Elhagyatott raktár

First topic message reminder :

A felszínen egy parkoló látható, mellette egy raktárépülettel. A parkolóban egy jármű sem áll, és az út is ami oda vezetett annyira be van nővé és olyan romos, hogy alig lehet észrevenni. A parkoló egy fokkal jobb állapotú. A raktár lepukkant mind kívülről és belűről. Több helyen egyformának tűnő alakzatot lehet látni, ami valószínűleg egy logó, de nem lehet őket eléggé kivenni. Közép tájon egy lift található, ami lemegy a központba.

A lifttel lemenve egy ütött-kopott bútorozatlan előtérbe jut az ember. Minden panelekből épül fel a helyen. A panelek látszólag kedvükre mozognak, különböző formákban. Egy szoba vagy folyosó teljesen átalakulhat köszönve a paneleknek. Ha az ember elindul felfedező útra, könnyen eltévedhet, főleg mivel a hely folyamatosan változik. Néha egy-egy szobába érhet, amikben fura gépeket láthat, vagy irodának berendezett helyet.

Megmagyarázhatatlanul mindenhol az embernek olyan érzése van, mintha figyelnék őt. Rendkívül nyomasztó benn a hangulat, és ha valaki bemerészkedik nagy valószínűséggel még halottan se kerül ki onnan.

- Tudod, én jobban szeretek biztonságira menni - mosolyodott el Chen. - És az előtt, hogy légidomár lettem volna, néha megfordult a fejemben, hogy az a különleges képességem, hogy mindent tönkre tudok tenni... - maga is meglepődött azon, hogy mennyire kellemesnek tartja ezt a lepukkant helyet...most nem úgy volt vidám, mint máskor. Nem elégedett amiatt, hogy valakit úgy ráncigált, ahogy csak akart...most tényleg boldognak érezte magát. ~ Csodás...akkor valamikor valakiben valamiért nagyot fogok csalódni ~ felnevetett a gondolatra. Azt szerette magában leginkább, hogy milyen pozitív tudott lenni az embereket meg a helyzeteket illetően - de hát, ő maga tudta legjobban, milyen egyszerű egy embert rávenni arra, hogy jól érezze magát, aztán letiporni a földig...túl egyszerű volt ahhoz, hogy bármit is elhiggyen. Bárkinek.
~ Mindenesetre, most akkor szórakozok kicsit... ~ gondolta, és vidáman nézte, ahogy Caroline szórakozik a tesztalannyal...úgy tűnt, tényleg nagyon élvezi a munkáját. Ő is szívesen kipróbálta volna ezt az egész Kamar dolgot, de annak, hogy elutasította, egészen más oka volt, mint ahogy állította...nem félt attól, hogy tönkreteszi a gépet, azaz, valójában egy kicsit igen, de a lényeg akkor sem ez volt. Hanem az, hogy nem szeretett valamit kipróbálni úgy, hogy nem tudta tökéletesen használni...úgy nem. Nem szeretett hibázni, és nem szerette a hibáit kimutatni mások előtt...és persze, ahhoz, hogy nem tűnjön nagyképűnek, nagy ritkán hazudott magának valami kisebb ügyetlenséget, de arról, amit gondolt, sosem beszélt. ~ És ez így is marad ~ fonta össze a karjait, és várt.

Quan elé egy üvegajtó zárul, majd lassan a kabin elkezd megtelni vízzel.
-Figyelem. Amennyiben ezt az üzenetet hallja vagy hallják azt jelenti, hogy valaki beállt az ÉLET nevű kamrába. Az aki oda állt megnyugodhat, ugyanis a jutalma, hogy fojtathatja, az életét. Aki a HALÁL nevű kamrát választotta az ellenkező módon járt. Aki az ÉLET-et választotta haladjon tovább a következő kamrábaaaaaaa... BZZZT...
A fal kinyílik, ami mögött a következő teszt látható. Egy szobor látható viaszból, ami valami ocsmány madarat ábrázol, és egy éles fém tárgy áll ki belőle. Egy porhanyós fal zárja el a következő kamrába vezető utat.

- Mert úgysem ölnek meg - válaszolta az öt másodperces idő alatt Karin, ajkán különös félmosollyal. Felnézett, és látta a felé közeledő fabékát - egy pillanatra mégis átfutott a fején, hogy netán tényleg rosszul kerülhet ki ebből a kis játékból, de nem aggódott...itt már felesleges lett volna. Ha meghal, akkor meghal, ha meg nem...hát, akkor még szórakoznak vele egy darabig, de végtére is, ha megfelelően állt hozzá, akkor még ő is jól érezhette magát...
Már nem volt ideje bármit is mondani, miután ráesett a béka, pedig szerette volna elhadarni, hogy valójában üreges, de még mielőtt kinyithatta volna a száját, lezuhant. Miközben esett lefelé, átfutott a fején, hogy lehet, hogy találkozik Quannal is...elvégre, ő is egészen szépet esett... ~ Milyen jó lenne...egyedül ez nem is vicces... ~ morfondírozott magában.
Egy hideg zuhanytól tért magához, egy mellékhelyiség-szerű valamiben, és egy idegesítő hang szólalt meg. Igazság szerint nem figyelt oda rá egészen - nem szerette, ha valaki így beszélt hozzá, és nem is gondolta, hogy bármi fontosat is mondana.
Aztán a fürdőszoba ajtaja kinyílt, és egy hálószobában találta magát. Körbenézett, és pillantása megakadt az ágyon - valamiért az volt az érzése, hogy nagyon azt akarják, hogy ő arra ráfeküdjön, de neki ehhez semmi kedve nem volt...azóta, hogy egyszer elájult beszéd közben, megtanulta, hogy aludja ki magát...mindazonáltal várni sem volt túl sok kedve... Felsóhajtott - tudta, hogy valami kellemetlenre számíthat, de azért ráfeküdt.
~ Már csak ez hiányzott ~ morgott tovább, mikor az ágy mini méretűre hajtogatódott, és a szoba lekezdett rázkódni, és leszakadt az eleje, majd lezuhant. Ismét. ~ Igen...határozottan csak ez hiányzott... ~ ismételte magában, és unottan hallgatta végig a beszámolót. Úgy tűnt, őt sem nézik egy lemúrnál nagyobb értelmi képességűnél, de hát...mit is várt az ilyenektől?
A kérdést azonban ismételten igazán szórakoztatónak találta - aranyos, se füle, se farka kérdés...valami hasonlót is szeretett volna válaszolni.
- Csaknem meg akarja mérni a lázát? - szaladt ki belőle minden gondolkozás nélkül... Hát igen. A sok játék Rhettel, meg a butaságaival ilyenkor azért előjött...reflexből vágott oda egy hülyeséget, hogy ne kelljen tovább hallgatnia az öccsét. ~ Nagyszerű....akkor most reménykedjünk, hogy tényleg nem akarnak megölni... ~ elfintorodott.

~Nem hagyhatom ott...~ Gondoltam. Nem használhattam villámot, mert a víz jó elektromos vezető, tehát más megoldást kellett találnom. A következő kamra felé fordultam... És megláttam a szobrot, így odarohantam, és a viaszból könnyedén kihúztam a fémtárgyat, amit a kamra felé dobtam. Figyeltem, hogy ne okozzon Quannak semmilyen sérülést, hanem miután betöri az üveget, a falba álljon. Ha kitörik az üveg odalépek hozzá:
- Jól vagy? 
Kamar nem ostoba, ez már biztos, és senkit nem öl meg cél nélkül. Ez is egy teszt volt. Megvárom, amíg Quan válaszol és összeszedi magát, aztán tovább indulok, "megszemlélni" a falat.

Quan látta ahogy bezárul előtte az üvegajtó,és a kamra elkezd megtelni vízzel.~Na szép. Vagy túlélem vagy fulladásos halál. Gyorsan ki kell találnom valamit.~ Quannak semmi nem jutott eszébe és kezdett belenyugodni,hogy meghal.~Életemben amikor meg haltam volna láttam a bűnöst is. Sajnos most úgy látszik ez sem adatik meg.~ Quan lehunyta a szemét és várt. Majd hirtelen hallotta,hogy betörik az üveg. - Taira?- Quan nem hitte el majd látta maga előtt a lányt. Quan meghalgatta majd odalépett hozzá átölelte,talán kicsit erősebben mint kellett volna,és annyit szólt.-Köszönöm.-Kisebb késleltetés után elengedte a lányt.-Mennyünk.- Quan kiszedte a falból az éles fémet aztán Taira után ment.

Niteris pár perces hasalás után megunta a várakozást.
~Amikor megláttam belülről az épületet, azt hittem, hogy valami kísérlet lesz itt, aminek a végén találkozhatok egy okos emberrel, akitől esetleg kérdezni is lehet. De olyan okos emberek biztosan nem léteznek, akik ilyen hosszú ideig vesztegetnék a képességeimet~
Ezzel a gondolattal Niteris feltápászkodott, és ismét dühöngőrohamba kezdett. Százszor is átforgatta a zsebeit, de semmi hasznosat nem lelt, persze csak ha a teafőző készletét nem számoljuk bele. Hamarosan Niteris megint teafőzéssel foglalatoskodott, habár érezte, hogy valamit nagyon elfelejt. Rövid töprengés után diadalittasan felkiáltott:
-Hát persze! A citrom. Citrom nélkül nem is lehet jó teát készíteni.
Ezután elővett egy hatalmas, szép, sárga citromot és elkezdte a teájába facsarni...

Amikor a férfi megölelt egyszerűen megdermedtem. Megpróbáltam felidézni, mikor történt ilyesmi utoljára... és képtelen voltam rá. Nem azért mert, régen fordult elő... hanem mert nem voltam benne biztos, hogy valaha megtörtént. Kiképzők között nőttem fel, ahol még mosolyokat se nagyon kaptam, ettől váltam olyanná, amilyenné... Mikor Quan elengedett, nem tudtam reagálni. Tényleg, semmilyen reakcióra nem futotta. Megköszönte, hogy megmentettem, de nem feleltem, még egy gépies "nincs mit"-tel sem. Szinte sokkos állapotba kerültem egy teljesen hétköznapi gesztustól. Inkább a falhoz léptem. Probléma, megoldás. Kérdés, válasz. Ok, okozat... Logika. Mennyivel egyszerűbb az egész, ha az embert egész életében elszigetelik... Mennyire természetessé válik a gondolkodás és a stratégia, és mennyire ijesztővé egy ölelés...
- A... a fémtárggyal könnyen szét tudjuk szedni, egészen porhanyós az állaga. - futtattam végig az ujjaimat.
~Érdekelne, hogy Kamar mennyit tud... Vajon tervez azzal, hogy mint ember, ki hogy reagál. Ha igen, és valamit velem is akar, akkor nagy bajban vagyok... Kiismerhetett, akár meg is előzhetett... Okosabbnak kell lennem nála és...~ A saját gondolataim is zavarosak voltak. Amióta találkoztam azokkal a rabokkal a Forrongó Sziklánál, sokkal nehezebb volt tisztán tartani a fejem. Rémálmok, emlékek, olyan szituációk, amelyekben nehezen boldogultam... túl racionálisan gondolkoztam, és milyen ironikus, az univerzum úgy döntött, előhívja mélyen elrejtett érzelmes énemet. A kérdés, hogy van-e olyan. Hát ha valami, a lelkiismeretem már megjelent. Megmentettem Quant, noha nem kényszerültem rá. ~Változol Taira.~ gondoltam. ~Tetszik vagy sem, már most megváltoztál...~

- Hát jó. Egy megoldásom van - mondta félhangosan a fiú.
Egy-egy légáramlattal kivágta az ajtókat, és mind a kettőbe benézett. Az A jelzésűben mintha halk neszezést hallott volna, de arra is gondolt, hogy képzelete szüleménye az egész. Mindenesetre a jelzés nélkülibe ment be.
~ Most, vagy soha ~ gondolta magában.

Quan látta,ahogy az ölelésre Taira ledermedt és meghátrált.~Hát legalább nem ütött,vágott,elfutott. Félre kell tennem a saját problémáimat. Ha tényleg úgy lesz akkor segítenem kell neki. Meg kell próbálnom.~
-Taira.-Quan odasétál hozzá megfogja lány a kezét mélyen a szemébe néz és folytatja.-Ne ijedj meg én nem bántalak. A forrongó sziklán mikor vallattunk és a szemedbe néztem láttam benned valamit valami szépet,mondjuk idő kellet még a faladon áttörtem a szívedig. Akkor tudtam meg,hogy a rideg külső mögött egy érző lány lapul csak nagyon mélyen elnyomva. Nem tudtom miért nyomtad el az érzelemeid olyan mélyen,de itt vagyok és segítek. Szép lány vagy ráadásul még okos is,de legfőbb ok,hogy tetszel nekem.-Quan elmosolyodik. ~Talán nem is volt olyan nehéz. Neki sajnos az lesz. Remélem nem esik össze.~

Caroline nyugodtan ücsörgött a szobában és várta az eredményeket amiket Karin fog produkálni, de a lány válasza elborzasztotta.
-Gratulálok, mármint nem a teszthez...Arra borzalmasan választ adott...A helyes válasz az lett volna, hogy azért mert ha a szemére helyezi nem lát...Én azért gratulálok magának, mert mint kiderült, ön egy szörnyű ember. *lapozgatós hang* Ahh, már látom is...Ha Tariq látná, hogy maga mekkora...lemúr, igen ez a helyes kifejezés, akkor most elképedne azon, amit csinál. Maga tud egyáltalán bárkit is szeretni?
Na mindegy, haladjon tovább a következő..
A kamar gépből hirtelen szikrák kezdtek el pattogni így a lány rögtön odarohant és kicibálta Blaine-t, aki azonban már nem lélegzett.
-Mr. Valt! Mr. Valt.
Majd bemondó hangja volt hallható, a tesztalanyok számára is.
-Figyelmeztetés! A teszt véget ért, ismétlem véget ért. A CAMAR egyik egysége elhalálozott...*bzzt*Önmegsemmisítő modul aktiválása.
Caroline-t sokkolta a halál, de hamar észhez tért és visszarohant a tesztelőszobába és beleszólt a mikrofonba.
-*szelid nevetés* Önmegsemmisítő modul...olyan halálos...
Azzal megnyom egy piros gombot.
-Önmegsemmisítő modul kikapcsolva, üdvözlöm Caroline igazgatónő. Kellemes tudományt, a jövő velünk kezdődik.
-Jó reggelt, az én nevem Caroline. Eddig csak a Karin nevű tesztalany hallhatta a hangomat, de egy baleset végett most már nekem és új társamnak, Chennek *néz a lányra kitágult szemekkel, szinte könyörög, hogy álljon mellé* kell követni az utasításait.
A lány hangján nem hallani, de megviselte a gyász. Ezt főleg a mellette ácsorgó vendég láthatja.
-Szeretném leszögezni, hogy önök MIND kiváló tesztalanyok, kivétel nélkül. Nem viccelek, komolyan. A tudománynak ilyen emberekre van szüksége. Most pedig...kezdjük újra a tesztelést a 8-as szabály szerint.
Ekkor mindenki szobája mozogni kezdett, mígnem azok falai átszakadtak és ki nem tettek egy egészet nagy, központi termet. Mindenki itt volt -Kai is- kivéve Karint. A szobában egy mozgó vetítője jelent meg s egy hamvasztót mutatott, melyben fel le jár egy panel. Karin amint belép a szobába láthatja, hogy ő is egy ilyen panelre lépett rá. Ez az egyetlen tárgy amit tud idomítani a teremben.Körülbelül húsz perc míg a hamvasztó felé ér. Egy ideig nézik a nőt, azonban a szobájuk hirtelen ismét megindul felfelé mígnem egy hatalmas erdőbe nem kötnek ki. Az erdőt magát óriás falak veszik körül négy bejárattal.
-Üdvözöljük önöket a felszínen, közöljük magukkal, hogy mostantól teljesen magukra vannak utalva a dzsungelben.
Azzal a lány kilép, majd a mondandója befejeztével ráborul a panelra s zokogni kezd.

Nem tudtam, mit kéne reagálnom. Nem tudtam, mit lehetne mondani, vagy kezdeni a helyzettel. "Itt vagyok, és segítek..." Nekem nem kell segítség... nekem soha, semmiben nem kellett segítség. De mégis... valamennyire el akartam fogadni a segítséget. Valahol jól esett, hogy felajánlották. De az egész túl zavaros volt és időre lett volna szükségem... ami ezen a helyen ritkán adatott meg.
 - Én... kezdtem, de meg is torpantam, nem tudtam befejezni. A termek összenyíltak, és hirtelen láttam néhány embert a börtönből. A terem megindult felfelé, és egy képernyőn láthattuk, ahogy a földidomár lány, név szerint Karin egy hamvasztó felé halad egy tesztben. Azonban a felvétel sem tartott sokáig, perceken belül egy erdőben álltunk. Körülnéztem, és láttam, hogy hatalmas falak veszik körbe, négy kijárattal. Mindannyian ott voltunk, így megszólaltam:
- Azt hiszem... azt hiszem jobb lenne, ha beszélnénk a többiekkel... Akárki is ez a nő, ő is valamilyen tesztet eszelt ki, és elsősorban túl kéne élnünk, és kijutni innen. - már éppen indultam volna, mikor megtorpantam. - És amit mondtál... még nem vagyok benne biztos, hogy tudok bármit válaszolni rá... Először túl kell élnünk aztán... aztán minden sokkal egyszerűbb lesz.

Niteris mindig is tudta, hogy a tea csodákra képes... Amint elkezdett mozogni a szoba, elkezdett komótosan felszedelődzködni és elpakolni a teáskészletét.
~Csodálatos tesztalany vagyok... Bizony! Nem hagytam, hogy halálra untassanak. Főztem teát! Ezért vagyok...~
Ebben a pillanatban meglátta Karint, és hamar rájött, hogy ő nem tűzidomár.
-HALÁL RÁD MOCSKOS FÖLDIDOMÁR!-üvöltötte Niteris, majd amikor minden indulatát kitöltötte és már kiértek az erdőbe, megfordult, hogy szemügyre vegye a többieket.
Hamar feltűnt neki Taira és Quan ahogy együtt állnak.
~A lány tűzidomár, az látszik... Ami a férfit illeti, ő nyilván alsóbbrendű, de azért talán megéri őt is megmenteni a lány kedvéért~
Niteris odaszaladt hozzájuk, átkarolta őket és elkezdte kifejteni nekik a véleményét:
-Üdvözöllek titeket! Azért jöttem, hogy kimentsek innen minden tűzidomárt, meg esetleg -nézett  jelentőségteljesen Quanra- azokat, akik jó barátságokat kötnek velük. Habár szerintem megalázó a tiszta tűzidomár vért hitvány külvilágiakéval elegyíteni, vagyok olyan művelt, hogy ezt ne mondjam meg nyíltan, mert a végén még megsértődnétek...
Rövid gondolkodás és mosoly erőltetés után hozzátette:
-SZÉP DOLOG A SZERELEM!!!

Quan látta Tairan,hogy nagyon meglepte. Mondjuk nem számított másra.~Egy szerelmi vallomás eléggé megrázó lehet. Főleg neki.~ Quan hallotta,hogy Taira elkezd egy mondatot,de minden hirtelen mozgásba indul és a mondat félbeszakad.~ Quan folyamatosan Tairat nézte Karint észre se vette. Egy pillanatra sem engedte el a lányt. Mikor minden megállt Taira megszólalt. Quan végighallgatta és válaszolt is rá. -Beszélhetünk a többiekkel ha akarod. És majd ezek után ha szeretnéd megbeszéljük.-
Majd jött Niteris. Quan tűrtőztette magát,hogy ne essen neki. Miután leszólta Quant majd a "SZÉP DOLOG A SZERELEM!!!" mondata után Quan finoman elengedte Taira kezét, a lány és Niteris közé áll majd megszólalt. -Tudod nem szép dolog másokra rosszat mondani.- Quan egyre közelebb ment Niterishez. -Én egy nyugodt ember vagyok. De attól,hogy tűzidomár vagy nem vagy több nálam! És hozzá és hozzám semmi közöd.- Quan visszalép Taira mellé és vár.

Bólintottam Quan szavaira. Örültem, hogy a férfi helyén kezeli a helyzetet, noha kissé kínosan éreztem magam, mikor folyamatosan fogta a kezem. Niteris érkezése azonban meglepett, a szavaira pedig, noha sosem tartottam magam előítéletesnek (értelmetlen volt bármilyen véleményt megfogalmazni első benyomás alapján), hamar elkönyveltem magamban, hogy őrült. Őrjöngve kiáltott a földidomár lány felé, noha egyértelműen vetített képet látott. Ezt követően a tűzidomár vér tisztaságáról beszélt, ami tudtommal Ozai és Azulon uralkodása alatt volt jellemző gondolkodásmód. Végighallgattam a szavait, majd Quanét is, majd előreléptem.
- Véleményem szerint nem szorulok... szorulunk kimentésre. Illetve gondolkozzon logikusan, és próbálja átlátni, mit mondott. Ezen a helyen azt hiszem, nagy arányban vannak jelen a nem tűzidomárok, és kétséges, hogy azok közül mindenki az ön pártjára áll, akik azok. Ilyen helyzetben a nézeteit helyesebb magának megtartani. Nem nevezek senkit a barátomnak, és az érzelmi állapotomról nem nyilatkozom vadidegeneknek. Nem akarok önnel szembehelyezkedni, de százszor inkább állok az ő pártjukra a magáé ellenében. És végképp nem akarom megsérteni, de amennyiben velem helyezkedik szembe, egy az egy ellen is kevés lenne az esélye. Vélhetőleg ön is ki akar jutni, vagyis őszintén, és minden rosszindulat nélkül javaslom, hogy tartsa meg magának a nézeteit... - fejeztem be a Niterishez intézett monológomat.

Miután beileszettete a dobozt a helyére megszólalt a hangszóró. Történt egy kis fen akadás, de egy női hang megnyugtatta őket, hogy semmi gond. A termek összenyíltak, és egy kivetítőn Karin tartott egy hamvasztóba. ~Karin? Hogy… ~ Egy idegen fickó kezdett ordibálni mellette, majd mintha mi se történt volna felajánlotta a segítségét, de csak a tűzidomároknak.
–Te… - vetett felé egy gyűlölködő pillantást.  Nagyot nézet, amikor megpillantotta Quant egy ismeretlen lánnyal. ~Mik nem vannak… ~ A hamvasztó hirtelen eltűnt és egy dzsungelre hajazó szobában voltak. Az idegen nő lenyomott egy monológot az őrült férfinak. ~Még egy a tűzidomárok felsőbb rendűségét valló idióta, mi? A tiszta vér meg minden… ~ 
 - Hagyd már a hülyeségeid ember! Idegesít ez a felfogás. A segítséged se kell a kijutáshoz!- vetette oda Niterisnek ingerülten.  –Ja, és helló Quan! –intett kardforgatónak –Rég találkoztunk

Niteris nem nagyon lepődött meg a válaszon.
~Szegény emberek nagyon kikészülhettek ettől a sok borzalomtól, amit át kellett élniük. Hiszen szemlátomást nem elég erősek ehhez~
Quan monológja vége felé már elő is vette a teáskészletét, és elkezdett egy gondolkodást serkentő teát főzni. Amikor Taira is Quan mellé állt, már elcsodálkozott.
~Nem gondoltam volna, hogy a szerelem így el tud vakítani egy viszonylag képzett tűzidomárt... Annyira, hogy olyanokat fenyegessen, akik ellen esélye sem lenne...~ Ezen nevetgélt is egy darabig, majd folytatta a főzést.
Kira csatlakozásán már igazán elképedt (tátott szájjal bámult rá, amíg beszélt ). ~Sürgősen biztonságba kell vinnem őket, amíg még nem maradandó az agykárosodás~
Végül összeszedte magát és megszólalt:
-Ahogy az imént remekül rámutattatok, nincs szükségetek megmentésre... Vagy talán inkább nem mindannyiótoknak -ekkor ismét Quanra nézett- Ez a helye hozzáállás! Egy tűzidomár MINDIG ura a helyzetnek. Nevezzük akkor inkább a segítségemet...ömmm...együttműködésnek a kijutás érdekében. Azonban látom, nagyon megviseltek vagytok, valószínűleg tisztában sem vagytok vele, hogy miket mondtatok az előbb. Fogadjatok el egy remek gyógyteát, ami segít kitisztítani a gondolataitokat. Amúgy nem ártana, ha bemutatkoznánk. A nevem Niteris. Biztos sokat hallottatok rólam....
Ekkor mindenki kezébe egy bögre teát nyomott, a sajátját pedig gyorsan megitta.
-És most égessük le ezt az átkozott erdőt- mondta, és már meg is jelent a kezei fölött egy-egy lángcsóva

Leraktam a teát, nem akartam kiönteni, majd a férfi reakcióit látva odanyúltam, és teljes erővel hátracsavartam a férfi kezét. Az egyik kezemmel hátrahúztam a nyakát, és megszólaltam.
- Tökéletesen tisztában vagyok azzal, mit mondtam, köszönöm. Az erdőt nem égetjük le, mert logikátlan. Ha huzamosabb ideig itt kell maradnunk, szükségünk lesz faanyagra. Gondolkozzon, mielőtt bármit csinál. Ne mozogjon, mert ebben a helyzetben egy mozdulatomba telik eltörni a nyakát. Szerelemről szó sincs, mielőtt a tetteimbe bármit belemagyarázna. Logikusan gondolkodom, ön viszont nem. Közelharcra kiképeztek, tűzidomításból is elég jó vagyok, így gondolkozz. A teát pedig szívesen meginnám. Ha már nem kell visszatartanom attól, hogy ostobaságot csináljon.

Niteris első gondolata ez volt:
~Csak az egyik kezemet foglalta le, a másikkal nyugodtan felgyújthatom az erdőt... Talán nem kéne...Árt a barátságunknak. Milyen vicces így fejjel lefelé látni ennek a lánynak az arcát. Nem csoda, hogy az a férfi ennyire odavan érte... Nem is tudtam, hogy a szerelem ilyen agresszívvá tehet valakit. Ez is az őrületének jele~
-Hidd el, nem éri meg tovább várni. Kihűl a tea. Azon kívül én nem javaslom, hogy így tartsd a fejem, mert ha bepöccenek, a végén még megsérül valaki. Azon kívül örülnék, ha elengednél, és megmondanád a neved. A teát meg idd meg mihamarább, mert eléggé instabilnak tűnsz. Tudtad, hogy legjobban az őrültek vannak meggyőződve arról, hogy normálisak?
Ezután odaszólt a többieknek:
-Ha netán nem engedne el, leszednétek rólam? Vagy ha eltörné a nyakam, akkor legalább gondoskodjatok az én szeretett Retkemről, és öljétek meg a nevemben azt az imposztor avatárt...

[Lehetne hogy az ilyen akciókat legközelebb feltételes módban írod? Nem szeretem, ha az emberemet gond nélkül leszerelik az őrjöngése közben  ]

(OOC: Persze, bocsi  )
Elengedtem a nyakát, látva, hogy már nem jelent veszélyt az erdőre.
- A nevem Taira. - biccentettem. - Egy ideig titkoltam, de azt hiszem, most már édesmindegy. Bérgyilkos és stratéga, örvendek. - fogtam rövidre a társalgást. - Azt, hogy normális vagyok, elég egyszerűen meg tudom állapítani. Egész életemben a logika irányította a cselekedeteimet, és amennyiben a lépéseim logikusak maradnak, és levezethetőek a következmények, minimális az őrület esélye. És tekintve, hogy az erdő felgyújtásának megelőzésére logikus és érthető indokom volt, azt hiszem, minden arra mutat, hogy sikerült megőriznem az elmém épségét. - felemeltem a bögrét, és belekortyoltam. - A teát pedig köszönöm. Egy a gyógynövény keveréket ismerem, serkenti a gondolkodást, és segít higgadtnak maradni. És jobb ha tudja, eszem ágában sem volt megölni. De valamilyen módon nyomást kellett gyakorolnom magára, és erre nincs jobb módszer, mint halálközeli állapotba hozni valakit. Olyankor kétszer is meggondolja, milyen lépéseket tesz. Ahogy mondta, egy tűzidomár mindig ura a helyzetnek. - feleltem, szinte teljesen egy hangszínben. - Viszont, most hogy túl vagyunk a személyes konfliktusokon, azt hiszem, nekikezdhetünk annak, hogy rájöjjünk, hogy juthatunk ki innen. Én pontosan tudom, kik maguk, olvastam a jelentéseket mindenkiről, jóbarátunkat kivéve, aki eddig elfelejtette említeni a nevét. - zártam le.

- Én...én melletted állok - mondta Chen, és szomorúan elmosolyodott. Csupán sejtette, mit jelenthetett Mr Valt a lánynak, de a reakciója elég beszédes volt. ~ Te jó ég...fél éve próbálok megszabadulni az érzéseimtől, erre tessék, most egy lelkileg széthullott lányt kell megvigasztalnom... ~ gondolta, és nagyot nyelt. Mindig szerette a dolgokat a lehető legtökéletesebben csinálni, és már számtalan embert vigasztalt meg úgy, hogy nem érezte a bánatukat...most azonban szinte biztos volt abban, hogy csak rontani tudna a helyzeten.
~ Talán mert őt tényleg sajnálom ~ hasított belé a gondolat, és lesütötte a szemét. Odalépett a lány mellé, és kezét Caroline vállára tette. Nem szólt egy szót sem, várta, hogy a lány kisírhassa magát...tudta, hogy most nem zavarhatja meg...hogy most szüksége van egy kis időre, amíg elfogadja. ~ Bár tudnám, ki lehetett neki... ~ alig láthatóan megcsóválta a fejét. ~ Talán a tanára...aki mindent megtanított neki... ~ jutottak eszébe Caroline szavai, mire azon kapta magát, hogy ajkába harapott. Lehet, hogy évekkel ezelőtt történt, hogy megölte a számára legfontosabb embert, de hirtelen úgy érezte, mintha alig pár perce történt volna. Ó, megtette volna most is, ugyanúgy, mint akkor...de talán, hogy látta Caroline-t, átgondolta volna még egyszer...talán érzett volna bűntudatot...
- Caroline, ne sírj... - mondta végül. - Úgy halt meg, ahogy ő szeretett volna...a tudomány nevében. És...és én segíteni fogok neked, amiben csak tudok...ne aggódj, Mr Valt biztos azt akarná, hogy folytasd a munkáját... - suttogta, és remélte, hogy Caroline hamarosan rendbe jön...vagy legalább megpróbál.

-Á, á! Én tudom a választ! Égessük le az erdőt, és nézzük meg hol a vége! Ha van egy kis szerencsénk, talán kitett minket az épületből. De ha mégsem, legalább megtudjuk, hogy hol van ennek a doboznak a határa- mondta lelkesen Niteris
Ez után azonban észrevette, hogy már nincs a csukja a fején, és mindenki láthatja az égett arcát. Gyorsan visszarántotta a fejére, majd nevetgélve hozzátette:
-Nem szeretem, ha az emberek csukja nélkül látnak. Először is sokkal sejtelmesebb vagyok vele, másrészt nem szeretném elrontani a kedves barátunk esélyeit Tairánál a megnyerő mosolyommal... Amúgy már én is kíváncsi lennék már a nevetekre. -ezután Quanhoz fordult- Igen, még a tiedre is. Nem tudsz ám ilyen könnyen megsérteni a gorombaságoddal, hiszen tudom, hogy borzasztó dolgokon mentél keresztül sőt, emellett még a szerelem is elhomályosítja a látásodat. De ne félj, a tea segít.

- Ha leégeti az erdőt, akkor legközelebb nem csak úgy teszek, mintha meg akarnám ölni. - kortyoltam bele higgadtan a teába, a férfire nézve. - Lehet, hogy hónapokra ragadtunk itt, távlatokban kell gondolkoznunk. Alapvetően egész életemben egyedül dolgoztam, de ha úgy boldogultam ennyi emberrel nem lesz nehéz. Ha hónapokig itt kell maradnunk, szükség lesz faanyagra például menedék és eszközök készítéséhez. Nem fog felidegesíteni, mert a helyzet az, hogy ez lehetetlen. De gondolkodjon, hogy mit akar. Hasznossá tenni magát, vagy haszontalan, vagy akár zavaró tényezőként jelen lenni? - ismét kortyoltam a teából. - A tea amúgy finom. Én is szívesen megtudnám a maga nevét, nem szeretem, ha teljesen ismeretlenekkel kell együtt dolgoznom. És ne aggódjon. A mosolya cseppet sem megnyerő. - biccentettem. Szerettem volna, ha a férfi végre látja, hogy mennyire végtelenül irritáló, és abszolút logikátlan módon viselkedik. Nem ellenségnek akartam, de barátnak sem. Viszont arra sem vágytam túlzottan, hogy akadályozza a munkánkat. És a világért sem vallottam volna be magamnak, de elképesztően idegesített, ahogy Quanra és rám mint szerelmesekre célozgatott. Éppen eléggé megzavart a dolog, nem akartam egy ilyen helyzetben ennél is többet foglalkozni az érzelmi állapotommal. Minden gondolatom ellenére azonban az arcom kifejezéstelen, a hangom pedig higgadt maradt... az önkontroll már nagyon ment. A férfinek esélye sem volt felismerni, mi jár a fejemben.

Kira elfogadta Niteristől a teát, de mikor amaz nem figyelt a háta mögé löttyintette. ~Kell frásznak a nyugtató teád… ~ Amikor Quan mellől a lány elkapta a karját és hátraszorította, félre döntött fejjel figyelte a mozdulatot. ~Nem semmi… De gyors volt. Lehet jóba kéne lenni vele~ Miután elengedte bemutatkozott.  ~Ja szerintem se logikus felgyújtani a kócerájt Logika királynő~ értett egyet Tairával  ~De akkor is csinálni kéne valamit… Még mindig az épületben vagyunk. Akár… ~ végig nézet a társaságon.  Megvárta, hogy lehiggadjanak a kedélyek a két fél részéről. –Log… - visszanyelte a továbbit –vagyis Taira. Ez az egész csak egy illúzió lehet. Vagy valami olyasmi. Valahol lennie kell egy kijáratnak.- Elgondolkodott egy kicsit- Akár átrobbanthatnánk a falat, de az biztos nem lenne logikus tett – fejezte be, a végét kicsit gúnyosan ejtve. ~És már megint... Ez lesz nekem a vesztem. A gúny! ~erre gondolatra elvigyorodott. ~Mégis kit öltek már meg azért mert gúnyosan viselkedet?~

Niteris elővette a naplóját, és lejegyezte a neveket, majd megpróbálta mellérajzolni a tulajdonosaikat is. Igaz, hogy a végén Taira és Kira pont úgy nézett ki, de attól még Niteris elégedetten zsebre vágta a füzetét. Nem sok mindent értett a beszélgetésből, de arra rájött, hogy valamiféle robbantásról lenne szó.
-Igen, feltétlenül robbantanunk kell! Szerencsére van nálam elég robbanóanyag, ha netán korlátozott képességeitekkel ez nem sikerülne.
Rögtön szimpatikus lett neki Kira. ~Igaz, hogy őrölt szegény (hisz még a korunk legdicsőbb filozófiáját is elutasítja), de legalább tudja hogyan érdemes a problémákat kezelni~
Éppen odament volna hozzá, hogy jól vállba veregesse és a fülébe súgja hogy 'vesszen az avatár', amikor észrevette a tócsát a háta mögött. Fájdalmas kiáltással hőkölt hátra, majd elszavalt egy gyászindulót. Kikapta Kira kezéből a bögrét és rákiáltott:
-SOHA TÖBBÉ NEM KAPSZ TŐLEM TEÁT!!! NEM ÉRDEMLED MEG, HOGY A TŰZ NÉPÉHEZ TARTOZZ!
Ezzel hátat fordított, odamorgott a többieknek valamit arról, hogy elmegy fát gyűjteni, aztán elviharzott.
~Ha egy nap én leszek a tűz ura (ami egyszer nyilván bekövetkezik), első dolgom lesz, hogy az ilyen árulókkal leszámoljak~

- Nem rossz ötlet a robbantás, noha kockázatos. A falakon kapuk is vannak, talán célszerű lenne azokon keresztül keresni a kiutat... - töprengtem. - Maga pedig ne hisztizzen a tea miatt. Fáj, tudom, túljut rajta... - gúnyolódtam. - Kira, a reakciódból ítélve te képes is vagy bizonyos szintű robbantásra, igazam van? - kérdeztem. - Akkor spórolhatnánk a robbanóanyaggal is.