Városháza

First topic message reminder :

Városháza a központja a kormányzásért felelős elnöknek, és ez a helyszíne a nyilvános sajtótájékoztatóknak és összejöveteleknek, a nagy tér előtt bejáratnál.

Nem erre a válaszra számított. ~Egyszer nem tudna normálisan a kérdésre válaszolni...~ Egyre jobban fázik, de ezzel együtt kezd lenyugodni. Amilyen gyorsan jött haragja, olyan gyorsan el is párolgott. Aztán ráteríti a kabátját. Ingerülten mordul egyet, de tudja, hogy úgysem fogja visszavenni tőle, szóval nem nyit vitát. Amikor a férfiról beszél, megijed. Gyorsan odakapja a fejét, és összerezzen. Minél hamarabb el akar innen tűnni, de hamarosan el is indulnak. ~Huhh... Nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna még ott~ Nagy sokára hazaérnek. Néma csöndben tették meg az utat, de nem bánja. Az ajkait harapdálja, mert ideges. Maga sem tudja, miért. Mire az ajtóhoz érnek, már a vére is eleredt, de nem feltűnően. Night szólal meg először. ~Na tessék, tudja ő, hogy mit mit értettem a kérdésen... De megint nem válaszol!~ Halvány pír futja el az arcát.
- Tudom... Arra gondoltam, hogy... Most, hogy már megvannak azok, akiket kerestél, én már feledés tárgya leszek. - Sóhajt egyet, majd félrenéz. - Tudod, még meg is érteném, ha többet nem keresnél, hiszen... Mindegy... Nem vagy útba. - Néz csodálkozóan a szemébe. ~Csak nem tudom kezelni az ilyen helyzeteket~ Teszi hozzá magában. Végül elmegy, ő pedig halkan becsukja utána az ajtót. Megfordul, majd elkezd remegni. Megint fél, nem bírja az egyedüllétet most, a történtek után. A sarokban, mintha a sebhelyes férfit látná közelíteni felé. Hangosan felsikolt, mielőtt a hallucináció elkezdődne. Csak arra emlékszik, hogy nem sikerült bezárnia az ajtót...
Egy erdőben fut. Félhomály uralkodik mindenen, az alkonyat terpeszkedik a tájon. Hirtelen a talaj lejteni kezd, ő pedig elesik, így magatehetetlenül bucskázik végig a domboldalon, míg meg nem áll. Enyhén szédül, és fáj mindene, de egyben van. Körülnéz. Egy réten találja magát, ahol fű helyett csak száraz növénymaradványok lepik el az egész területet. Sötétebb van, mint a fák között. Felnéz az égre, ám az acélszürke ég helyett nagy, fekete felhőt lát, ami felé közeledik. Hamarosan ki tudja venni, hogy nem felhő, hanem madarak. Hollók. Futni szeretne, de a lába a földbe gyökerezik... Az első madár az arcát vágja meg. Aztán jön a többi is. Csipkedik, karmolják és a csőrükkel vagdossák. Esélytelen harc, de azért a karjával csapkod. Hamarosan a földre esik. Ekkor kicsit megváltoznak a körülmények... A hollók beszélni is kezdenek... A szokásos hangok. Befogja a fülét. Az egyik madár beférkőzik a karjai közé, és a csőrével a torkát próbálja meg kitépni. Elkergeti onnan, de így másik kettő száll oda. Az egyik a karmaival a haját tépi, míg a másik a csőrével a fogát kocogtatja, aztán a nyelvét próbálja kiszakítani, majd pedig beleszáll a szájába. Fuldokolni kezd, végül elterül a gyomokon. Nem mozdul többé, de ő maga még él. De már nem tud harcolni. Hagynia kell, hogy a hollók kikaparják a szemét, majd betörjék az orrát, végül pedig, hogy felvágják a mellkasát, onnan fogyasztva vacsorájukat. Közben pedig hallgatnia kell a férfiak hangját... Iszonyúan szenved, mégsem tud ellene tenni. Bele kell törődnie, hogy a madarak martaléka lesz...
Lehunyja a szemét, majd mikor újra kinyitja már a az ajtó mellett találja magát. A földre esett. A látása zavaros, felületesen veszi a levegőt, a tenyere izzad. A szokásosnál hosszabb volt, de ezen nem lepődik meg annyira, hiszen a mai cselekmények után örülhet, hogy nem volt rosszabb. Azért megnézi magát, hogy biztos nincs-e rajta karmolás, de amennyit ki tudott venni, azon nincs. Még mindig érzi őket. Megborzong. Megpróbál felkelni, de nem sikerül neki. ~Ma hanyadjára járok így?! Ennyire szerencsétlen is csak én vagyok a mai napon...~ Bosszúsan felsóhajt, de tudja, addig nem tud majd felállni, míg nem normalizálódik az állapota. Ezért lehunyt szemmel mélyeket sóhajt, és hallgatja dübörgő szívverését, ami percről-percre egyre lassabban ver. Nem tudja, mennyi idő telt el. Csak ül ott, lehunyt szemmel, és gondolkozik. Egyenlőre még nem jutott eszébe a félelem, de ha majd kinyitja, tudja, ez jön... Ezért próbál minél tovább így maradni.

Miután Azoir magához tért, felsegítette Ionát, és egy székhez támogatta.
- Jól vagy? - majd körbenézett - Tudja valaki, hogy mi is történt? - kérdezte környezetétől de válaszra nem igazán számított, nem is volt fontos. Mikor visszanézett Ionára, látta, hogy a lánynak egy vágás van a kezén.
~Biztos a pohár szilánkja, ami esés közben összetört. ~ Körbenézett egy kis vizet keresve, de sehol nem látott. Ellenben az asztalon állt egy váza, melyben egy nagy csokor virág díszelgett. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdett a virágokra összpontosítani.
~ Meg tudom csinálni! - győzködte magát - Ha az apróbb növényeket tudom mozgatni, akkor az sem lehet nehéz, hogy kinyerjem belőlük a vizet. Csak összpontosíts! Sikerülni fog. ~ Hamarosan érezni kezdte, ahogy a virágokban áramlik a víz. Lassú mozdulatokkal elkezdte idomítani, és némi küzdés után, sikerült kivonnia az egész csokorból a vizet, mire a növény elsorvadt. De ez Azoirt nem zavarta. A vizet Ionához idomította, majd a sebre helyezte. Tudta, hogy gyógyítási képességei nem nagyok, de egy vágást azért el tudott látni. Igyekezett összpontosítani, és azt vette észre, hogy ez is kezd egyre könnyebben menni. Érezte, hogy nem kell erőlködnie, érezte, hogy eggyé válik a vízzel. Kis idő múlva a vágás eltűnt, Azoir pedig fáradtan leengedte a karjait. 
- Kész vagyunk. - mosolygott a lányra.

(Ben, szeretném ha a növény idomításom és a gyógyításom fejlődne egy-egy szintet. A pontokat már beváltottam állítólag)

-Rendben!-kiáltott fel izgatottan. Felállt és gyorsan leporolta magát. A szemszög-változástól vette észre csak, hogy Yoshnak egy hatalmas púp van.
-Jól vagy?? Hát veled mi történ???-kérdezi aggódva- A városnézést halasszuk el inkább holnapra. Ezt le kell kezelni.-közli tényszerűen. A kezével óvatosan megérinti a sérülést, de rögtön visszakapja a kezét. Próbája a lehető legapróbb rezdülést is meglátni.
-Visszakísérlek téged a szállásodra .Agyrázkódásod is lehet. Most pihenésre és egy adag jégre van szükséged. És nem fogadok el nemleges választ.- nézett szigorú szemmel Yoshra.

- Mi??? Egy betonpadlót??-kérdezi vissza- Polip??? Mégis hol???-összehúzza a szemöldökét és abba az irányba néz, ahová Yosh mutat. Hátha meglátja azt a polipot. De sehol se látta. Yosh beleegyezett, és kis híján leszánkózott a lépcsőn. Elaina önkéntelenül is megfogta ikertestvére karját, de erre semmi szükség nem volt. Pár pillanattal később elindult. A lány követte, majd utol is érte.
- Nem baj.-mosolyodott el- A lényeg, hogy legyen ágy, vagy valamilyen hasonló alkalmatosságú eszköz. Végre a szobához értek. Elaina rögtön az ágyba küldte Yosh, ő meg jég után kezdett el kutakodni. A szoba nem volt nagy szám. Volt benne egy ágy, egy aprócska szekrény, asztal két székkel.
- Lemegyek a portárra jeget kérni, de te addig is feküdj nyugodtan. Mindjárt visszajövök.- szólt Yoshnak. A portáron kapott jeget, de nem éppen a leggyorsabbak voltak. ~Még a reumás csiga is gyorsabb ezeknél~ Gyorsan visszatrappolt Yoshua szobájába, és remélte, hogy az még az ágyban van.

Épp az ajtót csukta be, mikor egy puffanás, majd kiabálás ütötte meg a fülét. ~Úgy látszik Yosh sikeresen leesett az ágyról. De attól még nem kell kiabálnia.~
-Kérlek ne kiabálj úgy, mint egy fába szorult féreg!- a jeget az asztalra tette, és leültette Yoshuát az ágyra. A kezébe egy fájdalom-csillapított nyomott, de előtte hosszasan keresgélt a kis táskájában. ~Hogyan tudnak azok a tárgyak elbújni, amit éppen keresek???~ És még egy egydecis- üvegecskét is odaadott, amiben egyszerű ásványvíz volt.
-Vedd ez be, és pihenj nyugodtan. Én majd figyelek, nehogy újra leessél.- egy halvány mosoly kíséretében odahúzta az egyik széket, majd leült. Yosh bevette, és lefeküdt, Elaina pedig a jeget a púpra rakta.  A gyógyszer keresgélés közben a kitüntetést is megtalálta. ~Én ezt nem érdemlem meg, semmit sem tettem ezért.~ elszorult torokkal gondolt Chou-ra. ő viszont megérdemelné. Küzdött az ellenség ellen, és hitt abban amit csinált. mivel a széken az összes kényelmesnek remélhető pózban volt, de egyik sem volt kényelmes, felállt és az ablakhoz sétált. A magassarkúját levette, nehogy felzargassa az ikertestvérét. Az ablakban, csak a szemközti épületet lehetett látni, de az sem volt épp jó állapotban. ~Holnap visszaadom Raiko elnöknek. És a táskámat is jó lenne megtalálni. Abban volt az összes holmim, és a számomra összeállított elsősegély-doboz. Ó, hogy ezért Ryoga mester hogy le fog szidni. De lehetséges, hogy a Rendőrkapitányságon ott van.~ kezdett el reménykedni. ~De mi lesz ezután??? Nekem vissza kell mennem féléven belül Ryoga mesterhez, még nem fejeztem be a tanulást.~ Itt Yoshra nézett, aki még az ágyban volt.

Tessék???- fordult meg. Yosh a széken ült hatalmas mosollyal az arcán. Elaina fáradtan pislog néhányszor, próbálja felfogni, mégis mit keres ott a testvére.- Mars vissza az ágyba, vagy én foglak téged leütni és odakötözni!!! És ne hidd azt, hogy nem fogom megtenni.- próbája a lehető legnyugodtabban visszaküldni.-Majd máskor legyél kérlek lovagias. Mert egy csata előtt lesérült lovaggal sem sokra mennek egy ütközetben. És ne aggódj, én sem vagyok azért ám olyan törékeny. Ébren tudok maradni egész éjjel. -reméli nem veszi sértésnek. Elaina elszánt tekintettel nézi, bármit mond Yosh nem fog rá hallgatni. Bár nem szeretne az agyrázkódást súlyosbítani. ~Az már viszont kérdéses, mivel fogom leütni. Remélem visszamegy az ágyba, ha nem akkor rögtönzök valamivel. Na és a kötél?? Á, ráér akkor aggodalmaskodni miatta, amikor szükséges lesz.~

Mikor Iona kinyitotta a szemét, pislogott egy pár pillanatig, majd lenézett a karjára. Nem volt mély vágás, sokkal fájdalmasabb volt felvágatni a heget Aaronnal, de vékony csíkban csorgott belőle a vér. A fiú hamar ott termett mellette, és felsegítette a székre, majd begyógyította a vágást is. A lány megmozgatta a karját:
- Köszi. - mosolyodott el. - Te jól vagy? Valami altatógázt fújtak be... - Eszébe jutott, hogy ha időben észreveszi, tehetett volna ellene... Körülnézett, és látta, hogy a teremből többen eltűntek. - Hol vannak a többiek? Tovább voltam eszméletlen, vagy... vagy valaki elrabolta őket?

-Rendben, enyém az ágy.- emelte fel megadóan a kezeit. Látta, hogy Yosh vállai megfeszülnek. Lassan odamegy és gyengéden beletúrt a tejfölszőke hajába.- Viszont valamit gyorsan meg kell csinálnom.- Leült a másik székhez, a táskájából pedig egy tollat és egy papírt vett elő. Felírta a holnapi dátumot és ezeket egymás alá: "Visszavinni Raiko elnöknek a kitüntetést, Váltóruhát venni, A rendőrkapitányságnál érdeklődni a táskámról." Mivel Elainanak igen "gyönyörű" kézírása volt, ha Yosh meg is próbálta elolvasni, nem biztos, hogy sikerrel járt. -Tudsz kölcsönadni váltóruhát???- kérdezi Yosht, közben a papírt a táskájába tette.- Én addig felfedezem a fürdőszobát.
Felvette az olvadt jeget, és a szobához tartozó ajtóhoz ment. A fürdőszoba igen apró volt. ~Ez is látott szebb napokat~ Csak a legszükségesebbek voltak bent. A zuhanyzó és a csap eléggé rozsdásak voltak, és körülöttük gyanús sötét foltok próbáltak elbújni Elaina szeme elől. ~Egyáltalán szeretnék én zuhanyozni??? A válasz: nem.~ A jeget a mosdókagylóba öntette, lehetőleg úgy, hogy ne érjen hozzá az elbújni vágyó sötétzöld foltokhoz.  Ha Yosh ad valamilyen váltóruhát, akkor fénysebességgel átöltözik a fürdőszobában, ha nem akkor úgy ahogy van fog lefeküdni.

Csodálkozom azon, hogy a férfi ilyen gyorsan felért és amikor könnyűszerrel kitépi a nyílvesszőt magából és darabokra töri s mindezt fájdalommentesen. Hihetetlen, kész erre más szót nem tudok találni. Látszólag fegyvertelen azonban kétségkívül vízidomár és olyan... olyan más. Mintha nem is ember lenne hanem valami természetfeletti, szellemként tudnám a legjobban jellemezni.
-Információkat akarok, maga pedig szolgálni tud velük. Mikor ájultak el, milyen gázt használtak, ki a támadó, eltűnt-e valaki fontos?
A nyílvesszőt már nem rászegezem azonban még mindig töltve tartom, hogy ha úgy hozzá az isten, hogy le kell lőni gyorsan gyógyuló barátunkat, akkor tüzelni tudjak. Volt egy kósza gondolatom, amely később teljesen magával ragadott. Tudni akartam, hogy mégis miképp képes arra, amit csinál. Látszólag egy teljesen normális férfi, de akkor is foglalkoztatott az erejét pedig jóra tudja használni.
-Valamint láttam, hogy mire képes az erejével meséljen el mindent, egy ilyen adósságot nem kapunk minden sarkon, igaz?
A vessző persze továbbra is készenlétben van, ha Kuen a támadáson filózna.

-Értem.-válaszol Yoshnak, mielőtt bement a fürdőszobába. Elaina ruhástul lefekszik az ágyra, és próbál a nem kényelmes ágyon kényelmesen elhelyezkedni. Éppen próbálja a takarót úgy elhelyezni magán, hogy minden egyes porcikáját betakarja, mikor Yosh visszaül a székre. De észrevette, hogy miben ügyetlenkedik Elaina, és segített neki betakarózni.
-Köszi, és jó éjt!- feleli, majd lehunyja a szemét. Sokáig forgolódik, egyszerűen nem tud elaludni. Az időérzékét már elvesztette,de az elméje és a többi érzékszerve nagyon is éber volt. Hallotta az összes kis neszt, a kocsik zúgását. A szemei sem már olyan fáradtak, mint mielőtt az ágyba bújt volna. Feladta hát a szenvedéseit, és felült. A lámpák le voltak kapcsolva, csak a kinti fények világítottak be. Kellet egy kis idő, míg a szemei hozzászoktak a félhomályhoz. Elaina nem látta Yosht arcát, így nem tudta eldönteni, hogy most Yosh alszik-e vagy sem.

Valamiért mehetnékje támadt.~Friss levegőre van szükségem. Az mindig segít nekem lenyugodni.~ Már épp a cipőit vette volna, mikor észrevette, hogy Yosh nem a széken, hanem a szekrény előtt ül. Nem akarta itt hagyni, viszont a mehetnékje sem szűnt meg. Végül arra az ötletre jutott, hogy kiül az ablakpárkányra. A szobában csak egy ablak található. Elaina amennyire tudott oda osont. Pechére, az összes deszka nyikorgott. Szerencséjére viszont az ablakot ki lehetett nyitni oldalra. Ez egy kisebb háborúba torkollott. A végén Elaina nyert, de majd kitépte a keretet. Kinézve az utcát látta. A szellő gyengéden tologatta arrébb a papírokat, és a műanyagzacskókat. Elaina letett a kiülésről, mert nem akart 4 méter magasról lezuhanni, és a betonba csapódni. Ott állt, és hallgatta a szellő suttogását. Egy ismerős dallamot hallgatott. Megfordul, és tovább hallgatja Yosh dúdolgatását. Lehunyta a szemét, és a régi időkről merengett. ~Anya ezt énekelte nekünk, mikor lázasak voltunk, megijedtünk valamitől, vagy csak úgy.~elszorul a torka, mikor erre gondolt. Szerette nagyon is az édesanyját, és emiatt is hiányzott neki annyira. Észrevétlenül kicsordult egy könny, de nem tudta megakadályozni, jött a többi is egymás után. Szipogott párszor, hogy a sírást csillapítsa. 
Hirtelen egy kis ütést érzett a vállánál. A fejével megfordul, de a szelleminda megfogja az egyik karját és kirántja a nyitott ablakon keresztül. Akkora erővel rántotta ki az ablakon, hogy a válla kiugrott a helyéről.És akkor engedi el mikor még éppen el tudja a másikkal kapni a párkányt. Egy kézzel kapaszkodik, a lábfeje tele lett horzsolásokkal, mivel a fal nem adott semmilyen kapaszkodót. Elaina nem sikoltott, de nem is tudott volna. Minden erejét arra próbálta felhasználni, hogy nehogy lezuhanjon. ~Yosh, kérlek segíts!!~könyörgött némán a testvérének. De lassan már nem bírja magát tartani.
-Yosh!- kiálltja erőtlenül és reméli, hogy a testvére észrevette a történteket.

Yosh hirtelen megjelent, és sikeresen megfogta a kapaszkodó kezét. Egyik kezével elkezdte húzni, közben tüzet lőtt a másikkal. A szellemnek ez viszont nem tetszett, és Elaina másik kezét fogva rettentő erősen megrántotta. A lány fájdalmában felsikoltott.

/Ha Yosh még mindig fogja Elaina kezét./
~Áh, ha ezt így folytatják, akkor kettétépnek.  A szellem erősebben kezdi el rángatni Elaina karját, és egyre szorosabb tekeredik Elaina karjára. Elterelésként még néhány szellem támadt Yoshra. Végül egy halk reccsenés hallatszik. Elaina  röviden felvonyított, és a indának ekkor sikerül  az ellenség karmai közül kiszabadítani Elaina másik kezét. A lehető leggyorsabban visszavonul Elaina-t is magával vitte.


/Ha nem sikerült megtartani Elaina-t/ 


Az inda komótosan elviszi Elaina-t. Ha Yosh siet, akkor még utol tudja érni. Bár a szellem lenyugodott,ha Yosh utol éri és megtámadja, akkor a szellem a lehetőleg a leggyorsabban támad, és próbálja az útvonalát megakadályozni. Pl.: kocsikat borít fel és tolja Yosh elé. És szaporábban vonul vissza.

A Lorából kitörő sikolyt egészen idáig lehetett hallani. Hirtelen fordultam meg, majd a lány háza felé néztem. Senki nem indult a segítségére. Pár másodpercet hezitálok, hogy mégis mi tévő legyek? Lehet, hogy egy patkányt vagy rosszabb esetben egy pókot látott és attól ijedt meg, végül azonban arra jutok, hogy segítek neki. A ház felé rohanok. Az ajtó zárva van, először próbálom kinyitni ám amikor az nem adja meg magát akkor kénytelen vagyok drasztikusabb lépésekhez folyamodni és pár próbálkozás után sikeresen betöröm az ajtót. Újabb emlékkép, rendőröltözetben vagyok mellettem másik négy rendőrrel. Egy elhagyatott házba vonszolnak valakit ott ugyanígy törtük be az ajtót. Odabenn a férfi egy kést szorít az öregember torkához, majd felszólítja a rendőröket, hogy hagyják el az épületet. A többiek szótlanul állnak a parancsomra várva én viszont arra utasítom őket, hogy idomítsanak bilincseket a férfi felé ám ez lassabban történik, mint ahogy azt vártam és elmetszik a túsz torkát. Ugyan elkaptuk a gyilkost, de az öregember életét nem tudtuk megmenteni. Majd hirtelen pár órával később találom magam apám irodájában.
-Ne emészd magad fiam, te mindent megtettél.
Nem válaszolok, de ahogy elnézem a saját tekintetem nem is érdekelt az öreg halála. Összeszorítom a fogaimat. Egy ártatlan ember halt meg aznap az én hibámból és még csak nem is érdekelt. Szörnyű ember voltam, de most nem tarthattam illemórát magamnak, segítenem kellett Lorának. Kapálódzott és látszólag nem volt magánál. Ahogy közeledek felé a nagy kapálódzás közben képen töröl, telibe az orromat, de sikerül őt lefogni és úgy néz ki, hogy megnyugodott. De mintha nem látna. Elengedem. Nem sokkal ezután megpróbál felkelni, de nem megy neki. Ekkor körülnézek a házban és az ágyat keresem. A lány csukott szemmel feküdt ott ahol volt, látszólag nem érzékeli a külvilágot. Óvatosan felemelem és őt is az ágyra rakom, majd leülök mellé.
-Lora, nem tudom, hogy mennyire vagy magadnál, de ha hallasz engem...Szeretném ha holnap délután találkoznánk, beszélnünk kellene valami fontosról, de most pihenned kell.
Körülbelül húsz percig ott maradok s megvárom amíg elalszik, majd halkan becsukom az ajtót. Az utam a rendőrségre vezet itt megkérdezem, hogy hol is lakom. Kicsit furcsán néznek rám, de miután felvázoltam a szituációt kisegítettek. Egy kisebb lakásom volt, valamire ilyesmire gondoltam. Az ágyra dőltem és még sokáig gondolkodtam, de elragadott az álom. Rémálmok és értelmetlen történések vegyülése volt az egész. Reggel korán keltem, bár nem is aludtam túl sokat. Lezuhanyoztam és gyorsan felöltöztem, majd elindultam Zimáék házához s bekopogtam.

/Aylee/

Aylee éppen a konyhában pakolt, mikor meghallotta a kopogást. Felkapta a fejét és értetlenül nézett az ajtó felé. ~ Ki az a hülye, aki kopog? De most komolyan… Ha nem lennék itt, senki sem hallaná… ~ Bosszankodva ment az ajtóhoz és nyitotta ki.
-  Nem veszünk semmit! – vágta rá az idegen férfire az ajtót, aztán hirtelen bevillant neki valami.
Kinyitotta az ajtót.
-  Te! – kiáltott fel, majd berángatta és becsukta az ajtót.
Aylee és Zima kinézetben nagyon hasonlítanak, szinte ikreknek lehet őket nézni. Feltűnő eltérések a külsejükben: Ayleenek egy árnyalattal sötétebb a haja, amit kiengedve hord. Szeme sötét barna, arcán nincsenek hegek, valamint víztörzsi öltözetet visel.
-   Te hoztad haza tegnap a tesómat, igaz? – meredt rá, majd végig mérte. ~ Vajon Zima fiúja? Ha igen, nem ilyen srácot képzeltem mellé… de egész helyes… ~
-   Amúgy Aylee vagyok és nem vagyunk ikrek, Zima egy évvel idősebb. Ha megengedsz egy megjegyzést, pocsékul festesz. Mint akire rárobbant volna valami… Gyere, rendbe raklak. (Ha Night tesz erre valami jelzést, hogy ez így volt, akkor csak annyit mond, hogy „Ó…!”)
Aylee újra megragadta a karját és bevonszolta a konyhába, majd leültette egy székre. Elé tett egy csésze kávét, majd cukrot, tejet készített mellé. Aztán egy tálban vizet hoz, majd hozzálát a gyógyításhoz. Nightnak eközben feltűnhet, hogy a konyha egy csatatér. Eléggé nagy a rendetlenség. Ayleenek is feltűnik, hogy azt nézi.
- Bocsi a rumliért, általában pedáns rend van, csak hát Zima… komolyan, néha lehetetlen rajta kiigazodni. Figyi, nem tudom, hogy a fiúja vagy, vagy kije, de fogadj meg egy jó tanácsot. Zimát ne engedd a konyha közelébe! De komolyan, még tábortűzhöz se, ha éppen főznek rajta. Ön és közveszélyes… Nem is értem, mit gondolt… Tudod, nagyon szeretem a nővéremet, de főzni még akkor sem tud, ha a karja éppen nincs lebénulva… És így akart reggelit meg ebédet készíteni… aztán a drága persze megint elájult és ezt hagyta rám. Hú, mennyit beszélek, amúgy kész is vagy. Ja meg gondolom inkább Zimát néznéd meg… A szobáját tudod hol van… ja és ne ijedj meg, apánk bent van mellette. Szerintem lassan magához tér… nyugi, elláttam, így nem fog újra elájulni.
Aylee hagyja, hogy Night lelépjen.
 
/ Zima apa /

Ha Night bemegy a szobába – persze csak miután kopogott és megvárta a „gyere” szót – valószínűleg rögtön megtorpan. Bár tudta, hogy a ház ura is bent lesz, nem biztos, hogy erre számított. Ugyanis amint megállt, egy nagyobb fajta forgó székkel – ami előző este még nem volt ott – találta szembe magát, mellyel szépen, lassan felé fordult az apa. A férfi úgy két méter lehet állva, vállai szélesek, külseje arról árulkodik, hogy nem veti meg a két kezi munkát. Kopasz, szakállas, tekintetéből semmit sem lehet kiolvasni. Kezében egy fadarabot és egy kést tart. Egyenesen Night szemébe néz, úgy farag. Lassan farag. Csak az egyik lábán visel cipőt. (És csak ő tudja, hol van a másik.)
- Üdvözöllek fiam! Már vártalak… Tudod, most meg kéne kérdeznem, hogy hogy hívnak, hány éves vagy meg hasonló adatokat. De ezeket majd csak reggeli közben teszem fel, mivel most fontosabb dologról van szó… Mondd csak, hol a másik cipőm?
Ha Night meg akarna szólalni, akkor sem tehetné, mert a férfi felemeli egyik kezét, jelezve, hogy nem kíváncsi a kifogásra.
- Nem tudom, milyen kapcsolatban állsz a lányommal, de most mondd meg, hogyan bízhatnám rád az én drágámat, ha a cipőmre sem tudsz vigyázni? Hm? Tudod, kevés dolog igazán fontos az életemben. A harmadik helyen áll ez a cipő. Kényelmes, pont a méretem és szeretem a színét. A második helyen áll a vállalatom, amit a semmiből építettem fel. Első helyen áll persze a családom. Az én drága feleségem, és a gyermekeim. Közülük talán Zima az, aki a legkevésbé szorul az én védelmemre… A lányom erős, túlélő típus és nem kellene aggódnom érte. De aggódom… Kérlek, fiam, őszintén válaszolj a kérdésemre: tudom, hogy harcból tért haza és hogy az valamilyen szinten közrejátszott, de… történt még vele valami, ami ennyire kikészítette?
Nightot valószínűleg feszéjezi a faragás – mivel nem olyan kicsi az a kés – meg persze a tekintet, de valószínűleg válaszol. Ezután a férfi sóhajt.
- Értem. Hát akkor…
De már nem tudjuk meg, mit akart mondani, mert Zima mozgolódni kezdett.
- Zimókám! – kiáltott fel a férfi és rögtön a lányhoz fordult. Zima ásított.
- Apa, nem kell kiabálnod, jól vagyok! – mosolyog rá.
- Ennek örülök. Vendéged van, én megyek is. Megnézem Ayleet, hogy áll a reggelivel.
Zima villant rá egy kicsit morcos pillantást, hiszen azt ő akarta megcsinálni. Az apa közben feláll, de még megáll Night mellett, Zima nem figyel rájuk. A fiú kezébe nyomja a faragványt. Valami állat lehetett, de nem volt túlzottan kidolgozva. Persze, mert a férfi így, hogy végig a fiú szemébe nézett csak arra tudott figyelni, hogy valami formát adjon neki és hogy ne vágja meg a kezét. Amúgy sokkal precízebben dolgozik.
- Ajándék. Furcsa srácnak tűnsz nekem, de nem szólok bele, kivel találkozik a lányom. Ez az ő dolga. De azért… *kiropogtatja az ujjait*. Ja és még valami… Láttam a cipőt. Szépen úri emberhez méltóan helyezted vissza. *megveregeti a vállát, majd elhagyja a szobát*.
 
/Zima/

~ Vajon apu mit mondhatott neki…? És miért viselt csak egy cipőt? ~ Ezen mereng egy percig.
Amíg Zima méltóztatik felülni, Night körül tud nézni a szobában. Az ágyon és a forgó széken kívül van még egy íróasztal egy székkel, meg egy ruhásszekrény. Ezeken kívül van egy könyves szekrény, mindenféle könyvekkel, tekercsekkel, valamint apró fából, illetve üvegből készült szobrokkal. Ezek mindenfélét ábrázolnak: embert, állatot, épületet, mindegyikre jellemző az aprólékosság. Az egyik polcon található továbbá Night rajza összehajtogatva. A falon van egy régi kép, ami a családot ábrázolja. A két szülőt, a 6 éves Ayleet, a 7 éves Zimát meg a 10 éves Zerget.
Zima felült. Már nem a báli ruhát viselte, hanem egy egyszerű fekete nadrágot és egy zöld pólót. Nightra nézett.
- Nyugodtan ülj le, ha gondolod! Jól vagy?
Zima nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e Nightnak, vagy sem. ~ Hagytam, hogy a karjában hozzon haza! Legyengültem… Rendes tőle, hogy eljött meglátogatni… *sóhajt* És most mi lesz? Mármint… a naplót elpusztítjuk, de aztán? Bah… Egyáltalán mit szeretnék, mi legyen?~ Igyekezett nem gondterhelten nézni, majd felé fordult. ~ Hátha beszélt Jasmine-nel… ~
- Történt még valami az este?

(NJK-k használata engedélyezve volt)

Valaki felemeli, és az ágyhoz viszi, majd lerakja rá. Night beszél hozzá. ~Az ám, már csak te hiányoztál! Mindegy, azért rendes tőle, hogy "megmentett"~ Ott is marad vele, arra gondol, talán azért, hogy megvárja, hogy elaludjon. Ezért úgy tesz, mintha elnyomta volna az álom. Terve sikerül, ugyanis a fiú néhány perc múlva az ajtó felé igyekszik. Gyorsan felül, és még utána szól.
- Mikor és hol? - Még mondana mást is, de most csak ennyit árul el, a többit majd magával beszéli meg. Miután elment, felkel, és átöltözik, aztán visszamegy az ágyhoz, és leül rá. ~Vissza fognak jönni... Nem akarok újra találkozni velük, de nem hiszem, hogy megúszom. Hiszen még így is megtalált, és nem csak úgy lézengett a bálon, hanem céltudatosan engem keresett! És vajon Night mit akar mondani nekem? Mindegy holnap kiderül...~ Befekszik az ágyába, és sokáig csak a plafont nézi, aztán szép lassan elalszik. Halálosan kimerült, ezért csak foszlányokban látta a rémképeket, és amikor éppen a sebhelyes fickó akarta leszúrni, felriadt. Az éjszakai megpróbáltatásokat már megszokta, így könnyedén túlteszi magát rajta, és elmegy lezuhanyozni. Miután végzett a fürdőszobában, reggelit készít magának. Jóízűen falatozik, majd elmosogat. Ekkor veszi észre, hogy nagyon elhanyagolta a ház körüli teendőket, ezért nekiáll. Először is kimossa a szennyesét, majd kiteríti a ház elé. Utána összepakolja a rumlit, majd felseper, végül a már megszáradt ruháit elpakolja. Néhány óra múlva a konyhában minden elmosogatva, elpakolva, a fürdőben minden lesikálva, a szobában pedig rend van. Ráadásul mindenhol kiszellőztetett. Elismerően fújja ki a levegőt. ~Ezért megérte. Meg amúgy is ideje lett volna, hiszen hamarosan lakhatatlanná vált volna..~ Utána pedig a konyhába megy, és leül egy székre pihenni. ~Nagyon elszaladt az idő!~

Az ajtót Zima húga nyitja az ajtót, majd berángat a lakásba. A konyhában egy kis rumlit vélek felfedezni, de nálam sincs épp makulátlan rend szóval egyáltalán nem zavar a dolog. A következő megjegyzése az, hogy pocsékul festek. Ez tény és való,de ettől független vonakodom attól, hogy rendbe rakjon.
-Apukátok cipője nagyobb karcolásokat okozott, mint ez. Semmi az egész.
De a lány meggyógyít engem ettől független úgyhogy miután végighallgattam amit mondani szeretne, lassan megiszom az italt s megköszönöm.
-Köszönöm, hogy helyreraktál. *mosolygok a lányra.
Ezek után bekopogok az ajtón s a családfő szúrós tekintete azonnal megtalál. Magas voltam, de ez a férfi...ez egy felhőkarcoló. Kissé feszengve hallgatom végig, majd amikor a kérdésére kerül a sor egy hatalmasat nyelek.
-Uram, a lánya sok mindenen ment keresztül és őszinte leszek magával, több minden megviselhette. Rengeteg halálesetet látott s megannyi szenvedést, sok barátját is elvesztette...És én is tettem ezt-azt amit...
De ekkor már, jön az értem és valószínűleg egy kiadós fejmosás is vele, de szerencsére az ébredező Zima megment. Ekkor a férfi lassan kisétál és a kezembe adja a faragást. Illedelmesen megköszönöm, majd a táskámból előhúzok egy jó minőségű bort.
-Ez az én ajándékom uram, remélem elfogadja.
S átadom neki, majd a táskából egy gondosan becsomagolt virág is előkerül amit az ébredező Zima mellé teszek, majd az egyik székre ülök.
-Én jól vagyok, de ezt nekem kéne kérdezni tőled. Elvégre te ájultál el tegnap este.
Megvárja a választ, majd folytatja.
-Az este...Miután visszahoztalak eltalált egy elég nagy cipő, majd a visszafele úton valaki letámadta Lora-t, szerintem valaki aki ismerte őt... Nem stimmel azzal a lánnyal valami...
Ezután felállok a székről és megnézem a fotót Zimáékról.
-Ezután visszamentem a rendőrségre. Még nem beszéltem Jasmine-al, pedig kéne...Egyszer...