnan ismer, mit tud rólam és a múltamról... Kész vagyok itt és most megküzdeni vele, ha nem ad választ, talán addig a többiek elmenekülhetnek...~

- Persze... - suttogta Iyo. - Nem emlékezhetsz rám. Hogy is emlékezhetnél, nagyon kicsi voltál még... - megpróbálta összeszedni magát, úrrá lenni a hangján. - Az anyád vagyok, Lerra. - suttogta. Huszonkét évvel ezelőtt letettelek egy küszöbre, és ameddig tehettem, távolról figyeltem, hogyan nősz fel. - elcsuklott a hangja, és elfordult. Lerra láthatta, mennyire megrázza a találkozás. Iyo megkapaszkodott, és leült az egyik ládára, amit a banditák hoztak magukkal. Nem lehetett megállapítani, mit gondol, boldog-e, kétségbeesett, szomorú, vagy dühös... sokkal zavartnak tűnt. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy a csapatban, akiket üldöz a saját lánya is ott van.

- Akkor sok szerencsét Hikaru kiszabadításához! Csak óvatosan! - Mondta Dogorn a másik csapatnak és Diebre kacsintott. Elindultak a Feledés Völgye felé. Folyamatos figyelemmel kísérte a szellemeket, nehogy hirtelen támadásba lendüljenek. Az egyik kulacsa nyitva volt arra az esetre, ha hirtelen kéne támadni. Így sétáltak egy darabig, de ekkor hirtelen ismét banditák támadtak rájuk. A fiút nagyon meglepte a hirtelen ellenséges fellépés, alig tudott reagálni, de azért teljes erejéből küzdött ellenük. Végül őt is elkapták és lefegyverezték, csakúgy mint a szellemeket és a többieket. ~ Ó, hogy a rohadt életbe! Elfognak a banditák.... Aztán sikerül kiszabadulnunk... Aztán megint ránk támadnak, de akkor megúsztuk épp bőrrel a szellemeknek hála... De aztán kiderül, hogy a szellemek nem is olyan jó arcok mint gondoltuk és veszélybe van az életünk... Aztán összeszedjük magunkat, hogy minél előbb eltűnhessünk és... És most meg megint elkapnak?! Nah álljon már meg a menet! ~ Mérgelődött magában. Látta, ahogyan elkapták a szellemeket és betették őket azokba a különleges ketrecekbe. Nem értette teljesen, hogy hogy nem tudnak kiszabadulni a börtönükből, mivel még sosem látott ahhoz a fémhez hasonlót, de nem is foglalkozott vele sokat, mert sokkal égetőbb problémái is voltak. Mondjuk az a szokásos fejfájás roham ami általában rá szokott jönni. Már szinte teljesen immúnis volt a fájdalomra, az utóbbi időkben annyira sokszor érezte már, hogy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyta, de nem úgy mint a hangokat a fejében. Halk suttogások kisírték a feje lüktetését. Nem tudta kivenni a szavakat, de nagyon megijedt. ~ Nah szép... Folyamatos fájdalom, kísértő látomások és most hangok a fejemben?! Á, biztos csak képzeltem őket... Ugye?! ~ Nyugtatta magát. ~ Kezdek megőrülni... ~ Hirtelen megjelent egy ősz alak és Dogorn felfigyelt rá és végighallgatta a beszélgetést. ~ Iyo és a csicskása Sotan... Ő ott volt akkor amikor először támadtak ránk? ~ Próbált visszaemlékezni Sotan arcára, sajnos sikertelenül. ~ Vörös Lótusz? Nem nagy meglepetés... De ami már nagyobb meglepetés: Ő lenne a száműzött szellem? Csak én nem hallottam a legendákat az alakváltószáműzöttegyensúlyörző szellemről?! Nem tudom mit gondoljak... Egyensúly örző? De ő ölte meg apámat... Most viszont ő is csapdába van, mint mi. Végül is az ellenségeink ellenségei a mi barátunk. Ki kéne valahogyan szabadítanunk és akkor szétcsapna köztük! Legalább is remélem... De ez viszont egy újabb kérdést vet fel! Hogyan szabadítsuk ki? Nálam nincs víz, Lerra pedig nem tud fémet idomítani! Francba! ~ Elmélkedett. De aztán a nő bevallotta, hogy ő Lerra anyja. - Azt a büdös... - Mondta halkan és várt egy kicsit, majd felszólalt. - És mondja kedves "Lerra anyukája"! Mégis mit szándékozik velünk tenni, ha szabad tudnom?! És mi ez az EGÉSZ hírnökösödi, meg szellemesdi?! - Eközben megszámolta az ellenség számát, felmérte őket, az erdőt fürkészte segítség után és a megvalósítható menekülési terveken dolgozott.

~Kicsi voltam... Anyám... Iyo... Mi a franc folyik itt? Az anyám... Az igazi anyám... A Vörös Lótusz tagja... Elhagyott engem...~ merengett Lerra és úgy érezte le kell ülnie mert forog vele a világ.
~Annyi minden érdekelne, hogy miért hagyott el, miért pont ott... Ki az apám? Ő is földidomár? Áh, nem... Ezeket a kérdéseket máskor kell feltennem. Erősnek kell lennem és ki kell használnunk, hogy Iyo ennyire megzavarodott.~
Dogorn Iyo-hoz szegezte a kérdéseit, aki még mindig nem tért magához a sokktól. Lerra lopva Dogorn-ra nézett, hátha felveszi vele a szemkontaktust. Intett Doloresnek és Anekonak, hogy hátráljanak és ha úgy adódik, Dolores menekítse ki Aneko-t, hiszen elsősorban Őt kell megvédeniük.
~Dogorn-nak, hiába mondanám meg mit csináljon, úgysem hallgatna rám... Én minden erőmmel meg fogom védeni, nagyon fontos nekem...~
Belenézett a fiú csillogó kék szemeibe, és Dolores-ék felé intett.
-Nem, te nem vagy az anyám. -szólt határozottan majd előrelépett. -Az én anyámat Shea Wong-nak hívják, aki etetett, felnevelt, az ágyam mellett ült amikor beteg voltam! -kiáltotta.
~A fenébe, annyira feldühített ez az egész... Elhagyott! Hogy merészeli azt mondani, hogy az anyám?!~
Lerra érezte, hogy elszabadul a dühe, de kivételesen engedett neki. Kiemelt a földből két oszlopot, majd kis kerek földdarabokkal sorozta meg az ellenfeleit.

Oké négyen vagyunk fegyvertelenek... Harcképes: Lerra, mint földidomár és Dolores, mint tűzidomár. Aneko-t meg kell védeni, én meg púp vagyok mindenki hátán! Víz nélkül tehetetlen vagyok. Semmire se vagyok jó, hacsak... ~ Dogorn bánatában lehorgasztotta a fejét és megpillantott egy kék szemű, kissé letört és gondterhelt borostás férfit. A saját tükörképét látta meg a lába előtt heverő kisebb pocsolyában. ~ Ki ez a jóképű srác a víz tükrében, amit nemsokára az arcukba idomítok? ~ Nevetett fel, saját poénján. ~ Szánalmas vagyok! Magamat is elszórakoztatom, nem kell ide közönség! ~ Mosolygott és folytatta a terv kidolgozását, de ekkor Lerra földdarabokkal kezdte sorozni az ellenfeleiket. A fiút nagyon meglepte a hirtelen döntés. Nem figyelt oda a jelzésekre és nem értette pontosan, hogy mit akar a lány. Inkább a kiszabaduláson törte az eszét. Csak annyi jött le  neki az egészből, hogy rá nézett, majd dühösen Iyo-ra kiáltott és támadást indított a gonosztevők felé. A vízidomár teljesen leblokkolt egy-két másodpercre, nem értette, hogy mi folyik körülötte, de aztán gyorsan észbe kapott. - Dolores, Aneko, futás!! - Üvöltötte el magát és megpróbálta két részre vágni a bilincsét a pocsolyát használva. Ezt azért tette, hogy ne okozzon neki problémát a későbbiekben a bonyolultabb mozdulatok kivitele. Minden porcikája ellenkezett a következő döntésével, de még is úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb, ha kiszabadítja a szellemeket és segítséget vár tőlük. Próbálta "nem használni" azt a kevés vizét harcra, hanem egyenest a ketrecekhez sietett. Ha rátámadtak akkor a lehető legegyszerűbben ki próbált térni azok elől. Ha sikerült elérnie az alakváltót akkor minél nagyobb nyomást próbált erőltetni a sáros vízbe és két gyors vágást ejtett a fémen a "vízkésével". Már többször is sikerült fémet vágnia ezzel a technikával, de nem volt benne biztos, hogy a ketrecre is hatásos lesz. Ha sikerült neki akkor a többit is kinyitja és segítséget kér és folytatja a harcot. Ha sehogy se nyílnak ki a ketrecek, akkor is segít Lerrának. Ha Dolores és Aneko közül bármelyikük ott marad, vagy tétovázik a fiú rájuk üvölt: - Fussatok! Majd mi elintézzük őket! Hátra se nézzetek!

Irisa odament Livhez, és lassan mindenki, aki ebben a csapatba került. A szellemek sürgették őket az indulásra. Nagy nehezen elindultak, és egy sólyomszerű szellemkísérőt kaptak. Szép, zöldes árnyalatú tolla volt, ami egész jól illet Irisa zöldes páncéljához. Próbált a a perifériás látására hagyatkozni, kezét meg a katanája közelében tartotta. A környező tájat figyelte, hogy hol járnak, és milyen növények élnek itt. Az normálisnak lehet nevezni, hogy itt szokatlanabb a természet, sokkal furcsábbak, mint a fizikai-világban. Ennek ellenére a lehetséges ellenfeleket kereste, és a megérzéseire is legalább ekkora figyelmet szentelt. Ő ment leghátul, ha valakinek ez nem tetszett, akkor gyors, fenyegető pillantást küldött az illető felé. Végül megálltak, egy biztonságos helyen. Itt pihenhettek, és további lépéseket beszélhettek meg. Irisa viszont nyugtalanul mászkált ide-oda, végül a szellemhez fordult.

-Elvileg Ön tudja hova megyünk, igaz?? Akkor tudja, hogy mennyi ideig is tart, jól mondom?? Kérem, mondja el, amit tud. Legyen az bármilyen lényegtelen is, kérem! – és még kérése mellé le is térdelt a szellem előtt. Így fejezte ki tiszteletét, és nem érdekelte, hogy a többiek mit mondanak. Egészen így marad, míg a szellem nem válaszol.

Válasz sem érkezett a szellemtől, máris körülvették a kis csapatot. Ahogy körbenézett, látta, hogy a másik csapat már nincs a közelben. ~ Remélem ők időben elmenekültek ~ Teste megfeszült, úgy figyelte a körülötte történteket, szorosan Aneko mellett állt. Az idegen nő láttán Dolores megrémült. ~ Az ilyen rejtélyes alakokkal mindig csak a baj van ~ De miután kiderült, hogy Lerra anyja, elgondolkozott, hogy ellenség e vagy barát? Azonban a lány határozottan nem fogadta szívesen a nő kijelentését, így Dolores kénytelen volt megbízni a döntésében.
Maga mögé nézett. Az útjukat nem álták el szellemek, de a bilincs még mindig a kezükön volt. Kénytelenek lesznek így menekülni.
Dolores a fejével az erdő irányába bólintott, utat mutatva Anekonak. Amikor a lány futásnak ered Dolores utánarohan és szorosan mögötte halad, hogyha egy szellem üldözi őket, őt támadja meg elsőként. Útközben próbált megszabadulni a bilincstől. Sikerült annyira felmelegítenie a fémet, hogy olvadni kezdjen, ettől saját csuklóján is komoly sebeket okozott, de tovább folytatta.
Ha sikerül egy részen átolvasztani, akkor addig csinálja, amíg ki nem tudja belőle húzni a kezét. Közben tovább fut az erdőben figyelve, hogy honnan támadhatnak rájuk. Ha hangokat hall vagy meglát bárkit oldalról, szól Anekonak, hogy álljon meg, ő maga pedig támadó állásba áll.

A kis csapat sajnos nem számított arra, pontosan milyen képességű földidomár Iyo. Igaz, nem érte el Toph szintjét, de könnyedén kitért lánya támadásai elől, Dogornt, Dolorest és Anekot földdel börtönözte be (OOC: Ahogy pl. Aang Yakone-t vagy Ozait a harcaikban), és továbbra is kerülgetve a támadásokat odalépett Lerrához.
- Nem mehet el innen senki, amíg nem beszéltem veled. Talán nem voltam mintaanya, sőt... de nem magam választottam, hogy elhagylak. Az apád elhagyott, mikor megszülettél, és Zaheernak szüksége volt rám akkortájt. Nem akartam, hogy a veszély és pusztítás közepette nőj fel. Mindkettőnknek jobb volt így, bíztam benne, hogy az a házaspár gondodat viseli. De... én szeretlek. És letagadhatod százszor, az én lányom vagy.
Eközben Iyo nem vette észre, hogy Dogorn támadása a ketrec ellen sikerrel járt, a szellem már képessé vált elmenekülni... de egyelőre nem tette. Dogorn azonban meghallhatta a szavait a fejében.
- Szabad vagyok. Segíthetek kijutni, megfelelő alakban erőm és a tudatra való befolyásom is van, de időt kell nyernetek. Ráadásul a nő akarata túl erős, nem tudom egykönnyen megtörni. Keltsetek egy kis zavart, akkor ki tudlak juttatni innen mind a négyőtöket.