Elhagyatott raktár

First topic message reminder :

A felszínen egy parkoló látható, mellette egy raktárépülettel. A parkolóban egy jármű sem áll, és az út is ami oda vezetett annyira be van nővé és olyan romos, hogy alig lehet észrevenni. A parkoló egy fokkal jobb állapotú. A raktár lepukkant mind kívülről és belűről. Több helyen egyformának tűnő alakzatot lehet látni, ami valószínűleg egy logó, de nem lehet őket eléggé kivenni. Közép tájon egy lift található, ami lemegy a központba.

A lifttel lemenve egy ütött-kopott bútorozatlan előtérbe jut az ember. Minden panelekből épül fel a helyen. A panelek látszólag kedvükre mozognak, különböző formákban. Egy szoba vagy folyosó teljesen átalakulhat köszönve a paneleknek. Ha az ember elindul felfedező útra, könnyen eltévedhet, főleg mivel a hely folyamatosan változik. Néha egy-egy szobába érhet, amikben fura gépeket láthat, vagy irodának berendezett helyet.

Megmagyarázhatatlanul mindenhol az embernek olyan érzése van, mintha figyelnék őt. Rendkívül nyomasztó benn a hangulat, és ha valaki bemerészkedik nagy valószínűséggel még halottan se kerül ki onnan.

- Igazad van Niteris. Az állapotom kritikus. És ennek te vagy az oka. Ami azt illeti, emocionálisan instabil állapotomra bizonyíték, hogy gyilkos hajlamaim támadtak, és ezek kivétel nélkül ellened irányulnak. Ráadásul nem vagyok hajlandó koedukált cellában tölteni az elkövetkezendő napokat. A kezelésemhez pedig elegendő egy pohár víz, tisztálkodási lehetőség, némi csend és nyugalom, és egy készlet sakk. A logika megnyugtat. És most pontosan erre van szükségem.

Hát nem magyaráztam el eléggé, hogy napokon belül kiszökünk? Esetleg a kivezető úton megölhetnénk az avatárt.... vagy az elnököt.... Azok lennének csak a szép idők....
Niteris már majdnem hanyatdőlt a nagy álmodozásban, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy az öldöklő szándékkal is kezdeni kéne valamit.
- Képzeld el, amikor mérges vagyok, én általában kitöltöm a haragom valamin. Felgyújthatnál például egy párnát, egy erdőt, vagy egy rendőrparancsnokot és meglátod, máris jobb lesz. Ha a rendőrégetés mellett döntenél, csak szólj, mert az nagyban módosítaná a terveimet.

Mindenképp nyugodtnak kellett maradnom, így nem reagáltam Niteris szavaira. Fejben közben statisztikát állítottam össze az esélyeim tekintetében mind túlélési, mind a különböző büntetésekre kiterjedően. A százalékok siralmasnak tűntek... Ha eddig nem tudta volna a nevem (és erre logikailag kevés esélyt láttam, bár megvolt rá az esély, hogy blöffölt), most Niteris elárulta neki, aláírva a halálos ítéletemet.
Meglepő módon már tényleg nem féltem. Night felé néztem, és ezerszer inkább beszéltem volna vele, úgy, hogy közben hullámokban árad felém a gyűlölet, mint Niterisszel, aki miatt tényleg kezdett bennem éledezni az az elfojtott temperamentum. Idegesített, és meg akartam tőle szabadulni, akkor is, ha csak a börtönben van erre lehetőség.
- Mr. Akiyama. Kevés jóindulatra számíthatok öntől, de kérem, engedje, hogy ez az ember eltűnjön a közelemből. Illetve örülnék egy tisztességes meghallgatásnak egy tisztességes ügyvéddel. Most már elmehetünk innen? Tényleg szeretnék tisztálkodni. - mondtam egyszerűen, színtelen hangon, remélve, hogy kapok választ a rendőrtől, mielőtt Niteris újra közbekotyog.

Night szórakozottan figyelte a jelenet, az sem zavarta, amikor a férfi nekiugrott, azonban még mielőtt az állapotára veszélyes dolgok történnének az egyik tiszt egy elég erős rúgást visz végbe amely egyenesen Niteris gyomra felé irányul. Ezt követően nemes egyszerűséggel a hajánál fogva hátrarántja a férfit mielőtt az bárkit is lehányna és egy hátba rúgás kíséretében a földre küldi majd megbilincseli őt. Felemeli a földön fekvő férfit, majd egy jól irányzott ütéssel akkorát vág rajta, hogy elájul. Akiyama rendőrtiszt látszólag ignorálta Taira szavait, az incidens beült autójába és elhajtott. Helyette egy másik - látszólag rangidős tiszt - szólt nőhöz.
- Megnyugtatom, a legkisebb dolog ami miatt aggódnia kell majd, az a férfi jelenléte. Egyetlen látogatója sem lesz tárgyalásig amelyben egy nemzetközi bíróság fogja önt elítélni.
A nőt elvezetik, azonban ha hátratekint láthatják, hogy egy kényszerzubbonyt adnak az eszméletlen Niterisre és egy másik autóba cipelik.
Taira-t egy páncélozott autóban szállítják amelynek vastagok a falai, így nem tudja megolvasztani őket, bármennyire is próbálkozna. Az egész utat mindössze egy átszállással tették meg, a rabokat egyenesen a Köztársasági Rendőrőrse szállították.

/Niteris/

Niteris egy üres -matracokkal bevont- szobában tér magához, a kényszerzubbonya még mindig rajta van. A ruha gondosan kialakított, ha megpróbálja elégetni akkor a beleépített fémpanelek őt perzselik meg még azelőtt, hogy a ruha lángra lobbanna.
- Üdvözlöm, ne féljen. Jó kezekben van. Mi segítünk magán, ha hagyja. Ön beteg, de még meggyógyulhat.
Csupán két orvos van bent, egyiknél sincs fegyver.

/Taira/

Taira magányosan tölti idejét a cellájában, szökésre látszólag nincs mód, azonban a cellaajtó hamarosan kinyílik és Night lép be rajta.

/Folytatás itt: KATT/
[tooltip=Taira, várd meg légyszi, amíg írok a kapitányságra is Nightal]/OOC/[/tooltip]

~ Hát akkor ennyi lenne ~ gondolta Chen, és Caroline-re nézett. Nem tudott mit mondani - ez alatt a rövid idő alatt egészen megkedvelte a lányt, és valahol megértette szívfájdalmát is...még azoknak az embereknek is, akiknek a szíve kőkemény volt, nehéz volt elengedni valaki olyat, akit igazán szerettek. ~ Talán megöltem az egyetlen barátomat...a tanítómat... ~ futott át az agyán, és egy pillanatra maga előtt látta a férfit - úgy, ahogy minden nap, amikor együtt gyakoroltak, és olyannak is, amilyen abban az utolsó másodpercben volt, mikor ránézett. ~ És talán magamat is megöltem vele... ~ elfintorodott, és ha nem lett volna mellett Caroline, még fel is nevetett volna. Most nem tette.
- Vigyázz magadra...vigyázz az ép eszedre - suttogta, mielőtt még bezáródott előtte a lift ajtaja.

Nem sírt. Nem fájt neki semmi, amit érzett, csendes beletörődéssel figyelte a dolgokat, mintha csak ő is nézője lenne saját életének - mint egy bolond mozgó, amit ő kívülről szemlélhet, de igazából nem bánta. Már elege volt a fájdalomból, elege volt abból a rengeteg emberi kellemetlenségből, amikkel nap mint nap meg kellett küzdenie. ~ Én csak én vagyok, és ez így van jól ~ hajtogatta magában, mikor elhagyta a raktárat, mikor próbált eltűnni minden és mindenki elől.
Azonban minden egyes lépés jobban megrángatta  hitét...tényleg még mindig önmaga volt? Minden ilyen apró veszteséggel belőle is letört valami...elvégre, a jég is tudott még kisebb darabokra hullani, ha kalapáccsal csaptak rá.
- Úgy hát olyan leszek, mint a levegő...azt senki sem sebezheti meg - mondta kis félhangosan, arcán különös mosoly futott végig. Tanulni akart, tanulni és élni...és volt célja. ~ Vigyázz, Köztársaság város, érkezik Chen... ~ gondolta, és gyorsított léptein. Akkor először is oda kellene jutnia valahogy...

Könnybe lábadt szemekkel figyelte, ahogy Chen távozik. Nem tudta eldönteni, hogy igazából Blaine hiánya vagy halála fájt neki jobban. Abban a pillanatban minden belső őrület elszált belőle, az idő lelassult és hallotta a saját szívdobogását. Az alanyok elszöktek és az egyik tesztszobája is lelepleződött a világ előtt, de már ez sem zavarta. A szíve megtelt gyásszal.
~ Nem, erősnek kell lennem. ~
Már nem csorgott tovább a könnye, lehajította magáról a hófehér laborköpenyét és ekkor született meg a végső elhatározás. Erős lesz, Blaine-ért, Chenért és magáért.
Az elkövetkezendő három évet azzal töltötte, hogy a vállalatot visszahozza a csúcsra, új alkalmazottakat vett fel és igyekezett őket nem megölni. Chi blokkoló tanárnál tanult, rájött, hogy nem kellenek neki férfiak, testőrök senki sem, hogy megvédje magát. Mindent megtett annak érdekében, hogy a sarkára álljon. Már nem maradt senki és semmi, amit elvehetett volna tőle a sors. Vagy talán mégis?
Magassarkú cipője kopogott a padlón ahogy lesietett a szobába amit az emberei már biztosítottak a vendég számára. Három évvel ezelőtt, egy korházban tért magához. Ambiciózus fekete nap katona volt, több kísérletükre önként jelentkezett. Még szerencse, hogy az aktáját nem égette el. A férfi békésen szunyókált - amit az altatógáz is nagyban elősegített -, amikor a nő emberei megtalálták. A szoba ahol Hakon magához tér viszonylag, nos... hideg. Ilyen állapotban nehéz idomítani, robbantani pedig pláne. Carly a körülményekre rátett egy lapáttal, egy vödör jégdarabos vízzel ébresztette fel delikvensét. Pontosabban az egyik embere. Ő maga csak ártatlan kislányt szimulálva ült egy széken vele szemben, kortyolgatta a forró teáját és halkan kuncogott. Egy óvatlan pillanatban azonban a bögre tartalmát az egyik embere arcába zúdította, a tűz forró citromos lötty megégette a pofázmányát.
- Meg mondtam, hogy nem tűrök errefelé citromot. A tudomány nem tűri azt a gyümölcsöt.
Majd átváltott arra a cuki kis ellenállhatatlan vigyorára.
- Megtennéd, hogy hozol egyet - igazította meg a férfi gallérját - amiben nincs citrom?
Aztán a vendéghez fordult.
- Ezer bocsánat, hogy ilyen - kuncog - rideg körülmények közt keresem fel magát, csak hát a tudomány egyik kulcsembere vagyok és csak egy törékeny nő, gondolhatja, hogy mekkora veszélyben érzem magam. De hogy ne legyünk ennyire embertelenek - az egyik szék felé mutatott. - kérem foglaljon helyet, megbízásom van a számára.

Hatalmas loccsanásra ébredtem. Nem is zavart volna túlzottan, ha a jéghideg víz nem rajtam landol, a benne lévő átkozott jégdarabkákkal együtt. Csupán most tértem magamhoz, ennek ellenére nem kellett sokáig agyalnom azon, hogy mégis mi a pokol történt. Elraboltak. A vödröt tartó fickóra vetettem a rettentően sokatmondó tekintetemet, ami hála a hideg fogadtatásnak, végig azt sugallta, hogy szeretném őt megölelni... A nyakánál... Jó szorosan... Kb addig amíg van benne élet. Rettentően erős késztetést éreztem ennek megvalósítására, de tekintettel arra, hogy nem voltam túl előnyös helyzetben, hanyagoltam ezt az ötletet.
Miután sikerült lehiggadnom és ezzel együtt összeszedni a gondolataim, felfigyeltem egy nőre. Épp a teáját kortyolgatta... Majd hozzávágta az egyik emberéhez, aki emiatt valószínűleg szerzett egy szép kis égési sérülést. Hihetetlen, hogy ilyen forró volz az a rohadt tea és mégis az a zavarta, hogy citrom volt benne... Kapásból nem tudtam, hogy most zakkant, vagy csupán meg a havibaja. Miután felajánlotta a lehetőséget helyet foglaltam a székben, melyre rámutatott. Rohadt hideg volt a szobában ami hála a lassan rám fagyó hideg víznek kezdett egyre kellemetlenebb lenni.
A "megbízás" szó hallatán felvontam a szemöldököm, s halvány mosoly húzódott arcomon. Még a végén jól is kijöhetek ebből.