Forrongó Szikla - Belső rész

First topic message reminder :

A börtöncellák, a hűtők és a vallatószoba helyezkedik el itt, rengeteg őr jellemző. Az idomítás minden módja tilos idebent.

- Jól vagy? Mi történt, amíg távol voltam? Azt látom, hogy megtámadták a börtönt, de mi van a Szőkével? - hallotta az ismerős hangot Azoir, a háta mögül. Megfordult és ott látta Ionát.
- Iona! Csakhogy látlak! - kiáltotta, majd a lányhoz lépett és megölelte. Illetve csak megölelte volna, de nem tette, mert a hirtelen érzelem kitörésnek köszönhetően megcsókolta a lányt. Miután végzett a nem tervezett akciójával megszólalt.
- Örülök, hogy épségben látlak... - mondta a lány szemébe nézve, miközben egy rakoncátlan tincset sodort arrébb Iona arcából. - már azt hittem, valami nagyon durvát tettek veled...
Ekkor kapcsolt, hogy kérdéseket is kapott, így hát megpróbált válaszolni.
- Én is jól vagyok, és nem történt semmi különös. - tagadta le a túszejtést Azoir - A szőke meg valahova eltűnt... asszem... igazából nem tudom mi történt vele.
Ezután Azoir mégegyszer megölelte a lányt és csak ekkor esett le neki, hogy random csókot adott a lánynak, így hát elkezdett szabadkozni.
- Ja, amúgy bocs, hogy az előbb letámadtalak... csak nagyon aggódtam érted... Nem akartalak megíjeszteni...

~ Ó, de jó...ez az a találkozás, amit évek óta nem vártam...egyáltalán, minek is akarok beszélni vele? ~ bosszankodott magában Karin, de mostanában már egészen kezdte megszokni a logikátlanságot teljesen mellőző gondolkodásmódot...és továbbra is az volt a véleménye, hogy megőrült, de ezt a beszélgetést el kellett intéznie...eszébe jutottak a húga szavai, mikor elhagyták a falut. De ugye mi mindig ott leszünk egymásnak, és ugye sosem válunk szét, és sosem hagyjuk el egymást, mint a falut? - kérdezte akkor a kislány, és Karin abban az egyben biztos volt, hogyha ő itt lenne, akkor odarángatná Tariqhoz, ha akar menni, ha nem. Tariq mégiscsak az öccse volt, és különben is... ~ Egy esély. Ennyit adok neki, egyetlenegy esélyt, és nem többet ~ határozta el, mielőtt kopogtatott volna a fiú vállán.
Bár számított arra, hogy az öccse meglepődik - vagy esetleg pontosan olyan "örömmel" fogja fogadni, mint ő -, de erre azért nem számított. Hogy Tariq konkrétan leköpi. Ez a dolog annyira ledöbbentette, hogy most még gondolkozni is elfelejtett, és ösztönösen, már-már rutinszerűen pofonvágta. ~ Elvesztette az esélyét...határozottan elvesztette ~ döntötte el, és a fiúra nézett. Na, ennyit a boldog viszontlátásról.
Ráadásul még rá is mosolygott...jaj, mennyire szerette is Tariq folyton vigyorgó modorát, ami szinte mindenkit levett a lábáról. ~ Komolyan, ha itt megismerkedik mindenkivel, és tovább mosolyog, csak remélni tudom, hogy lesz valaki, aki majd nem örül neki...mondjuk Night... ~ karba fonta a kezét.
- Micsoda szerencse, hogy véletlenül összefutunk... - kezdte nyugodtan. - Ne is mondd...éppen világmegmentő hőst játszottál, és megtalált a Fekete Nap - tette hozzá, hangjában enyhe éllel. ~ Jól van, Karin...ha jóba is lehetnétek, akkor szúrd el most az esélyed, nem kell neked normális testvére kapcsolat...a, akkor is. Még az is jobb lett volna, ha játszok egy sakkmeccset a szöszivel... ~ - Annak meg örülök, hogy az önbizalmad továbbra sem kopott semmit, de ha lehet, legközelebb azért ne kopj az arcomba ennyi vizet, mert nem tartom túl kellemesnek.
Bármennyire is igyekezett tiszta lapot adni az öccsének, a dolog egyszerűen nem ment neki. Szerette volna újrakezdeni az egészet, kibékülni az öccsével...mert, valamennyire azért hiányzott neki, de nem akarta, hogy minden olyan legyen mint régen...hogy van Tariq, a király, meg az átlátszó nővére...persze, voltak itt barátai...de a szüleinek is a gyereke volt Tariq előtt, az apja mégis...
Pontosan tudta, hogy önzőn viselkedik, de nem volt kedve ehhez az egész bájolgáshoz...most minek? ~ Csak próbálj meg beszélgetni vele...egy beszélgetésbe még senki sem halt bele, különben is, a testvéred... ~ nagy levegőt vett.
- Na jó, Tariq, beszélnünk kéne - jelentette ki. - Öt éve nem láttalak...fogalmam sincs, milyen vagy, fogalmam sincs, mi történt veled...és fogalmam sincs, hogy mi történt a többiekkel - ez volt az a dolog, ami igazán érdekelte...tudni akarta a választ...hátha az öccse tud valamit. Kicsi volt az esélye, de mégis... ~ Lehet, hogy meg tudnánk találni őket...lehet, hogy meg tudnánk találni a férfit is... ~ gondolta. - Egy dolog: azért, tartsuk a két lépés távolságot.

Taira érezte a vizet a homlokán, de az esze egészen máshol járt. Az emlékek, amelyek feltűntek benne addig is ott voltak... valahol. De most uralták az egész tudatát. Onnantól kezdve, hogy megtiltották neki a sírást, végigfutott minden fordulóponton. Látta magát, amint megölte azt a madarat. Akkor ölt életében először. De eleinte az az énje még nem ő volt. Kisgyermekként még élt benne a határ, a hideg gyilkos ugyan a részét képezte, de nem mindenét. De már az volt. Egész lényében nem maradt hely a gyereknek. És látta, ahogy lassan felnőtt. Tinédzserkorára már nem nevelték elszigetelten, árulók nyomába küldték, hogy nyomozza ki őket, és vadássza le. Nem mosolygott. Nem tudott mosolyogni. Nem nevetett, és nem sírt mert egyszerűen képtelen volt rá. ~Elvesztettem a képességemet, hogy érezzek. Csak fájdalmat érzek.~ És tényleg úgy hatott számára, mintha az emocionális fájdalom fizikailag vetülne ki. Nem tudta feldolgozni, amivé tették, ezért a teste kétségbeesetten tiltakozott. Hirtelen tágra nyílt a szeme, és felkiáltott:
- Elég! - a lendülettől előre zuhant, és érezte, hogy egész testében reszket. Nem volt hozzászokva, hogy nincs teljes kontrollja a saját teste felett, de a fájdalom még nem múlt el teljesen. ~Mi történik velem? Miért történt ez velem? Miért én?~ kezdte kérdezgetni magát, és hiába próbált nem tudott lehiggadni. Nem tudta elmondani, hogy érzi magát, nem akart felállni, csak Aaron felé fordult. - Fájdalmas. - suttogta. - Nem tudom miért, nem hiszem, hogy normális, de amikor ezt csináltad... fájt.
Mikor pedig belépett az álruhás férfi, és Aaron elmondta ki az, Taira ismét átgondolta a lehetőségeit. ~Ha tudnék józanul gondolkodni, minden rendben lenne... De így, a szerencsémre kell bíznom magam, és arra, hogy minél hamarabb rendbe jövök.~ Rájött, hogy a szervezete kétségbeesetten igényli az egész életén át tartó önkontrollt. ~Meg kell oldanom ezt a helyzetet. Ki fogok találni valamit. Ahogy mindig, most is visszanyerem a józan gondolkodásomat... De lehet, hogy most pont az a logikus, ha az Aaron által javasolt utat választom... Akkor is ha nehéz, és akkor is, ha fáj...~

Quan levette sisakját majd köszönt. -Neked is szia Aaron. És nem,nincs tudathasadásom. A teljes nevem Dredd Lein Quan. Mivel a családom alapvetően bíró volt ezért én is az lettem. Apám döntött úgy,hogy őt a fegyverek kovácsolása jobban érdekli. A bátyja pedig maradt bíró. A szakmát nekem is ki kellett tanulnom és hivatalosan rendőrbíró vagyok. Aaron az apám bátja a kezeim közt halt meg.A papám kardját a tóba dobták. Szeretnélek megkérni,mint barát,hogy hadjad el a termet.Ha esetleg nem mennél bírói rangomnál fogva kidobathatlak,de nem szeretném. Nos,kedves vallatóm a sors iróniája,hogy a rabból lett a vallató és a vallatóból rab. De ez már a múlt zenéje. Beszéljünk a jövőről. Aaron most pedig kérlek hadjad el a termet én szeretném kihallgatni a rabot. És nyugi nem terveztem,hogy megölöm.-Majd Quan a földön lévő Tairát felvette és leültette a székre. Quan vele szembe leült és Aaron felé fordult. -Szia Aaron még mindig itt vagy?- Quannak nem tetszett ahogy Aaron fogadta,és egy kicsit most visszaadhatta.

Mikor Azoir megcsókolta, Iona ledöbbent, de boldog is volt. ~Remélem azért nem vagyok rákvörös. Á... felesleges reménykedni. Tuti, hogy rákvörös vagyok.~
- Semmi gond. - mosolyodott el a szabadkozásra. - Én... örülök neked. És annak is, hogy jól vagy... és... - aztán átgondolta, hogy miket mondott még Azoir. - A Szőke eltűnt? És Aaronnal mi történt utána? Tudtál rá hatni? Láttam, hogy te is beszéltél vele... - megtorpant egy pillanatra. - Bocsi, a nyakadba zúdítok egy halom kérdést, de annyira örülök, hogy rendben vagy, és jó lenne tudni, hogy mi történt, és mit csináltatok, mert összezártak egy cellába Zaheerral, és emiatt kicsit elveszítettem a fonalat.
~Hadarok. És vigyorgok. Vigyorgok, és hadarok. Ez normális? Hivatalosan is: Tizenkilenc éves koromra sikerült szeleburdi tinilánnyá változnom, aki vigyorog, ha megcsókolják. És fülig pirul. Szokás szerint.~ De ennek ellenére nem akarta abbahagyni a mosolygást. Örült annak, hogy végre szabadok, és érezte, hogy a kalandjuk lassan a végéhez közelít.

Azoir csak Iona szemeit nézte. Észre sem vette, hogy a lány elvörösödik. Szinte elveszett a szemeiben. Látta a csillogásukban a végtelent, az univerzumot, a mindenséget és gyönyörűséget. Szinte már egy másik világban, sétált volna.
Elmélkedéséből egy újabb kérdés áradat riasztotta fel.
- Igen el. És Aaronra is tudtam hatni, szerintem. - füllentett Azoir - semmi baj, hogy ennyit kérdezel, biztos gyötrelmes volt az ami benn történt Zaheernál. 
Miközben mondta, Azoir fürkészni kezdte Iona arcát ekkor szembesült azzal, hogy a lány vigyorog.
~ Vörös is és vigyorog... Mit tettem vele? ~
- Szerintem lassan keressük meg a többieket. - mondta, aztán felcsatolta kis késeit, tegezét és íját is magára vette. Ezután újra ránézett Ionára, és megint megölelte.
- Örülök, hogy vége ennek a rabságnak... És annak is, hogy most már biztonságban vagy...

~Igazából annyira nem volt szörnyű... próbáltam rávenni, hogy beszéljen...~ állapította meg magában a lány. ~És most hogyan tovább?~ kérdezte magától. ~A Fekete Nap nagyon meggyengült, és aligha kell néhány minden lében kanál fiatal segítsége, hogy végleg kisöpörjék őket. Akkor mi lesz velünk?~
- Én is örülök, hogy vége. Egy kicsit túl sok volt ez az utóbbi pár nap... - belegondolt, hányan haltak meg, és kirázta a hideg. Egyikük sem érdemelte meg a sorsát. - Köztársaság Városban maradsz, ha ennek az egésznek vége? Gondolom, most hogy az Egyesült erők ekkora győzelmet arattak, lassan megyünk haza... - átfutott az agyán, hogy mennyi minden történt. Hány új embert ismert meg, és mennyit tanult. A sok borzalom ellenére nem bánta, hogy így alakult. - Szóval, ha maradsz, akkor találkozhatnánk néha. - mosolygott Azoirra, örülve, hogy az arca lassan visszanyeri normális színét.

-Igen, maradok a városban. A találkával viszont baj van. Mégpedig az, hogy a néha nekem túl kevés. Én nem tudnék úgy élni, hogy nem látlak minden nap. Tudod, mióta nem tudok idomítani, te vagy nekem a mindenem. - mondta Azoir, remélve, hogy nem ijeszti el a lányt magától. - Na de most már a többiek is kereshetnek minket... menjünk!
Ezzel Azoir gyengéden belecsúsztatta kezét Iona kezébe, és  finoman maga után húzta. Így hagyták el a fegyvertermet, és az udvar felé vette az irányt.
- Sajnos Iona, nem hiszem, hogy a kaland a vége felé járna... - mondta halkan a lánynak - Ez egyenlőre csak egy csata volt. A nap szerintem még mindig erős. Főleg, hogy azt sem tudjuk mi lett a szőkével...  Na de ahogy Aang is optmista volt, én is az leszek... Azt hiszem a mi javunkra fordult a háború.

Zima kezdett megnyugodni, letörölte az utolsó könnycseppeket is. Azt hitte, Jasmine rögtön elmegy, de örült, hogy maradt. Egészen szimpatikus volt neki. ~ Mondjuk ez így kicsit abszurd… Alig néhány napja ismerem Nightot. Közel kerülünk egymáshoz, majd azt kéri, ne érezzek iránta semmit – mintha az olyan könnyen menne – megkér, hogy ne menjek utána. Kiborulok – amit régen sosem tettem – és azon kapom magam, hogy a húgával beszélgetek, akivel most találkoztam először, de tudok róla pár dolgot. Ő pedig jó formán nem is ismer… Mondjuk az utóbbi időt is olyan emberekkel töltöttem, akiket csak a kaland során ismertem meg… Jó, meg az egész életemet úgy töltöttem, hogy idegenekkel spanoltam le. Hát, ha már utazó az ember… Tényleg, hány féle emberrel találkoztam már… hányukkal levelezek. Hányuktól búcsúztam el... Night… valószínűleg jót fog tenni, ha egy ideig nem találkozunk. Reménykedhetek abban, hogy egyszer elpusztítja a naplót? Mondjuk akkor sem lenne minden normális... Elég. Nem akarok bedepizni. Nem olyan vagyok. Majd kell keresnem egy alkalmas üvegdarabot, hogy golyót készítsek arról, amire emlékezni akarok. Mint máskor… ~
Zima Jasmine arcát figyelte és halványan elmosolyodott. ~ Kicsit mintha magamat látnám. Azt hiszem, mi ketten jóban leszünk. ~
- Ha le akarod csapni, akkor állj sorba. De azt hiszem, az nem megoldás. Én is örülök, hogy találkoztunk. Arról viszont nem szeretnék beszélni, amit mondott. ~ Bár mondjuk Tai is belefolyt… ~ Maradjunk annyiban, hogy volt egy-két dolog, amiben nem értettünk egyet… Night mindig ilyen volt? Amúgy te hogy kerültél ide, ha szabad megkérdeznem? ~ Tudom, hogy nem szép dolog terelni a témát, de látszik rajta, hogy sejti, hogy nincs minden rendben. De megígértem, hogy nem beszélek arról. ~

A céltalan sétálgatásomat Aaron zavarja meg. Remek...okos fiú, most talán nem öllek meg...egyelőre. Aztán elhaladt. Nem válaszolok neki és az arcomon sem rebben meg egy izom sem. Azonban a szemem követi őt, majd amikor távolodik távolról én is. "Aaron kapitány". MÉGIS MI A JÓ ÉDES IRUKOT BESZÉL EZ? És beengedik. A homlokomra csapok. Aaronnal sürgősen el kell beszélgetnem az élet örömeiről. Hisz ha meghal az neki már nem fáj, csak a körülötte lévőknek nehéz. Pont ez a helyzet akkor is, ha hülye az ember. És Aaron nagyon hülye. Mivel ő barátként közeledett felém, én így is azt fogom tenni. Jó barátok leszünk... legalább is ez fog látszani. Az őrökhöz lépek.
-Night Akiyama, nem adtam át semmit senkinek, csak Aaron...nos ő egy idióta.
Rontok be az ajtón. Quan is ott van. Hát ez egyre jobb és jobb.
-Aaron "kapitány"-t elrabolhatom egy percre? Nincs ellenvetés. Remek. Indítvány elfogadva.
Azzal kirángatom a fiút karjánál fogva, nem érdekel mit zavartam meg.
-Figyelj, nem érdekel, hogy kinek csapod itt a szelet a mosolyoddal és kinek nem, de Tai fogoly. Mégpedig a rosszabb fajtából és amíg az én kezem alatt van az ügye nem fogsz neki virágosrétet szedni. Ott van Karin. És van valami, amit jól jegyezz meg. Mielőtt a húgomra nézel NE NÉZZ A HÚGOMRA...tudod valaki két éve próbálkozott nála, minden nyomorúságos percben bámulta. Hát hidd el nekem, hogy nem jó dolog a szemhéjgödrön át elvérezni. Sőt, ha egy légtérben akarsz vele lenni, akkor is KÉRJ engedélyt!
Barátian a fiú vállába öklözöm. Szerintem jól játszottam a szerepem. Ezt egy kisebb nevetés követi, majd arcom ismét komoly tekintetet vesz fel.
-Mindenesetre az előbb komolyan beszéltem. Ne próbálkozzon a húgomnál, mert megjárja. Kapitány. És most visszamegyek Tai-hoz. EGYEDÜL! Nem szeretnék őrséget hívni.
Visszamegyek a vallatószobába.
-Quan, a személyes bosszú várhat egyelőre egy örömhírt szeretnék közölni a vendégünkkel.
Megvárom amíg ismét egyedül maradunk a szobában, majd a nő szemébe nézek.
-Aaron egy idióta, de a javamra. Elszólta magát, tudom, hogy hogy hívják, drága. Tönkre fogom tenni magát, higgye el. Csak azért él még mindig, mert én megengedtem.
Ezután egy kis ideig csendben maradok, hagyom, hogy filozofáljon a blöffömön azonban kicsit sajnálom Quan-t, biztos személyes érzelmek is fűzik a rabhoz így ismét hívatom.
-Quan, szerintem Ön is szeretne elbeszélgetni a drága vendéggel. Ezt a jelenlétemben tegye, ne izguljon a vallatás nem lesz dokumentálva.
Gonoszan vigyorgok a férfira és a falnak dőlök várva, hogy mit tesz Tai-al.

Jasmine megkönnyebbültem felsóhajtott, mikor Zima letörölte arcáról az utolsó könnycseppeket. ~ Még az a szerencsém, hogy nem küldött el a fenébe, azok után, hogy csak így egyszerűen letámadtam...mindenesetre, ha nekem jött volna így valaki, valószínűleg elrohantam volna az ellenkező irányba...na jó, lehet, hogy ennek csupán az elrablási paranoiám az oka ~ elhúzta a száját, majd mosolyt erőltetett az arcára, és Zimára nézett.
- Tudod, nem szeretek a bátyám lecsapása miatt sorba állni, de veled most az egyszer kivételt tehetek...és valamiért az az érzésem, hogy Nighttal nem csak neked van bajod, de...de, ez lényegtelen - elvigyorodott, de ugyanilyen gyorsan is eszébe jutott, hogy egy perccel korábban a földidomár milyen szomorú volt. ~ Mi a fenét mondhatott neki a drága bátyám? És mit titkol el előlem? ~ összeráncolta a homlokát. Valamiért biztos volt benne, hogy Nighttal koránt sincs minden annyira rendben, mint amennyire ő mutatja, de Zima azt mondta, hogy erről nem akar beszélni. ~ Mi a fenét rejteget? A végén még kiderül szeretett testvéremről, hogy titokban, éjnek idején embereket gyilkol, és felboncolja őket? Komolyan... Mi a frász lehet ennyire nagy titok? ~ azonban, ha őszinte akart lenni magával, talán nem is akarta tudni...talán addig volt neki jó, amíg nem tudott semmit, és szépen éldegélhetett abban a hitben, hogy Night jó ember...de hát, miért is ne lenne az?
- Tudod, elég érdekes az idekerülésem története... - kezdte, mikor eljutott tudatáig a lány kérdése - Köztársaság városban voltam, éppen ismerkedtem, mikor megjelent egy szőke alak...és aztán elfogtak, és elszöktünk, és elmentünk a rendőrségre, ahol összeismerkedtünk valakivel, ja, de előtte megmentett egy gonosz chi blokkoló, aki nem is gonosz, és utána megint elfogtak, és a Forrongó Sziklába vittek, és ott felrobbant minden, és most itt vagyok - hadarta egy szuszra. - És te? Ti? Ti hogy kerültetek ide?

Taira, egy pillanat alatt felpattant, kicsavarta Quan kezét, és életveszélyes helyzetbe hozta a nyakát. Szabad kezével kihúzta az övéből a kardot, és Nightra fogta.
- Egyszerű a helyzet. Én már öltem így embert. Ha most őröket hív, egy mozdulattal eltöröm a nyakát, te pedig megszabadulsz a fejedtől. Nem én akartam ezt, te gondoskodtál róla. Én nem vagyok agresszív. De ha valaki fenyeget, akkor nem ő fog jól kijönni belőle. - aztán hirtelen megremegett, és érezte, hogy megszállják az emlékek. A madár, majd az emberek. Összegörnyedt, hirtelen ismét érezte a gyógyítás közben fellépő fájdalmat. Kibillent az egyensúlyából. ~Mit művelt velem?~ kérdezte önmagától. Alig bírt megállni a lábán, Quan könnyedén kiszedhette a kezéből a kardot. Kiszaladt alóla a lába, nem tudott egy lépést sem tenni, mire összecsuklott a földön. Nem bírt felállni. A feje lüktetve fájt, de azon túl nem tudta meghatározni, milyen fájdalmat érzett. Csak azt tudta, hogy akármi is az, a gyógyítás hatása volt. ~Mit műveltek velem?~

Nem történt semmi érdekes. Najó mégis, de miért kéne róla tudnia? Felesleges. Biztos jól szórakozna azon, hogy nem volt senkim és aljamunkát végeztem minimális Yuanért egy gyilkosnak. Nem Karin, ebből nem eszel.
-Két lépés? Nem lesz az egy kicsit kevés?
Vigyorgok a lányra, majd pedig átkarolom őt.
-A múlt az már a múlt Karin, ha hiszed hanem én is ki szeretnék békülni a kissé durcis nővéremmel. Persze a király még mindig én vagyok, de a család az első. Gondolkodtam. Azt hittem, hogy halott vagy erre a legjobbkor állítasz be. Mi más lenne a legjobb indok a békülésre mint egy írtózatos nagy háború nem igaz?
Még magamat is megleptem azzal, hogy ki akarok békülni Karinnal. Persze imádok a középpontban lenni mint a tökéletes öcsike, szándékosan nem mondom neki, hogy még mindig a világ megmentésén agyalok.
-Mi történt velem? Tudod utazgattam, jártam a világot. Mindenütt megcsodáltak meg minden. Mint régen. De tudom, hogy nem szereted ha erről beszélek így mos tén kérdezek.  Mi történt veleg a homokvihar után? Hiányoztam?

Quan meglepődött a történteken. Mikor visszament a szobába és éppen vallatta volna a lány az rátámadt. Majd érezte,hogy a lány elgyengül és visszavette a kardját. Quan látta Nighton,hogy vért akar látni,de Quannak feltünt,hogy a lány már nélküle is szenved.~Lehet,hogy nem fog tetszeni Nightnak,de én nem akarom megölni. Aaron vajon mit tett vele? Tényleg Aaron. A véridomítása. Egyszer még fejbe vágom. Nos,azt hiszem ha vissza viszem Aaronhoz többet megtudok. De Nightal nem hagyhatom egyedül.~ Quan megint finoman felvette a lány és megint a székre szépen lerakta. Majd a lány mögé állt és a kardját a lány torkához vitte és elkezdett a fülébe suttogni.
-Látom másnak is keresztbe tettél. De ne én legyek az eszközöd ha másra mérges vagy. És képzeld nem akarlak megölni Nightal ellentétben. Most szépen kihozlak innen és elmegyünk Aaronhoz.- Quan eltette a kardját és megint leült a lány elé. Hosszasan nézett a lány szemébe.~Ha Aaronból kiszedtem mindent akkor egy sziklával sem lesz gond. Mondjuk rejtegeti az érzelmeit.~ Quan tovább nézett a lány szemébe.
-Az itélete: Életre ítélem,a halálbüntetést nem engedéjezem.- Fordult Night felé,majd vissza a lányra.
-Beszámíthatatlansága miatt gyógykezelést ítélek neki amit Aaron fog végrehajtani. A rabot saját magam kisérem.- Felállt és Night felé fordult. -Nem is mutatkoztam be. Hadd pótoljam. Dredd Lein Quan rendőrbíró.- Ezután a lány felé vette az irányt karjaiba vette és kisétált. Meglátta Aaront.
Odament hozzá.-Gyere gyorsan mennünk kell. A többit később.-

Iona Azoirral kézen fogva kisétált a fegyverteremből, és átgondolta a hallottakat. Igaz, a Nap még mindig erős lehetett, ki tudja, hány támaszpontjuk maradt még, ha ekkora hadsereggel is el tudtak rejtőzni a világ elől... De Azoirnak igaza volt. Optimistának kellett maradniuk, hinni, hogy az ő javukra billent a mérleg.
- Hát... akárhogy is alakul ezután, már felkészültebbek leszünk. Sok borzalom történt, de meg kell látni benne a jót. Ha a Fekete Nap nincs, soha nem ismerjük meg egymást, és... azt hiszem sokat fejlődtünk ez idő alatt. - körbenézve látta Ruant, ahogy egy vörös hajú nővel beszélget, de mások már nem nagyon maradtak az udvaron. Felnézett a léghajóra, és megszólalt. - Szerintem a többiek oda mentek. Keressük meg őket, jó lenne tudni, mi történt...

Karin Tariqra nézett, és alig észrevehetően felhúzta a szemöldökét. ~ Na persze, semmi különös meg érdekes nem történt, meg most érkeztem a Holdról, és rózsaszín nyuszika vagyok ~ bosszankodott magában. ~ Még hogy Tariqkal nem történjen semmi...komolyan, egy fiú, aki kényszeresen azt érzi, hogy meg kell mentenie, meg tudja menteni a világot, ezer százalék, hogy nem kerül bajba...na mindegy. Úgysem érdekelnek a hőstettei ~ vonta meg a vállát. Különben is, ha az öccse elmesélné, mi törtnét vele, akkor neki is el kellene magyaráznia mindent...a szemétől kezdve a nagyapjuk, és Ren haláláig. Ez pedig...nos, nem szerepelt a "sürgősen megtenni" listáján.
Miután a fiú kijelentette, hogy a két lépés távolság kicsit kevés lett, hirtelen elvigyorodott, és átkarolta. Karin egy pillanatra zavarban érezte magát, fogalma sem volt, hogy mit mondhatna neki...most komolyan, Tariq már szinte felnőtt volt, most pofozza fel megint? Különben is...testvérek voltak. Ki kellett békülnie vele, bármennyire is szerette volna elkerülni.
- Tudod, Tariq, egyáltalán nem hiányoztál - válaszolta kissé nyersen öccse kérdésére, majd elmosolyodott. - És tudod, kicsit jó volt abban a tudatban élni öt évig, hogy innentől kezdve tökéletes testvér nélküli életem lesz, de azt hiszem, nem bánom, hogy élsz. Még ha... - húzta el kissé a száját - nem is változtál semmit.
Ideje azonban már nem volt arra, hogy elmondja neki, vele mi történt - aminek egyelőre még örül is, tekintve, hogy nem akart minden apró részletet Tariq orrára kötni -, mivel megérkezett Aaron. A vízidomár hatalmas vigyorral fordult Tariq felé, amitől a lány fejében egy pillanatra az is megfordult, hogy kijelenti, hogy letagadja azt, hogy valaha is látta Aaront, de szerencséje volt. A fiú úgy tűnt, pont azért ment oda, hogy kisegítse. ~ Épp időben...bár, ha nem jön, úgyis itt hagytam volna legdrágábbik testvéremet ~ gondolta, és egy gyors mosolyt küldött Aaron felé, és reménykedett benne, hogy öccse nem vett észre. ~ Akkor lennék csak igazán nagy bajban... ~ fintorodott el. Na persze, Aaron sem hagyhatta abba csak a bemutatkozásnál...még mondania kellett.
- Nincs igaza - cáfolta meg faarccal. - Többnyire én kevertem őket bajba, és csinos... - a szemére mutatott. - Ugyan már... - azonban észrevette, ahogy a vízidomár hirtelen elnémult, és elfordult, hogy lássa, amit ő. Quan volt az, karjában azzal a lánnyal, aki megzavarta a kihallgatást. ~ Hú, de jó...már csak ő hiányzott... ~ sóhajtott fel, aztán meglátta Aaron arcán az aggodalmat.
Nem tudta miért, de a dolog kissé zavarta...na, nem mintha neki bármi köze is lett volna Aaron magánügyeihez, pláne nem a tűzidomáréhoz... ~ Ha most kiderül, hogy féltékeny vagyok, akkor ténylegesen és végelegesen megőrültem ~ jelentette ki magában, és a falnak dőlve figyelte az eseményeket.
Látta, ahogy Aaron a lány fölé hajol, és ahogy teljes figyelmével csak rá koncentrál...látta rajta, hogy fontos neki. És azt vette észre magán, hogy az egész egyáltalán nem hatja meg...hagy csináljon azt, amit szeretne. ~ Nincs közöm hozzá...különben is, Aaron elsősorban gyógyító... ~ elmosolyodott. Ha ezt csinálta, valahogy sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnt, nem úgy, mint a véridomításnál... ~ Mondta is, hogy a nagymamája híres gyógyító volt... ~
Aztán meghallotta a mondatot...és azt, hogy Aaron szivinek szólítja a lányt. Persze, nem volt ebben semmi különös...a fiú amúgy sem volt teljesen normális, de ez... Az arca megrándult egy pillanatra, de igyekezett nem odafigyelni...de akkor sem érezte magát jól. Ha másnak mondja...ha valaki másnak, akit nem ilyen aggódva figyelt.
Nem mutatott semmilyen érzelmet, mert biztos volt abban, hogy ő tévedett...ő tévedett akkor, mikor elhitte, hogy tényleg kedveli. Összefonta a kezét, és idegesen ajkába harapott. Már megint hülye volt...és ez vajon miért is nem lepte meg? ~ Ugyan már...nem vagyok valami szentimentális kislány, és ráadásul szerelmes meg egyáltalán nem... ~ rázta meg a fejét, és Quanhoz fordult.
- Mi történt? - kérdezte nyugodtan.

Taira érezte, hogy Quan a nyakához szorít egy pengét, de csak tompa zajként jutottak el a tudatába a szavak. Aztán a penge visszahúzódott, és a férfi felemelte. Végigvitte a folyosón, majd a hátára fektették. Mikor Aaron ismét a homlokára helyezte a kezét, fel akarta emelni a kezét, hogy elhárítsa a segítséget, nem akarta még egyszer, nem akarta az emlékeket... de ahhoz is alig volt ereje, hogy megmozdítsa a karját. "Nem lesz bajod, szivi, nem lesz semmi baj..." Hallotta, de nem volt benne biztos. A víz érintésére ismét eszébe jutottak a könnyek, és a madár. Majd az első ember is, akivel végzett. Szinte látta a saját arcát, ahogy végtelenül nyugodtan tekint le az áldozatára. Immár pontosan értette, mi okozta a fájdalmat. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Azt a madarat még tudta sajnálni... de azért a férfiért már nem érzett semmit. Hirtelen eszébe jutott, amiket a jelentésben írtak. Kivégezték az anyját. Kivégezték, mert nem akarta, hogy ezt csinálják belőle. Az emlékekben látta az anyját... és szerette. ~De már azt sem tudom, mit jelent az, hogy szeretni.~ gondolta. ~Halott vagyok. Tényleg halott vagyok. Ahogy a szüleim, ahogy azok, akikkel végeztem. Halott vagyok...~
Kinyitotta a szemét, felült, és szinte transzban nézett körül. A fájdalom eltűnt, de nem tudott megszólalni. Nem tudta azt mondani, hogy köszönöm. Felállt, és csak nézte a falat egy darabig.
- Nem akarom ezt tovább csinálni. De... nem tudok más lenni. Értek mindent, de szétfolyik az egész... Nem akarom ezt így használni. Gyilkosnak neveltek, de nem akarok többet értelmetlenül ölni. Nem tudok úgy érezni, ahogy ti, de elég volt. Nem akarom tovább... Nem akarom így tovább...

Zima szemében még látszódott a szomorúság, de elmosolyodott, mikor a lány a lecsapást említette. Sóhajtott. Még mielőtt Jasmine elmondta volna az odakerülését, egy pillanatra észrevette Nightot. ~ Biztosan a vallatóba megy. Meg akarja ölni Tai-t. Tudom, hogy a nő gyilkos, meg felidegesítette, de… nem megoldás. Nem ismerem Tai-t, de legszívesebben odamennék és megvédeném. Nem, nem mehetek. Nightnál kihúznám a gyufát, amit nem akarok. Tényleg félek tőle kicsit… De ezt nem tudhatja meg. De mégis… de nem. Jasmine… utánam jönne. Nem tudom, Nightnál van-e a napló, de ha igen… azt sem kockáztathatom, hogy szegény lány így tudja meg. Jasmine akkor járna a legjobban, ha Night személyesen mondaná el, mint nekem… Szegény, vajon mennyire törne össze? Hiszen mégis csak a bátyjáról van szó… Nem, erre nem akarok gondolni. Night nem fogja elmondani. Nem mondhatja el. De mégis, ha valahogy kiderülne… Akkor már az is jobb, ha ő maga mondja el. Látod, mibe sodortad magad Night? ~ Jasmine röviden összefoglalta az odaérkezését. ~ Hát ezt jól megasszondtad… Akkor most én jövök… de várjunk… a Szőkét említette? Vajon vele mi lehet? ~
- Nos, én is Köztársaságvárosban kezdtem. Gyanúsan nagy volt a csend. Két lánnyal ki akartuk deríteni, mi történt. Mikor a Városházára mentünk, egy csapat katona várt ránk meg egy fura fazon, hogy elfogjanak. Egy darabig tartottunk magunkat, majd egy másik srác is csatlakozott. ~ Jé, tényleg, Aaronnal már találkozott, ő hozta be a léghajóba. ~ Elfogtak minket, majd egy portálon át Ba Sing Se-be vittek és börtönbe zártak. Aztán két csapatban sikerült megszöknünk, majd a szegénynegyedben találkoztunk újra. Night is ott akadt ránk. Aztán a város átkerült a szellemvilágba. A szellemerdőbe mentünk, ahol kis csapatunk bővült, majd egy léghajóval visszamentünk Ba Sing Se-be. Nekünk is volt szerencsénk a Szőkéhez. Aztán elfogtak, a Forrongó Sziklába hoztak, és most itt vagyok.
Zima amúgy nagyon szeret mesélni, de most rövidre fogta. Újra sóhajtott.
- Meg kéne keresnünk a többieket, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. – Zima elindult a folyosón, amin Jasmine végig húzta, remélte, hogy a lány követi. Ekkor meglepetésére Quan jött ki a vallatóból, kezében Tai-al, ~ Itt meg mi történt? Szegény nagyon rosszul fest. ~ majd Aaronék felé viszi. ~ Jól látom, Karin? Ezek szerint jól van. ~
Mire odaértek, Taira már talpon volt és furcsán beszélt. ~ Gyilkosnak nevelték? Hallottam már ilyenről, de sosem hittem volna, hogy találkozok ilyen személlyel. Valószínűleg nem volt más választása… De úgy tűnik rádöbbent néhány dologra. Ez már jó jel. ~
- Mi történt? - fordult a többiekhez.

A POSZT MESÉLŐI ÉRTÉKŰ!


Taira megint elemében van, konkrétan megint abba a helyzetbe hozta magát, hogy bármelyik nyomorult pillanatban megöletném. Épp indulnék vissza, mikor egy fura maszkos fazon és több őr jelenik meg előttem. A férfi gondosan végigmér. Mi a francot akar?
-Night Akiyama, az úgy ítéltük, hogy ezentúl Én vezetem Taira vallatását, mivel így is kicsúsztak a keze alól a dolgok.
-Mégis ki a franc maga?
-Az teljesen mindegy, senki nem kérdezte, mégis mindenki tudja.
Ki lehet ez? Olyan kisugárzása van mint a Szőkének, de ő nem lehet.  A hangjuk is teljesen más. És ő talán végre az én oldalamon áll.
-Night, az ön itt léte ezentúl felesleges. Ezennel visszavezényeltetem önt rendőrkapitányságra ahol visszatérhet a mindennapi teendőihez az Egyesült Erők köszöni az együttműködését.
A férfi ezután csettint egyet az őröknek aki teljesen átrendezik a vallatószobát. Egy rácsot húznak fel amely elfelezi a termet, egy furcsa kalodát is elhelyeznek ott. A levegőben lóg és valamiért az ujjakat is képes lefogni. Vele szemben egy asztalt széket valamint egy kávéspoharat helyeznek el, illetve néhány papírt és egy kazettát is amelyre feltudják venni a kihallgatást.
-Hozassátok ide a foglyot, azonnal hozzá akarok látni. Minél előbb végzünk, annál hamarabb vethetünk véget a Nap tébolynak.
Felkapom a fejem...Tai-t hívja...Akit Quan az imént vezetett ki. A férfi szavaira csak úgy ugranak az őrök, négy rögtön el is indult, majd másik hat követte őket.
-Aaron és Quan letartóztatom önöket az Egyesült Erők közvetett árulásának vádjával. Tai önt pedig azonnali hatállyal őrizetbe veszem, jogában áll hallgatni.
Az őrség főleg földidomárokból állt, így mindenkit megbilincseltek mielőtt bármit is tehettek volna. Látom, hogy a vallatószobába vezetik Tai-t, leállítom őket és annyit súgok a fülébe, hogy
-Két hét. Ennyit kaptál...élvezd az életet drága.
Tudja, hogy a naplóról van szó, azt viszont nem, hogy blöffölök. Mindegy ha ez a fura férfi így folytatja akkor én két napot sem adok neki, nem pedig két hetet. A szobámba sétálok és egy papírt veszek elő, majd hosszadalmas írásba kezdek.
„Drága Jasmine!
 
Tudom, hogy nem alakult épp a legjobban az egymásra találás, de zaklatott lelkiállapotomban azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Azért  vetem papírra eme gondolatokat, mert el kellett hagynom a léghajót és tudod jól, hogy nem erősségem a búcsúzkodást. A lap hátlapján megtalálod a címemet, ott bármikor el tudsz érni Köztársaság városban és levelet is írhatsz amikor szeretnél. Apát és anyát üdvözlöm, neked pedig sok sikert az egyetemhez! Idióta bátyád, Night.
 
Utóirat: Kérlek ne haragudj azért, mert hülye voltam.
 
 
Ahogy sétálgatok elhaladok Jasmine mellett és a táskájába csúszatom a papírt észrevétlenül, majd zsebrerakott kézzel haladok el mellette bunkó paraszt módjára. A zsebembe nyúlva megfogom érzek valami keményet. Az üveggolyó. Nem törhetem össze. Nem, túl sok emlék kötődik hozzá. A napló mellé rakom és emlékáradat fut végig rajtam. A barlang, a csatorna minden. Nagyot sóhajtok és elhagyom a léghajót. A többieknek annyi tűnik fel, hogy egy másik elindul vissza Köztársaság Város felé. Eközben titokzatos alak leveszi a sisakját, majd amint bevezetik hozzá Taira-t utasítja az őröket, hogy zárják a speciális kalodába. Csak beszélni tudott, idomításra nem volt módja. A férfi megnyomja a kazettát, majd az asztalra helyezett kávét kezdi el szürcsölgetni.
-A cél szentesíti az eszközt, Taira. Hidd el, nem azért teszem amit teszem, mert a kedvenc hobbim emberek kínzása. Nem...Tudom, hogy nincs más mód. Ismerlek már régebbről, ha hiszed hanem. Van egy közös ismerősünk is *ráüt a magnóra ami ennek köszönhetően megszakítja a felvételt.* Lane. Így gondolhotja, hogy nem egy idióta vagyok. Jobb minél előbb a tárgyra térni mielőtt...
Ekkor nyílik az ajtó.
-Uram, mit csináljunk Quannal és Aaronnal?
-Engedjék el őket, a fogvatartásuk hasztalan.
-De uram...
-Ne szállj vitába velem, tedd amit mondtam, ahogy mondtam, amikor mondtam.
Az őr sóhajtott, úgy tűnik eleget hallotta már ezt a szöveget majd a parancs szerint cselekedett. A vallatószobát azonban rengetegen őrizték senki se ki, se be így az ismeretlen és Taira nyugodtan tudtak beszélgetni.
-Elnézést... *elővesz egy fecskendőt, majd a kávéjába nyomja és elkezdi vele spriccelni a falat* A kellemetlenségek elkerülése végett szeretném ha minél előbb a tárgyra térnénk. Én kérdezek, maga válaszol. Nincs vécészünet így a maga helyében csipkedném magamat.
 
/A következőt a rendőrségre írom/
/Kép a férfiról: LINK /

Taira felnézett az ismeretlenre a kalodából, és szokásos, nyugodt hangján megszólalt. Night szavai foglalkoztatták... de úgy döntött, először az adott pillanatra kell fókuszálnia, utána tervezhet hosszú távra. Noha már visszatért néhány elfojtott emléke, és ezzel együtt az érzelmei is éledezni kezdtek, még mindig hűvös volt, és a logika irányította:
- Tudja, mikor én hallgatok ki embereket, előbb felteszem a kérdést, mielőtt választ várok.

Karin továbbra is kifejezéstelen arccal nézte, ahogy Aaron befejezi a gyógyítást. Látta az arcán, hogy tényleg fontos neki a lány...hogy tényleg aggódik érte...talán csak barátként. Talán jobban is. ~ Te magad mondtad, hogy Aaronnal csak barátok vagytok...most ez van, tessék ~ úgy érezte magát, mint aki citromba harapott, és ez a keserűség mindenét átjárta. Kellett neki elhinnie, hogy Aaron tényleg kedveli, kellett neki elhinnie mindent... ~ Hülye vagyok. Ugyanaz a hülye és naiv kislány, aki öt évvel ezelőtt is, és igaza volt apámnak, mikor azt mondta, hogy az érzelmekkel semmire sem megyek ~ jutott eszébe, és Tariqra pillantott. Bármi is történt vele az alatt az idő alatt, amíg távol voltak egymástól, még így is szerencsésebb lehetett, mint ő...igaz, egyedül volt, de nem halt meg senki sem miatta. ~ Kíváncsi vagyok, hogy kőkemény úrfinak össze lehet-e törni a szívét...nem hiszem ~ nem akart sírni, de ha őszinte volt magához, nem is tudott volna...Ren halála óta nem sírt...és nem is állt a szándékában.
Aztán Taira magához tért, alig azelőtt, hogy Zima és egy ismeretlen lány megérkeztek, és elkezdett arról beszélni, hogy nem akar többé ilyen lenni...hogy ok nélkül öljön, és hogy meg akar változni. ~ Változni mindig lehet ~ gondolta ~, de a múltat semmivel sem törölheted ki ~ tulajdonképpen nem tudta eldönteni, hogy sajnálja-e, vagy épp gyűlölje emiatt...a gyilkosság azon kevés dolgok közé tartozott, amit sosem tudott volna megtenni, csak akkor, ha különben valamelyik barátja hal meg. De akkor azonnal megtette volna, ebben biztos volt.
Másrészt, ha gyilkosnak nevelték, akkor nem valószínű, hogy akarta ezt az egészet. ~ Az, hogy Aaron...szóval, Aaron egy dolog. Ő viszont ~ nézett kissé gyanakodva a lányra ~, egy teljesen másik...ki tudja, lehet, hogy neki is olyan szörnyű szülei voltak, mint nekem...és lehet, hogy ő nem is akarja ezt az egészet. Persze, az is lehet, hogyha nincsenek érzelmei, akkor az égvilágon semmit sem akar... ~ tette hozzá magában némileg gúnyosan, de nem vigyorodott el.
Egy perccel később Aaron ismét megszólalt, és bemutatta Tait, majd csuklón ragadta. ~ Pihennie kell? Pihennie kell... ~ elfintorodott. Egyelőre úgy döntött, nem dönti el, hogy kedveli-e...persze, már amennyire egy érzéstelen gyilkost kedvelni lehet.
Érezte, hogy Aaron hirtelen megfogja a kezét, és megborzongott. ~ Döntse már el, mit akar! ~ bosszankodott, de nem húzta el a kezét, és követte a fiút, egy üres szobába. Ott aztán a vízidomár felszólította Tait arra, hogy pihenjen, mire Karin elfojtott egy mosolyt. ~ Na igen...tekintve, hogy beszélgetés közben elaludni és elájulni kissé illetlen dolog ~ jutott eszébe mindaz, ami a léghajón történt.
- Tudod, én is azt hittem, hogy a drága öcsikém elhunyt - válaszolt a fiúnak -, és azt hiszem, addig teljesebb életet éltem, amíg nem volt a környéken...és tudod, van rá okom, hogy nem meséltem róla - tette hozzá, és úgy döntött, továbbra sem mond el semmit arról, hogy milyen is volt a kapcsolatuk....méghozzá azért, mert ott volt Tai...meg talán mert egyelőre túl közeli volt a találkozás ahhoz, hogy nyugodtan beszélni kezdjen róla, anélkül, hogy kiabálni kezdene. ~ Na igen...így is felpofoztam...lehet, hogy ki akarok békülni vele, de még nem most. Várhat a dolog ~ gondolta. - Amit pedig rólam mondtál... - igyekezett nem elvörösödni - Tudod, így is miattam kerültünk bajba. És különben is...
Már épp azon volt, hogy válaszoljon Aaron második kérdésére is, mikor több őr és egy furcsa férfi jelent meg. ~ Na, ez is pont olyan, mint szőke...remélem, tud pai shot játszani ~ gondolta, és nézte, ahogy tait elvezetik...a többi azonban meglepte...hogy Aaront és Quant is letartóztatják. ~ Mi ez itt, diliház? ~ kérdezte magától, arra azonban számított, hogy előbb-utóbb úgy is elengedik őket, így nem igazán foglalkozott a problémával...úgysem tudnának bizonyítani semmit.
Kicsit várnia kellett, mielőtt elengedték őket, majd, miután meglátta Aaront, odament hozzá. ~ Nyugalom, Karin...a barátod. Segítened kell neki, hahó! ~ a fiúhoz fordult.
- Szóval, most mit akarsz csinálni? - kérdezte tőle. - És, előbb...min akadt ki ennyire Tai?