Köztársaság Város utcái

A nap már lassan teljesen lemenőben volt, a fiú magányosan, zsebre dugott kézzel sétált Köztársaságváros szélén egy eldugott tömb körül. Az utcalámpák fénye homályosan derengtek minden sarkon, az ablakokból kiszűrődő fény még gyengébb volt. Egyre kevesebben voltak már kint aki tehette behúzódott otthonába és várta az üdítő reggel első sugarát.
   A fiú tekintete ide-oda cikázott, keresett egy nyugodt, csendes helyett ahol meghúzhatja magát. Tekintette megállapodott egy viszonylag nagy, félbehagyott építési területen. Az anno, magas acélkerítés mára már telis tele volt lyukakkal , itt ott teljesen eltűnt, a félbehagyott épület falait grafity-k díszítették, néhol egy-egy lyuk, égésnyom, mély vágás is volt a falon. Látszott , hogy az utca „királyai” néha megfordulnak errefelé egy kis pihentető garázdálkodásra. A fiú besétált az épület, anno nagytermének szánt részébe, viszonylag magas, és igen tágas szobáról beszélünk, és szinte teljesen üres volt. Ledobta cókmókját az egyik sarokba, majd a terem közepébe sétált és leült lótuszülésben. Levette overallját és félredobta, lassan lehunyta a szemét majd elkezdett ritmusosan lélegezni. Egy pár percig nem történt semmi, majd hirtelen a hátában lévő kis kristályok elkezdtek enyhén , alig észrevehetően izzani. Mikor a kristályok színe olyan lett mint a vér, Kán hirtelen felállt , kissé megrázta magát, leseperte a port a lábáról majd támadó pozíciót vett fel. Dobbantott egy kicsit a jobb lábával, és maga előtt  megpróbált felemelni egy minél nagyobb követ, majd azt a lehető legnagyobb erővel a falnak irányította.A műveletet még megismételte párszor, a kristályok a hátában lassan kezdtek egyre fényesebben égni.
-Ez rohadt unalmas. -mondta, majd ismét dobbantott egyet, csak kissé nagyobbat, egy kb. 1,5 m magas oszlop emelkedett ki a faltól, olyan 4 m re.A fiú elkezdett szaladni a fal felé , mikor odaért nekiugrott, tett egy lépést felfelé, majd mint ahogy egy utcabunyós szokott, ugrásból ütne egy nagyot az embernek, ellökte magát a faltól, és ütésszerű mozgást végzett , melynek következtében egy kődarab igen nagy erővel kirepült a falból, és elég szépen megsúrolta a „bábut”.
~Kicsit csiszolnom kéne még ezen~ Lassan odasétált a táskájához, a kezével intett egyet mint mikor valaki ülő embereket szeretne rávenni arra, hogy felálljanak,  majd 5 db olyan ökölnagyságú kristály emelkedett ki belőle, melyek elkezdtek lassan körözni Kán jobb tenyere felett. Ismét elindult a „bábu” felé. Mikor olyan 5 m-es távolságra volt tőle, maga elé nyújtotta a kezét , az öt kristály hirtelen elkezdett gyorsabban körözni, majd bal kezét a forgó kavalkád bal oldalához emelte, majd egy hirtelen mozdulattal mind a két kezét oldalra húzta, mintha csak széttárná azokat egy ismerőst üdvözölve. A kristályok , kisebb darabokba törtek és egy elég nagy, olyan 2 m-es vékony ívet alkottak a levegőben. Kán hirtelen jobb kezét a lehető legközelebb nyújtotta az ív jobb sarkához, majd egy hirtelen mozdulattal megpördült, kezével maga után húzva a kristályfelhőívet, majd mikor ismét szembe volt a bábuval, egy vágásszerű mozdulatot tett, mire az íve nagy sebességgel elindult a bábú felé. Mikor az ív elérte a bábút, Kán kezével húzó mozgást végzett, mire az ív azon oldala mely már megérintette a bábút, visszaindult, így az egész olyan volt, mintha egy nagy, 2 m hosszú kard végének egy vágást végezne. Mikor az ív visszaért, Kán ismét „elkapta” azt jobb kezével, majd megint egy forgást végzett, csak lassabban, hogy  a fegyver lelassuljon, majd a kis felhő a jobb tenyere felett lebegett. Kezét ökölbe szorította, mire a felhő összeszorult, és egy kisebb tök méretű kristályt alkotott. Hirtelen kinyitotta öklét és a kristály 5 darabba szakadt.
A fiú lassan a bábuhoz sétált. A bábu felső része majdnem teljesen el volt vágva, a vágás nem csak mély de igen vastag is volt.
-Na ez már valami. -mondta. Visszasétált a csomagjához, útközben felvette a ledobott overallját , és mindent betett a táskájába.

A vállában a kristályok az utóbbi edzés alatt egyre jobban felizzottak, lassan a terem egyetlen nagy ablakához sétált, és kinézet rajta, egy pillanatig figyelte az éjszakai tájat, majd hirtelen, ahogy az adrenalin hatása elmúlt, a fájdalom egyre erősebb lett. Egy pillanatra rátekintett a vállára , amelyen a húsba vájt tetoválások mélyén a kis tűzkristályszilánkok egyre jobban égették a „bőrét”. Kényszeresen elkezdte kutatni a zsebeit, majd egy szivart és egy gyújtót vett elő. Meggyújtotta a szivar, gyorsan szájához emelte és egy nagyot szívott belőle. Amilyen sokáig csak tudta, benntartotta a füstöt, majd az orrán kifújta azt. A kristályok lassan, de biztosan halványodni kezdtek, mígnem Kán ismét beleolvadt az éjszaka sötétjébe.

- Brávó, brávó! – hallatszott Kán háta mögül, a sötétből egy ismeretlen hang, majd gúnyos tapssal előlépett Shin. – Tökéletes a tudásod barátom, éppen ilyen embereket keresünk, pár munkára. Hogy lehetséges, hogy egy ekkora mester még nincs az akadémián? – kérdezte, majd végignézett a földidomáron – biztos nincs pénzed… Ha kell, én adhatok. De cserébe kérek valamit. – mondta, s Kán lábai elé dobott egy köteg pénzt. (300 yuan). - Ennyiből még három órára is futna. Na, mit szólsz? Számíthatok rád, barátom? – mosolyodott el újra, és sandán körbenézett, nem-e jön feléjük valaki.
Mikor meggyőződött, hogy egy árva lélek sincs az utcán, újra megszólalt. – Mindig szívesen várjuk az újakat. És jobban fizetünk, mint a rendőrség! – majd visszahúzódott a sötétbe, és várt. Ha Kán felveszi a pénzt, elmondja a feladatot, ha nem, akkor már nincs miért rá pazarolni az idejét.

A fiú boldogan pufogtatta szivarját, élvezte, hogy a fájdalom lassan kezd elmúlni. A hang hallatára egyből megfordult, kissé meglepte, hogy bárkivel is találkozik itt. Egy nagyot szívott a szivarból, majd egy gyors pillantással  felmérte a férfit. Lassan követte szemével minden léptét, és minden szavát próbálta megjegyezni .Mikor ledobta a köteg pénzt, Kán a szájába kapta a szivart, sarkával dobbantott egy alig észrevehetően, majd a pénz felpattant (alatta feldobbantott kissé egy kis darab földet) egyenesen a kezébe, egy gyors mozdulattal átszámolta ~Olyan 250-300 lehet. Ezért sok mindent megéri megtenni.~
A fiú zsebre tette a pénzt ,szívott egyet a szivarból majd kifújta a füstöt az orrán. Hosszasan gondolkodó tekintettel nézet Shin-re, majd  lassan a holmijához bandukolt, felvette ruháját, vállára kapott mindent, elszívta a maradékot a szivarból majd eldobta. Kiidomított 2 kristályt, amit becsuszott a csuklóján lévő kötések alá.

-Na, és kit kell kinyírnom? –mondta kis gúnnyal a hangjában, és egyenesen Shin elé állt.

- Kinyírni? - nevette el magát Shin - Lassabban... Egy megbízatás. A föld akadémiába kéne menned, és okoznod kellene egy kis rendbontást. A belépőd ki van fizetve, csak annyit kérünk, hogy foglald le a rendőröket, amíg mi elintézzük a saját dolgainkat. - Mondta, majd átkarolta a fiút - Nagyon szimpatikus vagy nekem. Ha ezt a melót megcsinálod, beszélek a főnökkel, s talán beveszünk a bandába. – Fürkészően vizsgálta Kant – Nálunk nem csak edzeni, de fejlődni is lehet, ráadásul ingyen. S gondolj bele, akár az idomár meccsekre is bejuttathatunk. Ehhez nem kell más, csak egy kis rendbontás. És ha van ott valaki? Egy jót küzdesz, az sosem árt senkinek sem. – mosolyodott el, majd előre nyújtott kezét – na mi a válasz? Elfogadod? – s várta, hogy megtörténjen a szentesítő kézfogás. ~ Csak menjen bele. ~ hebegte magában ~ Ha van esze, elfogadja, s még pénzt is kereshet. ~ folytatta magában, majd körbenézett ~ Csak rendőr ne jöjjön erre, csak most ne.
- Na mi lesz fiú?

-Rendbontás? -eset ki a száján mikor meghallotta a szót- Az Akadémián?-egy fél pillanatott várt majd újra megszólalt - Remek, tökéletes.-Egyből kezet fogott Shinnel, nem hezitált semmit – Ez a bandába kerülés is igen érdekesen hangzik. -egy pillanatig nézett a semmibe majd hirtelen megrázta a fejét.
Hidegen kikászálódott a férfi karja alól, majd mélyen belenyúlt a táskájába, egy kis ideig szöszmötölt, majd kivett egy viszonylag nagy fekete kendőt, félbe hajtotta úgy, hogy háromszög alakú legyen, majd a nyakába kötötte, feltette a csukját, kiidomított még 2-t a kristályokból, ami a táskájába volt és beletette a zsebébe. Kicsit megropogtatta az ujjait és már indulni is készült mikor hirtelen hátrafordult Shin felé.

-Ha letartóztatnak kiszedtek vagy csak magamra számítsak? –mondta hidegen- Csak tisztázzuk, mire készüljek. - Nekidőlt a falnak, és ismét kotorászott a táskájában, majd kiemelt egy kis fémkulacsot, meghúzta, fintorgott egy kicsit, majd ismét Shinre nézet a válaszra várva.

Kuro, ahogy megérkezett a városba, és elfoglalta helyét a világ legkisebb szobájában, úgy döntött, hogy körbe néz kint az utcákon. Gondolta, majd hátha találkozik valami értelmes emberrel, akivel el tudja tölteni az időt, vagy ad valami feladatod egy kis yuan társaságában, és még talán fejleszthetné a tudását is. Ahogy ment az utcán, nem bírta levenni a szemét a csodaszép lányokról, akik járták az utcát, és egyről a kettőre, máris eltévedt. Nem tudta mi tévő legyen, de hát otthon is eltévedt már, mégis visszatalált otthonához, úgyhogy ment tovább az ismeretlen környéken. Néha megpróbált egyes hölgyekkel beszélgetésbe elegyedni, de csak úgy zajlott az élet, és senki se állt le szegénnyel egy-két szóra. Végül feladta, és egy annyira nem lepukkant kis pub előtt leült egy padra, és elkezdte a kulacsában lévő vízzel eltölteni az időt. ~Hátha majd rám talál az, aki ugyan úgy csak egy kis csevejre vágyik, és nem nekem kell megkeresni~

Kuro, ahogy elhaladt egy sikátor mellett, egy kis zajt hallott. Megfordult, és egy alakot vett észre, az árnyékba húzódva. Vipera, a Triádosok vezére volt az, habár ezt a vízidomár nem tudhatta.
 - Mi az oka, hogy egy ilyen erős, fiatal idomár egyedül lődörög az utcákon? – kérdezte, majd behívta a sikátorba Kurot. – Barátom, ahogy látom, nem találod a helyedet. Én viszont ajánlok valamit. Csatlakozz hozzánk, és garantálom biztosítva lesz az életed. Pénz, lakás, meló, és persze a tudásodat is fejlesztheted. Benne vagy? – kérdezte, s egy köteg pénz húzott elő a zsebéből. ~ Csatlakozz. Mindenkire szükség van, hát mire vársz? ~ játszott a gondolattal, majd körbenézett, hogy nem-e jár rendőr az utcákon. – Na?
 
Kán miután megtudta, hogy a börtönből is kihozzák, nyugodtan indult teljesíteni a munkáját. Egyre kellett csak figyelnie, hogy lefoglalja a hatóságok figyelmét. Odaért az Akadémiára, és belépett az épületbe. (Nem kell nagy pusztítás, csak vond magadra a figyelmet.)

Kuro meglepődött, hogy egy gazdagan felöltözött férfi mi a fenének áll egy sáros mocskos sikátorban. Gondolta, valami szervezet tagja. ~Segíthetnék nekik, ha más embereket is így vettek fel, akkor eléggé alá adtak a mércének.~ Így hát elhatározta, hogy modorra és üzleti készségre fogja nevelni ezt a szervezetet, és azonnal el is fogadta a munka lehetőséget. 

-Szívesen csatlakoznék hozzátok. De örülnék ha nem a sárba állva beszélnénk meg a dolgokat, hanem valahol egy pub-ba, vagy egy étterembe. Ha már úriembernek öltözött legyen is az.- Ezzel a monológgal üdvözölte a tagot. ~Ekkora félnótásokat! Hova süllyed még ez a világ... Nem bírnak egy tényleg csábító ajánlatot tenni, mert persze a sikátor olyan jó hely... egy kocsma ugyanannyira nem figyelt hely, mint egy egy mocskos utcai beszélgetés...~ -Hát akkor mi lesz? Csak nem megijedt? Maga szerint egy sikátor ami kint van az utcán kevésbé figyelt hely mint egy kocsma?-kérdezi

/ OCC: Kuro, ne kezdj el irányítani más karaktereket, amikkel nem te vagy. Csak azt írhatod le, amit lát a karaktered. Itt most felajánlottad, hogy elmenjetek valahová, de nem írhatod le, hogy beleegyezett, avagy sem. Ugyanez van az érzelmekkel is. Jó játékot! Gabyrella/

Már nem emlékezett arra, milyen volt mikor legutóbb járt itt. Mit is csinált akkor. Voltak barátai, el töltött pár kellemes napot. Próbált beilleszkedni. De a hang mindvégig ott motoszkált a fejében. ~ Köztársaságváros nem vár rám! Nem vagyok ide való ~
Pár hónapja visszatért a Tűz Népéhez, otthont keresve magának. Doloresre azonban nem várt otthon. Arra sem emlékezett hol lakott. És nem is akart haza menni. Újra láthatta a pusztaságokat, amelyek egykor az otthonát szolgáló erdők voltak. Amiket tűzidomárok pusztítottak el. Nem fűződött a helyhez egyetlen szép emléke sem, ezek után már ne. Így visszatért Köztársaságvárosba, hogy újult erővel kezdjen neki az itt élésnek.
Megpróbálhat kezdeni valamit magával, bár idomítani alig tud. Karpántja alatt ott lapul mesterétől kapott pengéje, de semmi más. Szinte már idomárnak sem érezte magát.

Egy szűkös utcán haladt. Az esti hangulat még inkább nyomasztotta. Emlékezett a helyre. Látta már ezeket az épületeket, egykor a társaival járt erre. Nem messze volt az tér, ahova először ment, mikor Köztársaságvárosba került.
~ Volt egy lány.. Jasmine? Azt hiszem. Ő mutatta be nekem a várost. De már évek óta nem láttam. ~
Szép emlékek kötötték őt a helyhez, mégsem akart itt lenni. Nem remélte, hogy találkozik az ismerőseivel, új emberekkel pedig nem akart megismerkedni.
Leült egy magas, szürke épület tövében, ahonnan hangokat hallott. Emberek vidáman beszélgettek odabent. Ő pedig úgy érezte semmire sem jó. Mint egy hajléktalan, aki arra vár, hogy kidobjanak neki egy kis kaját. Se pénze, se ereje nem volt.
Összegörnyedt, szorosan a falnak dőlt, és megpróbált elaludni. Érezte a kezeiben lévő erőt, ami valaha volt neki. De nem jött a szikra, nem tudott idomítani.
~ Talán nincs is rá szükségem ~ majd lassan behunyta a szemét.

- Nyugalom fiatalember. – mosolyodott el sejtetően Vipera – Mindennek megvan a maga oka. Az időpontnak, a helyszínnek, na és persze a személynek is. Azt mondja, menjünk valahova, mert itt nem megfelelőek a körülmények? – Közben végigmérte a fiút. ~ Ennyi finnyás idomárt… és még azt hiszik, hogy mindent tudnak… ~ Nevetett magában, majd kinyitott egy ajtót a háta mögött. – Fáradjon be, Mr. – sziszegte gúnyosan – Ez remélhetőleg elegendő az elvárásainak. És csakhogy tudja, errefelé én vagyok az utca királya. – mondta, majd hirtelen kinézett a sikátorból. Ekkor látta meg Dolorest, ahogy az épület tövében üldögél. ~ Kettőt egy csapásra? Miért is ne? ~ Kilépett az árnyékból, s sietve berántotta a lányt a sikátorba.
- Gondolom, magácskának sincsen pénze – mosolygott, és egy köteg pénzt nyomott Dolores kezébe. – Kérem, kövesse a barátunkat, be az épületbe. – mondta, majd finoman betessékelte a meglepődött lányt. Bent egy csinosan berendezett szoba tárult az újoncok szeme elé, melyben ismeretlen izmos alakok üldögéltek, unott fejjel.
- Nos, fiatalok. Ajánlatom a következő: Beállnak hozzánk, s cserébe, pénzt, lakást, és fejlődési lehetőséget biztosítunk. Cserébe csupán a hűségükre, és a segítségükre van szükségem. Benne vannak?

Dibironnak tágra nyíltak pupillái, amikor meglátta ezt a helyet. ~Lehet, hogy kicsit elhamarkodott volt a monológ~. Körbe nézett, és tetszett neki a "titkos" épület. -Bocsánat hogy ilyen elhamarkodottan magának estem, de ugye maga is megérti, hogy ez nem olyan dolog, amivel bárki csak úgy számol.- Mosolyogva mondta, és közbe kezét nyújtva tovább beszélt -Örömmel értesítem, hogy csapata létszáma eggyel növekedett. Mert ugyan gondolom nem 1-2 yuannal fogja kiszúrni a szemem a jövőben, hanem rendesen megfizet.- kezét ott tartja és közbe már tervezi hátra lévő életét. Hogy majd neki is lesz egy kis titkos ajtója, ahol majd a bort tárolhatja, meg a finom ételeit, egy csinos kis ebédlővel a közepén. -És persze hűségemmel is számolhat akárhol akármikor!- mondta hátha már kezet fog vele ez a féreg. ~Mi van, csak nem lehúzza a sok bizsu a kezed?~ gondolta miközben a szemébe nézett a férfinak, hogy lássa min járhat az esze épp.

Dolores annyira magán kívül volt, hogy szinte észre sem vette a körülötte lévő dolgokat. Ahogy a férfi behajtotta őt az épületbe, fényáradat öntötte el őket.
Hunyorított a hirtelen világosságtól, majd a kezében lévő pénzre nézett. Nagyjából sikerült felfognia mi történik. Eltette a pénzt és lassan a fiú mellé lépett, akit előtte vezettek be a helyiségbe. Bizalmatlanul nézett rá. Teljesen máshogy festett, mint a férfiak, akik a szobában ücsörögtek.
~ Szerencsétlen fiú ~ gondolta magában, majd meglepetésére a fiú merészen lépett az idegen férfi elé, aki behozta őket ide. ~ Most biztosan talpnyalónak gondolják ~ Dolores felsóhajtott. ~ Ha bele gondolok, nekem is szükségem lenne a pénzre. De ennyivel nem győztek még meg. ~
Egy helyben maradt, nem mozdult egy lépést sem. Fáradt testét tartotta, összeszorította ökleit. ~ Ez még megy ~ Felkészült arra, hogy ha rosszra fordulnak a dolgok, futni fog. Ha még van benne annyi erő. Figyelte a helyet és a férfit, aki vigyorogva várta a válaszokat. Dolores csendben maradt, nem bízott a körülötte lévő idegenekben.
~ Talán ő lehet a vezetőjük? ~ kérdezte magától, miközben a párbeszédet figyelte. ~ Érdekes öltözködése van ~ ahogy a saját ruhájára pillantott, el is szállt ez a gondolata ~ Én meg tiszta por vagyok! ~
Miután az előtte állók megbeszélték az ügyeiket, kérdő szemek pillantottak Doloresre, aki azonban ekkor sem mondott semmit, csak gyilkolásra képes tekintettel nézte őket.

Jól forog a nyelved kisfickó – nevetett fel Vipera, mire a szobában tartózkodó férfiak is mind felnevettek. – A hűségedet rögtön be is bizonyíthatod. Holnap indulunk a másik banda ellen, és nincs elég vízidomárunk. Sajnos Shin még nem tért vissza… - gondolkodott el, majd felkapta a fejét. – Na de ennyit rólad egyenlőre – mondta, s egy székbe lökte a fiút, majd Doloreshez lépett – S kit tisztelhetünk meg a hölgy személyében? – kérdezte fürkésző tekintettel – Erős vagy, vagy bátor? Esetleg a pénz motivál? Szívesen hallgatom, hogy miért nem ellenkeztél, mikor is idehoztalak. Csak nincs szükséged valamire? – Ezzel leült kényelmes székébe.
A lány egymagában álldogált csak, szúrós tekintetetek kereszttüzében, de azt tudta, hogy most valamivel el kell kápráztatnia az alvilági urakat. Míg csendben állt, megérkezett Shin is, hatalmas mosollyal az arcán, s súgott valamit Vipera fülébe.
- Igen? Az nagyon jó… akkor már csak egyetlen ember hiányzik… - dörmögte maga elé, s a lányra tekintett.

Dolores gyomrában és agyában némi undort váltott ki az új tag viselkedése, de ahogy a Dolores által gondolt vezető reagált, abból azt szűrte le, hogy valószínűleg itt ez a szokás. Ő azonban nem akart lesüllyedni erre a szintre. Szeretne független maradni, bár tudja jól, hogy egyedül nem sok esélye van. ~ Szinte semmi ~
Ahogy a férfi hozzálépett felemelte a fejét és figyelt szavaira. Ezzel is jelezve, hogy nem ok nélkül áll még itt. ~ Pénz? Így belegondolva tényleg nincs pénzem. Ami eddig volt azt is csak Köztársaságvárosban költöttem. De most újra itt vagyok, szóval szükségem lehet rá. ~ majd a ruhájához tette a kezét, ahova a köteg pénzt rakta el. ~ Nem, nem hinném, hogy emiatt vagyok itt.
Komoly tekintettel nézte a férfit, aki visszább lépett és egy székbe vetette magát, onnan várva a választ. Közben egy másik személy is megérkezett.
"- már csak egyetlen ember hiányzik!"
~ És én volnék az? ~ kérdezte magától, ahogy a férfi ránézett. ~ Ez azért az erőmön is múlik ~ összeszorította öklét, érezte ahogy a keze majdhogynem lángolni kezd.
- Dolores a nevem! - mondta határozottan. - Szeretném visszanyerni a tűzidomítás feletti képességem. Ha segítenek ebben én is segítek maguknak!
Próbált minél meggyőzőbb lenni, tisztelettel nézett az előtte álló férfira, akitől arra számított, hogy akár segíthet is neki. Persze akár egyből igent is mondhatott volna, de valószínűleg nem számíthat jóra ha ezek az emberek később tudják meg, hogy nincs meg az idomító ereje. Így hát remélte, hogy ez is megfelel.

Kán egy ideig még szald majd az egyik sikátorban megált , megdörzsölte az arcát , kicsit kifujta magát majd nekidölt a falnak.Hirtelen fájalmat érzett , a válára nézet.Gyorsan lekapta a  felső ruházatát.A vállában a kristályok ugy világítottak mint egy vilanykörte.A fájdalom igen hamar elviselhetettlen lett , a fiu gorcsosen kereste a nadrágjában a szivart és az öngyujtót.A két életmentő tárgy sehol sem volt , lassan kezdet megőrülni a fájdalomtól , gyorsan kutatni kezdte overáljának a zsbeit.Mikor megtalálta a szivart és az öngyujtót , egyből szájába kapta és meggyujtotta.Egy nagyott szippantott belőle , majd majdnem fél percig benttartotta és az orrán fujta ki.A müveletett még megismételte párszor majd  a táskájába nyult és egy flaskát vett elő.Meghuzta a flaskát , majd fintorodott egyet ,  mgpróbálta mégegyszer meghúzni de az már üres volt. ~remek , ez is elfogyott~.
Tekintettével felmérte az utszát és megakadt a szeme egy Pubot.Tekintette felvidult , egyenesen a pubba ment  és levágta magát a székre.

-Egyet a legerősebb italukból , mondta , majdi ismét rágyujtott egy szivarra.

Kira hazafelé tartott a teázóból, ahol egy ideje dolgozott.  Idegesen rágta a szája szélét. ~Még egy ilyen és kirúgnak… De hát az a hapsi kezdett balhézni!~ Rúgott el egy útjába kerülő kavicsot. Unta már teázót. Keveset kapott, unalmas volt és folyton kötekedtek vele.  ~Amúgy meg örülnöm kéne, hogy ez is van. ~ Még csak pár év telt el, hogy felhagyott a tolvajkodással. Tisztességes polgárként él! Ezt mondogatta magának. Elcaplatott pár gyanúsnak tűnő alak mellet. ~Remek! Már megint itt vannak…~ Sietősre fogta a dolgát. Olyan érzés kerítette hatalmába, hogy bele akarják rángatni valamibe. Nem csodálkozott volna, ha igaza van. A triádosok, meg hasonszőrű társaik.  Sokat segített nekik, de nem kötelezte le magát egyik csoportnál se ~Höh, bár egy ki plusz nem jönne rosszul.  Á keresnem kellene valami másik melót, a házi bácsi így is már majdnem rám dönti a lakást. ~ Húzta el a száját a fizetés gondolatára.

Dolores és Kuro a sikátorban álltak a triádosokkal, a hangokat pedig meghallotta Kira és az itala elfogyasztása után ismét az utcára lépő Kán is. A triádosok, nagy szerencséjükre, egyiküket sem támadták meg. Beszélgetésüket ellenben rövidre zárták a két fiatallal, de Vipera biztosította őket, hogy még számítsanak arra, hogy keresni fogja őket. A négy fiatal egyedül maradt az utcán, és beszélgetni kezdhettek, a házak között azonban még várt valaki. Taira, akit könnyen felismertek a Fekete Nap tisztjeinek vadászata után, civil ruhában, összefogott hajjal (OOC: Tehát nem lehet megállapítani róla, hogy rendőr, kilétét is csak akkor, ha a karakter előzetesen ismerte, és emlékszik rá, erre Kirának van esélye) lépett elő a házak mögül a sikátorba, és odasétált a fiatalokhoz. Feladata rendőrként a triádok kiismerése, a szervezetek felderítése volt, így minél közelebb kellett jutnia az egyikhez, erre pedig remek lehetősége kínálkozott.

Lefékezett, amikor két fiatal kisétált egy sikátorból. Visszafordult és látta a távolodó Viperát. ~A triádosok… szokás szerint. Bárkit belekevernek…~ Végig mérte őket miközben feléjük tartott. Egy fiú a víz törzséből meg egy lány a Tűz népéből. –Hello! - dőlt egy villanyoszlopnak onnan köszönt rájuk. –Viperát jobb lenne messze elkerülnötök srácok. Imádja a magatok fajta fiatalokat. Biztos valami baja van, hogy ezekre bukik –elmosolyodott és közelebb lépett. –De komolyan. Bármit is akar, álljatok tovább… 

Elhallgatott. Egy nő sétált feléjük. ~Taira?... Mit csinál ez itt~ Ismerte fel Kira. Majd megállt mellettük. Kira szórakozottan babrálni kezdte a haját.  – Segíthetek valamiben, hölgyem?- húzódott mosolyra a szája

Kuro nagyot nézett. Nem tetszett neki a kettő hölgy aki közeledett. Nem szeretett volna ilyen dolgokról beszélni az utcán mint hogy mit munkálkodik a triálnak. Látta hogy a két nő egymással van elfoglalva úgyhogy oda hajolt a lányhoz és odasúgta mit gondol.

-Bocs tudom hogy még megse ismertük egymást de rosszat érzek a két hölggyel kapcsolatban. Nemhiszem jó ötlet lenne csak úgy leállni beszélgetni 2 ismeretlen nővel hogy épp mit csináltunk szóval szerintem valahogy tünjünk el. Ha velem tartasz alhatsz nálam, mert ahogy láttam nemigen van hol aludnod ma este.-

Derekán fogta a lányt mintha egy pár lennének. És csak oda szólt Kirának: -Bocsánat de csak épp hazafeletartunk. Ez az őlült meg csak úgy leszólított minket. Már most egy érdekes esténk volt és későre is jár úgyhogy szerintem mi megyünk és nyugovóra térünk otthon.-

És csak Dolores testbeszédét várta hogy belemegy-e a dologba. ~Remélem szegény lány nemakar itt maradni és leállni beszélgetni. Mert ha igen én nagyon nagy bajba vagyok~ Gondolta magában és minden reményét a lányba helyezte.

Dibiron ahogy járta az utcákat munkahelyeket keresve már elhatározásai is voltak hogy vagy a rendőrségre megy vagy pedig elmegy az épitőiparba. Ahogy mászkált több gyanus embert is látott a sikátorba de tudta apjától hogy nem éri meg a bandákkal egyezkedni úgyhogy inkább tovább sétált. Meglátta édesapja kedvenc szórakozóhelyét ahol a legjobb sört csapolják. Be is ült a kocsmába és egy sört kérve leült a pulthoz. Elmélkedett hogy hol lenne több értelme dolgozni, hiszen csak egy alkalmi munkát keres. Ezek közbe persze egy beszélgető társat is várt maga mellé, hisz mi másnak járna az ember kocsmába ha nem egy sörért meg ismerkedni? Lassan kortyolgatta sörét és várta a sorsot hogy mi fog vele történni. Hátat fordított a pultnak és szemlélte a helység csekély létszámát hogy hátha így valaki bátorságot kap és leáll egy-kettő szóra vele. Ahogy megitta első sörét már kérte is a másodikat de most karamellás bodzasört kért és jóízüen itta tovább

Quan 1 évig bírta Köztársaságvárosban majd visszatért szülőfalujába. Két éven keresztül gondozta az otthoni földeket. Próbált a munkába temetkezni, de végül úgy döntött vissza tér Köztársaságvárosba. A hosszú út után Quan két év után újra láthatta a várost. Nem akarta, hogy bárki is ráismerjen ezért teljesen fekete ruhát öltött kapucnit is húzott a fejére. Kardját is magával hozta viszont most a kard a hátán ékeskedett a dereka helyett. Járta a várost és Taira után kutatott. Nem tudta merre keresse. Sok kocsmába betért, kérdezgette a helyieket. Persze senki nem hallott róla és nem is látta. Quan magányosan járta az utcákat tovább, míg nem meglátott öt embert maga előtt. Nem tudta, hogy kik lehetnek ezért nem sok gondolkodás után nyúlt is a kardjáért, de gyorsan meggondolta magát és sétált nyugodtan tovább a csoport felé. Lehajtott fejjel ment előre. Egyszer kétszer felpillantott. Mikor meglátta Tairarát először nem ismerte fel. Majd a lány mögött megállt három lépéssel. Levette a fejéről a kapucnit, megfordult, majd megszólalt. –Taira?-

A háttérben a zene lassan már a végéhez ért.Liv a kb 2x2m-eres poron mögötti kis,sötét öltözőben volt , ült és csak nézte magát a tükörben.Felált , ledobta a páncélját , a feszes öltözete testének minden porcikáját kiemelte ,kissé megigazította a ruhát , nehogy valahol ráncos legyen ~az öszképet semmi sem ronthatja el ~ , majd visszaült a tülör elé , majd felkapcsolta a tükör széleibe épített lámpákat.Egy pár percog csak nézte magát a tükörben , majd egy gyors mozdulattal kibontotta a haját, megrázta a fejét és az egész oldalrasimult.Éppen a smikjével babrált mikor egy magas , borostás , elegns öltözetü alak rontott be a terembe.Megált és végigmérte a lányt.
-Még mindig nics valami normális göncöd fellépésre?-mondta mogorván.
-Ha minden alkallommal 15 yuannal szurod i a szemem nem is lesz-mondta ridegen , és be is fejezte a sminkjét, felált  és a függöny elé lépett
-Hölgyeim és uraim , eljött a várvavárt pilanat-kezdte ela felkonferáló , Liv már rég nem is figyelt oda erere a szövegre ,egy pillanatra még kinézett a mellete lévő ablakon , a szokásos sikátor köszönt vissza rá , bene pár fiatal áldogált , hirtelen megakadta a szeme egy ismerős alakon.A magaság , a ruházat , a tetoválások , mind passzolt.Hirtelen a közönség hangja ütötte meg a fülét , ismét megrázta a fejét , majd egy határozott  mozdulattal kilépet a kicsin kis szinpadra.A zongorista nem várt sokat , el is kezdte a dalt.
Olyan 15-20 percig tartott az előadás , egyszerű , nályas unalmas számokat énekelt , ö maga is unta de sajnos csak erre volt kereslet.A dalok végén egyszerűen  lesétált a szinpadról és egyenesen a pulthoz sétált.

-Valami erőset –mondta és már kapta is az első poharat a kezébe.Egyből felhajtott és a poharatt letette maga elé-innen csak a szokásosat –modta , majd amíg várta az italt a pohárral játszott.

~ Ideje lenne egy kicsit szórakozni menni... már lassan egy hónapja itt vagyok a világ szívében, de még egy ivót sem kerestem fel. ~ És ezzel a lendülettel Dogorn kilépett a kórház ajtaján és csak rótta az utcákat valami szórakozóhely után. Egy kereszteződésnél mikor körül nézett meglátta távolról az idomár arénát. Egy pillanatra megállt. ~ De jó lenne legalább egyszer megnézni, mit is tudnak ott azok a srácok! Talán még mutathatnának pár utcai vízidomár fogást... ~ És ekkor szakította félbe az elmélkedését egy satomobil dudálása, mert egy kereszteződés közepén jött rá a gondolkodhatnék. Dogorn gyorsan visszafutott a járdára és folytatta útját. Sok kocsmát látott az úton, de valahogy egyik sem volt neki színpatikus. ~ Jó, már vagy 20 ivó mellett mentem el... Nem lehetek ilyen válogatós! A következőbe be fogok menni akármilyen legyen is az. ~ Dogorn befordult a sarkon és egy rozoga épülettel találta szembe magát. Az ablakok bedeszkázva, a vakolat lekopva és a sikátorra nyíló hátsó bejáraton most dobtak ki egy részeges alakot, aki egyből el is aludt a szemétkupac mellett ahová dobták. És még is ott volt a felirat az bejárat fölött, hogy: Alibi Söröző . Vagyis lett volna, ha nem lett volna leesve egy pár betű, ezért csak azt lehetett kiolvasni, hogy: Alb Srző . Kellett vagy fél perc mire Dogorn kisilabizálta a betűket, de sikerült. ~ Söröző és ez itt a következő, tehát bemegyek. Csak tudnám miért hallgatok magamra ilyen hülyeségekben... ~ Gondolta és belépett. Belül nem volt annyira megviselt a kocsma mint kívülről, de azért még is csak látszott rajta, hogy nem mai darab. Az egész helyiség tele volt rossz arcú emberrel. Valahol csak szivaroztak és hangos káromkodtak és üvöltöztek egymással, valahol meg kártyáztak, miközben itták az italukat és néha-néha hangosan felröhögtek a félhomályban. ~ Nagyon jó... Szép volt, egyből a mély vízbe. ~ Kerülte a szemkontaktusokat és egyből a pulthoz sietett és leült egy bárszékre és egy sört kért a szivarfüsttől bűzlő pincértől. Csak egy ember ült mellette, aki nem volt más mint Dibiron. Dogorn szemügyre vette a körülbelül 30 centivel magasabb óriást, de nem akart konfliktust kreálni, hisz ki tudja milyen őröltek járnak ebbe a sufniba? De nem törődött vele. Kikapta a sörét és elkezdett szemezgetni vele. ~ Szegény Reniel... Remélem hamarosan felépül. ~ És lassan apránként fogyasztotta italát.

Dibiron ahogy várta azonnal is talált egy jövendőbeli beszédpartnert. Látta hogy a mellette űlő fiatal még új lehet ilyen helyeken. De utána már köszönt is neki hogy szerencsétlen fiú ne érezze zavarba magát egy fejjel lentebb.

-Hát Hello barátom! Ahogy látom még új a hely neked, ezelőtt még nem is láttalak itt. Had mutatkozzak be: Dibiron vagyok földidomár! Ha lehet egy tippem ne ezt a legolcsóbb löttyöt fogyaszd, kérj egy Karamellás bodzasört, csak 1-2 yuannal drágább de megéri! És igen itt vannak a legjobb sörök a környéken és a leg puccosabbak is, attól még hogy egy lepukant helynek néz ki attól egy 5 csillagos söröző.-

Befejezte rémhosszú bemutatkozását és már lökte is el a fiú elöl az ócska sörnek nevezett sárga folyadékot és kérte neki a rendes italt. 

Ahogy látta a fiúnak valami nyomja a szívét, valami komoly dolog úgyhogy megpróbálta jobb kedvre deríteni:

-Ez a sör majd kicsit jobb hangulatra derít ahogy már bele kóstolsz is de addig is mond el mi nyomja a szived, tán csak nem egy lány? vagy talán valami történt egy ismerőssel? Mond el, "gyónjál" egyet biztos jobb lesz utána.