Forrongó Szikla - Belső rész

Aaron hallotta a nyitódó, majd csapódó ajtó zaját, ám nem fordult felé, nem érdekelte ki jött be a terembe. Tekintetét Karinon tartotta. Próbálta megtalálni a középutat, hogy ne okozzon túl nagy fájdalmat a lánynak, ám ne is legyen túl gyengéd, nehogy a Szőke megsejtsen bármit is. ~Így kell udvarolni.~ a gondolattól majdnem elmosolyodott, de sikerült fenntartania semleges maszkját.
Borzalmasan érezte magát, ahogy Renről beszélt a lánynak, de nem volt más választása, muszáj volt meggyőzően játszania a szerepét. Mégis, még nagyobb szörnyetegnek érezte magát, hogy kijátszotta ezt a kártyát. Ekkor megütötte a fülét egy ismeretlen, női hang: „Felesleges erőszakot alkalmazni.” Aaron dühösen felé kapta a fejét, a kezeit visszaejtette a teste mellé, a véridomítás megszűnt. ~Mégis ki ez a…~ itt megakadt és a szemöldöke a homloka tetejéig szaladt. ~Dögös.~ Ez volt az első gondolata, majd undorodva elfintorodott. ~Mégis mikre gondolok?~ Karinra pillantott, remélte, hogy a lány megértette a rejtett üzenetét, majd a falnak dőlt.
Aaron az új jövevényt tanulmányozta, akit a Szőke T-nek nevezett. Nem volt túlságosan bizalomgerjesztő. ~Úgy látszik, összedolgozik a Szöszivel. Szinte megbízik benne. Ez azt jelenti, hogy vele is össze „haverkodnom.”~ A gondolat egyszerre töltötte el nyugtalansággal és furcsa örömmel. Lerázta magáról az érzést. Ekkor a Szőke felszólította őt, hogy gyűjtse be a foglyokat a Köztársaság Városban levő rendőrkapitányságból, majd szállítsa őket ide. ~Vajon mekkora lehet a zűr a fővárosban? És kik azok a rabok?~ Furcsállotta, hogy a Szőke egyből egy ilyen fontos feladattal látta el. ~Valószínűleg csapda. Azt hiszi, hogy megszöktetem majd a rabokat. Csalódni fog. Idehozom mindet, ha kell láncba verve. Én nem fogok megbukni a hülye próbáin, a bizalmába fogok férkőzni.~
Aaron csak bólintott a férfinak, majd elindult kifelé a teremből. Útközben elhaladt Karin mellett, majd észrevétlenül, úgy, hogy senki nem látta, a lány kezébe gyűrt egy papírt, amire korábban írt egy üzenetet. Megborzongott az érintéstől – pedig kesztyű volt rajta-, ám az arca továbbra is kifejezéstelen maradt és ment egyenesen tovább. Mielőtt kilépett volna a teremből, visszapillantott az ott levőkre: a Szőke, Karin és T. Az utolsó emberen még pár másodpercig elidőzött a tekintete, majd elindult a folyosón.
A Karinnak átadott üzenetre gondolt. A saját kihallgatása közben, mikor összetörte az asztalt – elmosolyodott – titokban a zsebébe gyűrt egy tollat és egy darabka papírt. Mikor később, a Szőkével való ominózus beszélgetés után,  a kihallgató szoba előtt várt, akkor írta meg az üzenetet:
„Szia. Hát, izé, mindig is béna voltam az ilyen hülye levelek írásában. Utálom az egészet, ráadásul rondán is írok. Na mindegy. A lényeg, hogy innen nem lesz egyszerű megszökni, ez a Szőke pojáca túl okos, megtalálna minket. Valamint azt is meg kell tudnunk mik a tervei, miért kapott el minket, hiszen egyszerűen megölhetett volna. Beépülök a szervezetükbe, megpróbálom elnyerni a bizalmát. A többieknek ne mond el! Jobb, ha azt hiszik átálltam, így még hitelesebb lesz az alakításom. Vigyázz a többiekre. És magadra is Karin, ne húzd fel még jobban ezt a pszichopatát. Amennyire csak tudsz, próbálj vele együttműködnöd. Tudom, nem lesz egyszerű, de azért próbáld meg. Sajnálom, ha valami bunkót fogok neked mondani, mielőtt megkapnád ezt az üzenetet, hitelesen szeretnék alakítani. Most mennem kell, valami őrültnek a kihallgatására várok. Amúgy, egyre jobban tetszik ez a randi. Ne feledd: bírlak. Később. A.”
~Egy őrültnek a kihallgatására… Idióta vagyok.~ lassan megrázta a fejét, majd nyílegyenesen a léghajóhoz ment, ami egyenesen Köztársaság Városba vitte. ~Kezdődjék a buli.~ ám továbbra is feszengett, nem tudta kiverni a titokzatos lányt a fejéből. ~Ki lehet ez a T.?~

/a többi részét majd a Rendőrkapitányság topicba írom/
 

Aaron már megint a tükörben bámulta magát. ~Hogy képesek ilyen egyenruhában lenni? Béna és szűk és tapadós és fúj. De legalább a színe jó. Fekete.~ Fung kopogott és jelentette, hogy megérkeztek. ~Imádom ezt a léghajót. Szupergyors és kicsi. Nem lehet eltévedni benne, mint abban a múltkori hatalmasban. Megtartom. Ellopom. Az enyém lesz.~ Megborzongott, mikor eszébe jutott, mi lett a másik hajó sorsa. ~Talán mégsem kell nekem léghajó...~ Megfordult és Fungra nézett. – Vigyék a rabokat a zárkába, vagy tudom is én, hova szokták ilyenkor vinni, tudja, én még új vagyok – csettintett, majd leszállt a járműből és elindult a folyosón, Funggal és pár katonával a nyomában. A karját összefonta a mellkasán.

~Ez az uniformis… Mintha meztelen lennék... Oké, Aaron. Van ennél nagyobb problémád. Vajon hol lehet a Szőke? És mi lehet Karinnal? Ugye… Nem, biztosan nem bántották. De, mi van ha…~ Ám ekkor megtorpant, hangokat hallott az egyik ajtó mögül. Ez egyik egy hűvös, női hang volt, teljesen nyugodt, ám a másik ember eléggé hangosan ordibált. ~Night az. Mit csinált ez már megint?~ Kérdőn Fungra pillantott, ám az csak vállat vont. ~Akkor jöhet az Aaron-módszer.~ A fülét az ajtóra szorította.

Pár perc után rájött, hogy Taira van a szobában Nighttal. Aaron szeme összeszűkölt és elöntötte az indulat. Lehunyta a szemét, próbálta felmérni van e velük másvalaki is, véridomítás segítségével. ~Nem, csak ők ketten vannak. De a másik szobában ez mellett… Van valaki más is. Hm… Miért kattanna be Night? Biztosan Zimát elvitték kihallgatni. Talán ő van a teremben? Mindegy. Night el fog rontani mindent. Meg kell nyugtatnom, mielőtt megölet mindenkit.~ Elkezdte feszegetni a kilincset. Zárva volt. Aaron dühösen az ajtóba öklözött, majd a katonákhoz fordult. – Mire várnak? Az egyik felettesük bajban van! Robbantsák azonnal miszlikbe ezt az ajtót! – rivallt rájuk.

Miután az őrök teljesítették a parancsát, bement a szobába. ~Hm, ehhez hozzá tudnék szokni. Hmmm…~ megrázta a fejét. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet. Mind a ketten véresek voltak és kisebb sebek borították őket. ~Ráadásul Tairának pont az arcán van…~ Mielőtt bármit csinálhattak volna, Aaron egy söprő-mozdulatot tett a kézfejeivel és véridomítással Nightot a szoba egyik falához, Tairát – székestől, bilincsestől – a szoba másik falához szegezte.

Aaron először Night felé fordult. Arca továbbra is kifejezéstelen volt, ám nehezen őrizte meg hidegvérét. Látta, hogy a férfi dühös. Nagyon dühös. Az nem kifejezés. Még annál is jobban, mint amennyire ő szokott az lenni. ~Rendben van. Minden a legnagyobb rendben.~ Mielőtt a rendőr bármit is mondhatott volna, Aaron összecsippentette két ujját, véridomítással összetapasztotta a férfi száját. ~Ezért még kapni fogok.~ Mégis mosolygott magában a mozdulat miatt.
– Night… - megrázta a fejét. – Nem hiszem, hogy így kellene bánnunk a „vendéglátóinkkal”. Inkább neked is meg kellene gondolnod, hogy átállsz. Okos fiú vagy te, tudod mi a helyes döntés – nézett a férfi szemébe, szuggerálta, majd intett az őröknek. – Vigyék vissza a cellába, vagy mibe, tudom is én. És Zimát is, a tippem szerint a szomszéd szobában csücsül. Nem akarjuk, hogy Night kárt tegyen magában, azt hagyjuk meg a Szőkének. Zima majd megnyugtatja. ~Remélem.~

Ezután Aaron Taira felé fordult. Vett egy mély levegőt, próbálta megőrizni a maszkját. ~Vajon tudja mi van Karinnal?~ Pislogott párat, majd a lányhoz lépett. – Bocsánat, hogy a falhoz szegeztelek – mosolyodott el. – Fung! – fordult meg, ám látta, hogy az asszisztense eltűnt. ~Ennyire félne Tairától?~ nevetett magában. Visszafordult a lányhoz. – Én nem tudom mi folyik itt, szivi, és azt sem látom, hol a bilincs kulcsa, de… - habozott. – megsérültél.

Mielőtt a lány ellenkezhetett volna, vizet idomított a tenyerére és elkezdte beforrasztani az apró vágást az arcán és a nyakán. Megborzongott az érintéstől. ~Minden a legnagyobb rendben lesz. Nyugi Aaron.~ - A nevem Aaron – mondta bénán. – Bár ezt már biztosan tudod. Látszik rajtad, hogy fontos ember vagy. Esetleg segíthetek valamiben, szivi? – kérdezte, majd félrenézett.

Aaron a homlokát ráncolta Taira mondataitól. ~Egy jégcsappal van dolgom.~ Megborzongott az emléktől. ~Ez nem jó. Nagyon nem jó. Nem egészséges ennyire hűvösnek lenni. Én már csak tudom.~ újra a lányra nézett. – Okés, szivi – hangsúlyozta az utolsó szót. Elkezdett a fiókban kutatni, megtalálta a kulcsot, a szűk ruha zsebébe gyűrte, ám megakadt a szeme egy dosszién, aminek az elején egy nagy T betű volt. ~Nem kellene… Aj, érdekel a francot, mit kellene!~ A kíváncsisága legyűrte, belelapozott a dokumentumba.

Tairáról szólt. Szinte feljegyezték az egész életét. Aaron elszörnyedt. Felemelte a papírokat és a lány elé vitte. – Nekem is van egy-két élményem, hogy milyen egy rossz apa… - kezdte félve. – Tudod, nem kell, hogy a múltad határozza meg a jövődet. Az ember mindig képes a változásra. Mindig. ~Én is képes vagyok. Nekem is sikerül.~ A hidegvér, a teljes érzelemmentesség nem vezet mindig jóhoz… - elcsuklott a hangja, majd elhallgatott. Leguggolt a lány elé, kihúzta a zsebéből a kulcsot, majd lassan kattant a bilincs zárja, Taira újra szabad volt. Majd mielőtt Aaron meggondolhatta volna magát, újból visszacsatolta a lányra a bilincset, ám a másik végét a saját csuklójára zárta. A kulcsot az ujjai közé szorította, rákoncentrált, míg teljesen át nem fagyott, majd a falhoz vágta. Darabokra tört.

- Hoppá, de ügyetlen vagyok – nevetett. – Úgy látszik összeragadtunk egy ideig – mondta. – Szivi.