Városháza

First topic message reminder :

Városháza a központja a kormányzásért felelős elnöknek, és ez a helyszíne a nyilvános sajtótájékoztatóknak és összejöveteleknek, a nagy tér előtt bejáratnál.

Örülök, hogy Jasmine lenyugodott, de látszott rajta, hogy korábban megbántottam. Remek, még egy kapcsolat amit helyre kell hozni, de egyszerre csak egyel tudok foglalkozni amíg nem tudom, hogy pontosan ki vagy mi vagyok.
-Téged is jó újra látni és szeretném, hogy tudd, hogy bármilyen is voltam korábban úgy érzem, hogy az amnézia egy jel volt arra, hogy meg kell változnom. Ígérem, hogy ezúttal többet fogok foglalkozni veled hugi, de előbb...rendbe kell tennem még ezt-azt. Remélem megérted, hogy egy életet vesztettem el és egy újat kell kezdenem és megválogatnom, hogy ki és mi lesz annak a része.
Épphogy csak leültünk fel is álltam, majd Zima felé nyújtottam a kezemet és úgy vezettem őt a városháza hátsó udvarára a szökőkút mellé. Teljesen elfeledkeztem Loráról, illetve tudtam, hogy elment a mosdóba de nem figyeltem az időt, nem is érdekelt.
-Zima, az előző én valószínűleg bunkó volt veled, de szerintem nem egy veszekedés miatt váltunk szét. Bár a régi énem még nem ismertem ki teljesen de tudom, hogy akit szeretek megakarom védeni. Amikor megfogtam az üveggolyót és hozzám szóltál ugyanezt éreztem.
Közben a másik kezemet is a lány kezére helyezem.
-Bármit is tettem, tudni szeretném... Utálok a sötétben tapogatózni, tudni szeretném, hogy mi volt az oka és helyre akarom hozni azt, amit a régi énem nem tudott és ez a múltam teljes ismerete nélkül nem fog menni.

Mikor Lora kiment a mosdóba, Zima sóhajtott. ~ Bosszant a jelenléted, de hiába mész el. A naplóról ilyen környezetben, ennyi emberrel körülvéve nem beszélhetek. Meg Jasmine is itt van… Apropó Jasmine… szegény, eléggé kiakadt. Mondjuk nem csodálom. Engem is sokkolt ez az egész… ~ Jasmine végül elmondta Nightnak, hogy örül a viszontlátásának.  Night válaszolt neki. ~ Egy jel a változásra… talán… nem véletlen, hogy amnéziás lett? És lehet, hogy nem is térnek vissza az emlékei? Új élet… ~ Úgy elmerengett, hogy egy kicsit megijedt, mikor Night felé nyújtotta a kezét. ~ Vajon miről akar beszélni? ~ Tette fel magának a költői kérdést. Még mielőtt elfogadta volna, Jasmine vállára tette a kezét.
- Minden rendben lesz! – suttogta, majd hagyta, hogy Night a városháza hátsó udvarára vezesse.
Zimának gombóc volt a gyomrában. Tudta, hogy el fog jönni ez a beszélgetés. De nem hitte, hogy ilyen hamar. ~ Be kell látnom, hogy mégsem érdemes várni ezzel. Legyünk túl rajta. ~ Végig hallgatta Nightot. A védésnél elmosolyodott. ~ Engem megvédeni? Kihívást keresel? Mert az elég nehéz feladat... De jó érzés, hogy ezt mondod... Én is védeni akarlak… ~
Először nem tudta elkezdeni. Érezte, hogy ha Night nem fogná a kezét, eldőlne. ~ Helyre akarja hozni, amit tett… ismernie kell hozzá a múltat. Gyerünk, Zima, szépen, nyugodtan. Nem kéne ennyire kiakadnod. Végül is… írás közben nem láttad… Bár mondjuk ez lényegtelen. ~ Mély levegőt vett.
- Tényleg nem… egészen egy veszekedés miatt szakítottunk… Ezzel akartál védeni engem… Tudod, nagyon nehéz erről beszélnem. Először is azért, mert nem szokásom megszegni az ígéretemet. Megfogadtam neked, hogy soha, senkinek sem beszélek róla. De most kénytelen vagyok... Rajtam kívül még egy ember tud ennek a dolognak a létezéséről… de ő nem fog róla beszélni. ~ Legalábbis nagyon remélem… ~ Másodszor meg…  inkább kiegészítem azt amit már elmondtam.
Zima nagy levegőt vett, majd belekezdett. Eléggé jól emlékezett arra a beszélgetésre a léghajón. Arról eléggé részletesen tudott beszélni. Magáról a naplóról, mit tud, hogy került hozzá stb. Mesélt az üveggolyó elkészítéséről, és igazából mindent elmondott, ami még hiányzott a történetből. Őszintén tárta elé mindkettejük álláspontját. A végén még azt is elmondta, amit Tai mondott, a szakításról is beszélt majd azzal fejezte be, hogy elhagyta a léghajót és utána nem látta. Zima szemébe újra könnyek szöktek. Pedig már örült, hogy egészen higgadtan tudott beszélni a naplóról.
- Erről van szó. Egy szörnyű eszköz kerített a hatalmába… pedig te nem ilyen vagy. Már a léghajón is értettem, hogy jót akartál, az embereket akartad védeni, de akkor sem ez a megoldás… Még ha szörnyetegek is... Tönkretesz… Csak ismételni tudom magam. A múlton nem tudsz változtatni, de a jövőn még igen. Pusztítsd el azt a vackot! – Zima arcán végig folyt egy könnycsepp. ~ Remélem tudod, hol van… ~

Azoir vidáman köszönt vissza Quannak.
- Szervusz! Már hiányoltunk innen. Hogy vagy? - kérdezte miután észrevette Quan sebeit - el sem hiszem, hogy megint találkozunk. Emlékszel még, mikor felnyaláboltál az utcáról, és becipeltél a házba? Ami a házat illetti - váltott komolyabb hangra - szívesen megtérítem a károkat, amiket okoztam a támadásommal. Ezen kívűl szívesen beszerzek neked valahol egy új Satomobilt is, a másik helyett, amit a kikötőben elvesztettünk a támadás közben. - kis szünetet tartott, mert emlékek tódultak a szemei elé. Pár pillanattal később folytatta - Emlékeszem, hogy ellenségként csöppentem bele a kalandba, és most örülök annak, hogy te nem végeztél azon az éjszakán, hanem esélyt adtál a magyarázat adására. Nem akarsz leülni? Fárasztó lehet a mankókkal egyensúlyozni. - kérdezte, majd egy széket húzott oda Quannak.

~ Ó, nagyszerű, most, hogy túl vagyunk ezen a nagyszerűen lélekemelő beszélgetésen, most már tényleg ezerszer jobban érzem magam... ~ elfintorodott. Továbbra is ugyanolyan dühös volt, mint eddig, de igyekezett nem kimutatni. Attól függetlenül, az igazság továbbra is az volt, hogy Night minden egyes mondatától egyre dühösebb lett, és bármennyire nem is szerette volna ezt érezni, így volt. ~ És talán, ha lenne kis eszem, akkor nem is akarnám így visszaszorítani az érzéseimet... ~ jegyezte meg magában, és keserű sóhajtással nézte, ahogy a bátyja kezet nyújt Zimának, és a hátsó udvar felé indulnak.
Összeszorította a száját. Nem is az zavarta igazán, hogy Night amnéziás lett...attól még nem volt kötelező, hogy ilyen mérges legyen rá, sőt, talán sajnálta volna más helyzetben. De az zavarta, ahogy beszélt vele, az a végtelen fensőbbség - az, hogy a testévre azok után, hogy élve túlélte a Fekete Nap támadását, még mindig ugyanannak a kislánynak tartotta, aki volt évekkel ezelőtt. ~ És már megint itt vagyok....ugyanazon a ponton, amit akkor éreztem, mikor megléptem otthonról...hogy semmit sem mondtak el, annak ellenére, hogy engem raboltak el. Lehet, hogy ki voltam akadva, de jogom volt tudni az igazat... ~ dacosan összefonta karjait, és hátradőlt a széken. Itt ült egy emberekkel teli helyen, teljesen egyedül...ez volt a legjobb estéje egész életében...
Akkor vette észre a lányt, aki Nighttal érkezett, és akinek a nagy sietségben még a nevét is elfelejtette - még ha mondták is, akkor is kiesett neki. ~ Van ilyen...de legalább egy hozzám hasonló magányos lélek ~ gondolta, ránézett, és elmosolyodott. Megvárta, hogy a lány leüljön, látta rajta, hogy szeretne - eközben még megjegyezte magában, hogy ő maga mennyire utálja a magassarkú cipőket - és beszélni kezdett.
- Helló! Még nem volt sok esélyem bemutatkozni, azon sem csodálkoznék, ha az előző kirohanásom után idegbetegnek könyveltél volna el - elvigyorodott -, de azért gondoltam, bemutatkozok. Jasmine vagyok - kérdő tekintettel nézett a lányra, és várta, hogy ő is bemutatkozzon. És remélte, hogy ez eddig még nem történt meg, ha meg igen, akkor megbocsájtható bűnnek fog tűnni.

Fújtatva visszaér, s egyből észreveszi a létszám hiányt. Lopva körülnéz, és még megpillantja a távozó alakokat. Nagyon mérges lesz, mire a keze remegni kezd. Ökölbe szorítja, és a szoknyája szegélyét fogja meg, hogy leplezni tudja. ~Hát ez igazán kedves... Jasmine-t is így itt hagyni! Pedig biztos van jobb elfoglaltsága, mint egyedül lenni... ~ Leül, és arra eszmél, hogy Jasmine hozzá beszél. Mondandójára halványan elmosolyodik, és körmeit a bőrébe vájva szóra nyitja száját. ~Talán mégsem utálnak annyira.~
- Hát, hogy őszinte legyek, nekem nagyon bejött a kiabálósdi, de komolyan. Nekem így első látásra talpraesett lánynak tűnsz. Remélem nem tévedek. Jaj, majd el is felejtettem, Lora vagyok. Örülök, hogy valaki végre normálisan beszél velem, még azt is megkockáztatom, hogy normálisnak tart... Ne érts félre, Zima is kedves, de látom rajta, zavarja, hogy itt vagyok. Remélem azért elrendeződnek a dolgok köztetek is. Én csak egyet nem értek. Még pedig azt, hogy én miért vagyok olyan fontos. Ha legalább valamit tudnék segíteni, de nem. Mondjuk talán arra, hogy te ne legyél egyedül. Már ez is valami -Felnevet néhány másodpercig, utána pedig zavartan nézi a lányt. - Ne haragudj, túl sokat beszélek. Ha ideges vagyok, mindig ez van... - Ezután lesüti szemét, és az alsó ajkát beharapja, de nem szól többet. Várja, hogy esetleg Jasmine mit reagál a kitörésére. ~Szuper össze-vissza fecsegtem... Vajon most egy bolond, locsi-fecsi fruskának tart?~ Egyre idegesebb, a tenyere enyhén izzadni kezd, amit a szoknyájába törölne, ha beszívná, de sajnos nem teszi. ~Vajon miért ismerkedek ilyen nehezen? Ááá, megvan... Mert nincs tapasztalatom a téren... Pfff... Ez nem is én vagyok...~
- Nem ilyen vagyok ám... - szólal meg halkan még, hogy védje magát, utána tényleg nem szól többet.

- A kiabálósdi? - Jasmine felnevetett. - Hát, nem is tudom...az ilyenek után a legtöbben úgy néznek rám, mintha most szabadultam volna a gyogyóból, de örülök, hogy valaki nem így látja. Zima meg...hidd el nekem, bár alig láttam őt meg Nightot együtt, de az, amit tőle hallottam, és az nem volt valami sok, valamiért az az érzésem, már így is elég bonyolult volt. Meg ami a Fekete Nappal történt...szerintem a legtöbben, akik itt vannak, több ember láttak meghalni a szemük előtt, mint szerették volna...nem csoda, hogy idegesek... - felsóhajtott. - Persze, abban is biztos vagyok, hogy Zima titkol valamit a drágalátos bátyámmal kapcsolatban, és szerintem... - elharapta a mondatot, de arcán gyors félmosoly futott át. ~ Meg az is lehet, hogy Zima féltékeny is kicsit... ~ gondolta, de úgy döntött, illetlenség volna hangosan kimondani. - És azt hiszem...azt hiszem, azért vagy ilyen fontos, mert te láttad először az új Nightot...te most ismered meg, neked nem kell megfelelnie, nem kell, hogy veled olyan legyen, mint korábban, mert nem volt korábban. És azt hiszem...mert te tudod megmondani, mi történt vele, és...amúgy ne aggódj, ha én akkor is túl sokat beszélek, ha nem vagyok ideges, szóval ezzel igazán nem kell foglalkoznod - elvigyorodott. - Amúgy nyugi, nem is kell izgulnod, ha azt mondtad volna, hogy az a hobbid, hogy kenyérpirítókkal állítod fel a frizurádat nap mint nap, vagy épp imádsz hidakról leugrálni, akkor sem lepődtem volna meg...hidd el, sok fura ember van a világon, és jó párral már össze is futottam - megvonta a vállát. - Nekem különben senkivel sincs bajom, egészen addig, amíg meg nem próbál elrabolni... - az emlék hatására kicsit elsápadt, de vidáman vette észre, hogy most már nem is annyira fájdalmas arról beszélni. ~ Előrehaladás...most talán már nem fogom szívinfarktust kapni egy bilincstől...huhú! ~ jegyezte meg magában, és nagy levegőt vett. - És, hogy kerültél a bálra, ha szabad kérdeznem?

- Egyáltalán nem tartalak őrültnek, ez valahogy nekem természetes. Tudom, hogy idegesek, ez nem is érdekel... Igen, biztosan titkol valamit, már akkor is tudtam, amikor Zima mesélt ,és azt is tudom, hogy nem fogja elmondani. Maximum a bátyádnak. Na, de mond csak, mi van szerinted! Nem szeretem a félbe hagyott mondatokat! -Vigyorog rá.
-  Igazad lehet Night-tal kapcsolatban, erre még nem is gondoltam, de nem hiszem, hogy meg tudnám mondani, hogy mi történt. Mert én sem igazán tudom... Igazából csak azért izgulok, mert nem sok tapasztalatom van a barátkozás terén. Tudod, nekem egy barátom sincs. ~Eddig!~ Persze ez változhat, de részint én is tehetek róla. - Észreveszi, hogy elsápad.
- Ömmm.. izé, nem tudom, szép dolog-e ilyet kérdezni, de veled ugye történt valami borzalmas, méghozzá... -Elharapja a mondatot, mert úgy érzi, túl sokat kérdezett. ~Inkább válaszolok a kérdésére.~
- Hát, elvileg a bátyádat kísértem el, elméletileg megünnepelnénk a "megismerkedésünket", vagy mi, gyakorlatilag szerintem csak támasz kell neki, ami nem is bántana, ha így lenne, de el van nélkülem is... -Jegyzi meg keserűen, és elfintorodik, pedig próbált magán uralkodni, de nem sikerült. Felsóhajt.
- Legalább szólt volna - suttogja maga elé, de Jasmine is hallhatja, ha ráfigyel. ~Csak nem?! Ezt nem engedheted meg Lora, csak baj lesz... Nem lehetsz féltékeny a semmire...~ Gyorsan kell cselekednie. Gombóc van a torkában.
- Nem féltékeny vagyok, hisz nincs is mire, csak rosszul esik, hogy le sem szar, már bocsánat... Jó, értem én, hogy sok minden zúdult így rá, csak ugyanazt tudom mondani... Legalább mondott volna valamit... Hogy menjek el, vagy csak fapapucs... Érdekel is engem... Bármit, hogy tudjam, van-e értelme ennek. Bár most már nem megyek el egy ideig. -Mosolyog a lányra. 
- Persze, csak ha szeretnél még beszélgetni...

/Lora figyelmébe/

Későeste lép be egy öltönyös férfi a bálba, kopasz és arcán sebhely van, konkrétan egy karmolás ami valószínűleg nem állattól hanem embertől származott. A férfi látszólag csak szórakozni jött, azonban aki szemfüles volt az kiszúrta, hogy keres valakit vagy valamit. Az asztal felé sétál elvesz egy szendvicset majd elsétál a lányok asztala mellett és ekkor valami leesik a szendvicsről, konkrétan egy paradicsom és a férfi lehajol Lora mellett majd mély és komoly hangon suttog hozzá úgy, hogy Jasmine a háttérzajok miatt ne hallja.
-Heló Lora, rég találkoztunk.
Majd egy szomszédos asztalnál helyet foglal és enni-inni kezd, de a szeme sarkából még figyeli Lorát. Ha a lány helyet változtat akkor a férfi is feltűnés nélkül ugyanúgy a közelében marad.

A bálban eddig teljesen egyedül voltam, majd odajött hozzám Jasmine. Felsóhajtok majd válaszolok neki.
-Nem, nem sikerült...pedig van még mit helyrehozni kettőnk között... Épp azzal a divatmajommal van, hogy is hívják Ahmed? Ja nem...Aaron...Igen vele...
Majd a lány egyszer csak feláll és elmegy.
-Jót beszélgettünk!
Kiáltok utána, majd egyszerűen visszamegyek a pulthoz és elkezdek valamilyen sütemény elfogyasztásába. Előbb vagy utóbb beszélned kell vele. Mondogatom saját magamnak s végül sikerül rávennem magam, hogy kimenjek a gerlepár után az udvarra. Aaron épp megcsókolta a nővéremet amikorra megtaláltam őket és folytatódott az enyelgés. A kezem a tarkómra teszem és úgy megyek oda hozzájuk. 
-Izé Karin...Ha végeztetek...tudod...kettesben akkor mielőtt újra szétmennénk szeretnék veletek beszélni.
A jobbom közben Aaronnak nyújtom majd egy rosszalló pillantást vetek rá úgy, hogy Karin ne lássa, de ezzel csak azt jelzem, hogy vigyázzon rá majd elmegyek és békén hagyom őket. Visszaérve az asztalhoz látom, hogy már Night nincs ott, csak a húga.
-Szép estét a hölgyeknek.
Vigyorgok rájuk a megszokott "Tariqos" mosollyal.
-Jasmine, elrabolhatlak egy tánc erejéig? 
Nyújtottam a lány felé a kezemet. Ha elfogadja akkor a parkettre vezetem. Valamivel el kell ütnöm az időt a bál alatt, mivel nincs hova hazamennem.

A lány arcát nézem, majd a szemem a legördülő könnycseppre terelődik. Lassan végigfojt az arcán, le az ínon majd keresztbe a torkán s el is tűnt előttem. De amikor láttam, akkor a hold úgy csillogtatta, hogy az felért egy gyémánt csillogásával. Amikor a naplóról kezdett beszélni hirtelen egy emlékkép jutott eszembe. Még az egyetemre jártam és épp hazatértem Ba Sing Se-be.
-Helló Night, ifjú egyetemista.
Így köszöntött a család akkor.
-Heló.
Rövid válasz, majd esztelen robogás fel egyenesen a szobámba.
-Nem is beszélsz az élményeidről Köztársaság Városban?
-Majd vacsoraidőben, most...most dolgom van...
A szobámba siettem és egy fekete naplót húztam elő a táskámból ám előtte elfordítottam az ajtón lévő zárat. A szekrényben volt egy rekesz, oda rejtettem el ám előtte kitéptem belőle néhány lapot. Majd egy furcsa szerkezetet helyeztem rá, tudtam, hogy ha valaki erőszakkal akarja kiszedni onnan -márpedig rajtam kívül más nem tudja másképp-  akkor a napló elég. Megvan, tudom hova rejtettem el...Zimának igaza van, el kell pusztítanom...De talán...talán helyes amit teszek...azok az emberek...biztos szörnyű bűnözők voltak...én...én nem ölök ártatlanokat... Hogy...hogy akadályozzam meg, hogy belenézzek a könyvbe mielőtt elpusztítom...valószínűleg ismét a hatalmába fog keríteni...Nem, erős leszek...csak egy könyv, csak egy átkozott könyv...egy könyv ami a régi világ ajtajában áll ahova én nem mehetek vissza, de talán Zima... ő áthozhatja nekem azt a könyvet és segíthet elpusztítani.
-Szörnyű dolgokat tettem...megöltem őket...bolond voltam, hülye...egy könyv befolyásolta az érzéseim...
Majd összefogtam Zima kezeit és úgy helyeztem rá a tenyeremet.
-Ne félj, az már nem én vagyok...Elfogom pusztítani...Érzem, hogy el kell...Az már nem én vagyok...A naplónak mennie kell...De félek, hogy egyedül képtelen leszek rá, félek, hogy meghátrálok és akkor megint elemészti mindenem és én ezt nem akarom...Én egy új életet akarok a régiből viszont megakarom ismerni azokat, akiket érdemes...ez azonban nemfog menni nélküled...

- Ó, én csak arra gondoltam, hogy Zima talán...hogy Zima talán kissé féltékeny arra, hogy te jöttél Nighttal....mármint, nem az a baj, hogy pont te, mint Lora, hanem az, hogy a bátyám egy idegen lánnyal jelent meg. Bár, nem hinném, hogy ez az ő hibája volt, mert fogalma sem lehetett arról, hogy ő szakított egy lánnyal...bár ki tudja – elvigyorodott. – A drága testvéremből elég sok mindent ki tudok nézni. És az, hogy így viselkedik...figyelj, Night sosem bánt igazán jól a lányokkal, és amit csinál...amnéziás, de attól még idegesítő, persze. És nem magyarázza meg a tetteit, de...de legalább megismerkedhettünk. Mármint, én szívesen barátkozok mindenkivel, és nem hinném, hogy amiatt nem voltak eddig barátiad, mert veled lenne baj... - ~ És nagyon remélem, nem sértettelek meg ezzel a mondattal, mert nem állt szándékomban, egyszerűen csak hülye vagyok, Lora, ennyi az egész ~ gondolta, de ezt már nem mondta ki hangosan. Nem akarta még kellemetlenebb helyzetbe hozni magát, még akkor sem, ha már így is elég menthetetlennek tűnt a helyzete. ~ Na, most már biztosan idiótának néz ~ visszafojtott egy mosolyt, aztán eszébe jutott, a lány elkezdett valamit valami borzalmasról, ami vele, Jasmine-nel történt- ~ Ó, a francba...elszóltam magam... ~ kissé elvörösödött, de azért válaszolt a lány ki nem mondott kérdésére.
- Tudod, amikor azt mondtam, hogy vannak fura emberek, akik esetenként megpróbálnak elrabolni...nos, az tényleg megtörtént eseten alapszik... – arca egy árnyalatnyival fehérebb lett, mint általában, de folytatta. – De nem baj, hogy megkérdezted...tudod, még mindig jobb, mint mikor azt látom, hogy néhányan, akik valahonnan ismerik a történetemet, összesúgnak a hátam mögött, és utána fájdalmas meg szánakozó pillantásokat vetnek rám... – halkan felnevetett. – Szóval, ne aggódj, tőlem bármit kérdezhetsz...csak attól kezdek el kiabálni, ha valaki nem teszi fel a kérdéseit, vagy nem hajlandó normális választ adni, de akkor se mindig... – elfintorodott. – Akkor viszont folyamatosan, ha a bátyámról van szó...régen jóban voltunk, csak... ~ elharapta a mondatot. Már így is túl sokat fecsegett össze-vissza, ráadásul egy furcsa, sebhelyes arcú férfi lépett oda Lorához, és mondott neki valamit, amit Jasmine nem értett...abban mindenesetre biztos volt, hogy mondott neki valamit, még ha csak paradicsomleesésnek is álcázta. ~ Ha biztos lennék abban, hogy  Lora ellensége, és tudnám is, kicsoda, vagy ha hozzám jött volna, valószínűleg fejbe kólintanám egy borosüveggel. ~ A férfi ez után az egyik szomszédos asztalnál foglalt helyet, és épp megkérdezte volna Lorát, hogy kicsoda, mikor Tariq jelent meg és táncolni hívta.

- Ha nem baj... – tekintett Lorára, és elmosolyodott. – Addig nyugodtan ismerkedj meg a többiekkel, igazából kedvesek...többnyire. csak a szemkötős lánnyal ne, ő kicsit...fura – tette hozzá, úgy, hogy Tariq ne hallja, majd elfogadta a fiú kezét.

Zima először nem is akart hinni a fülének. Átfutott egy halovány mosoly a száján. ~ Most ez komoly? Meg sem kell vernem hozzá? Na jó, úgy sem bántanám… El sem hiszem, hogy belátta… kicsit nyálasan fejezte ki magát, de a lényeg érthető. Döbbenet… Vajon ha nem veszti el az emlékeit, rá tudtam volna beszélni? Ez már örök rejtély marad... Mindenesetre örülök, de ezt addig nem hiszem, hogy ki bírom mutatni, amíg nem látom elpusztulni. ~
- Köszönöm! – suttogta, majd hangosabban folytatta – Melletted leszek!
Ekkor kiszabadította ép kezét a férfi kezéből és átölelte. Majd visszaállt az eredeti helyére.
- Nem hiszem, hogy erről beszélni kell, mert egyértelmű, de azért megemlítem. A naplóról ne beszéljünk senkinek. Úgy is vége lesz, felesleges. Bár nem tudom, mit csináljunk Jasmine-nel… tudja, hogy valamit titkolunk. Nem szeretnék neki hazudni, de nem is akarok beszélni erről. Szóval, mi legyen?
Amíg a válaszra várt, a kezüket nézte, szeme megakadt a megbénult karján, amiről kezdett lejönni a kötés. A sérülése… igazából valahogy most tudatosult benne, hogy tényleg nem érzi… látja, hogy Night fogja, de semmi. Nem tudja mozgatni. ~ Máskor is megsérültem már… anya szerez az oázis vizéből, és helyrejövök… És, ha nem? ~ De ahogy a karját nézte, hirtelen eszébe jutott a trónterem… ahogy a herceg öngyilkos lett… az őrök támadása… Mennyi halottat követelt a Fekete Nap…Miért? ~ A Fekete Napnak és a naplónak is vége, de… akkor miért remegek? Érzem, hogy sápadok… Nem kéne ettől így kikészülnöm… Miért készülök ki? Az egész utóhatása… ~ Hirtelen dőlni kezdett. Elájult.
Valószínűleg csak néhány perc telt el. Zima feje zúgott. Még mindig az udvaron voltak. Night tartotta.
- Jól vagyok, jól vagyok, tényleg… - próbált mosolyogni, de nem lehetett elég meggyőző, mert Night rögtön haza akarta kísérni.
- De még nem is tudtam beszélni Karinékkal!
A srácnak még győzködnie kellett, mire belátta, hogy tényleg rosszul van. Elmondta a címét– nem lakik messze a városházától – majd hagyta, hogy segítsen neki. Jól esett neki, hogy valaki vigyáz rá, de bosszantotta is. Nagyon. De nem tehetett mást. Ahogy kiléptek a városháza elé, újabb emlékek rohanták meg… hiszen innen indult minden. Látta maga előtt a napkatonákat, ahogy a falát lövik, majd ahogy elfogják őket. Szédült. Amint megérkeztek és Zima lefeküdt az ágyára Nighthoz fordult.
- Köszönöm. - rámosolygott – Nyugodtan menj vissza, jól leszek. Jasmine-nal mindenképp beszélj…
De újra elájult. Innen se kép, se hang.
Ahogy Night elhagyja a házat érezheti, hogy valami fejbe vágja. Ha lenéz, egy jó nagy cipőt vehet észre. Ha körbenéz, nem látja, honnan jött. Az ő döntése, hogy mit csinál vele.

Félbeszakítás nélkül hallgatja végig Jasmine-t. ~Féltékeny! Ja, hogy úgy!~ Szélesebben mosolyog, amikor arról beszél, hogy megismerkedtek. ~Hát, fogalmad sincs, hogy tényleg az én hibám, de ezért nem most nem szólalok meg. Na, legalább azt megtudtam, hogy mit nem szeret... Legközelebb, majd próbálom ezeket észben tartani.~ Kicsit elnehezülnek a végtagjai, amikor a félbehagyott mondatát befejezi, kiegészíti. Aztán menetszelet érez, és oldalra kapja a fejét. Egy férfi hajol le mellette, és mond neki valamit. Alig érti, nagyon koncentrálnia kell, ám mire megérti, már előre néz. A szeme a semmibe réved. Egész testében remegni kezd, a szíve vad táncba kezd, csodálkozik is, hogy nem hallja más. Fogalma sincs, ki az, de mégis nagyon ismerősnek tűnik neki. Teljesen összezavarodik, az asztal szélét markolja annyira, hogy kifehérednek az ujjai. Arra kapja fel a fejét, hogy Jasmine elmegy. Eljut hozzá, amit mond, ezért még utána kiált, amit még hallhat.
- Én, azt hiszem, hazamegyek. Esetleg máskor megismerkedem velük, de most tényleg megyek. - Egyszerűen nem bírja, ha figyelik. Gyorsan lekapja a cipőjét, és felszalad az öltözőbe. Tudja, hogy elég érdekesen mutathatott cipő nélkül, de most nem foglalkozik vele.  Felsóhajt, majd a biztonság kedvéért csak a cipőjét váltja vissza. ~Még csak az kéne, hogy rám nyisson az az ember. Azt hiszem, nem fog békén hagyni. Vajon ki lehet, és mit akar? Annyira ismerős, de mégsem... Biztos találkoztam már vele, ha így "köszöntött", de ahogyan reagáltam...~ Kétségbe van esve. Nem biztos benne, hogy meg tudná magát védeni. Keres egy hátizsák szerű valamit, abba beledobálja a holmiját, majd kilép. Normális tempóban hagyja el a termet, majd miután már az utcán van az övét a késével együtt a derekára köti, majd hátranéz. Ismét felsóhajt, de nem enyhíti feszültségét, remegését. Futásnak ered. Csak szalad maga sem tudja merre. Annyira jól még nem ismeri a város, ezért csak az ismert útvonalon halad. Egy idő után sétára vált, majd megáll kifújni magát. Most még jobban remeg. Fél. Egyedül van. ~Talán mégsem volt olyan jó ötlet eljönni...~ Hátranéz, mert meg akar győződni, hogy senki sem követi. De nem sokáig lát. Előrefordul. Megpróbálja betájolni, hol jár. Miután ez megtörtént, hazafelé indul, már ha a férfi eddig nem érte utol.

/Mindenki kivéve Zima, Lora, Night/

A bálban egy furcsa szag terjengett Raiko elnök azonban esküdözik, hogy csak valami szivárog a konyhából és teljesen ártalmatlan pár perc elteltével azonban mindenki álomba szenderedik, ez a táncolóknak mint például Tariq és Jasmine kellemetlenebb lehet, mint a többieknek. Ez csupán kerek tíz percig tartott utána mindenki magához tért bár nem ott ahol elájult hanem pár méterrel odébb akárki is művelte ezt keresett valakiket és hamarosan előkerül az eltűntek listája is. Kira, Karin, Aaron, Quan és Shin eltűntek mint a kámfor. A bálnak ekkor hivatalosan is véget vetettek.

/Lora és Night/

Ahogy Lora futott az egyik utcasarokról az öltönyös férfi elkapta a lányt, majd egyik kezével a nyakát másikkal a száját fogta és úgy vezette a sikátor felé.
-Szia Lora, tényleg nem emlékszel rám? Hát most emlékeztetünk...hahaha...
Röhögve vezette a sikátor homályába a lányt, azoban az éppen hazatartó Night láthatta a férfivel küszködő Lora-t és a meglepetés erejét kihasználva segíthet rajta.

/Kira, Karin, Aaron, Quan és Shin az elhagyatott raktárba írjon, a többiek a bálban térnek magukhoz kivéve Lora, Zima és Night akik már nincsenek a bál helyszínén. A tesztelés kaland érintettjei egy üres ajtó és ablak nélküli szobában ébrednek./

Természetesen viszonzom az ölelést és szintúgy visszamosolygok a lányra. Ezután pár perces néma csend majd a lány hirtelen elájul. Persze rögtön elkaptam. Újabb emlékkép ugrott be, a barlang előtt voltunk amikor a szellemek támadni kezdtek. Akkor is ugyanígy kaptam el...bár akkor magánál volt. Pár perc alatt a lány magához tért én persze aggódtam iránta így nem tettem le.
-Holnap is van nap Zima, majd holnap beszélsz velük. Nem kockáztatom meg, hogy megint megszédülj és akkor nem lesz ki elkapjon és akkor mi lesz?
Mosolyogtam a lányra majd a kezemben tartva vittem őt haza és addig nem is tettem le, amíg meg nem találtam az ágyát.
-Vigyázz magadra, holnap mindenképp visszajövök és megnézem, hogy vagy és talán megismerhetem a családodat is.
Pár percet néztem még a lányt csendben majd amikor az ismét elájult szép lassan lementem a lépcsőn amikor is egy nagyméretű lábbeli talált el, egyenesen a tarkómat. Megvonom a vállam majd a lábbelit illedelmes férfi módjára lehelyezem annak párja mellé mivel az ott volt a bejáratnál, az azonban nyilvánvaló, hogy az egészségre biztonságosabb lenne legközelebb az ablakon látogatást tenni. Vajon ha nem kapcsolom fel a villanyt akkor az illető téglával dobot volna meg. Úton visszafelé ezen gondolkodom, majd eszembe jut Lora. Csak gondolni kellett rá és rögtön meglátom egy nem túl kedves kopasz férfi társaságában. Épp a sikátorba vonszolta be a lányt amikor megláttam, gyorsan felkaptam egy a közelben lévő vascsövet és rávágtam a férfi tarkójára, majd biztonság kedvéért még egyszer megismételtem a műveletet és Lora felé indultam. Eldobtam a vasat ami hatalmasat koppant.
-Minden rendben van?

~ Mi a franc ez a szag? ~ kérdezte magától Jasmine, és idegesen a levegőbe szagolt. Nem tetszett neki a helyzet...azt pedig igen kevéssé hitte el, hogy csak a konyhában lenne valami probléma, ráadásul az elnök annyi baklövése után kicsit nehezen is hitt volna el neki bármit...és ettől függetlenül, valamiért biztos volt benne, hogy valami nagyon nincs rendben. Azt már tapasztalatból tudta, hogyha egy bulin valami váratlan és furcsa történik, akkor annak nincs sok jó következménye...
- Szerinted mi ez? - kérdezte Tariqtól, és a fiúra emelte tekintetét. Bár a választ várta, úgy érezte, hogy a szeme egyre nehezebb...mintha egy kimerítő nap után esne be az ágyba, de ez csak még érdekesebbé tette az egészet. ~ átaludtam majd egy napot, erre úgy érzem, hogy fejbe vágtak egy furkósbottal? Mi a fene van velem? ~ elfintorodott, és próbált ébren maradni, úgy, hogy valamire koncentrált...mivel más nagyon nem volt a közelében, igyekezett a lépéseire meg Tariqra figyelni, a gondolatai azonban egyre jobban szétestek...
Mikor magához tért, az első, amit észrevett, hogy zúg a feje, ráadásul a keze meg a lába is sajgott. ~ Aha...aha...akkor most hogy kerültem innen oda...izé...onnan ide? ~ tette fel a kérdést magában, és néhány grimasz kíséretében megállapította, hogy hátraesni táncközben nem épp kellemes dolog.
Aztán szétnézett...mintha korábban többen lettek volna...nem volt ott sem az idegbeteg emberrabló véridomár, meg a fura szemkötős csaj sem... ~ Ezek meg hova tűntek? ~ Tariqra pillantott, és a többi kidőlt emberre. ~ Oké...belőlük még ki is nézem, hogy terroristák lennének, és simán odébb sétáltak, miután kiszórakozták magukat az altatóval...de ki tudja, az is lehet, hogy egyszerűen elrabolták őket... ~ latolgatta magában a lehetőségeket, és a fiúhoz lépett.
- Kelj fel! A nővéred eltűnt, ne aludj! - kiabált rá, kissé idegesen. - Hahó, álomszuszék!!!

Mielőtt tovább indulhatna előbukkan a férfi, és elkapja. Ahogy hozzáér már valami rémlik neki, ki is ő valójában. És, amit mond...
~Jajj, igazán nem értem, miért tartasz tőlünk, kicsi lány! Nem lesz baj...~ Ez a mondat motoszkál a fejében, miközben küzdeni próbál, eddig kevés sikerrel. Az emléket maga elé idézve felsikolt, majd megpróbál beleharapni a férfi kezébe. Az a röhögés... Egyre kétségbeesettebben próbál szabadulni, de erősebb nála. 
- Engedj el, te utolsó, mocsok... Hogy van képed így bánni egy lánnyal?! Azonnal eressz el, vagy... -Éppen azon gondolkodik, hogy egy jól irányzott villámmal kiszabadítja magát, amikor újabb emlékek rohanják meg. A látása homályosodni kezd, a végtagjai elernyednek, nem küzd tovább, nem tud...
Aztán a férfi elengedi, ő pedig a földre esik. A térdét beüti, ezért felszisszen. Már közelednek felé a hangok, amikor valaki a nevén szólítja. Ez a hang annyira felidegesíti, hogy még a látása is kitisztul, így ki tudja venni Night alakját. Valami hangos csattanással a földre hull. ~Biztos ezzel támadta meg.~ Az ájult férfire néz, majd undorodva el is kapja a fejét. Aztán eszébe jut, hogy nem egyedül van, így újra a fiúra néz, és még dühösebb lesz. Ismét remegni kezd, de most nem a félelemtől, hanem az indulattól. Meg sem próbál felkelni, csupán távolabb húzódik a férfitól, így még jobban felsérti a térdét, de nem is érzi. Csak a fiút nézi.
- Ne gyere közelebb! - Teszi ki a kezét maga elé. - Mi a francot keresel itt? Ááá, nem is érdekel, hiszen... Nem mondok semmit, mert tudom, hogy nehéz ez neked... De akkor is... Áruld már el nekem, most, hogy meg vannak a többiek neked, mit vársz tőlem? Vagy mit akarsz tőlem? - Szikrázó szemmel követi minden lépését, ha megpróbál segíteni neki, akkor ellöki magától, a mondandóját pedig durva éllel gazdagította, de amúgy hűvösen, szinte már halkan mondta ezeket. Maga is meglepődött ezen. Pedig őbenne iszonyú vihar dúlt. Legszívesebben hagyná, hogy Night segítsen neki, de nem szeretne gyengének tűnni. Elfojtotta zokogását, de két könnycsepp így is legördül az arcán. Nem törli le. Hagyja, hogy végigfolyjon az arcán. Megpróbál felállni, de megszédül, így visszaesik.
- Nehogy ide gyere! -Szól rá szigorúan, és még egyszer felkel. Most már sikerül neki. Szembefordul Night-tal. Kezét összefonja a mellkasán. Fázik. Felhúzza a szemöldökét, így várja a fiú válaszát.

Elaina lassan lenyugodott. Maga sem tudta miért hagyta úgy ott a bátyát. ~Most biztos őrültnek néz. Remélem tényleg ott lesz a padnál. Szeretnék még vele beszélgetni.~ Erre a gondolatra boldog lett. Több évig csak reménykedhetett, hogy a testvére életben van, és fél éve már próbált a nyomára bukkanni. ~Az biztos, hogyha szó nélkül itt hagy, akkor arra lesz néhány keresetlen szavam.~ Ellenőrzi az arcát, az égővörösből már csak egy halvány pír maradt. Elindult, mikor egy furcsa illatot érzett meg, de nem tudott gondolkodni rajta, mert mint egy zsák liszt kidőlt. Mikor felébredt egy 2 cm seb lett a homlokán. Gyorsan el lett látva, majd Yoshua keresésére indult. Hallotta, hogy emberrablás történt, és több ismerőse is közöttük van. A bál ezzel végett is ért. Elaina ott álldogált, nem akart visszamenni a hotelba. Yoshuát várta. A feje enyhén fájt. A lépcsőn szélén ült, és nézte az szállingozó tömeget~Amennyire ügyes vagyok. Biztos valami fémmel találkoztam. Mázli, hogy nem kellett varrni.~

Egy Sato robogón érkezem a helyszínre, a városháza melletti sikátorban parkolok le majd a tetőről közelítem meg a helyszínt. Mivel már kevesen voltak és még kevesebben voltak maguknál így szerencsém volt, azonban jobb félni, mint megijedni. A csuklya ugyan a fejemen volt, de túl világos volt a bálteremben így az első dolgom néhány vezeték kiiktatása volt, hogy éppen csak jusson fény a szobába majd leugrottam a lépcsőről és nyomok után kezdtem kutakodni, de nem voltak. Valószínűleg előre eltervelték így maradt a régi és kevésbé hatásos változat az emberek kikérdezése. Persze én sosem voltam az eredeti megoldások híve és az egyik falon lévő szoborra másztam fel a sötét ruhám miatt aligha vettek észre ilyen világítás mellett. A tegezből kiveszek egy tompább és apró sebet okozó nyílvesszőt és egy egyedül ácsorgó férfi felé lövöm (Kuen). Akár talál, akár nem a férfi valószínűleg meghallja és észre is veheti, hogy merről jött a lövés. Ezután felrohanok a tetőtérre és egy nyílvesszőt készítek elő. A tető széléhez sétálok és úgy várok a férfira.

Meglepetten nézek a lányra.
-Mit akarok? Először is segíteni másodszor megkérdezni, hogy jól vagy-e és kell-e valami segítség?
Guggolok le hozzá és lassan közelítek ám az ellök magától és én is a földre esem. Még jó, hogy tegnap nem esett. Lassan közelítek hozzá ismét, ám az megint megtiltja, hogy a közelébe menjek így megvárom amíg előbújik a sikátorból. Az utcai lámpa fénye épphogy csak megvilágította a lányt, de láttam rajta, hogy fázik. Már-már megszokásból lekaptam a kabátomat és a vállára tettem. Ha makacskodik akkor is találok észérveket, hogy miért vegye fel.
-Először is menjünk haza...A barátunk kezd ébredezni...Van hova menned ugye?
Megvárom a válaszát, majd hazakísérem. Ha netán megint ellenkezne csak annyit mondok neki, hogy "Úgy mint az előbb?"
Amikor a háza elé érünk zsebre teszem a kezemet.
-A sikátorban...Mit értettél az alatt, hogy mit akarok tőled Lora...? Csupán hálás vagyok azért, mert megmentettél attól, hogy kilapítsanak azok a romok...
Mondom teljesen nyugodtan, csendesen majd elfordulok a lánytól.
-Viszont úgy látom, hogy útban vagyok...Csak azt akartam, hogy épségben hazaérj... szóval... jó éjt...
Majd lassú léptekkel elindulok a házzal ellentétes irányba. Úgy néz ki, hogy átvirrasztom az éjszakát...Magam sem tudom, hogy hol lakok. A háztól nem messze volt egy szökőkút így annak a peremére ültem le, kavargott bennem a múlt és a jövő...Holnap elmegyek az egyetemre, ők biztos tudnak segíteni...

Yosh Elaina mellé ült le. Kissé imbolygott, lehet hogy ivott, de a beszéde tiszta volt és érthető.
-Szia!- köszönt mosolyogva a lány- Nem, köszönöm, de nem kell. Elláttak odabent. Jól vagyok, valami fémbe verhettem be a fejemet, mikor hirtelen az egyik folyosón összeestem. És kérlek ne aggódj, gyakran beverem valamimet valamibe.-próbálta a fiú aggodalmát eloszlatni.
- Mondd csak, te mennyire ismered ezt a várost???-kérdezte és a kezével körbemutatott- Én csak nemrég érkeztem ide, és még nem sikerült alaposan szétnéznem. Arra gondoltam, hogy valamikor együtt bejárhatnánk. Mit szólsz hozzá???- érdeklődik, és reméli, hogy a fiú igent mond.