Rendőrkapitányság

First topic message reminder :

A rendőrség központja, egyszerűen csak parancsnokság, a rendőrségi műveletek kiinduló pontja, a fémidomár rendőrség állomása, és ahol a letartóztatott bűnözőket kihallgatják, majd bebörtönözik. Előtte egy Toph Beifong szobor áll, mivel ő alapította a fémidomár rendőrséget.

Miután az állatbundás férfi is bemutatkozott, - Devei - Nat azt gondolta ~ kit akar ez a férfi átverni? ~ Mivel Ő a munkája miatt úgymond fedőnevet használ a saját neve helyett, és a tapasztalatok mellett, már nem tudott elsiklaniolyan apró hazugságok mellett sem, mint az álnév használása.
Miután elmondták az új tervet, a vízidomárokkal, és hogy az erőszak bármilyen fomája megengedett, Nat-ot vegyes érzelmekkel gondolt a küldetésre. Szerette a kihívást, és szeretett "eosszfiúkat" püfölni. Miután megkapta az egyenruhát, amit kiosztottak mindenkinek, Ő is, Ruanhoz hasonlóan, egy szó nélkül felvette. Igaz, az Ő ruhája némiképp már egyenruhának is nevezhető, de a mostani küldetésben kénytelen külsőre ugyanúgy kinézni, a haját leszámítva meg azt a tényt hogy Ő az egyedüli nő a csapatban, mint a többiek.
Gyorsan magárakapta a ruhát, úgy hogy a sajátja alatta maradt. Csinált pár bemelegítő gyakorlatot addig, amíg a további parancsokra várt, úgy érezte a léghajó út tán kicsit elcsigásodtak a végtagjai.

*Kuen sejti, hogy álneve nem aratott túlzott sikert, de nem érdekli. A lényeg az, hogy ne tudják az igazi nevét. Meg persze ezzel rá ér később is foglalkozni, az egyenruha már azonban nagyobb gondot jelent számára, melyet sajnos azonnal meg kell oldania. Mikor átnyújtsák neki a ruházatot felhúzza szemöldökét, de még mindig csendben marad. Eleinte azon gondolkozik mit kezdjen a randa ruházattal, majd megpróbálja úgy magára erőszakolni, hogy egy ruhájától se kelljen megválnia. Rövid ám kínnal teli szenvedés után sikerül magára igazgatni a kényelmetlen ruházatot. Összesen csak bőrpáncélját és néhány kulacsát kellett levenni, majd az új göncökre húzni. Miután büszkén végzett a "mazochizmussal" gondosan odafigyel a terv részleteire. Kissé csalódottan, de csendben hallgatja végig. Ennél jóval összetettebb és precízebb tervre számított ha már egyszer rásózták ezt a fránya hacukát. Végül biccent egyet, miszerint megértette mi a dolga.*
~Akkor mi kezdjük a támadást. Ez kemény menet lesz.~
*Kuen úgy véli nem maradt senki számára rejtve, hogy vízidomár. Főleg azért mert egy kisebb kuckó felhúzására elegendő víz van nála. Ha mindenki készen áll, akkor a közelgő csata gondolatától feltüzelve követi a többieket.*

A szemem az új férfire terelődik, látom, hogy mozog a szája, még ha nem is beszél senkihez. Szemmel kell tartanom, más úgysem teszi.
-Akkor a furgonban találkozunk.
Vetem oda nekik félvárról, majd elvonulok az öltözőbe, magamra kapom az egyenruhát és egy papírt rejtek el az órámba, majd a fejemre húzom az egyenruhához tartozó sisakot is. A kezembe chiblokkoló kesztyűt veszek, hisz én vagyok az egyetlen aki nem tud semmilyen elemmel bánni. Meg kell menteni Korrát, noha szerintem igazán megrohadhatna odabent abban a nyavalyás cellában. A furgonban is csendben voltam, szólni sem szólt hozzám senki. Kuent fürkésztem, de igazából nem figyeltem senkire, csak bámultam ki a fejemből amikor a helyszínre értünk. A parancsnok felvázolta a tervet, mivel nem vagyok idomár így én voltam az első, aki készen állt, izzítottam a kesztyűt és vártam a parancsszóra a bejáratnál.

Mindenki tettre készen állt az épület falainál. A pinceablaknál egyértelműen látszik, hogy többen őrzik ezt az épületet mint amennyire számítottak, Mako ennek ellenére kiadja a parancsot a támadásra. Kuen Ruan és Nat több emberrel végezni tudnak, az önkéntesek és Night szintúgy. A férfi azonban a sikeres behatolás után kinyit egy olyan szobát, melynek falára detonátorok vannak erősítve. A következő kép ami fogadja az épp arra haladó Kuent, hogy a fiú eszméletlenül egy robbanás keretében kirepül a pincéből ami rájuk omlik. Ruan és Nat ekkor már egy szinttel lejjebb volt, így ők sértetlenül haladhattak tovább Korra felé, azonban az épület trükkös volt a Fekete Nap úgy tervezte az alagutat, hogy annak ágain csak azok tudjanak kiigazodni, akik a frakció tagjai. Gyakorlatilag napokig is bolyonghatnak a labirintusszerű alagútban úgy, hogy senkivel sem találkoznak, sőt akár bent is ragadhatnak örökre. Mako elrendelte, hogy a földidomárok segítségével kutassák fel az épületet, azonban mire ideérnek lehet, hogy túl késő lesz így célszerű visszamenni Kuenért, akiről úgy tudják, hogy már rég elindult és persze Nightért aki jelenleg eszméletlenül és súlyos sérülésekkel fekszik az épületben. Kuen is szerzett kisebb sérüléseket, de ezen kívül jól van és megpróbálhat saját magától kikászálódni a romok alól, így pár kisebb sérüléseket is szerezhet. Amennyiben így tesz az első tisztnek köteles jelenteni, hogy mi történt és, hogy Night és további négy tiszt a romok alatt rekedt.

Mivel nem volt túl sok tennivalója, ismét a városba jött, hogy felfedezzen még ismeretlen területeket. Az ismert utcánál most jobbra fordul, ezzel ellentétes irányba, mint amíg eddig megszokhatta. Nagy levegőt vesz, és folytatja útját. Körülbelül tíz perc séta után egy rendőrautót vesz észre, ami a sarkon áll leparkolva. A kíváncsisága kezd feléledni, így befordul, és elindul, közben a házakat vizsgálja. Belül érzi, hogy ennek nem lesz jó vége, de kíváncsisága megint győz, így tovább megy. Az utca felénél járhat, amikor egy hatalmas robbanás rázza meg az egyik házat. Hatalmába keríti a rettegés. ~Meg fogok halni!~ Menekülni szeretne, de ezzel szemben csak összeesik az egyik fal mellett. A kezét a halántékára teszi, masszírozza, mintha ezzel bármit megoldana. Lehunyja a szemét, és ekkor meghallja a hangokat, amelyek folyton kísértik, s melyektől soha nem tud megszabadulni. Most csak suttogva beszél hozzá, mégis rosszabb, mint mikor megtörtént. ~Téged magunkkal viszünk, aranyom! Nem kell félned, nem bántunk, csak egy kicsit.~ Egy homályos alak közelít felé. Hiába próbál menekülni, nem megy. Nincs menekvés. A keze közben a halántékáról a szájára vándorol, magába fojtva sikolyait. A nagy erőlködésben néhány könnycsepp kibuggyan a szeméből. ~Sose lesz már vége?~ Az alak egyre közelebb ér. Néhány perc múlva már azt is megtudja, hogy ki az. Addig kénytelen elviselni az őrjítő hangokat.

*Kuen látja, hogy az ellenség a vártnál nagyobb túlerővel rendelkezik. Ez nem kifejezetten megnyugtató, de mégsem aggasztja a dolog. Ideiglenes parancsnoka is kiszúrta ezt a létszámfölényt, de ennek ellenére mégis kiadja az egyértelmű parancsot. Kuen biccentett, majd kiszállt a járműből. Előrántotta kardját, bal kezével pedig vizet idomított. A vizből néhol fegyvert idomított, néhol kilőtte ellenfeleire. Miután több emberrel is elbánt, bejutott és folytatta az előrenyomulást. Ahogy haladt egyre beljebb észrevette Nightot. A következő kép elég kellemetlenül fogadta. A robbanás kis híján megölte. Hála az égnek megúszta pár karcolással, zúzódással és egy törmelékfürdővel ami majdnem teljesen eltemette. Néhány újabb zúzódás megszerzésével rövid időn kikászálódott a romok alól, de a fiút nem találta. Meg, de sajnos nem volt rá ideje. Tovább kellett mennie, hogy megmentse az avatárt. Végül lejjebb jutott, de ami itt fogadta az maga volt a pokol. Egy kész labirintussal találta magát szemben. Mivel a közelben nem látott napkatonákat, ezért leült meditálni. Rövid időn belül be is fejezte, majd a hirtelen jött megérzést követve elindult. Hosszú séta után egy ajtóhoz ért. Nem nyitotta ki. Várt.*

/Lora/
/10-15 perccel később/

Pár perccel később térek magamhoz, az egyik kezemmel a romok maradványait söpröm le magamról, majd egy helyet keresek ahol elláthatom a sebeimet. Először leveszem a sokkoló kesztyűt, majd leszaggatom a pólóm ujjait és a vérző részeket bekötöm vele, igyekszem az égési sérüléseket nem bekötni, hisz annak kioperálása elég fájdalmas lehet, olyannyira, hogy az orvost valószínűleg megölném ha az égett húsomban matatna. A terem üres volt, több rés keletkezett a falon. Kecsegtető lenne eltűnni. Nem, nem tehetem ezt Jasmine-al és a családommal, apám és Jasmine miatt nem. Mindketten összeomlanának, ha Night Akiyama "meghalna". A kesztyűmet nézegetem, épp megfelelő állapotban van. Egy kicsit koszos lett, bár ha berakom mosni akkor az eredmény valószínűleg sokkolni fog, szó szerint. Óvatosan felülök, majd visszaesek. Így megy ez még egypárszor, majd sikerül feltápászkodnom végre, visszahúzom a kezemre a kesztyűt. Egy alakot látok kirajzolódni, egy nő az. Ez már biztos. Lassan, de biztosan közeledek felé.
-Ki maga? Ez rendőrség által lezárt terület!
Majd egyre jobban közelítek a lányhoz, egészen addig amíg ki nem rajzolódnak előttem az arcának vonásai. Csendben állok, de védekezésre készen.

/Night/

Egyre gyorsabban ver a szíve, úgy érzi, hogy aki öt méteres körzetben áll, az mind hallja. Halkulnak a hangok, majd az apja szól hozzá. ~Kelj fel! Túl kell élned!~ Kinyitja a szemét, és tényleg egy alak áll előtte. Egy férfi. A szíve kihagy egy ütemet, de megbizonyosodik, hogy nem ismeri az illetőt. Aztán a karjába nyilall a fájdalom. Felszisszen. Amikor odapillant, látja, hogy vékony csíkban csordogál le a vér a kezéről. A másikban a kését tartja, amin a tulajdon vére szárad. Gyorsan beletörli a pólójába, majd elrakja. Ép kezével automatikusan letörli a könnyeket, csak néhány másodperccel később jön rá, hogy már megszáradtak. Zihál. Gyorsan és hangosan kapkodja a levegőt, de ezen rögtön próbál változtatni, kevés sikerrel. Közben a férfi szól hozzá. Az elején nem érti, csak elmosódott hangokat hall, ugyanis a feje még elég ködös. Ám azért megérti így is, hogy tilosban járt. ~Nem is én lennék!~
- Tényleg?! Nekem nem tűnt fel... Elég rosszak lehetnek a biztonsági intézkedéseitek, ha csak így hagytok embereket besétálni. Komolyan azt hitted, hogy egy rendőrautó látványa a város másik végére üldöz? Érdekes elmélet... 
Közben megpróbál felállni, bár az elején megszédül, így kénytelen a falba kapaszkodni, de csak sikerül. Mélyet lélegzik. Az arcán valami nedves folyik. Megrémül, azt hiszi, hogy még mindig sír, de amikor odakap, csak vért tapint. Az arcába is sikerült belevágnia. ~Remek! Ez egyre jobb...~ A szíve még mindig hangosan dobol, de tekintetét a fiúra szegezi. Kezét a sebes karjára szorítja, hogy elállítsa a vérzést, vagy legalább kevesebb folyjon belőle. ~Kíváncsi vagyok, mit lép.~ Csak nézi őt jelenleg harcias tekintetével.

Megérkeztünk az épülethez. Rögtön kiderült számunkra hogy a helyet sokkal jobban őrzik, mint előtte sejtették. Mako jelzésére támadásba lendülök a másik vízidomárral és a szemem sarkából azt is látom, hogy Nat beveti magát a küzdelembe. Ahogy egyre csak védekezek és támadok, védekezek és támadok, a harc az alagsori helyiségben eldől a mi javunkra. Megvárom Nat-ot míg mellém ér, majd egy szinttel lejjebb hatolunk, ahol egy labirintus vár ránk. Megdöbbenésemet egy belőlem kitörő hang jelzi. Kérdőn fordulok Nat felé. Ahogy elé fordulok a közelben egy robbanás ereje a földhöz vágott. Ahogy lassan feltápászkodom, Nat-hoz lépek, hogy megnézzem megsérült-e.
- Ez meg mi a fészkes fene volt? – kérdezem.

Ahogy Nat az épület előtt várt a jelre, szeme előtt már lepergett, hogy milyen módon intézi el az elébe kerülő három ellenfelet. Amint a helyiségbe jutott a vízidomárok támadását követően, terveihez tartva magát, elintézett hármat, majd még további két embert. Egyikőjüket sem ölte meg, viszont jó pár órányi eszméletvesztést és ébredéskori fejfájást okozott nekik. Ahogy körülnézett meglátta, hogy Ruan az egyik ajtó irányába fordulva áll. Odalépett mellé, és a férfi elindult. Lejutottak a következő szintre, és a lány a férfi kérdő tekintetére lett figyelmes. Ő is körbenézett. Labirintus. Halványan rémlett neki, hogy aktákban már találkozott egy labirintussal hasonlatos irományról. Ahogy elindulhatott volna, a közeli robbanás őt is ahogy Ruan-t is a földre terítette. A következő pillanatban a férfi fölé hajolt.
-          Nincs bajom. – mondta mielőtt a férfi bármit kérdezhetett volna. – Mégis mit gondolsz? Egy robbanás… jobban tennénk, ha megnéznénk, hogy vissza tudunk-e jutni, mielőtt az útvesztőbe vetnénk magunkat. – javasolta.

A lány zavarodottnak tűnt, valamiért azt hiszi, hogy a rendőrautó őt körözi. Legalább is a reakciójából ez szűrődött le. A labilis lelkiállapota miatt jól kell lépnem, minden egyes rossz lépéssel sérülést okozhatok neki, vagy ami még rosszabb...magamnak...A kesztyűt a földre dobom, és még közelebb megyek a lányhoz.
-Figyeljen hölgyem, minden rendben lesz. Most hívunk egy orv...
Fekete foltok tűnnek fel, egyre homályosabban látok. Az a robbanás...egyre jobb és jobb dolgok történnek velem. A lány ha akar akkor könnyedén át tud vonszolni a szomszédos épületbe, amibe szintén romos. Egy fehér teremben ébredek, velem szemben egy férfival.
-El kell felejtened mindent, hogy újrakezdhesd...
A férfi kifelé kezdett sétálni, majd hirtelen szellemalakot öltött majd teljesen eltűnt.
-Gyere vissza! Mégis ki a franc vagy te...
A mondat végét már a valós világban töltöm, konkrétan elkapom a lány torkát...már ha az felém hajol.
-Ki vagyok? És te ki vagy? Hogy...hogy kerültem ide...Mi történik itt?
És még megannyi ezer másik kérdést teszek fel neki, gyakorlatilag mindent elfelejtettem...azt is, hogy ki vagyok...

Egy ideig még bámulják egymást, mire Lora zavarba jön. Aztán egy puffanás jelzi, hogy eldobta a kesztyűjét, majd közelebb lép. Hirtelen elönti a félelem, s miközben hátralép, kezeit maga elé tartja, védekezésül. Nyugodtan beszél hozzá a fiú, még mindig magázza, amitől kirázza a hideg. Aztán a mondata közepén egyszerűen összeesik. Elájult. Körül néz. Egy lélek sincs itt, de nem maradhatnak itt. A szomszédos épület elég jónak tűnik, hogy elrejtőzzenek ott, amíg magához nem tér. Megpróbálja felemelni, kevés sikerrel, aztán nagy nyögések közepette elvonszolja az épületbe. A kesztyűjét is viszi. Mikor már a biztonságot jelentő búvóhelyen vannak, nekitámasztja a fiút a falnak, és leül vele szemben. Eszébe jut, hogy megnézze a pulzusát. Egy sóhaj kíséretében térdre ereszkedik, előrehajol, és a a jobb kezével a nyakához nyúl. Lüktet, tehát él. Csak most veszi észre, hogy sebes karja az erőfeszítésektől újra kifakadt, most még erősebben vérzik. Egy ideig csak nézi őt, aztán leengedi a karját. Ezt a pillanatot választja, hogy felébredjen. Ám nem úgy, ahogy Lora gondolta volna. El kezd üvölteni vele, s ő épp hátrébb csúszna, amikor elkapja a torkát. A saját kezét a fiú kezére teszi, hogy megpróbálja lefejteni, persze sikertelenül. A lábával önkéntelenül is rugdosni kezd, de rájön, hogy ezzel csak rosszabb helyzetbe hozza magát, így abbahagyja. Inkább válaszol a kérdéseire, bár elég gyorsan, mert vészesen fogy a levegője.
- Fogalmam sincs, ki vagy te, ugyanis körülbelül tíz perccel ezelőtt láttalak életemben.  Azt hiszem, nem adok önéletrajzot magamról, tekintve, hogy mindjárt megfulladok. Most vonszoltalak be ide, az előbb egy hatalmas robbanás volt. Te... miért nem emlékszel semmire? Ennyire beütötted a fejed? Ennyire telik tőle, ezután már csak zihálva veszi a levegőt, és a kezével próbálja letépni a fiú karját a nyakáról. Aztán mivel ez sikertelen továbbra is, a két tenyerét a fiú mellkasára teszi. Érzi a szívverését és a lélegzetvételeit is. A vére az ifjú nadrágjára csöpög. A szemébe néz. Egy pillanatra elveszik benne, aztán újra koncentrál. Megpróbálja eltolni magától, hátha végre elengedi, különben néhány perc múlva megfullad.

Kuen a szellemnek köszönhetően eljut az ajtóig a szellem neki azonban megálljt parancsol. A férfi nem mehet be, ugyanis a falak ugyanazon anyagból készültek amikkel a nap fogva tartotta a szellemeket még korábban, így a szellem jelez, hogy megőrülne, ha Kuen belépne és valószínűleg elveszítené annak teste felett az uralmat, így nem ajánlatos odamenni. Ruan és Nat közben látják, hogy szabad az út a felszínre így ha Kuen visszatért akkor a férfi testében lévő szellem segítségével könnyedén eljutnak az ajtóhoz, amikor benyitnak Korrát látják ott, akinek deréktől lefelé lebénult teste ugyanúgy ki van láncolva a falra, mint ahogy Zaheer tette ezt vele. Sőt, a lány kiabálni kezd a megmentőivel, mintha csak Zaheer-nak nézné őket, ennek az előtte lévő asztalon levő por volt az oka, a szer adagoláskor erős hallucinálásokat okoz melyek általában előhívják az ember legnagyobb félelmeit. A nőt úgy néz ki nem őrizte senki, azonban ilyen állapotban aligha volt szállítható. Nat, mivel nyomozó volt így apróbb nyomokból rájöhetett, hogy van egy titkos ajtó valahol a szobában s ezt kinyitva egy nagyobb terembe juthatnak, ott azonban már ellenállásba is ütközhetnek, viszont ott van az ellenszer a hallucigén por ellen. Ha úgy döntenek, hogy bemennek oda, akkor bizony minimális sérülést mindketten szereznek, de megtudják szerezni az ellenszert vagy beadni Korrának, de dönthetnek úgy is, hogy valamilyen módon leütik a lányt, ha így tesznek akkor a lány miután magához tér ismét teljesen normális lesz. Akárhogy is tesznek, miután kimentették a lányt csak azután látják őt viszont, amikor is az este megjelenik az ünnepi bálon, melyre Kuen, Nat és Ruan is hivatalos. Kuen bármennyire is magányos farka, úgy dönt, hogy részt vesz rajta, de a kitüntetés átvétele után akár távozhat is. Az alagutat távozás után lezárják és több helyen beomlasztják.

/Elnézést, ha egy kicsit lapos vég lett, de ma le kellett/akartam zárni a kalandot és ez a szál nem ment olyan gyorsan, mint a többi ezért kellet így megoldani./

/Itt található az epilógus poszt benne a linkekkel –ti is bele vagytok írva-, ti is a városházára írjátok a következőt!
https://legendofavatars.hungarianforum.net/t11p220-forrongo-szikla-belso-resz#724

/Lora,Night folytatás a városházán/

Egy forró kávéval a kezében érkezik meg Taira cellájához, fapofával nézi végig ahogy a vallatószobába vezetik a nőt, pár percet megvárakoztatja a őt, de utána belép hozzá. A kávéja még mindig gőzölög, pár percig csak nézi a letartóztatott lányt. A tekintetével is azt akarja közölni, hogy győzött, de ez nem elég neki.
- Győztem Taira.
Egy papírfecnit húz elő a zsebéből, teljes mértékben olyan mintha a naplóból származna, azonban csak egy egyszerű hamisítvány. Mellette a lány "halálának" pontos dátuma és módja.
- Amit a naplóba írnak azt semmissé lehet tenni. A legszívesebben azonnal megölném magát, azonban terveim vannak Önnel.
Egy névlistát is elővesz.
- Ezen a listán el nem fogott Fekete Nap tisztek nevei vannak, tudom jól, hogy tudja a tartózkodási helyüket. Elfogja mondani.
Azzal áthúzza Taira nevét.
-Ennyire egyszerű. Most már nincs életveszélyben, azonban mától csupán annyi lesz az élete célja, hogy sakkbábut játszik. Az én bábumat, melyet kedvemre mozgathatok. A tisztek kiadása után elfogom intézni, hogy szabadlábra helyezzék magát, sőt azt is, hogy a rendőrségen dolgozzon. Maga ezt nem fogja visszautasítani és cserébe...élhet. Új életet kezdhet Köztársaság Városban, egy olyan életet amelyben az lehet a célja, hogy a magához hasonló szemétládáktól mentes világ megteremtésén ügyködhet. Persze előbb-utóbb magát is meg kell ölnöm, de ennek nem két hét múlva jött el az ideje. A tervem része, ne gondolja, hogy könyörületből teszem amit teszek.
Megköszörüli a torkát.
- Persze választhatja a cella sötét magányát, mert a segítségem nélkül valószínűleg örökre ott rohadna... A döntés az öné.

-Ez azt jelenti, hogy főznek nekem teát? Tudják a teának számos jótékony hatása van. Képzeljék, egyszer 2 heti köhögés után ráleltem a megfelelő teanövényre, és azonnal elmúlt. DE egyetlen tea sem igazi tea citrom nélkül. Ez alatt a kényelmetlen öltöny alatt van a köpenyemnek egy rejtett zsebe, amiben találnak citromot. Ha volnának olyan kedvesek, és segítenének hozzájutni, megoszthatnánk egymással az összes teareceptünket.
Ezután Niteris igyekezett megnyerő arcot vágni, de közben a feje messze járt.
~He, remélem beveszik... Soha nem mondanám el a titkos családi receptet~

Végiggondoltam a férfi szavait, lefuttattam magamban az összes létező végkifejletet, és meg kellett állapítanom: Helyesen következtet. Az életem valóban az ő kezében volt, és nem állt szándékomban forradalmárt játszani. Nem volt logikus, ráadásul engem nem tudott zavarni a tény, hogy manipulálhatóként tüntet fel. A lehetőség, ami azt illeti, kegyes is volt. Olyan embernek tartottam magam, aki megbecsüli az ellenfeleit, de sosem adja fel igazából. A Fekete Nap már úgyis elbukott. És nem volt sok dolog, amiért értelme lett volna kitartani mellettük. Eddig logikus volt, de így is, úgy is ugyanoda lyukadtunk ki: a pusztulásukhoz. Mit tettek értem? Nem voltak szüleim, nem voltak barátaim, nem volt senki és semmi amihez kötődhettem, és végül nem is akartam. Egyszerű döntésnek tűnt.
Természetesen folyamatosan figyeltem a férfi reakcióit, amíg a válaszomat várta. Szinte előre megjósoltam volna, hogy kihangsúlyozza, nem könyörületből teszi, amit tesz. Természetesen nem állt szándékomban feladni, de a logika ebben a pillanatban helyes lépésként a visszavonulást, és legalább látszólagos megadást diktálta. Az arcom mozdulatlan maradt, semleges tekintettel néztem magam elé, majd felemeltem a fejem, kisöpörve az arcomból időközben szerencsére megmosott hajamat.
- Gratulálok. - néztem rá. - Becsülöm az ellenfeleim taktikai érzékét, és ezt jól csinálta. - megálltam egy pillanatra, majd folytattam. - Természetesen elfogadom az ajánlatát. Meg fog lepődni, hogy tulajdonképpen mennyire nem vagyok szemétláda. Mellesleg, az maga után vonná az emocionális tényezőket. Ezeknek az én életemben vajmi kevés szerepük van. - ismét megtorpantam egy pillanatra, majd magam felé fordítottam a listát. - Hiro Okane. Az egyik legerősebb közelharci szakasz vezetője. Kiváló tűzidomárokból áll az egész, viszont a vezetőjük ostoba mint a föld. Könnyen manipulálható, éppen ezért került vezetői helyzetbe. Nem akarták, hogy kicsússzon az irányításuk alól. Egyszer dolgoztam együtt vele, gyengéje a szerencsejáték is. - biccentettem. - Aiga... - néztem tovább a listát. - Ő nehezebb falat. Intelligens, de semmi érzéke az emberekhez. Az összeomláskor tudtommal a középső régiókban tartózkodott, de valószínűleg már elhagyta azt. Vélhetőleg nyugat felé ment, az kevésbé lakott terület. Ott könnyen el tud rejtőzni, legalábbis ő így gondolja. - mondtam, remélve, hogy végleg meg tudom győzni a rendőrtisztet, hogy nem fogom hátbatámadni. Az én fegyverem mindig az egyenesség volt, nem hazudtam, nem köntörfalaztam, csak beszéltem. És sokszor pontosan ezért billent felém a mérleg. Ugyanakkor bennem is felmerült egy kérdés, amelyre szívesen kaptam volna választ. - Viszont amennyiben lehetséges, kikérném a Fekete Napnál tárolt aktámat. Nem volt időm végigolvasni, viszont a bukás után egészen biztosan lefoglaltak hasonló dokumentumokat.

~ A markomban vagy. ~
Vigyorodik el, majd az egyik fiókból előveszi a nő aktáját. Pár lapot kivesz belőle, összegyűri és tenyerét összeszorítva elégeti őket.
~ Stílusos megoldása egy-két bizonyítékok eltüntetésére. ~
Kinyitja a kis füzetét, bele-bele olvas és egy széles mosoly kíséretében a nőnek nyújtja.
- Több bennünk a közös, mint gondolná. Én azonban nem vagyok áruló.
Felkel a székéből és sétálni kezd a szobában.
- Meggyőzni a rendőröket nem lesz könnyű, de messze nem lesz lehetetlen. Most, hogy a fontosabb gyilkosságok semmissé lettek téve és segít kézre keríteni a magánál sokkal veszélyesebb tiszteket sokat elárul.
Egy pillanatra elhallgat.
- Magát egy eszköznek szülték, nevelték. És soha nem is volt több nála, igazam? - vágja hozzá a lányhoz érzéketlenül - Tudom, hogy nem fog elárulni. A használójához hű. Nem több egy egyszerű szerves gépnél. Tökéletes.
~ Remélem elhiszi. A bizalmam nem eladó, főleg most, hogy ilyen könnyen elárulta a Napot, semmi garancia, hogy nem árul el a rendőrségnek. De mégis, egy háborús bűnös...Úgysem hisznek neki...egyelőre... Még nem távolíthatom el az utamból. ~
- Most ha megbocsájt, kollegina, megyek és elintézem a feltételes szabadlábra helyezését.
Meg sem várja a választ, egyszerűen kisétál a szobából és körülbelül három óra elteltével tér vissza egy zsák kíséretében melyben a nő személyes holmijai vannak. Ezt a földre dobja.
- Ahogy vártam, a rendőrség bedőlt a tervemnek. Önt szabadlábra helyezték és bár vonakodva, de abba is beleegyeztek, hogy itt dolgozhasson. Ehhez azonban jó viselkedést kell tanúsítania.
Mélyen a szemébe néz, belső undorral, de széles vigyorral nyújt kezet az ellenfelének.
- Üdvözlöm a rendőrkapitányságon, Taira.
~ A játék tehát elkezdődött, lássuk mit tudsz, Taira. Remélem azért nem lesz unalmas menet. ~

Reálisan szemléltem a férfi viselkedését. A mosolya, a szavai sokat elárultak róla, sokkal többet, mint gondolta. A vigyorán látszott, hogy elégedett a válaszommal, ám tudtam, hogy nem bízik meg bennem. Tudtam, mert a gondolkodásának mintázata valóban sokban hasonlított az enyémre, és én sosem bíztam volna meg valakiben, aki elárult egy másik szervezetet, akkor sem, ha logikus indokok alapján tette, bár... én sosem bíztam meg senkiben. Tudtam azt is, hogy előbb-utóbb meg fog ölni, ha nem manőverezek elég okosan. De egyelőre a legjobb lehetőségeim itt voltak.
- Az érzések nem játszanak fontos szerepet az életemben, ne próbáljon megsérteni. Igaza van, egy szerves gép vagyok. Egy hadi gép. De legtöbbször én döntöm el, hogy meddig vagyok valaki eszköze, és mikor indulok el a saját utamon. - néztem a férfire, de hamar el is fordultam, és átolvastam az átnyújtott aktát, ami néhány fontosabb gyilkosságon kívül mindent tartalmazott.
Eközben Night elment, és órákkal később tért csak vissza a személyes holmimmal. Szinte üres volt a zsák, csak egy régi katana volt benne, amellyel hobbi szinten gyakoroltam, és egészen jól kezeltem. Miközben a kezét nyújtotta, és üdvözölt a rendőrkapitányságnál ismét szélesen mosolygott. Álltam a tekintetét, és meg sem rezdült az arcom, miközben megszorítottam a kezét.
- Köszönöm, Mr. Akiyama.

Egy napja engedtek ki a börtönből, és kaptam egy ideiglenes lakást a városban. Kinyitottam a szekrényt, és végigsimítottam az erős, szürke anyagon. Ellenálló volt a tűzzel szemben, így nyugodtan idomíthattam benne. Tökéletesen passzolt a méret, így hamarosan már rendőri egyenruhában néztem a tükörbe. A hajamat a szokásos tűz szimbólummal díszített vörös szalag helyett egyszerűen egy szürke szalaggal fogtam fel.
Átgondoltam a lehetőségeimet. Tudtam, hogy mi lesz a feladatom, hogy le kell vadásznom majd a megmaradt Fekete Nap tiszteket, és törvény elé állítani őket. Mellette ott maradt a párharcom Night-tal, amely noha csak most kezdődött, már érdekes játszmának ígérkezett. És mindez egyenesen vezetett egyetlen kérdéshez, pontosabban egyetlen személyhez...
Quan. Analizálni próbáltam az érzéseimet, ahogy korábban oly sokszor. Miért kedveltem meg? Lehetett emocionális instabilitás is az oka, de hamar rájöttem, hogy nem az ok a kérdés, hanem legfőképp, hogy hogyan oldjam meg a problémát. Ha az ember sakkozik, nem kötődhet egyetlen bábuhoz sem. Papírt vettem elő, és írni kezdtem. Nem köntörfalaztam, nem voltam kedves, vagy finom... soha, semmilyen információ közlésekor nem voltam óvatos. Őszinte voltam.
Quan.
Szeretlek, akárhányszor gondolom át, egyre biztosabb vagyok benne. Nem tudom, miért, hogyan, de így van. Viszont olyan játékba keveredtem, amiben minden érzelem ellenem dolgozik. Az életem múlik azon, hogyan döntök ezekben a helyzetekben. Nem mondhatom el, hová, és miért megyek, és nem is teszem, mert rövid idő alatt is megismertelek annyira, hogy tudjam, utánam jönnél. Jól vagyok, nem jutottam börtönbe, és megmenekültem minden súlyosabb büntetéstől.
Fogadd el, hogy nem tudsz segíteni, gondold végig logikusan. Sokáig nem fogsz látni, talán soha többet nem találkozunk, de nem keverhetlek bajba. Ez az én játékom. És egyedül kell végigcsinálnom.
Taira
Tudtam, hogy a férfinek nehéz lesz, ahogy azt is, hogy nekem sem lesz könnyű. De nem csak a logika diktálta, hogy ebből most ki kell hagynom. Ráadásul egész életemben egyedül voltam... nehezen tudtam volna megbirkózni a szerelemmel. Egyszerűbb volt egyedül folytatni mindent. Egyedül lejátszani ezt a játékot.
Aznap kaptam meg az első megbízatásom, így, gondosan ügyelve, hogy ne láthasson meg, Quan postaládájába dobtam a levelet. Még aznap elhagytam a várost.

- Hallották már a nagy Laghima guru történetét? Én nem, de ezt kell mondani szökés előtt. Ürítsd ki magad lépj be Seholországba, legyél füst, meg valami ilyesmi. Na, mivel nem hoztak nekem teát, kétségbe kell vonnom módszerük helyességét.
Ezután Niteris egy robbantással (amit a lábával keltett) kitört az ajtón és elszaladt. Közben torka szakadtából kiabált:
- Tűz van! Tűz van! Menjenek és oltsák el.
Az úton azon elmélkedett, hogy vajon mit keres a rendőrkapitányság közepén egy matracos szoba.
~Lehet, hogy most égettem le a pihenőállomást  ~
Ez a gondolat úgy megtetszett neki, hogy nem vette észre, hogy a postaládák az útjában vannak. Nagyot koppant rajtuk, majd morcosan szemlélte őket.
- Utoljára álltatok az utamba, átkozott postaládák! Mindenkinek át kéne állnia a postasólymokra- kiáltotta, majd egy tüzes lehelettel mind elégette. (Még Quanét is!)
Ezután bemenekült a parkba, ahol hosszú erőlködés közepette megszabadult a kényszerzubbonytó.
~Most aztán megkezdhetem a 3 éves időugrásos szakaszt~
Ez a gondolat annyira furcsa volt, hogy úgy döntött, inkább haza megy.

MODERÁLVA: Emotikonok IC üzenetekben nem megengedettek.

(OOC: Ben: Bocs, hogy öntörvényűen megszöktem, de holnap van a határidő az időugrásos szakasz történéseinek leírására, és aggódtam, hogy rólam elfeledkeztél.)

/Niteris - Péntek 13/

Niteris napja amúgy is pechesen indult, egy intézetben magunkhoz térni nem épp a legszebb reggel, de az onnan történő kitörés felemelő érzés lehetett számára. A teáskészletek mellett egy naptár bizony nem fért el a férfi zsebében, így nem tudhatta, hogy ma bizony Péntek 13.-a van, amikor is az emberek nem éppen a szerencséjükről sem híresek. Niteris futás közben megbotlott egy kósza lábban, ami bizony nem véletlenül tévedt elé és egy kopasz, kigyúrt tűzidomárhoz tartozott. A tetovált illető nem nézte jó szemmel, - ahogy a folyamatosan megjelenő, vascsövet és egyéb szerszámokat markolászó barátai sem -hogy egy ilyen siheder vandál az ő "békés" környéküket felzargatja holmi gyújtogatással. Lassan, de biztosan hozzálátnak a férfi elagyabugyálásához aki gazdagabb lett egykét sebbel, valamint szegényebb egykét foggal. Ezt a verést valószínűleg csak Niteris fogorvosa fogja megköszönni, ugyanis nem kell többet a hátsó fogak rothadó bűzét szagolgatnia. A férfit egészen ájultra verték majd otthagyták őt az utca közepén és egyenesen a rendőrök találtak rá. Az ellátása után egyenesen a börtönbe szállították ahol rongálásért, hatóságokkal szembeni ellenszegülésért másfél év letöltendő börtönre ítélték, valamint 100 Yuant kellett kifizetnie a postagalambok által okozott fehér "károkért". Vége.

[tooltip=Nincs harag <3]/OOC([/tooltip]

Niteris szerencsére tökéletesen tisztában volt a jogaival, ezért ügyvédet kért, és kiterjesztette panaszait a bíróságon. Mivel péntek 13. volt, valószínűleg egy szerencsétlen ügyvédet ki is rendeltek neki. Nyomós okai voltak, hogy elengedjék, ugyanis Niteris sikeresen kinyögte, hogy őt a Tűz Népének területéről erőszakkal hurcolta el egy idegen rendőrség két társával együtt, pedig éppen egy kellemes üdülésen voltak ott, és semmi rosszat nem tettek. Ellenben ezek a rendőrök óvatlan akcióikkal megsemmisítettek egy értékes teáskannát, a benne lapuló ritka teával együtt. Ezen kívül nem ő rongált, hanem egy megvadult banda, akik nem értették meg, hogy ugyan annak a dicső népnek a tagjai. Bizonyára túl sok időt töltöttek ebben az elfajult városban. Ők voltak azok is, akik megverték. Galambok meg nem is voltak a közelben, az nyilván azután történt. Ezekkel az indokokkal Niteris eljárást követelt az őt megverő banda ellen, és sürgette a hazaengedését. Amennyiben ezen nyomós indokok ellenére sem engedik el, hangosan elítéli  város erkölcsét és a börtönben Iroh mintájára gyúrni kezd (OOC:ezért a mesélő esetleg megajándékozhatna egykét erőponttal...) és emellett sokat meditál, hogy ha eljön a pillanat, egyesülhessen Vaatuval.

/Niteris - Péntek 13/

A férfit nem vették komolyan, erre  jócskán rásegített az a tény, hogy épp a diliház falai közül menekült és végig hülyeségeket beszélt, amiket igazából csak ő értett. Ennek jegyében kifogott egy ügyvédet - vagy egy szerencsétlen paradicsomárust öltönybe öltözve és aktatáskával kézben -, azonban ő is akarva akaratlan a rendőrségnek adott igazat, akik úgy határoztak, hogy 24 órás felügyelet alá helyezik Niterist így aligha tud bármilyen testedzést, teafőzést véghez vinni, amit amúgy is nehezen tudna hisz jelenleg mindene sajog a veréstől. Ezenkívül minden személyi vagyontárgyat is megvontak tőle. Az ágyon és a mosdón kívül semmi más nincs a cellájában, így semmi rendbontót nem tud véghez vinni és a fal bámulásán kívül semmi más elfoglaltsága sincs. Az ügyvédei nem hallgatnak rá, senkit nem érdekel a sorsa így akárhogy is unalomban kell letöltenie a büntetését.

[tooltip=Niteris, a karaktered a korszakkaland ezen részét a börtönben tölti és odabent nem fejleszthet semmilyen jártasságot. Nincs kenyeremre a vérpistis játékstílusod, így csupán egy karakterpontnyit fejlődhetsz majd a korszakkalandok között.]/OOC/[/tooltip]

(OOC: Bocs Ben, az előbbi talán (egy nagyon picit...) túlzás volt)

Niteris szomorkodva nézte a falat, és próbált átjutni a szellemvilágba. Mivel sérülései másfél év alatt (valószínűleg) begyógyultak, testedzésbe kezdett (ha a rendőrök megpróbálják megállítani, a jogaira hivatkozik, ha fizikailag akadályozzák, Niteris az arcizmait és ujjait edzi). Maradék idejében Vaatuval próbált kapcsolatot teremteni, valamint szép mintákat égetett a falba és megpróbálta kirobbantani magát. A villámokkal is kísérletezett, így lehet, hogy lassabban gyógyul... Természetesen megkísérelt alagutat is ásni, a rendőröket meghipnotizálni, villámhárítója segítségével kiszökni, fellebbezni, levelet írni a Tűz Népének, de aztán végül a jó magaviselet reményében csöndben maradni (5 percig), átkozni egy titokzatos, sorsot formáló felsőbbrendű lényt, szépen kikéredzkedni vécére és túszt ejtve kiszökni.
Mindez jóeséllyel kudarcot vallott, ezért inkább számolta a téglákat (7945)